Szeptember 24. szerda
-Jó reggelt!-húzott magához, majd miután megcsókolt cirógatni kezdte a hátam.-Fel kéne kelni!-suttogta a nyakamba nevetve.
-Nem kéne...-ráztam meg a fejem, majd még közelebb csúszva én is átöleltem. Kihasználva az alkalmat a hajába kezdtem turkálni. Oké, ez így kicsit furán hangzik, de nem az. Vöröses-barna tincseit rendezgettem ide-oda, vagy csak simán simogattam a puha haját.
-Most már tényleg ideje felkelni!-mondta halkan nevetve, miközben elvált tőlem. Szomorúan elhúztam a szám, majd fáradtan törölgetve a szemem, kikeltem az ágyamból. Hogy is mondjam...nem ártott a zuhany... . Szokásos dolgaim elvégzése után már éberebben léptem ki a fürdőből. Patrick az ágyon ült törökülésbe, (már) a batmanes pizsijébe, szemüvegbe, fáradt fejjel (már korán reggel is hogy lehet valaki ennyire édes?). Miközben ő zuhanyzott én felöltöztem, illetve beágyaztam.
-Imádom ezt a pizsit!-mondtam, miközben fotelomban ülve nézegettem a pizsamanadrágját.
-Mit szeretsz benne annyira...-nézett rám csodálkozva, a pólóját felvéve.
-Nem tudom...olyan aranyos! És te is olyan aranyos vagy benne!-mondta csillogó szemekkel, mire egy szemforgatás kaptam válaszul. Elég későn készültünk el, ezért éppen hogy volt időnk reggelizni (annyira jó, mikor anyu szabadnapos és csinál reggelit).
-Jó reggelt!-nézett ránk mosolyogva.-Palacsinta? Jó lesz?-nyomott, szinte azonnal a kezünkbe egy-egy tányért.
-Persze! Köszi anya!-mosolyogtam. Az iskolabusz időben érkezett (majdnem lekéstük), és hát teljesen más fogadott, mint eddig. Egyrészt Patrick menőnek számít, és amióta ismerik azóta kocsival megy suliba, másrészt a derekamat átölelve sétáltunk hátra az üresen lévő "helyemre".
-Csak szerintem frusztrálóak ezek az iskolabuszok?-nézett rám felvont szemöldökkel, miközben helyet foglaltunk.
-Nem tudom. Eddig sosem figyeltem.-vontam meg a vállam.-Általában zenét szoktam hallgatni és olvasni...
-És beszélgetni nem szoktál?
-Kivel? Azt a gyereket napi szinten látom, de még a létezésemről sem tud...-böktem a szemmel az előttünk ülő srácra.-sőt, rajtad és Alicen kívül senki nem tud a létezésemről! Vagy tud, csak úgyhogy "Ja, az a csaj Patrickkel".-magyaráztam.
-És most már ők is tudnak!-suttogta utalva a három lányra akik mellénk ültek.
-Igen. Mellém sosem ül senki!-bólintottam.Még véletlen sem azért ülnek itt, mert "Patrick Stump az iskolabuszon van!"-forgattam a szemem mire felnevetett. Barnának az volt a terve, hogy szemezni kezd Patrickkel, de helyette velem kezdett el, csak én éppen nem kedves tekintettel bámultam őt... . Egy fintorral a fején felállt, majd a barátnővel előre ment. Pff...még neki áll feljebb! Ő csak ne szemezzen a barátommal! Azt hittem ezt magamba mondtam, de mikor Patrick kuncogni kezdett rájöttem nem.
-Hangosan mondtam mi?-sziszegtem, mire vissza fojtott mosollyal bólintott. Hangosan felnevetve, majd szorosan magához húzva megcsókolt. Első buszútja ami nem unalmas, illetve egyedül telt. Nem gondoltam volna hogy ez egyszer jó lehet... .
-Szóval...-álltunk meg a termünk ajtaja előtt.-szeretnél megbeszélni valamit...-kezdett bele.
-Öm...nem...vagyis nem tudom...-motyogtam elvörösödve.
-Jaj...-nevetett.-ezen nincs "szégyenli" való!-ölelt magához.
-Tudom csak...furcsa lenne ezen bármit is megbeszélni...-suttogtam a nyakába.
-Rendben!-simította meg a hajam.-De azért...mondhatnál valamit...-mosolygott a homlokát az enyémnek támasztva. Az arcát megsimítva hosszan megcsókoltam, majd újra a homlokának döntöttem az enyém.
-Nem szeretnék!-mosolyogtam.
-Nekem ez is elég volt!-sóhajtott majd megint magához ölelt.
-Látom nagy a szerelem!-hallottam meg egy ismerős hangot magunk mögül.-Hahiii!-köszöntött Alice minket, miután elváltunk egymástól.-Patrick akkor pénteken lesz próba? Mert kérdeztem tegnap Pete-et,de utána elkezdtünk másról beszélni és elfelejtettem, de a...-szegény nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert Patrick közbe szólt.
-Igen, Alice lesz próba, és ha még egyszer meg kell hallgatnom, hogy "Pete milyen édes, és cuki meg helyes!"-mondta lányosan.-akkor felkötöm magam!-váltott vissza a saját hangjára, mire felnevettem.
-Ajj, jó!-húzta el a száját.
-Na, hagylak is titeket lányosan csevegni!-motyogta, majd egy rövid csók után elment a saját termébe.
-Mi történt?!-támadott le Alice.
-Mire gondolsz?-motyogta vörösen.
-Te szárnyalsz, Patrick szárnyal, és olyan szerelmesek vagytok hogy rossz nézni!-mondta, mire felnevettem.
-Hát szóval...nálam aludt...-vontam meg a vállam, és valószínűleg, már olyan lehettem, mint egy érett paradicsom.
-És? Már aludt egyszer nálad!-nézett rám felvont szemöldökkel.-Jaaa! Úúú! Jesszus!-esett le neki.-Ez durva!
-Annyira nem.-vonogattam mosolyogva a vállam.
-Részleteket nem kérek!-mondta azonnal.
-Nem terveztem megosztani veled a részleteket!-nevettem.
-Huh, azt én köszönöm!-tette a szívére a kezét.
-De remélem hogy azt tudod Pete 22 éves...ha összejöttök, nem csak azt akarja majd hogy édesen andalogva csókolózzatok...-mondtam, mire megvonta a vállát.
-Azt mondta vár majd rám!-mondta csillogó szemmel. Na, azt majd megnézem... .
-Úgy legyen!-bólintottam mosolyogva.
Nem nagyon hatotta meg egyik osztálytársam se,hogy kórházba voltam, mivel fel se tűnt nekik hogy nem voltam. Bár tizenhatan vagyunk, de ők úgy gondolják csak tizenöten. Első órában matekozni csodálatos volt. Második óra töri, harmadik pedig...tesi, vagyis röpi. A tanár rájött, semmi értelme beállítani, mivel vagy meg sérülök vagy csak állok, de mivel kórházba voltam úgysem ment volna, ezért a lelátóan ücsörögtem Patrickékkel (vagyis én és Patrick együtt, a "haverjai" meg csak úgy ott voltak). Szinte végig vállára hajtott fejjel aludtam, csak a sípolásoknál riadtam fel. Egy ilyen csodás óra után következett a szó szerint csodás óra, vagyis zene. Míg a többiek tanulják a röhejesebbnél, röhejesebb dalokat, némelyik nulla énekhanggal, addig én nézem őket, majd utánuk én énekelek, plusz gitározom. Az ebész szünet megint egy kínszenvedés volt az idiótákkal, bár most már Alice is hozzánk csapódott és vele el tudtam lenni (hozzá teszem Patrick is ráfigyelt, de ezt senki nem vette észre...istenem miért van valakiknek ennyire csökött agyuk?). Eddig mindig nálunk voltunk, ezért ma Patrickékhez mentünk (hjaj, szegény Alice...holnap már tényleg vele leszek délután). Kétszer jártam náluk, és abból egyszer voltam a szobájába...világ legkínosabb szituációjába. Az ajtótól balra kicsit elkülönítve a franciaágya, ami felett ferdén megy a tető a tetőtéri szoba miatt. Jobbra az asztala, a bal sarokban, mellette egy szekrény, az ágyával párhuzamos falon egy kanapé, avval szembe pedig egy tévé. A falak sötét szürkék, tele van minden zenével kapcsolatos dolgokkal. Poszterek, képek, hangszerek, hangszer tartozékok. Egyébként így elég komornak hangzik a szobája, de nagyon hangulatos. Negyed hétig maradtam náluk, mivel még tanulnom is kellett... .
-Akkor holnap!-hajolt közel hozzám Patrick, majd hosszan megcsókolt. Kabátja gallérját megragadva újra megcsókoltam. Negyed óra után sikerült is kiszállnom a kocsiból (bár még maradtam volna, de kirakott azzal az indokkal hogy muszáj tanulnom), és felmenni. Anya se és apa se kérdezett semmit...de látszott rajtuk, hogy (főleg apán) nem igazán tetszik nekik a dolog...khm. Nem mondtam el logikusan nekik, de...tudják. Visszacsinálni nem lehet (nem is akarom), majd megbékélnek. Vacsora után megcsináltam az iskolai feladataim, majd lezuhanyoztam. Nagyjából egy óra telt el, amióta nem találkoztunk Patrickkel, de már is hiányzik... .
-Szia!-vettem fel mosolyogva a telefont.-Jók a megérzéseid!
-Szia! Miért?-nevetett.
-Hiányzol...-vontam meg a vállam, mintha csak látná.
-Szeretnéd hogy átmenjek?-bár nem láttam, de biztos voltam benne hogy mosolyog.
-Jó lenne, de anyáék nem hiszem hogy örülnének...-mondtam szomorúan.
-Miért?
-Hát...az este...nem mondtam nekik, de biztos hogy tudják. Zavarja őket hogy...csak 16 éves vagyok...-húztam el a szám.
-Értem!-mondta szomorúan.-Majd megbékélnek...visszacsinálni nem lehet úgyse...
-Nem is akarom...-mosolyodtam el.
-Én sem...-mondta.-Amíg megbékélnek jöhetsz hozzám nyugodtan. Anya is szeret téged szóval...-nevetett.-örül hogy van egy normális barátnőm...
-Normális? Ezt hogy érted?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Akit szeretek!-mondta ki. Annyira, de annyira szeretném most átölelni...és megcsókolni... . Olyan igazságtalan hogy nem lehet velem... .
-Ja értem...-motyogtam pironkodva.
-Elvörösödtél igaz?-kérdezte nevetve.
-Hát...talán...-vontam meg a vállam.
-Mondták már hogy aranyos vagy?-de szeretném látni ahogy most mosolyog... .
-És neked?-vágtam rá azonnal, mire felnevetett.
-Pénteken szeretnél itt aludni?-kérdezte hirtelen.
-Ez milyen kérdés?-mosolyodtam el.
-Akkor ezt vehetem egy igennek! Na most már menj aludni, egész nap fáradt voltál!-látni akarom a kajánt vigyort most!
-Jó, na! Jó éjt!
-Jó éjt! Nekem is nagyon hiányzol!-tette hozzá, mielőtt letettem a telefont. Vajon ezzel mit akar elérni? Hogy azonnal elmetrózzak hozzájuk? Milyen jó ötlet is lenne... . Ilyen fájdalmas gondolatokkal dőltem be az ágyba, majd miután lekapcsoltam a lámpám szinte azonnal elaludtam.
-Imádom ezt a pizsit!-mondtam, miközben fotelomban ülve nézegettem a pizsamanadrágját.
-Mit szeretsz benne annyira...-nézett rám csodálkozva, a pólóját felvéve.
-Nem tudom...olyan aranyos! És te is olyan aranyos vagy benne!-mondta csillogó szemekkel, mire egy szemforgatás kaptam válaszul. Elég későn készültünk el, ezért éppen hogy volt időnk reggelizni (annyira jó, mikor anyu szabadnapos és csinál reggelit).
-Jó reggelt!-nézett ránk mosolyogva.-Palacsinta? Jó lesz?-nyomott, szinte azonnal a kezünkbe egy-egy tányért.
-Persze! Köszi anya!-mosolyogtam. Az iskolabusz időben érkezett (majdnem lekéstük), és hát teljesen más fogadott, mint eddig. Egyrészt Patrick menőnek számít, és amióta ismerik azóta kocsival megy suliba, másrészt a derekamat átölelve sétáltunk hátra az üresen lévő "helyemre".
-Csak szerintem frusztrálóak ezek az iskolabuszok?-nézett rám felvont szemöldökkel, miközben helyet foglaltunk.
-Nem tudom. Eddig sosem figyeltem.-vontam meg a vállam.-Általában zenét szoktam hallgatni és olvasni...
-És beszélgetni nem szoktál?
-Kivel? Azt a gyereket napi szinten látom, de még a létezésemről sem tud...-böktem a szemmel az előttünk ülő srácra.-sőt, rajtad és Alicen kívül senki nem tud a létezésemről! Vagy tud, csak úgyhogy "Ja, az a csaj Patrickkel".-magyaráztam.
-És most már ők is tudnak!-suttogta utalva a három lányra akik mellénk ültek.
-Igen. Mellém sosem ül senki!-bólintottam.Még véletlen sem azért ülnek itt, mert "Patrick Stump az iskolabuszon van!"-forgattam a szemem mire felnevetett. Barnának az volt a terve, hogy szemezni kezd Patrickkel, de helyette velem kezdett el, csak én éppen nem kedves tekintettel bámultam őt... . Egy fintorral a fején felállt, majd a barátnővel előre ment. Pff...még neki áll feljebb! Ő csak ne szemezzen a barátommal! Azt hittem ezt magamba mondtam, de mikor Patrick kuncogni kezdett rájöttem nem.
-Hangosan mondtam mi?-sziszegtem, mire vissza fojtott mosollyal bólintott. Hangosan felnevetve, majd szorosan magához húzva megcsókolt. Első buszútja ami nem unalmas, illetve egyedül telt. Nem gondoltam volna hogy ez egyszer jó lehet... .
-Szóval...-álltunk meg a termünk ajtaja előtt.-szeretnél megbeszélni valamit...-kezdett bele.
-Öm...nem...vagyis nem tudom...-motyogtam elvörösödve.
-Jaj...-nevetett.-ezen nincs "szégyenli" való!-ölelt magához.
-Tudom csak...furcsa lenne ezen bármit is megbeszélni...-suttogtam a nyakába.
-Rendben!-simította meg a hajam.-De azért...mondhatnál valamit...-mosolygott a homlokát az enyémnek támasztva. Az arcát megsimítva hosszan megcsókoltam, majd újra a homlokának döntöttem az enyém.
-Nem szeretnék!-mosolyogtam.
-Nekem ez is elég volt!-sóhajtott majd megint magához ölelt.
-Látom nagy a szerelem!-hallottam meg egy ismerős hangot magunk mögül.-Hahiii!-köszöntött Alice minket, miután elváltunk egymástól.-Patrick akkor pénteken lesz próba? Mert kérdeztem tegnap Pete-et,de utána elkezdtünk másról beszélni és elfelejtettem, de a...-szegény nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert Patrick közbe szólt.
-Igen, Alice lesz próba, és ha még egyszer meg kell hallgatnom, hogy "Pete milyen édes, és cuki meg helyes!"-mondta lányosan.-akkor felkötöm magam!-váltott vissza a saját hangjára, mire felnevettem.
-Ajj, jó!-húzta el a száját.
-Na, hagylak is titeket lányosan csevegni!-motyogta, majd egy rövid csók után elment a saját termébe.
-Mi történt?!-támadott le Alice.
-Mire gondolsz?-motyogta vörösen.
-Te szárnyalsz, Patrick szárnyal, és olyan szerelmesek vagytok hogy rossz nézni!-mondta, mire felnevettem.
-Hát szóval...nálam aludt...-vontam meg a vállam, és valószínűleg, már olyan lehettem, mint egy érett paradicsom.
-És? Már aludt egyszer nálad!-nézett rám felvont szemöldökkel.-Jaaa! Úúú! Jesszus!-esett le neki.-Ez durva!
-Annyira nem.-vonogattam mosolyogva a vállam.
-Részleteket nem kérek!-mondta azonnal.
-Nem terveztem megosztani veled a részleteket!-nevettem.
-Huh, azt én köszönöm!-tette a szívére a kezét.
-De remélem hogy azt tudod Pete 22 éves...ha összejöttök, nem csak azt akarja majd hogy édesen andalogva csókolózzatok...-mondtam, mire megvonta a vállát.
-Azt mondta vár majd rám!-mondta csillogó szemmel. Na, azt majd megnézem... .
-Úgy legyen!-bólintottam mosolyogva.
Nem nagyon hatotta meg egyik osztálytársam se,hogy kórházba voltam, mivel fel se tűnt nekik hogy nem voltam. Bár tizenhatan vagyunk, de ők úgy gondolják csak tizenöten. Első órában matekozni csodálatos volt. Második óra töri, harmadik pedig...tesi, vagyis röpi. A tanár rájött, semmi értelme beállítani, mivel vagy meg sérülök vagy csak állok, de mivel kórházba voltam úgysem ment volna, ezért a lelátóan ücsörögtem Patrickékkel (vagyis én és Patrick együtt, a "haverjai" meg csak úgy ott voltak). Szinte végig vállára hajtott fejjel aludtam, csak a sípolásoknál riadtam fel. Egy ilyen csodás óra után következett a szó szerint csodás óra, vagyis zene. Míg a többiek tanulják a röhejesebbnél, röhejesebb dalokat, némelyik nulla énekhanggal, addig én nézem őket, majd utánuk én énekelek, plusz gitározom. Az ebész szünet megint egy kínszenvedés volt az idiótákkal, bár most már Alice is hozzánk csapódott és vele el tudtam lenni (hozzá teszem Patrick is ráfigyelt, de ezt senki nem vette észre...istenem miért van valakiknek ennyire csökött agyuk?). Eddig mindig nálunk voltunk, ezért ma Patrickékhez mentünk (hjaj, szegény Alice...holnap már tényleg vele leszek délután). Kétszer jártam náluk, és abból egyszer voltam a szobájába...világ legkínosabb szituációjába. Az ajtótól balra kicsit elkülönítve a franciaágya, ami felett ferdén megy a tető a tetőtéri szoba miatt. Jobbra az asztala, a bal sarokban, mellette egy szekrény, az ágyával párhuzamos falon egy kanapé, avval szembe pedig egy tévé. A falak sötét szürkék, tele van minden zenével kapcsolatos dolgokkal. Poszterek, képek, hangszerek, hangszer tartozékok. Egyébként így elég komornak hangzik a szobája, de nagyon hangulatos. Negyed hétig maradtam náluk, mivel még tanulnom is kellett... .
-Akkor holnap!-hajolt közel hozzám Patrick, majd hosszan megcsókolt. Kabátja gallérját megragadva újra megcsókoltam. Negyed óra után sikerült is kiszállnom a kocsiból (bár még maradtam volna, de kirakott azzal az indokkal hogy muszáj tanulnom), és felmenni. Anya se és apa se kérdezett semmit...de látszott rajtuk, hogy (főleg apán) nem igazán tetszik nekik a dolog...khm. Nem mondtam el logikusan nekik, de...tudják. Visszacsinálni nem lehet (nem is akarom), majd megbékélnek. Vacsora után megcsináltam az iskolai feladataim, majd lezuhanyoztam. Nagyjából egy óra telt el, amióta nem találkoztunk Patrickkel, de már is hiányzik... .
-Szia!-vettem fel mosolyogva a telefont.-Jók a megérzéseid!
-Szia! Miért?-nevetett.
-Hiányzol...-vontam meg a vállam, mintha csak látná.
-Szeretnéd hogy átmenjek?-bár nem láttam, de biztos voltam benne hogy mosolyog.
-Jó lenne, de anyáék nem hiszem hogy örülnének...-mondtam szomorúan.
-Miért?
-Hát...az este...nem mondtam nekik, de biztos hogy tudják. Zavarja őket hogy...csak 16 éves vagyok...-húztam el a szám.
-Értem!-mondta szomorúan.-Majd megbékélnek...visszacsinálni nem lehet úgyse...
-Nem is akarom...-mosolyodtam el.
-Én sem...-mondta.-Amíg megbékélnek jöhetsz hozzám nyugodtan. Anya is szeret téged szóval...-nevetett.-örül hogy van egy normális barátnőm...
-Normális? Ezt hogy érted?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Akit szeretek!-mondta ki. Annyira, de annyira szeretném most átölelni...és megcsókolni... . Olyan igazságtalan hogy nem lehet velem... .
-Ja értem...-motyogtam pironkodva.
-Elvörösödtél igaz?-kérdezte nevetve.
-Hát...talán...-vontam meg a vállam.
-Mondták már hogy aranyos vagy?-de szeretném látni ahogy most mosolyog... .
-És neked?-vágtam rá azonnal, mire felnevetett.
-Pénteken szeretnél itt aludni?-kérdezte hirtelen.
-Ez milyen kérdés?-mosolyodtam el.
-Akkor ezt vehetem egy igennek! Na most már menj aludni, egész nap fáradt voltál!-látni akarom a kajánt vigyort most!
-Jó, na! Jó éjt!
-Jó éjt! Nekem is nagyon hiányzol!-tette hozzá, mielőtt letettem a telefont. Vajon ezzel mit akar elérni? Hogy azonnal elmetrózzak hozzájuk? Milyen jó ötlet is lenne... . Ilyen fájdalmas gondolatokkal dőltem be az ágyba, majd miután lekapcsoltam a lámpám szinte azonnal elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése