12. A "kapcsolat"

Szeptember 15. hétfő

Miután Patrick vasárnap reggel elment, a délutánom Alice-szel töltöttem. Vásárlás, frozen joghurtozás, amolyan csajos program. Egy újabb ruhával lettem gazdagabb (jó talán van egy pár szoknyám/szoknyás ruhám), a hidegebb időre egy bakanccsal és hát kontaktlencsével. Ketten mentünk a szemészetre, ahol mindent elmagyaráztak, illetve gyakoroltatták a berakását és a kivételét... . Egy órámba telt a berakása, majd félbe a kiszedése, aztán megint vissza. Fél délutánt ott töltöttem, de most...szemüveg nélkül vagyok. Tehát így telt a vasárnapom.

Az utolsó nap jó időt kihasználva egy nyárias szettbe öltöztem. Patricknek, hamarabb be kellett mennie, ezért kénytelen voltam az iskolabusszal bemenni. Eddig soha nem volt ilyen, de mikor beléptem a suliba fiú szemek sokasága szegeződött rám...de engem csak egyé érdekelt... .
-Jó reggelt cicám!-ölelt át hátulról a világ legédesebb fiúja, majd belepuszilt a nyakamba.
-Szia!-köszöntem vigyorogva hátra pillantva.
-Szemüveged hova tetted?-kérdezte elém állva a falnak támaszkodva.
-Kontaktlencse...-mosolyogtam föl rá.
-Te vagy itt a leggyönyörűbb...-suttogta a nyakamba, mire elvörösödtem.-és a legédesebb...-nem tudom miért csinálja ezt velem...meg akar ölni?!-Holnap ugye szoknyába jössz?-kérdezte.
-Öm...nem terveztem...-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Na, létszi!-azok az édes kiskutya szemek...tudtam volna nemet mondani?
-Hát jó!-vontam meg a vállam, az alsó ajkamba harapva.-Egyébként miért?
-Nem tudom...-vonta meg a vállát.-jól áll a szoknya!-mosolygott édesen (pff...még nekem mondta hogy édes vagyok...).-Mondták már, hogy édes vagy mikor elpirulsz?-nézett rám csillogó szemekkel (ma valahogy különösen szépen csillog a szeme...). Alig volt pár milliméter a szájától, mikor az idióta társaság megjelent... .
-Cső! Jössz?-lépett mellé az egyik (nem tudom és nem is akarom tudni a nevüket...).
-Most nem hiszem...-kezdte volna, mikor egy platina szőke, rocker lépett előre.
-Naa, gyere Pat!-simította meg a karját (oké, tudom hogy még nem járunk, de...éppen megcsókolni készült).
-Utálja ha Pat-nek becézik!-morogtam a szöszinek címezve.
-Ki kérdezett?-nézett rám lesajnálóan.-Cica...-röhögött ki....pff...én is tudnék egy két kedveset mondani.
-Egy igaza van, kettő téged se kérdezett senki, három, jó lenne ha nem sajnálnád le!-nézett rá mérgesen (egy tízes skálán tizenötös, hogy mennyire imádom...). Mérgesen méregetve hátrált a szöszi, majd újra a srác fordult Patrick felé.
-Na, akkor jössz?-kérdezte vigyorogva. Ez tényleg ritka sötét egy ember... .
-Mivel becsöngettek csak a teremig!-mondta a szemét forgatva.-Szünetben! Szia!-puszilta meg az orrom, majd megsimította a derekam. Társaságból nem kevés irigy, gyilkos lány pillantást kaptam... . Szinte minden egyes percben együtt vagyunk, főleg a suliba, de még Wilson, amerikai elnök közben is csak ő járt a fejembe... . Az illata, az érintése, a puha bőre amit annyira imádok megérinteni és megpuszilni... .
-Miss Szabo...mettől meddig is volt elnök Thomas Wilson?-nézett rám a tanár kérdően.
-Elnézést...-motyogtam. Az óra további részében minden erőmmel azon voltam, hogy oda tudjak figyelni, de az agyam kis részében végig ott volt Patrick... . Nagyon jól tudtam hogy nem fog kirohanni ezért nyugodtan pakolásztam a szekrényembe, a következő órára (matek). Nagyrészt kiürült az épület (a diákok kihasználják az utolsó meleg napot...), és hát én is lementem. A szokásos padon ült Patrick és zenét hallgatott, de amint megpillantott kirántotta a füléből és mosolyogva várta, hogy oda érjek.
-Thomas Wilson, 1913–1921 között volt elnök!-léptem oda hozzá.
-Neked is!-bólintott, mire felnevettem.-Látom figyeltél törin!-állt fel, majd a derekamnál magához húzott. Nem gondolkozott sokat, szinte azonnal megcsókolt. Kezemet a fejéhez emeltem, amiről levettem a kalapot, majd a beletúrtam a vöröses-barna, puha hajába... . Ehhez hozzá tartozik, hogy nagyjából a fél suli látta... . Nem érdekelve a szúrós pillantások, Patrick ölébe ültem. Nagy ritkán szólaltam meg, inkább az ujjaival játszottam. A nap úgy ahogy jól telt, mondjuk az az egy ebéd szünet amit a "barátaival" kellett kibírnom...szörnyű volt. Buták, idegesítőek, bunkók. Bár nem rég ismerem Patricket, de ilyen érdektelennek még nem láttam. Szerintem egy szót sem tudna visszaidézni abból amit neki mondtak. Csak az enyémeket. Végig velem foglalkozott, de ezt a zsenik nem vették észre... . Talán némelyik lány volt olyan értelmes hogy felfogta.

****

Elég furcsa a mi "kapcsolatunk". Elméletileg még nem járunk, de gyakorlatilag már nagyon is (lássuk be a barátok nem csókolóznak meg satöbbi), viszont néha tényleg csak barátként viselkedünk egymással. Egyszer így, egyszer úgy. Felváltva. 

-Mennyire mennek a másodfokú egyenletek?-kérdeztem a matekleckém fölött ülve. 

-Úgy nézek én ki, mint akinek akárhogy is mennek?-nézett fel a telefonjából, mire felnevettem.

-Hát...talán!-vontam meg mosolyogva a vállam. Negyed óra szenvedés után rájöttem, hogy is kell megcsinálni a feladatot, ami egyébként öt percet vett igénybe... . Másból nem nagyon volt lecke, a szóbeli pedig szintén kevés volt. 

-Végre kész vagyok!-ugrottam rá az ágyamra háttal (csodálkozom, hogy nem estem le...).-Most ugye nem a telefonod fogod nyomkodni?-néztem rá felvont szemöldökkel. Még csak rám se nézett. Egy laza mozdulattal kivettem a kezéből a telefont. 

-Na, kérem szépen vissza!-tartotta a kezét. 

-Különben?-vigyorogtam.

-Különben...-bökte meg az oldalam, mire felvisítottam (szerencse hogy anyáék dolgoznak).-Na? Visszakaphatom?-kérdezte visszafojtott mosollyal, mire megráztam a fejem.-Hát jó...te akartad!-mondta, majd rám ülve (utólag is köszönöm neki...azóta is zsibbad a méhem [igen, konkrétan ráült]) csikizni kezdett. Nagyjából ahol ért csikizett, én meg visítottam és kapálóztam, de erősebnek bizonyult, így simán lefogta a karom, illetve a lábam. 

-Hahgyjál máár...-nyöszörögtem vihogva. 

-Azt mondtad ne nyomkodjam a telefonom...látod csak találtam jobb elfoglaltságot!-mondta majd újra csikizni kezdett. Mikor már teljesen kifáradtam nem látta értelmét a további szadizásomnak, ezért a csikizés átment simogatásba, végül pedig teljesen abbahagyta.

-Aú, létszi leszállsz rólam?-nyögdécseltem fájdalmasan. 

-Huh, bocsi! Miért nem szóltál előbb?-szállt le rólam.

-Mert nem tudtam megszólalni esetleg?-fordítottam oldalra a fejem, mire felnevetett. 

-Nagyon fáj?-simította meg a fájó pontot... . 

-Khm...-néztem rá csodálkozva, mire azonnal elvette a kezét.

-Neked semmi sem jó?-kérdezte nevetve. 

-De. Te csikis vagy?-kérdeztem még mindig kiterülve. 

-Szerinted elmondanám?-kérdezte nevetve. 

-Hát, nem tudom, de kipróbálom!-keltem fel nehézkesen, majd én is ráültem és elkezdtem böködni. Nem jártam sikerrel, csak a nyakánál. Tökéletes fegyver ellene, mert annyira legyengítette hogy most ő nem tudott ellenállni. 

-Hagydh abbahh...-lihegett mosolyogva, mikor egy újabb könnycsepp gördült végig az arcán. 

-Te se hagytad!-nyúlni akartam a nyakához, mikor elkapta a karom, hátra fogta, és magára rántva megcsókolt. Ma már másodszorra...hm... . Kezem a hátam mögött, de a számat nem tudja lefogni, ezért a nyakához hajoltam és belepusziltam, amitől felnevetve összerezzent. 

-Ne máár!-nyöszörögte ő is nevetve, majd egy hirtelen mozdulattal felkapott.-Nehogy még egyszer megpróbáld...te rosszabbul bírod, és több helyen vagy csikis mint én...-mondta maga felé az ölébe ültetve. 

-Pedig fogom!-nevettem. 

-Én is!-bólintott. Először vacsorázott nálunk, de anyánál megint szerzett egy jó pontot, mivel halálra dicsérte a főztjét. Nyolc óra fele ment el, utána lezuhanyoztam és az ágyamba bújva chateltem Aliccel (szegényt ma nagyon elhanyagoltam, de megértette a helyzetet és meg beszéltül, hogy holnap délután átmegyek)

Petetel hogy alakulnak a dolgok?:)

huu, hát péntek óta nem találkoztunk:'(

Tényleg? De Facebookon szoktatok levelezni nem?

de, de az nem ugyanaz :'(<3

Hát...az igaz.

Teljesen megértettem a problémáját... . Fiúkat kibeszélve jött a többi "mély" téma, mint például hogy vett valami csodakrémet, ami egy este alatt eltünteti a pattanást... . Fél tizenkettőig beszéltünk, de mikor tíz perc után nem írt vissza, gondoltam bealudt, így hát én is leoltottam a lámpám... 

11. "Ismerkedősdi"

Szeptember 13. szombat  

"Csodálatos" reggelre ébredtem ma... . Későn feküdtem, és ezért azt terveztem délig alszom, de ezt a reggel nyolckor útépítésbe kezdő munkások megakadályozták. Próbálkoztam zenehallgatással, de még az sem segített, így hát felkeltem. Hullafáradtan csoszogtam ki a fürdőbe, ahol zuhany után az arcom tanulmányoztam, amin 3 (!!!) pattanás volt kialakulóban..., vagyis kettőt kitudtam nyomni, de az egyik megadta magát ezért csak egy hatalmas piros, dudor maradt, de persze a másik kettővel se jártam jobban, mert azok meg a vértől lettek pirosak... . Hajam, száraz szénakazalhoz hasonlított, és a kedvenc szoknyám se volt kimosva! 

-Jó reggelt kicsim!-köszöntött mosolyogva, a konyhába mosogató anyukám. 

-Lehetne jobb is!-motyogtam durcásan előpakolva a müzlis tálam. 

-Miért? Mi történt?-nézett rám ijedten.

-A pattanásaim undorítóak, a hajam száraz és kezelhetetlen, aludni nem tudtam, ezért fáradt is vagyok, ráadásul a kedvenc szoknyám mosásban, és én ma délután randizni megyek!-magyaráztam totál kiakadva. 

-Ajaj, kamasz pánik! Ha megreggeliztél megoldunk mindent rendben?-fordult felém habos kézzel mosolyogva.

-És hogy tudnád ezeket megoldani?-vettem egy kanál müzlit a számba, majd ropogtatva vártam anya válaszát. 

-A pattanásaidra és a szem alatti karikáidra alapozó és/vagy korrektor, hajadra egy pakolás, plusz a szoknyád délutánig kimosom!

-Te mindig kitudsz segíteni!-mondtam mosolyogva sóhajtva. 

-Mire nem jók az anyukák!-mondta nevetve. 

-Jó reggelt!-lépett be apa nyúzottan. 

-Munkások?-kérdeztem felvont szemöldökkel, mire bólintott és összepacsiztunk. 

-Látjátok ezért kell korán lefeküdni!-mondta anya nevetve. 

-Jaj, anya Greta ma otthon van?-kérdeztem az "elfelejtett" szomszédunkról, aki korba közelebb áll hozzám, mint anyáékhoz. 

-Azt hiszem nem. New York-ba vannak!

-Oh!-húztam el a szám.-Kár! Rég beszéltem vele!

-Jövő héten valamikor hazaérnek! Tom szüleinél vannak.

-Rendben!-sóhajtottam. Reggeli után anya azonnal mosásba rakta a szoknyám, a hajamra kerestünk a neten egy jó kis tojásos pakolást, az arcom pedig lekezeltük (alapozó és korrektor csak a készülődésnél került kézbe). És, megint sikerült csodát tenni anyunak! A hajam szebb, puhább és csillogóbb mint valaha, szoknyám kimosva, kivasalva a pattanásaim és a karikáim pedig alapozó alá fedve. Randi szettem felöltése után még majdnem volt egy órám, amit Aliccel való beszélgetéssel töltöttem. Kettőkor, mikor megszólalt a csengő, azonnal lecsaptam a telefonom és az ajtóhoz siettem. 

-Szia!-nyitottam ki mosolyogva. Várt reakciót kaptam, ami egy elakadólélegzet volt. Nem mintha nekem rá, nem ez lett volna a reakcióm... . Vöröses-barna haját nem takarta el kalappal, így még jobban szemügyre tudtam venni. Fekete pólója felett egy fekete bőrdzsekit viselt, fekete nadrággal, tornacipővel, és ehhez társult a lehengerlő mosoly.

-Szia!-húzta félmosolyra a száját, majd puszit nyomott a homlokomra (hála az égnek pont egy puha, pattanás mentes részre).

-Szia!-köszöntöttem, még mindig kicsit kábán a látványtól. 

Démon között című horrort néztük meg, aminek az előzetesét Patrick megmutatta a telefonján, miközben vártunk a beengedésre. 

-Ezt...biztos hogy nem nézem meg!-mondtam pánikolva. 

-Hát, pedig sajnos de!-mondta nevetve. 

-De én már most nagyon félek...-motyogtam magam elé bámulva, miközben szüntelenül tömtem magamba a nachost. 

-Azért nekem is hagyhatnál abból!-nevetett fel. Remegve raktam be a moziszék pohár tartójába az üdítőm. Köztudottan nagyon ijedős vagyok, de ez a film... . Már akkor tudtam, hogy nagyon durva lesz... .  A tíz perc reklám után elkezdődött... . Fél óra után kezdődtek el nagyjából a történések... . Csukott szemmel rágcsáltam az alsó ajkam, remélve hogy nem fogom hangosan elsikítani magam. 

-Jól vagy?-suttogta Patrick a kezét az enyémre kulcsolva, mire összeszorított szájjal megcsóváltam a fejem. Őszintén a sírógörcs határán voltam ettől a filmtől... .-Gyere ide!-intett magához. Halkan az ölébe csúsztam (leghátul ültünk, és alig volt pát ember a sorunkba, de ők sem mellettünk), majd a vállára hajtottam a fejem. Mondanom sem kell, hogy már fele annyira sem féltem mint előtte. Ölébe üldögélve, vállára hajtott fejjel és összekulcsolt kezekkel... . Mikor a vállába fúrtam a fejem a félelemtől (elég sűrűn volt ilyen), szorosan magához ölelt..., életem legrosszabb filmje (nem azért mert rossz, hanem mert rohadt ijesztő...!), de legjobb mozizása volt. Nacho végül ment a kukába, francnak sem volt kedve közben enni... . 

-Jobban vagy?-kérdezte átölelve a vállam, miközben kifelé igyekeztünk. 

-Nem hiszem hogy ma fogok aludni!-motyogta még mindig kicsit remegve, mire felnevetett. 

-Legközelebb megígérem te választhatsz! Miután végig nézted ezt, bármilyen sírós filmet megnézek veled!

-Rendben, de akkor erre emlékezz vissza akkor is! Egyébként a régi filmeket szeretem a legjobban!-mondta áhítattal. 

-Kosztümös filmek?-kérdezte enyhe fintorral. 

-Is, de inkább a húszas évek! Minden vágyam a húszas évek Amerikájában élni! Huh, meg Marilyn Monroe és Audrey Hepburn! Bár ők a húszas években még gyerekek voltak. Meg a jazz! De szeretem!-kezdtem bele izgatottan. 

-Jazz? Jó ízlésed van!-bólintott elismerően, mire felnevettem. Egy újabb infó róla... . Igazából nagyon jól elvoltunk. Rengeteget meséltem magamról, meg ő is magáról (öm...nagy részt én beszéltem). Közben sétáltunk, beültünk palacsintázni. Életem legjobb délutánja volt, és még az estém is hátra volt! Fél hétre értem haza, anyáéknak vacsora közben elmeséltem természetesen nem részletesen, mert az Alice-re várt után, aki visítozva örült a boldogságomnak. Nyolcig beszéltünk csak, mivel mennie kellett. Lezuhanyoztam, majd a laptopommal a ölebe befeküdtem az ágyamba. Tíz óra felé járhatott mikor kopogtatást hallottam az ajtómon. 

-Tessék?-kiáltottam az ajtó felé fordulva. 

-Szia!-lépett be rajta...Patrick (?). 

-Szia!-döbbentem le teljesen.-Hogy-hogy...itt vagy?-kérdeztem teljesen leblokkolva. 

-Gondoltam ha veled alszom nem fogsz félni!-kacsintott a falnak támaszkodva. 

-Öm...vörösödtem el.-nem hiszem hogy...-kezdtem volna el a negatívumokat. 

-Aludni!-ismételte meg mosolyogva, mire az alsó ajkamba harapva kínosan felnevettem.-Már itt vagyok nagyjából fél órája, de a szüleiddel megbeszéltem a "terveim".-írt a levegőbe idézőjeleket. 

-Oh...-kuncogtam.-és mibe fogsz aludni?

-Nem véletlenszerűen jöttem ide!-bökött a szemével a táskája felé. Izgatottan vártam mikor jön ki a fürdőmből, mivel nagyon kíváncsi voltam mibe alszik. Felbecsülhetetlen édes látvány fogadott.-Direkt hoztam olyan pizsamát amibe otthon is alszom!-nevetett. Nekem nem volt erőm se nevetni és nagyjából semmihez. Sötétkék rövid ujjú, Batman-es (!) világoskék pizsama nadrág, fehér zokni, és szemüveg. Minden mozdulatát követtem a szemmel és mindennél jobban vártam, hogy befeküdjön mellém. Kínzó öt perc után végre befeküdt mellém... . Konkrétan arrébb dobtam a laptopom, majd a nyakába kapaszkodva átölelt. 

-Mi az?-kérdezte nevetve, amire a válaszom egy hatalmas cuppanós puszi volt az arcára. Szorosan hozzábújva beszélgetni kezdtünk. Jelenléte úgy megnyugtatott, hogy negyed tizenkettő fele eszembe jutott, hogy hulla vagyok... . Majdnem bealudtam, mikor megsimította a hátam. 

-Fáradt vagy?-kérdezte szintén kómás vigyorral. 

-Eléggé!-mondta a vállába bólogatva. 

-Én is!-nevetett.Egyszerre nyúltunk az éjjeli szekrény felé, ahova a szemüvegeinket helyeztük.-Jó éjt!-nyomott puszit a homlokomra, és hát akkor...történt második alakalmommal, hogy én csókoltam meg őt és nem ő engem... . Oké, tudom ez a megismerkedősdi van, de az a batmanes pizsi, és a fáradt nézés... .

-Jó éjt!-dőltem vissza a mellkasára.

-Már az lesz!-suttogta, majd lekapcsolta a kislámpám... . 

10. Próba 2/2

-Jaj, olyan mindegy hogy hány évesek vagyunk! És én nem nagyképű vagyok, csak van önbizalmam!-magyarázott, mintha a világ egyértelműbb dolgát mondaná.
-Pete komolyan 22 éves?-suttogtam Patricknek miután ők beszélgetni kezdtek (Alice nem zavartatta magát, ugyan úgy az ölében maradt).
-Igen! De ahogy látom, őket nem zavarja... .-vonta meg a vállát.-Nagyon összeillenek!-mondta, őket vizslatva. Hát igen... . Pete-en egy piros gatya, fekete, fehér feliratos póló, fekete-piros Supra cipő, fekete-fehér kockás öv, és mind ezek mellett fekete szemébe logó haj. Mi tagadás tényleg nagyon összeillenek.-Hidd el, nem csak külsőre, hanem belsőre is!-suttogta, miközben az éppen nagyban röhögő "gerle párra" néztünk.-Na, jó! Oké, hogy alakul a románcotok, de próbálni kéne!-lépett el mellőlem Patrick.
-Úúú, tényleg erre vártam már majdnem egy hete!-ugrott fel Alice izgatottan. Őszintén? Én már semmin nem lepődök meg vele kapcsolatban. Mind a négyen furcsállva néztek rá, mire ő értetlenül körbe nézett, majd egy vállvonással vissza ült a kanapéra. Kezdtem nagyon idiótán érezni magam, ezért leültem mellé, majd pár perc múlva el is kezdték a próbát, amire egy szó volt csak...hű. Mondanom sem kell, hogy Patrickbe még jobban beleszerettem, Alice végig énekelte az egészet, ezért neki sem volt ideje figyelni az ájulás közeli állapotomra. Nagyjából öt szám után pihenőt tartottak.
-Húúú nagyon jók vagytok!-ugrott a nyakukba (??) Alice. A reakcióján először ők is meglepődtek, de utána természetesen visszaöleltek. Hát igen. Ő az én őrült barátnőm.
-Igaza van!-mosolyogtam.-Nagyon jók vagytok!
-Hát köszi!-nevetett Patrick.
-Egyébként...honnan van az a póló?-fordult Pete Alice felé.
-Ház izéé...volt egy piros pólóm, arra rányomtattam a feliratot és a tigrist.
-És mért pont tigris?-nézett rá kérdően Joe.
-Nem tudom...csak úgy!-mondta nevetve a vállát vonogatva. Tíz perc szünet után újra zenéltek (új számokat is hallgattunk, amik még Alice-nek is újak voltak, de persze azonnal a kedvencei lettek), majd megint szünet. Hosszabb szünetet egy óra után tartottak, és mivel mindenki éhes lett következett a pizza rendelés. Míg vártunk a vacsoránkra (hat óra volt, mikor rendeltünk) én kiültem a hátsó kert felőli teraszra. Egy ócska, fehér kerti széken üldögéltem pokróccal a hátamon (pulóver híján...), mikor Patrick megjelent.
-Szia!-mosolygott, mellém húzva egy másik rozoga széket.-Fázol?-kérdezte.
-Nem annyira.-vontam meg a vállam.-Meleg a pokróc!-hát...ez nagyon érdekes téma tényleg... .
-Figyelj...igazából azért jöttem, hogy megbeszéljük ezt a dolgot ami kettőnk között van...-kezdett bele idegesen. Egy régen várt beszélgetés.-Szóval...mint mondtam tisztázatlan a kapcsolatunk...és jó lenne tudnom, te mit érzel irántam...-sóhajtott. Nem tudtam mit csináljak. Várja a válaszom. Féltem, hogy ki fog röhög ha elmondom mit érzek, vagy ha esetleg elmondom és...ő is akkor csak kihasználna. Erre szokták mondani, hogy amíg nem próbálom meg, nem fogom tudni.
-Én...azt hiszem...beléd szerettem...-nyeltem nagyot.
-Oh!-mosolyodott el.-Az a vicces...-nevetett fel.-hogy azt hiszem...én is!-vonta meg a vállát. Úristen. Oké, tudtam hogy érez valamit irántam, dehogy tényleg szerelmes lenne belém...na azt nem gondoltam volna... . És akkor most hogyan tovább? Járni fogunk? Aztán boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Mert azt nem hiszem... .
-Szóval...akkor most mi lesz?-suttogtam megtörve a csendet.
-Hát...-fordította oldalra a fejét.
-Kicsit...nem lenne ez korai? Úgy értem...még nincs két hete sem hogy ismerjük egymást...szerintem ezt még nem kellene...jó lenne...megismerni egymást.-motyogtam idegesen.
-Rendben ahogy te szeretnéd!-bólintott.-De...így sokkal könnyebb lesz nekem is, hogy tudod mit érzek...-simította meg a karom, amitől kirázott a hideg.-és örülök te is ugyan azt érzed irántam!-mosolyodott el kedvesen.
-És a csókkal mi legyen?-kérdeztem kicsit felbátorodva.
-Amit szeretnél.-jelent meg kaján vigyor az arcán. Lassan fölálltam, majd beleültem az ölébe. Minden mozdulatomat követett a szemével... . Először az agyam és a szívem veszekedtek, de aztán közős döntésből adódóan erőre kaptam, ahhoz hogy a szájához hajolva megcsókoljam. Éreztem ahogy elmosolyodik, majd az egyik kezével átöleli a derekam a másikkal pedig beletúr a hajamba. Szerintem sosem fogok tudni mit kezdeni a kezemmel csók közben... . Most is csak simán az ölembe ejtve morzsolgattam az ujjaim... .
-Ezek szerint a csók marad!-küldött felém egy félmosolyt, amitől helyben elolvadtam.-Se veled, se nélküled kapcsolat?-kérdezte, mire vállat vontam.
-Nem, ez egy "még két hete sincs hogy találkoztunk, és szeretnélek megismerni" kapcsolat!-mondtam, mire felnevetett.
-Megjött a pizza!-kiáltott ki Pete.
-Várj!-állított meg Patrick, mielőtt fölállhattam volna. Óvatosan mozdulattal levette rólam a szemüveget, rám nézett majd vigyorogva visszatette rám.-Nem gondolkoztál a kontaktlencsén?-kérdezte, miközben mind a ketten felálltunk.
-Hát...nem igazán...béna vagyok ahhoz hogy kezeljem...-vontam meg a vállam.
-Hidd el, megtudnád tanulni!-mondta, majd rákulcsolta a kezét a kezemre. Így mentünk be a házba, ahol már mind a négyen egy-egy szelet pizzával a kezükbe beszélgettek.
-A "lelki társak"!-nézett a kezünkre Pete, mire a többiek felröhögtek.
-Nem, ez egy "még két hete sincs hogy találkoztunk, és szeretnélek megismerni" kapcsolat!-mondta az asztalhoz lépve Patrick.
-Őő...hát mondjuk jobb mint az előző...-vonta meg a vállát nevetve. Evés közben beszélgettünk (többiek beszéltek nagy részt), és Alice túl pörgött. Nem mintha nem lenne egy soha sem kimerülő energia bomba, de most duplán pörgött. Nekem kellett a legjobban figyelnem mit hadar, mert ugye a fiúknak, eleve az anyanyelvük az angol, de nekem nem... . Oké, hogy anyanyelvi szinten beszélem, de az ilyen hadarást nehéz megérteni lássuk be.
-Aha!-bólintott először Pete. Maradék időben, már nem próbáltak, ezért beszélgettünk és persze röhögtünk (a társaságukban nem is lehet mást...). Este tíz előtt, viszont búcsúzkodni kezdtünk.
-Mennünk kéne!-húztam el a szám, felállva a kanapéról.
-Ne már! Maradjatok még!-szólt Pete, mire Alice is bőszen bólogatni kezdett (?).
-Alice, ez rád is vonatkozik! Biztos lehetsz benne, hogy este tízkor nem mászkálhatsz egyedül az utcán!-kelt fel Patrick.
-Nem is! Pete haza vinne!-bólintott szigorúan.
-Aha, na gyere!
-Ne máár! Nem akarok hazamenni!-nyavalygott.
-Pedig de!-szálltam be én is.
-Csak én érzem úgy, mintha Patrick és Virág lenne a két szülő, Alice meg a gyerekük, akit haza kell rángatni?-nézett ránk Joe felvont szemöldökkel.
-Nem. Szerintem is olyan!-bólintott Andy.
-15 éves!-mondtuk egyszerre Patrickkel idegesen.
-És? Majd hazavisszük! Hadd maradjon!
-Anyukája nem hiszem hogy örülne neki...-dobta be az adu-ászt Patrick. Na, jó ez tényleg kicsit gonosz volt...
-Kösz! Cumit nem akarsz adni a számba?!-kiabált rá Alice, elvörösödve.
-Nem kell kínos helyzetbe hozni...nem vagyunk hülyék, tudjuk hogy ez is benne van!-forgatta a szemét Pete.
-Na, jó. Nekem mindegy. Jó fej, Miss Hopkins! Nem hiszem hogy...
-Jó igen! Anya jó fej maradhatok!-vágta be a durcát... . Na, jó csak egy évvel fiatalabb nálam...nem kéne ennyire anyáskodni felette... .
-Akkor sziasztok! Alice, majd...írj!-mondtam mosolyogva.
-Oké!-enyhült meg, majd hozzám lépve megölelt.-Készülj, mert egész éjjel faggatni foglak...-suttogta mire felnevettem.
-Bírom, mikor a csajok így egymásra borulva röhögcsélnek!-hallottam meg Pete hangját.
-Jó, na!-szállt le rólam Alice.
-Sziasztok!-köszöntünk el. Búcsúzkodás után végre sikerült elindulnunk haza... . Elég csendben telt a haza felé út és mikor beszéltünk is csak egy-két szót.
-Akkor...holnap szeretnél valamit csinálni?-kérdezte Patrick mikor megálltunk a ház előtt.
-Hát...ha ráérsz!-pirosodtam el, mire felnevetett.
-Mozi?
-Rendben! És én választok filmet!-mondtam gyorsan, mielőtt valami unalmas akció filmet, vagy ijesztő horrort kéne néznem... .
-Nem, nem!-nevetett.-Horrort nézünk!
-Ne! Kérlek! Egész éjjel nem fogok tőle aludni!-motyogtam szomorúan.
-Ne félj! Majd én meg védelek!-húzott magához majd puszit nyomott a homlokomra. Olyan jó érzés, hogy mostantól ő az "én Patrickem". Még ha egyenlőre nem is járunk... . Csak majdnem.-Na, menj! Nem akarom hogy miattam szidjanak le otthon!-nyomott puszit az arcomra.-Akkor holnap!
-Oké! Szia!-mosolyogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból és elhajtott. Mivel megcsapott a hideg, szeptember esti levegő kettesével véve a lépcső fokokat rohantam fel a lépcsőn. Nappaliba még ment a tévé, biztos voltam benn, hogy apa van fent.
-Szia!-köszöntem be.
-Szia Virág! Tíz óra már elmúlt!-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Bocsánat, csak kérdéses volt, hogy Alicet haza viszi Patrick vagy nem. Nem fordul elő legközelebb megígérem!-mondtam bűnbánóan.
-Semmi baj! Tudom hogy sosem mozdulsz ki itthonról! Vagyis eddig így volt... .-mosolygott kedvesen.-És...nincs kedved mesélni kicsit Patrickről?-kérdezte. Úgy érzem megtört a jég... . Természetesen volt kedvem (róla bármikor van). Nagyjából az elejétől a végéig elmeséltem mindent, vagyis...a csókokat nem teljesen... .
-Ezek szerint most jártok?
-Hát...nem...vagyis...két hete sincs hogy ismerjük egymás...korai lenne!
-Nagyon örülök hogy így gondolkozol!-mosolyodott el.-Na, de most már menj aludni!-nyomott puszit homlokomra.
-Jó éjt apa!
-Jó éjt!
Gyors zuhany után a telefonommal a kezembe befeküdtem az ágyba, ahol Alice azonnal rám írt... . Egyébként majdnem közvetlenül utánunk Joe és Andy is hazamentek, és ők maradtak ketten Pete-tel. Fél órán keresztül kellett az olvasnom, hogy Pete mennyire édes, vicces, jó fej, kedves... stb. Ő is mindig viseli a Patrickes ömlengésem, ezért nekem is kell... . Egy órát maradtak ők is, majd Pete haza vitte. Ezután következtem én a mesélésben... . A sztori felénél jártam, mikor egy újabb "chat fej" ugrott be... .
szia:) hát te? ilyenkor?
Patrick milyen visszafogott lett... .
Szia:) Alice...rám írt!
értem:) de azért én is mellé férek még?;)
Hát...most ráztam le másik öt embert, még maradt négy, talán hatodiknak beleférsz!
Huh!:DD
Hajnali kettőig (!) chateltem Aliccel és Patrickkel, majd mikor elköszöntünk nagyjából egy perc alatt elaludtam... .

9. Próba 1/2

Szeptember 12. péntek

És sikerült! Végre kialudtam magam. Vidáman ébredtem,és...nem kicsit lepődtem meg... .
-Jó reggelt!-köszönt mosolyogva a mellettem fekvő (!) Patrick.
-Ő...szia!-néztem rá kikerekedett szemmel.-Szüleim...hogy..engedtek be?-kérdeztem pironkodva, tekintettel arra, hogy egy szál bugyiba és pólóba voltam! Sosem alszom bugyiba...egyébként... .
-Apukád nem tudja hogy itt vagyok!-mondta nevetve.-Anyukád engedett be, mert apukád hamar elment.-mosolygott rám, miközben a hajam simogatta.
-Oh, értem!-motyogtam a nyakamig felhúzva a takaróm.
-Oké, hogy nincs első órád, de..készülnöd kéne...-mosolygott rám.
-Tudom...-takarómat próbáltam magam köré tekerni és úgy felállni, de mivel az ügyességemről vagyok híres, lazán leestem az ágyamról... .
-Jól...-lépett mellém Patrick, majd kajánul elvigyorodott.-vagy?-zavaromba meg se tudtam mozdulni, ezért csak feküdtem a földön. Egy ideig élvezte hogy égek és ő bámulhat, de mikor megunta végre segített fölállni.-Na gyere!-fogta meg a kezem, majd felhúzott. Szinte rögtön a számhoz tapadt. Hosszan, érzelmesen csókolt. Egy pillanatra megállt, mintha gondolkozott volna, majd a fenekembe markolva folytatta. Hirtelen az egész testem valami furcsa érzés járta át... . A gyomrom liftezett, a szívem a torkomba dobogott és...olyan melegség járt át...azt hiszem...beleszerettem... . Nem tudom hogy ezt meg kéne-e neki mondani... . Óvatosan elengedett, majd a derekamnál fogva magához húzott.
-Ugye tudod, hogy hiányoztál már?-suttogta a fülembe.
-Tegnap délután óta?-kérdeztem mosolyogva a fejem a vállára hajtva.
-Is!-simította meg a hajam. Is? A titokzatos Patrick... .-Na! Most már menj fürdeni mert el fogsz késni!-lépett el tőlem.
-Tényleg! Neked sincs első órád?-kérdeztem a fürdőből visszalépve.
-De!-röhögött, amit egy szemforgatással díjaztam. Gyors zuhany után kifésültem a hajam, plusz a mindennapos szempillaspirálom.
-Na! felszeretnék öltözni!-mondtam kilépve a fürdőből.
-Oké!-ült a fotelomba.
-Előtted? Ne is álmodj róla!-nézet rá tágra nyílt szemekkel.
-Naa létszii!-kérlelt mint egy óvodás kisfiú (az az édes kisfiú hang...)
-Nem!
-Ne máár!
-Oké! Nekem mindegy!-mondtam, majd elő kerestem a cuccaim a szekrényből. A szeme felragyogott, majd...újra a fürdőbe lépve bezártam maga után az ajtót (kulcsra).
-Oké! Indulhatunk!-léptem ki pár perc múlva, és a morcos, sértődött kisfiúmra (bárcsak az én édes, kisfiúm lenne...).
-Rendben!-állt fel "sértődötten", mire felnevettem és mellélépve egy puszit nyomtam az arcára.-Ezzel nem fogsz tudni megbékíteni!-fordult el karba tett kézzel, de közben azért a mosoly bujkált az arcán.
-Hát jó! Iskolabusszal is tudok menni! Nekem mindegy!-vontam meg a vállam.
-Ajj! Reménykedtem...-morogta.

****

Útban semmi különleges nem volt, de a kiszállásba annál inkább. Szóval...Patrickkel megyek suliba...Patrick a suliba menőnek számít...kedves, helyes, jó fej... . Gyilkos, csodálkozó lány és érdeklődő fiú pillantásokat kaptam már így korán is. Hozzá teszem meg ismertem a haverjait (nem akartam neki mondani, de...nem valami értelmesek...olyan sötétek magyarul mint az éjszaka, Patrick nem is értem hogy barátkozhat velük). Alice is csatlakozott hozzánk, akivel némán, szemmel kommunikálva megbeszéltük a dolgokat.

****

Mivel tegnap nem volt próba, ma tartották meg. Már nagyon kíváncsi voltam a többiekre... . 

-Egyébként...akikkel a suli vagy...-kezdtem bele útközbe. 

-Tudom, sötét hülye mind. Nem is a barátaim igazából.-mondta nevetve. 

-Őő...akkor?

-Muszájból lógok velük. Vagy ők vagy senki. Oké, van még rajtuk kívül fiú a suliba, de azok vagy még náluk is sötétebbek, vagy értelmiségi zsenik... . Az igazi barátaimmal most fogsz találkozni!-pillantott rám mosolyogva. 

-Szóval...ők a legjobb barátaid?

-Úgy is mondhatjuk! De...a fiúknál ez nem úgy van, mint a lányoknál, hogy "Jaj, legjobb barim juuj!".-mondta nyávogós hangon, mire felnevettem.

-Sejtettem!-bólintottam vigyorogva. Az út további részében teljesen semleges témákról beszéltünk, pontosabban a semmiről. Belváros széli háznál álltunk meg. Lakni pici, zenélni nagy...vagyis inkább drága. 

-Ez milyen ház amúgy?-kérdeztem kiszállva a kocsiból. 

-Kellett egy kicsi helység ahol senkit nem zavarunk. Amikor feladtunk volna mindent, találtuk ezt. Közösen összedobott pénzből béreljük.-vonta meg a vállát, miközben a ház felé igyekeztünk.-Na, itt vannak!-mondta félmosollyal, majd kinyitotta az ajtót. Kis előszobaszerűségbe létünk, ahonnan balra nyílt egy nappali, jobb oldalt a fürdő. És így ennyi. 

-Szia...sztok!-köszöntött a barna, göndör hajú srác, mikor beléptünk. Hárman voltak. Szóval...Patrick mesélt már róluk, és azt próbáltam feleleveníteni. Tehát...fekete hajú Pete. Barna, göndör hajú Joe, igen és végül a másik barna hajú Andy. 

-De bunkó vagy! Nem is mondtad hogy van barátnőd!-vágott Patrickhez Pete egy pizza szélét (?).

-Egy...ne dobálj a megrágott, elrohadt pizzáddal.-hajolt le, majd egy adag porral együtt visszadobta, kettő Virág...az én...lelki társam!-egy másodperc döbbent csönd... . Majd egy házzengető röhögés vette kezdetét. Pete lezuhant a kanapéról, Joe rá (???), Andy pedig félre nyelte az éppen szájába lévő vizet. 

-Hát...Patrick...-törölgette még mindig a szemét Pete.-nem tudom nálad mit jelent a "lelki társ" szó, de lehet nem is akarom megtudni!-lökte le magáról a még mindig szenvedő Joe-t, majd nagy nehezen vissza ült a kanapéra. 

-Basszus...akkor mit mondjak?-tárta szét a karját. Egyébként én is ott álltam, de mindegy. 

-Hát, nem tudom de valami mást is kitalálhattál volna...-ivott újra bele a vízébe Andy. 

-Nem valami beszédes a...lelki társad...-nézett rám Pete, mivel a földet pásztáztam nagy bőszen. 

-Akadjatok már le erről!-sóhajtott.-Szóval...ő itt Virág és a kapcsolatunk tisztázatlan.-mutatott be nekik. Milyen igaza van...úgy viselkedett ma reggel is mint ha barátnője lennék, de...nem tudom... . 

-Virág...?-kezdett volna bele a kérdésébe Joe, de Patrick megállította. 

-Virág nem amerikai, hanem magyar! Zseniknek mondom az Európában van!-mondta.

-Haha, nagyon vicces kedvében van valaki!-forgatta Pete a szemét.-Várjunk csak egy kicsit...-vonta össze a szemöldökét.-Basszus! Veled már találkoztam! Te voltál az a lány, aki majdnem belezuhant a szökőkútba, de én megfogtalak!-csodálkozva nézett mindenki egymásra, főleg én Pete-re. Úristen...most fogom elásni magam... . Ez az egy gondolat lebegett előttem... . Nem hiszem el, hogy így ismert meg! Annyira ciki... . 

-Öm... mikor volt ez?-kérdezte tőle Patrick. 

-Nyáron...augusztusban kábé.-vonta meg a vállát. 

-Nem volt senkim, és unatkoztam. Jártam egyedül a várost.-motyogtam vörösen.-Nem vagyok valami ügyes...könnyen lesek, neki megyek...dolgoknak... .

-És embereknek!-ölelt át nevetve Patrick, majd egy ajtó csapódás ütötte meg a fülünket. 

-Hahiii!-lépett be az őrült barátnőm. Igen, mi hoztuk volna, a megígért próbára, de neki még dolga volt. Hozzá illő szettben jelent meg...Fall out boy feliratú (!!!!) pólóba. 

-Azt ott jól látom a pólóján!-hunyorított Pete. 

-Igen!-sóhajtott Patrick a szemét forgatva. 

-Jéé, az első rajongónk!-röhögött.-Mutasd a táskád!-szólt oda neki, mire egy pattanó mozdulattal megfordult.-Úristen...leszel a feleségem?-nézett rá áhítattal. Nem értettem mi olyan érdekes mondjuk Alice táskájába... . 

-Hát hogyne!-vágta le az asztal sarkába a táskáját, majd lazán levágta magát a kanapéra Pete ölébe (??!!!). 

-Őőő...most mondhatnám hogy összeilletek...és mondani is fogom!-nézett rájuk csodálkozva Patrick. 

-Most miért? Ő szép én helyes. Ismer és most már én is őt. Látod fiam én nem szarakszom annyit mint te!-mondta Pete. Hát most már Pete-et is ismerem. 

-Ja. Te 22 ő alig 15.-bólintott Patrick.-Ja, és a "szerénységed" már meg sem lep... . 

8. Mai nap...

****

Mivel holnap tesztet írunk (itt nem dolgozat van, hanem három válaszlehetőséges teszt), így csak tanulás után jött át Patrick.
-Na sikerült megtanulni?-kérdezte mosolyogva, mikor beléptünk a szobámba.
-Persze!-bólintottam komolyan, mire felnevetett.
-Akkor jó!-mondta, majd közelebb lépett hozzám. Pólóm alá bedugva a kezét az ujjával cirógatni kezdte a melltartó alatti részt. Bal kezével finoman megtartott, jobb kezével pedig simogatott. Végig a gerincemen... egészen a fenekemig.
-Ma mégsem lesz próba. Nem érnek rá a többiek!-suttogta, mire erőtlenül bólintottam. Egyre szaggatottabban vettem a levegőt, mire végre abba hagyta.-Szerintem...én most megyek!-mondta visszafojtott lélegzettel. Ezután semmiképpen nem akartam hogy maradjon...nem bírtam volna ki... . Vagyis...miután elment, nagyjából fél órát bírtam ki. Fél óra utazgatás és séta után sikeresen megérkeztem (egyszer voltam náluk, mikor nem beszéltünk kikerestem a címüket, majd elutazgattam, hogy bocsánatot kérjek, de anyukája elmondta, hogy nincs otthon, viszont mondta ha már oda utaztam maradjak, ezért elbeszélgettünk [kis kori fotó is meg volt, még fürdetős is igen]), majd bekopogtam.
-Szia Virág! Gyere be!-nyitott ajtót Patricia (Patrick anyukája).
-Csókolom! Patrick hazaért már?-léptem be.
-Persze! Fent van a szobájába.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá, majd felmentem.-Szi-aa...-mondta, azonnal megfordulva. Az arcom színe vagy fehér vagy piros lett, esetleg mind kettő...khm...a látványtól.-É-én...sajnálom!-motyogtam, miközben ideges öv kattogást hallottam.
-Nem te tehetsz róla!-mondta, mire visszafordultam (hallottam hogy már kész van).-Én sajnálom...nem kellett volna ezt látnod...-sziszegte a fogai között lehajtott fejjel.
-Öm...én...-habogtam.-lehet inkább mennem kéne!-mondtam az ajtóhoz lépve.
-Várj!-fogta meg a kezem, majd közel húzott magához. A kényelmetlen helyzetet még kényelmetlenebbé tette, hogy...khm Patrick nyomott alul. Pár másodperc várakozás után...megcsókolt. Vagyis akart.-Öm...miért nem nyitottad ki a szád?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Hát...én...szóval...nem tudok csókolózni!-nyögtem ki, mire kaján vigyor jelent meg az arcán.
-Történetesen nagyon jó tanár vagyok!-vigyorgott, majd a kezem megfogva az ágya felé kezdett húzni.-Ülj le!-mutatott maga mellé az ágyon, majd engedelmesen helyet foglaltam.-Nyisd ki a szád. Nem kell nagyon, de ne is résnyire. Olyan...közepesen! A többit pedig megoldom...te csak élvezd...-suttogta mosolyogva az alsó ajkát harapdálva. Az arcom égett, a gyomrom liftezett. Közelebb hajolt hozzám, majd az ajkát az enyémre tapasztotta. Mindent úgy csináltam ahogy kért. A nyelvét óvatosan az enyémhez érintettem amibe azonnal beleremegett az egész testem. Lassú lépésekkel haladt. Nyelvével cirógatta a fogaim, majd a szájpadlásom a fogaim "tövénél". Nem dugta le a torkomon a nyelvét, és nem eresztett a számba sok nyálat. Pont...jó volt. Tökéletes. Túlságosan is. Közelebb csúszva hozzám letámasztotta az egyik kezét mögém az ágyra a másikat pedig a combomra helyezte. Komolyan az elején azt hittem meg fogok fulladni. Mármint nem miattam, hanem magam miatt, mivel vagyok olyan béna, hogy nem tudtam levegőt venni, de mikor ez is helyre állt már minden tökéletes volt. Jobbat el sem tudok képzelni. Az első csókom. Valakinek rosszul sül el, valakinek jól. Életembe először a pozitívat kaptam valamiből! Fogalmam sem volt, mennyi ideig voltunk egymás szájára tapadva, de mivel nem akartam hogy vége legyen nem is érdekelt. Sajnos ez nem így történt, mivel elszakadt tőlem. Szomorúságom az alsó ajkam rágcsálásával fejeztem ki, amint egyébként bőszen nézett. Elmosolyodott és a számhoz hajolna a fogával kiszabadította az ajkam, és újra csókolt. Finoman húzogatta az ajkam, majd újra csókolt. Annyira beleéltem magam, hogy én sem akartam tétlenül ülni, ezért a fejéhez nyúltam de megtorpantam. Észre vette a bizonytalanságom, ezért ő maga fogta meg a kezem, és helyezte a hajába. Nem volt rajta kalap, ezért könnyen bele tudtam túrni. Amolyan "tanulj!" mozdulattal a fejemhez nyúlt és erősen beletúrt az enyémbe. A fonatom tincsenként hullott az arcomba. Mellkasom óvatosan meglökte, így fekvő helyzetbe kerültem és innen folytatta tovább. Mivel oldalra voltunk fordulva, óvatosan magához húzott, viszont nagyon közel. Teljesen rá voltam simulva. Így feküdtünk. Sosem tudtam volna azt az érzést meg unni, ami végig velem volt, de mint "irányító" úgy döntött megszakítja. Viszont így maradtunk. Szorosan átölelt és, vagy belepuszilt, vagy megszagolta a hajam.
-Nagyon jó illatú a hajad!-suttogta mosolyogva.
-Köszi!-motyogtam pironkodva.-Hány óra van?-kérdeztem ijedten.
-Hét!-nézte meg a telefonját.
-Anyáék már biztos hazaértek! Azonnal haza kell mennem!-pattantam fel, de a csók heve még mindig rajtam volt, ezért megszédültem.
-Hazaviszlek!-húzta édes félmosolyra a száját.

-Csókolom!-köszöntem el Patrick anyukájától mosolyogva.
-Szia Virág!-nézett rám ős is szintén hatalmas mosollyal. Elfelejthették, hogy tükör van mögöttük, mert azonnal kiszúrtam belőle ahogy anya és fiú összemosolyognak Patrick derekamon pihentet kezén. Az út csendben telt, de annál inkább mosolygósan.
-Hát akkor...szia!-állt meg a ház előtt.
-Ennyire ki akarsz rakni?-kérdeztem nevetve.
-Ellenkezőleg!-nevetett fel ő is.-Csak a lányoknak ilyenkor "időre van szükségük".-mondta a kedvenc mosolyommal, mire komoran bólintottam. Vajon most mi lesz? Ez jóval túl mutat a barátságnál. De vajon tényleg strigula leszek, mint ahogy a lányok mondták? Vagy valami más?
-Szia!-szálltam ki azonnal. Igaza van...időre van szükségem...de nem nélküle! Kizárt hogy ezek után (főleg) kibírnám nélküle. Kettesével szedve a lépcső fokokat futottam fel a lakásba ahol anyáék már otthon voltak.
-Bocsánat hogy nem szóltam, de nagyon fontos volt!-rontottam be a lakásba.
-Ja, rendben!-nézett rám anya furcsállva.-Valami baj van?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nem nincs...csak...holnap mindent elmesélek!-motyogta lehuppanva a konyhába, ahol nagyjából 10 perc alatt magamba tömtem a vacsorám. Zuhany, és alvás. Ennyi...a mai nap...vége. 

7. Sport nap

Szeptember 11. csütörtök

Egész éjjel nagyjából aludtam négy órát és azt sem egybe. Agyaltam. Egyszer zenehallgatással, egyszer pedig a telefonom nyomkodásával foglaltam el magam. Most még hamarabb untam el magam, mivel 5 órakor keltem ki az ágyamból. Zuhany és smink után befontam a hajam, majd következett az öltözés . Mikor már készültem halálra unni magam, felugrott egy chat ablak.
hát te?:) sosem alszol?
Patrick mit keres fönt hat órakor?
Na és te?:)
na most megfogtál:D korán kelő típus vagyok:) de az én kérdésemre még mindig nem válaszoltál:)
Nem voltam fáradt. Nem nagyon aludtam az éjjel. 
na! miért...?
nem voltam fáradt:)
hűű nem nagybetűvel írtál?!:O elrontalak;)
hát lehet...:D
és most még egy ilyen smiley is? szörnyű...ezért a tettért velem kell ma jönnöd suliba:)
Kocsival? Nem hiszem hogy anyáék örülnének...
azért kérdezd meg!:)
Laptopom fedelét lejjebb hajtottam, majd kilibegtem a konyhába.
-Jó reggelt! Szóval...ma Patrickkel mennék suliba. Kocsival...-mondtam azonnal.
-Rendben!
-Nem!-mondta anya és apa egyszerre.
-Tamás! Ne legyél már ilyen! Láttad mennyire rendes az a fiú! Biztos hogy jól vezet! Egyébként sincs olyan messze az iskola!-szólt oda apának.-Egyébként is! Nézz a lányodra! Amióta ismeri kicsattan! Látszik hogy odáig vannak egymásért!-utálom mikor anya a reménytelen álmaim kergeti...kivétel most!
-Idősebb is nála! 17 éves fiúk te is tudod milyenek...-motyogta apa az orra alatt.
-Te is voltál annyi, és te is olyan voltál!-nyomatékosította anya az "olyan"-t.
-Jó, de ha egy ujjal is hozzád ér...
-Igen értem!-vágtam közbe mosolyogva.-Köszönöm!-mondtam, majd sarkon fordulva újra a szobám felé vettem az irányt.
Mehetek!:)
mondtam én;) akkor tíz perc és ott vagyok! addig is...szia szépség:*<3
Úristen...szépség...puszis smiley és szív... . Sokk. Időm nem volt, mivel mikor feleszméltem a sokkból Patrick a hátam mögött állt. Megnyitott chat ablak, el nem küldött üzenet, falfehér arc.
-Neked is jó reggelt!-puszilta meg a fülem alatti részt. Azonnal kiléptem a Facebookból és lecsaptam a laptopom tetejét.
-Szi-szia!-dadogtam, majd egy fordulatot téve felálltam.
-Indulhatunk?-kérdezte elragadó félmosollyal.
-Persze!-nyitottam ki az ajtóm.-Sziasztok!-kiáltottam be anyáéknak.
-Viszlát!-köszönt el Patrick is. Nem mondom, hogy mivel lány vagyok, mert igenis vannak lányok akik értenek az autókhoz, de az nem én vagyok. Patrick kocsija nekem ezüst színű és kész. Ennyit tudtam megállapítani. Ja, meg hogy kényelmes (még azt is hogy automata váltós, de nem akarok kérkedni, a tudásommal). Szerencsére sport nap volt a suliba, ezért nem is kellett tanszert vinni. A sport és én... . Jó vicc! Szerencsére nagy a suli, sok a diák, ezért senkit nem fog érdekelni hogy csinálok-e valamit vagy nem.
-Ma is az enyém vagy, vagy sportolni fogsz?-döntöttem mosolyogva oldalra a fejem.
-Csak a tied vagyok ma is!-mondta nevetve felém fordítva a fejét.-Én inkább zenélek!-mosolygott újra az utat nézve. Az út nagy részében beszélgettünk, és nevettünk (mondtam már milyen édesen nevet?). Rengeteg autó, ki-be járkáló tanárok és diákok. Vagyis totális fenn forgás. Mi amilyen nyugodtan csak lehet, bementünk az épületbe, amin át udvarra. Na, ott még durvább volt a helyzet mint kint. Nem foglalkozva az őrülettel leültünk egy félig árnyékos pad alá, és folytattuk a beszélgetést. Éppen a mosdóból jöttem vissza, mikor Patrick mellett meg láttam egy lányt... . Barna, finoman hullámos, csillogó, puha haj, hatalmas mogyoró barna szemek, Virágos miniszoknya, fehér, feliratos felső, ami oldalt úgy volt kivágva, hogy az egész melltartója látszott...(hozzá teszem párducmintás és csipkés), csini táska, és smink. Szép pofi, divatos ruha, Szöges ellentétem. Mikor megláttam elborult az agyam. Olyat érzetem amit még soha, ilyen erősen legalábbis. Féltékenység. Egy apró mozdulatra voltam, hogy oda ne menjek és ne tépjem ki a barna, dús loboncát, abból az, undorítóan szép fejéből. És én még nem vagyok egy verekedős fajta. Kicsit lenyugtatva magam erőltettet vigyorral a fejem hozzájuk lépkedtem.
-Sziasztok!-álltam be Patrick mellé, a legfeltűnőbben. A barna azonnal méregetni kezdett.
-Jenna, ő itt Virág...-mosolygott rám.
-Szia...Jenna!-préseltem ki a nevét a fogaim között.
-Virág? Milyen név ez?-nézett végig rajtam gúnyosan.
-Ez magyar.-mondta sértődötten.-Talán valami baj van vele?-nézett rá eszelős vigyorral.
-Nem. Nincs!-mondta lekezelően. Fú, de megtépném... . Az idegtől remegni kezdek a lábaim, de Patrick leállított... . Mint mondtam felrobbanni készültem, de ő a jobb kezével finoman megfogta a fenekem (?).
-Oh...-nézett ránk Jenna gúnyosan.-akkor...én most megyek! Sziasztok!-mondta, majd felállt és amolyan "Pff, úgyis én szebb vagyok nálad!" fejjel eltűnt.
-Ez a lány valamiért nagyon nem szimpatikus nekem...-húztam össze a szemem, mire Patrick átölelve a derekam az ölébe rántott.
-Valamiért...-nevetett a hajamba.-hidd el te szebb vagy nála...-puszilta meg a nyakam, mire elvörösödtem. Na, jó. Ennyire hülye én sem vagyok! Tudom hogy nem vagyok csak egy szimpla "barát" számára, de félek hogy a lány pletykák igazak..., de...én azt hiszem szeretem. Ő sem rakott le, én meg pláne nem keltem föl az öléből. A szúrós pillantások legkevésbé sem érdekeltek, mikor ültem az Ő ölébe és Ő simogatta a hátam... . Mind ketten "érdeklődve" figyeltük az eseményeket, de leginkább beszélgettünk... .

6. Egy délután

Szeptember 10. szerda

Húh. Eseménydús hét volt az biztos. Először is tanulás mellett, folyton kaptuk a külön feladatokat is (teljesen más mint otthon), plusz külön suli után zenére is járok kedden és csütörtökön, de mikor pihenhettem volna, vagy Alice-szel voltam (nagyon jóba lettünk egyébként), vagy Patricken járt az eszem, aki vagy nem volt suliba, vagy amikor volt rám se nézett, de ha mégis véletlen akkor is úgy, mint a véres rongyra. Szóval jól el vagyok. Azontúl, hogy Alice egy energiabomba, nagyon jó tanácsadó. Ő az oka annak, hogy ma magabiztosan keltem fel. A szokásos szempillaspirált raktam föl (ma nem fogom lesírni és kész!), és egy stílusomhoz megfelelő ruhát választottam,  hozzávaló cipővel. Mivel az idő behűvösödött egy ruhához illő kardigánt és átlátszó harisnyát is magamra vettem. Incidens óta csakis sulibusszal járok, ahol már hátul van egy megszokott helyem. Idegesen lépkedtem a folyóson a szememmel Patrick után kutatva (Alice rábeszélt hogy béküljek ki vele...). Második óra szünetében sikerült megtalálnom az udvaron.
-Szia!-köszöntöttem.
-Szia!-mondta rám se nézve. Na, jó ebből elég volt... .
-Négyszemközt szeretnék beszélni veled! Ha, most azonnal nem jössz esküszöm magammal rángatlak!-mondta idegesen, mire az egész társaság (vele az élen) tágra nyílt szemekkel nézett rám.
-Megyek! Nyugi...-mondta, majd a közeli fa mellé mentünk.
-Szóval...amióta a mosdóban majdnem megcsókoltál, azóta bunkó vagy és hozzám se szólsz, és ebből már nagyon elegem van! Aznap, amikor lealáztál a haverjaid előtt ugyan azt akartam mondani mint amit most fogok! Bocsánat! Nem tudom mit tettem, de bocsánat! Azt hogy haragudtam rá, és hogy bunkó voltam aznap reggel! Mindent sajnálok!-hadartam egyszerre. Egy másodpercig némán állt (mintha gondolkozott volna), majd egy szexi (ezt én írtam?!) mosollyal nyugtázta a mondani valóm, és közel lépve hozzám átölelt. A szívem hevesen kalapálni kezdett, a gyomrom a torkomba kötött ki.
-Én voltam a hülye! Sajnálom!-suttogta a nyakamba, majd...megpuszilta! Mintha a szája forró vas lenne, lyukadt égetett belé. Imádkoztam, hogy ez a pillanata sose érjen véget, de sajnos nem így lett.-Következő szünetbe csak a tiéd vagyok, de most vissza kell mennem!-engedett el. Úristen...csak az enyém...bárcsak... .-De persze ha szeretnél jöhetsz!-mosolygott rám kedvesen.
-Nem, vagyis...menj csak! Majd akkor következő szünetbe!-mondtam.
-Rendben!-ölelt át félkézzel, majd puszit nyomott a homlokomra. Megbabonázva kerestem meg Alice-t.
-Virág!!!-ugrott rám (?).-Mesééélj!-ugrált. Némán megfogtam a karját, és olyan helyre húztam, ahol nem látja Patrick a reakcióm...
-Áááá!-visítottam ugrálva.-Bocsánatot kértem aztán ő is, majd megölelt megpuszilta a nyakam, utána mondta hogy "Következő szünetbe csak az enyém", aztán félkézzel átölelt és megpuszilta a homlokom!-hadartam. Egy pillanatig kikerekedett szemekkel nézett rám, majd hasonló módon sikítani és ugrálni kezdett, mint én előbb. Ehhez újra becsatlakoztam, és így már együtt örültünk. Angolon a 17. századi költőket vettük, ami persze érdekelt volna, hanem végig Patrickre gondolok... . Szünetben elsőnek rohantam ki a teremből, majd mikor Patricket megláttam az udvaron, nemes egyszerűséggel ráugrottam (?). Mármint nem úgy mint rám Alice, hanem a karjaiba.
-Jaj, szia!-ölelt át miután felfogta a reakcióm.
-Bocsi, csak annyira örülök, hogy újra veled lehetek!-hadartam mosolyogva, de utána meg is bántam.-Vagyis...-nem hiszem hogy ezt sikerült már kimagyaráznom.
-Értem én!-mondta nevetve belepuszilva a hajamba.-Üljünk le szerintem! Biztos neked is van mesélni valód!-mondta megfogva a kezem.
-Hát...igazából nem sok és annyira nem is izgalmas...-húztam el a szám a padra leülve.
-Nem baj! Mesélj!-simította meg a kezem. Végig figyelmesen hallgatta mi történt ez alatt az egy hét alatt, majd ő is belekezdett.
-Elég sokat gyakoroltunk a srácokkal, ezért is volt, hogy a héten háromszor sem voltam. Stúdióztunk, próbáltunk. Nagyjából úgy telt egy napom, hogy reggel felkeltem, mentem próbálni és/vagy stúdiózni, hazaértem este nyolcra utána pedig hajnali egyig tanultam. Egyébként velem se történt semmi "különleges". Főleg, mert egész héten nem beszéltünk...-suttogta alig hallhatóan, mire elmosolyodtam és hozzá bújtam.-Holnap délután ráérsz?-kérdezte a rövid hatás szünetet megtörve.
-Persze!-vágtam rá azonnal.
-Akkor van kedved eljönni egy próbánkra? Bemutatlak a többieknek!
-Igen! Nagyon szívesen!-virultam. A nap többi részében együtt voltunk, illetve bemutattam Alice-nek aki időközben fanjuk lett (?) ezért totál odáig volt. Autogramot kért Patricktől, amitől "kissé" meglepődött, mire őt is elhívta a holnapi próbájukra. Patrickkel megbeszéltük hogy átjön hozzám...na ez most egy elég érdekes sztori lesz, mert ő a barátom (vagyis neki én a barátja vagyok, de nekem ő több...pff, sosem hittem a fiú-lány barátságban) és hát...apa, anya is otthon lesznek. Lehet anyának ezzel nem lenne baja, de apa tuti ki fogja nyírni Patricket. Ketten bezárkózunk a szobámba...még azt is el tudom hinni, hogy apa az ajtóm előtt fog őrt állni és ha hall valamit benyit... . Szóval ilyen jó gondolatokkal indultunk el hozzánk (egyébként Patrick tud vezetni és van kocsija is, de anyáéknak nem hiszem hogy tetszene...) gyalog.
-Szóval...előre is bocsánat a szüleim, főleg apa miatt!-mondtam, mielőtt beléptünk az ajtón.-Sziasztok!-kiáltottam, majd a nappali felé vettük az irányt.
-Szia..sztok!-mondták. Anya csillogó, vidám szemekkel mérte végig Patrick, apával ellentétbe aki egy pillantással megölte.
-Jó napot!-mosolygott rájuk kedvesen.
-Szia! Biztos te vagy Patrick! Virág sokat mesélt rólad!
-Kösz anya...-sziszegtem alig hallhatóan, mire Patrick egy édes, félmosollyal bólintott.
-És te kije is vagy Virágnak? A barátja?-kérdezte apa felvont szemöldökkel.
-A fiú barátja!-tette hozzá kedvesen.
-Akkor...mi most...bemegyünk a szobámba!-mondtam ki a "rettegett" mondatot, mire apa felkapta a fejét.-Menj, mindjárt utánad megyek! Az ajtó egyenes!-suttogtam Patricknek, aki utána eltűnt.
-Kérlek titeket nyugodjatok meg! Patrick a fiú barátom!-mondtam, mielőtt vita alakulna ki.
-Kicsim...a vak is látja hogy odáig vagytok egymásért!-sóhajtott anya unottan.
-Ez...nem igaz...vagyis...Patricknek csak a barátja vagyok...-motyogtam.
-Tényleg? Mert én nem úgy vettem észre!-mondta rejtett mosollyal.
-Na jó, én inkább megyek! Ja és apa!-néztem vissza.-Kérlek ne álldogált az ajtóm előtt mint egy őr!
-Nem ígérek semmit!-motyogta.
-De én igen! Menj csak szívem!-mosolygott anya. Mikor beléptem a szobámba, Patrick éppen a gitáromat tanulmányozta.
-Hm...nagyon jó gitár!-pengette meg.
-Nagy vágyam volt hogy az enyém legyen!-léptem mosolyogva mellé.
-Játssz valamit!-nyomta a kezembe.
-Rendben!-vettem mosolyogva a kezembe, majd leültem az ágyamra törökülésbe (ő a fotelomba ült), és hát belekezdtem a Wonderwallba... . And after all you're my wonderwall. Egy rész, ahol Patrickre néztem. Végig csukva volt a szemem kivéve ennél a résznél. Mélyen a szemébe. Az arca kifejezéstelen volt. Csak ő is nézett mélyen az enyémbe. De mikor vége lett a számnak, sajnos vissza kellett térnünk a valóságba.
-Hű! Nagyon jó hangod van!-bólintott elismerően.
-Köszi!-pirultam el.-Akkor...khm...-köhintettem, majd belekezdtem a Young Volcanoes-be. Szinte azonnal felismerte Patrick, ezért duóztunk egyet (szinte lehetetlen kitartani azokat a magas hangokat, amik Patricknek mennek...egyik pillanatban mély, aztán jön egy magas rész). Éppen elakartam rakni a gitárom, de Patrick félbeszakított.
-Várj! Meg akarok tanítani neked egy dalt!-állt fel mosolyogva. Nem értettem pontosan hogy gondolja ezt, de mikor megkerült te az ágyat, terpeszbe mögém ült, a karjai rásimultak teljesen az enyémre (az egész testével együtt) és a gitárpengetőt és együtt fogtuk, megértettem. Fogalmam sem volt mit tanított és amúgy sem nagyon tudtam figyelni, mivel végig szorosan hozzám volt simulva.
-Na jó! Ennyi elég!-rakta le a gitárt, amit először nem tudtam mire vélni. A kezeit rákulcsolta a hasamra, majd óvatosan hátra dőlt, így én háttal feküdtem végig rajta. Nem kicsit lepődtem meg, ezért is történt hogy megmozdulni sem bírtam (nem mintha akartam volna...). Pár másodpercnyi szünet után a hajamat elhúzva csókolgatni kezdte a nyakam. Egyre hevesebben próbálkozott én pedig végig csukott szemmel élveztem a pillanatot, viszont mikor "lejjebb" tévedt a keze a hasamnál, összeszorítottam a combjaim, majd szinte azonnal felpattantam róla.
-Öm...én...sajnálom!-motyogta idegesen.
-Semmi baj...-mondtam elvörösödve a földet pásztázva.-de szerintem most menned kéne...biztos neked is van tanulni valód, vagy valami!
-Igen van!-mosolyodott el édes félmosollyal.
-Kikísérlek!-mondtam, miután feltápászkodott az ágyról.
-Viszontlátásra!-köszönt be anyuéknak, mielőtt kiléptünk az ajtón.
-Szia!-léptem hozzám még mindig zavartan, majd megöleltem.
-Szia!-lehelte kacéran a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Egy ideig néztem a sétáló Patrick után, mikor viszont eltűnt a sarkon bementem. Kábán sétáltam föl, majd csendben sétáltam be a szobámba, mivel semmiképpen nem akartam, hogy anyáék észre vegyék a zavarom. Ez mégis most mi volt? Muszáj valakivel megbeszélnem... . Idegesen rágcsáltam, miközben Alice kicsöngött.
-Szia! Most ment el Patrick és...-kezdtem bele a sztorimba. Töviről hegyire elmeséltem minden részletet a délutánomból. Alice...khm. Elmagyarázott pár dolgot, amit én is tudtam. Nem értem hogy hihette hogy nem tudom... . Voltam hetedikes. Nekünk is volt "felvilágosító óránk". Vacsorára kicsit összeszedtem magam, mivel nem akartam hogy kérdezősködni kezdjen a család. Leckéimet gyorsan megcsináltam, tanultam majd zuhany után (megint csak korán) lefeküdtem aludni....mára ennyi bőven elég volt az újabb érzelmi löketből.

5. Egy hosszú nap

Szeptember 3. szerda

Negyed hatkor ráuntam a forgolódásra, ezért inkább az ébredés mellett döntöttem. Zombiként sétáltam ki a fürdőbe, ahol nagyjából tíz percen keresztül eresztettem magamra a forró vizet. Tükörben, egy karikás szemű, szomorú lány pillantott vissza rá. Harmadik nap. Még csak harmadik napja ismerem, de már több érzelem kötődik hozzá, mint bárki máshoz. Ilyen hamar nem lehet szerelembe esni...vagy mégis? Többször is könnyezni kezdtem, fésülködés közben, ezért inkább hagytam a szempillaspirált. Öltözködés után úgy döntöttem felnézek a netre hátha történt valami.
mi a baj?
Furcsálltam volna, ha nem vár Patricktől egy üzenet. Egyébként tegnap délután fél ötkor írta.
Semmi.
Gondoltam nem leszek (annyira) bunkó. A válasz szinte azonnal jött.
igen tudom. na most szépen elmondod mi a baj!
Figyelj, nem kell velem jó pofizni! Tudom hogy nem én vagyok az egyetlen lány akivel ilyen vagy! 
mi?? 
mégis mire gondolsz?!o.O
Nagyon jól tudod te! Bocs, de most megyek! Ja, és kérlek ne keress a suliba!
Meg sem várva a válaszát kiléptem. Szomorúságot felváltotta a düh, mit anya rögtön észre vett.
-Hát te? Ilyen korán?-kérdezte mikor lehuppantam a nappaliba.
-Igen!-vetettem oda.-Vagyis...-sóhajtottam.-bocsánat, csak...áh mindegy!-legyintettem.
-Fiú ügy?-húzta el a száját.
-Igen. Pontosabban Patrick ügy...-Szerintem én most elindulok a suliba!-álltam fel a kanapéról.
-Virág...még csak fél hét van!-nézett rám kikerekedett szemekkel anya.
-Nem baj!-vontam meg a vállam.-Szia!
-Hát szia! Vigyázz magadra!-kiáltott utánam, mikor kiléptem az ajtón. Az út eleje teljesen zökkenő mentesen ment. Metrótól sétáltam a suli felé, mikor egy harminc körüli férfi leszólított.
-Szia!-vigyorgott rám eszelősen. Természetesen nem köszöntem vissza, csak sietősebbre vettem a lépésim.-Na! Ne rohanj úgy édes!-a gyomrom apró kis pöttyé szűkült az idegességtől. Folyamatosan mögöttem jött és magyarázott. Egyre durvább dolgokat kezdett mondani, ezért az apró gyomromon kívül még pluszba sírni is elkezdtem. Próbáltam némán, de sajnos nem sikerült.-Mi baj?-ölelt át, mire akkorát sikítottam, hogy szerintem anyáék is hallották. Azonnal leugrott rólam, és elfutott. Zokogva rohantam a suliig. Berontva az épületbe, azonnal a mosdó felé akartam venni az irányt, de neki ütköztem valakinek.
-Bocs!-motyogtam, majd újra futni kezdtem. Berontva a női mosdóba, a fülkék előtt hátra szaladtam és levágtam magam az utolsó fülke és a falközé. Pár másodperc múlva ajtócsapódást hallok.
-Virág!-hallottam meg Patrick hangját.-Mi történt?!-térdelt le mellém a földre. Akárcsak egy tüdőbeteg zilálva kezdtem magyarázni. Még azt is elmondtam, nagyjából miket mondott nekem az az állat.-Jézusom...-motyogta.-ezt el kell mondanunk egy tanárnak is! Ő majd felhívja a rendőrséget!-ölelt át, mire bólintottam. Már nem féltem, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni a sírást.
-Csss. Semmi baj!-simogatta a hátam, miközben vigasztalni próbált. Mikor csitult, és már csak szipogtam kicsit eltolt magától, majd letörölte a könnyeim.
-Jobban vagy?-mosolygott, majd bólintottam.
-Egyébként miért vagy bent ilyen korán?-kérdeztem, mire vállat vont.
-Unatkoztam otthon, miután valaki lelépett a chatről...-mondta, mire idegesen félre néztem.
-És te? Minek jöttél ilyen korán?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Mert.-csak nem mondhattam neki, hogy egész éjjel bőgtem és forgolódtam miattad, amit fél hatkor meguntam ezért felkeltem aztán mikor beolvastam neked, szintén unatkozni kezdtem.
-Aha...-mondta idegesen. Pár másodpercig hezitált, majd közel hajolt hozzám. A szeme már lecsukódott, a meleg lélegzetét, pedig az ajkaimon éreztem. De én nem hajoltam közelebb hozzá...finoman eltoltam magamtól, mire kérdő tekintettel nézett rám. Lesütött szemmel vállat vontam. Három ok volt, ami miatt nem tettem. Egy amit tegnap mondott a két lány, kettő elvileg most haragszom, három...szóval én soha...nem csókolóztam és hát...fogalmam sincs hogy kell. Komolyan. Ha valaki megcsókolna tuti csak állnék (vagy ülnék) csukott szájjal.
-Menjünk...neked nem kéne itt lenned...-motyogtam.
-Oké!-vonta meg a vállát semmitmondóan, majd felállt és a kezét nyújtva engem is felsegített. Éppen kiakartam lépni az ajtón, de ő zsebre dugott kézzel az ajtófélfának támaszkodva megállt. Az a beállás, és az unott, laza nézés...olyan hihetetlen helyes! Na jó, én most...haragszom rá! Vagy valami ilyesmi...
-Mi az?-kérdeztem felvont szemöldökkel, leplezve a csodálatom.
-Hát...nem akarod megigazítani a hajad, vagy az elfolyt sminked?-kérdezte unottan.
-Nem. Miért tenném? A szempillaspirált majd letörlöm zsepivel, más úgy sincs rajtam, a hajam meg jó így ahogy van!-mondtam, mire tágra nyílt szemekkel nézett rám.
-Rendben!-bólintott és kiment.

Elmondtam az igazgatónak a történteket, azonnal hívta a rendőröket, és mint megtudtam, már nyomoznak az ember után, mivel több lányt is leszólított a környéken. Harmadik órára (matekra) sikerült bemennem. A nap unalmasan telt ezután. Kedves osztálytársaimat nem nagyon érdekelte mi történt velem, de ebédre én is túltettem magamra, és ebben Patrick volt a segítségemre. Rossz értelembe. A reggeli vécés incidens után, szünetbe oda mentem hozzá, abból a célból hogy bocsánatot kérek.
-Szia!-lépett mellé, megszakítva a beszélgetésüket.
-Szia!-köszönt vissza flegmán.
-Szóval...beszélhetnénk?-kérdeztem az alsó ajkamba harapva.
-Persze! Mond.-bólintott.
-Úgy értem négyszemközt.-motyogtam egyre vörösebben.
-Minek? Olyan titkos hogy a többiek nem hallgatják?-vonta fel a bal szemöldökét, mire a hátsótársaság nevetésbe tört ki.
-Nem...de...mindegy! Szia!-mondtam a síráshatárán, majd elmentem. Hogy alázhatott meg így? Pár órája meg akart csókolni most ilyen bunkón viselkedik! Mi van vele?! Egész nap nem beszéltünk...semmit. Nem is keresett. Én pedig nem próbálkoztam újra vele. Egy dolog viszont nagyon, de nagyon jó volt a mai napban, még pedig, hogy megismerkedtem egy lánnyal! Utolsó óra szünetében egyedül olvastam és zenét hallgattam kint egy padon, mikor egy lány ült le mellém. Barna, oldal frufrus haj, barna szem, mosolygós tekintet, szürke sapka, póló, rövidnadrág, tornacipő, és sok-sok karkötő.
-Sziaa!-köszöntött mosolyogva, mikor kivettem a fülhallgatót a fülemből.
-Szia!-mosolyogtam rá kedvesen,
-Biztos te vagy az új lány!
-Igen! Szabó Virág!
-De furcsa név!-csodálkozott el.
-Hát..magyar vagyok, szóval...-vontam meg a vállam.
-Jaa, értem!-nevetett.-Az én nevem Alice Miller!
-Szép név!
-Kösziii!-nevetett.-Szóval...-kezdetett bele és konkrétan az eddigi élete történetet így, egy huzamba elmondta nekem... . Szülei elváltak, egyke gyerek, anyukájával él, van egy macskája, most kilencedikes, rock zenét hallgat és azon belül is a kedvence az alternatív rock...stb.
-Értem!-bólintottam mosolyogva.
-Te is mesélj magadróól!
-Hát mit mondjak...-nagyjából én is elmondtam magamról a fontosabb infókat, bár nem valami izgalmas az életem. Patrickes sztorit egyébként kihagytam... .
-Izgi!-mosolygott. Egészen becsengetésig beszéltünk, de mielőtt bemehettem volna elhívott magukhoz (?) délután. Tíz perce ismerem hozzá teszem.

****

Kertes házas, békés környék.

-Öm...szia!-hívtam fel Alicet, aki haza menetel előtt megadta a telefon számát.

-Sziaa! Itt vagy? Várj megyek már!-mondta majd letette. Na, jó. Ez a lány nagyon fura. Pár másodperc múlva már az ajtót nyitotta nekem, és egy öleléssel üdvözölt. 

-Csókolom!-köszöntem a konyhában mosogató anyukájának. 

-Szia! Marry Hopkins. Alice nem is mondta hogy ma átjön a barátnője!-mosolygott rám. 

-Hát...az utolsó óráig én sem tudtam...-nevettem utalva arra, hogy ma ismertem meg. 

-Alice kicsim!-sóhajtott.-Bocsáss meg neki, de nem nagyon vannak barátai...

-Kösz anya!-morogta. 

-Értem!-mondta nevetve.-Semmi baj! Nekem se igazán!-mondtam, mire felnevetett. A ház szép, modern, letisztult stílusú. Kivétel ez alól Alice szobája...falán egy centi szabad hely sincs, mivel tele van poszterekkel. Alap kupi, Sötét lila falak, és egy hatalmas, kipárnázott ablak, amitől a sötét szoba egész világosnak látszik. 

-Hű!-néztem körbe. 

-Húú, bocsi hogy nem raktam rendet!-húzta el a száját.-Rakok be valami zenét! Addig nézz körbe!-mondta, majd a laptopja mellé ugrott. Amíg én a posztereit tanulmányoztam felcsendült egy számomra ismeretlen szám.

-Ez micsoda?-kérdeztem felé fordulva.

-Paramore!-mosolygott. Hát...nem az én stílusom. Egymás után következtek a számok. Hasonlók mint az első, egyiknél viszont igencsak meglepődtem. 

-Alice...ez milyen banda?-kérdeztem a foteljába üldögélve. 

-Fall Out Boy! Képzeld nagyon friss, és az énekes a sulinkba jár! De nagyon újak, igazából még annyira nem is ismertek, én is csak az egyik osztálytársam miatt ismerek őket! Próbáltam képeket keresni róluk, de nincs!-húzta el a száját. 

-A sulinkba jár? Hogy hívják kérdeztem félve. 

-Patrick Stump!-mondta. A szám teljesen kiszáradt, a gyomrom apró lett.-Úristen Virág! Kérsz inni! Totál fehér vagy!-nézett rám ijedten. 

-Nem csak...az énekes...-motyogtam. 

-Ismered??!!-csillant fel a szeme, mire bólintottam. Egy percig nem tudtam megszólalni csak csendben hallgattam a számukat... . Enyhe sokk ért. Tudtam hogy Patrick énekel, dehogy ennyire jól!-Honnan egyébként?-suttogta. 

-Hát...huh...-újabb sztori...remek.

-Aztaa! És akkor most haragba vagytok?-kérdezte szomorúan.

-Igen! Azt hiszem. Csak az a baj, hogy...nekem ő nagyon tetszik...

-Tetszik?! Az annál több! Ahogy mesélted...hogy majdnem megcsókolt és mikor segített...teljesen belé vagy esve!-mondta izgatottan. 

-Áh!-legyintettem.-Vagyis...

-Na...szerelem teszt! Mit érzel amikor a közelében vagy?

-Hát...valami...furcsát...melegséged...a gyomrom liftezik, a szívem a torkomba dobog.-sóhajtottam. 

-És amikor hozzád ér? Mindegy hogy direkt vagy véletlen.

-Azon a ponton égni kezd a bőröm, plusz ugyan az ami előbb mondtam. 

-Oké...reménytelenül szerelmes vagyok!-bólintott.

-Az kizárt! Alig néhány napja ismerem! 

-És? Én hiszek az "első látásra szerelemebe"!-mondta mosolyogva.-Még ha te nem is hiszed hogy így van! Remélem hamarabb rá fogsz jönni, mint hogy barátnője lesz...-mondta, mire elakadt a légzésem. Patricknek barátnője lesz... . Nem! Az nem lehet! Nem! Abba bele is halnék! 

-Helyes, kedves, zenél...csodálom hogy most nincs!-mondta. 

-Ne! Kérlek...ne folytasd!-mondta a könnyeimmel küszködve. 

-Rendben! Bocsi...-húzta el a száját. Nyolcra jött apa értem, de addig kiveséztünk minden létező lányos dolgot! Igazából nagyrészt Patrickről volt szó, hogy vajon én is tetszem neki vagy nem. Vagy csak egy plusz strigulát akar. Otthon vidáman zuhanyoztam le. Olyan jó érzés volt, egy lánnyal beszélgetni, lányos dolgokról! Évek alatt szinte soha sem volt barátnőm, ezért most Alice igazi csoda hogy jött! Főleg ebben a zűrös időszakban... . Életem egyik leghosszabb és legeseménydúsabb napján jó túl lenni és aludni...

4. Csalódás

Ez vajon hogy értette? Két napja ismerem, de elég sok mindent nem értek vele kapcsolatban...olyan burkolt és titokzatos megjegyzéseket tud tenni...
-Ezt...hogy érted?-nyeltem nagyot.
-Egy álmodozó lány vagy!-nevetett föl.
-Oh!-nevettem kínosan. Azt hittem...másra gondol.
-Egyszer szívesen meghallgatnám!-húzta félmosolyra a száját.
-Én is...mármint ahogy...te játszol...gitáron! Meg ahogy énekelsz!-dadogtam. Hát...nem nagyon tudok fiúkkal kommunikálni... .-Öm...most te is mesélj magadról!-nyögtem ki.
-Mit szeretnél tudni?-könyökölt az asztalra és mosolyogva várta, hogy megszólaljak. Miért csinálja ezt?!
-Hát...-suttogtam egérhangon.-olyanokat mint én.
-Jó!-nevetett.-Azt tudod gondolom hány éves vagyok, de ha nem, mondom hogy 17 leszek áprilisba. Mint előbb említettem egy bandában játszom.
-És neked nincs valami "extra" különlegességed?-kérdeztem nevetve, az én bénaságomra utalva.
-Ha arra gondolsz elesek-e a saját lábamba nem, nincs!-nevetett fel, mire zavartan megvontam a vállam.
-Pat, jössz?-szólt felénk egy fiú, mire Patrick oda kapta a fejét.
-Aha!-szólt hátra.-Bocs, most megyek. Majd még beszélünk! Szia!-mosolygott, majd felállt és elment. Kábultan vigyorogtam utána, amit a mellettem elhaladók is észre vettek... . Lányos zavarom a csengő hangja szakította meg. Tesi...vagyis röpi. Csodás! Már nagyon vártam. Éppen a cipőm kötöttem be, mikor két lány jött oda hozzám.
-Szia! Biztos te vagy Virág!-köszöntött.
-Öm...sziasztok! Igen!-motyogtam felegyenesedve.
-Én Sonia vagyok ő  pedig Fanny!-mosolygott kedvesen.-Láttuk beszélgettél Patrickkel!-aha...szóval "innen fúj a szél".
-Igen. Miért?-kérdeztem felvont szemöldökkel.-Annyira különleges ő?
-Hát...-pirosodott el.-Helyes, kedves, figyelmes, zenél...igen mondhatjuk!-magyarázta szinte, nyáladzva. Én is ilyen lennék?
-Akkor...mindenkivel ilyen?-kérdeztem.
-Igen!-bólintott.
-Miért? Azt gondoltad csak veled ilyen? Pont veled?-förmedt rám a vörös hajú Fanny. Áucs.
-Öm...mi inkább most megyünk!-ragadta meg a kezét Sonia, majd kihátráltak az ajtón a terem felé. Hát...ez fájt. Én hülye gondoltam, hogy egy fiú érdeklődik irántam... . Hogy gondoltam? Lehajtott fejjel sétáltam utánuk a terembe, ahol nálam vagy' 10 centivel magasabb lányok melegítettek.
-Gyerünk lányok! Álljatok be!-sípolt kettőt a tanárnő, mire mindenki a hálóhoz rohant. Mivel rajtam kívül senki nem állt egy helybe, inkább én is utánuk mentem, majd beálltam hátra. Felém nem nagyon jött a labda, ezért csendben nézelődtem, majd megakadt a szemem a lelátón ülő társaságon, amibe Patrick is beletartozott. Esetlenül visszaintettem a rám mosolygó fiúnak, de mire feleszméltem a labda a fejemnek csapódott. A hirtelen jött ütéstől hátra estem, a szemüvegem, pedig a földre.
-Állj!-hallottam a tanár sípját, majd a hangos vihogást... . Lelátóra pillantva megláttam...hogy Patrick is nevet...-Legközelebb legyél óvatosabb!-kapart fel a földről a tanár, mire bólintottam. Az öltözőbe kiérv, még hallottam hogy a tanár újra sípol, és labda újrapattogni kezd. A hirtelen jött érzelmi lökettől, kitört belőlem a sírás. A csapnál az arcom mosva próbáltam elállítani az orromból folyó vért, de sírástól egyre jobban csöpögött, plusz a fejem is fájt, ezért hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a pólóm és azt is bevizezve jegeltem a fejem, mindeközben hangosan zokogtam. Figyelmen kívül hagyva az ajtócsapódást, tovább szenvedtem, míg meg nem jelent Patrick az ajtóba.
-Öm, bocsi!-fordult el, mivel ott álltam egy száll melltartóba (hozzáteszem kis napocskás volt...).
-Mit keresel te itt?!-visítottam fel, majd magam elé kaptam a vizes felsőm.
-Megakartam nézni jól vagy-e!-szólt hátra az ajtó félfának támaszkodva.
-Kösz, de nem kell a segítséged!-rontottam ki a keze alatt, ezzel megint a látószögébe kerülve, ezért újra vett egy fordulatot. Nem érdekelve, hogy Patrick lát a tükörből öltözködni kezdtem.
-Neked meg mi a bajod?-kérdezte fennhangon.
-Semmi! Mi lenne?-szóltam vissza szipogva, a nadrágom felhúzva (a bugyim egy szettbe volt a melltartómmal, ezért ezen is napocskák vannak).
-Na, jó...-fordult vissza, majd mellém lépett (nem volt időm felhúzni a sortom cipzárját, de begombolni, ezért még mindig látszottak a vigyorgó napocskák). -Add ezt ide!-kapta ki a kezemből a pólóm, majd az orromhoz nyomta. Pár másodpercig erősen nyomta az orromhoz, amitől elmúlt a vérzés.
-Kösz!-ragadtam meg a pólót, majd egy zacskóban a táskámba gyűrtem. Némán pakolásztam, mikor Patrick újra megszólalt.
-Fáj még a fejed?-kérdezte aggodalommal a hangjába.
-Nem!-motyogtam gorombán.
-Miért sírtál?-próbálkozott újra.
-Mert!
-Mond már el mi a bajod!-ragadta meg a karom.-Eddig annyira kedves voltál!
-Mi? Az hogy egyszerűen kiröhögtél!-emellett persze az volt a bajom amit a lányok mondtak, de azt mégsem mondhattam el... .
-Mi?! Amikor eltalált a labda?? Nem is rajtad röhögtünk!
-Aha persze! És ezt most el kéne hinnem?-néztem rá idegesen.
-Igen! Senkit nem érdekelt az a hülyeség! Teljesen másról beszéltünk a fiúkkal!
-Hülyeség? Hát kösz!-mondtam, majd a táskám felkapva kirohantam, Patrick pedig utánam.
-Nem te nem érdekeltél, hanem a röpizés!-kiáltott utánam, mire megtorpantam. Lépteket hallottam magam mögül, vagyis utánam jött. Elém lépve megfogta a fejem és a szembe nézett.
-Ha nem érdekeltél volna, szerinted utánad mentem volna?-mosolyodott el, mire megvontam a vállam. Egyre közelebb és közelebb hajolt a szám, a végén pedig majdnem összeért, de a "majdnem csókunk" az idióta lány és a haverjai zavarták meg.
-Patrick jössz?-szólt neki ugyan az a srác aki tegnap, egy szöszit átkarolva.
-Megyek!-sóhajtott elengedve.-Szia!-intett majd, az ember "tömeggel" eltűnt. Megint csak megsemmisülve álltam... . Majdnem megcsókolt! Akkor mégsem igaz, amit a két lány mondott? Vagy meg akar vezetni, hogy egy újabb "vonal" legyek a barátnős "füzetébe"? Szerencsére ez volt az utolsó óra ezért mehettem haza. Magányosan jobb bőgni... .

Indulna akartam haza, de egy kocsi állt meg mellettem.
-Haza vigyelek?-nézett ki az ablakon Patrick.
-Nem kell köszi. Szeretek sétálni!-erőltettem mosolyt a fejemre.
-Hát jó...akkor szia!-mondta, majd elhajtott. Bánatosan kullogtam hazafelé, a fülemben kedvenc zenéimmel. Séta, metró, majd megint séta. Anya és apa is sokáig dolgoztak, ezért egy csomag keksszel ültem a tévé elé. Szokásos unalmas műsorok ment, ezért inkább úgy döntöttem tanulás után olvasok. Nem volt sok dolog (otthon dupla ennyit kellett tanulnom az első napokban is már...), ezért öttől már volt időm olvasni. Fél hatig próbálkoztam, de a folyamatos agyalás nem könnyítette meg a dolgom, ezért inkább lezuhanyoztam és aludni mentem. Igen, hatkor...vagyis nem aludtam, inkább sírtam és agyaltam...

3. Wonderwall

Szeptember 2. kedd

Vidáman ébredtem. Ilyen még sosem volt, mikor iskolába kellett mennem. Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, megfésülködtem és felöltöztem. Öt perccel a busz érkezése előtt kint voltam a ház előtt. Tegnapi helyemre levágtam magam és izgatottan vártam mikor leszünk már ott végre. Tegnapi "utolsónak leszállok"-hoz képest ma az ajtó kinyitása előtt már ott álltam, és vártam... . Leugorva pásztázni kezdtem a suli előtti részt...sehol nem láttam...idegesen berohantam az épületbe, ahol akkora volt a tömeg, hogy biztosra vettem nem lesz meg a zöldszemű lovagom. Nagy fejkapkodás közben, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki átöleli a derekam.
-Ha engem keresel itt vagyok!-engedett el, miután hátra néztem... .
-Szia!-mosolyogtam rá csillogószemekkel. Ma is ugyanolyan elbűvölő volt, mint tegnap csak éppen szemüveg nélkül. A fény ami megcsillant a kontaktlencséjén, még szebbé tette az ékköveit. Barnás kalap, fekete póló, bordó kardigán, fekete farmer, és sportcipő. A mosolytól megint csak elfelejtettem beszélni, ami hála az égnek nem vett észre.
-Mondtam hogy ma még látni fogsz!-mondta, majd a kezem megragadva kirángatott a tömegből, mivel erősen az ájulás szélén álltam. Bár nem sok embertől... .
-I-igen!-dadogtam.
-Nem nagyon tudtalak megismerni...Vi...Virág?-jaj de édes! Most, teljesen biztos vagyok benne, hogy el fogok olvadni! Hogy lehet valaki ennyire édes? Ennek a reakciónak az az oka, hogy nem tudta kimondani a nevem!
-Igen! Virág!-mondtam nevetve hangsúlyozva.
-Virág!-utánozott ami elég amerikai akcentusosan hangzott, mire megint felnevettem.
-Ha szeretnéd hívhatsz Flower-nek!-mosolyogtam rá.
-Nem! Nem ez az igazi neved! Majd megtanítod!-kacsintott. Egy ember hogy tud öt perc alatt ennyi érzelmet kiváltani belőlem?! A "legédesebb és legkedvesebb fiú a világon" egy enyhe kifejezés...
-Rendben!-suttogtam "álmodozó" fejjel. -Szóval...-köhintettem elpirosodva.
-Szóval?-kérdezte nevetve.-A nevednél tartottunk!-mosolygott.
-És akkor te magyar vagy.-mondta, mire bólintottam.-Hát jó, de mesélj magadról!-éppen belekezdtem volna, de sajnos becsöngettek.-Következő szünetbe még folytatjuk!-kacsintott majd újra felszívódott. Én pedig csak álltam...már szinte mindenki eltűnt a folyosóról. A tanárok hangját lehetett hallani a zárt ajtók mögül. Mire feleszméltem öt perc elment az órából.
-Elnézést!-léptem be a terembe.
-Semmi baj! Ülj le!-mosolygott kedvesen a tanár mikor beléptem. Biztos azt hitte papírokat intéztem... . Agyban teljesen máshol jártam, ezért nagyjából semmi nem maradt meg az órából... . Mindegy majd otthon bepótolom. Következő szünetben az udvaron kerestem Patricket akit egy fánál pillantottam meg. Elég sok ember volt körülötte...ilyen "menő" lenne? Oda menni féltem, és ő pedig nem vett észre, ezért inkább hagytam. Ez minden szünetbe így ment...ott állt, én pedig távolról csodáltam. Olyan hihetetlen béna vagyok! Az ebédszünet megint csak magányosan telt, volna ha a lovagom nem ül le velem szembe.
-Szia!-huppant le mosolyogva.-Eltűntél!
-Hát...láttam hogy a barátaiddal beszélgetsz...nem akartalak zavarni!-húztam el a szám idegesen.
-Biztos lehetsz benne, hogy nem zavartál volna!-nézett mélyen a szemembe, mire elvörösödtem.-Ott tartottunk hogy beszélj magadról!-nevetett fel.
-Mit is mondjak? Decemberben leszek 16 éves, Magyarországról jöttem, imádok olvasni, mindig is a stréberek közé tartoztam, és a legfontosabb rólam tudni, hogy nálam bénább ember nincs földön!-mondtam egy huzamra. Szabó Virág! Végtelenül sötét vagy! Hogy mondhatsz ilyeneket magadról? Ez után nem csodálkoztam volna, ha felállt volna és elfut...
-Oh!-nevetett.
-Jaj...-kaptam a fejemhez.-tudom gáz vagyok, és ha el akarsz menni nyugodtan, mert tudom hülye vagyok és...-hebegtem.
-Inkább aranyos!-húzta félmosolyra a száját. Egy, alig ismerjük egymást, és már másodszorra aranyosozott le, kettő attól a félmosolytól már az asztal alatt vagyok cseppfolyós állapotban...
-Na de most te mondj valamit el!-törtem meg a saját kínos, pillanatom.-Miért van hogy amióta itt ülsz és beszélsz velem a lányok fele megölt a szemével... .-néztem rá, mire felnevetett.
-Mert te szebb vagy náluk?-kérdezett vissza újra mosolyogva. Ha még egyszer bókolni mer, itt hagyom.
-Haha, nagyon vicces! De most komolyan.
-Most komolyan!-vigyorgott.-Amióta máshogy nézek ki és megtudták, hogy bandában játszom ilyenek.-vonta meg a vállát.
-Bandában?-lehet ennél még tökéletesebb?
-Igen.-mondta visszatartott mosollyal.-Énekes vagyok és ritmusgitáros.
-Hű!-mondtam elismerően.-Egyébként...rendes gitáron tudsz játszani?-kérdeztem, majd bólintott. Na, jó. Ki szórakozik velem?!
-És te? Zongorázol?-nézett rá a kezemre.-Olyan szép, hosszú ujjaid vannak!-nézett vissza rám. Mondom hogy itt fogom hagyni...
-Nem.-pirosodtam el, ma már sokadszorra.-Akusztikus gitár.-vontam meg a vállam.
-Mióta?
-Hát...ötéves volt játék gitár először a kezemben, majd hatévesen szolfézsre kezdtek járatni. Három év kín után végre kezembe adtak egy gitár, amin egy röhejes gyerekdalt sem tudtam eljátszani az első időkben. Anyáék szerint gyorsan tanultam, bár nekem egy örökké valóságnak tűnt mire megtanultam eljátszani a kedvenc dalom...-sóhajtottam.
-És? Mi az?
-A Wonderwall az Oasis-tól!-mosolyogtam rá.
-Most már mindent értek!-nézett újra a szemembe. Mindent ért? Hogy érti ezt?

2. Első nap a gimibe

Szeptember 1. hétfő

Szóval...ma van egy hónapja hogy augusztus elsején Chicagoba költöztünk. Azóta egész jól beleszoktunk, és beletanultunk az itteni életbe. Apa ugyan úgy dolgozni jár, anyának is sikerült egy újságnál munkát találni, ezért ő is dolgozik, én pedig...az első pár hét nem volt valami jó, mivel szörnyen unatkoztam. Mindennap olvastam, először a magammal hozott magyar könyveket, viszont mikor azok elfogytak jöhettek az angolok. Ötször (!) voltam a Field Museum-ban, napi szinten utazgattam a városba, ahol már teljesen jól kiismerem magam. Az elején Gretaval és Tommal mentem, akik mindent megmutattak. Jobban ismerem lassan a várost, mint apa és anya! Szóval, mikor már azt hittem augusztus közepén, hogy belefojtom magam Billie hot dogos standján lévő mustárba (igen, ismerem a hot dog árust...nem rég vált el a feleségétől Marie-től, aki megcsalta a szemét Frankkel...), akkor jött a megváltás! Az iskola kezdés! Bár semmitől nem féltem jobban, mint hogy újra nevetség tárgya legyek, de legalább nem kell egy negyvenes pasi magán életét hallgatnom mindennap. Szóval...újra Greta repült a segítségemre, mivel nem nagyon tudtam mit vegyek a suliba... . Ugye Magyarországon tankönyvek, füzetek, toll stb., de itt nem. Azt tudtam hogy ilyen fűzhetős mappa kell, meg ugye toll, ceruza, de hogy pontosan mi... . Tehát a nagy bevásárlást követően anyával bementünk az újdonsült suliba, ahol az igazgató egy kedves, fiatalos férfi, aki mindent elmagyarázott nekünk, majd  körbe vezetett, és megmutatta a szekrényem. Pár diák lézengett és díszítette a szekrényét. Gondoltam én is elkezdtem, míg anya beszélget. Beraktam a vásároltam lila, lábra állítható kis tartót, alá a könyveim, szembe a mágnesen tükröt, Greta ajánlott pár dolgot például, hogy egy pár müzli szelet, vagy valami enni való legyen a szekrényemben, plusz pár sima ceruza, toll, olló...stb. Beragasztottam már képet a kedvenc bandámról és énekesnőmről, majd bezártam és visszasétáltam anyához. Némelyik szekrény olyan hihetetlen csicsás és zsúfolt volt, hogy nem is értettem hogy tud majd oda bármit is bepakolni... .
-Kérdezte Mr. Thomson milyen válaszható órákat szeretnél majd felvenni...-törte meg anya a csendet hazafelé (azóta lett kocsink).
-És?-kérdeztem vissza.
-Szóval...vannak a kötelező órák az angol, matek, természettudomány, társadalomtudomány. Természettudomány alatt a biológiát és a fizikát kell érteni, a társadalomtudomány pedig elég sok mindent foglal magába, de ez évtől is függ mit tanulsz. Magyarul...teljesen más itt az iskola mint Magyarországon! De majd holnap mindent megfogsz tudni részletesen. Választható tantárgyból is rengeteg van. Sportot is kell választani...-mondta. Itt azért állt meg, mert ő is jól tudja milyen béna vagyok... .
-Nem leszek cheerleader!-mondta megrettenve, mire felnevetett.
-Nem is gondoltam! Esetleg röplabda? Vagy atlétika?
-Atlétika? Anya, egyet lépek és elfáradok, vagy/és elesek! Akkor inkább röplabda...majd beraknak hátulra.-vontam meg a vállam.
-Oké!-nevetett.-Akkor...festeni vagy zenélni szeretnél inkább?
-Hát...nem is tudom...festeni is szeretek, de gitározni tudok szóval inkább a zene!-vontam meg a vállam.
-Rendben! Most így nem jut több eszembe...mondom majd holnap megtudsz mindent!-mondta végül, mikor megálltunk a ház előtt.
-Mr. és Mrs. Houston hova mennek?-kérdeztem felvont szemöldökkel nézve az idősödő házaspárra, akik (megint) egy taxiba pakoltak.
-Törökországba mennek...-súgta anya.-Jó utat!-intett oda anya, majd rámosolyogtak. Én is oda intettem nekik, mindig olyan kedvesek! Mrs. Houston miatt fogok meghízni...amikor itthon vannak olyan házi sütiket gyárt, amiből nagyjából ezret is megtudnék enni... . Vacsoráig volt még egy óra (amióta itt vagyunk mindig együtt vacsorázunk), addig megnéztem a suli honlapját és olvastam egy kicsit. Vacsora után pedig lezuhanyoztam és olvastam elalvásig...

Első nap...idegesen keltem föl és vettem az irányt a fürdő felé. Frissen mosott hajam, laza kontyba kötöttem, amiből mindenfelől hajszálak lógtak ki, sminknek szokásos szempillaspirált kentem föl, majd kiválasztottam az az napi szettem. Mivel már senki nem volt otthon, egy alma elrágcsálása után felkaptam a cuccom, és a szemüvegem megigazítása után elindultam lefelé, mivel már az iskolabusz rám várt. Csupa ismeretlen arc vett körül mikor felszálltam. Szerencsére mindenki el volt foglalva magával, ezért feltűnés nélkül hátra tudtam menni. A könyvem elővéve a suliig olvastam. Utolsónak szálltam le mikor megérkeztünk. Miután kipakoltam a szekrényemből a szükséges könyveket elindultam a termünk felé. Tanszereimmel igyekeztem a terem felé, miközben lehajtott fejjel az órarendem tanulmányoztam. Mint mondtam a bénaságot rólam nevezték így hát ma is alakítottam... . Éppen a csütörtöki napom olvasom, mikor hirtelen...neki megyek valakinek...cuccaim a földön, én is a földön, szemüvegem pedig keresztbe elcsúszva.
-Én...na-nagyon sajnálom!-motyogtam megigazítva a szemüvegem, majd...felnéztem...akkor megláttam a világ leghelyesebb és a legédesebb fiúját! Vöröses-barna hajából csak egy kis frufru rész látszódott a fekete kalapja miatt. Csillogó, zöld szemeit egy fekete enyémhez hasonló szemüveg "takarta". Ruhának szürkés kék rövid ujjú ing, amin apró fehér madarak vannak, fekete nadrág és sportcipő... . Tátott szájjal néztem a gyönyörű zöld szempárba.
-Legközelebb legyél óvatosabb!-küldte felém, a világ legédesebb mosolyát, miközben a kezem megragadva felhúzott a földről.
-Sajnálom!-motyogtam felegyenesedve.
-Tessék!-nyomta a kezembe a szét szóródott cuccaim.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá, még mindig kábultan, de mire feleszméltem már eltűnt. Szomorúan konstatáltam a helyzetet, ezért inkább bementem a pár lépésnyire lévő osztálytermünkbe.
-Jé! Egy stréber!-szólal meg egy fiú a hátsó padok felől mikor beléptem, mire mindenki felröhögött. Csodás! Itt sem lesz jobb mint otthon! Lehajtott fejjel kullogtam az egy személyes padok egyikéhez, ami az első sorba helyezkedett el középen. Miután elrendeztem rajta a cuccaim, végre leültem. Legkevésbé sem érdekeltem senkit, ezért olvasni kezdtem óra elejéig. Első órában még semmi nem történt azon kívül hogy beszélgettünk és hogy bemutatkoztam. Félig meddig érdeklődve hallgatták a beszámolóm, aminek természetesen örültem. A tanár egy közvetlen, kedves, fiatal nő, akit rögtön megkedveltem. Szünetben kaptam egy diákot aki körbe vezetett, és persze mesélt, hogy tanulnak itt. Kitöltették velem milyen tantárgyakat szeretnék felvenni (francia, zene, röplabda...), majd elmesélték hogy mennek itt a dolgok. A fél nap elment ezzel, mivel mikor észbe kaptam ebéd idő volt. Akárcsak filmekbe, itt is egy nagy ebédlő (kint, benti) van, ahol a magaddal hozott ebédet is megeheted, de itt is lehet a menzán. Merészen a menzát választottam, ami nem volt rossz ötlet, mivel nagyon finom! Mivel enni is egyedül ettem, ezért zenével szórakoztattam magam. Ebédszünet után még volt pár óra, de ezeken se történt szinte semmi, ezért volt időm álmodozni...hát igen. Egész nap a gyönyörű szemű, édes mosolyú fiú járt a fejembe...annyira szerettem volna még látni azt a tökéletes arcot az édes mosollyal! Ahányszor rágondoltam mosolyra húzódott a szám, és liftezni kezdett a gyomrom. Minden szünetben mikor kint álltam kerestem, de egyszerűen nem akart újra feltűnni! Utolsó óra után, mikor vártam anyura folyamatosan figyeltem, de nem került elő...lehet fel kéne adnom egy hirdetést hogy "Édes mosolyú, zöld szemű gimis srácot keresek".
-Kicsim, kit keresel?-nézett ki anya az ablakon, aki időközben mellé ért.
-Mi? Én? Ja, senkit bocsi!-mondtam, majd gyorsan beszálltam a kocsiba, ami rögtön elindult.
-Na! Mond szépen el ki kerestél! Talán egy fiút?-kérdezte rejtett mosollyal. Mint mindig most is beletrafált.
-Hát...lehet.-pirosodtam el.
-Na! Mesélj!-nézett a visszapillantóba izgatottan.
-Szóval szokásosan bénáztam és neki mentem. Elestem a cuccaim szétszóródtak. Mikor felnéztem megláttam őt. Vöröses-barna haj, zöld szemek, édes mosoly...-magyaráztam áhítattal.
-Oh!-kuncogott.
-Jó! Inkább váltsunk témát rendben?-néztem rá szomorúan, mire bólintott. Suli maradt témának, amit hazáig ecseteltem. Mivel nem volt semmi tanulni való, nyugodtan kapcsoltam be a gépem, ahol elsőnek a Facebookba jelentkeztem be. Egy ismerősnek jelölés. Patrick Stump. Na ez ki? Érdeklődve kattintottam rá a nevére. Ez a zöld szemű! Ismerősnek jelölt!! Mégis honnan tudta meg a nevem?! És miért jelölt be?? Szinte azonnal kattintottam az "Ismerős elfogadása" gombra. Magamba taglalni kezdtem vajon miért jelölt be, de ezt egy üzenet csipogás szakította meg.
Szia szoknyás!;) 
Basszus...ezt ő írta! Szoknyás?? Mégis mire gondol??
Szia!:) Szoknyás?
Gondoltam megkérdezem, mire gondolt...
Hát...abba voltál iskolába nem?:) 
Ja! Hogy erre!
Ja, de persze! :)) Öm...honnan  tudtad meg a nevem?
Huh, lehet ez nem volt jó ötlet...
megkérdeztem az egyik osztálytársad aki történetesen a haverom:D
Ja! Értem!:) 
Hatás szünet...semmiképp nem akartam hogy véget érjen a beszélgetés, de hülyeséget sem akartam kérdezni.
Egyébként...te hányadikos is vagy?:)
Oh atyám...
11!:D mert?:D 
Ez az! Nem röhögött ki, és tűnt el!
Csak úgy kérdeztem.:)
hát oké:D milyen furcsa név ez...Szabó...Virág? 
Magyarországon születtem és ott a vezetéknév van elől!:) Angolosítva Flower Szabo:)
Flower? de aranyos:)
Egy mentő...nagyon kéne...learanyosozott...na jó, igazából a nevem, de az is hozzám tartozik!!!
Oh, hát köszi!:)
Nem kell mit megköszönni! Ami igaz, az igaz! ;)
Mi??? Ezt most hogy értette? Mármint a végét...az igaz hogy a nevem, vagy hogy én...
bocsi, de most mennem kell!:) akkor holnap még látlak szia!:)
Szia!:)
Holnap még lát...holnap még lát! Ezt a három szót ismételgetve hajtottam le a laptopom tetejét. Az este további részébe az egekben jártam! Vacsoránál apa meg is kérdezte mi történt. Anya letudta annyival, hogy "szerelmes", de persze ezután bőven nem volt elég az infó... . Szinte percenként csekkoltam hátha írt. Még zuhanyzás közben is. A könyvemben az "a" betűig jutottam csak el, ezért inkább az alvással próbálkoztam. Több, kevesebb sikerrel....

1. Költözés napja

Augusztus 1. Csütörtök

Vidámsággal feltöltve ébredtem. Az utolsó reggelem Magyarországon! Nem mintha nem szeretnék itt lakni, de azért na...Amerika! Meg persze hogy végre nem kell azokkal a gyökerekkel egy légtérbe lennem, akiket az osztálytársaimnak kellett hívnom, egy évig! De szerencsére már vége! Ezekkel a gondolatokkal sétáltam végig az üres szobámon a szintén üres fürdőig, ahol zuhany után kifésültem méz szőke hajam, és feltettem egy párvonásnyi szempillaspirált. Végül pedig felöltöztem a tegnap kirakott szettembe , amihez ugye társul a szemüvegem. Hát igen. Ez vagyok én. A szemüveges stréber, aki egyet lép és elesik vagy neki megy valaminek/valakinek. Egyébként hozzá teszem hogy most hajnali négy óra van...elvileg nemsokára indulunk, és ottani idő szerint dél körül érünk oda.
-Jó reggelt!-köszöntöttem a pakolászó szüleim mosolyogva.
-Szia! Összeraktál mindent?-kérdezte anya körbe nézve a konyhába.
-Igen!-sóhajtottam a konyhapultra ülve.-Apa mit csinál?-kérdeztem felvont szemöldökkel nézve a nappaliban föl-alá járkáló, telefonba magyarázó apukám.
-Az új főnökével beszél!-mondta nevetve.
-Ezek az amerikaiak nem tudnak érhetően magyarázni?-horkantott fel, majd egy "Elnézést Mr. Park! Figyelek!"-kel újra bőszen hallgatni kezdte a telefonba beszélő embert.
-Mi baja van apának?-kérdeztem nevetve.
-Állítása szerint az amerikai angol kiejtés borzalmas, és alig lehet érteni mit magyaráznak, mert úgy hadarnak!-sóhajtott mosolyogva anya.
-Oh!-kuncogtam.-Akkor apa el van! És te...hogy vagy?-kérdeztem elhúzva a szám.
-Hát...fogjuk rá!-mondta keserű mosollyal.-Nehéz lesz itt hagyni Magyarországot. Itt nőttem föl, itt van minden rokonom és barátom...-mondta bánatosan.
-Megértem!-mondtam át ölelve.
-És te?-kérdezte rám nézve.
-Hát...barátaim nincsenek, ez a 16 év nem olyan sok idő, bár furcsa lesz! De igen...a rokonok hiányozni fognak!-mondtam félmosolyra húzva a szám.
-Biztos fogsz találni barátokat!-nyomott puszit homlokomra.-Meg egy fiút...-mosolygott.
-Jaj, anya!-forgattam a szemem.
-Mit jaj anya? Ne legyél már ilyen pesszimista Virág!
-Jó na!-mondtam nevetve.
-Lányok! Indulhatunk!-lépett be a konyhába apa.-A lakás elrendezve, nemsokára a cuccaink is megérkeznek!-mondta.
-Rendben! Akkor minden meg van?-kérdezte anya.
-Igen! És a taxi is itt van!-bólintottam.
-Hát akkor...viszlát ház!-nézett körbe apa, mire felnevettünk. Fél ötre a repülőtéren voltunk, ötkor becsekkoltunk, majd vártunk... . Unalmas másfél óra után végre beszállhattunk a gépbe, ami negyed hétkor elindult. Sikeres két óra repülőgép út után negyed nyolckor ott voltunk (ugye ez ottani idő szerint), majd újabb unalmas másfél óra után indulhattunk Amerikába. Nem vagyok egy szenvedő típus, de egy és fél könyv kiolvasása után már jó ötletnek tűnt kiugrani a gépből...és még utána is maradt négy óra az útból, így hát az Atlanti-óceán bámulásának megunása után az alvás mellett döntöttem, amivel hála az égnek elment az idő, mivel már csak akkor keltett föl anya, amikor be kellett kapcsolni az öveket a leszállás miatt. És ide értünk. Chicago Amerika. Egy másik kontinens. Táskám a vállamra akasztva izgatottan sétáltam ki a repülőből. Miután megkaptuk a csomagjainkat és elintéztünk pár dolgot végre kisétálhattunk az előcsarnokba, ahol egy férfi várt minek (?). Apa munkahelye sofőrt küldött értünk (!!!), hogy biztos épségben érkezzünk meg a kapott lakásba. Bemutatkozás (ami természetesen angolul történt), végre megszabadulhattunk a repülő tértől... . Őszintén csillogó szemekkel léptem ki az ajtón. Már itt is nagy volt a nyüzsgés, és még ez nem is a belváros! Mindenfele autók, rohanó emberek, felhőkarcolók! Ide-oda kapkodtam a fejem és félfüllel hallgattam a sofőrünk, aki Chicago-ról magyarázott. Egy álmom vált valóra azzal, hogy az Egyesült Államokba lehetek! Imádom minden egyes részével együtt! Mikor decemberben megtudtam hogy augusztusban jövünk teljes erőmből ráfeküdtem az angolra, és abból is inkább az amerikaira, szóval most...elég jól megy. Egy jó kis dugóba keveredtünk, mivel pont munkaidőbe érkeztünk. Egyébként a lakás majdnem a külvárosban így ide is sokat kellett utaznunk. Egy két emeletes három lakásos ház előtt álltunk meg, ahol már rajtunk kívül a bútorszállító is ott volt. A két újdonsült szomszédunk is kijött az érkezésünkre. Egy idősebb házaspár, akik állításuk szerint soha sincsenek szinte itthon, mert folyton utazgatnak. A másik szomszéd egy fiatal házaspár, aki nem rég költöztek ide, de mivel mindketten chicagoiak, ezért felajánlottál, hogy megmutatják a várost. A vendég szeretet enyhe kifejezés, mivel még rengeteg mindent meg kellett csinálnunk, de ők már hívtak hogy menjünk együnk valamit meg beszélgessünk. Ez miután kedvesen visszautasítottuk végre bemehettünk. Az ajtón belépve rögtön az előszobába érkeztünk meg, amiből egyenesen nyílt egy pici előtér szerűség. Innen baloldalt az amerikai konyhás nappali (egyébként egy boltívvel volt elválasztva), jobb oldalt a fürdő és anyáék szobája, egyenes pedig az enyém egy saját (!) fürdővel. Két villany is található benne, egy rendes nagy, és egy színes hangulatvilágítás. Balra van egy kis falrész, amin a hullámtükröm van és ennek a másik oldalán a szekrényem. Szembe pedig egy kis emelvény, és ezen az ágyam. Az ajtónál jobbra felé bal saroknál az íróasztalom, jobb sarkon a fotel egy állólámpával és e kettő között két könyves polc ahova a rengeteg könyvem fog kerülni. Egyébként nagyon hangulatosan van megcsinálva az egész. Színes vidám. Az ágyam fehér baldachinos (!!), rajta pedig pár darab színes párna.
-Na, Virág! Hogy tetszik a szobád?-kérdezte anya izgatottan miután kiléptem az ajtómon.
-Nagyon jó! Köszönöm!-ugrottam a nyakába, mivel ő rendezte be nekem, mikor még nyár elején kijöttek megnézni a lakást.
-Dobozaid felhozták! Bent vannak a nappaliba!-mondta anya, majd sarkon fordult és kilépett a bejárati ajtón. Költözés előtt közvetlen kidobáltam a fölösleges kacatjaim, ezért mindössze három doboz volt az enyém, amiket nagy nehezen becipeltem a szobámba a két bőröndömmel együtt, amiben a ruháim voltak. Kettő órán keresztül pakoltam és rendezkedtem. Hozzá teszem kisebb sérülésekkel meg is úsztam ezt, mivel székre állva próbáltam felszerelni a függönyöm ahonnan szokásomhoz hívően lezuhantam..., aztán a szekrényem tetejére próbáltam felrakni egy dobozt, ami szintén nem sikerült, mivel túl magason volt az én 160 centimhez és a fejemre esett az egész. Mind a kettőt anya oldotta meg végül. Fél négyre szinte teljesen kész volt a lakás, csak a kisebb használati tárgyak maradtak ki, mint például tusfürdő, főszerek meg persze a hűtő is üresen állt. Barátságos szomszédaink elvittek minket a közeli szupermarketbe, mivel kocsink egyenlőre nincs. Nagyjából a fél üzletet hazavittük. Minden szükséges és szükségtelen ételt meg vett anya, Greta segítségével (Greta a fiatal házaspár egyik tagja, Tom pedig a másik), mert számunkra ismeretlen márkák terítették be a polcokat. Amíg ők nagyban vásároltak apa és Tom szintén elcsevegtek néhány termékről, ami őket is érdekel például az itteni szerszámokról (?). Egyik fél beszélgetése sem érdekelt, ezért inkább felfedezésre indultam. Jártam a smink részlegen ahol beszereztem számomra ismert dolgokat, mint például ez Eos ajakbalzsam, tusfürdő, kézkrémet illetve Essie körömlakkot. Ruháknál is körülnéztem, ahol talált egy tündéri, virágos pörgős szoknyát. Az evést és az ivást se elfelejtve beszereztem egy doboz Oreot és Arizona teát. Ezek a márkák amik általam leginkább ismertek és innen Amerikából származnak, és hát...egy ideje kiakartam őket próbálni.
-Visszajöttem!-mosolyogtam anyára és Gretara, akik már a húsos pultoknál jártak.
-Azt látjuk! És mi ez a sok cucc?-kérdezte anya a kosárban lévő gyűjteményt szemlélve.
-Hát szóval...ezek szeretném meg venni!-mondtam, mire Greta felnevetett.
-Furcsálltam is volna, ha ezek nem gyűjtöd be!-mosolygott rám.
-Miért? Ezek miért olyan különlegesek?-kérdezte anya elindulva.
-Hogy is magyarázzam el...-gondolkodott el.-kamasz lányod, valószínűleg sűrűn járja a Youtube-ot, ahol vele korú, néha nagyobb, néha kisebb lányok csatornát vezetnek, ahol ezek a márkák sűrűn feltűnnek!-magyarázta.
-Ó! Most már mindent értek!-mondta anya nevetve.-Hát...akkor nem állok az utadba!-mondta, miközben a kosárba szórtam az általam összegyűjtött dolgokat. Ezután velük együtt indultam útnak. Greta szinte végig beszélt él mesélt. Milyen helyek vannak itt, ahova érdemes betérni, akár étterem, kávézó (Starbucksot sem hagyta ki bár azt mind a ketten ismertük), ruhaüzlet...stb. De mondta hogy holnap ha szeretnénk elvisznek minket várost nézni, amibe természetesen bele egyeztünk. A pénztárnál apáék is visszacsatlakoztak hozzánk, akik szintén összebarátkoztak. Öten voltunk, mindenkinek két keze van ugye...az egy dolog, hogy a bevásárlókocsi tele volt szatyrokkal, de mindenki kezében volt egy-egy pluszba. Hazaérve szintén rendezkedni kezdtünk... . Este nyolckor sikerült beüzemelni az újonnan kapott Macbookom (mi más is lenne...), mivel az otthoni már totálkár volt. Szobámba zárkózva tanulmányoztam a gépezetet, amit sokkal nehezebb volt kezelni, mint gondoltam. Kilenc órakor befejeztem egy kicsit hogy lezuhanyozzak az új fürdőmben. Pizsimet felvéve újra a kezembe vettem a gépem és folytattam amit abba hagytam. Egy óra magasságába kikapcsoltam és úgy döntöttem belenézek az itteni adókba. Az ágyamba bújva kapcsolgatni kezdtem a tévét. Az MTV-n állapodtam meg ahol valami borzalmas valóság show ment. Fél órán keresztül bírtam rombolni az agysejtjeim, de mikor érezni kezdtem az IQ csökkenését inkább hagytam és kikapcsolás után elaludtam...