A mai reggelem máshogy kezdődött mint az eddigiek, mivel nem egyedül ébredtem...! Már reggel 9 óra volt, és tudtam hogy nem fogok már beérni a munkába, de nem keltem ki Patrick karjaimból a munka miatt! Körülbelül 1 órára vissza aludhattam, mert amikor újra kinyitottam a szemem, már ébren volt.
-Jó reggelt!-nyomott mosolyogva egy puszit a homlokomra Patrick.
-Jó reggelt mosolyogtam vissza rá.
Még vagy 1 órát beszélgetünk, de sajnos az idő nem áll meg, ezért ideje volt készülődni. Szerencsére a palacsinta készítés még megy, ezért azt csináltam, rá juharszirup, és eper. Evés után muszáj voltam betelefonálni a munka helyemre, mivel már 10 is elmúlt.
-Sonia! Hol a fenében vagy?-szólt bele a telefonba idegesen a főnököm.
-Szia! Bocsánat, de nem voltam jól reggel, és vissza aludtam! Bocsánat.-próbáltam nagyon szánakozó lenni, de egyszerűen annyira boldog voltam, hogy nem ment rendes.
-Na jó.. . Ma elnézem, de ez ne forduljon még egyszer elő!
-Rendben nemfog! És köszönöm!-mosolyogtam.
-Akkor gyógyulást! Szia!
-Szia!.köszöntem el vidáman.
-Betegség mi?-nézett rám Patrick miután letettem a telefont.
-Mit mondtam volna?-nevettem fel.
-Miattam nem kellett volna hazudnod!
-Nem hagyhattalak itt! Azt a filmekbe fordítva szokták!-mosolyogtam rá.-Meg egyébként se hagytalak volna!
-Hát jó... .-nézett rám, azzal a hihetetlen aranyos nézésével, amiért teljesen oda vagyok.-Este lesz egy koncert Boston-ban, és arra gondoltunk hogyha ráérsz eljöhetnél.
-Igen! Ráérek! Nagyon szívesen megyek!-néztem rá kissé túl izgatottan is.-De mit takar hogy "gondoltatok"?-kérdeztem csodálkozva.
-Amikor bent voltál, a többieknek is nagyon szimpatikus voltál, ezért szeretnének jobban megismerni!-mosolygott rám.
-Ja értem!-nem gondoltam volna, hogy egyszer ez megtörténik velem, de úgy tűnik az álmok mégis csak valóra válnak.-Nagyon szívesen mennék!-lelkesedtem tovább.
-Akkor...-egy pár másodpercig gondolkozott gondolom számolt.-3:45-kor idejövök, és itt megvárjuk a buszt! Úgy jó lesz?
-Persze!-mosolyogtam rá csillogó szemmel.
-Rendben, de nekem most sajnos mennem kell, mert van pár elintézni valóm!-állt fel, és lépett elém. Kicsit szomorú voltam, de meg kell értenem, hogy sok dolga van. Mosolyogva bólintottam, és elindultunk az ajtó felé.
-Akkor 3:45-re itt vagyok szia!
-Jó! Szia!-mosolyogtam rá, miután hosszú csókkal köszönt el. Az ajtó becsukódása után a kanapéra huppanva tárcsáztam Ellie számát (ma is).
-Szia!-szóltam bele a telefonba vidáman.
-Szia! Na hogy sikerült az este?-kérdezte immáron felnőttesebb hangsúllyal.
-Rengeteget beszélgetünk, és nevetünk tudod csak a szokásos. Nem csak este hanem reggel is!-a végét leginkább azért tettem hozzá hogy ne kérdezősködjön.
-Értem.
-Valami...baj van?-kérdezte furcsállva, mivel Ellie világéletében kíváncsiskodó volt, ezért furcsálltam hogy nem kérdezősködik.
-Persze miért ne lenne?-nevetett.
-Máskor kíváncsibb szoktál lenni... .
-Tudod Sonia, kissé az utóbbi időben túlzásba vittem a kíváncsiskodás. 26 évesen házas nőként 1 gyerekkel, komolyabbnak kell lennem.-mondta komoly hangsúllyal.
-Ellie!-nevettem fel.-Attól szeret Andy, hogy te más vagy mint a többi veled korú nő! Persze ezt jó értelembe! Maradj ugyan olyan mint amilyen eddig voltál. Mi így szeretünk!-mosolyogtam.
-Úgy gondolod?
-Úgy!
-Hát, lehet igazad van...!
-Biztos is!-nevettem.
-De...ez a téma elég személyes azért ezt nem kéne megbeszélnünk... .
-Jaj, most nem erre gondoltam!-nevettem fel.-Most például arra, hogy megint megyek koncertre Bostonba!
-Komolyan?!-ámult el.
-Bizony! Nem is akár hogy...Patrick ide jön 3:45-re, és különleges bánás mód miatt ide jönnek, és velük megyek a koncertre a koncert busszal!
-Hogy lehet neked ekkora mázlid?
-Hidd el. Azt én sem tudom...! A fél délelőttöt végig beszéltük, amikor leraktam a telefont,már 2 óra, volt ezért elkezdetem készülődni. Egy laza ruhát vettem fel, és kontyba kötöttem fel a hajam. Patrick megint nagyon pontos volt, mivel 3:45-kor csöngettek az ajtómon.
-Szia!-nyitottam ki az ajtót, és mint mindig most is elaléltam Patrick-től.
-Szia!
Nemsokkal Patrick érkezése után, sms kapott, hogy itt van a busz. Torkomba dobogó szívvel indultam lefelé, mivel nem sokszor élhetem át ezt az élményt, hogy egy a Fobbal mehetek koncertere. Amikor leértünk, akkor érkezett meg a busz. Aránylag lassan nyílt ki az ajtó amitől idegesebb lettem.
-Valami baj van Sonia? Nagyon piros vagy.-kérdezte meg Patrick.
-Nem...csak kicsit izgulok a találkozástól.
-Nyugi, nem harapnak!-nevetett fel, és nyomott a számra egy puszit. Ettől kicsit megnyugodtam (mármint nem attól hogy nem harapnak), de egy alap izgalom volt benne. Amint felértem a busz lépcsőjén elámultam....! Hihetetlenül nézett ki belülről! Nem csak a busz a hihetetlen, hanem a fiúk is! Az elején nagyon furcsa volt hogy én voltam az egyedüli nő, de hamar megszoktam. 3-4 nap alatt annyit röhögtem, mint életembe összesen! Annyi hülyeséget össze tudnak hordani! Persze normálisan is beszélgetünk, csak túl jó a humoruk ahhoz hogy ne legyen egy-egy poén mindegyik mondatban. Körülbelül 1 és fél óta volt az út Boston-ba, bár nekem úgy tűnt, mintha 2 perc lett volna. Persze egy cikis szitu becsúszott, bár csak nekem tűnt annak. Éppen beszélgetünk, amikor egyszer csak megszólalt a telefonom, amin a csengőhang az Alone Together ez egy dolog, de az már elég furán hatott, hogy a képernyőzáras, és a rendes háttérképem is ők, ééés még a tokomon is ők vannak (egyébként nagyon nehéz volt ilyet csináltatni, de megérte!). Meg hát...a táskám is elég sok Fobos dolgot tartalmaz, amit a telefonom keresése közben ki-be pakoltam. Bár őket, nem nagyon zavarta...sőt Patrick elkezdett dúdolászni a csengőhangomra. A tokomat, meg megkérdezték, hogy honnan van, mert elég egyedi darabnak tűnik. Végül is...így visszagondolva nem is cikis! Na de mindegy is! 10 órakor kezdődött a koncert, és mi 6-ra értünk oda, de már akkor is rengetegen voltak! Elég furcsa volt velük együtt leszállni, de nagyon élveztem! Egy hatalmas stadionba volt a koncert. Rengeteg cuccuk volt. Ilyen erősítő, olyan erősítő, gitárok, mikrofon állványok...! Az öltöző felé vettük az irányt, ami szintén hatalmas volt. Annyira jól nézett ki minden! Úgy nézelődtem, mint egy kisgyerek a játékboltba aki először jár ott! A kanapén ülve figyeltem az eseményeket az elején aztán kicsit lecsendesült minden, és megint tudtunk beszélgetni. Nagyon jóba lettem hármójukkal is (hát Patrick jóba vagyok na) már baráti szinten vagyok velük, ami nekem egyenlő az álommal. 7 után kicsivel bementünk a stadion részbe, mivel próbálniuk kellet, amit én nagy örömmel végig is néztem. 1 sorból, anélkül hogy bármilyen idegen a nyakamba lihegne? Ki nem hagynám! Nagyon nehezen, de sikerült tűrtőztetnem magam, hogy ne kezdjek el üvöltve énekleni, és ugrálni, szóval csak énekelgettem, és mozgattam a lábam. Negyed 9 körül, vissza mentünk az öltözőbe, ahol ugyebár öltözni kell....magamtól maradtam kint természetesen. Elég lassan készülődnek, mert 9-re lettek csak kész, én meg addig ültem a földön, és zenét hallgattam. Elég jól elvoltam, mivel csak egy árnyékot láttam meg felettem, aki Pete volt.
-Mit hallgatsz?-kérdezte miután kikaptam a fülemből a fülhallgatót.
-This ain't a scene !-néztem fel rá mosolyogva.
-Akkor ma már 3x is fogod hallani!-nevetett fel.
-Az semmi a 3000-hez képest! Bár szerintem eddig életembe többet hallgattam. Az volt régen a sok közül a kedvencem!
-Miért most mi?-kérdezte nevetve.
-Hmm...azon kívül hogy az összes, az egész Save Rock and Roll album.
-Na, de az 11 szám! Én egyet kérdeztem!
-Jó na! De én nem tudok választani!
-De muszáj!
-Ajj, nem muszáj! De a kedvedért! Talán a Just one yesterday! Meg a My songs. Meg a....
-1 szám!-nevetett.
-Akkor a My songs! Pete már nem tudott válaszolni, mivel Patrick kiszólt.
-Ma még bejöttök?-kérdezte nevetve.
-Nem! Majd holnap!-szóltam vissza.-Segítesz felállni?-néztem rá segítség kérően.
-Segítek!-nevetett miközben a karomat megfogva felrántott a földről.
Nagy nehezen sikerült vissza jutni az öltözőbe, ahol 1 órát töltöttünk.
-Én hol legyek? Nincs jegyem!-húztam el a szám szomorúan.
-Hát itt!-jelentette ki Patrick a színpad melletti részre értve.
-Tényleg?De jóó!-csillant fel a szemem. Mosolyogva puszit nyomott a homlokomra, és elindultak befelé a színpadra.
Szokásosan csodálatos volt a koncert, amit a Thriller-rel kezdek. Persze nekem volt a legjobb, hogy olyan helyen voltam, ahova kevesen jutnak el! Itt se üvölthettem, megugrálhattam, ezért inkább csak simán énekeltem. 1 órakor sikerült haza felé mennünk, és fél 2-re otthon is lenni. Bár most nem a megszokott ágyikó várt, hanem Patrick-é!
Ennyi lenne ez a rész! :)) Elég hosszú lett de azért remélem tetszik!:)) <33 :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése