Másnap reggel fáradtan nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem, hány óra van. 7 órát mutatott. Gondoltam már nem fekszem vissza, de a lányok nem nagyon akartak felkelni, ezért gondoltam, hagyom őket. Csendben, csoszogva ballagtam ki a fürdőszobába. A tükörképemtől szabályosan megrémültem. Fekete karikák, és vörösre kisírt, bedagadt szem. Egy szimpla vállvonással elintéztem az ocsmány fejemet, utána pedig úgy döntöttem lezuhanyzom. Egy laza otthoni viseletet vettem fel, és mivel a szemem szörnyen be volt dagadva, ezért inkább nem raktam be kontaktlencsét, hanem maradt a szemüveg. Egyébként apával ugyanolyan szemüvegünk van! :) Lassan kullogtam le a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt, amit anyu és apu már bevettek, mivel a 7 órai kelésemből az lett, hogy negyed 9-re lettem kész.
-Jó reggelt kicsim! Hogy vagy?-nézett rám apa.
-Borzalmasan!-borultam a székre, és a fejemet, a kezemmel támasztottam, mintha nehéz lenne. Apa egy biztató mosollyal, és egy puszival ajándékozott meg. Anya csendben figyelte, ahogy apával elbeszélgetünk.
-Kicsim, nem vagy éhes?-fordultam felém anya, miközben mosogatott.
-Nem. Egy falat se menne le a torkomon!-mondtam, bár a tegnapi párszem pop corn, nem volt valami sok.
-És ha azt mondanám, hogy csináltam rántottát, úgy ahogy szereted, és epres limonádét?-kérdezte mosolyogva. Erre persze felcsillant a szemem, és éhesen "követeltem" a reggelit. Na jó....az hogy nem voltam éhes az egy nagy hazugság volt, mivel 2 tányérnyi (!!!!) rántottát, és 2 pohár limonádét nyomtam be.
-Egyébként....a lányokkal mi van?-vonta fel a szemöldökét anya.
-Nem tudom...alszanak....vagy tönkre tesznek valamit.-nevettem, de amikor kimondtam már meg is jelentek pizsamámban a konyhába.
-Jó reggelt mindenki!-ásított Amanda, Kate egy intéssel elintézte a köszöntést.
-Hát ti? Hogy hogy ilyen sokáig aludtatok?-kérdezte apu.
-Hmm....nem tudom. Vicky-vel ellentétbe mi sokáig fent voltunk.-vonta meg a vállát Kate.
-Nektek is csináltam reggelit!-tolta eléjük anya a tányért. Ők viszont az első perctől örültek a reggelinek velem ellentétbe. Miután megreggeliztek és elkészültek még a nappaliban elheveredve (én a kanapén hasaltam, Kate lába a kanapéra feltéve és úgy feküdt, Amanda pedig a fotelba feküd) beszélgettünk.
-Vicky...akkor most mi van Brox-val?-kérdezte Kate.
-Hát...nem tudom.-erre a kérdésre rögtön elszomorodtam.
-Uh, bocsi.... .-szabadkozott.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá.-Csak nem tudom most mi lesz. Ugye apa és Pete, meg úgy a két család sokat találkozik, például ma is jönnek át, szóval nem tudom mi lesz.-húztam el a szám, és felültem, közben felhúztam a térdem.
-Íjj, az cinkes!-húzta el a száját szintén Amanda.
-Elégé... .-mondtam. A lányok 1 órát maradtak, Kate maradt volna, mivel ő nagyon szeret velünk lenni, mivel így olyan mintha lenne apukája és testvére. Szegénynek a szülei elváltak, és az apja vitte elhagyta őket, és vitte magával Kate tesóját is, ezért igazán sose volt apja, se testvére, mivel kicsi volt amikor ezt történt. Emlékszem többször bántották emiatt, és általánosban én védtem meg. Egy hülye fiú leszólta,és erre oda mentem átöleltem, és azt mondta, hogy "Igen is van családja, mivel ő az én húgom és van apukánk!". Onnantól kezdve Kate-nek apa úgymond a "pót apukája" lett, és apa tényleg úgy tud vele viselkedni mintha a lánya lenne. :) Persze van anyukája, aki nagyon szereti, de ő rengeteget dolgozik, akár 2-3 napot egy huzamba, és olyankor ide költözik hozzánk, amit mind a ketten nagyon szoktunk szeretni! :D Mert hát...tesóm nekem sincs! :) Na de vissza térve. A lányok haza mentek, nem sokkal utána megjelent a Wentz család.
-Sziasztok!-köszöntöttem őket mosolyogva. Bronx is jött, de most nem olyan volt mint szokott lenni. Mindig a nyakamba ugrik, hülyéskedik. Most egy alig halható "Sziasztok!" hagyta el a száját. Maddie nem szokta hiányolni egy ideig a társaságot, mivel szereti hallgatni a beszélgetést, mivel nem mindig az unalmas, megszokott felnőtt beszélgetés van, hanem néha egész érdekes dolgokról van szó. Rögtön kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit tudjak beszélni Bronx-val.
-Bronx! Tudunk beszélni?-kérdeztem, mire felállt és a lépcső elkezdett a szobába menni, persze én rögtön követtem.
-Figyelj nagyon sajnálom ezt az egészet....nem tudtam, hogy....te....szóval érted.-kezdtem bele.
-Semmi baj. Én is nagyon szeretném hogy megmaradjon a barátságunk, és szeretném ha tényleg barátok maradnánk. De kérlek...ha én nem jelentek neked semmit, akkor egy valamit hadd tegyek meg... .-lépett felém, de akkor már sejtettem mi a terve.
-Igen, és...mit?-tetettem a tudatlanságom. Nem kaptam választ, mivel a kezei közé fogta a fejem, és megcsókolt. Mivel tudtam, hogy neki ez fontos, így nem löktem el magamtól, és...sajnos igenis sokat jelentett nekem a csók. Nem egy másodperc volt ez a csók....hanem hosszú idő. A kezeit levette a fejemről, finoman neki tolt a falnak, a kezeit a falnak támasztotta, közben egyre jobban csókolt. Aztán a falról levette a kezét, és közelebb lépett, átölelte a derekam, de én még mindig a falnak dőlve álltam. Egyre jobban kezdtem élvezni, és így már nem egyedül volt a dologban. A karjaimat a nyaka köré fontam, ő a derekamat (khm...aztán a fenekemet) fogva felemelt, én pedig a dereka köré csavartam a lábam. Finoman fogva, és egyre hevesebben csókolózva. Hirtelen elkezdett az ágyam felé vinni, ahol már ott tartottunk, hogy a felső majdnem lekerült rólam.
-Ne!!-toltam le magamról. Ziháltak, és kócosak voltunk.-Ezt...nem szabad. Ezt az egész csókot nem kellett volna.
-Vicky, muszáj volt megtennem! Tudod mennyire szerettem volna ezt megtenni? De ez is kevés időnek tűnt!-támaszkodott vissza, és próbált újra rám mászni.
-Nem Bronx! Ne!-nem sikerült letolni magamról, mivel fáradt voltam egyrészt, másrészt én is ugyan annyira akartam ezt az egészet mint ő. Nem érdekel! Én jobban szeretem Bronxt annál, hogy érdekelj a barátságunk. Hirtelen ezt jutott eszembe, és nem érdekelt, hogyha tönkre megy a barátságunk! Kissé durvábban a kelleténél megragadtam a nyakát, és magamra rántottam. Nehogy bárki azt higgye, hogy bármi is történt! Egyrészt mert a szüleink, éppen egy emelettel lejjebb beszélgetnek, másrészt meg még korai lenne. Így hát egy heves csókolózásba ment át. Majdnem 1 órán (!!!) keresztül a szobámba élveztük egymás társaságát, amikor úgy döntöttem, hogy ezt most akkor is meg kell beszélnünk!
-Bronx!-toltam le magamról újra, csak éppen most más célból.
-Mi az? Ne mond hogy legyünk barátok, mert én komolyan lelöklek az ágyról!-nevetett halkan.
-Nem!-nevettem.-Éppen az ellentéte! Nem vagyunk annyira jó barátok, mint amennyire szeretném, hogy járjunk! Kisbaba korunk óta legeslegjobb barátok vagyunk! Ezt most már törjük meg, és legyen több egy barátságnál!-ültem fel hirtelen.
-Hát...!-nevetett.-Erre magamtól is rájöttem ebbe az 1 órába.... .-mondta.
-Hát!-nevettem.-Akkor örvendeztessük meg a szülőket?-kérdeztem.
-Aha!-röhögött újra, és felkelve az ágyból, megfogtam a kezem, és felrántott. Így kézeb fogva sétáltunk be a nappaliba, mire a szülők felkapták a fejüket.
-Hát veletek mi történt?-néztek ránk, mivel még mindig kócosak, és pirosak voltunk, amit persze elfelejtettem, szóval így nagyon ciki volt... .
-Hát...mi....mi csak....öm.-motyogtam vörösen, Bronx pedig szintén vörösen a földet bámulta. Erre elmosolyodtak.
-Akkor ti most...?-kérdezte anya.
-Hát...aha.-vontam meg a vállam szégyenlősen.-Szóval....megbeszéltük a dolgokat.
-Aha, akkor a beszélgetéstől vagytok ilyen pirosak, és kócosak ugye?-nézett ránk Pete. Válaszul mind a ketten vörösen bámultuk a földet.-Na jó. Hagyjuk még a végén felrobban a fejetek!-nevetett, és utalt arra, hogy lassan tojást lehet sütni az arcunkon.
-Akkor...mi most...felmegyünk!-mondtam, és Bronx kezét szorongatva megfordultam.
-Csak óvatosan!-röhögött Pete megint... .
-Pete!-szólt rá Meagan, de hogy ez után mi történt, azt nem tudom, mivel becsuktam a szobám ajtaját magunk mögött.
-Ez rohadt ciki volt!-dőltem az ágyamba.
-Hát ez az!-röhögött Bronx, és ő is mellém dőlt, úgy, hogy a fejemet az ölébe rakta. Este 7-kor viszont Meagan (mint a legfiatalabb felnőtt) bekopogott a szobám ajtaján. Egyébként végig beszélgettünk....jó azért nem végig.
-Bronx, megyünk gyere.
-Nem aludhatna itt?-kérdeztem.
-Nem!-jelent meg apa Meagan mögött.
-De apa! Tök sokat aludt itt! Egy hete is például!-ültem fel.
-Az lehet hogy egy hete, de most már más köztetek a helyzet!
-De apaaa!-nyivákoltam.
-Nincs apa!-mondta ellent mondást nem tűrő hangon.
-Ajj, akkor.... .-léptem felé, de apa még mindig nézett.-Öm...-khm... .-néztem rá.
-Megyek!-forgatta a szemét, és lement a képcsőn.
-Na, most már lehet!-húztam magamhoz, és búcsúcsókkal szomorúan nyugtáztam a távozását.
-Majd este jövök...legyen kéznél a telefonod!-suttogta a fülembe, és kajánul elvigyorodott. Erre elnevettem magam, és egy utolsó csók, után lementünk, és elköszöntünk tőlük. Én azonnal felrohanta a szobába, hogy még véletlen se tudjanak anyuék kérdezni tőlem bármit is, és az ágyamra huppanva hatalmas vigyorral bámultam a plafont, és vártam, hogy végre kicsit lenyugodjak, hogy kitudjak menni a szobámból... .
-Vicky...akkor most mi van Brox-val?-kérdezte Kate.
-Hát...nem tudom.-erre a kérdésre rögtön elszomorodtam.
-Uh, bocsi.... .-szabadkozott.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá.-Csak nem tudom most mi lesz. Ugye apa és Pete, meg úgy a két család sokat találkozik, például ma is jönnek át, szóval nem tudom mi lesz.-húztam el a szám, és felültem, közben felhúztam a térdem.
-Íjj, az cinkes!-húzta el a száját szintén Amanda.
-Elégé... .-mondtam. A lányok 1 órát maradtak, Kate maradt volna, mivel ő nagyon szeret velünk lenni, mivel így olyan mintha lenne apukája és testvére. Szegénynek a szülei elváltak, és az apja vitte elhagyta őket, és vitte magával Kate tesóját is, ezért igazán sose volt apja, se testvére, mivel kicsi volt amikor ezt történt. Emlékszem többször bántották emiatt, és általánosban én védtem meg. Egy hülye fiú leszólta,és erre oda mentem átöleltem, és azt mondta, hogy "Igen is van családja, mivel ő az én húgom és van apukánk!". Onnantól kezdve Kate-nek apa úgymond a "pót apukája" lett, és apa tényleg úgy tud vele viselkedni mintha a lánya lenne. :) Persze van anyukája, aki nagyon szereti, de ő rengeteget dolgozik, akár 2-3 napot egy huzamba, és olyankor ide költözik hozzánk, amit mind a ketten nagyon szoktunk szeretni! :D Mert hát...tesóm nekem sincs! :) Na de vissza térve. A lányok haza mentek, nem sokkal utána megjelent a Wentz család.
-Sziasztok!-köszöntöttem őket mosolyogva. Bronx is jött, de most nem olyan volt mint szokott lenni. Mindig a nyakamba ugrik, hülyéskedik. Most egy alig halható "Sziasztok!" hagyta el a száját. Maddie nem szokta hiányolni egy ideig a társaságot, mivel szereti hallgatni a beszélgetést, mivel nem mindig az unalmas, megszokott felnőtt beszélgetés van, hanem néha egész érdekes dolgokról van szó. Rögtön kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit tudjak beszélni Bronx-val.
-Bronx! Tudunk beszélni?-kérdeztem, mire felállt és a lépcső elkezdett a szobába menni, persze én rögtön követtem.
-Figyelj nagyon sajnálom ezt az egészet....nem tudtam, hogy....te....szóval érted.-kezdtem bele.
-Semmi baj. Én is nagyon szeretném hogy megmaradjon a barátságunk, és szeretném ha tényleg barátok maradnánk. De kérlek...ha én nem jelentek neked semmit, akkor egy valamit hadd tegyek meg... .-lépett felém, de akkor már sejtettem mi a terve.
-Igen, és...mit?-tetettem a tudatlanságom. Nem kaptam választ, mivel a kezei közé fogta a fejem, és megcsókolt. Mivel tudtam, hogy neki ez fontos, így nem löktem el magamtól, és...sajnos igenis sokat jelentett nekem a csók. Nem egy másodperc volt ez a csók....hanem hosszú idő. A kezeit levette a fejemről, finoman neki tolt a falnak, a kezeit a falnak támasztotta, közben egyre jobban csókolt. Aztán a falról levette a kezét, és közelebb lépett, átölelte a derekam, de én még mindig a falnak dőlve álltam. Egyre jobban kezdtem élvezni, és így már nem egyedül volt a dologban. A karjaimat a nyaka köré fontam, ő a derekamat (khm...aztán a fenekemet) fogva felemelt, én pedig a dereka köré csavartam a lábam. Finoman fogva, és egyre hevesebben csókolózva. Hirtelen elkezdett az ágyam felé vinni, ahol már ott tartottunk, hogy a felső majdnem lekerült rólam.
-Ne!!-toltam le magamról. Ziháltak, és kócosak voltunk.-Ezt...nem szabad. Ezt az egész csókot nem kellett volna.
-Vicky, muszáj volt megtennem! Tudod mennyire szerettem volna ezt megtenni? De ez is kevés időnek tűnt!-támaszkodott vissza, és próbált újra rám mászni.
-Nem Bronx! Ne!-nem sikerült letolni magamról, mivel fáradt voltam egyrészt, másrészt én is ugyan annyira akartam ezt az egészet mint ő. Nem érdekel! Én jobban szeretem Bronxt annál, hogy érdekelj a barátságunk. Hirtelen ezt jutott eszembe, és nem érdekelt, hogyha tönkre megy a barátságunk! Kissé durvábban a kelleténél megragadtam a nyakát, és magamra rántottam. Nehogy bárki azt higgye, hogy bármi is történt! Egyrészt mert a szüleink, éppen egy emelettel lejjebb beszélgetnek, másrészt meg még korai lenne. Így hát egy heves csókolózásba ment át. Majdnem 1 órán (!!!) keresztül a szobámba élveztük egymás társaságát, amikor úgy döntöttem, hogy ezt most akkor is meg kell beszélnünk!
-Bronx!-toltam le magamról újra, csak éppen most más célból.
-Mi az? Ne mond hogy legyünk barátok, mert én komolyan lelöklek az ágyról!-nevetett halkan.
-Nem!-nevettem.-Éppen az ellentéte! Nem vagyunk annyira jó barátok, mint amennyire szeretném, hogy járjunk! Kisbaba korunk óta legeslegjobb barátok vagyunk! Ezt most már törjük meg, és legyen több egy barátságnál!-ültem fel hirtelen.
-Hát...!-nevetett.-Erre magamtól is rájöttem ebbe az 1 órába.... .-mondta.
-Hát!-nevettem.-Akkor örvendeztessük meg a szülőket?-kérdeztem.
-Aha!-röhögött újra, és felkelve az ágyból, megfogtam a kezem, és felrántott. Így kézeb fogva sétáltunk be a nappaliba, mire a szülők felkapták a fejüket.
-Hát veletek mi történt?-néztek ránk, mivel még mindig kócosak, és pirosak voltunk, amit persze elfelejtettem, szóval így nagyon ciki volt... .
-Hát...mi....mi csak....öm.-motyogtam vörösen, Bronx pedig szintén vörösen a földet bámulta. Erre elmosolyodtak.
-Akkor ti most...?-kérdezte anya.
-Hát...aha.-vontam meg a vállam szégyenlősen.-Szóval....megbeszéltük a dolgokat.
-Aha, akkor a beszélgetéstől vagytok ilyen pirosak, és kócosak ugye?-nézett ránk Pete. Válaszul mind a ketten vörösen bámultuk a földet.-Na jó. Hagyjuk még a végén felrobban a fejetek!-nevetett, és utalt arra, hogy lassan tojást lehet sütni az arcunkon.
-Akkor...mi most...felmegyünk!-mondtam, és Bronx kezét szorongatva megfordultam.
-Csak óvatosan!-röhögött Pete megint... .
-Pete!-szólt rá Meagan, de hogy ez után mi történt, azt nem tudom, mivel becsuktam a szobám ajtaját magunk mögött.
-Ez rohadt ciki volt!-dőltem az ágyamba.
-Hát ez az!-röhögött Bronx, és ő is mellém dőlt, úgy, hogy a fejemet az ölébe rakta. Este 7-kor viszont Meagan (mint a legfiatalabb felnőtt) bekopogott a szobám ajtaján. Egyébként végig beszélgettünk....jó azért nem végig.
-Bronx, megyünk gyere.
-Nem aludhatna itt?-kérdeztem.
-Nem!-jelent meg apa Meagan mögött.
-De apa! Tök sokat aludt itt! Egy hete is például!-ültem fel.
-Az lehet hogy egy hete, de most már más köztetek a helyzet!
-De apaaa!-nyivákoltam.
-Nincs apa!-mondta ellent mondást nem tűrő hangon.
-Ajj, akkor.... .-léptem felé, de apa még mindig nézett.-Öm...-khm... .-néztem rá.
-Megyek!-forgatta a szemét, és lement a képcsőn.
-Na, most már lehet!-húztam magamhoz, és búcsúcsókkal szomorúan nyugtáztam a távozását.
-Majd este jövök...legyen kéznél a telefonod!-suttogta a fülembe, és kajánul elvigyorodott. Erre elnevettem magam, és egy utolsó csók, után lementünk, és elköszöntünk tőlük. Én azonnal felrohanta a szobába, hogy még véletlen se tudjanak anyuék kérdezni tőlem bármit is, és az ágyamra huppanva hatalmas vigyorral bámultam a plafont, és vártam, hogy végre kicsit lenyugodjak, hogy kitudjak menni a szobámból... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése