4. rész-New York

Éppen mélyen aludtam, de valaki megsimította az arcom, és puszit nyomott a fejemre.
-Éhenkórász! Ide értünk!-súgta Patrick a fülembe, én pedig mosolyogva kinyitottam a szemem, és örömmel konstatáltam, hogy a meki parkolójában állunk. A kocsiból kiszállva hatalmasat nyújtózkodtam, és elsőként beléptem. Mivel három pénztár is nyitva volt, ezért hamar sorra kerültünk. Ötből én vagyok az egyetlen lány, de én ettem a legtöbbet... . Egy csirkeburger menü, nagy krumpli, nagy kóla, epres pite, csokis fánk, és még egy sajtburgert is kértem. Négyen pedig normális ember módjára, egy-egy menüt ettek. Én még javában ettem a fánkom, amikor ők már rég befejezték.
-Nem vagy esetleg éhes?-néztek rám csodálkozva.
-Nem...kezd elmúlni!-nevettem, aminek látszólag örültek. Pete is próbálkozott, mivel rám mosolygott, de én csak szúrós pillantással díjaztam. Másfél óra után Újra útra keltünk, csak mínusz egy szenvedés részemről, mivel már nem voltam éhes. Az további része is csendben telt. Egy kis alvás, zene hallgatás, és bámulás az ablakon. Nagyon hosszú út volt, mivel Miamiból New York nem kér perc, főleg kocsival. Nagy elmélyült csendet telefon csöngés zavarta meg.
-Szia anya!-kaptam fel a telefonom.
-Szia Hope! Na milyen Miami?-kérdezte izgatottan.
-Hát...az az igazság, hogy mindjárt New Yorkba vagyunk... .
-Hogy hogy?-csodálkozott el.
-Hát...volt egy kis...malőr,és inkább eljöttünk... .-motyogtam.-Figyelj anya most le kell tennem, mivel nemsokára oda érünk! Majd hívlak puszi!
-Rendben szia kicsim!-köszönt el. Éppen fordultam Patrick felé, amikor megláttam hogy alszik. A feje kicsit oldalra döntve, és mivel megyünk az ülés kicsit össze kócolta a haját, amin nem volt kalap, mivel azt a kezében tartotta. Az ajkai finoman feküdtek egymáson, a szemei pedig szorosan összezáródva... . Mikor ránéztem elöntött valami furcsa érzés... . Nem szerelem, de nem is közömbösség, mint ahogy a csóknál is.
-Patrick itt vagyunk!-súgtam a fülébe. Egyébként ez a suttogás onnan jött, hogy újabban nagyon elveszettnek érzem magam...vagyis azóta amióta Pete leüvöltötte a fejem, mivel elgondolkodtam azon amit mondott...vajon tényleg lányokkal kéne barátkoznom? A suliban mindössze egy a bökkenő ezzel, hogy aki nem hord magassarkút, azt már nem veszik semmibe..., vagyis én kitaszított vagyok. Világ életemben fiukkal barátkoztam, az általánosban volt lány barátokkal dolgom, de szörnyen megbántottak. A gimi leges legelején reménykedtem, hogy találok egy lányt aki az LB lesz, de helyett egy csapat csitrit találtam, akik első nap megszégyenítettek. Egy hétig minden szünetben a vécében sírtam. Egy nap amikor lemerészkedtem az udvarra a csitri csapat elkezdett szidni, cikizni, de akkor máshogy alakultak a dolgok... . Nem rohantam be a a suliba sírva, hanem négy srác megjelent mellettem.
-Le lehet szállni róla!-mondta a legalacsonyabb, vöröses hajú srác.
-Attól még hogy ő nem úgy néz ki mint aki az út széléről jött, hanem úgy mint egy normális lány, azért nem kell bántani!-védett tovább a fekete hajú, szintén alacsony srác. Mellettük még egy nagy, barna hajú, magasabb fiú, és egy szintén elég alacsony, barna hajú fiú állt, akik szúrós pillantásokkal méregették a lányokat. A lányok sértődötten berontottak a suliba, és ott hagytak minket.
-Köszönöm szépen!-fordultam feléjük szipogva, és négy tündéri mosolyú, kedves fiú állt velem szembe.
-Nagyon szívesen! Már nem bírtuk elnézni ahogy mindennap bántanak!-mosolygott az aranyos vörös.
-Meg már egyébként is megakartunk ismerni, csak eddig nem volt alkalmunk, mivel a vécében kuksoltál, és csak akkor jöttél be, amikor a tanár is megjelent!-mondta a fekete hajú, akinek a napban egyébként inkább sötét barna haja volt.
-Hát...akkor most sikerült találkoznunk!-mosolyogtam.-Hope!-mutatkoztam be.
-Pete!-bólintott a fekete hajú.
-Patrick!-mosolygott a pici vörös.
-Joe!-mutatkozott be a nagy hajú.
-Andy!-nézett rám mosolyogva végül az alacsony barna hajú.
-Nagyon örülök!-mosolyogtam vissza rájuk.-És ti mióta ismeritek egymást?-kérdeztem érdeklődve.
-Egy könyvesboltban találkoztam Joe-val, és ő mutatott be Pete-nek. Andy-t csak később ismertük meg!-mosolygott Patrick.
-Értem. ez úgy hangzik mintha egy banda lennétek!-nevettem.
-Mert azok is vagyunk!-nevetett Pete.
-Komolyan?-kérdeztem ledöbbenve.
-Igen! Fall Out Boy!-mosolygott.
-De jó! És kinek mi a szerepe? Meg amúgy ez a könyvesboltban hogy alakult ki? Vagy nem tudom!-értetlenkedtem.
-Na! Hát ugye Joe-val találkoztam először, aztán Petetel, és akkor alakult a banda. Először én lettem volna a dobos, Pete és Joe pedig a gitárosok, de ugye így nem lett volna énekesünk és az egy bandába kell. Tehát ment az énekes keresés, de helyette Andyre találtunk aki dobolt. Megbeszéltük, hogy akkor Andy dobolni fog, és rám esett a választás hogy akkor énekelek. De én még sose énekeltem előtte, ezért ének tanárhoz kellett járnom, és ennek az lett az eredménye, hogy énekes lettem, és nem sokkal utána a ritmusgitárt is kipróbáltam. Tehát így lettem én az énekes, Pete a gitáros és egyébként a dalszövegíró, Joe a szóló gitáros és Andy a dobos!-magyarázta Patrick.
-Saját dalokat írtok?-kérdeztem elámulva.
-Igen!-bólintott Pete.
-Ez tök jó!-vigyorogtam.-Esetleg...majd hallhatom őket?
-Persze! 4 órára gyere erre a címre!-írt fel egy címet Pete.
-Oh, köszi!-köszöntem meg mosolyogva.
Ezek után végig együtt voltunk az nap a suliba, és 4 órakor tényleg ott voltak, vagyis nem vertek át. Mint kiderült Pete-ék garázsába szoktak próbálni. Végig néztem a próbát, és azonnal megtetszettek a számaik. Ezek után egyre többet voltam velük, mentem mindennap a próbáikra, rengetegek nevettünk, beszélgettünk. Aztán egyszer kilencedik vége felé Pete elmondta, hogy az első pillanattól tetszem neki, és hát megkérdezte hogy járnék-e vele. Mivel nekem is tetszett ezért igent mondtam (mint utólag kiderült ugyebár Patricknek is olyan régóta tetszem, csak ő nem mondta el). És onnantól kezdve barátok lettünk. Egyébként az ők fiúbarátaikkal is megismerkedtem, de mindig inkább csak öten voltunk/vagyunk. Ez a mi sztorink... . Ezek miatt a dolgok miatt érintett annyira mélyen az amiket Pete mondott, és ezért suttogok, mivel ha valami bajom van, vagy atrocitás ér, mindig suttogok. Nem tudom miért ez egy rossz szokás. Andy-t és Joe-t is nagyon szeretem, de az az igazság, hogy Patrick úgymond a "lelki társam". Nem tudom miért, csak érzem hogy ő több mint egy barát, de (még [nem tudom hogy később mi lesz]) nem a szerelmem, és ez a köztes állapot a lelki társág. Szegény Patrick viszont tudom hogy többet érzem, de próbálja leplezni, mivel tudja, hogy ez nekem milyen fontos, és ez az egyik amit annyira nagyon becsülök benne, hogy a szerettei, barátai érzéseit a sajátjai elé helyezi. Na de nagyon eltértem az út végétől. Patrick nyújtózkodva felkelt, és ásítva kikászálódott a kocsiból, mivel ahogy ő engem, én is csak teljesen a legvégén keltettem fel. Vagyis már egy hotel parkolójába szálltunk ki. Szokásos bejelentkezés után a szoba felé vettük az irányt. Viszont a szoba nem olyan volt mint ahogy akartuk, mivel ez három hálóból állt, csak úgy a felosztás úgy volt, hogy egy két külön ágyas, egy egy ágyas, és egy franciaágyas... .
-Én egyedül alszom!-mondtam azonnal.
-Na ne már Hope! Most komolyan valamelyikünk aludjon franci ágyon?!-háborodott fel Joe.
-Igen! Mert ugyebár én lány vagyok...-néztem szúrós szemmel, a földet pásztázó Pete-re.-És fiúval nem alszom együtt!-na itt mindenki elkezdett érvel a maga igaza mellett. Végül Joe tette véglegessé az elosztást.
-Na akkor a depressziós Pete alszik egyedül, hogy továbbra is elmélyülve szomorkodhasson, én és Andy alszunk a külön ágyasba, és te és Patrick a franci ágyasba, mivel mostanság úgy is ketten elvagytok!-jelentette ki szigorúan. Andy bólintva jelezte hogy ez így jó neki, Pete továbbra is a földet nézte, vagyis neki is jó, Patrick pirulva bólintott, én pedig a szemet forgatva elfogadtam a döntést. Na jó...ebből úgy látszik hogy jól vagyok, mivel a kocsiba még mélyen elgondolkozva sugdolóztam, most megveszekedek. Az az igazság, hogy egy ilyen vitát nem hagyhattam, ki mivel bármilyen furcsa is, de szeretek vitázni! Bármilyen ügyben! Nem véletlen hogy járok a suliba vitakörbe. Meg egyébként is...ettől a hoteltől visszajött a kedvem! Na de mindegy is! Ezek után mindenki elvonult. Pete lehajtott fejjel beballagott a szobájába, és becsukta az ajtót, Andy és Joe szintén bementek, és elkezdtek rendezkedni (úgy hallottam, hogy tologatták a bútorokat is, mivel nem tetszett  nekik az elrendezés...), végül Patrickkel mi is elvonultunk. Alaposan szemügyre vettem a szobát, hogy hogy is legyen. Belépve szembe egy szekrény volt, mellette egy fehér ágyneműs franci ágy, és egy-egy éjjeli szekrény lámpával.
-Hol szeretnél aludni?-rakta le a cuccait Patrick. Táskámat a belső ágyrészhez dobtam le, tehát én belül Patrick kívül alszik. Mivel megint, este értünk a szállodába, ezért szokás szerint kezdődhetett az esti tortúra. Fürdés, hajmosás, és arctisztítás. Éppen felöltözni készültem, amikor rájöttem hogy nincs nálam a piszim, hanem a szobában maradt az ágyon. Óvatosan kinyitva az ajtót, és kilestem hogy hol vannak a srácok, mivel egy szál törölközőben nem tervezek előttük mutatkozni. Mivel a srácok a nappaliban beszélgettek, én pont kitudtam surranni hogy nem lássanak. Berohanva a szobába ledobtam a törcsim, és felöltöztem. A hajamat előre, majd hátra dobva kifésültem. Amikor megfordultam mint kiderült nem egyedül voltam a szobába... .
-Patrick te mióta állsz itt?-kérdeztem, és kérdően bámultam a kikerekedett szemekkel rám néző Patrickre.
-Öm...am...én... .-dadogott.
-Na?
-Amikor...felvetted a....bugyid... .-nyögte ki és még mindig kerek szemekkel nézett rám.
-Csodálatos!-forgattam a szemem.-Na, most már nem csak vizes pólóban láttál, hanem hátulról félmeztelen is!-tártam szét a karom.-Egyébként...miért nem szóltál?-tettem csípőre a kezem, és kérdően néztem rá. Elbűvölő félmosollyal rám pillantott, és kiment a szobából. Igazából nem tudtam mire vélni ezt a lazaságát... . Vagyis ezt az egészet...először úgy néz rám, mint egy tizenéves kisfiú aki meglátott egy nagylányt, utána meg félmosollyal nézeget, és olyan pillantással kimegy, mint valami harmincas éveiben járó macsó... . Néha komolyan nem tudok kiigazodni rajta... . Vállat vonva konstatáltam a helyzetet, és kiléptem a szobánkból.
-Éhes vagyok!-huppantam le a kanapéra, és örömmel láttam hogy mind a négyen hallották a problémám, mivel velem ellentétben ők 5-5 perc alatt végeztek.
-Hallod...a fél mekit felzabáltad nem rég!-nézett rám csodálkozva Joe.
-Hülye, az már majdnem egy teljes napja volt!-förmedtem rá.
-Jól van na bocsánat! Nem bántom az éhes oroszlánt!-röhögött fel.-Na akkor kijön velem enni szerezni?-nézett körbe.
-Én!-állt fel Andy.
-Egyrészt vigyetek pénzt másrészt most NEM beszélek meg senkivel semmit!-jelentettem ki előre. Nevetve bólintottak és már el is tűntek. Hárman maradtunk...sokáig csak csendben üldögéltünk, nekem viszont elegem lett, így megszólaltam.
-Pete!-néztem rá, és ő szomorúan felemelte a fejét, és rám nézett.-Nagyon, de nagyon rosszul esett amiket mondtál...-kezdtem bele.-De...én nem akarok velem rosszban lenni, mivel rengeteg közös emlékünk van, amik lássuk be nem rosszak!-mosolyogtam rá, és hirtelen jobb is lett a kedve.-Ezért szeretném, ha...
-Bocsánat! Annyira de annyira nagyon sajnálom Hope! Nagyon szeretlek téged, és egy szót se gondoltam komolyan! Csak a hirtelen düh beszélt belőlem! Amikor megláttalak titeket az ablakba elöntött a düh, és nem bírtam magammal!-fakadt ki Pete. Elmosolyodtam, és mellé ülve szorosan átöleltem.
-Hjaj, Pete! Nem mondom hogy soha, de egy ideig tuti nem tudok teljes megbocsájtani. Meg...mondjuk kicsit el is gondolkoztam azon amit mondtál...
-Nem! Ne gondolkozz azon! Semmi, de semmi nem igazabból amit mondtam! Semmi!-nézett rám komolyan. Elhúzva a számat bólintottam, és újra megöleltem.
-Srácok...akkor ti most...újra jártok?-kérdezte Patrick kissé félve.
-Nem hiszem hogy ez menne... .-húzta el a száját Pete.
-Nekem se menne!-sóhajtottam.-Ennek sajnos vége.-mondtam szomorúan, mivel mégis csak annyi szép emlékünk van!
-Értem!-bólintott Patrick szomorúságot tettetve, de a szemében láttam megcsillanni a reményt, hogy esetleg mi... . Őszintén ha most megkérdezné hogy járnék-e vele, lehet nemet mondanék, de lehet hogy igent. Mint már mondtam szörnyen bizonytalan vagyok! De nem csak vele, hanem bármelyik fiúval! Egészen 14 éves korom óta egy fiú védelmében álltam, és most meg... .
-Srácok...ha esetleg egy idegen srác beszólna, vagy flörtölne velem, akkor mit mondanátok neki?-kérdeztem félve.
-Leütném!-mondta Pete.
-Én meg mondanám neki, hogy nagyon gyorsan kopjon le rólad...miután Pete leütötte!-mondta, mire mind a hárman felnevettünk.
-Köszönöm! Ez...nagyon jól esik!
-Ez csak természetes!-mosolyogtak rám. Mire mindezt megbeszéltük Joe és Andy is visszatérek egy-egy adag kínai kajával (???), amit állításuk szerint egy közeli étteremből hoztak. Egyébként kifejezetten finom volt, szóval tök mindegy honnan van. Evés közben megbeszéltük a dolgokat, és véglegesen kibékült mindenki mindenkivel. Evés után fogat mostunk, és mindenki elvonult a szobájába, szegény Pete magányosan, Joe és Andy együtt, mi meg Patrickkel. Ledobva magam az ágyara nyakig betakaróztam, és vártam, hogy Patrick mellém feküdjön. Még nagyjából egy órát beszélgettünk, utána elfordulva bealudtunk. Viszont az alvás egykor megszakadt, mivel elkezdtem dideregni, de annyira hogy Patrick is felébredt rá.
-Fázol?-kérdezte suttogva.
-Nagyon!-mondtam, miközben folyamatosan össze koccantak a fogaim. Pár másodperc csönd után Patrick újra megszólalt.
-Gyere ide!-suttogta.
-Mi?-kérdeztem.
-Gyere ide! Közelebb!-nyújtotta a kezét, de a sötétben csak gondolni tudtam rá, hogy nyújtja. Arrébb csúszva az ágyon rám rakta félig a takaróját, én rá az enyémet, és szorosan magához húzva átölelt, és dörzsölgette a hátam.
-Jobb már?-kérdezte, mikor már teljesen egymáson voltunk.
-Ühüm! De még így is fázom!-mondtam.
-Jó, akkor maradunk így! De akkor próbálj aludni!-mondta és puszit nyomott a homlokomra. Bólintva a vállára hajtottam a fejem, és végre melegségben kényelmesen elhelyezkedve el tudtam aludni... .