És sikerült! Végre kialudtam magam. Vidáman ébredtem,és...nem kicsit lepődtem meg... .
-Jó reggelt!-köszönt mosolyogva a mellettem fekvő (!) Patrick.
-Ő...szia!-néztem rá kikerekedett szemmel.-Szüleim...hogy..engedtek be?-kérdeztem pironkodva, tekintettel arra, hogy egy szál bugyiba és pólóba voltam! Sosem alszom bugyiba...egyébként... .
-Apukád nem tudja hogy itt vagyok!-mondta nevetve.-Anyukád engedett be, mert apukád hamar elment.-mosolygott rám, miközben a hajam simogatta.
-Oh, értem!-motyogtam a nyakamig felhúzva a takaróm.
-Oké, hogy nincs első órád, de..készülnöd kéne...-mosolygott rám.
-Tudom...-takarómat próbáltam magam köré tekerni és úgy felállni, de mivel az ügyességemről vagyok híres, lazán leestem az ágyamról... .
-Jól...-lépett mellém Patrick, majd kajánul elvigyorodott.-vagy?-zavaromba meg se tudtam mozdulni, ezért csak feküdtem a földön. Egy ideig élvezte hogy égek és ő bámulhat, de mikor megunta végre segített fölállni.-Na gyere!-fogta meg a kezem, majd felhúzott. Szinte rögtön a számhoz tapadt. Hosszan, érzelmesen csókolt. Egy pillanatra megállt, mintha gondolkozott volna, majd a fenekembe markolva folytatta. Hirtelen az egész testem valami furcsa érzés járta át... . A gyomrom liftezett, a szívem a torkomba dobogott és...olyan melegség járt át...azt hiszem...beleszerettem... . Nem tudom hogy ezt meg kéne-e neki mondani... . Óvatosan elengedett, majd a derekamnál fogva magához húzott.
-Ugye tudod, hogy hiányoztál már?-suttogta a fülembe.
-Tegnap délután óta?-kérdeztem mosolyogva a fejem a vállára hajtva.
-Is!-simította meg a hajam. Is? A titokzatos Patrick... .-Na! Most már menj fürdeni mert el fogsz késni!-lépett el tőlem.
-Tényleg! Neked sincs első órád?-kérdeztem a fürdőből visszalépve.
-De!-röhögött, amit egy szemforgatással díjaztam. Gyors zuhany után kifésültem a hajam, plusz a mindennapos szempillaspirálom.
-Na! felszeretnék öltözni!-mondtam kilépve a fürdőből.
-Oké!-ült a fotelomba.
-Előtted? Ne is álmodj róla!-nézet rá tágra nyílt szemekkel.
-Naa létszii!-kérlelt mint egy óvodás kisfiú (az az édes kisfiú hang...)
-Nem!
-Ne máár!
-Oké! Nekem mindegy!-mondtam, majd elő kerestem a cuccaim a szekrényből. A szeme felragyogott, majd...újra a fürdőbe lépve bezártam maga után az ajtót (kulcsra).
-Oké! Indulhatunk!-léptem ki pár perc múlva, és a morcos, sértődött kisfiúmra (bárcsak az én édes, kisfiúm lenne...).
-Rendben!-állt fel "sértődötten", mire felnevettem és mellélépve egy puszit nyomtam az arcára.-Ezzel nem fogsz tudni megbékíteni!-fordult el karba tett kézzel, de közben azért a mosoly bujkált az arcán.
-Hát jó! Iskolabusszal is tudok menni! Nekem mindegy!-vontam meg a vállam.
-Ajj! Reménykedtem...-morogta.
****
Útban semmi különleges nem volt, de a kiszállásba annál inkább. Szóval...Patrickkel megyek suliba...Patrick a suliba menőnek számít...kedves, helyes, jó fej... . Gyilkos, csodálkozó lány és érdeklődő fiú pillantásokat kaptam már így korán is. Hozzá teszem meg ismertem a haverjait (nem akartam neki mondani, de...nem valami értelmesek...olyan sötétek magyarul mint az éjszaka, Patrick nem is értem hogy barátkozhat velük). Alice is csatlakozott hozzánk, akivel némán, szemmel kommunikálva megbeszéltük a dolgokat.
****
Mivel tegnap nem volt próba, ma tartották meg. Már nagyon kíváncsi voltam a többiekre... .
-Egyébként...akikkel a suli vagy...-kezdtem bele útközbe.
-Tudom, sötét hülye mind. Nem is a barátaim igazából.-mondta nevetve.
-Őő...akkor?
-Muszájból lógok velük. Vagy ők vagy senki. Oké, van még rajtuk kívül fiú a suliba, de azok vagy még náluk is sötétebbek, vagy értelmiségi zsenik... . Az igazi barátaimmal most fogsz találkozni!-pillantott rám mosolyogva.
-Szóval...ők a legjobb barátaid?
-Úgy is mondhatjuk! De...a fiúknál ez nem úgy van, mint a lányoknál, hogy "Jaj, legjobb barim juuj!".-mondta nyávogós hangon, mire felnevettem.
-Sejtettem!-bólintottam vigyorogva. Az út további részében teljesen semleges témákról beszéltünk, pontosabban a semmiről. Belváros széli háznál álltunk meg. Lakni pici, zenélni nagy...vagyis inkább drága.
-Ez milyen ház amúgy?-kérdeztem kiszállva a kocsiból.
-Kellett egy kicsi helység ahol senkit nem zavarunk. Amikor feladtunk volna mindent, találtuk ezt. Közösen összedobott pénzből béreljük.-vonta meg a vállát, miközben a ház felé igyekeztünk.-Na, itt vannak!-mondta félmosollyal, majd kinyitotta az ajtót. Kis előszobaszerűségbe létünk, ahonnan balra nyílt egy nappali, jobb oldalt a fürdő. És így ennyi.
-Szia...sztok!-köszöntött a barna, göndör hajú srác, mikor beléptünk. Hárman voltak. Szóval...Patrick mesélt már róluk, és azt próbáltam feleleveníteni. Tehát...fekete hajú Pete. Barna, göndör hajú Joe, igen és végül a másik barna hajú Andy.
-De bunkó vagy! Nem is mondtad hogy van barátnőd!-vágott Patrickhez Pete egy pizza szélét (?).
-Egy...ne dobálj a megrágott, elrohadt pizzáddal.-hajolt le, majd egy adag porral együtt visszadobta, kettő Virág...az én...lelki társam!-egy másodperc döbbent csönd... . Majd egy házzengető röhögés vette kezdetét. Pete lezuhant a kanapéról, Joe rá (???), Andy pedig félre nyelte az éppen szájába lévő vizet.
-Hát...Patrick...-törölgette még mindig a szemét Pete.-nem tudom nálad mit jelent a "lelki társ" szó, de lehet nem is akarom megtudni!-lökte le magáról a még mindig szenvedő Joe-t, majd nagy nehezen vissza ült a kanapéra.
-Basszus...akkor mit mondjak?-tárta szét a karját. Egyébként én is ott álltam, de mindegy.
-Hát, nem tudom de valami mást is kitalálhattál volna...-ivott újra bele a vízébe Andy.
-Nem valami beszédes a...lelki társad...-nézett rám Pete, mivel a földet pásztáztam nagy bőszen.
-Akadjatok már le erről!-sóhajtott.-Szóval...ő itt Virág és a kapcsolatunk tisztázatlan.-mutatott be nekik. Milyen igaza van...úgy viselkedett ma reggel is mint ha barátnője lennék, de...nem tudom... .
-Virág...?-kezdett volna bele a kérdésébe Joe, de Patrick megállította.
-Virág nem amerikai, hanem magyar! Zseniknek mondom az Európában van!-mondta.
-Haha, nagyon vicces kedvében van valaki!-forgatta Pete a szemét.-Várjunk csak egy kicsit...-vonta össze a szemöldökét.-Basszus! Veled már találkoztam! Te voltál az a lány, aki majdnem belezuhant a szökőkútba, de én megfogtalak!-csodálkozva nézett mindenki egymásra, főleg én Pete-re. Úristen...most fogom elásni magam... . Ez az egy gondolat lebegett előttem... . Nem hiszem el, hogy így ismert meg! Annyira ciki... .
-Öm... mikor volt ez?-kérdezte tőle Patrick.
-Nyáron...augusztusban kábé.-vonta meg a vállát.
-Nem volt senkim, és unatkoztam. Jártam egyedül a várost.-motyogtam vörösen.-Nem vagyok valami ügyes...könnyen lesek, neki megyek...dolgoknak... .
-És embereknek!-ölelt át nevetve Patrick, majd egy ajtó csapódás ütötte meg a fülünket.
-Hahiii!-lépett be az őrült barátnőm. Igen, mi hoztuk volna, a megígért próbára, de neki még dolga volt. Hozzá illő szettben jelent meg...Fall out boy feliratú (!!!!) pólóba.
-Azt ott jól látom a pólóján!-hunyorított Pete.
-Igen!-sóhajtott Patrick a szemét forgatva.
-Jéé, az első rajongónk!-röhögött.-Mutasd a táskád!-szólt oda neki, mire egy pattanó mozdulattal megfordult.-Úristen...leszel a feleségem?-nézett rá áhítattal. Nem értettem mi olyan érdekes mondjuk Alice táskájába... .
-Hát hogyne!-vágta le az asztal sarkába a táskáját, majd lazán levágta magát a kanapéra Pete ölébe (??!!!).
-Őőő...most mondhatnám hogy összeilletek...és mondani is fogom!-nézett rájuk csodálkozva Patrick.
-Most miért? Ő szép én helyes. Ismer és most már én is őt. Látod fiam én nem szarakszom annyit mint te!-mondta Pete. Hát most már Pete-et is ismerem.
-Ja. Te 22 ő alig 15.-bólintott Patrick.-Ja, és a "szerénységed" már meg sem lep... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése