16. Ők...

Szeptember 25. csütörtök

Szokásosan indult a reggelem. Már minden porcikám remegett Patrickért, hogy végre megint átölelhessem (beteges lenne?). Reggeli után kissé félve álltam anyáék elé.
-Szóval...pénteken Patricknél szeretnék aludni...-néztem rájuk félénken.
-Virág...kezdett bele anya.-szóval szeretnénk valamit megbeszélni veled...-kezdett bele.
-Nem, mi utasítunk rá!-szólt közbe mogorván apa.
-Szóval...nem szeretnénk ha...találkoznál Patrickkel...-mondta ki anya... .
-Nem nem szeretnénk, megtiltjuk hogy találkozz vele!-nézett rám dühösen apa.
-Mi?!-kérdeztem fennhangon.
-Csak rossz hatással van rád! 16 éves vagy Virág és már...
-Nem érdekel hogy 16 éves vagyok!-vágtam közbe hisztérikusan.-Miért csináljátok ezt velem?! Fáj nektek ha boldog vagyok?! Életembe először szeretek igazán valakit!-kiáltottam az arcába.
-Látod?! Üvöltözöl, gusztustalan ez a stílus! 16 éves vagy! Ez egy kamasz szerelem!-kiáltott rám ő is.
-Ilyenkor kell igazán szeretni valakit! Ez nem kamasz szerelem!-kiabáltam az arcába elhaló, sírós hangon.-Anya! Te azt mondtad szereted Patricket!-néztem rá sírva.
-Igen kicsim, de...ez sok volt...kezdesz kifordulni ön magadból! Jobb lesz neked nélküle!
-Jobb lesz nekem nélküle?-a csodálkozásba még a könnyeim is kiapadtak... .-Hogy mondhatsz ilyet?!-üvöltöttem rá.
-Ne beszélj így az anyáddal! Ma biztos lehetsz benne, hogy nem mész sehova! Elmész iskolába ISKOLABUSSZAL-hangsúlyozta ki.-majd hazajössz, és tanulsz! Alice jöhet át ide! Patrickkel az iskolába nem beszélsz, de telefonon se gépen se!-magyarázta idegesen.
-Hihetetlen...-néztem rájuk lenézően.-iskolába úgysem tudjátok ellenőrizni hogy beszélek-e vele!
-Vannak kapcsolataink kislányom!
-Ez most komoly? Egy ilyen miatt az iskolaigazgatót zargatjátok?-tátottam el a szám.-Jó lenne, ha nem csak mást hibáztatnátok, hanem magatokba is néznétek!-motyogtam.
-Nagyon vissza kell magam fogni hogy ne keverjek le egyet!-nézett rám összeszorított szemekkel.-Itt van Patrick úgy látom!-nézett ki az ablakon.-És az iskolabusz is! Lekísérlek!-vette a kezébe a kulcsát. Ezt nem hiszem el... . Nem sírtam, de a szemem piros volt és könnyekkel áztatott...remélem ezt ők se gondolják komolyan... . Lehajtott fejjel kullogtam lefelé, mögöttem apával. Ott állt. És várt. Rám. Csak rám. De én nem mehettem vele. Nem mehettem oda, nem ölelhettem és csókolhattam meg. Összeszorított szemmel, Könnyezve néztem az ijedt tekintetét... . Okos srác, azonnal felfogta miről is van itt szó... . Bár nem sírt (miért is sírna...), de láttam elég erőteljesen a szakadék szélén van... . Tervem az volt, hogy oda rohantok hozzá, hogy legalább utoljára megöleljem. Apa és Patrick között kapkodtam a szemem, apa szigorú tekintettel megrázta a fejét, hogy meg ne próbáljam... . Utoljára ránéztem az ijedt tekintetű Patrickre, majd az alsó ajkamba harapva, könnyekkel küszködve felszálltam a buszra. Hátra rohantam, majd a szokásos helyemre leülve kiszakadt belőlem a tartogatott sírás... . A nagy hangzavarba  senki nem vette észre az eget rengető zokogásom. Mikor kicsit lenyugodtam szomorú, sírós dalokat hallgatva csendesen pityeregtem magamba. Suliba érve, mikor meséltem Alice-nek, megint hangosan kezdtem zokogni... . Messzire elkerültem...amennyire csak bírtam...közelébe se mentem...ha látom csak rosszabb... . Harmadik óra utáni szünetben, viszont... . Megláttam... . Az udvaron. A padon ült a haverjai között és maga elé bámult. Amint meglátott bámulni kezdett... . A szemében csillogott a szomorúság... . Féltem, hogy talán el is sírja magát... . Ő nem tette, viszont én igen... . Lerogytam a padra, és tenyerembe temetett arccal sírni kezdtem. Pár másodperc múlva egy ölelő kart véltem felfedezni magamon.
-Virág...-suttogta. Olyan tempóval kaptam fel a fejem, hogy kissé meg is szédültem. Nyakába kapaszkodva, olyan erősen csókoltam, amilyen erősen csak tudtam. Hirtelen érte a dolog, de mikor felfogta, talán ez az utolsó csókunk, viszonozta. A hajamba túrva szorosan tartott, és minden lehetséges érzelmet belevitt.
-Annyira, de annyira hiányoztál!-motyogtam vállába fúrt fejjel.
-Te is nekem!-markolt bele a kabátomba.-Biztos lehetsz benne, hogy nem fogom hagyni...-húzott az ölébe.-Eléggé szeretlek ahhoz, hogy akár egy napot se bírja ki nélküled!-suttogta ringatva.
-És akkor most mi lesz?-kérdeztem, miközben ő a könnyeimet törölgette.-Még az igazgatót is ránk küldték a szüleim... .
-Megoldjuk! Ez legyen a legnagyobb akadály a kapcsolatunkba!-mosolygott rám.
-Szombaton nálad szeretnék aludni!-motyogtam félénken.
-Nálam fogsz, lehet addig megváltozik a véleményük...-hogy lehet ilyen optimista ilyen helyzetbe is?! Annyira szeretem... .
-Biztos hogy nem fog!-sziszegtem a fogaim között.
-Egy megoldás van...most elmész és ma se már és holnap sem találkozunk...nem telefonálok, nem írok, és semmilyen módon nem tartjuk a kapcsolatot... . Hátha az segít valamit!-mosolyodott el biztatóan.
-Biztos lehetsz benne, hogy nem fog menni...-ráztam meg a fejem hitetlenül.
-De! Menni fog!-szorította meg a kezem.-Most...megyek...-tolt le fájdalmasan magáról.
-Várj!-ugrottam mellé, mikor felállt. Nyakára kulcsolva a kezem utoljára megcsókoltam.
-Szombat!-suttogta, a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Szombat!-ismételtem meg összeszorított fogakkal, majd eltolva magától bement. Ma és holnap. Biztos vagyok benne, hogy anyáék nem fognak meglágyulni... . Talán annyira, hogy azt mondom Alice-hez megyek... . Sosem hazudtam nekik. Soha. De ha ez a megoldás...hát legyen! A nap további részében zombiként jártam a folyosót. Egész nap a terembe ültem hogy még véletlen se találkozzak Patrickkel. Egyszer benézett a termünkbe valakit keresett. A szívem rögtön összeszorult, és ahogy láttam neki is. Otthon tanulással, és olvasással vontam el a figyelmem, amit követően a Wonderwall-ra bőgtem vacsoráig. Anyáék kétségbe esve nézték ahogy két falat után leteszem a villám és magam elé bámulva várom, hogy elmehessek az asztaltól. Pff...ők tették ezt velem... .
-Nagyon...finom volt a vacsora!-morogtam, majd felállva az asztaltól bementem a szobámba és folytattam amit elkezdtem...szenvedtem. Egyszer apa benézett kivel beszélek telefonon, de csak egy mogorva nézést kapott, plusz annyit hogy "Alice-szel". Nagyjából fél órát beszéltünk, amiben én összesen öt percet. Utána lezuhanyoztam (negyed órán keresztül folyattam magamra a vizet), majd bedőlve az ágyba elaludtam... . Hozzáteszem negyed kilenc volt... .