20. Együtt

Október 22. szerda

Ma már nem volt akkora szerencsénk mint tegnap, ezért melegebb ruhákba kellett öltöznöm . Két dologtól féltem egy magasabb leszek, mint Patrick, kettő el fogok esni ebben a cipőben... .
-Szia!-köszöntöttem elégedett mosollyal Patricket, aki tágra nyílt szemekkel vizslatott.
-Szia!-harapott az alsó ajkába.
-Oké, úgy tűnik hogy biztosan állok ebben, de nem! Nagyon nem...-léptem előre egyet.
-Majd megfoglak ha készülsz elesni! Viszont nagyon frusztrál hogy magasabb vagy...-állt lábujj hegyre, így éppen egy magasak lettünk.
-Engem is...-néztem rá, mire felnevetett és megcsókolt. Végre kocsival mehettem...olyan régen ültem benne! A folyosón megint bámuló szempárok fogadtak minket, illetve még egy valaki... .
-Szia...sztok!-köszöntött mosolyogva Jared.
-Szia!-mosolyogtam kedvesen.
-Már megint te?-nézett rá összehúzott szemekkel Patrick.-Mind a ketten magasabbak vagytok mint én...-suttogta a fülembe, mire felnevettem, és rogyasztott térdel egy csókot nyomtam a szájára.
-Szóval...mit is szerettél volna mondani?-néztem mosolyogva a kínosan mosolygó srácra.
-Hát...én csak...semmit...igazából semmit...-sóhajtott.
-Jobb is!-nézett fel rá Patrick idegesen, mire felvont szemöldökkel elhátrált.-Na, jó vagy leülünk vagy leszedem rólad ezt a rohadt cipőt!-morogta.
-De morcos valaki!-nyomtam puszit az arcára, amit egy szemforgatással díjazott.-Na!-néztem rá szomorú kiskutya szemekkel.
-Még hogy nekem van édes kiskutya szemem!-mosolygott, majd lábujjhegyre állva csókot nyomott a számra. Első órában földrajz volt, ami nem tartozik a kedvenc óráim közé..., ahogy a második óra röpi sem. Bár elégedetten pásztáztam a tükörképem az öltözőben (szürke ujjatlan, fekete gatya, fekete cipő), mivel egész jól mutattam, viszont mikor kiléptem és megláttam a tanárt... . Brr... . Utálok sportolni. Mondjuk szintén nem volt rossz érzés, hogy a lelátókon ülő fiúk most engem bámultak, nem a többi lányt (a legfontosabb természetesen eddig se bámult mást...). Életembe nem volt ennyi motivációm mint ezen az órán. Eleve úgy kezdődött, hogy mikor elindult hátra pillantottam, és az alsó ajkam harapdálva rámosolyogtam Patrickre, aki huncut vigyorral a fején hátra dőlve figyelte minden egyes mozdulatom. Ez a tetszeni akarás nagyon jól jött, mivel olyan gyorsan futottam, mint még soha, sőt én voltam aki a leggyorsabban futott, ezért külön dicséretet is kaptam. A bemelegítés is élveztem (egyébként két csoportra van osztva a társaság a "tökéletes alakú, tökéletes szépségű" lányok, "nagy darab, majd' kétméteres röpisek, és vagyok én akit nem lehet sehova sorolni. Elsősorban Patricknek akartam tetszeni, de rajta kívül még vagy' tíz fiú tekintetett vonzottam a hajolgatások közben. Ez volt az első fele a tesinek. Második fele röpi, amiről én nagy részt el szoktam valami indokkal kéredzkedni az öltözőbe (annyi lány vagy észre se veszi a tanár hogy nem vagyok ott), és ez most sem volt másképp. Most egy "fáj a bokámmal" futottam ki (igen, ennyire nem érdekel senkit hogy ott vagyok vagy sem) a csendes, nyugodt öltözőbe. Éppen a táskámban matattam, mikor valaki hátulról átölelt, majd maga elé fordítva megcsókolt. Fejemet fogva az öltöző falához nyomott, és így folytatta amit elkezdett. Bőrdzsekije gallérjánál fogva húztam magam felé, mikor hirtelen felkapott, majd velem együtt leült a padra. Pólóm szélét megfogva lerántotta rólam, majd félre dobta a táskámra. Már csak akkor eszméltem föl, mikor a melltartóm kikapcsolt állapotban, hanyagul lógott rajtam.
-Ezt nem az öltözőben kéne...-váltam el tőle, majd pirosodó arccal nevetgélve visszakapcsoltam.
-Ajj, pedig már annyira belejöttem!-szomorodott el, mire felnevettem.
-Igen azt érzem...-mondtam. Hát igen...khm... . Miután sikerült felöltöznöm (végig mellettem volt...így is örülök hogy annyi idő alatt sikerült...), először kilesett, majd ő ment aztán én. Viszont "akadályba" ütköztem.
-Szia Virág!-lépett elém Jared.
-Szia!-mosolyogtam rá, mire átölelt.
-Tudom hogy nem ilyennek ismertél meg, de régóta figyellek és ezt most muszáj megtennem!-hadarta, majd a fejemet megfogva megcsókolt. Nem tudom mi történt, de ezt Patrick mind végig nézte...az ölelést teljesen a csókból pedig csak egy darabot (gondolom akkor eszmélt fel a sokkból).
-Már bocs, de te mégis miért csókolgatod és ölelgeted a barátnőm?-rántotta el tőlem a megszeppent fiút.-Rohadtul nem figyeled már régóta! Amíg nem így nézett ki le se szartad!-üvöltött az arcába.-Nagyon gyorsan takarodj el innen, mert nem sok választ el attól hogy megverjelek!-mondta még mindig ingerülten. Bár Jared eleve magasabb Patricknél (édes...szinte mindenki magasabb nála), de így is ijedt arccal hátrált el... .
-Én...ezt még mindig nem hiszem el...-motyogtam magam elé bámulva.-ezzel most mi volt a célja? Úgyis tudom hogy hazudott! Ennyire nehezen bírja felfogni hogy téged szeretlek?-néztem rá felvont szemöldökkel, mire vállat vont.
-Nem tudom. Ne törődj vele!-mosolygott rám, majd nyújtózkodva átölelt.-Ez így nem jó...-motyogta.
-Hát...kicsit illúzió romboló!-nevettem. Nem nagyon történt ezek után semmi érdekes, csak délután.

-Gyere át ma!-fordultam felé, mielőtt búcsúzkodni kezdtünk volna.
-Nem hiszem hogy jó ötlet...
-Anyáék ma nem lesznek otthon...este sem...-mondtam mosolyogva.
-Oh...-mondta édes félmosoly kíséretében.-akkor...-nyitotta ki a kocsija ajtaját. Miközben beszálltam, smsem érkezett. Apától... .
Kicsim...hívd át estére Patricket! 
Csak ennyi állt benne. Kifejezéstelen arccal fordítottam Patrick felé a telefonom.
-Ezek szerint...
-Úristen de jó!-ugrottam a nyakába. Anyáék egész este és éjjel nem lesznek otthon...plusz apa is megbékélt... . "Talán" ez volt az oka annak, hogy "kicsit" hevesen ugrottam Patricknek miután hazaértünk... . Végre rendeződött minden. Szülők megbékéltek, a kapcsolatunk jobb mint valaha... . Bár azt mondják hogy ez "kamasz szerelem" lehet igazuk van...lehet végzünk, egyetemre/főiskolára megyünk, ő turnézni fog. De lehet együtt maradunk. Ez majd kiderül...