Délután sikerült beszereznünk egy gépet (egyenlőre nem profit, de ahhoz közelít), amivel szinte mindent lefotóztam, amit kicsit is érdekesebbnek találtam (százból, nagyjából tíz olyan, ami más szerint is az, nem csak szerintem).
-Hihetetlen tehetséges vagy!-motyogott döbbenten Patrick a képeket nézegetve.
-Nem nagy dolog...-vontam meg a vállam.
-De nem, most komolyan. Kezdj el fotózni. Igazából. Kezdj mondjuk velünk. A bandáról egy fotósorozat.
-Nem tudom...ha tényleg jól csinálom, amit csinálok, akkor magamtól kéne küzdeni nem?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Valahol el kell kezdeni.-vonta meg a vállát. Végül is...igaza van.
-Jó...-bólintottam.-de ezt a többiekkel is meg kéne beszélni...nem?
-Biztos hogy belegyeznek.-mosolygott, majd magház húzott és puszit nyomott a homlokomra. Telefonon megbeszélték, holnap délután mindenki ráér, ezért "modellt tudnak állni" nekem.
-Nem megyünk el valamerre sétálni?-fordultam felé hirtelen.
-De, ha szeretnél.-mosolygott rám.-Hova?
-Nem tudom. Mondjuk egy parkba, vagy nem is tudom.-keltem föl mellőle.-Gondolkozz, míg átöltözök.-nevettem, majd felrohantam az emeletre. Bár roppant csinos ez a ruha, de így este felé nincs túl nagy kedvem ilyenbe flangálni az utcán...és ha úgy vesszük...egyáltalán nincs kedvem soha ilyenekbe járnom. Szerencsémre, több visszafogott ruhát választottam, mint kihívót. Egy fekete (mi más) kapucnis pulcsit választottam, amire fehér betűvel rá van írva, hogy "White". Tetszenek ezek az ironikus feliratok (egyébként hozzáteszem, ez a pulcsi nagy rám, - de úgy vettem direkt, ezért leér a fenekemig és befedi a kézfejem). Fekete macskanadrág, amin Batman logók vannak és fekete bakancs lazán, be se fűzve a lábamon.
-El fogsz veszni az éjszakában.-nézett rajtam végig Patrick.
-Nem, mert te vigyázol rám.-ültem vigyorogva az ölébe.
-Az igaz.-nevetett.-Sűrűbben öltözhetnél ilyen lazán.-ölelt át.
-Ezt hogy érted?
-Nem mintha nem tetszenének, a harisnyatartós, szexi, boszi ruhák, de ez így jobb...kellemesebb abban a tudatban lennem, hogy van amit csak én látok.-ölelt át szorosan.
-Őszintén? Utálom azokat. A ruháim nagy része ilyen "laza".-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
-Akkor...nem haragszol?-kérdezte félénken.
-Miért haragudni?-néztem rá furcsállva.
-Hát...amit mondtam...-vonta meg a vállát.
-Miért haragudnék?-nevettem.-Tudtam, vagyis inkább reméltem, hogy a visszafogottabb jobban bejön.-mondtam, mire felnevetett.
-Akkor jó. Most már menjünk, hogy a naplementét még le tudd fotózni.-kelt fel velem együtt a kanapéra. Kézen fogva indultunk el a sötétedő, őszi délutánon. Éppen hogy elértük a naplementét, amiről lőttem pár képet, majd egy padon üldögélve figyeltük tovább, ahogy a távolban szép, lassan eltűnik a narancssárga gömb, majd felváltja a sötét égbolt, csillagokkal és az ezüstösen világító Holddal.
-Fázol?-nézett rám, utalva a didergésemre.
-Eléggé...-motyogtam a karom dörzsölgetve.
-Tessék.-vette le a bőrdzsekijét.
-Mi?! Nem! Neked nem szabad megfáznod! Nehogy levedd.-adtam vissza neki.
-Jaj, egyszer kibírom.-terítette rám.
-Énekes vagy...tudod...-emlékeztettem, erre az "apró" tényre.
-Attól még neked sem kell megfázni.-ölelt át.
-De neked főleg nem!-fontam köré én is a karom. Így üldögéltünk dideregve az októberi estén, egymás karjába. Kabát mellettünk, de egyikünk se vette fel. Ez így igazságos.-Egy náthát kibírok, de tüdőgyulladást nem akarok kapni.-motyogtam.
-Na, menjünk. Legközelebb hozz kabátot.-segített fel a padról, majd újra átölelt és így sétáltunk hazáig.
-Megyek beülök egy kád forróvízbe...hátha az segít valamit...-indultam a lépcső felé átfagyva.
-Mehetek én is?-szólt utánam vigyorogva.
-Gyere.-vontam meg a vállam mosolyogva. Fél óra múlva együtt ültünk a forró vízbe. Szorosan magához ölelt, közben pedig a hajam puszilgatta.
-Jobb már?-kérdezte.
-Aha...újra érzem hogy vannak végtagjaim. Neked?
-Szintén.-nevetett.
-Nem akarsz majd teát csinálni?-néztem fel rá.
-De, szeretnék.-nyomott puszit a számra nevetve. Forróból meleg, melegből pedig langyos lett, mikor kiszálltunk. Mindketten pizsamába öltöztünk, majd közös takaróba burkolózva teáztunk. Hasamnak is jót tett a forró tea, és a torkomnak is, ami időközben fájni kezdett.
-Tuti hogy beteg leszek.-bújta Patrick mellkasához szenvedve.
-Én is.-sóhajtott.-Megyünk aludni? Fáradt vagyok.
-Ühüm. Én is fáradt vagyok.-ásítottam. Normális esetben, egy takaró nem elég két embernek. Normális esetben. De mivel konkrétan ráfeküdtem Patrickre, teljesen jól elfértünk alatta... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése