5. A bukás

"Oh, whoa, oh, oh, whoa, oh, oh, whoa, oh, oh, whoa.
Oh, whoa, oh, oh, whoa, oh, oh, whoa, oh, oh, whoa. B-B-B-Be careful making wishes in the dark, dark/Can't be sure when they've hit their mark/And besides in the mean, mean time/I'm just dreaming of tearing you apart" Keltett Patrick csodás hangja.
-Haló?-szóltam bele fáradt hangon (hozzá teszem fél egy volt...).
-Őő, szia Abbie, Pete vagyok! Felébresztettelek?-kérdezte, mire azonnal ki ment az álom a szememből.
-Ja...őő...igen, de semmi gond, úgy is éppen kelni akartam!-dadogtam értelmetlenül.-Tegnap sokáig dolgozik!-bólogattam nyomatékosítva, mintha csak látná.
-Értem... . Bocs hogy tegnap nem hívtalak, de délelőtt végig interjúk voltak, délután és este meg koncert.-magyarázkodott. Ezek szerint fontos vagyok neki, mert bűntudata van miatta! Óó! Vagy csak ennyire akarom hogy így legyen?
-Ja...öm...rendben semmi baj!-mondtam mosollyal a hangomban.
-Van kedved este megint elmenni valahová?-kérdezte most ő mosollyal a hangjába.
-Igen persze!-mondtam vigyorogva. Próbáltam leplezni a boldogságom, de ebből az lett, hogy felismerhetetlen egérhangon motyogtam.
-Minden rendben van?-kérdezte furcsállva.
-Ja, persze csak...khm-köhögtem.-kicsit fáj a torkom!-mondtam.
-Ja értem. Akkor este nyolc? Eléd me...-kezdett bele.
-Nem kell!-állítottam le.
-De eléd megyek! Ne kelljen már megint sétálnod!-mondta nevetve.
-Oké, akkor nyolcra...-sóhajtottam idegesen.
-Akkor nyolckor! Szia!
-Szia!-nyeltem nagyot, majd hosszú sóhajjal letettem a telefont. Most mégis hogy fogok kijutni? Anyáék esténként kint ülnek a nappaliba és én...ó... .-Anya!-rohantam le a lépcsőn a konyha felé.
-Mondjad!-fordult felém a mosogatótól.
-Szóval...este háromnegyed nyolckor ide jönne elém Kate (ő Jessie anyukája) és ott aludnánk náluk. Csak...nem akarta hogy este egyedül mászkáljunk az utcán...szóval elengedsz?-kérdeztem erőltetett vigyorral.
-Persze!-mosolygott kedvesen.-Mindig elengedlek mi ez a nagy kérdé?-nézett rám gyanakodva.
-Nem tudom, csak...gondoltam jó kislány leszek!-kacsintottam.
-Ja értem!-nevetett, majd puszit nyomott a homlokomra. Megkönnyebbülten baktattam föl a lépcsőn, majd videóhívást kezdeményeztem a lányokkal.
-Lányok ma este mondjátok hogy ráértek!
-Igen mert?-kérdezte Jessie.
-Szóval Pete nyolckor ide jön, de még véletlen sem akarom hogy megtudjon bármit is, ezért anyának azt hazudtam, hogy anyukád ide jön háromnegyed nyolcra, mert nálatok alszunk!-mondtam el egy szuszra.
-Oké, akkor mit akarsz mit csináljunk?
-Szóval, anyukád véletlen nem ér rá?-haraptam az alsó ajkamba.
-Ő mindig ráér.-vonta meg a vállát.-Oda tud menni ha akarod.
-Azt nagyon, nagyon megköszönném! Szóval...összeszedném a cuccom, amiket egy pizsi partira vinnék, azokat beraknám a kocsiba, úgy csinálnék, mintha beszállnék, de a másik oldalon ki, onnan egy bokorba, vissza az ajtó elé, majd mikor Pete megjelenik, akkor beszállnék hozzá!-magyaráztam a tervem.
-Hm...egész jó kém lennél! Bár ha nem bukfenccel szállsz ki a kocsiból, és nem fán mászva, lopakodva mész vissza az ajtóhoz akkor...-mondta Daisy, mire felnevettünk.
-Jó, majd megpróbálom!-bólintottam mosolyogva. Nagyjából egy órát beszéltünk,a mit követően összepakoltam a cuccom, majd unatkoztam (tökéletes program). Végre eljött az idő, hogy elkezdhessek készülődni. Annyira nem csinálhattam meg magam, mert akkor anya gyanakodni kezdett volna, de valami normális formát kellett öltenem... . Életem egyik legkevésbé stílusomhoz illő szettjét sikerült összehoznom, amit anya és apa meg is jegyeztek.
-Kicsim mi ez a ruha?-nézett végig rajtam apa csodálkozva.
-Gondoltam kicsit változtatok ma...-motyogtam, szerencsére a többi kínos kérdést Kate kocsijának a hangja szakította meg, aminek felettébb örültem. -Na akkor megyek! Sziasztok!-léptem ki az ajtón. A terv tökéletesen sikerült volna, ha nyolckor apa és anya nem jelennek meg az ajtó, ráadásul abban az időben, mikor Pete is megjelent, plusz még ki is szállt a kocsijából!!!
-Abbie Johnson! Mégis mi a franc folyik itt?!-kiabált rám apa, és a szemét a döbbent Pete és közöttem kapkodta.
-Én...én megtudom magyarázni...-néztem rájuk könnyes szemmel.
-Az nagyon jó lenne!-lépett mellé Pete.
-Abbie...ez Pete! Pete Wentz a Fall Out Boy basszusgitárosa??-nézett rá anya csillogó szemekkel. Igen, anya is szereti őket.
-De ő...-sziszegtem a fogam között.
-Úristen!-visongott mint valami tini lány.
-Drágám, tudom hogy te is szereted őket, mint a lányunk, de ez nagyon nem alkalmas!-hordta le anyát apa.
-Lányuk?? Abbie ők a szüleid?? Mégis te hány éves vagy?-kiabált rám Pete idegesen.
-Tizenhat...-motyogtam.
-Tizenhat?? Tizenhat?? Azt mondtad huszonöt!!
-Huszonöt? Mi, ez mikor mondtad? Valaki mondja már el mi van! Pete mégis mi az istent keres itt??-üvöltött apa, anya viszont még mindig csillogó szemmel nézett Pete-re, ő dühösen figyelt engem, de közben anyára kedvese mosolygott, én pedig totál letaglózva álltam könnyes szemmel. Az idillit az idióta szomszéd szakította meg, azzal hogy ne ordibáljunk, ezért bementünk a házba, ahol a tesóm ült, aki szintén FOB fan, ezért mikor meglátta Pete-et a nappaliban állni visítva felugrott. Anya és Ashlee Pete-nek magyaráztak ő rájuk figyelt, viszont félig rám is, én is magyaráztam, apa viszont család főként leállított mindenkit.
-Mindenki csönd!-üvöltötte el magát, mire mindenki megkukult.-Abbie, most szépen leülsz és elmondod mi van!-mondta, és mindenki engedelmesen helyet foglalt.
-Szóval...-köhintettem.-Úgy kezdődött hogy egyik nap szokás szerint sétáltam az utcán, csak a lányok nem értek rá...Jessie és Daisy a két legjobb barátnőm, csak hogy mindenki értse-pillantottam Pete-re, majd folytattam a sztorit.-Nagyban nyomkodtam a telefonom, mikor Pete-nek neki mentem. Elkezdtünk beszélni, de én nem mondtam el hogy mekkora fan vagyok, mert azonnal észre vettem, hogy ő idősebbnek néz, mint mindenki hozzá teszem..., és nagyon, de nagyon reménykedtem hogy elhív randira...-itt nyeltem egy nagyot.-és hát így is lett... . Mikor ti elmentetek és itthon találtátok Daisy-t és Jessie-t, akkor tényleg randizni voltam, csak éppen Pete-tel. Azután egész éjjel telefonon beszéltünk, de ez most nem igazán lényeges... . És hát, most is randizni mentünk volna!-mondtam el egy szuszra.
-Te randiztál el tizenhat éves lánnyal?! És ez tovább is ment volna ha most nem derült ki? Ugye tudod hogy ez pedofília?!-kiáltott rá apa Pete-re.
-Én azt hittem huszonöt éves!-mentegetőzött Pete.
-Hogy hihetted ezt??
-Nézték már meg jobban a lányukat?!-förmedt apára.
-Ebben igaza van Bob...-motyogta anya.
-Ha nem Pete Wentz-ről lenne szó, akkor te is tuti ki lennél akadva, de mivel ő ül itt a nappaliba, így abszolút nem érdekel, hogy mi van!-nézett rá anyára dühösen.
-De igenis érdekel!-mordult rá anya.
-Na jó...most akkor mi lesz?-kérdeztem idegesen.
-Nem találkoztok többet és ennyi!-dőlt hátra apa.
-Ne már!-mondtam hatalmasra nyílt szemekkel.
-Nee Bob!-ijedt meg anyu.
-Apa!!!-kapott Ashlee is hisztis rohamot.
-A francba már, hogy ebbe a családba mindenki Fall Out Boy fan, és még karácsonykor se nézhetünk semmi mást csak a Karácsonyi lidérc nyomást, és a feldolgozást kell hallgatnom egy hónapig!-adta ki magából apa a sérelmeit, amit folytatott is volna, ha nem állítjuk le. Egyikünk célja se volt, hogy Pete idiótának nézzen minket, bár szerintem ez már meg volt... .