8. A koncerten

Juhúúúú! 100. bejegyzés! *.* Február 21.-én volt az első bejegyzés, amit itt megtekinthettek!:) Azóta több mint 10.000-en kattintottak a blogomra, amit szintén hihetetlen! *-* <33 Szóval köszönök mindent azoknak, akik olvasnak! ^^ <33 :* De hát akkor...jöjjön is a következő rész!:)




-Jó reggelt!-hallottam tompán egy hangot, mihez egy finom puszit társult az arcomra.
-Luke??-pattant ki a szemem.
-Én!-mondta nevetve.
-Te meg mit keresel itt? Hogy jutottál be?-kérdezte összevont szemöldökkel.
-Anyukád engedett be, és gondoltam mehetnénk együtt!-nyomott puszit a homlokomra, majd felállt az ágyamról, amit furcsálltam is.-Ha csak nem akarod hogy lássam hogy öltözöl, akkor inkább kimegyek!-kacsintott, amit én szemforgatással díjaztam. Gyors zuhany után felöltöztem, majd mikor mindennel kész lettem leindultam a konyhába ahol Luke üldögélt és anyával beszélgetett.
-Szép jó reggelt mindenkinek!-csaptam rá Luke hátara aki összerezzent.
-Menj már...hülyee!-kaptam el a derekam, majd az ölébe rántott.
-Jól van hogy dúl a szerelem, de nem muszáj ezt az orrunkra kötni...-nevetett anya, apa meg konkrétan a szemeivel ki is nyírta Luke-ot.
-Nem is dúl a szerelme!-szálltam ki Luke öléből nevetve, mint egy durcis ovis.
-Aha, persze!-mondta anya, mikor mellé értem. Reggelim gyors elfogyasztása után szinte azonnal elindultunk, mivel már így is késésében voltunk. Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, majd mintha csak véletlen hozzá érintené a kezét a kezemhez, rákulcsolta az ujjait az enyémekre. Az egész testem beleremegett a szimpla mozdulatba is... . Szám szélébe harapva nagy levegőt vettem és erőtlenül rávigyorogtam.
-Pete szerzett neked is jegyet estére!-mondtam föl mosolyogva rá (ő van kb. 180 centi én meg alig 160...).
-Oh, köszi! Mikor mentek?-kérdezte szorosan markolva a kezem.
-Öm...nyolckor kezdődik, egy órára van a stadion, akkor hétkor indulunk! Gyere háromnegyed nyolcra!-mondtam mosolyogva.
-Oké!-mondta, majd közelebb húzva magához egy puszit nyomott a homlokomra. Az út további részében nem nagyon beszélgettünk, de végig konkrétan a terem ajtóig fogta a kezem, amit szerencsére nem vett észre senki... . A  nap szokásosan telt, mivel direkt nem voltunk egész nap együtt Luke-kal, hogy e higgyék hogy járunk... . Mivel nem járunk. Vagyis egyenlőre nem... . Mikor végre hazamehettem szinte azonnal készülni kezdtem, aminek az lett a következménye, hogy nagyjából másfél órával előbb mindennel kész voltam... . Egyébként egy FOBos póló, csőnadrág, sok-sok karkötő, bőrdzseki és tornacipő volt a szettem, hozzá a szokásos haj, és füstös smink. Izgatottan, percenként nézve az időt üldögéltem, mikor hirtelen csengő ütötte meg a fülem. Felpattanva azonnal lerohantam, és Luke-nak esve át öleltem.
-Annyira, de annyira izguloooook!!!!-ugrándoztam ölelgetve.
-Jól van, nyugi!-próbált lefogni, de természetesen nem ment neki. Maradék időben a nappaliban ültünk én hadarva magyaráztam, ő pedig vagy igenezett vagy csendben figyelt és bólogatott. Mikor eljött a hét óra, az egész család az ajtóban állt már és izgatottan várta az indulást (Luke is már elég rendesen izgult, bár ő nem mutatta mint én, anya és Ashlee). Csendben telt az út, éppen csak az ideges mocorgást és a szaggatott levegő vétel hallatszott. Kiszállásnál majdnem felrobbantam már, amikor meg megláttam a nőt, aki bekísért...teljesen megszédültem. Egyébként csak beengedett, mivel az ajtó másik felén már Pete várt ránk.
-Sziasztok!-mosolygott kedvesen, majd...megakadt a szeme Luke-on, vagyis inkább az összekulcsolt ujjainkon... . Mérgesen méregetni kezdte, de mivel nem volt sok időnk inkább elindultunk. Kissé lelazultunk Pete társaságától, így már sokkal nyugodtabban léptünk be az öltözőbe, ahol Patrick, Andy és Joe üldögéltek. A reakcióink sokkal nyugodtabbak voltak, mint ahogy azt elképzeltem, ami sokkal jobb is volt. Kép, autogram, ölelés, puszi. Fél óránál többet nem tudtunk maradni, mivel kipateroltak... . Mármint nem a srácok, hanem a...nem tudom kicsoda, valami nő... . Persze ezután kezdődött a koncert ami...huh. Teljesen legelöl álltunk, jobb szélen. A saját hangom sem hallottam, mikor még el sem kezdődött a koncert. Mikor Andy megjelent a színpadon és utána a többiek is...sírva elsikítottam magam, amit teljesen elnyelt a tömeg. Teli torokból sírva, üvöltve énekeltem végig a The Phoenixet. Ezután Luke-nak sikerült kicsit lenyugtatnia, és már sírás nélkül ment tovább az éneklés. A Save rock and roll-nál, megint csak elkezdek potyogni a könnyem, a végén pedig...mikor a Oh no, we won't go / 'Cause we don't know when to quit, oh oh rész ment Luke szorosan mellém állva átölelt, maga elé fordított és a fejem a kezei közé fogva hosszan megcsókolt. Sokat álmodoztam az első csókról, és hát...valami ilyesmi volt ott is...! Persze nem hagytam annyiba, mivel mikor elszakadt tőlem azonnal lábujjhegyre álltam, és szinte ráugorva mégegyszer megcsókoltam. Egészen addig, míg el nem kezdődött az I don't care. Ez volt az este egyik fénypontja a másik kettő pedig...nem tudom hogy a jó vagy a rossz kategóriába soroljam... . Tehát a jobb szélen állva nem csak jól láttunk, hanem a Saturday-nél jó helyen voltunk ahhoz hogy (megint) Pete közelébe legyünk. A sok embertől kezdtem úgy érezni magam, mint egy hal a konzervben, ezért a könyökömet használva próbáltam helyet csinálni, de helyette csak én kaptam egyet az oldalamba, amitől összerogytam volna, ha...Pete nem kap el! Egyik kezével szorosan fogott, és mikor sikerült felrántania az ijedt tekintete mosolygós és kedves lett, végezetül gyengéden megsimította az arcom. Az egész családtól elkeveredtem, így inkább megvártam a Saturday végét, mint utolsó szám természetesen őrjöngött mindenki (addigra sikerült visszatalálnom a családhoz és Luke-hoz). Mivel elől voltunk szinte utolsóként mentünk ki. Már kint voltunk mikor Ashlee úgy döntött el megy vécére, akivel ment anya, mi meg Luke-kal vártunk. Hirtelen egy kar ragadott meg, ami elrántott a fal mögé. Sikítani sem tudtam, mivel a másik kezét a számra tapasztotta.
-Nyugi csak én vagyok!-suttogta Pete.
-Kösz, majdnem színrohamot kaptam! Máshogy is elhívhattál volna!-hámoztam le magamról a kezeit.
-Úgysem jöttél volna!-kapta el újra a kezem és szorosan magához húzva átölelt.
-Miért ne jöttem volna?-suttogtam.
-Mert...neked már pasid van!-nevetett fel fájdalmasan halkan, mire összerándult a gyomrom, és ha nem ölelt volna akkor tuti elájulok... . Ezt honnan veszi? És miért fáj ez neki? Egyáltalán miért érdekli?
-Én...-motyogtam.-téged ez miért érdekel?-kérdeztem félve a választól.
-Mert...-tolt el magától, majd mélyen a szemembe nézett.-nekem több vagy mint egy ismerős.-suttogta, és szorosan magához húzva a jobb kezével a fejem bal kezével a derekam "magához tolva", szenvedélyesen megcsókolt... . Nem tudom hogy az elnehezedett testem véletlen, vagy éppen direkt, de neki toltam a falnak... . Az egész világ forgott velem és már levegőt sem kaptam. Ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy nem tudtam, de nem is akartam ellenkezni, pedig...Luke nem rég csókolt meg, ráadásul elvileg már járunk! Először ő tolt el magától, és megfogva a fejem hátra döntötte hogy a szemebe tudjon nézni.
-Nem érdekel hogy jársz azzal a Luke-kal... . Nem érdekel hogy 16 éves vagy... . Ha kell harcolni fogok érted!-motyogta... . Na jó...nekem ez túl sok! És...ez volt az utolsó emlékem az estéből... .