17. Este

Szeptember 27. szombat

Oké, egy napnak nem kellett volna halálnak lenni, de egy kapcsolat elején... . Teljesen kikészültem. Reggel nyolckor felkeltem, lezuhanyoztam, és otthoni szettet magamra kapva kirohantam a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntöttem a szüleim hevesen.
-Jó reggelt kicsim, hát te? Eddig utáltál minket...-nézett rám apa felvont szemöldökkel a kávét szürcsölgetve.
-Igen tudom, de...bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt... . Sajnálom! Ha ti így látjátok jónak, nem találkozom vele, de nagyon szeretnék ma este Alice-nél aludni! Elég rég beszéltünk... . Csajos estét tartanánk. Sírós film, hízó kúra...!-hadartam idegesen, félve a lebukástól.
-Biztos Alice-nél aludnál?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Drágám ismered Virágot...nem szokott hazudni!-nézett rá anya. Aú! Ez fáj...a lelkiismeretemnek...de ha most elmondom, lefújva az egész és még egy napot nem bírnék ki... . Mondjuk a naivságuk kissé megijeszt...vagy ennyire bíznak bennem? Akkor még rosszabb a helyzet... .
-Igazad van...bár ebben a helyzetben...-sóhajtott apa.-jó nem bánom, de...jöjjön ide Alice érted!-mondta szigorúan.
-Ide fog! Köszönöm!-mosolyogtam feldobódva. Reggelimet magamba tömve visszarohantam a szobámba és a táskámba dobáltam minden fontos dolgot. Mivel estig volt még egy csomó időm Aliccel megbeszéltem hogy legyen (Patricknek meglepi lesz hogy megyek-e vagy sem...), majd meggyilkoltam három pattanást, és elrendeztem mindent amit ilyenkor szokás. Egykor ebéd majd tanulás. Mikor már harmadszorra pakoltam át a táskám, gondoltam leülök olvasni... . Azt hittem, nagyjából egy órára ültem le...aha, kiolvastam a könyvet. Ami nem egy óra...hétkor azon kaptam magam, hogy Alice csöngetett.
-Sziaaa!-ugrott rám, mikor kitártam előtte az ajtót.
-Szia!-öleltem meg mosolyogva.-Akkor indulhatunk?
-Persze!-bólintott.
-Sziasztok! Akkor holnap majd jövök!-szóltam hátra a közelben álló szüleimnek.
-Reggel, este, délután vagy mikor?-kérdezte anya.
-Hát...inkább délután!-kihasználok minden egyes percet Patrickkel... .
-Akkor jó...érezzétek jól magatokat lányok!-köszönt el anya mosolyogva, apa viszont furcsán méregetett. Rossz esik tőle, hogy ennyire nem bízik bennem...bár igaza van... .
-Mit mondjak ha esetleg kérdeznek valamit, vagy felhívják anyát?-kérdezte Alice, miközben a metró felé sétáltunk.
-Hogy jól vagyunk, és filmet nézünk! Vagy nem tudom...találj ki valamit ha ezek nem jók!-mondtam idegesen.
-Oké...figyelj...nem lesz semmi baj! Ne idegeskedj csak érezd jól magad Patrickkel!-fogta meg a kezem a kezei közé, majd rám mosolygott.
-Rendben!-sóhajtottam. Feszült voltam végig... . Nem jött velem, csak a metróig kísért, ezért utazásközben zenét hallgattam és "vártam" anya (vagy apa) mikor hív fel idegesen hogy mégis mit képzelek magamról... .

-Virág!-nyitott ajtót örömmel csodálkozva Patrick anyukája.-Szüleid mégis visszavonták a "vádakat"?-kérdezte idézőjeleket írva.
-Hát...khm...nem teljesen...-motyogtam.
-Oh...-mondta lesütött szemmel.-ne aggódj nem fogom elmondani...nem valami boldog mióta megtudta ezt az eltiltós dolgot...-húzta el a száját Patrickre utalva.
-Peteék is hívták, de még velük se ment sehova...próbára is csak muszájból.
-Sajnálom!-mondtam visszanyelve a könnyeim. Úgy látom ez a bő két nap nem csak engem viselt meg... .
-Na, jó inkább gyere be!-állt el mosolyogva az ajtóból. Vidáman és izgatottan léptem be a már ismert ajtón, majd kettesével véve a lépcső fokokat felrohantam Patrickhez, aki az ágyán fekve nyomkodta a telefonját. Mire feleszmélt volna hogy egyébként ott vagyok, rajta ültem és az arcát finoman fogva megcsókoltam (telefonja repült, de szerencsére egyben maradt).
-Azt hittem nem engedtek!-szólalt meg két csók között.
-Azt mondtam Alice-hez megyek!-sóhajtottam, ezzel is próbáltam elnyomni az újra előtörni készülő, maró bűntudatot.
-Értem!-bólintott.-Akkor mit...-nem fejezte be a mondatot, mivel már az elejénél elmosolyodtam, mire bólintott és a derekam átölelve, még közelebb húzott magához. Az elején kicsit erősen csókolt, de mikor sikerült megszoknia, hogy megint vele vagyok visszafogta magát, és ebből az lett hogy egyre romantikusabbra sikerült... . Finoman simogatva és csókolgatva végig döntött háttal az ágyon, majd így folytatta. Olyan jó érzés volt hogy végre megint vele vagyok... . A csókja az érintése...nem tudom hogy fogom kibírni ha tényleg eltiltanak anyáék tőle... . Csukott szemmel harapdáltam az alsó ajkam miközben ő a kulcs csontom környékét puszilgatta, de amint észrevette az ajak harapdálásom kiszabadító, amit annyira imádok... . Ahányszor harapdálom, mindig ezt csinálja. A pólóm alá benyúlva kikapcsolta a melltartóm pántját, de hirtelen megállt a keze.
-Ez milyen melltartó?-kérdezte fölém hajolva.
-Ez? Új!-nevettem, utalva a csipkés, nőies szerzeményemre. Édes, kaján vigyor jelent meg az arcán, majd lehúzta rólam a pólóm, követtem a példáját így már rajta se volt...és szép lassan minden lekerült rólunk...