Én voltam alul, ő
fölül. Szenvedélyesen csókolt, én mélyen a hátába vájtam a körmöm. Néha pár
milliméterre elvált a számtól, miközben megfeszült…édes, de mégis szenvedélyes…
.
Nedvesen, izzadtan, lázasan riadtam fel. Hajnali
három óra van. Ezt csak álmodtam? Szaporán
véve a levegőt magam elé bámultam. Pár perc után úgy döntöttem, kimegyek egyet sétálni. Fáradt se voltam, meleg is volt. Kanapén ücsörögtem. Perzselő, forró érzést kezdtem érezni a lábamba. Egyre forróbb és forróbb volt. A következő pillanatban narancssárga, lobogó tűz fedte el a lábam, ami egyre feljebb ment. Nem fájt. De meleg volt. Izzadtam tőle. Hipnotikus hatásától nem bírtam mozdulni. Csak néztem magam elé.
-Ardentis ignis, flammae ignis.-motyogtam magamba a latin nyelvű szavakat. Valamiféle fényt láttam kiteljesedni előttem. Utána...képszakadás. A következő emlékem, az hogy állok a hideg víz alatt, és két kar ölel. Újra képszakadás. Lassan kezdek ébredezni. A nap lágyan süt be a nappaliba. Patrick karjaimba fekszem a kanapén. Szárazon, hullámosan, kócosan állt a hajam. Látszik, hogy nagyon nyúzott. Hatalmas fekete karikák vannak a szeme alatt, és az arca is piros. Látszik, hogy teljesen ki van merülve. Próbáltam óvatosan felkelni, de visszarántott. Elég logikus volt, hogy fent van... .
-Ma elmegyünk ahhoz a boszorkányhoz.-mondta még fáradt hangon.
-Mi történt az éjjel?-motyogtam.
-Hát...konkrétan égtél. Kanapén találtalak meg. Nem tudtam mit csinálni. Nagyjából...öt percig lefagyva néztelek, miután feleszméltem, vittelek a fürdőbe, ahol eresztettem magunkra a vizet, és nagyjából negyed óra után sikerült...-motyogta.
-Negyed órán keresztül engedtet magadra a hideg vizet?!-szakítottam félbe hisztérikusan.-Mi lesz ha tüdőgyulladást kaptál?!
-Te fontosabb vagy egy tüdőgyulladásnál. Azt ki lehet heverni, de ha valami bajod lenne...az nem élném túl.-motyogta, és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
-Jaj, ne csak ezt ne...-motyogtam, majd én is könnyezni kezdtem. Annál rosszabb, minthogy őt sírni látom, nincs a világon...vagyis...az elvesztése...az rosszabb lesz...mindennél... .
-Nem sírok...-törölte le idegesen az arcát, majd óvatosan az enyém.
-És utána?-kérdeztem gyorsan témát váltva.
-Behoztalak a nappaliba...és utána már nem emlékszem, mert elaludtam. Vagyis előtte kerestem egy vastag takarót.-mosolyodott el.-Egyébként nem tudod mitől lehetett...?
-Értem. De. Tudom.-magamat is kissé megrémisztettem ezzel a hivatalos hangnemmel... .
-És elmondod?-nevetett, kis keserűséggel a hangjában.
-Hát...-kezdtem vörösen.-előtte...álmodtam...-haraptam rákvörösen az alsó ajkamba.
-Na, mond el részletesen. A cél érdekében...-tette fel védekezően a kezét, mosollyal az arcán. Alig hallgatóan elhadartam, remélve, hogy nem hallja...de zenész...jó füle van.-Aha...-szorította meg finoman a combom, huncut vigyorral.-Értem én mi a baj.-suttogta a nyakamba, amitől felállt a tarkómon a szőr.
-Ne már...-keltem fel idegesen.
-De hát...ez a bajod nem?-motyogta értetlenül.
-Igen...de...nem baj...majd elmúlik...-igazítottam meg a felsőm.
-Ez így nem múlik el...-motyogta.-de, ahogy te szeretnéd.-vonta meg a vállát, majd felállt és magához húzva csókot nyomott a számra.
-Menj, és forró vízzel zuhanyozz le.-utasítottam föl nézve rá.
-Vagy, elég meleg vízzel és gyere te is.-mosolyodott el.
-Nem-nem. Most nem. Na, menj már.-nevettem finoman ellökve magamtól.
-Jó, na. Megyek már. És te is.-kapott föl.
-Naa, ne máár! Tegyél le!-csaptam a vállára.
-Majd a fürdőbe.-szorított magához, majd elindult velem. Teljesen nyugodtan tűrtem. Egy ideig. Megmakacsoltam magam, és leültem a kádszélére, ahonnan pont ráláttam a zuhanyzóra... . Valahogy van egy olyan érzésem hogy direkt csinálja...de nem fog tudni rávenni... . Bár becsuktam a szemem, de attól még fülem van. Tíz percbe se telt, hogy úgy döntsek, inkább nézem a "műsort". Karba tett kézzel, vigyorogva néztem őt. Profi színésznő lennék, mivel egy arcizmom se rándult ez alatt a fél óra alatt. Elégedett vigyorral figyeltem, ahogy maga köré csavarja a törölközőt. Én nyertem.
-Te jössz.-dőlt a párás csempének vigyorogva. Gondolta, én is szolgáltatok valamiféle "műsort"neki, de hát rosszul gondolta. Öt perc alatt lezuhanyoztam, majd fogat mostam és a hálóba vonultam, öltözés céljából. Mielőtt be jött volna magamra kaptam a fehérneműm, egy fekete pólót, fekete macskanadrággal és egy fekete kardigánnal. Némán, elfojtott mosollyal mászkáltunk egymás mellett a házban. Reggeli után, mikor már a gyógyszer utáni teánkat iszogattuk ő törte meg először a csendet. Évekig nem beszéltem...nekem ez nagyon játék.
-Meddig fogod ezt csinálni?-sóhajtott.
-Sokáig.-mosolyodtam el, majd belekortyoltam a gőzölgő italomba. Szemforgatással díjazta a bő szavú válaszom.
-Na jó. Inkább mond el mikor menjünk ahhoz a boszorkányhoz.
-Nem tudom. De minél hamarabb kellene.-amint kimondtam, szinte azonnal elejtettem a bögrém. Feketeség lepte el a látóköröm. Kívülre kerültem. A démonok és a szellemek végleg átlyukasztották a falat...fogalmam sincs hogyan...éveken át erősen, stabilan tartott...és most vége... . Akár egy rongybabát, úgy tartott Patrick a karjaiba. Sírt. Nem hangosan, de sírt. Teljesen tehetetlennek éreztem magam, hogy nem tudok mit csinálni...majd hirtelen eszembe jutott valami. Ha boszorkány vagyok, akkor sikerülni fog. Láthatatlan árnyként szálltam át az elméjébe. Vagyis...a tudat alattim. Nem vettem át az irányítást, csak mint egy belsőhang... .
-Alexandra?-nézett körül még mindig tartva a halottnak hitt testem. Akárcsak egy szellem suttogtam el neki mit csináljon, hova menjen. Erőtlenül cipelt ki a kocsijához, majd a hátsó ülésre fektetett. Szűzies csókot lehelt a számra, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcán. Vezetésre, szinte teljesen alkalmatlan volt, ezért mélyebbre kellett ásnom az elméjébe. Majdnem teljesen az irányításom alákerült, ezért sikerült épségben eljutnunk oda, ahova kell. Újra elmagyaráztam neki mit kell tennie, majd visszaszálltam "magamba".
-Alexandra!-kiáltott fel Mrs. Peterson, majd kikapott Patrick kezeiből, aki erőtlenül lerogyott a vörös, bársony kanapéra.-Azonnal ide kell hívni a lányt!-fektetett végig egy kemény, fa asztalon, ami egy műtőasztalra hasonlított.-Jessica Green!-nyomott Patrick kezébe egy telefonszámot. Oh, hogy már ilyen modern módon működnek itt a dolgok... . Remegő kezekkel, még mindig sokkban nyomkodta a telefonja kijelzőjét. Alig hallhatóan elmotyogta a vonal túlsó végének, hogy azonnal ide kell jönnie Mrs. Petersonhoz. Az események borzasztó gyorsan pörögtek. Patrick végig szorította a kihűlt a kezem. Éreztem ahogy élet kezd visszaszállni belém, a szellem és a démonok, pedig ki...de sajnos a vége kiesett. Visszakerültem az agyamba...és elájultam... .
-Negyed órán keresztül engedtet magadra a hideg vizet?!-szakítottam félbe hisztérikusan.-Mi lesz ha tüdőgyulladást kaptál?!
-Te fontosabb vagy egy tüdőgyulladásnál. Azt ki lehet heverni, de ha valami bajod lenne...az nem élném túl.-motyogta, és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
-Jaj, ne csak ezt ne...-motyogtam, majd én is könnyezni kezdtem. Annál rosszabb, minthogy őt sírni látom, nincs a világon...vagyis...az elvesztése...az rosszabb lesz...mindennél... .
-Nem sírok...-törölte le idegesen az arcát, majd óvatosan az enyém.
-És utána?-kérdeztem gyorsan témát váltva.
-Behoztalak a nappaliba...és utána már nem emlékszem, mert elaludtam. Vagyis előtte kerestem egy vastag takarót.-mosolyodott el.-Egyébként nem tudod mitől lehetett...?
-Értem. De. Tudom.-magamat is kissé megrémisztettem ezzel a hivatalos hangnemmel... .
-És elmondod?-nevetett, kis keserűséggel a hangjában.
-Hát...-kezdtem vörösen.-előtte...álmodtam...-haraptam rákvörösen az alsó ajkamba.
-Na, mond el részletesen. A cél érdekében...-tette fel védekezően a kezét, mosollyal az arcán. Alig hallgatóan elhadartam, remélve, hogy nem hallja...de zenész...jó füle van.-Aha...-szorította meg finoman a combom, huncut vigyorral.-Értem én mi a baj.-suttogta a nyakamba, amitől felállt a tarkómon a szőr.
-Ne már...-keltem fel idegesen.
-De hát...ez a bajod nem?-motyogta értetlenül.
-Igen...de...nem baj...majd elmúlik...-igazítottam meg a felsőm.
-Ez így nem múlik el...-motyogta.-de, ahogy te szeretnéd.-vonta meg a vállát, majd felállt és magához húzva csókot nyomott a számra.
-Menj, és forró vízzel zuhanyozz le.-utasítottam föl nézve rá.
-Vagy, elég meleg vízzel és gyere te is.-mosolyodott el.
-Nem-nem. Most nem. Na, menj már.-nevettem finoman ellökve magamtól.
-Jó, na. Megyek már. És te is.-kapott föl.
-Naa, ne máár! Tegyél le!-csaptam a vállára.
-Majd a fürdőbe.-szorított magához, majd elindult velem. Teljesen nyugodtan tűrtem. Egy ideig. Megmakacsoltam magam, és leültem a kádszélére, ahonnan pont ráláttam a zuhanyzóra... . Valahogy van egy olyan érzésem hogy direkt csinálja...de nem fog tudni rávenni... . Bár becsuktam a szemem, de attól még fülem van. Tíz percbe se telt, hogy úgy döntsek, inkább nézem a "műsort". Karba tett kézzel, vigyorogva néztem őt. Profi színésznő lennék, mivel egy arcizmom se rándult ez alatt a fél óra alatt. Elégedett vigyorral figyeltem, ahogy maga köré csavarja a törölközőt. Én nyertem.
-Te jössz.-dőlt a párás csempének vigyorogva. Gondolta, én is szolgáltatok valamiféle "műsort"neki, de hát rosszul gondolta. Öt perc alatt lezuhanyoztam, majd fogat mostam és a hálóba vonultam, öltözés céljából. Mielőtt be jött volna magamra kaptam a fehérneműm, egy fekete pólót, fekete macskanadrággal és egy fekete kardigánnal. Némán, elfojtott mosollyal mászkáltunk egymás mellett a házban. Reggeli után, mikor már a gyógyszer utáni teánkat iszogattuk ő törte meg először a csendet. Évekig nem beszéltem...nekem ez nagyon játék.
-Meddig fogod ezt csinálni?-sóhajtott.
-Sokáig.-mosolyodtam el, majd belekortyoltam a gőzölgő italomba. Szemforgatással díjazta a bő szavú válaszom.
-Na jó. Inkább mond el mikor menjünk ahhoz a boszorkányhoz.
-Nem tudom. De minél hamarabb kellene.-amint kimondtam, szinte azonnal elejtettem a bögrém. Feketeség lepte el a látóköröm. Kívülre kerültem. A démonok és a szellemek végleg átlyukasztották a falat...fogalmam sincs hogyan...éveken át erősen, stabilan tartott...és most vége... . Akár egy rongybabát, úgy tartott Patrick a karjaiba. Sírt. Nem hangosan, de sírt. Teljesen tehetetlennek éreztem magam, hogy nem tudok mit csinálni...majd hirtelen eszembe jutott valami. Ha boszorkány vagyok, akkor sikerülni fog. Láthatatlan árnyként szálltam át az elméjébe. Vagyis...a tudat alattim. Nem vettem át az irányítást, csak mint egy belsőhang... .
-Alexandra?-nézett körül még mindig tartva a halottnak hitt testem. Akárcsak egy szellem suttogtam el neki mit csináljon, hova menjen. Erőtlenül cipelt ki a kocsijához, majd a hátsó ülésre fektetett. Szűzies csókot lehelt a számra, miközben egy könnycsepp gördült végig az arcán. Vezetésre, szinte teljesen alkalmatlan volt, ezért mélyebbre kellett ásnom az elméjébe. Majdnem teljesen az irányításom alákerült, ezért sikerült épségben eljutnunk oda, ahova kell. Újra elmagyaráztam neki mit kell tennie, majd visszaszálltam "magamba".
-Alexandra!-kiáltott fel Mrs. Peterson, majd kikapott Patrick kezeiből, aki erőtlenül lerogyott a vörös, bársony kanapéra.-Azonnal ide kell hívni a lányt!-fektetett végig egy kemény, fa asztalon, ami egy műtőasztalra hasonlított.-Jessica Green!-nyomott Patrick kezébe egy telefonszámot. Oh, hogy már ilyen modern módon működnek itt a dolgok... . Remegő kezekkel, még mindig sokkban nyomkodta a telefonja kijelzőjét. Alig hallhatóan elmotyogta a vonal túlsó végének, hogy azonnal ide kell jönnie Mrs. Petersonhoz. Az események borzasztó gyorsan pörögtek. Patrick végig szorította a kihűlt a kezem. Éreztem ahogy élet kezd visszaszállni belém, a szellem és a démonok, pedig ki...de sajnos a vége kiesett. Visszakerültem az agyamba...és elájultam... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése