2015. március 9., hétfő

~7.

Konyha felőli motoszkálásra kelek. Nagyot ásítva ülök föl.
- Jó reggelt. – köszönök halvány mosollyal Patricknek, majd lábujjhegyre állva, leszedek egy zöld tea filtert, a bögrém társaságában.
- Mióta iszol, de zöld teát? – kérdezi mosolyogva.
- Amióta hozzájutok. – öntök forró vizet a bögrébe, amibe beleejtem a filtert. A kanállal, amivel mézet tettem bele, megkavarom, majd a nappaliba megyek és leülök a kanapéra. A hatalmas pokrócot magamra terítem, csak bámulok magam elé. Patrick újra megjelenik mellettem, a pokróc másik felét magára teríti, majd a combomnál fogva közelebb húz magához, éppen úgy, hogy a lábunk összeérjen. Nem szólalok meg, csak csöndben iszom a teám, és élvezem, hogy ilyen közel lehetek hozzá. Bal kezébe fogja a saját bögréjét, a jobb kezét a vádlimra helyezi. Nagy kortyot nyelek a teámból a hirtelen mozdulattól. Lassan végig vezeti a kezét a lábszáramon, a térdemen, majd a combomon. Ujjaival lassan cirógatni kezdi, egészen a combom belső feléig. Belső részét kezdi simogatni, amitől teljesen befeszül az alhasam. Basszus! Lábaim gyorsan egymás után csúsztatom ki pokróc alól. Ez most direkt szórakozik velem?
- Ne menj el! – néz rám kiskutya szemekkel.
- Te meg ne szórakozz velem! – nézek rá idegesen. Kérdően pillant rám.
- Sajnálom…én…- motyogja.
- Jaj, istenem…- huppanok le mellé morcosan. Újra a kezembe veszem a bögrém, és kortyolni kezdem a meleg, világoszöld löttyöt – tudtommal, neked barátnőd van. Nem leszek egy szánalmas liba, akivel néha, ha úgy tartja, kedved szórakozol, aztán mész vissza hozzá!
- Szó sem volt ilyenről! – szólal meg erélyesebben.
- Aha, a kezed előbb nem ezt mondta! – kiabálok rá. Idegesen fújtat egyet, körbe néz, majd váratlanul a nyakamnál fogva magához ránt és megcsókol. Azonnal a számba engedem. Puha ajkai édesen tapadnak az enyémekre. Mintha áram lenne belé vezetve, végig fut az egész testemen az érzés… . Barátnője van, nem téged szeret! Hirtelen ellököm magamtól. Kezem megrándul, de visszafogom magam – Hagyjál engem békén. – állok föl idegesen a kanapéról, ott hagyva neki a kiömlött teám. Peteet félre lökve rohanok föl a lépcsőn, a fürdő felé veszem az irányt, aminek az ajtaját, erőteljesen bevágom magam után, miután beérek. Sírni akarok, mégsem tudok. Vécé tetején ülök, a hajamba túrva. Elegem van már, hogy engem folyton hülyének néz! Egyszer kedves, gondoskodó, úgy viselkedik velem, mintha együtt lennénk, másszor hozzám se szól, vagy ha igen, azt is bunkón teszi. Dühömbe letépem magamról a pizsamám, majd beállok a zuhany alá. Zuhany fülke falának dőlök, igazából perceken keresztül nem is rám jön a víz, hanem folyik a lefolyóba. Amikor a pára már teljesen betölti a fülkét, gyorsan lefürdök, majd kiszállok. Öltözés közben, azon gondolkozom, mennyire unalmas, egész nap a házba lenni. Bár konfliktus napi szinten van, ezért talán annyira nem unalmas itt, de…én valami szórakozásra vágyom. Esetleg…egy buliba. Eszembe is jut valami, amit reggeli készítés közben el is mondok a srácoknak.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova. Annyira unalmas egész nap itthon ülni. – hozom föl a témát, két tojás feltörése között.
- Mégis hova? Erre felé, nincs olyan hely, ami túlszórakoztató lenne…- hallom meg Pete hangját először.
- Ti lehet, nem tudtok, de én igen. Van egy hely, innen gyalog, alig negyed órára, ami teljesen illegálisan működik, de még nem kapcsolta le a kormány. Bár szerintem ők is benne vannak a dologban, mert ezek úgy figyelnek mindent, hogy kizártnak tartom, hogy nem tudnak róla. – magyarázom, miközben egy adag rántottát a tányérra rakok.
- Hát…végül is…elmehetünk. Ha mindenki benne van. – egy emberként bólint Patrick, Andy és Joe.
- Oké. – mosolyodok el.
- Ha nem baj, elhívnám Norát is. – mondja Patrick, az asztalhoz ülve.
- Valahogy sejtettük. – bólintok összehúzva a szám, a többiek felnevetnek. Reggeli után, az volt a tervem, hogy amíg a fiúk próbálnak, én feltakarítom a reggeli teát, de legnagyobb meglepetésemre, valamelyik „háziasszony” már elintézte helyettem, ezért pihenésként, ruhát keresek estére. Nadrág, póló, pizsama, tornacipő, bakancs. Ezekben nem mehetek bulizni semmiképp. Venni kéne valamit, de…nem tudom honnan. Srácokhoz fordulok segítségért, akik éppen megbeszélnek valamit, mikor leérek.
- Kellene valami ruhát szereznem, estére. Valami ötlet? – nézek rájuk kérdően.
- Fent van a gép, azon van egy oldal, ami boltként működik. Kiszállítják, nagyjából negyed órán belül, amit kérsz. Nem nagyon használja senki. Mármint az oldalt. Nem kell érte fizetned, automatikusan tőlünk vesz le pénzt. – magyarázza Patrick a gitárjával babrálva. Még ő van megsértődve…hihetetlen komolyan… .
- Köszönöm. – bólintok morcosan, majd felsietek. A beszélgetés foszlány végét hallom. Rólam kezdenek el beszélni. Patricknek magyaráznak, hogy… ne legyen ilyen velem, mert… Na, jó, nem akarok hallgatózni. Nem érdekel, mit beszélnek, főleg nem rólam. Az említett oldalán, meglepően sok mindent találok. Miért nem itt vásárolnak? A gondolat gyorsan elszáll, ugyanis az árak megdöbbentőek. Hihetetlen milyen drága minden… . Borzalmas ez a rendszer, ami a földön van. Üzletek nincsenek, ahol rendes ruhát lehet kapni, csakis a farmer, póló, bakancs, bőrdzseki szettet, a lázadóknak, vagyis…csak a volt lázadóknak, a családok ócska, elnyűtt, saját maguk által készített ruhában járnak, a nyalizók és a hírességek, pedig mindent megkapnak a kormánytól. Bár ők se különösebben választhatnak. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után ki irányítja ezt az oldalt. Elfogadható áron, egy csodaszép, fekete, mini csipke ruhát találok, ami szív alakú a mellnél, és a csípőnél kezd, szélesedik. Ehhez…magas sarkú illene…tudnék én abba járni? Kisebb sarokkal rendelkező fekete cipőre lelek, szintén kedvezőáron. Smink, haj, pipa, akkor kész vagyok. Rendelésem leadását követően, tíz egész perc múlva, már a kezembe fogom a ruhát és a cipőt. Valószínűleg nincs túl nagy forgalma a boltnak… . A nap hátralévő részében a cipőben vagyok, gyakorlok benne járni. Hat órakor látom újra a srácokat, akik egész nap lent próbáltak.
- Szóval, az a terv, hogy fél kilenckor indulunk. Addigra legyetek kész. – komolyan ilyen törpe vagyok? Még ebben a cipőben se vagyok magasabb egyikőjüknél sem… .
- Oké, de…rajtad miért van magas sarkú? – néz a lábamra felvont szemöldökkel Joe.
- Mert ebbe megyek, csak eddig nem volt a lábamon és gyakorolnom kellett benne. – magyarázom, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga – Megyek készülődni, majd jövök. – intek nekik, majd feltipegek a lépcsőn. Zuhanyzással, hajmosással és szőrtelenítéssel kezdem, amit követ a smink és a haj. Végül az öltözés. Elégedetten nézek végig magamon. A barna hajam hullámosan ömlik a vállamra, a sötét smink, szépen hangsúlyozza a kék szemem, és ez a ruha…beleszerettem. Hát ez van. Azért…én is nőből vagyok, akármennyire is próbálok erős maradni. Félve sétálok le a lépcsőn, ahol a négy jól öltözött „lovag” vár. Várt fogadtatást kapom. Magamban megveregetem a vállam.
- Te…nő vagy. – néz rám kikerekedett szemmel Joe.
- Micsoda megállapítás. – forgatom a szemem.
- Nagyon jól nézel ki. – bólint elismerően Andy. Petenek a puszta pillantása is elárulja, hogy tetszik, amit lát. Patrick meg…igazából rá se nézek. Nem érdekel, mit gondol. Nézegesse a barátnőjét, ne engem. Gyerekes lennék? Lehet.

- Indulhatunk? – kérdezem mosolyogva. Bólintanak, majd gyalog elindulunk a meleg estében, először együtt…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése