~8.

Hamar megérkeztünk a helyre, ami már akkor szinte teljesen tele volt. Célirányosan a bárpult felé vettem az irányt, ahol hét darab rövid italt rendeltem. Az asztalhoz vittem, amit a srácok már befoglaltak. Értetlenül néztek a hét pohárra.

- Csak öten vagyunk egyelőre. – néz rám felvont szemöldökkel Pete.

- Igen, tudom. Nem is nektek hoztam. – vontam meg a vállam, és a következő másodpercekben, már a három előttem lévő pohár tartalma el is tűnt. Sorba rendeltem, nagyrészt magamnak az italokat. Hatodik pohárral akartam inni, de négyen, teljesen egyszerre nyúltak érte.

- Oké, ennyi elég lesz. – tetszi le, tőlem távolra a poharat Patrick.

- Nem, nem elég. – motyogom részegen. Igazából nem ez volt a tervem, de ha már így alakult… . Szabadnak és vidámnak érzem magam, végre. Most a részegség, vidám fázisában vagyok, de még két-három pohár, és az idióta, hányós felé fogok átbillen… . Lábam keresztbe vetve, bal kezemmel a bőrülőn támaszkodom, közben az egy hajtincsem csavargatom és nézelődök. Bárki rám néz, tudja, hogy már nem vagyok szomjas… . Nora jelenik meg az asztalunknál. Mindenki köszön neki, rajtam kívül. Patrick gyors csókkal köszönti. Részegség, egyik hátránya, hogy őszintébb vagy, mint valaha. Mikor nem figyel senki, elveszem az asztalról, a poharat, amit egy húzással lenyelek. Pete ijedten pillant rám.

- Szerintem, menjetek táncolni. – löki meg Patricket oldalról, akitől csak egy kérdő pillantást kap.

- Hát, jó…- kel föl, majd kézen fogva elindulnak Norával a táncparkettre. Mérges fejjel állok föl, abból a célból, hogy utánuk megyek, de legnagyobb szerencsémre, hárman is visszarántanak.

- Hagyjatok már békén, be akarok olvasni annak a ribancnak, meg Patricknek is…- kiabálom túl a zenét. Saját hangomtól röhögő görcsöt kapok. Idétlenül nevetek kettőt.

- Nem Annie, szépen itt maradsz, és nem hánysz össze semmit. – magyaráz Pete, mintha egy óvodás lennék. Kábán bólintok.

- Ki kellene mennem a levegőre. – motyogom nagyot nyelve.

- Kikísérlek. – kel föl, majd mellém lépve kézen ragad, és kiráncigál. Hűvös esti levegőt szippantok be, amitől elmúlik a rosszullétem, kicsit kitisztul a fejem. Beszédre nyílik Pete szája, de közbe vágok.

- Nem kell arról magyarázni nekem, hogy a részegség rossz, és fölösleges, és…- most ő szól közbe.

- Nem akartam semmi ilyesmit mondani. – nevet föl – Jót is tesz most neked. Két dolog. Egy, ha tényleg iszol még, akkor hányj is, nehogy alkoholmérgezést kapj nekem…- motyogja aggódóan – a másik…ne csinálj butaságot. – sóhajt föl.

- Jó, oké-oké. – szabadkozom, majd elindulok befelé. Karom után nyúl, visszaránt.

- Még bosszúból se. – néz mélyen a szemembe. Bólintok. Együtt sétálunk vissza, én kikérek egy wiskyt, amiből éppen csak pár kortyot iszok, majd lerakom az asztalunkra. Jó kedvem újra visszajön, ezért a táncolás mellett döntök. Zene ritmusára vonaglani kezdek, a körülöttem lévő férfiak legnagyobb örömére. Alig pár méterre Patricktől és Norától. Bár, Nora Patrickhez dörgölődzik, még is rám pillant. Tekintetünk egy pillanatra találkozik, de elkapom a fejem, a másik irányba fordulok. Egy borzasztó helyes sráccal találom szembe magam. Mélykék szem, tökéletes beállított, gesztenyebarna haj, könyékig felgyűrt ing, fekete csőnadrág, elegáns cipő. Csábosan pillantok rá, az alsó ajkamba harapok, szememmel jelzem, hogy jöjjön utánam. Édes félmosoly kíséretében elindul. Sötét rész felé sétálok, utánam nem sokkal megjelenik ő. Az ajkamra tapasztja az övét. Szemem kinyitom, és oldalt meglátom, a kék szeműt. De valaki csókol. Basszus! Menekülni akarok, de az illető erősen nyomja a száját hozzám. Kezeimet felemeli, óvatosan a fejem fölé nyomja. Csípője nekem feszül. Teljesen bebörtönzött. Másodpercek leforgása alatt jövök rá, hogy igazából nagyon jól csókol az idegen. Ajkai nagyon puhák. Tetszésem kifejezéseként, hozzá dörgölöm magam, és visszacsókolok. Kezemet elengedi, ezért a jobb kezemmel a hajába túrok, a ballal a nyakát cirógatom. Jobb keze felcsúszik a combomon, a szoknyám alá nyúl, belemarkol a fenekembe, amitől halkan a szájába nyögök. Keze visszatalál a combomhoz, felemeli a lábam, a derekához fogja. Nyelve úgy cikázik a számba, mintha már régi ismerős lenne neki. Várjunk egy kicsit… . Hirtelen elenged, majd megint eltűnik. Fogalmam sincs merre. Ki volt ez? Falnak dőlök, hátra döntöm a fejem, lehunyom a szemem, majd nagyot sóhajtok. Jaj, ez most igazán jó volt…de miért ment el? Hirtelen kellemes puszit érzek a torkomon. Ijedten csapom le a fejem.

- Csak én vagyok…a kék szemű. – suttogja egy kellemes hang. Oh. Tehát nem adta fel. Végig simít a kezemen, amitől kiráz a hideg. – Szerintem, menjünk egy nyugisabb helyre…- suttogja a nyakamba, amitől újra libabőrös leszek. Hangja nagyon is hat rám…egészen lent érzem… . Ujjait rákulcsolja az enyémekre, majd maga mögött kezd kivezetni. Még ing alatt is látszik, hogy milyen izmos háza van, és a fekete csőnadrág, nagyon előnyös neki, hátsónézetből (is). Pechemre az asztalunk előtt sétálunk el, ezért köszönnünk kell… .

- Mi most megyünk. – vetem oda nekik, majd az ajtó felé kezdem vezetni…basszus nem tudom még a nevét se.

- Maradjatok még. – kiabál utánunk Pete. Ez most szórakozik?

- Mi a neved? – suttogom a fülébe mellé lépve.

- Logan. Logan Lerman. – hogy tudja a nevét ilyen erotikusan kimondani?!

- Nem, megyünk. – mondom gyorsan az asztalnak.

- Hm, igazából ráérnünk. – mosolyodik el Logan. Bár ezt azért csinálja, hogy felcsigázzon, nem tudja, hogy éppen atombombát robbantott ezzel… . A férfi, akibe szerelmes vagyok, a barátnőjével, mellette, aki belém, én meg velük szembe, az esti jelöltemmel. Ez így sehogy se stimmel. Loganről semmit nem tudok, csak a nevét, az is nem rég, ezért érdeklődve hallgatom, ahogy a srácokkal beszélget. Huszonhat éves, ő is híresség, csak éppen új. Beszélgetés felénél, cirógatni kezdi a combom, amitől megfeszülök. Egyre följebb és följebb. Szoknyám alá csúsztatja a kezét, akárcsak az idegen. Végig húzza a mutató ujját a bugyimon, egészen a korcáig. Felnyögök tőle, de szerencsére a zenétől csak ő hallja. Elmosolyodik, amitől még izgatottabb leszek. Tovább folytatja az édes kínzásom. Keze kicsúszik, a combom simogatja. Egyenletesen, finoman, néha gyengéden belemar. Két dolgot veszek észre, egy, a szám résnyire nyitva van végig, kettő Patrick engem figyel. Szemét mozgatja csak. Mikor Loganra pillant, mérges a tekintete, viszont mikor rám…olyan vágyakozó. De közbe meg a barátnőjének a combján van a keze… . Elkapok a tekintetem, csak a gyengéd kezű, kínzómra figyelek. Patrick iránti érzéseim, fájdalmaim, hirtelen elpárolognak. Logant akarom. Most. Kezét elkapom, finoman megszorítom. Felállok, őt is felhúzom.

- Most már tényleg megyünk. Majd reggel találkozunk. – mosolyodok el vörös fejjel. Időközben ki is józanodtam. Sietősen rángatom ki az épületből, utána ő mutatja az utat. Öt perc séta után, egy ház előtt áll meg, ami feltételezhetően az övé.

- Ki volt az, aki először jött oda hozzám? – kérdezem, az ajtó felé sétálva.

- Nem tudom, nem láttam. Csókolóztatok, ugye? – kapja hátra hozzám a fejét. Bólintok. – Hm, viszont én mást is akarok csinálni…- csukja be egy kézzel az ajtót, majd neki dönt. Magassága miatt, le kell hajolnia hozzám, ami megnehezíti a csókot, így egy puha, gyengéd ajak összeérintés lesz a vége. Mélyen belenézek a sötétkék szemeibe, amikben vágy csillog. Ajkai elválnak egymástól, melegen fújja ki a levegőt rajta. Egyszerre mozdulunk, felugrom rá, a lábaim a dereka köré kulcsolom, ő a fenekemnél szorít magához. Szenvedélyesen csókol, gyorsan vált, a nyakamba fúrja a fejét. Csókolni kezdi majd, szívni. Fájdalmasan karcolja a foga, amitől felszisszenek.

- Nagyon fájt? – kérdezi ijedten.

- Nem…- sóhajtom – Inkább jól esett. – belemosolyog a bőrömbe, újra szívni kezdi azt a pontot, csak már gyengédebben. Sóhajom, halk nyögésre vált, óvatosan végig karcolom a körmömmel a tarkóját, amitől a fülembe morog. Ha ezt így folytatjuk, nem hiszem, hogy elérünk a hálószobáig. Mintha csak olvasna a gondolataimban, a lépcső felé indul, majd a már említett szobához érve lábbal „berúgja” az ajtót. Bent ránk zárja.

- Végre…- sóhajtok föl, válaszul, a ruhám cipzárjának a lehúzását kapom…