~19.

Barna loboncom, lágyan terül szét a fejem körül, ami két párna között nyugszik. Kezem két oldalt nyújtva, bal Patrick mellkasán, a jobb félig lelóg az ágyról, a fehér lepedővel együtt. Kívülről, elég mókásan festhetek. Fejem kiszabadul a párnabörtönből, ugyanis a hátamra fordulok. Reggeli nap szokás szerint az ágy elé süt, félig a lábrészre is. Jó kis szerkezet ez a fülembe, hirtelen el is felejtettem, hogy bent van. Egy hónap. Ez jár a fejembe. Hiszen csak egy napja történt, ráadásul hallok, csak éppen külső segítséggel. Annyi minden történt már velem, ez az észre vehetetlen probléma, már szinte semmissé válik. A reggeli sziesztában a testem zavar meg. Először meg kordul a gyomrom, majd az alhasamba erősen bele nyilall a fájdalom. Hirtelen megijedek, de hamar rájövök, ez más, mint a tegnapi. Ez a nálam öt napos problémát jelzi, ami alatt a menstruáció értendő. Érdekes, pont tegnap gondoltam erre, milyen fárasztó lesz a srácoknak, ha hármunknak egyszerre lesz meg. Óvatosan felhúzom a lábam, majd magzatpózba fordulok Patrick felé, aki még békésen alszik. Bár, ha én itt elkezdek szenvedni mellette, nem hiszem, hogy sokáig így marad… . Felhúzott lábakkal mellékuporodok, majd cirógatni kezdem a karját, amitől természetesen felébred.

- Hm. – nyöszörgi csukott szemmel a hasára fordulva – Nem akarsz…esetleg visszaaludni? – mosolyog föl rám.

- Fáj a hasam. – húzom el a szám, majd a térdemre hajtom a fejem. Ijedt pillantását látva, gyorsan hozzá teszem: - Csak…női gondok. – mosolygok bágyadtan.

- Hozzak gyógyszert? – ül föl. Egy édes félmosolyt követően, mélyen végig szánt, az ablakon beszűrődő napfénytől vörösesen csillogó hajába, amitől még kócosabb lesz. Már is jobb a hasfájásom… .

- Le tudok menni. – vonom meg a vállam, majd erőtlen mosolyt varázsolok az arcomra. Patrick lassan feltérdel, térdhajlatomba helyezi a kezét, így óvatosan kihúzza alólam a lábam és végig dönt az ágyon. Egészen lassan széthúzza a lábaim, majd közéjük helyezkedik. Újabb gyengéd mozdulattal kioldja a pizsama alsóm zsinórját, lejjebb húzza és ezt követően egy hosszú, meleg, egyben gyengéd puszit nyom a fájó alsómra. Hangos sóhaj hagyja el a szám, automatikus hozzá nyomom magam. Az érzékeny bőrömön érzem, ahogy elmosolyodik. Bár még lüktet a fájdalomtól, de Patrick csókja, gyógyszerként hatott rá.

- Gyere. – emel el az ágytól, az ajtóban tesz le – Jó reggelt. – kuncog halkan, majd lehelet finom puszit nyom a homlokomra.

- Szia. – suttogom a fejem a vállába fúrva. Kezemet szorongatva kísér le a nappaliba, ahol a következő látvány fogad: anya, szokása ellenére a fotelba ül, hasára párna szorítva, üres tekintettel néz maga elé, nővérem oldalra húzott lábakkal a kanapén, szenvedő fejjel. Hát, erre nem tudok mást mondani, csak hogy ezt jól megszívták a srácok.

- Adjak rá gyógypuszit? – huppan le Pete Hannah mellé.

- Idióta…- morogja, mire mind felnevetünk.

- Na, ne…- „üdvözöl” Joe – neked is Annie?

- Amint látod…- motyogom morcosan. Sarokkanapé másik felére ülök le, Hannah-val merőlegesen.

- És…akkor ma nem lesz ebéd? – nézek föl anyára szomorúan.

- De, lesz. – mosolyog rám kedvesen – Én csak lusta vagyok…- nevet fel – ilyenkor.

- Tessék, vedd be. – guggol le elém Patrick egy pohár vízzel és egy fájdalomcsillapítóval a kezében. – Ez pedig reggeli. – nyújt át egy tál gabonapelyhet, tea kíséretében, miután egy húzással megiszom a vizet. Puszit nyom a térdemre, keze a combomra csúszik, amit simogatni kezd, miközben én, szinte egyesével eszem ki a tálból a kis, gyűrű alakú ennivalót.

- Nekem is kell ilyen gondoskodó pasi…- motyogja fáradt hangon a nővérem. Patrick pironkodva felnevet, én is halványan elmosolyodom.

- Ott van Pete…- kuncogok a teám szürcsölgetve. Neve hallatára felkapja a fejét.

- Pff…- Hannah a távolba csodálkozik, mintha valami őrültséget mondtam volna – a strici?

- Még mindig ez a téma, basszus?! – mordul rá az említett személy.

- Jól van, na, tudod, hogy csak viccből mondom. – nevet, fejét hátra fordítva. Szemforgatást kap válaszul, de Pete szája sarkában halvány mosoly bujkál.

- Tudom. – nevet huncutul – Hiszen, velem aludtál.

Hirtelen mindenki megdöbben, még maga Hannah is.

- Mi van?! Én…nem veled aludtam, csak a kanapén, ráadásul a másik felén, és egyébként, mint mondtam neked is, mert anya kis híján lelökött az ágyról, annyit szenvedtem, azért költöztem le ide.

- Néhányszor itt alszol, és át akarsz majd költözni mellém. – vigyorog rá kajánul. Gyorsan visszajött az önbizalma…vagyis inkább el se ment.

- Álmodozz csak…- mosolyog rá. Lassan állok fel a fotelból, majd a lépcső felé veszem az irányt.

- Azt hiszem, én visszaalszom. – motyogom, választ sem várva felsétálok. Újra visszabújok a párnák közé, majd lehunyom a szemem, várva újra az álmot…