9.rész-Romokban az életem...

A nagy netezés közepette hangos telefon csöngés üti meg a fülem. Komótosan kikelve az ágyból elsétálok az emeletről és a fülemhez téve a vezetékes telefont bágyadt hangon beszólok.

-Haló tessék?

-Jó napot!-szól bele kimérten egy férfi hang.-Katherina Salvatore-val beszélek?-kérdezi.

-I-igen!-dadogom megilletődve. 

-Elinor Salvatore repülőbalesetet szenvedett, és meghalt.-nem tudom ki lehetett, de biztos nem én vagyok az első akinek ezt mondja.

-Elinor Salvatore?-csattanok fel.-Biztos ő?? Nem lehet hogy összekeverték valakivel?-kiabálom hisztérikusan. 

-Sötét barna haj, zöld szem, angol származás! Sajnos ennél többet nem tudok mondani!

-Az...az ő.-motyogom.-Én...viszont hallásra!-rakom le a telefont. Egy pillanatig alig akartam elhinni, hogy az egyetlen család tagom aki maradt (a nagyszüleim októberben meghaltak...vagyis a nagypapám és utána a nagymamám is!) meghalt! Senkim! Egyetlen családom tagom sincs! Egyedül maradtam! Hatalmas üvöltést követően, lerogytam a földre és hangos zokogásban törtem ki. Percekig csak bőgtem és bőgtem, mikor megint telefon csengés zavart meg.

-Jó napot Katherina Salvatore-val beszél?-szól bele megint egy férfi. 

-Igen!-jelentem ki szipogva. 

-A nagynénje halála után...-kezd bele, de én dühösen félbeszakítom.

-Nem rég halt meg és már zaklat???-kiabálok rá. 

-Kérem nyugodjon meg! Miss Salvatore értesülésünk szerint lassan másfél hónapja halott!-mondta ki. Teljesen ledöbbenve tátom el a szám. Ez hogy lehetséges??? És nekem miért csak most szóltak?????

-Másfél hónapja?-kérdezem halkan.

-Igen!

-Engem, körülbelül tíz perce értesítettek róla!

-Bocsánat, nekem erről fogalmam sem volt! Én a maga lakhatása miatt hívtam! El fogják árverezni a házat, amiből következik, hogy ki kell költöznie!

-Innen? Ebből a házból?-kérdem megsemmisülve.

-Igen!-sóhajt, mintha csak untatnám. 

-Viszontlátásra!-rakom le minden nélkül a készüléket. Semmi könny. Kővé dermedve ülök a padlón a térdemnél összekulcsolt kezekkel. Most sem maradhatok úgy ahogy vagyok, mivel csengés hallok meg.

-Jó napot!-nyitok ajtót egy kosztümös nőnek, negyven körüli nőnek.

-Szervusz! Gondolom te vagy Katherina Salvatore!-mondja mosolyogva ő is. 

-Igen!-motyogom lehajtott fejjel. 

-Én az árvaház igazgató nője vagyok Elisa Stone!

-Na neeeeeem! Én nem megyek árvaházba!-csattanok fel, és lendületesen berohanok a nappaliba, ahol levágom magam a földre.

-Értem hogy ez most nagyon rossz, de te kiskorú vagy, és nem élhetsz egyedül!-áll be mögém a nő, vállamra téve a kezét.

-Eresszen el!-sziszegem.-Én nem megyek árvaházba!-fordultam meg lendületből, így a fekete hajam a szemem elé került. Kissé ijedten hátra hőkölve eleresztett. 

-Sajnálom! Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés! Akkor szervusz! Majd még találkozunk!-fordult meg egy csinos mozdulattal, és kecsesen kitipegett a házból. Én meg ültem a padlón. Családtagok nélkül, ház nélkül, teljes árvaként, betegen. A sokktól ami ilyen rövid idő alatt ért nem bírtam sírni. Nem tudom meddig ülhettem ott, de Patrick hangjára lettem figyelmes. 

-Katherina!-guggolt le mellém ijedten.-Mi történt???

-Vége az életemnek!-mondom, ki és hátra döntve hangosan zokogni kezdek.

-Mi???? Mond már el mi történt!-kiabál.

-A nagynéném Elinor repülő balesetben meghalt, a házból kilakoltatnak, és mivel kiskorú vagyok, ezért mehetek az árva házba mivel egy család tagom sincs már!-mondom el egy szuszra, majd újra zokogni kezdek. 

-Ezt ugye most nem komolyan mondod...?-kérdezte döbbenten. 

-De!

-Te jó ég!-motyogja ő is megsemmisülten... .