Fáradtan pakolom el az este kimaradt fogkefémet. Gyorsan eltelt ez az egy hét. Aron Mcryan-t elkapták. Kiderült, hogy be volt gyógyszerezve, ezért igazából nem is tudta mit csinál, és kiderült, hogy odáig volt értem, és az első pillanattól, mióta tudta, Patrickkel együtt vagyunk, tervezte ezt a dolgot. Bonyolult, és hosszú történet, de megoldódott. Kívülről legalábbis úgy tűnik. Bennem még nem rendeződtek a dolgok, bár már javulok. Patrick azt mondta, hogy ezt az utazást, vegyem nyaralásnak… . Mint már mondtam neki, utálom az ezt az egész tengerpart mizériát. Mind a négy város mediterrán éghajlatú, ergo tikkasztó hőség van, és tenger. Na, de mi is adja a meleget? A Nap. A Nap és én pedig nem vagyunk barátok. A bőröm leginkább a falszínéhez hasonlítható, fél óra alatt képes vagyok rákvörösre égni tűző napon. Biztos lehet mindenki benne, hogy nem fogok kimenni a tengerpartra… . Naptejjel sem. Az én bőrtípusomra nem gyártanak naptejet. Ilyen remek gondolatokkal indultam le az emeletről.
- Indulhatunk? – mosolyog rám Patrick. Huzakodva bólintok… .
Kilenc óra repülésen vagyunk túl és itteni idő szerint hajnali öt óra van. Los Angelesben délután kettő, de ottani idő szerint is hajnali ötkor indultunk…nehéz ezt megszokni. Szerencsére vagyunk olyan fáradtak, hogy aludjunk, még az időzóna kavarodásban is, bár az egész utat végig aludtam… .
Magamtól kelek, délelőtt tizenegykor. Nagyot nyújtózkodva ébredek. Kialudt vagyok. Furcsállom is. Egyedül vagyok a szobába, ki is használom az alkalmat, hogy kicsit körül nézzek. A hatalmas, baldachinos ággyal szemben, két fotel, közöttük egy asztalka helyezkedik el. Balra, az ágy falán, egy ajtó, ami a fürdő szobát rejti. Jobb kéz felőli falon, egy terasz ajtó, kívül méretes terasz, ami a tengerre néz. Kint két fonott szék, hozzáillő asztalka. Bal kéz felé, egy fal, ami pont eltakarja az ágyat a szoba ajtajától, ami egy rövidke folyosó végén van. Mediterrán stílusú minden. Elképesztő. Megszokott kis Los Angeles-i közegemből, még sose voltam kiszakítva, vagyis nem jártam külföldön. Belföldön, úgy ahogy, de Amerikát se láttam még igazán. Mosolyogva kelek ki az ágyból, majd ki a nyitott terasz ajtón. A forróság, szinte arcon csap. Sós, párás, meleg levegő. Mélyen letüdőzöm a számomra még ismeretlen illatokat. A fém korlátnak támaszkodom, mindössze a rövid pizsama alsóm, és felső van rajtam. Hajam, fél álomban kontyba fogtam. Ez a sós, tengeri levegő jót tesz az asztmámnak… . Hirtelen két ölelő kart érzek meg magam körül.
- Jó reggelt. – puszil bele a nyakamba Patrick.
- Szia. – mosolygok hátra fordítva a fejem. – Gyönyörű ez a hely…- pásztázom végig a látótávolságban lévő partszakaszt.
- Az. – érzem a mosolyát a nyakamban.
- Mikor kezdődik a koncert? – kérdezem, még mindig a partot lesve.
- Este nyolc. Addig van időnk…- csábító a hangja. Sóhajtok. Derekamat markolja, ezzel is felgyűri a felsőmet. Közben a nyakamat csókolgatja.
- Patrick…- nyöszörgöm. Szomorúan engedi le a kezét az oldalamon.
- Jó…- sóhajt. – értem. Egyébként, hoztam reggelit. – az étvágyam, még mindig nincs a helyén. Egy nap, általában egyszer eszek. Meg is látszik rajtam. Most tényleg úgy nézek ki, mint egy anorexiás. Utálom magam ruha nélkül…borzasztóan nézek ki. Patrick előtt se szeretek úgy lenni…szégyellem magam. Zuhanyzásnál, és öltözésnél is magamra zárom az ajtót, hogy még véletlen se tudjon bejönni. Elég volt így egy hét, és máris romlott a mi kis békés, nyugodt kapcsolatunk. Nem veszekszünk, meg semmi, csak…feszült a hangulat. A reggelit is kint a teraszon fogyasztjuk… . Sikerül meg ennem mindent, ami a tányéron van (natúr joghurt zabpehellyel és gyümölccsel, nem túl nagy reggeli, de legalább valami), ráadásul utána kezd csak igazán korogni a hasam.
- Éhes maradtam…- sóhajtok föl, felhúzott lábakkal.
- Végre. – nevet. – Öltözz fel, utána úgyis az volt a tervem, hogy elmegyünk valahová. – mosolyog rám. A fürdő felé veszem az irányt. Becsuknám az ajtót, ha nem akadna meg Patrick kezében. – Kérlek…- néz rám lebiggyesztett ajkakkal. Megrázom a fejem. – Basszus, a barátnőm vagy! Hagy már ezt abba! – csattan föl. Megszeppenve nézek föl rá. – Áh, hagyjuk inkább…- ideges, mégis szomorú a hangja. Elsétál. A szobánk ajtaja becsapódik. Azt hiszem, a séta lefújva… . Szomorúan készülődök. Szokásos sort plusz ujjatlan szettet veszem föl szandállal. Valahogy…leszoktam a szoknyáról. A hajamat se szoktam megcsinálni, vagy kontyba, vagy lófarokba fogom. Sminkemet se viszem túlzásba mostanság. Szempillaspirál maximum, de néha még annyi se. Mondhatjuk úgyis, hogy lepukkantam… . Beállok egy egész alakos tükör elé. Csont sovány test, hulla fehérbőr, borzalmas haj, naphiánytól szeplős, mitesszeres arc. Egy nagy zsákot kéne rám húzni…az lenne a legjobb. Könnyezve, magamba roskadva lépek ki az ajtón. Gondosan bezárom, a kulcsot a zsebembe rejtem. Liftben egyedül utazom le, a negyedikről, a földszintre. Lent, egy kisebb étterem van, alig néhányan lézengenek. Az asztalnál, megy ezerrel a babázás és a beszélgetés. Lelombozó, elkeserítő érzés fog el. Épp annyira illek oda, mint arany közé, az ezüst… . Visszaindulni készülök, de sajnos észrevesznek… . Szomorúan ballagok oda hozzájuk. A sírás fojtogat.
- Jó reggelt. – motyogom. Patrick mellé ülök le. Combomra helyezi a kezét, de én direkt úgy helyezkedem, hogy lecsússzon róla… . Kikerekedett szemekkel néz rám. Fájdalom, keserűség látszik a szemén. Fátyolos tekintettel pillantok föl rá. Elkapja a fejét, majd arrébb csúszik. Nemhogy nem ér hozzám, de még rám se néz.
- Mennünk kéne. – szólal meg hirtelen.
- Már ennyi az idő? Siessünk…- néz a telefonjára Pete. Nagy búcsúzkodás után indulni készülnek. Patrick mellettük áll, óvatosan, mindenki őt nézi. Még csak egy puszit se ad. Mikor érzi, hogy kezd kínossá válni a helyzet, odahajol hozzám, és a homlokomnak érinti az ajkát. Még puszinak se lehet mondani. Ráhagyják a többiek, majd elindulnak. Tudtommal interjúra. Vagyis inkább interjúkra.
- Na, jó. Ez mégis mi volt? – néz rém kikerekedett szemmel Meagan. – Összevesztetek? – kérdezi finoman.
- Nem tudom…- motyogom, és vége. Elszakad a cérna, bőgni kezdek. Zokogni. Szemem sarkából látom, ahogy Marieval, ijedten összenéznek. Hagyják hagy sírjak. Párperc után sikerül lenyugodnom. Zsepit nyújtanak át, amivel megtörlöm a szemem, majd belefújom az orrom.
- Mi történt Mia? – néz rám Marie, Rubyt a combján lovagoltatva.
- Annyi minden történt egy hét alatt. Elvesztettünk egy babát, a saját lakásomba megerőszakoltak, tönkre ment életem álma…egy kész roncs vagyok. – motyogom orrhangon, a zsebkendőt morzsolgatva. – Ma először reggeliztem rendes ételt…én…szégyellem magam előtte. Ma be akart velem jönni a fürdőbe és nem engedtem…mert…nézzetek rám! – hirtelen szomorúságból, ideges lettem, mégis könnyeztem. – A hajam szörnyű, a bőröm fehér és száraz, az arcom tele van mitesszerekkel és szeplőkkel, a naphiánytól, és úgy nézek ki, mint egy anorexiás! – megint sírni kezdek.
- A hajad gyönyörű, talán egy pakolás kellene rá, hogy visszakapja a fényét, a bőrödnek nap, de sok, a szárazságra van testápoló, az arcodnak is nap kéne, ahogy te is mondtad, és nem nézel ki anorexiásnak, bár tény és való, nagyon sovány vagy. Enned kéne. A napra lenne a legnagyobb szükséged…szerintem Saintbe több D-vitamin van, mint benned…- halványan elmosolyodom.
- Úgy gondoljátok? – nézek rájuk könnyes szemmel. Bólintanak.
- Patrick mindennél jobban imád téged, de az előbbit én se értettem, hogy elhúzódtál tőle…- felvonom a szemöldököm.
- Láttátok?
- Elég feltűnő volt…- szólal meg újra Marie. Lebiggyesztem a szám.
- Figyelj…- teszi a kezemre a kezét. – tudjuk, hogy mennyire megviseltek ezek az események…és szörnyűek…komolyan…erős vagy, hogy ennyire is viseled. De…legalább Patrick kedvéért, próbálj meg túllépni. Tudom, nem könnyű. Nem is úgy értem, hogy felejtsd el teljesen, csak…próbáld meg. – biztatóan rám mosoly, majd megszorítja a kezem.
- Rendben…- motyogom. – és…mivel kezdjük, ezt a „túllépést”? – dőlök hátra.
- Válassz egy ruhát, amit tudsz, hogy szeret rajtad látni Patrick. – Marie váltja Meagant.
- Öm…eddig leginkább a sort ujjatlan együttesben látott…- motyogom elvörösödve. Megint elkerekedik a szemük.
- Több mint egy hónapja együtt vagytok! Csak volt rajtad más is…mondjuk, mikor először találkoztatok.
- Akkor egy hosszú nadrág és egy balerina cipő volt rajtam, pólóval és kardigánnal…- motyogom.
- Jó, akkor a második alkalommal. – nevetnek fel.
- Öm…fehér szoknya, fekete spagetti pántos felső beletűrve, és saruszandál. A hajam be volt göndörítve, szemceruza és szempillaspirál volt a n”nagy smink” rajtam. – a végén idézőjeleket rajzolok a levegőbe.
- Oké, és az első randin?
- Basszus, egy sötétlila koktél ruha, magas sarkúval, de az, ha nálam lenne, se venném föl! – nézek rájuk csodálkozva.
- Jó, oké. De mondjuk, felvehetnéd azt a fehérneműt. – támad ötlete Marienek. Elhúzom a szám.
- Szúrós csipke csoda…- motyogom, mire felnevetnek.
- Jó, értjük mi, hogy ez nem a te világod, de azért próbáld meg. Az szerintem egyszerűbb lenne, ha megmutatnád, mi van nálad. – bólintok. A szobánkba a bőröndbe kezdek pakolászni. Sort és ujjatlan mindenütt.
- Te most komolyan, még egy fürdőruhát sem hoztál magaddal? – néz rám kikerekedett szemmel Meagan. Megrázom a fejem. – Oké, azt amint találunk, neked ruhát elmegyünk, és veszünk. A kezembe akad a kedvenc ruhám. Könnyű, lenge nyári ujjatlan, szoknyás ruhácska. A combom közepéig ér, nem egyenletes hosszúságú a szoknya, színét nem igazán lehet kivenni a virágminta miatt.
- Ez jó lesz. – mosolygok elégedetten.
- És akkor alá, ez a piros, csipke csoda, ahogy te mondtad. – nevet Meagan, kezébe az említett fehérneművel. Elhúzom a szám, megint felnevetnek.
- Kész vagy már? – kiabálnak be a fürdőbe. Elégedett vigyorral lépek ki.
- Na, látod már is jobb! – bólint mosolyogva Meagan. A hajamat, még a ruha előtt kezelésbe vették, így arról is lekerült a pakolás, pár percnyi hajszárítózás után, hagytuk, hogy magától megszáradjon, így laza hullámokba lógott. Tengerparti frizura… .
- Ha szerzel egy kis színt, azt hiszik idevalósi vagy. – mosolyog rám Marie, miközben végig mér. Hitetlenül felnevetek. Fürdőruha híján, elindultunk, bolt után kutatni. Reménykedtem, hogy esetleg nem találunk megfelelőt, pontosabban ők ketten nem találnak megfelelőt, ugyanis a vásárlás úgy telt, hogy én mentem utánuk, ők pedig adogatták a különböző fürdőruhákat. Hat darab jött össze teszem hozzá… . Hatból nulla. Csodás. Már éppen indulni készülünk, mikor megakad a szemem, egy piros, pánt nélküli fürdőruhán. Egyszerű, de mégis szép.
- Patricknek bejön a piros, vagy…? – nevet fel hitetlenül Meagan. Vállat vonok, majd bevonulok a próbafülkébe, ahol gyorsan átváltok fürdőruhára. Elégedetten nézem magam a tükörbe. Tökéletes.
- Ez lesz az! – lépek ki vigyorogva.
- És mi nem is láthatjuk? – néz rám csalódottan Marie.
- Nem az volt a tervetek, hogy a strandon fogtok velem punnyadni? – kérdezem nevetve.
- Mondjuk, az is igaz. –nevetnek. Hazafelé, csak négyszer ejtette le Rubyka a kezéből a rágókáját, amiből négy hiszti lett. Szerencsére, Saint végig aludta az egész vásárlásos mizériát. Pontosabban kétszer kelt föl, de akkor is csak nézett maga elé, picit mocorgott, aztán már aludt is tovább… . Hazaérve, mindenki fürdőruhába öltözik, majd levonulunk a partra. A nem létező önbizalmam még inkább eltűnt Meagan és Marie láttán. Meaganön, egy fekete pánt nélküli bikini van, aminek a felső részén fodrok vannak, hozzá napbarnított bőr, Marieán, pedig egy szilva lila, bikini, aminek egy nyakba köthető pántja van, hozzá szintén napbarnított bőr, bár enyhébb. Én pedig…pff…inkább hagyjuk. Kecsesen, csinosan fekszenek a napágyon, előttünk elsétáló férfiak szeme kis híján kiesik. Én még mindig ruhába ülök, felhúzott lábakkal. Üveges szemekkel bámulok magam elé.
- Mia…- néz rám Meagan szigorúan a napszemüvege mögül. – ne csináld már…
- Nem fogom levenni a ruhát, ha arra gondolsz…- motyogom magam elé. – minden egyes rohadt porcikám szégyellem…
- Ha nem veszed le azt a ruhát…én magam fogom lerángatni rólad…- száll be a kisebb vitába Marie is. Huzakodva veszem le a védőburokként szolgáló ruhám. A fehér bőröm, szinte világít.
- Erre szükséged lesz…- nyom a kezembe egy üveg naptejet Meagan. Ötvenfaktoros.
- Mondtam már, hogy az én bőrömre semmi se jó…- motyogom, inkább magamnak, miközben a tenyerembe nyomok egy nap adag fehér krémet. Szépen szétkenem mindenhol még a hátamon is. Bal kezemről le lehetett már előző héten venni a kötést, a gipszem pedig műanyag valamire cserélték, amivel bátran mehetek vízbe, ezért hát ki is használom az alkalmat.
- Mielőtt hőgutát kapnék, én bemegyek…- kelek föl a napozóágyról. Lassan, szégyenlősen sétálok a víz felé. Olyan érzésem van, mintha mindenki engem bámulna…pedig…senki, még csak rám se hederít. Azt hiszem…még soha nem fürödtem tengerben. A langyosodó, sós víz, kellemesen hat rám. Úgy lubickolok benne, mint egy kisgyerek. Vidám mosoly ül ki az arcomra tőle. Forgok, csapkodom a vizet, úszkálok. Tényleg, mint egy gyerek. Annyira rossz időszak volt, de ez most tényleg lehetőséget adott rá, hogy felejtsek. Nem érdekelt senki és semmi. Csak élveztem a pillanatot. Talán egy órát is a vízbe lehettem, mikor úgy döntöttem, sétálok egyet. A lányokat figyelmen kívül hagyva indulok el. Kagylókat gyűjtök, amiket később a vízbe dobálok. Nem sok séta után, egy bódén akad meg a szemem, ahol művirágokat osztogatnak, hajba. Jellegzetes, fehér trópusi növénykét. El is veszek egyet, a hajamba szerelem, ami már félig száraz. Laza „magától megszáradt” hullámokba rendeződik. Ujjaimat fésűnek használom, majd sétálok tovább. Fejem tetejét folyamatosan vizezem, mivel nem tervezek napszúrást kapni. Visszafelé a tengerbe megyek, közben a karomat pásztázom, ami érdekes módon nem piros, inkább barnás. Tényleg jót tesz a nap. Feltölt energiával. Kifelé veszem az irányt a vízből, a napozóágyaink felé pillantok. Már nem vagyunk egyedül. Patrick csak néz rám, és mosolyog. Igazán szerelmesen. Ezek szerint, mióta a vízbe mentem itt vannak… .
- Sziasztok. – köszöntöm őket mosolyogva.
- Szépen barnulsz, nem értem miért mondtad, hogy leégsz…- néz föl rám mosolyogva Meagan.
- Honnan van az a virág? – néz rám Pete felvont szemöldökkel.
- Ez egy gagyi, ingyen osztogatott művirág. – huppanok le Patrick elé. Kínosan érzem magam…most látták a tengerbe lubickolós „kitörésem” vagy nem? Senki nem mond semmit ezzel kapcsolatba, Patrick meg abszolút nem szól hozzám. Vajon még mindig haragszik?
- Gyere, sétáljunk. – súgja a nyakamba. Érzem a mosolyát. Észrevétlenül sétálunk el. A már említett bódék mögött és a homok fal előtt sétálunk. Óvatosan kulcsolja az ujjait az enyémekre.
- Haragszol még? – kérdezem suttogva.
- Nem. Már nem. – aranyos félmosoly jelenik meg az arcán. Nagyjából középen megáll. Épp ott, ahol takarásban vagyunk a parttól. Hirtelen elkap, és az ajkát az enyémre tapasztja. Lassan ledönt a hideg, árnyék hűtötte homokba. Teljes egészébe fölém magasodik, az szája nem válik el az enyémtől. A hideg homok kellemes, a valószínűleg leégett hátamnak. A nyakamba csókol, ami olyan hirtelen ér, hogy neki tolom a csípőm az övének. Halkan a fülembe nyög. A fülem tövétől kezdve végig csókol. A nyakamat, a kulcscsontomat, majd visszatér az ajakamhoz. A keze a combom belső felét érinti, amitől résnyire nyílik a szám. Felső ajkával lehúzva az én alsó ajkam, szája lecsúszik az államra, fogával karcolja. Finoman hátra dönti a fejem, az állam alsó részét csókolja meg, majd megy lefelé a torkomon, elér a mellkasomig, a szegcsontomig. Bizsereg, felforrósodik a bőröm, ahol megcsókolt. Az ajkam duzzadt, idegesít, ezért beleharapok. Becsukom a szemem, érzem, ahogy felcsúszik az övé a hasamtól. Alig ér a bőrömhöz, zilálva veszem a levegőt. Fogával kiszabadítja az ajkam, majd finoman beleharap, folytatja a csókot. Átnyúl a vádlim alatt, majd a fenekembe markol, feljebb tolja a lábam. Egyre forróbbá kezdenek válni a dolgok, még időben jut el a tudatunkig, hogy egy tömött tengerparton vagyunk. Lassan elereszt, majd mellém fekszik, karjába zár.
- Este…- suttogja a fülembe mosolyogva. – ha szeretnéd…- teszi hozzá gyorsan félénken. Bólintok.
- Ha te igen…- mosolyodik el. Ő is bólint, puszit nyom a homlokomra.
- Gyere, menjünk. – kel föl mosolyogva, majd engem is felsegít.
- Bocsánat a reggeliért…- motyogom. – nem tudom mi volt velem…
- Semmi baj. – mosolyog rám, oldalra fordítva a fejét. Kipirulva, kissé kócosan sétálunk vissza.
- Ez gyors volt…- röhög Pete. Szemforgatást kap válaszul. A parton töltött idő után, mindenki felvonul a szobájába. Patrickkel…nagyon jól elfoglaljuk magunkat, egészen háromnegyed hatig, ugyanis készülődnöm kell. Lemosom magamról a partról összeszedett homokot. A hűvös víz jó a kissé megpirult bőrömnek. Hajamat nem szárítom meg teljesen, jobb, ha magától begöndörödik. A virágos ruhámat veszem magamra, hozzá a kedvenc szandálom. Magabiztosabban nézem meg magam a tükörbe. Bár még mindig sovány vagyok, lett egy kis színem, a hajamnak is jót tett a reggeli pakolás. Sminkem most a szempillaspirálon kívül egy szemceruzával egészül ki. Patricknek fennakad a szeme, amikor kilépek a fürdőből.
- Hű…- néz rám elismerően. – más lettél…- nevet, majd közel lépve hozzám finom csókot lehel az ajkamra. Nem akarja, hogy belemelegedjünk a dolgokba. Bár nagyon szeretem a zenéjüket, és a koncert zseniális, de most jobban várom, hogy vége legyen, és hazamehessünk. Szerencsére, most a koncert végén nincs rajongós találkozás, csak a legkitartóbban álldogálók találkoznak a srácokkal, mielőtt visszaindulnánk a szállodába. Izgatottan, kis félelemmel álldogálok a szoba közepén. Várom, hogy Patrick visszaérjen. Hallom az ajtócsukódást, majd a kulcscsörgést. A történtek óta, mindig megijedek, az ilyen néma érkezésnek, de szerencsére most Patrick lép be a szobába. Nem szól semmit. Egészen közel lép hozzám, majd megsimítja az arcom. A partról beszűrődő fények úgy világítják meg az arcát, mint az első találkozásunkkor. Elmosolyodom az emléktől.
- Mi az? – suttogja mosolyogva, még mindig az arcom cirógatva.
- Ugyan úgy van megvilágítva az arcod, mint mikor először találkoztunk. – csillogó, szerelmes tekintettel néz vissza rám. Közel hajolva finoman, hosszan megcsókol…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése