~13.

- Szi…asztok. – két dobozzal és egy felvont szemöldökkel lép be a nappaliba először Pete. – Hát ti?

- Mi…beszélgetünk. – nézek rá vörös fejjel.

- És állunk. – teszi hozzá Patrick. Többiek is megjelentek a nappaliba, így még kínosabbá kezd válni a helyzet…

- Azt hiszem…én felmegyek…felöltözöm. – túrok bele a hajam az alsó ajkam rágcsálva. Patrickre pillantok, aki apró biccentéssel jelzi, hogy egy szót sem fog szólni az utóbbiakról. Kettesével szedem a lépcső fokokat fölfelé, majd levágom magam a legközelebb eső szoba ágyára, ami Patrické…micsoda véletlen. Még mindig utálom ezt az ágyat, de a tudat, hogy Patrick…Nem biztos. Lehet, hazudik. A belsőm idegesítően kötözködik velem, de nem bírok másra gondolni, csakis rá. A zöld szemeire, a puha ajkára, amit már annyira szeretnék megcsókolni. Az édes mosolyára, a nevetésére…bárcsak gyorsabban telne ez a hét…pénteken van a koncert. Pénteken derül ki, hogy tényleg igazat mondott-e. Végül is…addig csak azt kell kibírnunk, hogy egy ágyba alszunk…

- Minden rendben? – kedvenc hangom zavar meg a gondolkodásban.

- Persze. – ülök föl hirtelen. Kedvesen mosolygok rá. Egy nagyobb lépéssel a szobában van, ránk zárja az ajtót.

- Ne, kérlek…- suttogom.

- Nem fogom kibírni péntekig…- ül le mellém az ágyra. Kezem mellé helyezi a kezét. Éppen csak egy milliméter választja el őket egymástól.

- Én sem. – nagyot nyelek. Egyre hangosabbá kezd válni a légzésem.

- Meg akarlak csókolni. – suttogja.

- Ne, kérlek…- nyögöm keservesen.

- Nehéz hetünk lesz…- áll föl mellőlem. Az ajtóban vár, hogy magamra rángassam a nadrágom. Együtt megyünk le a lépcsőn, anya izgatott lesz, mikor meglát.

- Szeretnék mutatni valamit. – mosolyog rám, maga mellé mutat, jelezve, hogy üljek le mellé. Eleget téve a kérésének leülök, majd érdeklődve figyelem mit szeretne mutatni. – Ezt…régóta őrzöm. Ez az album leginkább neked készült. – végig simít egy rózsaszín-kék könyvön, ami fotókat rejt a felirat alapján. Az első két oldalon, kettő-kettő kép szerepel mind két oldalon. Én vagyok rajta, kisbaba koromba. Egyedül, anya kezében, aki kórházi ágyon fekszik, apa kezében, aki büszkén mosolyog rám. Hát így nézett ki apa. A negyedik is kórházban készült. Anya középen, az ágyon fekszik, neki jobb oldalt apa, bal oldalt a nővérem.  Mind a hárman mosolyognak.

- Apukád másodszorra is egy kislányra vágyott. Nagy öröm voltál neki…- mosolyog rám anya. – Nővéred is szeretett volna babázni…egy kishúg, akit ő irányít. – elnevetem magam.

- Hogy hívták? És…vele mi történt?

- Hannah. Sajnos…az ő hibernált testére nem vigyáztak eléggé…- visszanyeli a könnyeit, lapoz egyet. Újabb képek, az első szülinapomról. Itt már több kis kép szerepel. Anya végig mesél. Könnyeink némán csorognak az arcunkon.

- És ezek? – kérdezem nevetve, lapozgatva. Telefonról, laptopról, ételekről, italokról készült képek.

- Ezek közvetlen a hibernálás előtt készült képet, azért csináltam, hogy sok év után meg tudjam neked mutatni mik is voltak akkor. – bólintok.

- Hát…végül is érdekesek. – vonom meg a vállam mosolyogva. A fényképalbum felénél járok, mikor megakad a tekintetem egy képen. A nővérem, Hannah nagy vigyorral a fején, ül az ágyán, fala végig a srácok képeivel „kitapétázva”. Elmosolyodom. Anya rám néz, majd egyszerre a négy kíváncsi szempárra. Felemelem a könyvet, majd feléjük mutatom. Elmosolyodnak.

- Várj, mutatok nektek valamit. – ránk se néz, úgy lapozgat a könyvbe – Ezt a nővéred csinálta, neked, azzal a címszóval, hogyha a pici Lily felnő, tudja mi a jó zene. – kuncogva mutatja először felém a lapokat, ahol négy nagy kép van. Azon kívül jó pár dekoráció. Bal felső képen ő van a srácokkal, az alatta lévőn magát fotózza a színpaddal, harmadikon a tömeget, az utolsón pedig csak a színpadot. Sötétkék és fekete keveredik a színpadon. Patrick áll középen, neki balra Pete, jobbra Joe, hátul Andy. Oldalt dísznek, egy koncert jegy, amin 2015. június 6.-a áll, a srácok neve és különböző velük kapcsolatos írások, rajzok, matricák. Majd egy idézet: „Hugi, ha ezt látod, tudd, ők jelentik nekem a világmindenséget! Bárcsak ismerhetted volna őket!” A könnyek fájdalmasan, mégis mosolyogva szakadnak ki belőlem. A legközelebb ülőnek, vagyis Petenek a kezébe adom az albumot. Együtt nézik perceken át a két lapot.

- Itt…hány éves volt Hannah? – néz föl Patrick, egyenesen anyára.

- Tizennégy. Vagyis…az nap lett tizenöt. Június hatodikán. A jegy volt a szülinapi ajándék. Közös, nagy, családi ajándék. Emlékszem, választania kellett a kiskutya és a koncertjegy között…egyértelmű volt a válasza, már a kérdés feltétele előtt is számunkra. – mosolyogva visszaveszi az albumot, majd az ölébe helyezi.

- Megtisztelő, hogy kiskutya helyett, minket választott. – mondja Patrick. Egyszerre nevetünk fel anyával.

- Hát…ki tudja…lehet nem a nővéremre ütöttem, és én a kiskutyát választanám…- mind felnevetünk. A nosztalgia a végén egy le nem zárt ügyre kérdeztem rá.

- Anya, mielőtt elájultam, nem fejezted be, mi is volt nagypapával.

- Oh…ott tartottam, hogy beleszeretett egy múltbéli lányba, ugye? – bólintok – Szóval…magával vitte, az akkori jelenbe, és…akkor születtem meg én. Csak minden unokára száll át, ezért te kaptad meg a szervet.

- És egyébként hogy-hogy én lettem az Időőr? Előttem ki volt? Mi történt vele?

- Te következtél a sorba. Az előtted lévő őrnek, ma volt az utolsó munkája. A következő alkalommal neked fog csipogni és neked kell menned. A nyaklánc, ugye meg van? – kérdezi anya ijedten. Bólintok.

- Fönt van. Az hogy működik, hogyha a múltban harcolt egy őr egy rablóval, akkor én azt nem fogom látni? Ugye én erősebb vagyok egy rablónál? Meg…honnan fogom én tudni, hogy hogy harcoljak? – hadarom a kérdéseket, amik eszembe jutnak.

- Ha az őr legyőzi a rablót, a meghal. A múltban, de ti a múlton belül is saját idővel rendelkeztek, és igen erősebb vagy nála, ugyanis neked a véredbe van az erő. Ha ott leszel…mindent meg fogsz látni. Magadtól fog jönni minden, mintha már ezerszer csináltad volna. így őrültségnek tűnik, de…menni fog, hidd el.

- Jó, ha te mondod…- sóhajtok. A nap további részében rendezkedünk. Szegény Pete teljesen szétköltözik a lakásba, ugyanis a ruhái az enyémek helyére kerülnek a fürdőben, de a nappaliban fog aludni. Én visszacuccolok Patrickhez, anya berendezkedik Pete szobájába. Vacsorát anyával együtt csinálunk, így megtörve a korlátozott számú főztömet. Sőt, még süt is a legnagyobb örömünkre, csokis kekszet, ami állítása szerint, tejjel a legfinomabb. A rengeteg zűrt leszámítva, örülök, hogy lett egy anyukánk. Bár vér szerint csak az enyém. Mindenki lefekvéshez készülődik, éjfél körül. Előre bejelentve, egy órára befoglaltam a fenti fürdőt, így jobb híján a lentit kell használni a többieknek. Csak a szokásos nő dolgok… . Szőrtelenítés, arctisztítás, hajmosás… . Pizsamának egy sima fekete francia bugyit, felsőnek egy laza fehér pólót választok, ugyanis szörnyen meleg van. Barna, dús loboncomba túrok, a szobába lépve, hogy ne legyen teljesen lelapult. Hosszú léptekkel sétálok az ágyhoz, majd ledőlök. Vékony, fehér takarót magamra terítem, úgy bámulom a plafont. Patrick ugyan ezt teszi mellettem. Ő mozdul meg először, lámpa lekapcsolás céljából.

- Jó éjt. – suttogja, majd sötétség borítja be a szobát. Ugyan úgy nézem a plafont. Elgondolkozom. Szeretnék hozzábújni. Aludni nem bírok, a gyötrő, szerelmes gondolataimtól.

- Alszol? – kérdezem hirtelen.

- Szerinted? – kihallom a suttogásából a mosolyt.

- Van egy olyan érzésem, hogy egyre gondolunk most.

- Te is arra gondolsz, hogy mennyire sötét van? – halkan felhorkantok – Vicceltem, nyugi. – kuncog. Oldalamra fordulok, majd lehunyom a szemem. Lehetetlennek érzem az alvást. Izzasztóan meleg van, mégis fázom, bár nem az időjárás miatt. Hirtelen a meleg kezét érzem a felcsúszott pólóm alatt a derekamnál. Nem ellenkezem. Lassan közelebb csúszik hozzám, majd magához von. Kezét a hasamon pihenteti, finoman cirógatja. Mocorogni kezdek, így még közelebb kerülök hozzá. Hátam a mellkasának nyomom. Teljesen rásimulok. Magamba fejemet csóválom, nagyot sóhajtok a fenekem tájékán lévő nyomástól.

- Bocsi…- motyogja. Biztos vagyok benne, hogy olyan édesen belepirult, ahogy szokott…a gondolattól elmosolyodom. Hirtelen fordulatot teszek, majd puszit nyomok az arcára. Ugyan azzal a lendülettel visszafordulok, majd lehunyom a szemem és így, Patrickkel magam mögött, hamar álom jön a szememre…