Sötétség

Éreztem a jelenlétét a helyiségben. Ahogy a közelemben van. Hallottam, ahogy levegőt vesz.
-Patrick?-suttogtam.
-Igen  Annie?-kérdezett vissza szintén suttogva.
-Gyere az ágyamhoz!-motyogtam.
-Rendben! Segítsek…?
-Nem kell…szobámat már ismerem…-mondtam, majd úgy kerülgetve a szobám tartalmát, akárcsak egy látó az ágyhoz mentem. Törökülésben ültem.
-Itt vagy ugye?
-Igen!
-Gyere egészen közel hozzám…te is ülj törökülésben és a térded érjen az enyémhez…-irányítottam. Mikor kis koccanást éreztem felsóhajtottam.-Szeretném tudni milyen vagy…hogy nézel ki…-mondtam ki végül.-nekem ez csak úgy lehetséges, hogy hozzád érek…
-Rendben! És ebből te tudni fogod biztos?-suttogta a kezemet szorongatva.
-Igen!-bólintottam.-Mivel az egyik érzékszervünk használatlan, a természet ezt úgy kompenzálja, hogy a más fejlett. Vagyis a hallásunk tökéletes, ahogy a tapintásunk is. –magyaráztam.
-Akkor…rendben!
Először a kezén húztam végig a kezem, egészen a nyakán át az arcáig. Kifejezetten puhának mondanám az arcát…jó minőségű borotvája lehet, ami ennyire leszedi az arcszőrzetét. Másodikként a szája jött. Alsó ajka nagyobb volt, mint a felső, mint minden embernek. Feljebb lépve éreztem a kisgödröt a szája fölött, az orra alatt. Orrát végig simítva megállapítottam, hogy nagyon szép. Azt hiszi az ember, hogy a „szépet” csak látással lehet megállapítani, de ez nem igaz. Én érzem. Felső része egyenesen fut végig, nincs benne semmi apróbb kitüremkedés, mint sok embernek. Bár nem annyira, mint egy kamasznál, de nála is éreztem a mitesszereket. Talán szeplős is. Nem utolsó sorban jött a szeme. Finoman nyúltam hozzá, nehogy véletlen belenyúljak. Nem mondanám, hogy túl hosszúak lennének a pillái, sőt inkább rövidek.  Szemöldöke egészen vékony. Biztos vagyok benne, hogy szedi. Homlokát nem találtam érdekesnek, ezért mentem tovább a hajára. Már a homlokába hulló frufrujánál is éreztem, mennyire selymes tapintású. Kalapját le akartam emelni a fejéről, de helyette lelöktem.
-Bocsánat!-húztam el a szám.
-Semmi baj! Majd felveszem! Folytasd csak!
Igen, akkor a haja… . Oldalra fésült frufrus. Semmi különös. Kicsit talán tovább matattam benne, mint amennyit kellett volna… . Fejéről megint lecsúsztam a nyakára, majd végig a kezén.
-Ha…lehet…-kezdtem bele, valószínűleg a térdére rakott kezekkel.
-Lehet!-hallottam a hangjából a mosolyt. Számat harapdálva kerestem meg a nyakát ahonnan elindulhatok. Egyenesen indultam lefelé végig az ingjén. Először a mellkasán, a hasán. Kezem megállt, mintha egy fal lenne ott. Nem mentem tovább… . Hasától jobbra mentem végig a lábán, amit egy farmer borított be, majd a cipő a lábfejénél. Visszatévedtem a mellkasához/nyakához megint. Mint előbb is megtudtam ing van rajta. Rövid ujjú. Gallér meg van, gombok is. Játszani kezdtem a gombokkal. Körbe akartam forgatni, de a varrás meg akadályozta ezt.  Megkerestem a legfelső gombot, amit nehezen, de kiszedtem a kislyukból. Majd az alatta lévőt is.
-Mit csinálsz?-kérdezte Patrick nevetve.
-Nem tudom.-vontam meg a vállam tovább gombolva. Elkészülve visszafelé is végig húztam a kezem. Hasán, mellkasán. Nem bírtam megállapítani, hogy most van mellkas szőre, vagy nincs. Talán van. De rövid. Kész. Elsőre nem állt teljesen össze a kép, ezért még egyszer bejártam az előbbi utam, és akkor más sikerült. Tudtam hogy néz ki.
-Elmondod mi-milyen színű rajtad?
-A hajam vöröses-barna, inkább barna mint vörös.
-Rendben. Akkor…mondjuk a szemöldököd?
-Szőke.
-A ruhád?
-Az ingem kék-fekete kockás, a nadrágom fekete, a cipőm fekete, de van bene egy fehér csík. A kalapom barna.
-Értem.-bólintottam. Az agyam kattogni kezdett. Amit éreztem, és amit mondott. A kettőt összerakta, így kialakult bennem ő. Pár perc gondolkodás után megszólaltam.-Meg vagy. Tudom hogy nézel ki.
-Na? És tetszem?-kérdezte újra mosollyal.
-Igen!-bólintottam teljesen komolya fejjel. Mit veszthetek, ha elmondom? Az arc kifejezése döbbent lehetett.
-Tényleg?
-Tényleg!-bólintottam. Nem éreztem a jelenlétét. Hirtelen eltűnt. Elment volna? Itt hagyott? Butaság lett volna elmondanom?-Patrick…itt vagy még?-kérdeztem idegesen kapkodva a fejem.
-Itt!-sóhajtott.-Engedélyt adsz, hogy én is érezhesselek?-kérdezte, bár nem igazán értettem.
-Te látsz engem…
-Nem úgy értettem ahogy te!-nyögte kis feszülten. Teljesen megfeszültem. Minden izmom. Akár egy hadsereg.
-Nem tudom.
-Nem…tudom milyen dolog ez…te…vak vagy és…
-És félsz hogy ez tiszteletlenség lenne egy vakkal. Ugye?-motyogtam egyre idegesebben.
-Igen!-mondta ki halkan.
-Nem! Nem lenne az! Én még soha senkivel! Ki állna szóba egy vaklánnyal? Akivel nem tudná ugyan azt, mint egy látóval!
-Nem…én csak…félek hogy…olyan lenne mintha kihasználnálak…
-Nem! Nem olyan! Nem érdekel! Igen! Szeretném! Mindennél jobban!-mondtam kiabálva, majd feltérdelve előre engedtem magam. Nem tudtam ott van-e. De bíztam benne. A fejét a mellem alatt éreztem, a kezét a derekamnál. Tehát ott volt.-Vedd le a pólóm. Aztán a nadrágom. Viselkedj úgy velem, mintha nem lennék más!
-Nem fog menni….-mondta, mire ijedten összerugyatam….volna ha nem tart meg.
-Ahhoz túlságosan tisztellek…és…-nem bírta kimondani. Nem biztos benne.-más leszek...
Ezután nem volt beszéd. Csak hagytam, hogy…hogy irányítson. Először a hátamra helyezett. Ellazultam a fekvőhelyzettől. Először a pólóm vette le rólam, majd a nadrágom. Aztán a sajátját. Az övcsörömpölésből gondoltam. Nem tudtam mi van rajta. De tudtam, nemsokára rajtam nem lesz semmi. Fehér neműm is lekerült. Éreztem, ahogy néz. Issza a látványom, majd a derekam megemelve belepuszil a hasamba. Erőt vettem magamon és felültem. Előre nyúltam és egy kéz ragadta meg az enyém. Csuklóm finoman fogva magához vezet. Nem érdekelve hol fogom megérinteni végig, húzom a kezem a testén. Egy ponton felnyög. Túl gyors volt a mozdulat ahhoz, hogy tudjam, mit érintek meg. Óvatosan visszalök az ágyra, először nem érzem, hogy mi van. Nem tudom, mi történik. Valami csörgést hallok. Oh. Mikor ez abba marad, a meleg leheletét, és a testét érzem magamon… aztán minden megváltozik körülöttem…