2014. június 30., hétfő

15.rész-Nyugodt napok...

-Fent vagytok?-hallottam meg Tiffany hangját, de mivel nem jött válasz, gondoltam szólok neki.
-Aha! Én igen!-ültem fel törölgetve a szemem.
-Szia Katherina!-mosolygott.-Átülhetek az ágyadba?
-Aha gyere!-szorítottam neki helyet.
-Huh! Szóval...te ismered Pete-et ugye?-suttogta a szájába harapva.
-Igen!-bólintottam.
-Szóval én...tudom hogy nagyon idős hozzám, de...-kezdett bele.
-Hát igen...figyelj, arra nem számíts hogy ő most beléd szeret és boldogan éltek, míg meg nem haltok...Pete nagyon nőcsábász!-mondta. Gondoltam tudja az igazat, míg nagyon belé szeret.
-Értem...
-Egyébként ti most jártok??-kérdeztem furcsállva, mivel egy este alatt ez elég furcsa... .
-Nem.-mondta.-Azt mondta hogy szeretne velem találkozni, és én azt a csókot sem értettem!-magyarázta.
-Oh, értem. Most komolyan...Pete tényleg nagyon aranyos és jó fej, de huszonhárom évesen...
-Igen tudom!-bólintott.
-Ne aggódj, ha te nem akarod ő nem fogja erőltetni!
-Okés...emiatt kicsit izgulok, mert...-mondta elharapva a mondat végét.
-Ne izgulj! Tudom...Lindsay elmondta...
-Mármint hogy kilencéves koromban...?
-Igen!-hajtottam le a fejem. Lesütve a szemét egy könnycsepp gördült le az arcán, majd követte több is.
-Én...-szipogta.-Félek a fiúktól! Nagyon!-pityergett halkan. Közelebb ülve hozzá átölelve vigasztaltam.
-Velem ilyen nem történt, ezért nem mondhatom hogy eltudom képzelni milyen lehet, mert nem, nem tudom, de elhiszem hogy ez neked nagyon rossz! Még ennyi év után is!
-Egy lánynak...az egyik legnagyobb dolog az életében, és nekem nem lesz ilyen!-sírt tovább.-Ráadásul azóta is vannak hegek rajtam! Nem csak az apám, hanem mindenki aki körülöttem volt! És ha akkor nem jönnek a gyámügyesek következő évtől én is sarkon állhattam volna, beszívva mint az a szemét anyám! Amit megkeresett nem ételre költötte, hanem cigire, piára, vagy drogra! Én voltam a legfiatalabb lány, a többi már bőven álldogált a sarkon!-mondta sírva. Nem tudta mit mondani rá, csak egyszerűen hagytam hogy elmesélje az a rengeteg sérelmet ami ott érte. Hát az biztos hogy nem lennék a helyébe...annyira szörnyű volt még hallgatni is! Rengeteget beszélgettünk, mindent elmondott magáról, meg én is magamról...jól esett egyszer egy barátnővel beszélni. Reggelizni nem mentünk le, mivel Ashley és Lindsay aludtak. Délben ők is nagy nehezen felébredtek, így sikeresen elkészültünk egyig, amikor ebédelni kellett menni. Nem csináltunk sok mindent kiszöktünk kicsit sétálni, meg úgy elleni, filmet néztünk, tanultunk, nevettünk, csevegtünk. Egész jól el voltunk. Nem gondoltam volna, hogy lesznek egyszer lány barátaim, ráadásul, teljesen az ellentétem. Legalábbis stílusban biztos... .

Másnap...
Az árvaházban lakók nagyjából mind ugyan oda járnak, ezért így együtt indulnak. Hát én nem... . Egy órás út kocsival nekem, és ezt az igazgatónő (!!!), saját maga vállalta hogy minden reggel amíg itt lakok. Hatkor felkeltem, majd háromnegyed hét előtt pár perccel az árvaház elé, ahol már várt Miss Stone. 
-Jó reggelt Miss Stone köszöntöttem.
-Jó reggelt Katherina!-bólintott, majd beültünk a kocsiba. Egy ideig némán ültünk, viszont kötelességemnek éreztem, hogy bocsánatot kérjek... .
-Én..bocsánatot szeretnék kérni a modorom miatt... . Annyi hirtelen jött minden...ezt nem tudtam máshogy lereagálni! Szóval...én bocsánatot szeretnék kérni magától Miss Stone!-mondtam. Az igazgatónő ellágyulva elmosolyodott.
-Tudom hogy ez nagyon nehéz magának, és én is elnézést szeretnék kérni, hogy olyan csúnyán rád kiabáltam. Egyébként láttam, hogy összebarátkoztál Lindsay-vel, Tiffany-val, és Ashley-vel! Nagyon szimpatizálnak veled! Nem sok mindenkit visznek köszöntő bulira!-mosolygott. Kissé lefehéredtem (haha lefehéredtem) a mondat hallatán.
-Öm...maga tudja hogy... .
-Persze! A lányok is tudják hogy tudom!-nevetett.-Ti négyen vagytok a legnagyobbak, vagyis Lindsay, és benne teljes mértékben bízom hogy vigyáz rátok. Illetve benned is, mivel nagyon érett gondolkodású lány vagy! Sokkal fejlettebb a korodnál!-mondta az utat figyelve.-De erről hogy én tudom senki nem tudhat, mivel, ezt nem szabadna megengednem. Egyébként jó volt? Gondolom Lindsay neked koktélt vett nem kólát!-nevetett. Kicsit furcsálltam hogy ilyen jó fej az igazgatónő, de inkább örültem. 
-Őőő, igen de ezt maga honnan tudja?
-Lindsey...amolyan titkos segítőm és elmesélte! 
-És akkor arról is tud, hogy találkoztunk a barátaimmal?
-Persze! Meg hogy Tiffany valami Pete nevű fiúval összejött, aki mát huszonhárom éves, de nem mondott semmi jót róla.
-Lindsey kicsit túl reagálja! Pete Patrick legjobb barátja és én is elég jól ismerem. Nem egy kifejezetten jó fiú, de biztos lehet benne, hogy semmire nem kényszerítené Tiffanyt!
-Rendben elhiszem! Lindsay...kicsit olyan mintha az anyukája lenne Tiffany-nak, de mégis a kishúgának tekinti. 
-Hát igen...mesélte Tiffany hogy-hogy is került ide, és mi volt vele kilencéves koráig...
-Igen. Ha akkor nem hívják rájuk a gyámügyet, akkor...lehet már Tiffany...-kezdett bele.
-Igen értem!-mondtam. Mint kiderült Miss Stone harmincöt (!!!!!) éves, és csak azért miss, mert még nem ment férjhez, de már jegyes. Megengedte, hogy így négyszemközt tegezzem. Hihetetlen jó fej! Nem is gondoltam volna. 
-Hát akkor jó tanulást, kettőre itt vagyok érted Katherina!
-Rendben! Szia!-mosolyogtam rá. A folyosón szokás szerint beszélgettünk Patrickkel, elmondta, hogy Pete komolyan megakarja próbálni Tiffany-val...hát...hajrá nekik! Egyébként senki nem beszélgetett velem, de már megszoktam! Nem túlzottan érdekelt se most, se máskor. Kettőre Elinor várt a suli előtt, Patricknek egy gyors csók után odaadtam egy cetlit amire az árvaház címe volt felírva, majd beszálltam a kocsiba. Az úton megint beszélgettünk, haza pedig egyszerre értünk a lányokkal így megint együtt tanultunk. Patrickkel megbeszéltem, hogy holnap suli után jöjjön az árvaházhoz. Vacsora, beszélgetés, fürdés, majd alvás...vagyis hármunknak. Lindsay-hez jött a barátja ezért ő ma nem aludta velünk... . 

14.rész-Buli 2.

-Az! Ezért inni sem engedem! Lehet nem vagyok még felnőtt sem, de muszáj kicsit anyáskodnom felette!
-Megértem persze...-bólintottam.
-Figyelj, Pete az egyik legjobb barátom, biztos lehetsz benne, hogyha Tiffany visszautasítaná ő azt felfogná, és nem kényszerítené SEMMIre!-mondta hangsúlyozva a "semmi"-t.
-Legyen így...-sóhajtott Lindsay.-Ha esetleg mégis...tényleg szimpatizálnának egymással, nem árt neki egy idősebb fiú.
-Én nem azt mondtam hogy Pete egy szent, mert nagyon nem az!-mondta Patrick.-Ő is fiúból, férfiből van...sok hülyeséget csinált már, és csinálni is fog abban biztos vagyok. Ezért egy ilyen fiatal lány...nem tudom...-húzta el a száját.
-Jó mindegy, majd kiderül!-zártam le a témát.
-Hová mész Tiff?-kérdezte Lindsay a felálló Tiffanytól.
-Vécére!-mondta furcsállva.
-Megyek veled!-álltam fel.
-Én is!-állt fel Lindsay is.
-Okés, akkor én is!-lépett ki Ashley.
-Sosem fogom megérteni a csajok miért járnak csoportosan vécére... .-jegyezte meg Pete a hátunk mögött.
-Látjuk jól el vagy Petetel Tiff!-kiabált be a fülkébe Lindsay.
-Igen! Annyira édes, és helyes..aww!-kiabált vissza álmodozva.
-Oh, értem!-mondta sejtelmesen.
-Mert?
-Hát...csak úgy kérdeztem.
-Nyugi, nem kell félteni!-lépett a csaphoz.
-Tiffany, Pete huszonhárom éves, te még csak tizennégy vagy!
-És?? Neked ebbe miért kell beszólni?-nézett rá szúrós szemekkel a szőke leányzó.
-Miért?? Miért?? Szerinted?
-Hagyjátok abba!-szóltam rájuk.-Az még semmit nem jelent hogy beszélgettek!-mondtam, bár rossz ötlet volt, mert Tiff arról kezdett magyarázni hogy de igen jelent, és hogy tuti járni fognak, Lindsay pedig arról, hogy igazam van, de mégis jelent akkor mi lesz? Én kettőjük között idegesen kapkodtam a fejem Ashley pedig, felvont szemöldökkel figyelte őket.
-Elég legyen már!-kiáltottam rájuk.-Szépen menjünk vissza, Tiffany te beszélgess Petetel, Lindsay te meg nyugodj le végre.
-Komolyan mondom ő itt a második legfiatalabb, de most olyan mintha ő lenne itt az egyetlen felnőtt!-mondta maga elé bámulva Ashley.
-Na! Köszönöm!-bólintottam felé széttárt karral.
-Jó!-morgott Lindsay.
-Kösz hogy megengeded!-vágta ki a vécé ajtót Tiffany, majd után sietve visszamentünk az asztalhoz. Mind a ketten mérgesen levágták magukat én meg fáradtan vissza ültem Patrick mellé, aki átfogta a derekam én pedig a vállára hajtottam a fejem.
-Mi történt?-suttogta a fülembe.
-Tiffany és Lindsay!-forgattam a szemem, mire felnevetett.
-Nem jössz ki velem?-kérdezte.
-Most ültem vissza!-nevettem fel.
-Nem baj!-puszilt bele a hajamba, majd felhúzott. Mindenki el volt foglalva, ezért nem vették észre hogy kimegyünk. A hideg, decemberi éjszakába már szinte fájdalmas volt kilépni, a fülledt, meleg helyről. Egy fa melletti padod céloztunk meg, amin meg volt fagyva a hó.
-Ne hogy felfázz gyere ide!-húzott az ölébe, én pedig a másik oldalon felraktam a lábam a padra, és a nyakába karolva a vállára döntöttem a fejem.-Ezek szerint mégsem olyan kínszenvedés az az árvaház...-mondta vigyorogva.
-Nem! Nagyon szép otthonos, és jó, hogy végre nem egyedül kell lennem! Meg hogy...vannak barátaim...bármint lány barátaim!-mosolyogtam.
-Értem!-bólintott.-Figyelj ami tegnap este történt...-kezdett bele.
-Az volt életem legjobb estéje!-öleltem át szorosan, majd hosszan megcsókoltam.-Nem kell ezt túlbeszélni!-suttogtam.
-Nem is magam miatt akartam!-vigyorgott kajánul, majd hosszan megcsókolt. Fogalmam sincs mennyit ülhettünk ott, de nevetésre lettem figyelmes a bár felől, ahol megpillantottam a hatfős társaságot.
-Szerintem menjünk!-állt fel, majd kézen fogva oda sétáltunk hozzájuk.
-Húha, lányok sietnünk kell vissza!-mondta Lindsay a telefonjára pillantva.
-Mert?-kérdeztem.
-Mert hajnali négy van!-nevetett.
-Ne máár! Maradjatok még!-vigyorgott Pete.
-Muszáj menni!-nézett Lindsay szúrós szemmel végig rajta. Hát...nem nagyon bírja Pete-et azt látom... . Mindenki búcsút vett egymástól, majd...Pete Tiffany-t magához húzva hosszan megcsókolta!!!! Mind a hatan tátott szájjal bámultunk rájuk.
-Sziasztok!-köszöntünk, majd mindenki elindult a saját irányába. A busz út csendben telt, mivel fáradtak voltunk, plusz még a Tiffany & Pete csók is... . Tiff az egész utat végig smsezte, mi pedig csendben bámultunk ki az ablakon. Visszaérve felmásztunk, majd visszavéve a pizsit az ágyba feküdtünk.
-Akkor...most már csak nekem nincs pasim?-kérdezte suttogva Ashley. Szegény nem kapott választ, cska tőlem.
-Úgy tűnik!-nevettem, majd lehunyva a szemem elaludtam... .

13.rész-Buli

-Katherina!-hallom magam mellől hajnali egy körül a suttogást.-Katherina ébredj már!-ráncigált Ashley.  
-Mi? Mi az? Mi történt?-kérdezem fáradtan. 
-Köszöntő buliiii gyerünk kelj fel!
-Mi ne máár!-csuktam vissza szemem. Pár percig nem állt mellettem, viszont amikor vissza jött, nem üres kézzel jött...egy hideg pohár vízzel... .-Ááá idióta!-ugrottam ki az ágyból.
-Nyugi majd megszokod!-vont vállat. Az álmosság teljesen kiment a szememből, ezért felkapcsoltam a kislámpám, és körül néztem. A három lány felöltözve, vigyorogva nézett rám. 
-Őőő, és akkor most hova megyünk?-kérdeztem lekapva a pizsama felsőm. 
-A városba!-közölte Lindsay. 
-Oké, és akkor mit vegyek fel?-kérdeztem a fekete csőnadrágomban, és egy szál melltartóban a szekrény előtt álldogálva. 
-Na nézzük!-ugrott mellém Tiffany a szoba stylistja.-Húú, nem tudom..-nézegette a szekrényem.-Talán ez?-mutatta fel a fekete, felsőm, aminek a hosszú ujja, és a nyaka csipkés. Gyorsan felvettem, majd kifestettem magam szokásosan, a hajam megfésültem, majd magam kaptam a fekete bakancsom, és a kabát. 
-Jó ez így?-kérdeztem. 
-Tökély!-bólintottak mosolyogva. Olyan jó érzés hogy nem cikiznek a gót stílusom miatt! 
-Gyerünk menjünk most már!-lépett az teraszhoz Lindsay, majd kecses, gyors mozdulattal lemászott. Utána következtem én. Kissé bénán, de sikerült lejutnom, utánam Tiffany, majd Ashley. 
-Na gyerünk!-nyitotta ki megint csak Lindsay a kivágott kerítést. Gyorsan kilépkedve már szabadok is voltunk. 
-Hú, ez gyors volt!-mondtam mosolyogva. 
-Nálunk már így megy!-nevetett Tiffany. 
-Fél kettőkor jön a busz, vagyiiis most!-néztünk a buszmegálló felé menő busz után.-Na futás!-mondta, mire mind a négyen őrült tempóban sprintelni kezdtünk, éppen hogy sikerült felszállnunk, Ashley táskáját oda is csukta a busz ajtó, ami persze röhögtünk egy jót. A buszon nem voltak valami sokan, egy részeg fazon, és egy ötös lány csapat, akik egy-egy üveg pia volt a kezükbe. 
-Nagyjából mennyi idő innen a belváros?-kérdeztem levágva magam az ülésre. 
-Őő, negyed óra kb.-mondta leülve mellém Lindsay. 
-Olyan közel van? A házunktól majdnem egy óra volt!
-Hát az árvaház majdnem a városban van!
-Oh,értem!-mondtam. Az út további részében beszélgettünk, nevettünk szóval el voltunk.-Hűű!-ámultam. Chicago eleve szép, de sötétben kivilágítva...egyszerűen hihetetlen!
-Szép mi?-nézett körbe mosolyogva Lindsay. 
-Nagyon! Akkor hova megyünk??-kérdeztem izgatottan. 
-Pineapple bár!-mondta.-A biztonsági őr az ismerősöm ismerőse, szóval be fog engedni, a pultos meg szintén ismer szóval... .-mondta nevetve. Zökkenő mentesen átengedtek minket és mi azonnal a pulthoz mentünk.-Két kólát, és két koktél kérnék!-állt meg a pult mellett Lindsay.
-Mizu van Lin? Rég láttalak!-kezdett csevegésbe a pultos. 
-Kösz meg vagyok! Ő itt Katherina Salvatore az új szobatársunk, ma van a köszöntő bulija!-mutatott be. 
-Szia Dylan Planel vagyok!-vigyorgott rám. 
-Tizenöt éves, és van barátja!-szólt közbe Lindsay. 
-Tizenöt? Azt hittem tizennyolc!-nézett rám. 
-Mindenki azt hiszi...-forgattam a szeme. 
-Várjunk...két koktél?-esett le Tiffany-nak.
-Igen én és Katherina is azt iszik!-bólintott.
-De hát...ő is tizenöt!-mondta Ashley.
-Igen, de ő már rúgott, be szóval tudja nagyjából a mértéket! Ugye jól gondolom?-nézett rám. 
-Azt tuti...sosem iszom többet annyit!-nevettem a kezembe kapva a koktélt. Egy ideig üldögéltünk, beszélgettünk, táncoltunk, majd ismerős nevetés ütötte meg a fülem. Az egyik asztalhoz fordulva mit látok? Patrick, Pete, Joe és Andy (Patrick énekes egy bandába) ott ülnek. 
-Lányok!-kiabáltam rájuk a hangos zene miatt. 
-Mi az?-kérdezte Lindsay. 
-Nézzetek oda!-mutattam a srácok felé. 
-Jéé az ott Patrick és ki az másik három srác?-nézett oda Ashley. 
-Patrick énekes egy bandába és az a három srác körülötte a másik három banda tag! Pete, Joe és Andy! Na menjünk oda!-ragadtam meg Lindsay karját, és oda rohantunk hozzájuk. 
-Sziasztok!-köszöntem, mire mind a négyen döbbenten néztek rám. 
-Katherina?-eszmélt fel először Pete. 
-Aham!-vigyorogtam.-Ők itt Lindsay, Ashley és Tiffany!-mutattam be a barátnőim a srácoknak. 
-Sziasztok!-köszöntek egyszerre. 
-Mit kerestek itt?-kérdezte Patrick miközben csókot nyomott a számra, mivel beültem mellé.
-A lányokkal vagyok egy szobába, és ilyen köszöntő buli, hogy új vagyok!-mondtam.-A többit majd elmesélem!-suttogtam a fülébe, mire bólintott. Lindsay mellettem ült, Patrick mellett Pete és mellette Tiffany, Ashley pedig Lindsay és Andy mellett. Pete és Tiffany elég szorosan egymás mellett ülve vihogtam amit kikerekedett szemmel figyeltem, mivel Tiffany tizennégy éves, Pete pedig huszonhárom!! Pete már felnőtt Tiffany, meg még hát...gyerek. Jó csak egy évvel fiatalabb, de Patrick nem huszonhárom, csak tizennyolc. Lindsay Patrick beszélgetett, Ashley pedig Andyvel és Joeval beszélgetett. Finoman megböktem Patrick oldalát, mire felkapta a fejét és Lindsey is rám nézett. 
-Oda nézzetek!-mutattam Pete-re, aki éppen Tiffany derekát szorongatta. 
-Ezt komolyan nem hiszem el!-nézett rájuk Lindsay elkerekedett szemekkel. 
-Áh, csak Pete!-forgatta nevetve a szemét Patrick.-Minden lányt becserkész! Miután rájön, hogy Tiffany még mennyire fiatal nem fog akarni tőle igazán semmit!-mondta.
-Ugye ezzel nem azt akarod mondani hogy...-nézett rá kikerekedett szemmel Lindsay.
-Nem, ezzel azt akarom mondani, hogy itt ölelgeti most, de kislányokkal nem kezd ki!
-Hát nagyon remélem...
-Nyugi Lindsey! Pete jó fej, csak kicsit nőcsábász!-mondtam. 
-Kicsit?-nézett rám Patrick. 
-Jó nagyon....-nevettem. 
-De Tiffany nem nő! Egy fiatal tini lány, aki tuti beleszeret Pete-be percek alatt! Nézz csak rá!-bólintott feléjük. Miközben Pete valamit magyarázott neki, Tiffany pedig csillogó, szerelmes tekintettel nézett itta Pete szavait. 
-Jó, majd kiheveri! Mindig ilyen anyáskodó vagy Tiffany felett?-kérdeztem. 
-A nyomor telepen ahol élt, a kínok kínját megjárta! Szerencsétlen lányt, kilenc éves korában öten erőszakolták, ebbe benne van az apja, és a két bátya is! Csodálkozol hogy vigyázok rá??-mondta.-Az anyja prosti volt!
-Te jó ég!-néztem rá.-Ez durva..szegény...
-Bizony... . Rengeteg sérelem érte szegényt... . Bárhova megyünk csakis a nála sok évvel idősebb pasikat hajkurássza az apa komplexusa miatt! Igazából az apja abszolút nem foglalkozott vele, sőt verte. Muszáj őt megvédeni, mert simán elképzelhető, hogyha tudna összejönne egy harmincas pasival is!-mondta.
-Ez...nagyon durva...-nézett maga elé kikerekedett szemmel Patrick... .

2014. június 29., vasárnap

12.rész-Barátok?!

-És hány éves?-kérdezte Ashley.
-Tizennyolc...most végzős!-pirultam tovább.
-És te egyébként te hány éves is vagy?-kérdezte Tiffany.
-Tizenöt!
-Komoly?-döbbent le Lindsay.-Azt hittem te is annyi vagy! Bőven idősebnek nézel ki!-röhögött.
-Tudom...mindenki ezt mondja!-mosolyogtam.-Egyébként ti hány évesek vagytok?
-Én tizennégy!-mondta Tiffany.
-Tizenöt!-sóhajtott Ashley.
-Én tizennyolc, mint Patrick!-mosolygott Lindsey.
-Értem! És...ki lehet menni egyedül? Mondjuk sétálni, vagy nem tudom.
-Hát...-húzta el a száját Tiffany.-Nem sajnos. Mi is csak úgy tudunk, hogy behazudunk valamit, pl. hogy külön órán vagyunk, vagy korrepetáláson, meg satöbbi.
-De kimászni is kiszoktunk néha az ablakon!-nevetett Lindsey.
-Őőő, a harmadik emeleten vagyunk!-nevettem.
-Na megmutatjuk a mi titkos kis "mászókánk"!-mondta, és a teraszhoz vezetett. A terasz az udvarra vezetett, de igazából senki nem volt ott, néhány madáron kívül, plusz közvetlen egy fa állt mellette, aminek az ága pont úgy lógott a teraszra, hogy ki lehessen mászni rajta.
-Hű! Ez nagyon jó!-dicsértem meg.
-És nézd! Még a főkapuhoz sem kell menni!-mutatott a kerítésre, ami alul fel volt szakadva.-Úgy van beállítva, hogy esetleg ha az őrmester véletlen erre járna, akkor se látná!-magyarázta.-Az út pedig ugyan oda vezet, egy kis kerülővel.
-Értem! Én még meg sem kérdeztem...nektek van barátotok?
-Nekünk nincs, de Lindsey-nek van...-húzta el a száját a másik két lány.
-Igen. Tom, nem rég volt húsz éves!-mondta mosolyogva.
-És, akkor hogy szoktatok találkozni?-kérdeztem.
-Na ezért is mutattam a lemászót, hogyha Patrickkel szeretnél találkozni így sikerül! Minden este, néha nappal is egyébként, itt szoktam lemászni! Este kilenckor szoktam menni, ő ott szokott várni, és vagy bulizni megyünk, vagy a lakására!
-Na, de mi sem szoktunk itthon ülni!-szólt bele Ashley.-Ha bulizni mennek néha mi is megyünk, meg csak úgy sétálni, barátnőkkel találkozni satöbbi.
-És hogy engednek be egy diszkóba, és gondolom Lindsey te nem kólát szoktál inni!-nevettem.
-Hát ezt jól gondolod! A haverom húszon három éves, szóval ő már nagykorú!
-De igen mi kólázunk...nekünk Lindsey nem engedi a piát! Sőt még egy koktélt sem!-mondta morcosan Tiffany.
-Ebben a korban nem tudja az ember a mértéket...nem engedem hogy úgy járjatok mint én! Tizenöt voltam amikor először berúgtam egy házi buliban... . Nem jó higgyétek el!
-Ismerős...-mondta utalva.
-Te már rúgtál be??-döbbentek le megint.
-Igen! Amikor még nem jártam Patrickkel, akkor hívott meg egy végzős buliba...-húztam el a szám.-És akkor majdnem...khm...szóval egy idegen sráccal...de csak majdnem! Patrick konkrétan letépett róla az elmondása szerint!
-Az durva...és te Patrickkel már...?
-Tiffany! Ne kérdezz már ilyeneket!-szólt rá Lindsey.
-Igen!-hajtottam le a fejem rákvörösen. A szemem sarkából láttam a lányok teljesen lesokkolt arcát.
-Hát csajszi jól benne vagy az életben...-mondta Ashley.-És mikor?
-Khm...tegnap este... . Segített pakolni, és nem akartam hogy olyan későn hazamenjen... .-mondtam. Sosem mondanék el ilyeneket senkinek, de egyszerűen ilyen rövid idő után is úgy érzem, hogy hármójukban tényleg megbízhatok!
-Okééé, erre nem számítottam....-mondta nevetve Tiffany.
-Dehogy nem számítottál!-forgatta a szemét Lindsay, Tiffany pedig összehúzott szemmel bemutatott neki, erre persze kitört belőlem és Ashley-ből is a nevetés.
-Egy fontos kérdés...közös reggeli van ugye?
-Igen! Hétköznap reggel hétkor van reggeli, hétvégén kilenckor vagy tízkor, de például akkor ki lehet hagyni ha tovább alszol esetleg. Vacsora hatkor van, hétvégén viszont ebéd is van és az pedig egykor vagy délben. De minket a nagyobbakat kiszoktak engedni, hogy így csoportban elmehessünk a boltban, vagy néha még a plázába, de az árvaház annyira nem gazdag hogy ezt sűrűn megengedje magának!.magyarázta Lindsay. Látszik hogy ő a legnagyobb, mivel teljesen máshogy beszél mint például Tiffany.
-Értem!-gyorsan küldtem Patrick egy sms hogy nagyon jó minden, mivel nem akartam hogy izguljon. A lányok segítettek kipakolni, felragasztani a posztereim, meg úgy az ízlésem szerint berendezkedni. Közben végig beszélgettünk, nevettünk, hülyéskedtünk, zenét hallgatunk. Hatóra előtt lesétáltunk az ebédlőbe. Azt gondoltam, hogy olyan lesz mint egy iskola ebédlője, de nagyon nem olyan! Rendesen olyan mint, egy lakás étkezője. Négyes asztalok vannak, szóval mi együtt ültünk. Rántott hús volt sült krumplival és alma. Nem tudom mikor ettem utálja meleg ételt de komolyan! Nemhogy jól esett végre, hanem még nagyon finom is volt! Hat után a kicsiknek közös játék volt, mehetett aki akart, mi pedig a szobánk ment, ahol két csomag chips felbontása után filmet néztünk (elég furcsa tudom, de a nagyobbak kaptak szobánként egy laptopot). Tizenegy fele zuhanyzás következett. A közös fürdök sokszor koszosak, de ez nagyon szép tiszta és ez is otthonos! Fogmosás, majd beszélgetés és alvás... . Már amikor lefeküdtünk tudtam hogy készülnek valamire... .

11.rész-Az árvaházban

Reggel Patrick mellett ébredtem...fogalmam sincs jó ötlet volt-e így tizenöt évesen, de valószínűleg nem, de ezen már késő gondolkodni. Felöltözés után már nem volt idő reggelizni, mivel megjött az árvaház igazgatónője Miss. Stone.
-Jó reggelt Katherina!-köszöntött mosolyogva.-És kicsoda ez az úriember?-kérdezte szúrós szemmel végig mérve Patricket.
-Ő a barátom Patrick Stump!-mondta összehúzott szemmel.
-Oh, értem! Akkor induljunk is!-vigyorgott rám megint. Morgolódva bólintottam, és Patrick kezét megfogva kisétáltunk az ajtón, majd bekulcsolva a lakást a kocsi felé vettük az irányt.
-Mindjárt beszállok!-mondtam.
-Jó, de siess!-nézett mérgelődve az órájára.
-Hát akkor...-sóhajtottam..Szia!-lépett mellém, majd elé lépve megcsókoltam, ő pedig az egy kezével a fejem a másikkal a derekam megfogva szorosan átfogott.
-A suliban holnap!-döntötte a fejét a homlokomnak, majd egy utolsó csók után beszálltam a kocsiba, és elindultunk az árvaház felé.
-Hány éves is vagy Katherina?-kérdezte Miss Stone.
-Tizenöt!-morogtam az ablakon kibámulva.
-És Patrick?
-Tizennyolc!-válaszoltam ugyan olyan monoton hangon.
-És...volt esetleg köztetek már...-kezdett bele.
-Magának ehhez rohadtul semmi köze!-ripakodtam rá.
-Ezek szerint igen...-mondta lenézően.
-Magának ehhez nincs köze! Nem ismer se engem, se Patricket! Az árvaház igazgatónője, igazából fogalma sincs ki vagyok, csak muszájból jegyezte meg a nevem is! Szóval engem maga ne okítson ki!-kiabáltam rá.
-Nem tűröm, hogy egy taknyos kis tizenöt éves így beszéljen velem! Engem egyáltalán nem érdekel a maga élete, nekem van sajátom is, de az árvaházba kisebb gyerekek is vannak, ezért nem tűröm, hogy esetleg ilyesmiről tudjanak!
-Biztos lehet benne, hogy egyik gyerekkel sem fogok beszélni, semmiről, nemhogy az életemről!
-Mint már megjegyeztem nem érdekel az élete, de vagy normálisan viselkedsz, vagy...
-Vagy mi? Kirak az árvaházból? Azzal csak jót tenne velem!-emeltem fel megint a hangom, majd egy hirtelen fékezés következtével megragadta a karom, és idegbetegen rám nézett.
-Ide figyelj! Én nem tehet arról hogy ide kerülsz! A legkevésbé sem érdekelsz, sőt az lenne a legjobb ha nem is jönnél, de nekem ez a munkám, és abba az árvaházba olyan kisgyerekek is vannak, akiknek sokkal, de sokkal nehezebb az életük mint neked, szóval ha bármelyikükkel is bunkón, alpári módon viselkedsz, akkor megkeserítem a napjaidat amíg ott vagy! Megértetted?!-nézett rám.
-Igen!-mondtam kirántva a karom a szorításból. Az út további része csendben telt, mivel zenét hallgattam, vagy csak bámultam ki az ablakon. Nagyon utálom, már most ezt a nőt, de sajnos igaza van... . Olyan kisgyerekek is vannak ott, akik elég valószínű hogy ott fognak felnőni, és sokkal rosszabb helyzetben vannak mint én. Bár a rokonaim nincsenek, de én már tizenöt vagyok, közöttük meg akár ötéves is lehet... . Nagyjából egy órára van kocsival, ezért aránylag hamar odaértünk. Egész barátságos hely. Hatalmas, de nem olyan mint a filmekben, hanem kifejezetten otthonos! A hideg ellenére sok gyerek játszott kint, de bent is jócskán voltak. A cuccaimat segítettek felhordani az ott dolgozok. A harmadik emeltre kellett mennem, ahol egy hosszú folyosó tárult elém. Kor szerint vagyunk osztva, ezért a harmadik emeleten tizenháromtól felfelé vannak lányok, a szobákba pedig max. három év különbség lehet. A száz huszonkettes szobába kellett mennem. Megállva előtte nagy levegőt vettem, majd beléptem. Nem gondoltam volna hogy ilyen, lesz...komolyan! Egy elég nagyszobáról van szó, amiben négy ágy található. Kettő az ajtó falán, kettő vele szembe. Középen egy nagy, fehér (!!!!) puha tapintású szőnyeg. Abszolút nem rideg árvaház hatása volt, hanem otthonos, lányos. Lila falak, laminált padló. Három lány ült a szőnyegen (én vagyok a negyedik), aki az érkezésemre felém fordultak és kedvesen köszöntöttek.
-Szia!-köszöntek egyszerre.
-Katherina ugye?-mosolygott egy szőke hajú, fogszabályzós, de igazán szimpatikus lány.
-I-igen!-dadogtam.
-Az én nevem Tiffany Gold!-állt fel.
-Katherina Salvatore!-néztem rájuk erőltette mosollyal.
-Én Ashley Smith!-vigyorgott rám a vöröske.
-Lindsey Portman!-mondta végül a legidősebbnek kinéző lány. Egy pillanatig esetlenül álltam mivel nem tudtam melyik is az én ágyam.
-Oh, az a te ágyad!-törte meg a csendet Ashley.
-Öm...köszi!-sétáltam az ajtófalán lévő, ablak melletti ágyhoz.
-És te...hogy-hogy itt vagy?-kérdezte Tiffany.
-Szóval nekem születésem után nemsokkal meghalt betegségben, és apukám emiatt öngyilkos lett, aztán a nagynénémmel éltem Angliában, ötévesen ide költöztünk Chicago-ba, a nagyszüleim októberben haltak meg, és a nagynéném másfél hónapja halt meg, de tegnapelőtt tudtam meg én is.-húztam el a szám.-Na és ti?-kérdeztem.
-Szóval nekem anyám három éves koromba inni kezdett, apám elvált tőle, és kitagadott, a nagyszüleim ötéves koromban meghaltak és azóta itt lakok!-mesélte Lindsey.
-Tavaly nagyjából az egész család buszos kirándulásban baleset szenvedett, és én is majdnem meghaltam.-mondta Ashley.
-Én meg évekig a nyomor telepen éltem, mikor tíz évesen végre kihívták a gyámügyet, és kiszabadulhattam a pokolból... .-harapott bele a szájába Tiffany.
-Értem...-sóhajtottam.
-Na, de elégvolt a szomorkodásból!-huppant le az ágyára Ashley.-Mesélj magadróól!-néztek vigyorogva.
-Huh, hát mint mondtam angol vagyok, Londonban születtem, a családomhoz hívően én is elég angol vagyok. Teázás stb.!-ültem le az ágyamra mosolyogva.
-Hűűű, ez de király!-csillant fel a szeme Ashley-nek.
-És ebből adódóan vagy gót?-tette keresztbe a lábát Lindsey.
-Igen!-bólintottam. Nagyon kezdem megkedvelni a lányokat! Nem típusom barátkozni ilyen lányokkal, de ők tényleg nagyon kedvesek.
-És...-vigyorgott sejtelmesen Tiffany.-Van pasid?-kérdezte izgatottan.
-Hát..igen!-pirosodtam el.
-Juuuuj! És hogy hívják??? Van róla képed?-ültek le mellém az ágyra.
-Patricknek hívják!-mutattam feléjük a telefonom.
-De cukiiiii!-csillant fel a szemük.
-Nem az estem, de nagyon édes!-nézegette Lindsey.
-Az!-bólogatott a másik két lány is... .

2014. június 28., szombat

10.rész-Mi lesz velem?

-És az már biztos hogy árvaházba kerülsz??-kérdezte csodálkozva Patrick.
-Elég valószínű...tizenöt éves vagyok! Család nélkül!-szipogtam.
-Valahogy biztos meg lehet oldani...nem engedem hogy árvaházba kerülj!-ölelt át szorosan.-Majd én örökbe fogadlak!-nevetett.
-Kár hogy nem vagy még huszonegy!-nevetettem keserűen.
-Hát igen...! Pedig nagyon szívesen lennék a nevelőapád!-mosolygott rám a homlokát az enyémnek döntve.
-Furcsa lenne megcsókolni az apám...-ráztam meg magam eltorzult fejjel.
-De hát nem vagyok huszonegy, ezért nem fogadlak örök be, így csak nyugodtan!-mosolyodott, és magához húzva hosszan megcsókolt. A gondolat arcon csapott, hogy ez nem vicc, és komolyan megyek árvaházba ha nem találunk ki valamit! Sosem sírtam csók közben, ezért furcsa érzés volt... .
-De akkor...-szipogtam.-mi lesz velem? Én nem akarok árvaházba menni!-hajtottam le megint szomorúan a fejem.
-Van egy ötletem... . Mi lenne ha a szüleim vennének gyámság alá? Mert örökbe fogadni csak akkor tudnak, ha már az árvaházban élsz, de gyámság alá tudnak venni.
-És ők ebbe beleegyeznének?-kérdeztem a szám elhúzva.
-Szerinted?-kérdezte rám mosolyogva. A szüle nagyon kedvelnek több okból is, szóval... .
-Hát...remélem!-bár egy délután alatt mindent elvesztettem, de mégis a boldogság apró jelét véltem felfedezni... . Illetve volt egy dolog ami aggasztott... . Mi lesz ha Patrick ez nem tart örökké? Mi van ha ez csak egy tini szerelem? A rossz gondolataimat elhessegetve inkább maradtam a jelenben.-Jó, de akkor ezt a szüleiddel is meg kéne beszélni nem?
-Igen! Gyere!-húzott fel a földről.
-Most rögtön?
-Persze!-bólintott. Patrickék tíz percre laknak, ezért gyorsan oda értünk hozzájuk, ahol a szülei beleegyeztek a dologba, de a gyámhivatalban... .
-Sajnálom Mr. és Mrs. Stump, de Katherinát ilyen módon nem tudják gyámság alá venni!-jelentette ki a gyámügyes.
-És mégis miért nem megoldható ez?-kérdezte Patricia Patrick anyukája.
-Mivel ez akár hónapokba is telhet, és Katherinának azonnal szüksége van lakhelyre és felügyeletre. Sajnálom, de az árvaházon kívül nincs más megoldás. Onnan viszont ötökbe fogadhatják, de csak bő egy hónap után!-mondta. Teljesen sokkot kaptam...nincs más lehetőségem...megyek az árvaházba...hihetetlen. Patrick látva a lefehéredett arcom, összekulcsolta a kezem az övével, és így hallgattuk tovább a beszélgetést.
-És akkor egy hónap?-kérdezte végül Patrick apukája.
-Nagyjából, de lehet több is!-bólintott a gyámügyes. Több is?? Egy hónapot sem fogok kibírni!
-Akkor köszönjük! Viszontlátásra!-álltuk fel, és kiléptünk a levegős előtérbe.
-Ne aggódj Katherina!-karolta át a vállam Patricia.-Amint lehet azonnal örökbe fogadunk!-mosolygott rám, és puszit nyomott a fejemre. Mosolyt erőltetve a fejemre bólintottam és elindultunk a kocsihoz. Patrick szülei ki tettek minket nálunk, a házba berontva levetettem magam a kanapéra, és hangos sírásban törtem ki.
-Nyugalom Katherina! Semmi baj nem lesz!-csitítgatott átölelve Patrick.-Egy hónap!-mosolygott biztatóan.
-Egy hónap! Az rengeteg! És nem hallottad mit mondott? Lehet hogy több is!-akadtam ki még jobban.
-Gondolj úgy rá, mint az Árva című filmben lennél! Te lehetsz a gyilkos, ijesztő lány!-mosolygott biztatóan.
-És majd ha örökbe fogadtok mi lesz?-nevettem fájdalmasan.
-Akkor...ott már nem leszel olyan!-mondta rémülten, mire felnevettem. Annyira szeretem benne, hogy bármi rossz történik (persze ha nem halál, mert azzal nem viccel...) elvicceli! Fájdalmas pillanatokkor is mosolyt tud csalni az arcomra!-Figyelj...minden rendben lesz!-komolyodott el.-Egy hónap nem a világ!-nyomott puszit a homlokomra.
-De én nem akarok árvákkal karácsonyozni...-bújtam hozzá.
-Nem is fogsz!
-De, mert karácsonykor pont ott leszek... .
-Hidd el hogy nem velük fogsz...
-De...
-Csak hidd el!-ölelt át szorosan.
-Hát jó..hjaj akkor elkezdek össze pakolni...segítesz?-kérdeztem.
-Persze!-tolta fel magát.
-Holnap jön az igazgató nő?-kérdezte, miközben felsétáltunk az emeletre.
-Igen..és fogalmam sincs mi lesz a bútoraimmal... .-húztam el a szám.
-Majd mi eltároljuk amíg csak kell!
-Komolyan?
-Persze!-mosolygott. Előkeresve a bőröndjeim és a dobozokat. Nagyjából éjfél után lettünk kész, ezért úgy döntöttünk Patrick marad nálam alszik... .

2014. június 26., csütörtök

9.rész-Romokban az életem...

A nagy netezés közepette hangos telefon csöngés üti meg a fülem. Komótosan kikelve az ágyból elsétálok az emeletről és a fülemhez téve a vezetékes telefont bágyadt hangon beszólok.
-Haló tessék?
-Jó napot!-szól bele kimérten egy férfi hang.-Katherina Salvatore-val beszélek?-kérdezi.
-I-igen!-dadogom megilletődve. 
-Elinor Salvatore repülőbalesetet szenvedett, és meghalt.-nem tudom ki lehetett, de biztos nem én vagyok az első akinek ezt mondja.
-Elinor Salvatore?-csattanok fel.-Biztos ő?? Nem lehet hogy összekeverték valakivel?-kiabálom hisztérikusan. 
-Sötét barna haj, zöld szem, angol származás! Sajnos ennél többet nem tudok mondani!
-Az...az ő.-motyogom.-Én...viszont hallásra!-rakom le a telefont. Egy pillanatig alig akartam elhinni, hogy az egyetlen család tagom aki maradt (a nagyszüleim októberben meghaltak...vagyis a nagypapám és utána a nagymamám is!) meghalt! Senkim! Egyetlen családom tagom sincs! Egyedül maradtam! Hatalmas üvöltést követően, lerogytam a földre és hangos zokogásban törtem ki. Percekig csak bőgtem és bőgtem, mikor megint telefon csengés zavart meg.
-Jó napot Katherina Salvatore-val beszél?-szól bele megint egy férfi. 
-Igen!-jelentem ki szipogva. 
-A nagynénje halála után...-kezd bele, de én dühösen félbeszakítom.
-Nem rég halt meg és már zaklat???-kiabálok rá. 
-Kérem nyugodjon meg! Miss Salvatore értesülésünk szerint lassan másfél hónapja halott!-mondta ki. Teljesen ledöbbenve tátom el a szám. Ez hogy lehetséges??? És nekem miért csak most szóltak?????
-Másfél hónapja?-kérdezem halkan.
-Igen!
-Engem, körülbelül tíz perce értesítettek róla!
-Bocsánat, nekem erről fogalmam sem volt! Én a maga lakhatása miatt hívtam! El fogják árverezni a házat, amiből következik, hogy ki kell költöznie!
-Innen? Ebből a házból?-kérdem megsemmisülve.
-Igen!-sóhajt, mintha csak untatnám. 
-Viszontlátásra!-rakom le minden nélkül a készüléket. Semmi könny. Kővé dermedve ülök a padlón a térdemnél összekulcsolt kezekkel. Most sem maradhatok úgy ahogy vagyok, mivel csengés hallok meg.
-Jó napot!-nyitok ajtót egy kosztümös nőnek, negyven körüli nőnek.
-Szervusz! Gondolom te vagy Katherina Salvatore!-mondja mosolyogva ő is. 
-Igen!-motyogom lehajtott fejjel. 
-Én az árvaház igazgató nője vagyok Elisa Stone!
-Na neeeeeem! Én nem megyek árvaházba!-csattanok fel, és lendületesen berohanok a nappaliba, ahol levágom magam a földre.
-Értem hogy ez most nagyon rossz, de te kiskorú vagy, és nem élhetsz egyedül!-áll be mögém a nő, vállamra téve a kezét.
-Eresszen el!-sziszegem.-Én nem megyek árvaházba!-fordultam meg lendületből, így a fekete hajam a szemem elé került. Kissé ijedten hátra hőkölve eleresztett. 
-Sajnálom! Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés! Akkor szervusz! Majd még találkozunk!-fordult meg egy csinos mozdulattal, és kecsesen kitipegett a házból. Én meg ültem a padlón. Családtagok nélkül, ház nélkül, teljes árvaként, betegen. A sokktól ami ilyen rövid idő alatt ért nem bírtam sírni. Nem tudom meddig ülhettem ott, de Patrick hangjára lettem figyelmes. 
-Katherina!-guggolt le mellém ijedten.-Mi történt???
-Vége az életemnek!-mondom, ki és hátra döntve hangosan zokogni kezdek.
-Mi???? Mond már el mi történt!-kiabál.
-A nagynéném Elinor repülő balesetben meghalt, a házból kilakoltatnak, és mivel kiskorú vagyok, ezért mehetek az árva házba mivel egy család tagom sincs már!-mondom el egy szuszra, majd újra zokogni kezdek. 
-Ezt ugye most nem komolyan mondod...?-kérdezte döbbenten. 
-De!
-Te jó ég!-motyogja ő is megsemmisülten... . 

2014. június 24., kedd

8.rész-Betegen

Hajnali kettő...megint, csak éppen most másra kellek... . Szörnyen melegem van, szédülök, fáj a fejem és a torkom. Erőtlenül kikelek az ágyból, és a villanykapcsolót keresve kivánszorgok a fürdőbe. A lázmérővel együtt leülök a földre, és a fürdőkádnak döntve a fejem várom hogy megmérje hogy lázas vagy-e vagy sem. Hirtelen hangos csipogásra kapom fel a fejem, mivel majdnem elaludtam. Negyven?!!! Itt ülök egyedül lázasan, fáradtan a sötét lakásba... . Patricket nem akarom felhívni, meg egyébként is...lehet reggelre jobban leszek! Nehezen felhúzva magam kivánszorogtam a fürdőből, és visszaesve az ágyamba elaludtam... .

Reggel egy fekete macskanadrágot, fekete pólót, rá egy pulcsit vettem ami számomra kesztyű is volt, mivel rálógott teljesen a kézfejemre, szokásomtól eltérő bakancs, kabát, sapka, sál.
-Jó reggelt eszkimó!-mosolygott rám Patrick, és a számról lehúzva a sálat átölelt, és hosszasan megcsókolt. 
-Szia!-bújok hozzá. 
-Baj van?
-Hajnali kettőkor felkeltem negyven fokos lázzal...-sóhajtok. 
-És akkor most miért vagy itt??? Miért nem otthon pihensz?
-Mert...egyedül amúgy is unatkoznék...kibírom.-vontam meg a vállam. 
-Hát jó...-karolta át a vállam, én pedig fáradtan rádöntöttem a fejem, és így indultunk el. Első két szünetben a belső padokon üldögéltünk, viszont harmadik órán már nem bírtam... .
-Katherina, jól van?-nézett rám az angol tanár.-Falfehér, és az arca pedig teljesen vörös!
-Igen! Persze jól vagyok!-motyogtam.
-Menjen le az orvosiba, mert nem fest jól... .-mondta, mire bólintottam és lassan felállva kiléptem az ajtón. Vánszorogva lépkedtem, mikor a fiú vécéből ismerős köhögést hallottam meg. Megfordulva az éppen kisétáló Patricket pillantottam meg.
-Hogy-hogy itt vagy?-lépett elém, és átölelt.
-Leküldtek az orvosiba... .-sóhajtottam.
-Lekísérlek!-vált el tőlem, és megfogta a kezem.
-Nem neked most órán kell lenned...egyedül is le tudok vánszorogni... .
-Biztos?
-Biztos!-mosolyogtam.
-Hát jó...akkor szia!-nyomott puszit a homlokomra.
-Szia!-indultam el. Orvosi szobába bekopogva kinyitottam az ajtót, ahol jobboldalt egy ágy és egy szekrény helyezkedett el, baloldalt pedig asztal székekkel és egy kuka.
-Jó napot!-üdvözöltem kedvesen az iskola orvost.
-Szervusz!-mosolygott.-Ülj le!-lépett a szekrényhez, kivéve egy lázmérőt, miközben én lehuppantam az ágyra. Nagyjából öt perc telhetett el, míg el nem kezdett csipogni.-Jaj! Ez elég magas!-pásztázta az elektromos kis szerkezetet.-Haza engedlek, de mindenképpen menj el orvoshoz!-mondta, pakolászás közben.
-Rendben! Viszontlátásra!-nyitottam ki az ajtót.
-Szia!-mondta, de már éppen hogy hallottam az ajtón kívül. Hanyagul a vállamra dobtam a táskám, majd a portástól elköszönve elindultam a havas úton a buszmegálló felé. Pár perc várakozás után megérkezett a busz, ahol a táskámból kivéve a fülesem és a telefonom kizártam a külvilágot, vagyis zenét hallgattam. A monoton út után a betegekkel teli gyerekorvosi rendelőbe vártam egy órát (!!), míg végre behívtak.
-Jó napot!-léptem be.
-Szervusz! Ülj ide! Mi a panasz?-intett az előtte lévő szék felé az orvos, ahol kényelembe helyezve magam elmondta miért is vagyok itt.
-Láz, fejfájás, torokfájás, köhögés.-soroltam, miközben Mrs. Hamilton a tüdőmet hallgatta.
-Értem!-folytatta, miközben különféle információkat diktált az asszisztensének.-Influenzás vagy, pihenj otthon sokat, forró tea, C vitamin, köptető, amit felírtam recept be!-hallgattam bólogatva.-Ja és...Katherina!-szólt utánam.-Csak egy kicsit menj ki néha a napra nem is az csak azért mert falfehér vagy, hanem a D vitamin miatt is!-mondta, szinte könyörgően. Nevetve bólintottam, és becsuktam az ajtót. A közeli patikába megvettem pár dolgot, plusz a boltban vettem néhány kifogyni készülő ételt, mivel nem hiszem hogy ezen a héten lesz erőm bármit is venni... . Ezután vissza buszút, majd séta. Otthon kipakolás után forró fürdőt vettem, lázat mértem, majd teából, ennivalóból és gyógyszerből feltankolva felmentem az emeletre, ahol az éjjeli szekrényemre lepakoltam minden, és a laptopommal a kezembe bedőltem az ágyba. 

2014. június 21., szombat

7.rész-Egy nap együtt

Általában végig alszom az éjszakát a mait kivéve, ugyanis szomjúságra keltem. Az órámra pillantottam, ami hajnali ötöt mutatott. Árnyékként lépkedve a nyikorgó lépcsőn, mikor halk kaparászást véltem hallani a bejárati ajtón túl. Csendben oda settenkedtem, és horror filmbe illő módon a fekete hajam az arcomba fésültem és Samarásan állva lassan kinyitottam a nyikorgó ajtót. Gondoltam hogyha egy betörőről van szó akkor az ettől megijedt és elfut. Na, nem betörő volt, de az illető jobban megijedt mint a betörő.
-Váááá!-üvöltötte lányos sikolyhoz hasonlóan Patrick. 
-Úristen te mit keres itt?-söpörtem ki a hajam a szememből. 
-Én gondoltam meg...meglátogatlak...-mondta rémülten.
-Hajnali ötkor?-nevetettem, mire szaggatottan bólintott.-Jaj, gyere már be!-húztam magammal az elájulni készülő fiút. Felkapcsolva a villanyt a nappaliba vezettem. A világosban tökéletes láttam, az arca falfehér, a szája kililulva, és teljes sokk az arcán.-Jézusom jól vagy?? Kérsz inni?-kérdeztem ijedten. 
-Nem...nagyon nem vagyok jól, és azt hiszem egy csepp vizet se tudnék lenyelni... .-mondta maga elé bámulva. 
-Annyira sajnálom hogy megijesztettelek!-ugrottam az ölébe, és szorosan átöleltem. Még mindig mozdulatlanul ült, mire közel hajolva hozzá megcsókoltam. Mintha egy jégkockára forró vizet öntöttem volna, Patrick úgy "olvadt" fel, és szorosan átölelve tovább csókolt. Egyre hevesebben csókolt, mikor valami elkezdte nyomni a fenekem... . 
-Khm... .-váltam el Patricktől. 
-Öm...bocsi...-motyogta pironkodva. Nevetve megcsóváltam a fejem, és puszit nyomtam az orrára. Mivel a kanapéval szembe van egy tükör, így tökéletes láttam, hogy Patrick az alsó ajkába harapva, fájdalmasan végig néz rajtam. Egy fekete csipke spagetti pántos topp, és hozzá illő fekete csipke bugyi volt rajtam, ezért inkább a felöltözés mellett döntöttem. Fűző, szoknya, harisnya, bakancs, kiegészítők. Csak a szokásos. A fekete rúzs felkenési után komótosan lesétáltam a lépcsőn a konyhába, ahol Patrick otthon érezve magát teát ivott. Éppen mikor a pulthoz léptem ő is felállt, és mintha csak véletlen lett volna megérintette a fenekem. Kajánul rám vigyorogva puszit nyomott a homlokomra, majd nevetve leült. 
-Egyébként...minek jöttél ide ilyen korán?-kérdeztem fáradtan eszegetve a zabpelyhem. 
-Meg akartalak lepni!-mondta nevetve. 
-Hát sikerült...-mondtam.
-Neked meg megijeszteni!
-Azt hittem betörő vagy!
-Hát nem! De ha az lett volna, akkor ő már valahol Japán környékén lenne...-mondta utalva arra, hogy egy egészen kicsit ijesztő voltam. 
-Hát ezért sem nagyon értem, hogy miért pont én!-húztam el bizonytalanul megint a szám. 
-Hányszor mondjam el hogy, mert nekem te így vagy tökéletes! Amikor kilépsz az ajtón a hideg ködös napon, és egy pillanatra nem kapok levegőt, részben mert megijesztesz részben mert...-állt fel és mellém lépett.-gyönyörű vagy!-súgta a fülembe. Vajon lehetséges triplán beleszeretni valakibe? Mert velem most ez van... . Annyira szeretek vele beszélgetni! Az órák szinte perceknek tűnnek mellette, így történt, hogy majdnem elkéstünk a suliból. Az órák unalmasan és üresen teltek, viszont a szünetek csodálatosak voltak! A lefagyott, hideg padon üldögélve nézelődtünk és beszélgettünk. Mindezt úgy, hogy ő a derekam átölelte, én pedig a vállára hajtottam a fejem. Rossz indulatú emberek persze mindig vannak, ezért egy-egy szúrós beszólást is kaptunk, de kedves, mosolygós pillantásokat is kapott a kapcsolatunk... . Haza megint csak együtt mentünk, vagyis hozzánk. Jó lenne néha nála is, mert olyan régen jártam már náluk! Este kilencig együtt voltunk, mondjuk mielőtt kikísértem láttam rajta, hogy várta hátha mondom hogy aludjon itt, de ezt még korainak tartom... . Nem a kapcsolatunk frissége, miatt, hanem az én korom miatt... . Bevallom (és ezt már másik is mondták) fejlettebb vagyok, mint tizenöt, de próbálom visszatartani ezt..., ezért zuhanyzás után fáradtan bedőltem az ágyamba és gyorsan el is nyomott az álom.  

2014. június 18., szerda

Sajnálom...

Nem gondoltam hogy egyszer ezt ki fogom írni, de...szóval felfüggesztem a blogot... . Egyenlőre úgy tűnik örökre, de lehet csak egy időre. Még nem tudom hogy lesz. Magam miatt jutottam erre a döntésre... . Sajnálom! Egy dolog biztos. Azért a blog világ nem marad nélkülem, maximum egy másik történettel, ami nem fanfic és nem feltétlen szerelmes! :) Köszönöm csak ennyi akartam! ^^ Imádom az olvasóim <33333

2014. június 15., vasárnap

6.rész-Me and He

Reggel a ház előtt nem állt Patrick... . Ezek szerint vége a barátságunknak...csodás! Egyetlen barátom volt, akit igazán nagyon szerettem/szeretek és őt is elveszítem! Gratulálok Katherina! Szomorúan sétáltam a csúszós úton. A suliban nem volt kivel beszélgetnem, ezért inkább a egy pohár forró csokival bementem a terembe és némán bámultam magam elé. Derek végre békén hagyott Elinor lebetegedett, így ő se idegesített. Tőlem az egész iskola minden egyes embere eltűnhetne egy embert kivéve... . Pont akiről még hírből sem tudok semmit! Matekon konkrétan semmi nem történt, ahogy a többi órán sem. Vagyis de. Tanultunk, de pont arra nem volt kedvem figyelni! Állítólag még felelni is kihívtak, de annyira nem érzékeltem, hogy tizedik szólongatás után inkább kihívtak mást. Szünetekben is a teremben ültem, vagy olvastam vagy zenét hallgattam. Azt hittem elunom az életem! A nap utolsó csengője, szinte isteni szerencseként ért! Hamar hazaértem, betanultam, és készültem az esti bulira, amire egyébként még mindig nem tudom minek megyek. Egy kicsit elegánsabb, de inkább megszokott szettet vettem fel. Egyedül sétáltam a sötét utcán megint a suli felé. Minden felől diákok jöttek, és a tesi terem felé vették az irányt. Büfében vettem egy sajtospogácsát plusz kólát, és felültem a lelátóra. Eszegetés közben hallgattam a zenét és nézelődtem. Mondhatom nagyon jó program! Nagyjából már egy órája ment a buli, mikor leállt a zene és a fények a felállított színpadra irányultak, ahol Patrick (!!!) ült gitárral a kezében (egyébként játszik egy bandában).
-Katherina Salvatore! Szeretlek!-mondta ki, miközben a lelátóra nézett, és belekezdett...a Wonderwall-ba. "And after all, you're my wonderwall." ennél a résznél megint a lelátóra nézett. Fogalmam sincs honnan tudta hogy ott ülök, de ez az egész hihetetlen! A szám vége felé lesétáltam, és utat törtem a színpad elé. Mikor vége lett a számnak a fények újra a tánctérre irányultak, és folytatódott a buli. Kivétel nekünk. Patrick leguggolt elém, és a keze közé fogta a fejem.
-Szeretlek Katherina!-mondta ki, és hosszan megcsókolt.
-Neked csak Kate!-mosolyogtam rá, és újra megcsókoltam. A Elinor a nagynéném mesélte, hogy anyáék becéztek amíg éltek, plusz ő, és ezért másnak nem engedem hogy bármelyik becenevem szólítson. Csak annak akiről tudom, hogy igazán szeret! Leugorva a színpadról megfogta a kezem és kisétáltunk a tesi teremből.
-Ezt hogy csináltad?-kérdeztem.
-A stúdiós srác az egyik barátomnak a haverja, és ő megkérte hagy lépjek fel!-mosolygott rám.
-És ezt mind értem?
-Persze! Nem érdekelt hogy másnak fog-e tetszeni, csak az hogy neked!-állt meg és mosolyogva a szembe nézett.
-Köszönöm!-néztem rá vidáman.
-A barátnőmért bármit!-adott puszit a homlokomra. Átkulcsolva a nyakát a szemébe mosolyogtam, majd hosszú csókot nyomtam a szájára. Hazafelé utat végig beszéltük, otthon pedig nem csak beszélgettünk... .
-Lehet egy kérdésem?-kérdeztem mellé bújva.
-Persze!
-Miért pont engem választottál? Egy ijesztő, furcsa lányt?-kérdeztem.
-Miért? Hát pont ezért! Imádom benned hogy nem olyan vagy mint a többi lány! Minden délután teázol, az ember aki bejön megkérdezed hogy kér-e!-nevetett.-Imádom hogy simán elolvasol egy könyvet, ez által művelt vagy! Imádom minden szokásod, akármennyi furcsák is! Nekem te vagy a leggyönyörűbb, a legtökéletesebb!-mondta, és átölelve megcsókolt. Nálunk már megszokott hogy késő estig beszélünk, de élőben ez sokkal jobb mint telefonon! Hajnali egyig nálam volt, viszont akkor el kellett válnunk egymástól (egyenlőre megbeszéltük hogy nem alszik itt...). Miután egyedül maradtam gyorsan lezuhanyoztam, és álomba mosolyogtam magam... .

Húú, ha idáig eljutsz akkor egy igazi hős vagy! :D Ennél rosszabb részt remélem sosem írok, pedig ennek pont egy aranyos, szerelmes résznek kellett volna lenije, de hát...nem lett az. Nem baj, de legyél abba tudatban, hogy egy hős vagy! ;D <3 :*

2014. június 14., szombat

5.rész-Wonderwall

Különlegesség alkalomból egy videót szúrok be nektek:


Szokásos nap-...nak indult, aztán balhé lett vége. Reggel Patrick jött elém ahogy szokott, a suliba érve is szokásosan beszélgettünk. Csengetés után a helyemen ültem, mikor Derek megjelent mellettem.
-Szia Katy!-vigyorgott.-Hogy-hogy nem voltál tegnap este gépen?
-Egy Katherina vagyok, kettő semmi közöd hozzá, három én nem ülök egész este ott!-néztem rá szúrós szemekkel.
-Csak gondoltam ma elmehetnénk valahova... .
-Akkor rosszul gondoltad! Egyébként Patrickkel voltam, mivel szüksége volt rám!
-Patrickkel...Patrickkel.-mondogatta baljósan, miközben a helye felé ment. Először nem is értettem, viszont mikor mentem volna le órák után az aulába kiabálás csapta meg a fülem.
-Mégis mit képzelsz magadról hogy el veszed a csajom?-hallottam Derek hangját.
-Milyen csajod? Soha a büdös életben nem járni veled! Ezt nekem mondta!-üvöltött Patrick. Azonnal lerohantam, de mi előtt kiléptem volna pont láttam, hogy Derek bever egyet Patrick-nek.
-Te nyomorul állat!-üvöltöttem, miközben a véresen fekvő Patrick mellé térdeltem.
-Katy...én...itt álltam nyugodtan, erre nekem jött, én nem akartam bántani csak megvédtem magam!-hazudott.
-Persze! Csak mondom hogy az egész veszekedést hallottam!-kiáltottam rá, miközben zsebkendőt keresve felfogtam Patrick orrából ömlő vért.-Miért volt erre szükség ha?? Azt hiszed valamikor is esélyed van nálam?? Hát nagyon tévedsz! Soha a büdös életben még randira se mennék veled! Úgyhogy vagy leszállsz rólam, és Patrickről, vagy te akkorát kapsz mint szerencsétlen Patrick!-kiabáltam. Mivel Derek is látta már, hogy nem vagy annyira gyenge, így persze hogy inkább hátrált, és szó nélkül elment. Pár perc múlva már el is állt Patrick orrvérzése, ezért csak szomorúan üldögélt a földön. Valószínűleg, abban a tudatban hogy megütötte egy kilencedikes.
-Jobban vagy?-kérdeztem biztató mosollyal.
-Testileg igen...de, lelkileg nem nagyon. Hihetetlen hogy még egy kilencedikes is meg tud ütni! Szánalmas vagyok!-mondta a földet pásztázva.
-Egyáltalán nem vagy szánalmas!
-De. Soha nem lesz barátnőm. Egy ilyen szerencsétlennek, mint nekem sose lesz!-mondta már a síráshatárán. -De lesz!-mondtam. Közel csúszva átöleltem, és a fejét felemelve rá néztem. Egy ideig így néztük egymást, viszont erőt véve magamon közel hajoltam hozzá, és...megcsókoltam! Szorosan a nyaka köré csavartam a kezem, és ha szabadulni akart volna akkor sem tudott. Nem érzetem hogy átölt. Nem érdekelt, hogy esetleg ő ezt nem szeretné, csak önző módon azzal foglalkoztam, hogy én mennyire szeretném!
-Sajnálom, de ezt már nagyon régen szerettem volna megtenni!-mondta elengedve.
-Én...nem tudom mit mondjak!-motyogta.
-Semmit!-sóhajtottam.-Felejtsük el ezt az egészet! Maradjunk továbbra is csak barátok!-álltam fel, és szomorúan felé nyújtottam a kezem, segítség céljából. Miután felállt, elindultunk hazafelé. Az után egyikünk sem szólalt meg. Én azon agyaltam hogy most mi van? Vége a barátságunknak? Vagy ezt meg sem történtnek nyilvánítjuk?
-Holnap találkozunk!-álltam meg az ajtónk előtt.
-Igen! Akkor...szia!-köszönt el.
-Szia!-nyitottam ki az ajtót. Nem sírtam. Egy percet sem. Csak szomorú voltam. Teljesen, darabokra tört szívvel ültem le a kanapéra. Bámultam magam elé, és vártam a csodát, ami nem jött. Ezért inkább önsanyargatás helyett ételen, szomjan felmentem a szobámba, ahol leültem a gép elé. Egy ideig nyomkodtam, de hamar meg is untam. A fülembe dugva a fülhallgatót a szokásos számaim hallgattam. Illetve plusz egyet, ami nagyon nem az én stílusom, de pont megfelel a mostani hangulatomhoz...Wonderwall! Ez a címe... . Ez egy Oasis szám, aminek a refrénje így hangzik: And after all you're my wonderwall (És mindezek után, te vagy az én csodafalam). Egymást után körülbelül ötvenszer meghallgattam. A gondoltok csak úgy cikáztak a fejemben. Este hét órakor viszont megéheztem ezért lementem, és a szokásos tea mellett csináltam magamnak egy szendvicset. Fogalmam sincs, még hogy élek. Utoljára akkor ettem főtt ételt, mikor Elinor (a nagynéném, nem az osztálytársam) itthon volt. Vagyis augusztusban! Na de mindegy is! Tévé elé leülve megvacsoráztam, és zuhanyzás után kiválasztottam egy ruhát a holnapi suli bulira. Ez ilyen tél köszöntő buli, ami állítólag minden tél első péntekén van! A tökéletes ruha megkeresése után azon gondolkoztam, hogy minek megyek egyáltalán? Kísérőm nincs, Patrickkel meg nem tudom most mi van. Viszont az első ilyenem nem akarom kihagyni! Megyek egyedül mindegy. Bár még csak nyolc óra volt, de úgy sem tudtam mit csinálni, ezért inkább aludni menetem.

2014. június 12., csütörtök

4.rész-Szombat...

Kinyitva a szemem a szobámba találtam magam... . Akkor a bulit csak álmodtam vagy? Gondolatok csak úgy cikáztak a fejembe, viszont a fájdalom elnyomta... . Kómásan, szédülve indultam meg lefelé, ahol a konyhába Patrick találtam.
-Jó reggelt!-ültem le a székre.
-Neked is party girl!-mondta vigyorogva.
-Mi?-néztem rá hunyorogva.
-Meséljem el mit csináltál az éjjel?
-Kérlek!-néztem rá csodálkozva.
-Hát jó...de én szólta. Szóval Úgy kezdődött, hogy a kezedbe adtak egy poharat, amibe beleittál., és pont egy édeskés, gyümölcsös italt kaptál, ami egybe a legerősebb is!  Így kértél még egy pohárral, majd még eggyel, és így tovább!
-Jézusom...ugye....nem csináltam...semmit olyat amit nem kellett volna?-kérdezte ijedten.
-Nem!-nevetett.-Vagyis majdnem!
-Mi????-döbbentem le.
-Amikor kerestelek egy sráccal találtalak a szobában, de csak a póló levételig jutottatok, mert kirángattalak mellőle, és haza hoztalak!-mondta.-Vagyis haza támogattalak, és megjegyzem félpercenként meg kellet állnunk, mivel szépen vissza is jött a nem kis adag pia amit megittál!-sóhajtott.
-Uh!-húztam el a szám.-Akkor már hányni is láttál! Ez igazi barátság!-nevettem.
-Az!-nevetett ő is.
-Egyébként nagyon köszönöm hogy vigyáztál rám és haza hoztál!-mosolyogtam, és mellé lépve átöleltem.
-Ez csak természetes!-adott puszit az arcomra.
-Na jó én lezuhanyzom, mert bűzlök!-mondtam, és felrohantam a fürdőbe. Gyors zuhany magamra öltöttem egy otthoni szettet ami egy fekete gatyából, fekete szaggatott felsőből és fekete zokniból állt, így mentem le reggeli készítés céljából.-És akkor ma mész Elizabeth-tel randira?-kérdeztem, miközben az asztalnál kevergettem a teám.
-Igen!-mosolygott izgatottan. Alsó ajkamba harapva bólintottam, és próbáltam nem elbőgni magam. Őszintén meg mondom van egy sejtésem miért hat rám így ez a dolog... .-Viszont nekem most mennem kell!-állt fel.
-Rendben!-sóhajtottam.-Jó randit!-nyitottam ajtót.
-Meglesz köszi!-nyomott puszit a homlokomra. Szomorúan becsaptam az ajtót, és felrohanva a szobámba a kezembe kaptam a laptopom és benyomva a zenét szomorkodtam. Patrick oldalán rá kerestem Elizabeth-re amin igazából eléggé ledöbbentem... . Egy szöszi, kék szemű, pasztell színekben pompázó ruhájú lány nézett vissza rám. Hát ezek szerint Patrick az ilyen típusú lányokra bukik...vagyis nincs nála esélyem! Tényleg csak "barátok" maradunk... . Igen ezért vagyok ideges ha megkörnyékezi egy lány, mert több nekem mint egy barát. Eddig hittem a fiú lány barátságba...most már nem! Szomorúan lekapcsoltam a zenét a latopommal együtt és elaludtam... .

Este hét óra lehetett, mikor telefon csengésre ébredtem.
-Haló?-vettem fel álmosan hangon a telefont.
-Szia Katherina! Bocsi felébresztettelek?-kérdezte Patrick (hangját már egy millió ember közül is felismerem).
-Nem dehogy!- füllentettem.
-Figyelj nincs kedved eljönni velem sétálni?
-Neked most nem randid van?-kérdeztem furcsállva.
-De...az lenne, ha...figyelj gyere és elmesélem! Oda megyek eléd!
-Rendben akkor majd találkozunk!-tettem le a telefont. Gyorsan felöltöztem egy normális ruhába, majd a kabátom felkapva indultam.
-Szia!-mosolygott.
-Szia! Na mesélj mi volt?-kérdeztem izgatottan.
-Szóval háromnegyed hétkor találkoztunk volna a parknál. Na én ott is voltam és ő is. Ezzel nem lenne semmi baj, csak éppen egy másik sráccal smárolt szerelmesen....-mesélte szomorúan.
-Oh, sajnálom!-húztam el a szám, de a belül sírni tudtam volna a boldogságtól.
-Én is!
-Egyébként...miért hívtál ki?-kérdeztem reménykedve.
-Hát...beszélgetni!-mosolygott.
-Ja, értem!-szontyolodtam el. És hát így történt hogy este tízig sétáltunk a rettentő hidegben és beszélgettünk.
-Köszönöm hogy kijöttél miattam!-álltunk meg az ajtóba.
-Mire valók a barátok!-mondta fájdalmasan.
-Hát...akkor szia!-köszönt el.
-Szia!-búcsúztam én is. Egy ideig álltam mivel vártam valamire...de Patrick minden nélkül elment, ezért inkább be mentem. A hideg miatt inkább vettem egy forró fürdőt, és egy kis olvasás után elaludtam.

Ma másodszorra! :D :* <33 

3.rész-Furcsaságok

Nem értem mi ütött belém! Patrick a legjobb barátom, inkább örülnöm kéne hogy barátnője van/lesz! Nem. Egyszerűen nem tudok örülni neki! Bánt! Nagyon! Ilyen gondolatokkal rohantam be a vécébe, ahol a fülke ajtaját bevágva lecsúsztam a földre, majd elkezdtem zokogni! Nem tudom megmagyarázni miért, de sírtam! Pontosan kettő percig! Dühösen megtörölve az arcom gondolkozni kezdtem. Milyen barát vagy én? Végre sikerül randizni, és ahelyett hogy örülnék a boldogságának ülök a mosdóban és sírok? Nem! Én nem ilyen vagyok! Sietősen kitörve a csaphoz mentem, ahol lemostam a lefolyt sminket és újat kentem fel. Nagy levegőt véve kiléptem és Patrickék terme felé vettem az irányt (a bizonyos eset óta az osztálytársai nem terveznek kinyírni, csak szimplán utálnak).
-Patrick beszélhetnénk!-lestem be.
-Nem!-mondta maga elé bámulva.
-Kérlek nagyon fontos lenne!-könyörögtem.
-Juj, össze veszett a csodapáros?-mondta Alan (egyik osztálytárs), mire hangos nevetésben tört ki mindenki. Rájuk se hederítve vártam Patrick válaszát.
-Megyek de legyél gyors!-állt fel, mintha csak szívességet tenne.
-Nagyon rosszul reagáltam és fogalmam sincs miért, csak egyszerűen ideges lettem! És sajnálom hogy a nevedben válaszoltam Elinornak, csak az ő kérdése is felhúzott! Nem tudom miért! Annyira, de annyira sajnálom! Megtudsz bocsájtani?-hadartam mindent egyszerre.
-Már az első mondatnál megbocsájtottam!-mondta mosolyogva, és szorosan átölelt.
-Köszönöm! És még egyszer...nagyon sajnálom!-mondtam hosszan ölelgetve.
-Semmi baj! Tényleg!-lépett el tőlem.-Figyelj meg akartam kérdezni hogy nincs-e kedved eljönni ma egy buliba. Egyik barátom végzős bulit tart!
-Hát...én nem vagyok végzős!-húztam el a szám.
-Nem baj! Annyi ember lesz hogy senkinek nem fog feltűnni!-nevetett.-Egyébként nem iskola haver, az általánosból ismerem.-vonta meg a vállát.
-Értem! És akkor ott fogtok randizni a lánnyal?
-Nem, úgy volt hogy nem megyek a buliba ugye a randi miatt, de nem rég hívott, hogy nem jó ma neki, így elmegyek a buliba, és gondoltam meghívlak!-mosolygott.
-Oh, köszi!-mosolyogtam rá. A beszélgetésünket megint a csengő hangja szakította meg.-Szia!-léptem be a terembe.
-Katherina! Nincs kedved este sütizni menni?-ugrott mellém Elinor.
-Elinor. Köszönöm hogy végre nem Katy, Kate, Kat vagyok, de attól én még nem leszek a barátnőd!-néztem rá, majd kikerülve leültem a helyemre. Az órák gyorsan teltek, a szünetek is ugyanúgy. Patrickkel beszélgettünk, Derek nyomult, Elinor barátkozott. Ezekből az egyetlen ami igazából érdekelt az a Patrickkel való beszélgetés. Megtudtam, hogy Elizabeth-nek hívják a lányt, és pár hete ismerkedtek meg. Mosolygósan mesélt róla, én pedig próbáltam mindehhez jó képet vágni.
-Egyébként a nagynénéd mikor megy haza?-kérdezte.
-Hű, már csak jövőre!-szomorodtam el még jobban annak a tudatában, hogy egyedül töltöm a karácsonyt.
-És a karácsonnyal mi lesz?-kérdezte csodálkozva.
-Egyedül leszek! Olvasok, tévézek satöbbi.-sóhajtottam.
-Én...szívesen átmegyek majd ha szeretnéd!-mondta az alsó ajkába harapva.
-Nem kell...több karácsonyom is volt amit egyedül töltöttem.
-Komolyan?
-Nem, igazából most leszek egyedül először! Minden évben haza tudott jönni, de most nem!-mondtam, és egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Én...nagyon sajnálom!-mondta szomorúan.
-Nem kel!-szipogtam és dühösen megtöröltem az arcom, mivel nem akartam hogy Patrick lássa a gyengeségem.-Jól...vagyok!-próbáltam határozott lenni, de láttam hogy Patrick nem hiszi el nekem. El jött végül az este... . A buli jónak ígérkezett, mind addig, míg nekem a tizenöt éves Katherina Salvatorénak nem adtak a kezébe egy poharat, amit ugye követett a többi... .

Ez már sokkal rövidebb rész lett mint az első kettő, de remélem nem baj! :) <33 :*

2014. június 11., szerda

2.rész-Patrick és én

Gyönyörű reggelre ébredtem! Kint sötét volt, dörgött, villámlott, esett! Mi ennél jobb? Legalábbis nekem nincs ennél jobb! Szokásos reggeli rutin után felöltöztem az egyik kedvenc szettem be. Reggeli csináltam egy tányér zabkását birsalmával és szederrel megszórva, ami után megittam a szokásos teám, és indultam a suliba. Mindenki morcos és ideges volt velem ellentétben, aki maga módján virult. Az iskolában sem volt más a helyzet kedv szempontjából!
-Jó reggelt!-köszöntött Patrick kidülledt szemekkel... .
-Igen, az arcom feljebb van!-utaltam arra, hogy ne bámulja a mellem!
-Khm...szóval mi újság?-kérdezte nehezen de az arcomba vigyorogva.
-Sikerült egy kisgyereket megríkatnom, és három ember is majdnem hátra esett a pocsolyába!-mondtam közömbösen, mire hangos nevetésben tört ki a bámuló fiú.
-Hát...eső, köd, szél, villámlás, sötétség. Ilyen időben nem csodálom!-mondta vigyorogva.
-Hát...napsütésben is ez van, de most legalább jobb a kedvem a megszokottnál! Ezért szeretem Angliát. Ott mindig ilyen az idő!-mondta, mire mosolyogva bólintott.
-Szia Katy!-állt mellém a nyálas képű ficsúr Derek.
-Cseszd meg már Derek ne hívj Katy-nek mert komolyan leütlek!-mondta mérgesen.-Amúgy is...kikérte hogy idegyere?
-Oh, megint milyen harapós vagy!-nevetett.
-Nem. Kifejezetten jó a kedvem, de a te látványod idegesít!
-Oh de morci ez a Katy!-vihogott.
-Na jó most véged van!-indultam felé, de Patrick lefogott hátulról.
-Nem kéne egy újabb verekedés!-suttogta a fülembe visszafojtott vigyorral. Lassan leengedve a kezem újra Derek felé néztem.
-Ajj! Te még mit állsz itt? Takarodj már!-hessegettem el.
-Úgyis az enyém leszel!-mentem be a terembe vihogva.
-Arggg!-morogtam.
-Ki ez a gyerek?-kérdezte féltékeny (???) tekintettel Patrick.
-Derek...nagyon tetszem neki, amit nem is nagyon értek. Inkább lógjon Sophi nyakán ne az enyémen!
-És...neked tetszik ez a Derek?-kérdezte, meg se hallva mit mondok.
-Patrick most mondtam hogy nem!-nevettem.
-Oh értem!
-Mert?-kérdeztem gyanakvóan.
-Ja, csak kérdeztem!-motyogta.
-Aha persze!-nevettem megint.-Na akkor én megyek órára! Szünetben találkozunk! Szia!-lépet be a terembe.
-Szia Katherina!-mondta. Meglátva az osztályom azonnal elmúlt a jó kedvem, és megint csak morcosan ültem le.
-Kat!-állt meg mellettem Derek.-Hagyjad azt a Patrick gyereket velem sokkal jobban jársz!-kacsintott, mire idegbeteg felálltam.
-Ide figyelj te nyomorult!-kezdtem mire mindenki rám figyelt.-Ha egy szóval is bántani mered Patricket komolyan mondom olyat teszek veled, amit én magam is megbánnék!-fenyegetőztem.
-Húhaaa, a holló keménykedik vigyázat!-röhögött Ryan. Szomorúan hajtottam le a fejem abban a tudatban, hogy senkit nem érdekel amit mondta. Vagyis...hirtelen Patricket pillantottam meg vigyorgó fejjel az ajtóban. Mosolyogva sétáltam hozzá várva a reakcióját.
-Köszönöm!-ölelt át mosolyogva.
-A legjobb barátomért bármit!-mondtam ki bátran. Bárcsak két napja ismerjük egymást, de bátran merem kijelenteni, hogy a legjobb barátom!
*4 hónappal később...*
December, hideg, hó. Már négy hónapja járok gimibe. Patrickkel a leges, legjobb barátokká váltunk. Bár ő az egyetlen barátom, de nem is kell több! Derek folyamatosan nyomul, és még úgy se hagy békén, hogy folyamatosan bunkóbbnál, bunkóbb dolgokat mondok neki!Egyébként minden jó és szép...ilyenkor keveset süt a nap és hamar sötétedik vagyis dupla öröm! De mint mindennap a mai is a reggellel kezdődik... . Tegnap este szokás szerint hajnali egyig beszéltünk Patrickkel, azért fáradtan keltem. Forró zuhany után magamra kaptam egy télies szettet, illetve egy kisminkeltem magam a hajam hullámosan hagytam lógni, plusz a végül egy vastag, selyem nyakpántot is a nyakamba kötöttem. A kapun kilépve Patrick állt a ház előtt. 
-Jó reggelt!-suttogtam a fülébe sejtelmesen ijesztgetés céljából, mivel másfelé bambult. 
-Basszus Katherina!-hőkölt hátra.-Úgy nézel ki mint az Árva című filmből a kis csaj, ráadásul még így bele is suttogsz a fülembe! Nagyon ijesztőre sikerültél!
-Az volt a cél!-nevettem.-Imádom mikor az emberek megijednek tőlem!-mondtam. Éppen a terembe akartam bemenni, mikor belebotlottam egy lányba.
-Jézusom! Itt az árva!-sikoltott egy akkorát, hogy szerintem az utazó nagynéném is meghallotta. Világoslila haj, szivárványos rövid ujjú, aminek a közepén egy unikornis található (???), hajához illő világoslila csőfarmer, citromsárga bakancs, batikolt táska, rengeteg színes karkötő, napsütötte bőr, világoskék, hatalmas szemek.
-That's the story of that's the glory of love!-daloltam Eshter (az árva) szavait.
-ÁÁÁÁÁ!-sikított. Kiakart rohanni, de amolyan ijesztő nézéssel visszatartottam.
-Nyugi, nem vagy Eshter! Csak az osztálytársad!-mosolyogtam rá a lehető legkedvesebben, és próbáltam nem elájulni a színes ruhájától.
-Én...szi...szia!-dadogta falfehér arccal.
-Katherina Salvatore.
-Elinor Jonas. És ha nem te vagy az árva...akkor miért vagy ijesztő?-tett fel egy igazén értelmes kérdést.
-Tudod gót vagyok! Az egy stílus!-magyaráztam el, hátha megérti.
-Jaaa, persze tudom!-mosolygott bután.-Nincs kedved velem eljönni a büfébe?
-Figyelj Elinor...ott vannak ők velük ne barátkozz!-mutattam az osztály felé.-Itt vagyok én. Velem se!-indultam volna be.
-És akkor kivel barátkozzak?
-Az már nem az én problémám!-törtem utat magamnak. Állt egy darabig, míg vállat vonva nem ment el. A helyemen olvastam a maradék időben, viszont pontban 8 órakor bejött a tanár a terembe. Egy üres hely volt Elinor-nak (jó messze tőlem), viszont a mellettem ülő Mark-tól megkérdezte nem ül-e hátra, Mark igent mondott, így mellém került. Fájdalmas fejjel dőltem le az asztalra, mikor oldalra fordítottam a fejem Elinor idegesítő vigyorgó fejét pillantottam meg. A tanár éppen nagyban magyarázott, mikor valaki megszólított.
-Pszt! Katy!-szólított meg Elinor.
-Mi van? Ha még egyszer becézni mersz csúnya dolgok fognak történni! Katherina érted? Máshogy ne merj hívni!-suttogtam idegesen.
-Jó bocsi! Na csak azt akartam kérdezni eljössz ma délután velem a plázába?
-Elinor figyelj...mi NEM vagyunk barátnők! Érted?-nyomtam meg a "nem"-et.
-Ja, öm...oki hívj csak El-nek!
-Nem foglak!-fordultam vissza a tanárhoz, meg se várva mit mond szivárvány. Szünetben fájdalmas arccal indultam ki az ajtóban álló Patrick-hez.
-Mi a baj?-kérdezte, miközben leültünk kint egy padra (természetesen árnyékba).
-Jött egy új csak Elinor. Először megijesztettem az ajtóba ugyanúgy az Eshter-es kinézetemmel, most meg nagyon barátkozni akar, de nála idegesítőbb ember már csak Derek!-sóhajtottam.-Na basszus ott jön!-mondtam ijedten.
-Sziasztok!-mosolygott kedvesen.-Kat...illetve Katherina.-javította ki magát, mivel csodálkozó fejjel kezdtem bámulni.-Vettem neked egy ilyen fekete nyalókát, ami így feketére festi a nyelved!-adott a kezembe, egy papírba csomagolt áfonyás cukordarabot.
-Kösz...-néztem rá.
-Jaj szia még nem ismerjük egymást!-vigyorgott Patrickre.-Elinor Jonas vagyok!
-Szia Patrick Stump!-mosolygott rá.
-Te is az osztálytársunk vagy?-kérdezte bután.
-Nem, én végzős vagyok!
-Juj, Katy nem is mondtad hogy ilyen idős pasid van!-ugrándozott boldogan.
-Elinor te annyira sötét vagy hogy az űr hozzád képest világít!-mondtam elképedve.
-Miért?-kérdezte szomorúan.
-Egy NE KATYZZ! Kettő Patrick a legjobb barátom, és nem kötelességem beszámolni egy idegennek a magánéletemről!
-Jaa értem! Akkor Patrick nincs kedved velem eljönni valamikor valahová?-kérdezte pofátlanul.
-Héj, héj! Hátrébb az agarakkal kislány!-néztem rá fenyegetően.
-De hát én csak...-motyogta.
-Ne te csak! Inkább menj és vegyél még egy ilyen vackot-utaltam a nyalókára.-és vidámkodj máshol, mert zavarsz!-kiabáltam az arcába.
-Húú, oki!-vigyorodott el és vidáman ugrálva eltűnt.
-Jézusom...azért ez az IQ szint legalja...-csóváltam a fejem.
-Hát...nem valami okos szegényke!-húzta el a száját Patrick.
-De ugye...te nem akarsz vele randira menni?-kérdeztem kissé ijedten.
-Dehogy is! Mára már úgyis van!-mosolygott boldogan.
-Mi????-tátottam el a szám.
-Igen bizony! Nagyon kedves, értelmes, szép lány! Biztos neked is szimpatikus lenne!
-Aha persze...biztos! Egyébként miért nem mondtad el?-kérdeztem a számszélébe harapva.
-Nem tartottam fontosnak hogy tudj róla!-húzta el a száját.
-Azt hogy a legjobb barátodnak elmond hogy barátnőd lesz vagy van???-kérdeztem kiakadva.
-Most miért húzod ezen így fel magad???-kérdezte szintén idegesen.-Egyébként nem tudom mikor Elinor megkérdezte hogy elmennék a vele miért beszéltél helyettem! Senki nem kért rá! Nem tudom mi van veled mostanság! Ha az utcán egy lány csak rám néz, már kiakadsz!-kiabálta az arcomba.
-Hagyjuk ezt az egészet inkább! Tőlem lehet egyszerre három barátnőd is! Nem érdekel!-álltam fel, és befutottam a suliba... .

Na ez megint egy hosszú rész lett!:D De remélem tetszett! :3 <3 :*  

2014. június 10., kedd

1.rész-Első nap a gimiben

Itt is van az első rész, ami nagyooon hosszú lett! :) Remélem tetszeni fog! ;) jó olvasást! :* <33

Első napom a gimiben! Most járok először iskolában, mert eddig magántanuló voltam, de még ennek ellenére sem izgulok. A terembe belépve nyüzsgés fogadott. Rajtam kívül még egy lány van az osztályban, de ő is egy tipikus ribi, ráadásul az a-sokkal, és a b-sekkel van, ahol szintén csak pláza koptatók járnak. Levágva magam az ajtó felőli padsor harmadik padjába, és kipakoltam a cuccaim. Morcosan magam elé bámulva vártam, hogy becsöngessenek. Ötvenötkor egy sötétszőke, tökéletesen beállított hajú, kék szemű, tipikus „minden lány csak engem akar, hah!” nézésű srác lépett be. Azonnal megakadt rajtam a tekintete, és laza fél mosollyal helyett foglalt a mellettem lévő egyes padban. Miután véget ért a műsör folytattam a tevékenységem.
-Szia!-szólt a srác. Először azt hittem másnak köszön, de nem! Nekem köszönt.
-Heló!-üdvözöltem.
-Hogy hívnak?-vigyorgott.
-Katherina!-motyogtam.
-Én Derek Katy!-mosolygott.
-Ne hívj de Kate-nek se Katy-nek, csak Katherinának!-fordultam felé összehúzott szemekkel.
-Oh de harapós vagy!-nevetett.-Esetleg egy délutáni találkozás kiengesztelne?-kérdezte valószínűleg általa vélt „aranyos” mosollyal.
-Nem!
-Akkor esetleg…
-Nem!-mondta még egyszer.
-Ő akkor…-motyogta. Valószínűleg még egy lány sem utasította el, így nem tudta mire vélni.-mind egy!-állt fel, és a táskáját felkapva elült mellőlem. Lehet akkora szerencsém lesz, hogy senki sem fog mellém ülni… . Hát igen…Fekete haj, füstös fekete szem, fekete rúzs, fekete körömlakk, fehér bőr, fekete keresztes ujjatlan felső, tetkó nyaklánc, szaggatott harisnya rajta egy koptatott (fekete!) Sort, és szegecses tornacipő. Nem is értem miért ijedt meg mindenki mikor rám nézett! Egészkor pontosan bejött az ofő, és igen! Nem ült mellettem senki!
-Üdvözlöm a 9.D osztályt!-mosolygott végig rajtunk.-Onnan hiányzik valaki?-kérdezte felvont szemöldökkel tőlem, bár a látványomtól kissé megijedt, mint mindenki.
-Nekem nem!-mondtam szemtelenül, mire mindenki felröhögött. Szerencsére jó fej a tanár így értette a poént.
-Úgy értem kellene ott ülnie valakinek?
-Nem tudom!-vontam meg a vállam. 
-Oh! Látom!-nézett bele a névsorba.-Markus Thomson!-mondta, én pedig fájdalmas tekintettel néztem rá. Minek kell mellettem ülni?! Óra további részében beszélgettünk, írtunk. Kint szépen sütött a nap, csicseregtek a madarak, vidám volt mindenki! Vagyis én nem! Utálom a napsütést… . A terem kiürült, én pedig a helyemen ülve olvastam Stephen King remekművét a megunhatatlan Ragyogást, közben pedig zenét hallgatta. Viszont az éhesség felállított, ezért könyvel és a telefonommal indultam a büfé felé. Útközben pont szembe jöttek velem a „kedves” osztálytársaim, akik azonnal szekálni kezdtek.
-Óó! Itt van holló!-röhögött az egyik srác.
-Nézzük csak mi van nála!-kapta ki a másik a kezemből a Ragyogást.-Stréber nyomorék!-röhögött, miközben földhöz vágta a könyvet, és rátaposott kettőt.
-Neee!-kiáltottam, és leguggolva gyorsan felvettem.
-Jaj! Hoppá!-rúgott meg a lábával így hátra terültem. Próbáltam felállni, de a lábukkal a földhöz nyomtak.
-Ti mi az istent csináltok?? Egy törékeny lányt bánta rohadtul nem menő! Inkább szánalmas!-szólt rájuk idegese egy fiú. Vöröses-barna haj, csillogó zöld szemek, farmer, fekete póló és sportcipő. Nem egy tipikus macsó srác beállított hajjal! Végre!
-Na! Takarodjatok innen pisisek!-kiáltott rájuk. A fiúk röhögve odébb álltak, mivel nem túlzottan ijedtek meg tőle, de legalább elmentek.-Jól vagy?-kérdezte aranyosan mosolyogva, és megragadva a karom felrántott.
-Persze! Köszönöm, hogy segítettél!-poroltam le magam.
-Osztálytársaid? –kérdezte.
-Igen!-húztam el a szám.
-Ismerős!
-Már megszoktam…ez a rosszabb mikor piszkálnak! A jobb eset az amikor megijednek!-nevetettem. Furcsállom is hogy te még itt vagy!-mosolyogtam.-Egyébként mi a neved?-kérdeztem.
-Patrick! Patrick Stump! És neked?
-Katherina Salvatore!
-Oh! Akkor már értem az brit akcentust!-mosolygott kedvesen.
-Hát igen! Régi angol nemesi családból származom. A nagyszüleimnek is volt még Angliában birtoka!  Tea partik, összejövetelek satöbbi!-meséltem.
-Értem! És akkor a szüleid is angolok?
-Igen azok voltak…!-hajtottam le szomorúan a fejem.
-Annyira sajnálom!
-Semmi baj nem tudhattad!-erőltettem mosolyt a fejemre. - Anyukám-születésem után nem sokkal halt meg betegségben, apukám pedig öngyilkos lett emiatt… .- haraptam a számba. – Most a nagynénémmel élek együtt, aki legtöbbször utazik, így nagyjából egyedül lakom, mivel testvérem nincs. Na de most már te is mesélj magadról!
-Nekem elváltak a szüleim anyukámmal élek együtt, van, két testvérem Kevin és Megan de ők már nem élnek velünk!- magyarázta mosolyogva.
-Értem!- a csengő hangja szakította meg a beszélgetésünket. - Most megyek! Szia!
-Szia! Vigyázz magadra!- köszönt el. Vidáman mentem be a terembe, ahol észrevétlenül ültem le. Következő szünetben megint a büfé felé indultam, de Patrickék terméből fura zajok szűrődtek ki, így oda mentem megnézni mi történik. Patrick említette, hogy nincs jóba az osztálytársaival, amit meg is tapasztaltam, mivel a teremben cikizték, illetve lökdösték.
-Nézz már magadra! Szánalmas vagy!-röhögött az egyik fiú.
-Nem engem utasított vissza Rose Taylor!- mondta Patrick gúnyosan, a srác feje elborult, és hatalmasat bevert Patricknek. Nem tudom miért csináltam, miért mentem be a végzősök termébe első nap kilencedikbe, de úgy éreztem muszáj megvédenem a végtelen fiút!
- Hagyjátok már békén! – ugrottam ijedten mellé.
- Mi csinál itt ez a gólya? – nézett rám csodálkozva az egyik.
- Ez inkább holló! – röhögtek. Csendben ápolgattam egy zsepivel Patrick sebeit, miközben ők szidtak.
- Jaj, megvédi a kis Pat-et! De cuki! – tapsikolt idiótán.
- Kislány anyukád nem tanított meg kopogni? – nézett rám a fő szemét. Mindent elviselek, de ha a szüleimet kimeri valaki ejteni a száján, akkor teljesen elborul az agyam. Magammal felhúzva Patricket a srác elé léptem, és egy hatalmas ütéssel „ajándékoztam” meg. - Mi a büdös…? – nyúlt az orrához.
- Futás! – ragadtam meg Patrick kezét. Öt, magas, tizenkettedikes srác futott utánunk, így egy helyen volt esélyünk a túlélésre, az pedig a női mosdó! Berohanva becsaptam az ajtót, és azonnal a fülke és a fal közötti résbe bújtunk.
- Nem vagy semmi Katherina! – nevetett lihegve.
- Köszönöm! – nevettem én is.

- Szerintem többet nem innen nem jutunk ki! –mondta Patrick.
- Egyszer majdcsak elmennek! – vontam be a vállam.
- Igen, de beszorultunk! – hirtelen mind kettőnkből kitört a nevetés.
- Na, jó! – törölgettem a szemem. – Háromra egyszerre kilépünk! Egy, kettő, háárom! – mondtam, és szinte kilökve egymást kijutottunk. – Na! Kinézek, hogy itt vannak-e még! – halkan nyitva az ajtót kinéztem és az üres folyosón a csukott ajtón kiszűrődő tanárok hangját lehetett már csak hallani. – Basszus! Gyere gyorsan!
- Mi a baj? Mi történt? – kérdezte ijedten.
- Már becsöngettek!
- Akkor futás! – végig rohanva a folyosón megálltunk a terem ajtónk előtt. – Holnap találkozunk! Szia! – köszöntem el tőle, mivel ez az utolsó óránk.
- Rendben! Szia! – suttogta és elfutott a saját terme felé.
- Elnézést tanár úr! Az egyik barátom megsérült, és elmentem vele az orvosiba! – léptem be a terembe.
- Semmi gond ülj le! – mosolygott kedvesen. Az óra további részében beszélgettünk, viszont csengetés után úgy sprinteltem haza, mint akit kilőttek, nem terveztem találkozni az öt sráccal! Otthon egy adag nachos-sal ültem le a tévé elé. Szokásos valóság show-k mentek a tévében, amiket hamar meguntam, ezért úgy döntöttem olvasok, mert nem sokára végzek a Ragyogással! Danny éppen mászott ki az ablakon, mikor csengetés ütötte meg a fülem. Miután felálltam lefordítva leraktam a kanapéra a könyvet, és a nachost, s az ajtó felé vettem az irányt.
- Szia! – köszöntöttem csodálkozva Patricket.
- Szia Katherina! – mosolygott.
- Hogy találtál ide?
- Az osztályfőnöködtől megkérdeztem, hogy laksz!
- Oh, értem, akkor…gyere be! – invitáltam be még mindig döbbenten.
- Nagyon szép a házatok! – mondta utalva a régi stílusra.
- Köszi! Kérsz teát? – kérdeztem, de miután lesetett mit mondtam pironkodva szabadkozni kezdtem. – Bocsi megszokás! – motyogtam.
- Semmi baj! Egyébként nagyon szeretem a teát! – mosolyogott kedvesen a szemembe, amitől azonnal elpirultam.
- Akkor…csinálok! – mentem ki a konyhába. – Milyet kérsz? – kiabáltam ki neki.
- Milyenek vannak? – lépett mögém.
- Ilyenek! – nyitottam ki a szekrényt. Teljesen ledöbbenve bámulta a rengeteg ízű teát.
- Hát…nem is tudom. Talán…zöld tea! – mondta felocsúdva a döbbenetből. Patrick leült a nyikorgó, régi székre és figyelte, ahogy teát csinálok. – Már csak egy hintaszék kéne! – mondta körül nézve.
- Az is van! – böktem ki az ajtón a nappali felé.
- Úristen…nem félsz te itt egyedül? – kérdezte hátra hőkölve.
- Esténként Stephen King könyvet szoktam olvasni sötétben! – mondtam vigyorogva.
- Jézusom… - mondta nevetve. Éppen öntöttem a tejet a teába, mikor eszembe jutott, hogy Patrick nem biztos hogy szereti így.
- Jaj! Szoktál bele tejet tenni? Csinálok másikat, ha szeretnél! -
- Nem kell! Jó lesz így! – fogta meg a porcelán csészét. Bólintva megcsináltam magamnak is teát, és leültem vele szembe.  – Egyébként hogy-hogy Amerikába költöztetek? – kérdezte két korty között.
- Öt éves koromban itt kapott a nagynéném állást, és ezért ideköltöztünk Londonból!
- Értem! És a nagyszüleid?
- Ők még mindig Londonban élnek a külvárosban, egy házban.
- Van egy barátom, aki szintén angol, de ő nem nagyon tart ottani szokásokat el „amerikaiasodott”. Te igen?
- Hát…igen nagyrészt. Például…én szoktam néha így teázni, ahogy ott! A nagymamám meg mindennap a barátnőivel süti, tea és mikor ott vagyok én is szoktam velük, bár nem a legjobb program, de el szoktam iszogatni! Sőt még a kedvéjért bevállalom a teázós ruhát, ami egyébként fekete természetesen, viszont a kalapot nem! Azt semmiképp nem!
- Értem! – nevetett.
- Egyébként igen! Ünnepek is tartom, a hagyományok nagy részét is, ami abból adódik, hogy Elinor a nagynéném nevelt fel, és ő „nagyon angol”, és ez a lakáson is látszik! – mosolyogtam.
- Egyébként te gót vagy… - kezdett bele.
- Igen! Leginkább annak mondanám magam. – mondtam. – Valami baj van? – kérdeztem, mivel Patrick mosolyogva nézett rám.
- Nem, csak azt figyelem, milyen szépen, és választékosan beszélsz! – nézett még mindig mosolyogva.
- Köszi! – pirultam megint bele. – Elég elzárkózott gyerek voltam, ezért nem nagyon hallottam amerikai angolt, csak itthon britet. Általános iskolába sem jártam magántanuló voltam. – mondtam a számba harapva. Szívesen meséltem, de nagyon féltem nehogy Patrick ne beszéljen velem többet a furcsaságaim miatt, mert volt már rá példa… . Nagyon szimpatikus, kedves fiú…egyre jobban kedvelem! – Szóval…felmehetünk a szobámba, ha szeretnéd…- mondtam szégyenlősen.
- Jó! – mondta mosolyogva, miközben felállt. Keltelenül felálltam, és a lépcső felé vettük az irányt. Patrick érdeklődve nézelődött. Kinyitva a nagy, sötét tölgyfa ajtót beléptünk a szobámba. Következett egy újabb döbbenet, amit a szobám váltott ki.
- Nagyon szép szobád van! – mondta akadozva. Sötétlila falak, baloldali fal mellett egy nagy fekete, bordó baldachinos ágy, hozzá illő éjjeliszekrények, szembe egy ablak, amin sötétlila bársony függöny takart, alatta az ágyhoz illő íróasztal plusz szék, jobb oldalt ugyan olyan, hatalmas szekrény, mellette fekete, sötétlila kanapé azzal szembe pedig a tévém. Hatalmas szobám van, és körülbelül úgy néz ki, mintha egy középkori, vámpír kastély egyik szobája lenne. Igazából nem is tudnám ennél tökéletesebben elképzelni a szobám, ahogy most van, de van, akinek nem tetszik. – Igazán különleges! – mondta mosolyogva. Vártam mikor fut el, de nem tette!
- Köszi… . Leülhetünk, ha nem sietsz! – invitáltam a kanapéra.
- Nem sietek! – mosolygott, és egyszerre lehuppantunk a kanapéra. Nem tudom, hogy lehetséges, de abban a pillanatban, hogy leültünk teljesen egyszerre vágtuk magunkat törökülésbe.
- Már azt hittem csak én ülök mindenhol vagy törökülésben, de minimum egyik lábam feltéve! – mondta mosolyogva.
- Nem! – nevetett. – Ezzel nem vagy egyedül! – mondta. Az idő további részében beszélgettünk. Mindent, amit lehet megtudtam róla, ahogy ő is rólam. Este kilenckor (!!!) ment haza. Gyors zuhanyzás után összepakoltam a cuccom, felnéztem a netre mi történt. Patrick nem is lakik olyan, messze mert, már bejelölt ismerősnek. Gyorsan visszaigazoltam, és mivel fent volt, így gépen is egy órát beszéltünk. Vagyis…kettőt, amiből aztán három lett, így hajnali egykor került ágyba. 

2014. június 9., hétfő

Évek múlva...+közlemény!

Bejelenteni valóm van! :) Ez lesz a zárórésze ennek a sztorimnak, és ez annak az oka, hogy egy másik sztori jutott eszembe, és úgy érzem abból többet kitudok hozni mint már ebből! :) Így a döntésem végleges! :D Azonnal nem fogom az új sztorit hozni, mert vannak munkálatok a bloggal előtte! :D Remélem várjátok! :D ez a rész sok évvel később játszódik aminek az a lényege hogy rendesen lezárjam ezt a sztorit és ne csak úgy eldobja mint az előzőt, amit sajnálok! :/ Na de most nézzük a sztorit! ;) :* <33

Rengeteg idő telt el... . Azóta New Yorkban élünk boldog családként! Igen Patrickkel összeházasodtunk, és lett két gyerekünk Ella és Elizabeth. Még mindig az újságnál dolgozom, ahol már vezető szerkesztő vagyok! Könyvet is írtam ami az "Évek" címet kapta nem véletlen... . A srácok továbbra is zenélnek Peteéknek is megszületett a gyerekük Hilary aki szintén már nagylány! Joeéknak is van egy lányuk Ruby, Andy-nek pedig barátnője lett (végre!). Hát...így vagyunk most... . Sok minden történt...gimi óta ismerjük egymást a srácokkal, Patrickkel pedig gimi óta szeretjük egymást! Akár egy film is lehetne! Vagy esetleg egy blog? Igen egy blog! Ez nem is rossz ötlet! Talán írok egy blogot az életemről! Olyan mozgalmas néhol csodálatos,néhol fájdalmas. De egy biztos...kortól függetlenül mi négyen mindig legjobb barátok maradunk!

Vége! 
Köszönetnyilvánítás: Huh, na ilyet mindig is akartam írni!:DD Szóval...köszönöm azoknak az embereknek akik mindig támogatnak, és biztatnak. Akkor kezdjük az elején...Maud! Neki köszönhetem az összes gyönyörű fejlécet ami a blogon van! Virág...hát igen Virág! Ő lesz az első aki ha írok leszek először megfogja venni a könyvem! Áh, neki ingyen lesz! Az első számú rajongómnak ingyen xdd <33 Anna lelkes olvasó<333:DD legjobb barátnőim egyike aki mindig támogat ^^ <3 Kitti hát Kittim nem olvassa a blogom, de őt is nagyoon szeretem:DD<33. Fanni szintén író, aki lelkesen szokta várni a részeket és hozzáteszem hogy neki köszönhetem a ihletet a végére<33;). Evelin szintén blog író és a blogját itt meg is tekinthetitek! Köszönöm neki is, hogy engem kérdezett meg a bloggal kapcsolatban sok dologról! Komolyan köszi!<33:) A családomnak is köszönöm hogy támogatják az írást, és terjesztik is! Meg köszönöm azoknak akik rákattoltak erre a blogra és elolvasták az új részeket! Köszönöm az olvasóimnak! :*<333 
*mindenki bőg a meghatódottságtól* bocskika de ezt muszáj volt kipróbálnom xdd szóvaaal nem sokára jövök a következő sztorimmal, ami most kicsit más lesz mint az eddigiek persze FOBos lesz, csak más! ;) <33 :* 

2.évad 10.rész-Végre egészségesen!

Két hete hogy Patricknél lakom a betegség miatt, viszont a főnökömnél mikor szabadságot kértem, öröm hírrel fogadott, mivel átrakatott a New York-i szerkesztőségbe, így végleg ide költöztem! Természetesen visszautaztunk Seattle-be elbúcsúzni, a cuccaim meg egy kocsival ide hozták. A betegségem pedig szinte teljesen elmúlt, már csak kicsit köhögök, de egyébként teljesen egészséges vagyok, ennek örömére Patrickkel lementünk a tengerpartra így az utolsó nyári nap alkalmából! Nyáron nem nagyon volt alkalmam, se kedvem fürdőruhát hordani, mivel dolgoztam, de nem is nagyon akartam, mivel dagadtnak tartottam magam. Bár mindenki mondogatta hogy nem vagyok az, de...az voltam! A "voltam"-ot azért teszem hozzá, mert a betegség alatt szinte semmit nem ettem, így most 160 centimhez alig ötven kiló vagyok, aminek borzasztóan örülök! Jó Patrick is mondta mindig hogy "egyáltalán nem vagyok kövér, és így vagyok szép ahogy vagyok", de nagyon jól tudom hogy most jobban tetszem neki...! A nyár elején vett neon sárga fürdőruhám  vettem fel, rá egy farmer sortot, egy laza, haskilógós pólót, és strandpapucsot. Patricken egy fürdőnadrág, fekete póló és strandpapucs, plusz ugye a sosem elhagyható kalap, és a póló nyakára akasztott napszemüveg. Őszintén megmondom nagyon furcsa látvány volt ilyen "lazán", mert már megszoktam a farmer, ing/póló, cipő kombót.
-Mehetünk?-lépett mellém. Mosolyogva bólintottam, és a táskám felkapva elindultunk. Ugyanoda mentünk ahova a "második randin", lepakolva én rögtön mentem be a vízbe, míg Patrick nem. Inkább pancsolásnak mondanám amit csináltam, mert nem nagyon merészkedtem bokánál beljebb. Mivel senki (de komolyan egy lélek sem) nem volt a parton csak mi, így lebukva a víz alá bevizeztem magam megráztam a hajam, amitől hullámos, de mégis vizes lett. Miután még egyszer megbizonyosodtam arról, hogy nincs senki, szexin elkezdtem magam produkálni Patricknek, mivel láttam, hogy folyamatosan néz. Nyáron magazinokban és fürdőruha reklámokban látott pózokat próbáltam utánozni, illetve a saját nőiségemből is merítettem. Nem hogy nem voltam röhejes, sőt! Simán elmehetnék modellnek! Végsőként hátra dobva vizes fürtjeim, kecses, szexi mozdulattal a hajam igazgatva visszasétáltam hozzá. Lerántva a hátamra fektetett és fölém kerülve elkezdett csókolgatni.
-Ezt nem itt kéne!-mondtam, miközben a nyakam csókolgatta.
-Nem is!-folytatta. Mivel rájöttem hogy nem tervez mást, így hagytam magam, addig míg nem kezdett nagyon melegem lenni... .
-Létszi menjünk be a vízbe mert megsülök!-mondtam két csók között.
-Muszáj?-kérdezte megállva.
-Igen!-tápászkodtam fel. Bár nincs kocka hasa, de mikor levette a pólóját, én anélkül is elaléltam. Kézen fogva indultunk meg a víz felé, és lassan sétáltunk bele. Miután mellkasig beereszkedtünk a vízbe, átfogva a nyakát ő pedig a derekam elkezdtünk csókolózni. Egyre hevesebben egymásnak estünk, annyira hogy Patrick majdnem kikacsolta a fürdőruha felsőm, de a keze lecsapásával jeleztem neki, hogy ezt nem kéne. Összességében a strandon töltött idő csak egymás szeretésével telt, de ezzel annyira jól el voltunk, hogy egészen este hétig ott voltunk. Hazaérve fáradtan zuhanyoztam le, és pizsamába bújva lehuppantam az ágyra sms írni Ebony-nak, hogy már szinte teljesen meggyógyultam! Viszont miközben nagyban nyomkodtam a telefonom Patrick mögém settenkedve elkezdte csókolgatni a nyakam. Letettem a telefonom az éjjeliszekrényre, amivel el is kezdődött az éjszakám!

2014. június 7., szombat

2. évad 9.rész-A láz

Kiskoromban amikor beteg voltam, akár tizenkettő, tizenhárom órát is tudtam aludni, de akár többet is, és ez most se változott, ezért másnap reggel kilenckor ébredtem. Fogalmam sincs Patrick mikor kelhetett, mivel már ruhában feküdt mellettem. Átölelve szorított magához, miközben a hajam birizgálta.
-Jó reggelt!-mosolygott rám, és puszit nyomott a homlokomra.
-Jó reggelt!-a hangom szinte teljesen elment, így inkább tátogásnak lehetett látni. Folyamatosan folyt a könnyem, a torkom úgy fáj, hogy nyelni se tudtam, szédültem, fájt a fejem, mind a két orrom be volt dugulva, a tudom pedig majd' szét szakadt.
-Hogy vagy?-kérdezte aggódva.
-Nagyon rosszul!-motyogtam.-Nincs olyan pont rajtam ami ne fájna, izzadok, és didergek egyszerre... .
-Csinálok teát, és felhozom a gyógyszereket!-állt fel mellőle.-Éhes nem vagy?
-Még egy kekszet se tudnék lenyelni!-takaróztam be.
-Jó, de valamikor muszáj enned!-lépett ki a szobából. Arra a kis időre, míg nem volt mellettem pont elaludtam, viszont sosem fogok meggyógyulni, ha nem veszem be, azt az ötféle gyógyszert amit kaptam. Csodálatos volt, mivel öt darab,ötféle! Egyik akkora mint egy pezsgő tabletta, a másik akkora meg mint egy lencse. Miután szépen egyesével beszedtem a gyógyszereket, forró teával a kezembe beszélgetni kezdtünk Patrickkel (vagyis inkább ő beszélt, mert megtiltotta hogy beszéljek, így csak egy-egy szót nyögtem ki). Ebédre Patrick belém tömött egy narancsot és pár szem epret, de azok is alig mentek le... . Három óra fele kicsit jobban lettem, ezért a srácok is meglátogattak, ami megint csak javított az állapotomon. Igen erre mondják, hogy a nevetés jobb gyógyszer mint bármi! Egyébként a hangom is jobb lett a sok mentolos tablettától, és a teától, az orrom kidugult, a szédülésem csökkent, a tüdőm, pedig már kevésbé fáj, szóval fogjuk rá jól vagyok! Este felé megint rosszabbul lettem, mivel addigra múltak el a gyógyszerek hatása! A láztól újra úgy éreztem magam, mint aki bekábítószereztek.
-Patrick!-szóltam.
-Igen?-nézett rám.
-Tudsz hozni lázcsillapítót?
-Nem! Így is már ma hármat beszedtél! Nem szabad többet!-simította meg a fejem.
-Kérlek! Nagyon melegem van!-bújtam hozzá.
-De nem lehet! Ez a fajta amit kaptál nagyon erős!-fogta meg a homlokom. Nagy sóhajjal lassan rámásztam és elkezdtem puszilgatni.
-Hope!-mondta elhúzva a nevem.-Ettől csak rosszabbul leszel!-mondta rekedten, miközben próbált eltolni magától.
-Nem érdekel!-mondtam lihegve, miközben levettem a pólóját. Amikor én lázas vagyok, akkor el kéne zárni egy helyre ahol senki nincs, mivel teljesen bekattanok tőle! Régebben magamból kikelve hisztiztem, és úgy látszik most ez elmúlt és már mást csinálok a láz mámorától...!
-Mi van veled??-kérdezte Patrick zilálva.
-A láz miatt van!-mondtam egyre hevesebben.-Nem tehetek róla!
-Na jó gyere!-kapott fel az ölébe, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Lerakott és megengedte a zuhanynál a vizet.-Lázcsillapítót nem kapsz, de ide állj be, ettől talán lejjebb megy!-utasított. Számba harapva lekaptam magamról a pizsamát, és beálltam a hideg víz alá. Szörnyen jól esett a hideg víz a bőrömnek. A lázam bőven lejjebb vitte. Simán lehetett negyven felett, így meg alig harmincnyolc. Gyorsan megtörölköztem, és magam köré tekert törölközőben Patrick ölébe ültem akik végig a fürdőben volt, és figyelt rám.
-Jobba már?-simított végig az arcomra tapadt tincseket.
-Igen!-sóhajtottam.-Bocsánat hogy így reagáltam, de engem a láz mindig kiüt!-mondtam szánakozva.
-Semmi baj!-harapott az alsó ajkába, nehogy elvigyorodjon. Úgy érzem neki nem volt ellenére... .
-Na jó most már felöltözöm!-álltam fel. A szekrényben kutatva elővettem egy tiszta pizsamát, mivel a másik szennyes. Kontyba kötöttem a hajam, mivel kiengedve rosszabb volt! Úgy döntöttem kicsit kiszabadulok a hálószobából, mert már gyűlölök feküdni!
-Hova mész?-kérdezte Patrick megállítva.
-Muszáj kicsit sétálnom! Már fáj mindenem a fekvéstől!
-Jó, de vigyázz!-fogta meg a fejem. Annyira hihetetlen érzés hogy így véd! Nem hiszem hogy van nálam szerelmesebb lány a világon...! Mosolyogva bólintottam, és lábujjhegyre állva hosszú csókot nyomtam a szájára. Pokróccal, egy nagy bögre teával, orrcseppel és zsepivel ültem ki a teraszra. Lehet messze lakik Patrick a várostól, de legalább gyönyörű a kilátás! Szinte egész New York-ot belátom ha jobbra fordítom a fejem, viszont ha balra, akkor hegyeket, erdőt! Összekucorogva szívtam mélyen be a meleg, kicsit hűvösödő őszi levegőt.
-Még meg sem kérdeztem...mitől kaphattál tüdőgyulladást?-ült le mellém Patrick.
-Múlthéten Kate-nek a legjobb barátnőmnek volt, szerintem még most is van, és a barátja üzleti úton volt, én meg bevállaltam, hogy segítek ápolni. Majdnem egész héten nála laktam, és hát...tőle kaptam el! De ezen a héten már haza jött a barátja aki helyettem ápolja!-magyaráztam.
-Értem! Akkor most egyszerre vagytok betegek?-kérdezte.
-Igen, csak ő már jön ki belőle, nekem meg csak most kezdődik.-sóhajtottam.
-Azért...ez nagyon rendes dolog volt tőled, hogy a saját egészségedre a barátnődet ápoltad!-mosolygott rám kedvesen.
-Ez volt a legkevesebb! Kevés ember van akiért ez megtenném, de ő az egyik a hat közül!-mondtam mosolyogva.
-Hat?
-Igen! Anya, Ebony, Spencer, Daisy, Kate és te!-néztem rá. Mosolyogva felállt, és fölém hajolva átölelt, majd hosszan megcsókolt.-Meg persze a srácokért, de az csak természetes!-mondtam. Mosolyogva bólintott.
-Gyere most már menjünk be, mert kezd hűvös lenni!-mondta, mire bólintva felkeltem, és együtt bementünk a házba. Vacsorára is belép tömött egy adag gyümölcsöt, amit körül belül kettő egész órába telt megennem... . Tíz órakor úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni megint langyos ami inkább hideg vízzel, mert újra kezdtem belázasodni. Nem tudom Patrick mikor feküdt le, de én már fél tizenegykor bedobtam a szunyát!