-Aha! Én igen!-ültem fel törölgetve a szemem.
-Szia Katherina!-mosolygott.-Átülhetek az ágyadba?
-Aha gyere!-szorítottam neki helyet.
-Huh! Szóval...te ismered Pete-et ugye?-suttogta a szájába harapva.
-Igen!-bólintottam.
-Szóval én...tudom hogy nagyon idős hozzám, de...-kezdett bele.
-Hát igen...figyelj, arra nem számíts hogy ő most beléd szeret és boldogan éltek, míg meg nem haltok...Pete nagyon nőcsábász!-mondta. Gondoltam tudja az igazat, míg nagyon belé szeret.
-Értem...
-Egyébként ti most jártok??-kérdeztem furcsállva, mivel egy este alatt ez elég furcsa... .
-Nem.-mondta.-Azt mondta hogy szeretne velem találkozni, és én azt a csókot sem értettem!-magyarázta.
-Oh, értem. Most komolyan...Pete tényleg nagyon aranyos és jó fej, de huszonhárom évesen...
-Igen tudom!-bólintott.
-Ne aggódj, ha te nem akarod ő nem fogja erőltetni!
-Okés...emiatt kicsit izgulok, mert...-mondta elharapva a mondat végét.
-Ne izgulj! Tudom...Lindsay elmondta...
-Mármint hogy kilencéves koromban...?
-Igen!-hajtottam le a fejem. Lesütve a szemét egy könnycsepp gördült le az arcán, majd követte több is.
-Én...-szipogta.-Félek a fiúktól! Nagyon!-pityergett halkan. Közelebb ülve hozzá átölelve vigasztaltam.
-Velem ilyen nem történt, ezért nem mondhatom hogy eltudom képzelni milyen lehet, mert nem, nem tudom, de elhiszem hogy ez neked nagyon rossz! Még ennyi év után is!
-Egy lánynak...az egyik legnagyobb dolog az életében, és nekem nem lesz ilyen!-sírt tovább.-Ráadásul azóta is vannak hegek rajtam! Nem csak az apám, hanem mindenki aki körülöttem volt! És ha akkor nem jönnek a gyámügyesek következő évtől én is sarkon állhattam volna, beszívva mint az a szemét anyám! Amit megkeresett nem ételre költötte, hanem cigire, piára, vagy drogra! Én voltam a legfiatalabb lány, a többi már bőven álldogált a sarkon!-mondta sírva. Nem tudta mit mondani rá, csak egyszerűen hagytam hogy elmesélje az a rengeteg sérelmet ami ott érte. Hát az biztos hogy nem lennék a helyébe...annyira szörnyű volt még hallgatni is! Rengeteget beszélgettünk, mindent elmondott magáról, meg én is magamról...jól esett egyszer egy barátnővel beszélni. Reggelizni nem mentünk le, mivel Ashley és Lindsay aludtak. Délben ők is nagy nehezen felébredtek, így sikeresen elkészültünk egyig, amikor ebédelni kellett menni. Nem csináltunk sok mindent kiszöktünk kicsit sétálni, meg úgy elleni, filmet néztünk, tanultunk, nevettünk, csevegtünk. Egész jól el voltunk. Nem gondoltam volna, hogy lesznek egyszer lány barátaim, ráadásul, teljesen az ellentétem. Legalábbis stílusban biztos... .
Másnap...
Az árvaházban lakók nagyjából mind ugyan oda járnak, ezért így együtt indulnak. Hát én nem... . Egy órás út kocsival nekem, és ezt az igazgatónő (!!!), saját maga vállalta hogy minden reggel amíg itt lakok. Hatkor felkeltem, majd háromnegyed hét előtt pár perccel az árvaház elé, ahol már várt Miss Stone.
-Jó reggelt Miss Stone köszöntöttem.
-Jó reggelt Katherina!-bólintott, majd beültünk a kocsiba. Egy ideig némán ültünk, viszont kötelességemnek éreztem, hogy bocsánatot kérjek... .
-Én..bocsánatot szeretnék kérni a modorom miatt... . Annyi hirtelen jött minden...ezt nem tudtam máshogy lereagálni! Szóval...én bocsánatot szeretnék kérni magától Miss Stone!-mondtam. Az igazgatónő ellágyulva elmosolyodott.
-Tudom hogy ez nagyon nehéz magának, és én is elnézést szeretnék kérni, hogy olyan csúnyán rád kiabáltam. Egyébként láttam, hogy összebarátkoztál Lindsay-vel, Tiffany-val, és Ashley-vel! Nagyon szimpatizálnak veled! Nem sok mindenkit visznek köszöntő bulira!-mosolygott. Kissé lefehéredtem (haha lefehéredtem) a mondat hallatán.
-Öm...maga tudja hogy... .
-Persze! A lányok is tudják hogy tudom!-nevetett.-Ti négyen vagytok a legnagyobbak, vagyis Lindsay, és benne teljes mértékben bízom hogy vigyáz rátok. Illetve benned is, mivel nagyon érett gondolkodású lány vagy! Sokkal fejlettebb a korodnál!-mondta az utat figyelve.-De erről hogy én tudom senki nem tudhat, mivel, ezt nem szabadna megengednem. Egyébként jó volt? Gondolom Lindsay neked koktélt vett nem kólát!-nevetett. Kicsit furcsálltam hogy ilyen jó fej az igazgatónő, de inkább örültem.
-Őőő, igen de ezt maga honnan tudja?
-Lindsey...amolyan titkos segítőm és elmesélte!
-És akkor arról is tud, hogy találkoztunk a barátaimmal?
-Persze! Meg hogy Tiffany valami Pete nevű fiúval összejött, aki mát huszonhárom éves, de nem mondott semmi jót róla.
-Lindsey kicsit túl reagálja! Pete Patrick legjobb barátja és én is elég jól ismerem. Nem egy kifejezetten jó fiú, de biztos lehet benne, hogy semmire nem kényszerítené Tiffanyt!
-Rendben elhiszem! Lindsay...kicsit olyan mintha az anyukája lenne Tiffany-nak, de mégis a kishúgának tekinti.
-Hát igen...mesélte Tiffany hogy-hogy is került ide, és mi volt vele kilencéves koráig...
-Igen. Ha akkor nem hívják rájuk a gyámügyet, akkor...lehet már Tiffany...-kezdett bele.
-Igen értem!-mondtam. Mint kiderült Miss Stone harmincöt (!!!!!) éves, és csak azért miss, mert még nem ment férjhez, de már jegyes. Megengedte, hogy így négyszemközt tegezzem. Hihetetlen jó fej! Nem is gondoltam volna.
-Hát akkor jó tanulást, kettőre itt vagyok érted Katherina!
-Rendben! Szia!-mosolyogtam rá. A folyosón szokás szerint beszélgettünk Patrickkel, elmondta, hogy Pete komolyan megakarja próbálni Tiffany-val...hát...hajrá nekik! Egyébként senki nem beszélgetett velem, de már megszoktam! Nem túlzottan érdekelt se most, se máskor. Kettőre Elinor várt a suli előtt, Patricknek egy gyors csók után odaadtam egy cetlit amire az árvaház címe volt felírva, majd beszálltam a kocsiba. Az úton megint beszélgettünk, haza pedig egyszerre értünk a lányokkal így megint együtt tanultunk. Patrickkel megbeszéltem, hogy holnap suli után jöjjön az árvaházhoz. Vacsora, beszélgetés, fürdés, majd alvás...vagyis hármunknak. Lindsay-hez jött a barátja ezért ő ma nem aludta velünk... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése