Reggel úgy keltem, mint akin átment egy úthenger! A hajam lelapult, szemem alatt hatalmas fekete karikák, pici, piros, duzzadt szem, fejfájás. Igazából azt hittem először hogy biztos a sírástól ilyen, de miután éreztem a fejem lüktetését, rosszullét, egyik pillanatban melegem van, másikban fázom, akkor rájöttem nem ez nem a sírástól van! Felkapva egy farmert és egy pulcsit, lesétáltam és a portástól kértem egy láz mérőt. Megmértem és harminckilenc fokot mutatott. Csodás! Úgy ahogy voltam elsétáltam a legközelebbi Starbucks-ba és forrótea vásárlása után visszaszédültem a hotelba, ahol pizsamába átöltözve, két százas papírzsepivel, orrcseppel, teával lázmérővel, nyakik betakarózva ledőltem az ágyba. Majdnem elaludtam mikor telefon csengés üti meg a fülem.
-Haló?-motyogtam csukott szemmel.
-Szia Hope Pete vagyok! Mi a baj?-kérdezte furcsállva.
-Harminckilenc fokos láz, bedugult orr, szédülés, rosszullét, fejfájás soroljam?-kérdeztem alig hallhatóan.
-Úristen! Na ez nem a te heted! Figyelj fél óra és ott vagyok elviszlek orvoshoz jó?-magyarázta a tervet.
-Igen! Figyelj viszont lehet én be fogok aludni, szóval nyitva hagyom az ajtót!
-Jó! Akkor nemsokára indulok!-tette le. Pete úgy látom Superman-t játszik! Nem is tudom hogy hálálhatnám ezt meg neki! A nagy gondolkozásban viszont úgy lett ahogy jósoltam, vagyis elaludtam, de mikor felkeltem nem Pete kedves arca fogadott... .
-Szia Hope!-suttogta Patrick.
-Mégis miért vagy itt??? Hol van Pete??-kiabáltam rá szinte alig hallgatóan, mivel időközben berekedtem.
-Hope maradj csendben mert csak rosszabb lesz a hangod!-ült le az ágy szélére.
-De nem érdekel! Takarodj innen!-próbálkoztam tovább.
-Hope! Hallgass meg!-csitított. Összehúzott szemekkel, magamba káromkodva vártam mit mond.-Akit velem láttál, az Elizabeth volt az unokatesóm! Utoljára tizenkét évesen láttuk egymást, és ő is meglepett mint te!-mondta.
-És honnan tudja hogy nem hazudsz?-kérdeztem szigorúan.
-Pete-nek hiszel ugye? Hívd fel!-nyomta a kezembe a telefonom.Idegesen tárcsáztam Pete számát amibe hamar bele is szólt.
-Szia Pete...
-Szia Hope mit szeretnél?
-Szóval...-kezdtem bele.-Az a lány aki Patricknél volt...
-Igen Elizabeth Patrick unokatestvére!-mondta határozottan. Ismerem Pete-et, és mikor hazudik teljesen máshogy beszél, így száz százalék hogy igazat mond!
-Akkor...öm...szia!-tettem le.
-Szia!
-Szóval én...-motyogtam, de Patrick közel ülve megfogta a fejem, és hosszú csókot nyomott a számra. Egyáltalán nem ellenkeztem sőt! Nyaka köré fontam a karom, ő pedig letámasztva a kezeit mellém feltérdelt az ágyra, miből következően a hátamra feküdtem. Egyre hevesebben kezdett csókolni, mivel a egyébként is lázas voltam, borzasztóan elkezdtem izzadni a harminckilencből körülbelül negyvenegy lett, a kócos hajam vizesen tapadt a homlokomra, az orrom teljesen bedugult, amiből következően ziláltan kezdtem kapkodni levegő után. Az egész szoba már forgott velem, de egyre csak csókolt Patrick. A nyakam az arcom, a szám mindenhol! Patrick is egyre jobban kezdett izzadni, mivel az ő homlokára is vizesen tapadtak a vöröses-barna tincsei. A fehér paplan már teljesen vizes volt, szinte facsarni lehetett volna belőle! Nem sok időbe, hogy a póló is lekerült rólam, de onnan már minden ment magától... .
Délután kettő Patricken fekve ébredek, miközben ő a hajamat simogatja.
-Nem birok felkelni!-nyöszörögtem. Óvatosan a fejemre helyezte a kezét hogy lássa mennyire meleg.
-Szinte lángol a homlokod!-fogta meg.
-Nem tudom, de én innen tuti nem birok felkelni!-motyogtam halkan.
-Na akkor gyere hercegnőm!-mondta, miközben felemelt, és finoman az ölébe vett.
-Ne!-mondtam mikor próbált felállítani. Azonnal visszaültem, és mint egy macska hozzábújtam. A láztól könnyező szemem becsuktam, és élveztem a pillanatot, hogy végre együtt vagyunk. Átölelve fogott, a másik kezével meg vagy a karom, vagy az arcom, illetve a hajam simogatta. Sosem akartam hogy vége legyen, de sajnos az állapotom csak egyre rosszabb lett, így muszáj volt orvoshoz mennem!
-Öltözz fel mert így sosem jutunk el az orvosig!-mondta. Bólintva nagy nehezen felálltam és a bőröndömbe kezdtem matatni. Lassított felvétel módban kihalásztam egy pólót és egy farmert plusz. Ledobva az ágyra leültem és úgy maradtam. Patrick azóta már felöltözött, így értetlenül nézett rám.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva.
-Nem tudom...nem birok felöltözni...!-mondta zsibbadt karokkal.
-Jézusom segítek, de ezzel nagyon gyorsan orvoshoz kell akkor menni!-mondta, és segített felöltözni, mivel jártányi erőm se volt. Orvosnál majdnem egy órát kellett a váróba szenvednem, mikor végre behívtak. Vizsgálat után köhögve léptem ki az ajtón.
-Tüdőgyulladás!-mondtam.-Kaptam egy halom gyógyszert, egész nap pihennem kell, és gyakorlatilag nem csinálhatok semmit, mert különben azonnal kórház!-mondtam, miközben Patrick áttanulmányozta a listát a gyógyszerekről.
-Jó! Akkor elmegyünk a hotelba összepakolunk, megvesszük a gyógyszereket, haza viszlek!-mondta, miközben beültünk a kocsiba.
-Haza...?-kérdeztem furcsállva.
-Igen hozzám!-mondta. Vállat vonva figyeltem tovább ki az ablakon. Majdnem bealudtam mikor a patika elé értünk.-Semmiképp ne gyere, majd én megveszem a gyógyszereket!-mondta, és kiszállt a kocsiból. Tízperc múlva vissza jött egy szinte majdnem teli szatyorral.
-Ezt mindent be kell vennem?-kérdeztem ijedten.
-Hát, ha nem akarsz kórházba feküdni, akkor igen!-mondta miközben beindította a kocsit. Megint némán üldögéltünk, de nagyjából feleúton beszélgetni kezdtünk. A "melegem van" enyhe kifejezés, így langyos vízzel (ami inkább hidegnek volt mondható) lezuhanyoztam. Éppen tekertem magam köré a törölközőt, mikor éreztem hogy valaki hátulról átölel. Átfogva az elől lévő kezeim, közel húzott magához, és a fejét az enyémnek döntötte.
-Ezt most nem kéne...-céloztam.
-Tudom! Már megölelni sem szabad?-suttogta a fülembe.
-Félek hogy elkapod!-mondtam, alig hallhatóan.
-Majd meggyógyulok! Te fontosabb vagy annál!-mondta. Eleve negyven fokos testhőm, még több lett ettől a mondattól.-Most már öltözz fel mert szinte lángol a bőröd!-simította végig a kezem.
-Nem! Most így jó!-kezdtem el balra-jobbra dülöngélni. Patrick szorosabban átfogva ringatott tovább, akárcsak egy kisbabát a bölcsőbe. Bárcsak pár percig csinálta ezt, de ez volt életem egyik legjobb pár perce!
-Na most már tényleg gyere!-kapott fel a karjába. Nem is tudom...ez a betegség amolyan mámorként hatott rám! A nyakát átfogva ráhajtottam a fejem a vállára, és becsuktam a szemem. Óvatosan lehelyezett az ágyra, ahol megint csak segített felöltözni, betakart, és hosszú csókot nyomva a számra hagyta hogy elaludjak... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése