Reggel kilenckor a kelés mellett döntöttem, mivel most is normális külsőt akarok ölteni! Sminkemet lazára vettem a meleg miatt, a hajamat megmostam, és hagytam magágtól megszáradni, ami így "strandon voltam" hatást keltett, ruhának egy lenge nyári mellett döntöttem, szandállal, és hozzá illő táskával. Negyed tizenegyre meg is érkezett Patrick, szintén lazább öltözetben. Kék, rövid ujjú ing, fekete farmer, barna kalap és fekete szemüveg. Hatalmas, csillogó zöld szemei várakozva pillantottak rám. Kissé meginogtam a látványtól, de nem akartam, hogy ő nyerjen, mert minden pillanatban láttam a szemében, hogy várja, mikor "vetem rá magam". Nem fog nyerni! Ő fogja először rám! Hah!
-Szia Hope!-mosolygott elbűvölően, és mellém lépve puszit nyomott az arcomra.
-Szia!-mosolyogtam rá kedvesen. Újra a kezem megfogásával próbálkozott, amit most hagytam is. A partig kocsival mentünk, onnantól pedig a tenger mellett a homokban sétálva (a szandálba belemegy a homok, ezért mezítláb mentem). Hosszan beszélgettünk mindenről. Kicsit beszélt a bandáról is, meg úgy mindenről. Nagyon jó volt végre ketten lenni! Bár tegnap is ketten voltunk, csak akkor makacsul a "játék" érdekelt. Most viszont normálisan beszélgettünk. Ebédelni egy parti étterembe mentünk, ami után érdekes módon tovább sétáltunk csak most visszafelé. Félúton körülbelül, leültünk a homokba, és csendben néztük a víz hullámait. Valami furcsa érzés öntött el, ahogy a mellett csendben nézelődő Patrickre néztem. A szél kissé összeborzolta a barna kalap alatt, az arcára simuló vöröses-barna haját, a napsütés miatt, az eleve csillogó szeme még inkább csillogtak. Félre dobva az elveim óvatosan vállára hajtottam a fejem. Először meglepődött, de miután megértette mi van, a kezét a derekam köré csavarta. Mindketten meglepetten néztünk előre, de hirtelen egyszerre elfordítottuk a fejünket, így körülbelül kettő centire volt egymástól a szánk, amiből következett a csók. Egyik kezével a derekamat ölelte át, a másikat az arcomra helyezte, én pedig mind a két kezemmel támaszkodtam a homokba. Részben nem érdekelt ez a hülye játék amit kitaláltam, részben egyszerre csókoltuk meg egymást vagyis mind a ketten vesztettünk! De nyertünk is.
-Tudtam hogy nem fogod kibírni!-mondta mosolyogva, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Te se beszélgetés miatt fordítottad a fejed felém!-nevettem.
-Jó az igaz!-húzott fel nevetve.
-Na azért!-mondtam, mire újra átfogta a derekam, én pedig a nyakát. Kissé elemelve a földtől újra megcsókolt. Ezután kézen fogva indultunk vissza a kocsihoz, éppen vettem volna fel a szandálom hogy ne mezítláb kelljen vissza menni a kocsihoz.
-Gyere!-kapott fel az ölébe. A hirtelent történt eseménytől halkan felvisítottam, és a kezembe szorosan összeszorítottam a szandálom. A kocsi körülbelül öt lépésre volt, így nem kellett sokáig cipelni. Óvatosan behelyezett, és vigyorogva becsukta utánam az ajtót. Nevetve felvettem a kezembe tartott szandálom, és vártam, hogy Patrick is beszálljon.
-Haza vigyelek vagy...
-Inkább hozzád!-szóltam közbe.-Vagyis! Várj! Ruháért hazaviszel?-kérdeztem.
-Enyhe célzás?-kérdezte utalva arra, hogy egyértelműnek veszem a nála alvást.
-Egy kicsi!-mondtam nevetve. Mosolyogva bólintott, és homlokpuszi után elindultunk Ebonyékhoz. Gyorsan összeszedtem pár cuccot, miközben Patrick Ebony-val és Victorral beszélgetett.
-Na indulhatunk?-álltam meg mellettünk. Patrick bólintva felállt, és a kezemet megfogva az ajtó felé vettük az irányt.
-Ja! Patrick akkor a koncert jegyeket ne felejtsd el!-kiáltott oda nekünk Ebony.
-Nem felejtem el!-nevetett, miközben kiléptünk az ajtón.
-Milyen koncert jegy?-kérdeztem.
-Ebony-nak valami barátnője hatalmas rajongó, meg a húga is, és hárman eljönnének.-vonta meg a vállát.
-Oh értem! Nekem is szerezhetnél jegyet!-nevettem.-Akár még írok egy külön cikket is rólatok!
-Nem most írtál?
-De! De írnék még egyet!-monda nevetve, és egy puszit nyomtam az arcára.
-Tényleg akkor most hogy-hogy eddig tudsz maradni?
-Szabadságon vagyok, de az az igazság, hogy nagyon szeretnék elköltözni Seattle-ből! Megkockáztatom, hogy a világ legunalmasabb városi! Vagyis az én életem az unalmas! Mindennap ugyanaz! Reggel felkelek, bemegyek dolgozni, elmegyek kávézni valamelyik barátommal, hazamegyek, otthon takarítok, vagy vásárolni megyek, aztán este beülök a tévé elé és végig gondolom, hogy milyen hihetetlen unalmas életem van! Meg persze a megszokott... .-sóhajtotta, miközben beültünk a kocsiba.
-Milyen megszokott?-kérdezte beindítva az autót.
-Minden egyes rohadt este eszembe jut, hogy hiányzik valami az életemből, de még sose jöttem rá mi... . Vagyis...de! Nagyjából kezdem sejteni.-mosolyogtam pironkodva. Patrick azonnal vette a lapot hogy mire, vagyis pontosabban kire gondolok. Patrick házába lépve megint csak eszembe jutott valami... .
-Na! Most már bátran megmerem kérdezni... . Honnan van az a női, fehér selyemköntös?-húztam fel a szemöldököm, és kérdően néztem rá.
-Hát őőő... .-kezdte-Szóval...-gondolkozott hogy mondja el a nyilván valót.
-Jó csak vicceltem!-léptem mellé, és átölelve puszit nyomtam a szájára. A délután további részében a nappaliban beszélgettünk (hozzá teszem, hogy a Patricknél lévő hatalmas kanapénál nincs kényelmesebb a világon!), és egyebek. Mint kiderült Patrick tud főzni (lehet én vagyok a szemét, de nem gondoltam volna róla), ezért összedobott egy vacsorát. Nem hogy meg tudta csinálni, de még pluszba finom is volt! Felhúzott lábakkal, Patrick vállára hajtott fejjel üldögéltem a kanapén, mikor kérdést tettem fel.
-Lehet egy kérésem?-mondta rá nézve.
-Persze! Mi?-nézett rám kérdően.
-Nincs kedved gitározni?-kérdeztem vigyorogva.
-Szeretnéd?-nézett rám mosolyogva.
-Igen!-csillant fel a szemem. Bólintva felállt, és a gitárját magához véve újra rám nézett.
-Mit szeretnél?-fogta a kezébe a pengetőt, és kérdően várta a válaszom.
-Akkor...mondjuk legyen egy FOB szám!-mondtam, mivel kíváncsi voltam hogy is hangzik akusztikusban, meg nem nagyon jutott így hirtelen eszembe más.
-Jó, de azért elég sok számunk van!-mondta nevetve.
-Válassz te!-mondtam. Jó igazából annyira nem ismerem a számaikat, amit tervezek bepótolni.
-Jó!-mondta és már bele is kezdett. A gitár mellé még énekelt is. Nagyon sok énekest ismerek, rengetegnek hallottam a hangját, de Patrick hangja a tökéletesen is túlmutatott! Gyönyörű és tökéletes hangja van! Jó hogy voltam koncerten, meg már hallottam is interneten is, de így teljesen más volt!
-Hú!-nyögtem ki elképedve.-Nem tudok mit mondani! Annyira jó hangod van!-motyogtam vigyorogva.
-Köszönöm!-tette le mosolyogva a gitárt.
-Létszi énekelj még!-kérleltem óvodáshoz illő módon. Mosolyogva puszit nyomott a homlokomra, és újra kezébe vette a gitárját. Az egész estét végig gitározta és énekelte nekem. Viszont hajnali egy (!!!) óra felé elrohantam zuhanyozni (utánam Patrick is), és csodálatosan kényelmes, puha ágyába összeölelkezve elaludtunk.
Bocsánat kicsit későn hoztam a következő részt, de nem nagyon volt ötletem történet folytatást illetően! :/ Nem tudom mit csináljak, mivel szörnyen unalmasak a részek... .Megígérem kitalálok valamit! ;) :* <33
2014. május 31., szombat
2014. május 28., szerda
2.évad 4.rész-Randi
A vásárlás fő oka az a figyelem elterelés volt (az enyém), és kifogyóban a vörös rúzsom, amit ma mindenképpen szeretnék ma használni. Illetve találtunk egy gyönyörű ruhát, amit viselni fogok a randin. Vásárlás közben kaptam egy sms-t Patrick, hogy ne induljak el... . Igazából furcsálltam, de tudomásul vettem, így elég volt hatra hazaérni (smink, haj, ruha "első randin" csinosnak kell lenni na!). A egy erős, füstös sminket készítettem (vörös rúzzsal), a hajam begöndörítettem, és felvettem a szintén vörös ruhám, fekete magassarkúval. Éppen hogy kész lettem, mivel pontban nyolckor csöngettek. Először fogalmunk se volt ki lehet, de mint kiderült Patrick állt az ajtóban. Hm egész elviselhető külseje volt mellettem (amikor megláttam az egész szoba forogni kezdett, a normális testhőm helyett körülbelül ötven fok lett, és egy hajszál választott el az ájulástól).
-Szia!-köszöntem hűvösen, de közben a szemem körül összegyűltek a nevetőráncok, és kicsi választott el attól, hogy ne röhögjem el magam a jelenettől.
-Szia Hope! Nagyon csinos vagy ma!-köszöntött elbűvölő mosollyal. Ezek szerint beszállt a játékba...izgalmas lesz!
-Köszönöm!-bólintottam, mintha csak ezt akartam volna hallani.
-Akkor? Mehetünk?-nyújtotta illedelmesen a kezét. Mosolyogva bólintottam, és felé nyújtottam a kezem várva, hogy kivezessen az ajtón. Az út csendesen telt, közben mind a ketten vigyorogtunk, és éppen hogy nem kezdtünk el vihogni. Az étteremnél a kocsi ajtót, és az étterem ajtót is nyitotta nekem. Rendelés után kezdődött csak az igazi randi... .
-Már mondtam hogy nagyon csinos vagy ma?-kérdezte mosolyogva.
-Igen! Már mondtad!-néztem vissza rá ugyanúgy. Egy ideig csak vigyorogva szemeztünk, de hirtelen eszembe jutott valami... .-Mondhatnám én is hogy jól nézel ki!-vigyorogtam még mindig a szemébe.
-Mondhatnád!-mondta miközben kisöpörte az arcomba logó hajtincsem. Igaz csak néztünk egymásra, de a levegő egyre inkább vibrált közöttünk...jó értelembe.
-Van valami az arcodon!-simította végig az arcom.
-Szellemes! Igazán!-húztam össze a szemem folyamatos sejtelemes vigyorral. A vacsora elfogyasztása szintén csendben telt, közben persze nem hagytuk békén egymást a tekintetünkkel. Ezután következett a beszélgetés, ami teljesen úgy telt, mintha abszolút nem ismernénk egymás életét.
-És régebben volt egy Hope nevű barátnőm! Micsoda véletlen egybe esés hogy téged is így hívnak!
-Igen tényleg furcsa véletlen! És mond csak az a Hope szép volt legalább?-kérdeztem kaján vigyorral.
-Igen egész szép volt! Jó humorú, kedves, okos...-sorolta.
-Nagyon szimpatikus lánynak tűnik!-tettem kereszt be a lábam és a kezem, utána hátra dőlve figyeltem tovább. Innentől kezdtünk jobban normalizálódni, és emberi módon kezdtünk beszélgetni. Az mondjuk igaz, hogy volt amit úgy mesélt, mintha tényleg egy másik lánnyal és vele történt volna, de mindegy. Este tizenegykor indultunk haza, vagyis engem haza vitt.
-Nagyon jó volt az este!-álltam meg vigyorogva az ajtó előtt.
-Szerintem is!-mondta szintén mosolyogva.-Akkor szia!-lépett elém, készülve a csókra. A kezem a mellkasára helyezvén jeleztem a nem tetszésem, illetve egy puszit nyomtam az arcára. Rám nézve elmosolyodott, utána puszit nyomott a homlokomra.
-Szia!-mosolyogtam rá csábosan, és beléptem, az ajtón. Csendben bementem, de láttam hogy Ebony-ék még fent vannak.
-Sziaa! Na milyen volt?-nézetek rám.
-Furcsa! Igazából sosem voltam igazi randin. Ráadásul pont Patrickkel voltam először. Egyébként nagyon vicces volt, mert végig úgy beszélt, mintha először beszélgetnénk! Például olyan eseményeket mondott el, amiket velünk, kettőnkkel történtek!
-De édes! Akkor ezek szerint jó volt?
-Igen nagyon!-mondtam vidáman.
-És...volt valami?
-Dehogy! Csókkal próbálkozott az ajtóba, de arcon pusziltam, ő meg homlokon.-nevetettem.
-Jaj Hope!-húzta el a száját.
-Nincs jaj Hope! A terv az terv! Első randi után nem csókolózunk!-húztam ki magam büszkén.-Na de megyek lefürdök, és megyek aludni! Jó éjszakát!-köszöntem el, és zuhany után a vendégszobában található ágyra dőltem. Bőven nyomkodtam a telefonom, mikor sms-em érkezett... .
Holnap ráérsz esetleg? Mondjuk egy séta a tengernél HOPE?
Direkt kiemelte hogy Hope...mindig hercegnőnek hívott telefonban, illetve sms-ben is!
Éppenséggel ráérek holnap! ;)
Jó akkor délelőtt negyed tizenegyre érted megyek!;)
Jó szia!
Szia!
Ezek szerint holnap is randim van! Hah! Jó holnap kicsit jobban fogok engedni... . Egy kis telefon nyomkodást követően el is aludtam, mivel még reggel kelnem kell!
-Szia!-köszöntem hűvösen, de közben a szemem körül összegyűltek a nevetőráncok, és kicsi választott el attól, hogy ne röhögjem el magam a jelenettől.
-Szia Hope! Nagyon csinos vagy ma!-köszöntött elbűvölő mosollyal. Ezek szerint beszállt a játékba...izgalmas lesz!
-Köszönöm!-bólintottam, mintha csak ezt akartam volna hallani.
-Akkor? Mehetünk?-nyújtotta illedelmesen a kezét. Mosolyogva bólintottam, és felé nyújtottam a kezem várva, hogy kivezessen az ajtón. Az út csendesen telt, közben mind a ketten vigyorogtunk, és éppen hogy nem kezdtünk el vihogni. Az étteremnél a kocsi ajtót, és az étterem ajtót is nyitotta nekem. Rendelés után kezdődött csak az igazi randi... .
-Már mondtam hogy nagyon csinos vagy ma?-kérdezte mosolyogva.
-Igen! Már mondtad!-néztem vissza rá ugyanúgy. Egy ideig csak vigyorogva szemeztünk, de hirtelen eszembe jutott valami... .-Mondhatnám én is hogy jól nézel ki!-vigyorogtam még mindig a szemébe.
-Mondhatnád!-mondta miközben kisöpörte az arcomba logó hajtincsem. Igaz csak néztünk egymásra, de a levegő egyre inkább vibrált közöttünk...jó értelembe.
-Van valami az arcodon!-simította végig az arcom.
-Szellemes! Igazán!-húztam össze a szemem folyamatos sejtelemes vigyorral. A vacsora elfogyasztása szintén csendben telt, közben persze nem hagytuk békén egymást a tekintetünkkel. Ezután következett a beszélgetés, ami teljesen úgy telt, mintha abszolút nem ismernénk egymás életét.
-És régebben volt egy Hope nevű barátnőm! Micsoda véletlen egybe esés hogy téged is így hívnak!
-Igen tényleg furcsa véletlen! És mond csak az a Hope szép volt legalább?-kérdeztem kaján vigyorral.
-Igen egész szép volt! Jó humorú, kedves, okos...-sorolta.
-Nagyon szimpatikus lánynak tűnik!-tettem kereszt be a lábam és a kezem, utána hátra dőlve figyeltem tovább. Innentől kezdtünk jobban normalizálódni, és emberi módon kezdtünk beszélgetni. Az mondjuk igaz, hogy volt amit úgy mesélt, mintha tényleg egy másik lánnyal és vele történt volna, de mindegy. Este tizenegykor indultunk haza, vagyis engem haza vitt.
-Nagyon jó volt az este!-álltam meg vigyorogva az ajtó előtt.
-Szerintem is!-mondta szintén mosolyogva.-Akkor szia!-lépett elém, készülve a csókra. A kezem a mellkasára helyezvén jeleztem a nem tetszésem, illetve egy puszit nyomtam az arcára. Rám nézve elmosolyodott, utána puszit nyomott a homlokomra.
-Szia!-mosolyogtam rá csábosan, és beléptem, az ajtón. Csendben bementem, de láttam hogy Ebony-ék még fent vannak.
-Sziaa! Na milyen volt?-nézetek rám.
-Furcsa! Igazából sosem voltam igazi randin. Ráadásul pont Patrickkel voltam először. Egyébként nagyon vicces volt, mert végig úgy beszélt, mintha először beszélgetnénk! Például olyan eseményeket mondott el, amiket velünk, kettőnkkel történtek!
-De édes! Akkor ezek szerint jó volt?
-Igen nagyon!-mondtam vidáman.
-És...volt valami?
-Dehogy! Csókkal próbálkozott az ajtóba, de arcon pusziltam, ő meg homlokon.-nevetettem.
-Jaj Hope!-húzta el a száját.
-Nincs jaj Hope! A terv az terv! Első randi után nem csókolózunk!-húztam ki magam büszkén.-Na de megyek lefürdök, és megyek aludni! Jó éjszakát!-köszöntem el, és zuhany után a vendégszobában található ágyra dőltem. Bőven nyomkodtam a telefonom, mikor sms-em érkezett... .
Holnap ráérsz esetleg? Mondjuk egy séta a tengernél HOPE?
Direkt kiemelte hogy Hope...mindig hercegnőnek hívott telefonban, illetve sms-ben is!
Éppenséggel ráérek holnap! ;)
Jó akkor délelőtt negyed tizenegyre érted megyek!;)
Jó szia!
Szia!
Ezek szerint holnap is randim van! Hah! Jó holnap kicsit jobban fogok engedni... . Egy kis telefon nyomkodást követően el is aludtam, mivel még reggel kelnem kell!
2014. május 27., kedd
2.évad 3.rész-Patricknél
A kivilágított úton sokan voltak, viszont minél kijjebb értünk a városból egyre kevesebben lettek. Csak mentünk, és mentünk. Patrick New York szélén lakik, vagy' félórára a várostól. Lehet mégsem jó ötlet ez az egész? 8 év távollét után rögtön aludjak nála?
-Patrick biztos jó ötlet ez?-kérdeztem a szám szélét rágva, miután megálltunk a hatalmas házának a hatalmas garázsában.
-Biztos!-mosolygott rám a félhomályban, és a combon pihenő kezemre helyezte a kezét.-Na gyere!-szállt ki a kocsiból, és az ajtómhoz lépve kinyitotta.-Nem tervezel a kocsiban maradni este ugye?-vigyorgott, miközben felém nyújtott a kezét. Nagyot sóhajtva megfogtam a kezét kiszálltam a kocsiból.
-Gyere!-fogta meg a kezem, kivezetve a garázsból. egy lépcsőn felmenve újabb ajtó, ami mögött már a lakás van. Nagyjából körbe vezetett, közben végig fogta a kezem. Egyébként gyönyörű a ház! Modern berendezésű, három fürdőszobás, három hálószobás, hatalmas nappali, konyha, de a legszebb az a terasz, amiről a várost is lehetett látni, és a hegyeket is.
-Nagyon szép ház!-mondtam a kisebb túra végén.
-Köszönöm!-mosolygott rám. Pár percig mélyen egymás szemébe nézve, némán álltunk. A gyönyörű, csillogó zöld szemei azonnal hatalmába kerítettek... . Kellemes melegség futott át rajtam hirtelen. A két szempár szinte égetett... . Továbbra is csak nézett rám, mikor óvatosan megsimította a karom, amitől kirázott a hideg.
-Kérsz valamit inni esetleg?-kérdezte, még mindig mélyen a szemebe nézve.
-I-igen!-dadogtam idegesen. Olyan ember hírében állok, aki sosem illetődik meg. Mindig jól kezelem a más számára kínos, helyzeteket, de Patrick közelébe csak egy mindenen elpirosodó kislánynak érzem magam... . Ahogy rám néz, rám mosolyog, mikor hozzám ér... . Teljes más! Tán újra szerelmes lennék?
-Ne álldogálj! Gyere ülj le!-zökkentett ki a gondolataimból. Félénken bólintottam, és engedelmesen leültem a kanapéra. A pohár vizemet szinte cseppenként kortyolgattam, közben szótlanul bámultam magam elé. Ő lazán, vigyorogva ült velem szembe, és figyelte minden egyes mozdulatom, ami a nyelésben ki is merült.
-Hope ne csináld már!-vette ki a kezemből a poharat.-Te nem ilyen vagy! Sokkal belevalóbb, és lazább!-guggolt le elém, de én még mindig csak idegesen figyeltem.-Engedd el magad! Ugyanaz maradtam mint nyolc éve! Bár kívülről nem úgy tűnik, de igenis ugyanaz vagyok! Nem kell szoronganod a társaságomban!-tette a combomra a kezét. Igaza van! Én nem ilyen vagyok! Igen rájöttem! Ha valakit szeretek annak a társaságában nem kell szorongani! Én imádom, szeretem szívemből Patricket! Nyolc év elteltével is! Hirtelen mozdulattal hátra löktem Patricket, aki így a földön feküdt a hátán, én pedig ráugrottam, és a nyaka mellé letámasztva a kezem vadul csókolni kezdtem. Egy pillanatra annyira megilletődött, hogy mozdulatlanul feküdt, aztán rájött mi történik, ezért szorosan a derekam köré fonta a karját és ő is "beszállt". Percekig csak így fetrengtünk a földön, mikor hirtelen felkapott az ölébe, és a lépcsőn felvéve a hálószobájába vitt...
-Patrick biztos jó ötlet ez?-kérdeztem a szám szélét rágva, miután megálltunk a hatalmas házának a hatalmas garázsában.
-Biztos!-mosolygott rám a félhomályban, és a combon pihenő kezemre helyezte a kezét.-Na gyere!-szállt ki a kocsiból, és az ajtómhoz lépve kinyitotta.-Nem tervezel a kocsiban maradni este ugye?-vigyorgott, miközben felém nyújtott a kezét. Nagyot sóhajtva megfogtam a kezét kiszálltam a kocsiból.
-Gyere!-fogta meg a kezem, kivezetve a garázsból. egy lépcsőn felmenve újabb ajtó, ami mögött már a lakás van. Nagyjából körbe vezetett, közben végig fogta a kezem. Egyébként gyönyörű a ház! Modern berendezésű, három fürdőszobás, három hálószobás, hatalmas nappali, konyha, de a legszebb az a terasz, amiről a várost is lehetett látni, és a hegyeket is.
-Nagyon szép ház!-mondtam a kisebb túra végén.
-Köszönöm!-mosolygott rám. Pár percig mélyen egymás szemébe nézve, némán álltunk. A gyönyörű, csillogó zöld szemei azonnal hatalmába kerítettek... . Kellemes melegség futott át rajtam hirtelen. A két szempár szinte égetett... . Továbbra is csak nézett rám, mikor óvatosan megsimította a karom, amitől kirázott a hideg.
-Kérsz valamit inni esetleg?-kérdezte, még mindig mélyen a szemebe nézve.
-I-igen!-dadogtam idegesen. Olyan ember hírében állok, aki sosem illetődik meg. Mindig jól kezelem a más számára kínos, helyzeteket, de Patrick közelébe csak egy mindenen elpirosodó kislánynak érzem magam... . Ahogy rám néz, rám mosolyog, mikor hozzám ér... . Teljes más! Tán újra szerelmes lennék?
-Ne álldogálj! Gyere ülj le!-zökkentett ki a gondolataimból. Félénken bólintottam, és engedelmesen leültem a kanapéra. A pohár vizemet szinte cseppenként kortyolgattam, közben szótlanul bámultam magam elé. Ő lazán, vigyorogva ült velem szembe, és figyelte minden egyes mozdulatom, ami a nyelésben ki is merült.
-Hope ne csináld már!-vette ki a kezemből a poharat.-Te nem ilyen vagy! Sokkal belevalóbb, és lazább!-guggolt le elém, de én még mindig csak idegesen figyeltem.-Engedd el magad! Ugyanaz maradtam mint nyolc éve! Bár kívülről nem úgy tűnik, de igenis ugyanaz vagyok! Nem kell szoronganod a társaságomban!-tette a combomra a kezét. Igaza van! Én nem ilyen vagyok! Igen rájöttem! Ha valakit szeretek annak a társaságában nem kell szorongani! Én imádom, szeretem szívemből Patricket! Nyolc év elteltével is! Hirtelen mozdulattal hátra löktem Patricket, aki így a földön feküdt a hátán, én pedig ráugrottam, és a nyaka mellé letámasztva a kezem vadul csókolni kezdtem. Egy pillanatra annyira megilletődött, hogy mozdulatlanul feküdt, aztán rájött mi történik, ezért szorosan a derekam köré fonta a karját és ő is "beszállt". Percekig csak így fetrengtünk a földön, mikor hirtelen felkapott az ölébe, és a lépcsőn felvéve a hálószobájába vitt...
*Reggel...*
Reggel mikor felkeltem Patrick még bőven aludt. Régebbi szokásom elhagytam miszerint alvás közben körülbelül száznyolcvan fokos fordulatot veszek, most úgy ébredtem ahogy elaludtam, vagyis Patrick karjában. Nem tudom jó ötlet volt-e ez az egész... . Teljesen bizonytalan vagyok! Szeretem, de nyolc év után rögtön először? Nem biztos hogy jó döntés volt! Fájdalmas gondolatok...fájdalmasak! Viszont...eszembe jutott valami! Bár a történtek előtt kellett volna eszembe jutnia, de így is jó lesz! Ilyen erős, és biztos gondolatokkal másztam ki az ölelésből. Szerencsére vagyok olyan ügyes, hogy a kis alvós maci nem ébredt fel, csak egyet fordult. Halkan kiosonva becsuktam az ajtót, így kijutva a hálóból. Már normális hangerővel sétáltam be a fürdőszobába, ahol gyorsan lezuhanyoztam. Mivel nem volt hirtelen mit felvennem kicsit körbe néztem hátha találok valamit. A kutatás célra vezetett, mivel találtam egy női (!!) selyemköntöst. Hm...biztos Patrick másik barátnői használták! Mivel a tuti tervemhez tartottam magam, így nem érdekelt honnan van a köntös, csak magamra kaptam. A hajamat laza magas kontyba kötöttem, és lesétáltam a konyhába. Ahogy Patrick is mondta laza és belevaló vagyok, úgyhogy ehhez tartva magam mintha csak otthon lennék bögrét keresve főztem egy kávét és a konyhapult melletti bárszéken ülve iszogattam.
-Jó reggelt hercegnő!-köszöntött Patrick. Próbált puszit nyomni a fejemre, de egy laza mozdulattal eltoltam magamtól.-Most mi az?-nézett rám csodálkozva.
-Semmi! De az idegenek nem puszilgatjuk tudtommal!-néztem rá lazán.
-Mi?? Milyen idegen?-kérdezte most már kissé idegesen.
-Hát én! Én idegen vagyok! Tegnap este nem történt semmi! De ha szeretnéd felajánlok egy randit, mondjuk ma este!-vigyorogtam rá a pulton könyökölve.
-Mi? Én ezt még most se értem!-dadogta pirosan. Lehet én vagyok a szemét, de kivételesen élveztem, hogy nem a nőt, hanem a férfit hozzák cikis helyzetbe.
-Jaj! Nem kell ezen ennyit gondolkodni!-nevettem, miközben felálltam a székről.-Nem olyan bonyolult ám!-suttogtam sejtelmes vigyorral az arcába, miközben a kezemmel finoman megsimítottam.-Este nyolcra itt leszek!-kacsintottam hátra felé, és lassan felsétáltam az emeletre... . Olyan hihetetlen boldogság töltött el, hogy én voltam aki szégyenbe hozta a férfit! Szegénykémet nem akartam bántani, de lássuk be elég igazságtalan volt tegnap este, hogy dönteni se tudtam arról, hogy itt aludjak vagy sem! Jó azt zárójelben hozzátenném, hogy én se nagyon ellenkeztem, mert ha azt mondtam volna hogy nem, akkor nem erőszakoskodott volna. Gyorsan átöltözve, kiengedtem a hajam, plusz átfésültem (egy női táskában mindig van fésű). Össze rendezve magam lementem a földszintre, és a kijárat felé vettem az irányt. Patrick ugyanabban a pózban állt a konyha pultnak támaszkodva, mint mikor felmentem az emeletre.
-Akkor nyolckor!-mentem ki, de hirtelen eszembe jutott valami.-Egyébként...cuki a köntös!-vigyorogtam rá, és lazán kisétáltam az ajtón. Rögtön eszembe jutott, hogy kocsival is félórára vagyunk a várostól, ezért a gyaloglás szóba se jöhet! De mire való a taxi? Gyorsan hívtam Patrick háza elé egy taxit, ami tizenöt perc múlva meg is érkezett. Furcsálltam a gyorsaságát, biztos itt volt a közelbe. Ebony adott kulcsot a lakáshoz, így könnyedén bejutottam.
-Tudtam! Tudtam! Megmondtam!-fogadott ugrándozva mikor beléptem az ajtón.
-Igen tudtad!-mosolyogtam ledobva a cuccaim.
-Mi történt?-kérdezte.
-Hát...-haraptam mosolyogva az alsó ajkamba.-egy terv! Egy tökéletes terv! Elmondom a nappaliba! Victor itthon van?-kérdeztem, mivel nem akartam hogy megtudja.
-Nem nincs! Elment dolgozni. Na akkor mond!-huppant le a kanapéra. Mellé ülve elmagyaráztam neki mi is a lényege, és hogy egyáltalán mi. Egyébként annyi, hogy ez a hirtelen jött este nem volt szimpatikus, így azt találtam ki, mintha csak összetalálkoztunk volna, és jobban szeretnénk egymást megismerni, ezért elmegyünk randizni. Egyébként a "jobban megismerni egymást" rész igaz mert ennyi idő után javítani kéne a kapcsolatunkon.
-Huh! Nem vagy semmi!-nevetett.
-Köszönöm!-vigyorogtam büszkén.-Várj! Felhívom a főnököm!-kaptam elő a telefonom. Megint csak a "tökéletes munkám" jutalmából megkaptam az egész hetet.-Na! Neked mennyire lenne probléma ha maradnék egész héten?-kérdeztem.
-Semennyire! Nővérem vagy, ez alap! Főleg ha ilyen szépen virágzik a kapcsolatotok akkor nem hiszem hogy sokat leszel itthon...!-nevetett.
-Haha! Most nincs kedved eljönni vásárolni?
-De hogy nincs!-állt fel, követve a példáját felkaptam a táskám, és a pláza felé vettük az irányt.
2014. május 26., hétfő
2.évad 2.rész-Újra együtt
Négy órakor kellett kelnem ami nagyon megterhelt, mivel az egész repülő utat végi aludtam. De legalább nem voltam fáradt! Tudtam hol laknak Ebony-ék, ezért egy taxi leintését követően elnavigáltam a lakáshoz.
-Szia Eb! Itt vagyok!-hívtam fel.
-Rendben megyek!-mondta, és 1 perc múlva már vigyorogva ölelgettük egymást.
-Szia Victor!-köszöntöttem mosolyogva.
-Szia Hope!-ölelt meg.
-Hánykor kezdődik a koncert?
-Nyolckor! Miért?
-Jó! Akkor van időnk sétálgatni! Na zuhany le, öltözz át és gyere!-utasított. Fél óra alatt kész voltam és elindultunk bevenni a várost. Kávéztunk, vásároltunk, beszélgettünk szóval jól el voltunk.
-Na és már felhívtad a fiúkat?-kérdezte két falat süti között.
-Dehogy is! Meglepetés lesz!-mosolyogtam izgatottan.
-Ja jó! De izgi!!-lelkesedett.
-Az! Annyira várom! Egy jó ideje nem nézem őket a neten...vagyis hallok róluk, de nem látok képeket, szóval meglepi lesz! Igazából egy valamitől félek...-haraptam a szám szélébe.
-Mitől?
-Hogy...Patricknek felesége vagy barátnője van...
-De hát mindig nézed őket! Azt tudnád!
-Áh, Patrick nem ad ki magáról magánéleti dolgokat. Vagyis...nem sokat!-mondtam.
-Na! Tuti nincs még neki!-kacsintott biztatóan.
-Gondolod?-kérdeztem.
-Tudom!-mosolygott. Hat órára haza kellett érnünk mivel össze kellett készülnöm. Csinos, nőies szettet és sminket sikerült összedobnom, a hajam pedig begöndörítettem. Ebony és Victor is megdicsért.
-Na én indulok!-mondtam, miközben a nyakamba akasztottam a sajtós bilétát, amivel egyébként bárhova bemehetek.
-Várj Hope!-állított meg mikor már az ajtón kívül voltam.-Nem viszel vártó ruhát? Hátha kelleni fog!-mondta röhögve.
-Haha! Nagyon vicces!-forgattam a szemem, és bezártam az ajtót. Még bőven világos volt, mivel nyár közepén sokáig fent van a nap. Napszemüvegemet felrakva vártam az értem hívott taxit. Egy általam már ismert stadionban volt a koncert így ismerten sétálgattam. Rengeteg ember, FOBos felsőben, zászlóval csapatokba verődve sétáltak be a koncert helyszínre. Kicsit izgulva lépkedtem be az ajtón, és teli tömött aulán átvágva megkerestem a sajtósoknak elkerített részt. Rajtam kívül még öt ember álldogált várva a koncert kezdést. Jegyzet füzetem elővéve rendezgettem, írogattam kicsit, közben teljesen megtelt a stadion, és a közönség egyszerre kántálta hogy "Fall Out Boy", illetve a My Songs Know What You Did In The Dark elejét whozták. Hirtelen gitár és dob hangja hangzott fel, és a színpad kivilágosodott. Ott álltak FOBos símaszkban a The Phoenixet játszva! A sírás azonnal hatalmába kerített, de miután rájöttem miért is vagyok itt nagy levegőt vettem, és magamba énekelve jegyzeteltem. Mikor már késznek nyilvánítottam a jegyzetem, énekelve, lábat mozgatva figyeltem a koncertet. Egyszerűen zseniális volt! Komolyan! Nem elfogultság, hanem tényleg! A ráadás végén elköszöntek, és akkor jöttem én! A színpad közelében lévő ajtón mentem ki, egy folyosóra, ahonnan nyilak vezettek az öltözőbe. Mikor a "Fall Out Boy" feliratú ajtó elé értem nagy levegőt véve bekopogtam.
-Tessék!-hallottam Pete hangját. Hosszan lenyomva a kilincset beléptem.
-Sziasztok! Hope Hamilton vagyok! Én fogok interjút készíteni veletek!-vigyorogtam, mire eltátva a szájuk bámultak rám.
-H-Hope???
-Igen!-mondtam, és sírva a nyakukba borultam.
-Ezt nem hiszem el!!! Hogy hogy itt vagy és miért nem szóltál?? Mi történt?-kérdezte hadarva Pete. A leges legelejétől elmeséltem nekik mindent amióta (vagyis az egyetem óta) nem beszéltünk.
-Akkor te most újság író vagy??-döbbent le Patrick.
-Igen! De ha szeretnétek leszek lesifotós is!-kacsintottam mire felnevettek.-Ide dolgozni küldtek, szóval csináljuk meg ezt gyorsan, utána beszélhetünk!-mosolyogtam, és a kanapéval szembeni székbe helyet foglaltam, ők pedig a kanapén. Aprót rázva a fejemen átszellemültem, mintha nem is ismerném őket.
-Első kérdés...-néztem bele a füzetembe. Egy órán keresztül kérdezgettem őket a felírtakból. Patrick folyamatosan szemezett velem, és vigyorgott. Amikor olyan kérdés volt, enyhe célzásokat téve válaszolgatott.
-Ééés...-írtam.-Ennyi!-kattintottam le a tollam. A táskámba helyeztem a füzetet és kérdően néztem rájuk.-Akkor most ti jöttök! Meséljetek!-mondta izgatottan. Ők is az elejétől kezdték a sztorit. Mindent elmeséltek a karrierjükről, illetve a magán életükről. Pete-nek van egy barátnője Meagan Camper, egy kisfia Bronx, és Meagan éppen babát vár. Joe-nak felesége van, akivel nem rég született meg a babájuk, Andy pedig szingliként éli az életét. Patrick szintén mesélt. Volt egy barátnője, de hamar szakítottak, egyébként most nincs... . Ebony megérzései nagyon jók! Ettől persze csak fokozódott az örömöm hogy kiderült... .
-Hú! Nem tudom mit mondjak... . Én megmondtam! Tudtam hogy híresek lesztek!-virultam. Nevetve bólintottak, és tovább folytattuk a beszélgetést. Nemcsak a magán életükről beszéltek, hanem a bandáról, hogy mikor mit csináltak, és hogyan. Mikor viszont újra szóba jött a gyerek téma letámadtam Pete-et.
-Kérlek egyszer had lássam Bronx-ot! Interneten láttam róla képet, és rögtön belopta magát a szőke fürtjeivel a szívembe!-olvadoztam.
-Jaj persze! Amikor csak szeretnéd!-mosolygott.
-Mond hogy van róla képed! Na jó ez hülye kérdés volt... .-gondoltam végig. Egy apukának hogy ne lenne már képe a fiáról??
-Tessék!-adta oda a telefonját. Rengeteg kép volt Bronx-ról, Megan-ről, közösek, stb. A képek nagy részénél sipítoztam, mivel annyira aranyosan találtam őket. A kedvenc Pete Meagan-ös képem az a fehér felsős, amit akkor rakta fel, mikor bejelentették a babát!
-Juj! Kérek még telefonokat!-virultam izgatottan. Joe adta másodjára, aztén Andy végül meddig Patrick... . Mindenkiénél visongtam egy sort kivétel Patricknél...az ő képeit csendben nézetem végig... . A véleményemet egyébként direkt nem nyilvánítottam ki. Hát igen. Kicsit megváltozott! Éjfélig beszélgettünk, de nekem mennem kellett.
-Meddig maradtok?-kérdeztem.
-Egész hétre!
-Akkor...megpróbálok szabadságot kivenni!-rágtam a szám szélét.-Na megyek sziasztok!-adtam nekik egy-egy puszit, és távoztam az öltözőből. Alig mentem pármétert, mikor sms-em érkezett.
"Nincs kedved nálam aludni hercegnő? ;)"
A "ledöbbentem" az enyhe kifejezés... . Rögtönöznöm kellett valami frappánsat, mivel ezt szokta meg tőlem.
"Hm...lehet. Attól függ herceg! ;)"
Igazából nem tudtam mire véljem ezt az egészet... . 8 éve nem találkoztunk, erre rögtön megkérdezi hogy nála alszom-e ma. Érdekes... .
"Hol vagy most?"
"A stadion aulájába!"
"Jó akkor hazajössz velem?"
Nem gondolkoztam a válaszon rögöt rávágtam, hogy igen... . Nem akarom meggondolni magam, ami előfordulhat, de így már biztos a találkozó!
"Jó mindjárt ott leszek!"
A mindjárt körülbelül 5 perc volt.
-Akkor mehetünk?-lépett mellém.
-Várj...ti ketten...?-húzta össze a szemöldökét Pete.
-Igen!-feleltük egyszerre.
-Akkor jó mulatást!-nevetett. Szememet forgatva kimentünk az ajtón és négy felé váltunk... .
Tádáá!:D 2. rész! ;) A következőben fog kiderülni hogy mi lesz Hope-val Patricknél! ;) <33 :*
-Szia Eb! Itt vagyok!-hívtam fel.
-Rendben megyek!-mondta, és 1 perc múlva már vigyorogva ölelgettük egymást.
-Szia Victor!-köszöntöttem mosolyogva.
-Szia Hope!-ölelt meg.
-Hánykor kezdődik a koncert?
-Nyolckor! Miért?
-Jó! Akkor van időnk sétálgatni! Na zuhany le, öltözz át és gyere!-utasított. Fél óra alatt kész voltam és elindultunk bevenni a várost. Kávéztunk, vásároltunk, beszélgettünk szóval jól el voltunk.
-Na és már felhívtad a fiúkat?-kérdezte két falat süti között.
-Dehogy is! Meglepetés lesz!-mosolyogtam izgatottan.
-Ja jó! De izgi!!-lelkesedett.
-Az! Annyira várom! Egy jó ideje nem nézem őket a neten...vagyis hallok róluk, de nem látok képeket, szóval meglepi lesz! Igazából egy valamitől félek...-haraptam a szám szélébe.
-Mitől?
-Hogy...Patricknek felesége vagy barátnője van...
-De hát mindig nézed őket! Azt tudnád!
-Áh, Patrick nem ad ki magáról magánéleti dolgokat. Vagyis...nem sokat!-mondtam.
-Na! Tuti nincs még neki!-kacsintott biztatóan.
-Gondolod?-kérdeztem.
-Tudom!-mosolygott. Hat órára haza kellett érnünk mivel össze kellett készülnöm. Csinos, nőies szettet és sminket sikerült összedobnom, a hajam pedig begöndörítettem. Ebony és Victor is megdicsért.
-Na én indulok!-mondtam, miközben a nyakamba akasztottam a sajtós bilétát, amivel egyébként bárhova bemehetek.
-Várj Hope!-állított meg mikor már az ajtón kívül voltam.-Nem viszel vártó ruhát? Hátha kelleni fog!-mondta röhögve.
-Haha! Nagyon vicces!-forgattam a szemem, és bezártam az ajtót. Még bőven világos volt, mivel nyár közepén sokáig fent van a nap. Napszemüvegemet felrakva vártam az értem hívott taxit. Egy általam már ismert stadionban volt a koncert így ismerten sétálgattam. Rengeteg ember, FOBos felsőben, zászlóval csapatokba verődve sétáltak be a koncert helyszínre. Kicsit izgulva lépkedtem be az ajtón, és teli tömött aulán átvágva megkerestem a sajtósoknak elkerített részt. Rajtam kívül még öt ember álldogált várva a koncert kezdést. Jegyzet füzetem elővéve rendezgettem, írogattam kicsit, közben teljesen megtelt a stadion, és a közönség egyszerre kántálta hogy "Fall Out Boy", illetve a My Songs Know What You Did In The Dark elejét whozták. Hirtelen gitár és dob hangja hangzott fel, és a színpad kivilágosodott. Ott álltak FOBos símaszkban a The Phoenixet játszva! A sírás azonnal hatalmába kerített, de miután rájöttem miért is vagyok itt nagy levegőt vettem, és magamba énekelve jegyzeteltem. Mikor már késznek nyilvánítottam a jegyzetem, énekelve, lábat mozgatva figyeltem a koncertet. Egyszerűen zseniális volt! Komolyan! Nem elfogultság, hanem tényleg! A ráadás végén elköszöntek, és akkor jöttem én! A színpad közelében lévő ajtón mentem ki, egy folyosóra, ahonnan nyilak vezettek az öltözőbe. Mikor a "Fall Out Boy" feliratú ajtó elé értem nagy levegőt véve bekopogtam.
-Tessék!-hallottam Pete hangját. Hosszan lenyomva a kilincset beléptem.
-Sziasztok! Hope Hamilton vagyok! Én fogok interjút készíteni veletek!-vigyorogtam, mire eltátva a szájuk bámultak rám.
-H-Hope???
-Igen!-mondtam, és sírva a nyakukba borultam.
-Ezt nem hiszem el!!! Hogy hogy itt vagy és miért nem szóltál?? Mi történt?-kérdezte hadarva Pete. A leges legelejétől elmeséltem nekik mindent amióta (vagyis az egyetem óta) nem beszéltünk.
-Akkor te most újság író vagy??-döbbent le Patrick.
-Igen! De ha szeretnétek leszek lesifotós is!-kacsintottam mire felnevettek.-Ide dolgozni küldtek, szóval csináljuk meg ezt gyorsan, utána beszélhetünk!-mosolyogtam, és a kanapéval szembeni székbe helyet foglaltam, ők pedig a kanapén. Aprót rázva a fejemen átszellemültem, mintha nem is ismerném őket.
-Első kérdés...-néztem bele a füzetembe. Egy órán keresztül kérdezgettem őket a felírtakból. Patrick folyamatosan szemezett velem, és vigyorgott. Amikor olyan kérdés volt, enyhe célzásokat téve válaszolgatott.
-Ééés...-írtam.-Ennyi!-kattintottam le a tollam. A táskámba helyeztem a füzetet és kérdően néztem rájuk.-Akkor most ti jöttök! Meséljetek!-mondta izgatottan. Ők is az elejétől kezdték a sztorit. Mindent elmeséltek a karrierjükről, illetve a magán életükről. Pete-nek van egy barátnője Meagan Camper, egy kisfia Bronx, és Meagan éppen babát vár. Joe-nak felesége van, akivel nem rég született meg a babájuk, Andy pedig szingliként éli az életét. Patrick szintén mesélt. Volt egy barátnője, de hamar szakítottak, egyébként most nincs... . Ebony megérzései nagyon jók! Ettől persze csak fokozódott az örömöm hogy kiderült... .
-Hú! Nem tudom mit mondjak... . Én megmondtam! Tudtam hogy híresek lesztek!-virultam. Nevetve bólintottak, és tovább folytattuk a beszélgetést. Nemcsak a magán életükről beszéltek, hanem a bandáról, hogy mikor mit csináltak, és hogyan. Mikor viszont újra szóba jött a gyerek téma letámadtam Pete-et.
-Kérlek egyszer had lássam Bronx-ot! Interneten láttam róla képet, és rögtön belopta magát a szőke fürtjeivel a szívembe!-olvadoztam.
-Jaj persze! Amikor csak szeretnéd!-mosolygott.
-Mond hogy van róla képed! Na jó ez hülye kérdés volt... .-gondoltam végig. Egy apukának hogy ne lenne már képe a fiáról??
-Tessék!-adta oda a telefonját. Rengeteg kép volt Bronx-ról, Megan-ről, közösek, stb. A képek nagy részénél sipítoztam, mivel annyira aranyosan találtam őket. A kedvenc Pete Meagan-ös képem az a fehér felsős, amit akkor rakta fel, mikor bejelentették a babát!
-Juj! Kérek még telefonokat!-virultam izgatottan. Joe adta másodjára, aztén Andy végül meddig Patrick... . Mindenkiénél visongtam egy sort kivétel Patricknél...az ő képeit csendben nézetem végig... . A véleményemet egyébként direkt nem nyilvánítottam ki. Hát igen. Kicsit megváltozott! Éjfélig beszélgettünk, de nekem mennem kellett.
-Meddig maradtok?-kérdeztem.
-Egész hétre!
-Akkor...megpróbálok szabadságot kivenni!-rágtam a szám szélét.-Na megyek sziasztok!-adtam nekik egy-egy puszit, és távoztam az öltözőből. Alig mentem pármétert, mikor sms-em érkezett.
"Nincs kedved nálam aludni hercegnő? ;)"
A "ledöbbentem" az enyhe kifejezés... . Rögtönöznöm kellett valami frappánsat, mivel ezt szokta meg tőlem.
"Hm...lehet. Attól függ herceg! ;)"
Igazából nem tudtam mire véljem ezt az egészet... . 8 éve nem találkoztunk, erre rögtön megkérdezi hogy nála alszom-e ma. Érdekes... .
"Hol vagy most?"
"A stadion aulájába!"
"Jó akkor hazajössz velem?"
Nem gondolkoztam a válaszon rögöt rávágtam, hogy igen... . Nem akarom meggondolni magam, ami előfordulhat, de így már biztos a találkozó!
"Jó mindjárt ott leszek!"
A mindjárt körülbelül 5 perc volt.
-Akkor mehetünk?-lépett mellém.
-Várj...ti ketten...?-húzta össze a szemöldökét Pete.
-Igen!-feleltük egyszerre.
-Akkor jó mulatást!-nevetett. Szememet forgatva kimentünk az ajtón és négy felé váltunk... .
Tádáá!:D 2. rész! ;) A következőben fog kiderülni hogy mi lesz Hope-val Patricknél! ;) <33 :*
2014. május 25., vasárnap
2. évad 1. rész-8 év múlva...
Pontosan ma 8 éve, hogy eljöttem Chicago-ból Seattle-be, itt elvégeztem az egyetemet szociológián, most pedig újságíróként dolgozom. Leginkább kulturális cikkeket írok. Színházi előadásokról, filmekről, koncertekről, könyvekről, kiállításokról, stb. Ez idő alatt volt egy barátom, de vele egy hónap múlva szakítottam. Leginkább a barátaimmal szoktam lenni. Ha este érünk rá bulizni megyünk, ha nappal akkor beülünk egy kávéra, esetleg egy sütire. Mikor nem írom a cikkeim, futni járok, emellett egészségesen étkezem. Mivel az újságnál az egyik legkiemelkedőbb író vagyok, így a fizetésem sem kevés. Két szobás lakásban élek, egy felhőkarcoló tetején. Szeretem az életem, de mindig is üresnek érzem...esténként miközben kapcsolgatom a tévém, mindig azon gondolkozom, mi hiányzik az életemből? Sosem jövök rá a válaszra, pedig nagyon jó lenne... . Ja egyébként a család jól van! Ebony a Victor nevű barátjával él együtt, Spencer két gyerekes apuka, Daisy pedig most tölti a tizennyolcat, vagyis most végzős. A srácok...hát igen. Azóta befutott banda lettek. Az elején sokat beszéltünk látogattuk egymást, de körülbelül kettő év után abba maradt, így már nagyon régen nem beszéltünk. Rengeteg változáson mentek keresztül. Mint kinézetre, mint tehetségre. 7 albumot adtak ki, folyamatosan turnéznak. Sokat láttam őket a tévében, az interjúkon még most halálra szoktam röhögni magam! Sok minden változott rajtuk, csak a belsőjük nem. Ugyanolyan kedvesek, jó fejem, mint amilyenek voltak. Hozzá teszem sokszor hallgatom őket, mivel nagyon jók a számaik! Patrick hangja rengeteget fejlődött a kezdetek óta...de olyan szintén, hogy az valami félelmetes! Évről évre jobb lett! Egyébként egy ideig hiátuson voltak, akkor pedig külön utakon jártak. Persze nem csak Patrick lett tehetségesebb, hanem Pete, Joe és Andy is. Ha nem lenne tévé, és internet, fele ennyit se tudnék róluk! Halkan megjegyezném, hogy nagyon hiányoznak! Leginkább időhiány miatt nem beszélünk, de jó lenne egyszer eljutni egy koncertjükre. Nekem gimi kilencedik óta ők a legjobb barátaim, és ezt bizonyítja a mai nap is! Reggel szokás szerint keltem, felöltöztem, és munka előtt a Starbucks-ba is beugortam. Időközben egyébként vezetni is megtanultam, így saját kocsival járok dolgozni. Szóval mikor beértem a vezetőszerkesztő hivatott.
-Jó reggelt Miss Hamilton!-üdvözölt.
-Magának is jó reggelt!
-Holnap lesz egy New York-i koncert, amire gondoltunk magát küldjük ki. Kritikát kéne írni a koncertről, illetve interjút készíteni a bandával.
-Igen eddig rendben van!-bólintottam, mivel nem értettem a felhajtást a munka miatt.
-Ezt a bandát maga is nagyon jól ismeri!
-Elég sok bandát ismerek... .-mondtam furcsállva.
-Igen? És a Fall Out Boy-t főleg ugye?-mondta ki, mire teljesen ledöbbentem.
-A Fall Out Boy?-néztem rá hatalmasra nyílt szemekkel.
-Igen a Fall Out Boy! Nézze, tudom milyen kapcsolata volt a banda tagokkal, épp ezért gondoltam magára! Mivel nagyon jó újságírónak tartom, így tudom hogy nem lesz elfogult! Viszont ezt amolyan ajándéknak gondoltuk a kitartó munkája gyanánt!-mosolyodott el, és a csontos, ráncos arca furcsán gyűrődött a fején.
-Nem is tudom mit mondjak...köszönöm!-motyogtam vidáman.
-Nem kell semmit köszönni! Mint már mondta ez egy kitüntetés!
-Értem! Akkor viszontlátásra Mr. Jhonson!-köszöntem el, és kiléptem a nagy üvegajtón. Elrohanva az irodám felé, ahol már Kate ült.
-Kate!-rontottam be.-Holnap megyek a srácok koncertjére kritikát írni, és interjút készíteni velük!
-Komolyan? Egy csodás!-örült velem együtt.
-Lányok munkára!-tapsolt kettőt a világ legidegesítőbb embere Tom Miller.
-Te nekünk ne parancsolgass! Négy éve itt dolgozom, te pedig múlt hónapban kerültél ide!-sziszegtem az arcába.
-Az lehet, de neked én vagyok a főnököd, úgyhogy akkor parancsolgatok, amikor akarok!-húzta össze a szemét. Dühösen fújtatva levágtam magam a székembe, mire önelégült mosollyal elhagyta az irodánk.
-Gyűlölöm ezt a pasit!-dühöngtem, mire Kate elnevette magát. Az e-mailon árküldött cikket folytattam, amibe már otthon belekezdtem (Kiállítások, kiállítás! címmel). Szokás szerint öt órakor végeztem, és rohantam haza. Otthon azonnal tárcsáztam Ebony-t, mivel New York-ba laknak, talán náluk eltudnék lakni.
-Eb képzeld! Reggel indulok New York-ba, a srácok koncertjére!
-Hope! Ez szuper!!!-lelkesedett.-Hogy hogy?-kérdezte. Nagyjából elmondta mi a helyzet, és megkérdeztem náluk tudnék lakni.
-Persze gyere! Úgyis rég láttunk! Viszont most megyek, mert Victor-ral megyünk vacsizni! Szia várlak!
-Szia!-tettem le mosolyogva a telefont. Összeraktam néhány cuccot, megvacsoráztam, lezuhanyoztam és a tévé elé ledőlve megint gondolkozni kezdtem. Most nem érzetem hogy hiányzik valami az életemből! Boldog voltam! Őszintén megmondom már kezdem sejteni mi is a baj... . Tíz órakor nyugovóra tértem, mivel reggel ötkor indul a gépem, és nem tervezem lekésni... .
Ez lenne az első rész a második évadban! Remélem eddig tetszik! ;) :* <33
-Jó reggelt Miss Hamilton!-üdvözölt.
-Magának is jó reggelt!
-Holnap lesz egy New York-i koncert, amire gondoltunk magát küldjük ki. Kritikát kéne írni a koncertről, illetve interjút készíteni a bandával.
-Igen eddig rendben van!-bólintottam, mivel nem értettem a felhajtást a munka miatt.
-Ezt a bandát maga is nagyon jól ismeri!
-Elég sok bandát ismerek... .-mondtam furcsállva.
-Igen? És a Fall Out Boy-t főleg ugye?-mondta ki, mire teljesen ledöbbentem.
-A Fall Out Boy?-néztem rá hatalmasra nyílt szemekkel.
-Igen a Fall Out Boy! Nézze, tudom milyen kapcsolata volt a banda tagokkal, épp ezért gondoltam magára! Mivel nagyon jó újságírónak tartom, így tudom hogy nem lesz elfogult! Viszont ezt amolyan ajándéknak gondoltuk a kitartó munkája gyanánt!-mosolyodott el, és a csontos, ráncos arca furcsán gyűrődött a fején.
-Nem is tudom mit mondjak...köszönöm!-motyogtam vidáman.
-Nem kell semmit köszönni! Mint már mondta ez egy kitüntetés!
-Értem! Akkor viszontlátásra Mr. Jhonson!-köszöntem el, és kiléptem a nagy üvegajtón. Elrohanva az irodám felé, ahol már Kate ült.
-Kate!-rontottam be.-Holnap megyek a srácok koncertjére kritikát írni, és interjút készíteni velük!
-Komolyan? Egy csodás!-örült velem együtt.
-Lányok munkára!-tapsolt kettőt a világ legidegesítőbb embere Tom Miller.
-Te nekünk ne parancsolgass! Négy éve itt dolgozom, te pedig múlt hónapban kerültél ide!-sziszegtem az arcába.
-Az lehet, de neked én vagyok a főnököd, úgyhogy akkor parancsolgatok, amikor akarok!-húzta össze a szemét. Dühösen fújtatva levágtam magam a székembe, mire önelégült mosollyal elhagyta az irodánk.
-Gyűlölöm ezt a pasit!-dühöngtem, mire Kate elnevette magát. Az e-mailon árküldött cikket folytattam, amibe már otthon belekezdtem (Kiállítások, kiállítás! címmel). Szokás szerint öt órakor végeztem, és rohantam haza. Otthon azonnal tárcsáztam Ebony-t, mivel New York-ba laknak, talán náluk eltudnék lakni.
-Eb képzeld! Reggel indulok New York-ba, a srácok koncertjére!
-Hope! Ez szuper!!!-lelkesedett.-Hogy hogy?-kérdezte. Nagyjából elmondta mi a helyzet, és megkérdeztem náluk tudnék lakni.
-Persze gyere! Úgyis rég láttunk! Viszont most megyek, mert Victor-ral megyünk vacsizni! Szia várlak!
-Szia!-tettem le mosolyogva a telefont. Összeraktam néhány cuccot, megvacsoráztam, lezuhanyoztam és a tévé elé ledőlve megint gondolkozni kezdtem. Most nem érzetem hogy hiányzik valami az életemből! Boldog voltam! Őszintén megmondom már kezdem sejteni mi is a baj... . Tíz órakor nyugovóra tértem, mivel reggel ötkor indul a gépem, és nem tervezem lekésni... .
Ez lenne az első rész a második évadban! Remélem eddig tetszik! ;) :* <33
2014. május 24., szombat
20.rész-A búcsú!
Szokásos kelés után azonnal rohantam haza, hogy együtt töltsem anyáékkal a délelőttöt. Bementünk a városba, ahol étterembe ebédeltünk, fagyiztunk beszélgettünk, megvásároltuk a maradék dolgot ami esetleg elfelejtődött a délutáni utazásra. Végül repülővel megyek, mivel kocsival 31 óra, tömegközlekedéssel majdnem 2 nap... . Egyébként nem délelőtt kezdődött a ballagás, de ezt a bakit a szétszórtságomnak lehet betudni. Ma is ugyanaz a tortúra mint tegnap, vagyis haj, smink. A hajam lazán kiengedve behullámosítva lett, mivel a ballagási sapka alatt szét esne más haj. A sminkem letisztul, de mégis szépre sikeredett. Egy szép vajszínű ruhára pedig a bordó talár került, a fejemre pedig a hozzá illő ballagó sapkával. Mindenki szépen felöltözve érkezett a ballagásra, ami az udvaron került megrendezésre. A srácokkal a második sorban foglaltunk helyet. Pontosan négy órakor szólt bele a mikrofonba az igazgató.
-Üdvözlök minden kedves szülőt, rokont, és legfőképpen a végzőseinket! Hosszú út áll mögöttetek...-kezdett bele a hosszú, de mégis megható beszédbe.-És akkor most jöjjenek a végzőseink!-mondta ki, mire felcsendült a zene.-Amanda Bolton!-taps, és ujjongás közepette kiment, hogy átvegye a bizonyítványát. Pár szó után következett Andy.-Andrew John Hurley!-szintén taps, és ujjongás követte. Így ment ez, míg én következtem.-Hope Ashley Hamilton!-mosolyogva felálltam, és átvettem a bizonyítványom. Nem vagyok a szavak embere így nem mondta semmit csak egy szimpla köszönömöt. Utánam nem sokkal jött Joe, Patrick és végül Pete. Mivel elég sokan vagyunk így sokáig tartott az átadás.
-Gratulálok minden végzősnek! Ezennel jó utat kívánunk az életben! Sok szerencsét!-mondta ki az igazgató, mire mindenki felállt, és egyszerre feldobta a kalapját. Egy pillanat...egy pillanat ami alatt véget ér az életed egyik része! Patrick, Pete, Joe, Andy és én! Kilencedik óta legjobb barátok! Rengeteg mindent megéltünk együtt, amik most már csak emlékek! A nyár! Petetel való szakítás, apró szerelmi háromszög, fájdalom, Patrick és én, apa halála, Dakota, és még napestig sorolhatnám, de erre nincs idő, mivel másfél óra múlva indul a gépem, amivel itt hagyok mindent, és elindulok a felnőtté válás rögös útján!
-Vége!-mondtam ki, és egyszerre borultunk egymás nyakába. Harmadszorra sikerült megríkatnom őket, de most nem csak könnyeztek, hanem rendesen sírtak! Körbe állva öleltük egymást és zokogtunk. Ezt a szűk körünket anya hangja szakította meg.
-Hope! Indulnunk kell!-súgta, mire szipogva bólintottam.
-Kimegyünk veled a reptérre!-mondta ki végül Patrick.
-Nem kell! Legyetek csak a családotokkal.
-Velük sokáig lehetünk, viszont te most mész a reptérre!-helyeselt Pete.
-Jó... .-sóhajtottam halványan elmosolyodva. Elköszönve mindenkitől hazamentünk (a srácokkal együtt). Éppen a hatalmas bőröndömet akartam lecipelni, mikor Patrick jelent meg.
-Hope!-lépett mellém.-Szeretnék veled beszélni!-kezdett bele.
-Igen? Mondjad!
-Nagyon de nagyon szeretlek, de ez a távolság nem fog menni...!
-Tudom... . Tudom hogy szakítanunk kell... .-hajtottam le a fejem, és egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Nem azért szakítok veled mert nem szeretlek már!-fogta a kezei közé a könnytől eláztatott arcom.
-Tudom... .-mondta hitetlenül.
-Hope! Nagyon szeretlek! Sosem akarlak elveszíteni, de te Seattle-ben lesz, én meg...remélem nem csak Chicago-ba.-utalt arra, hogy reméli befutnak.-Te...-kezdett bele megint, de nem tudta bejezni, mivel magamhoz rántva szorosan megöleltem, miközben hosszasan megcsókoltam.
-Patrick! Én nagyon szeretlek! Bármit mondasz én elhiszem neked!-támasztottam a homlokom az övéhez.-Tudom, hogy te sose hazudnál nekem!-mondtam, mire bólintott, és még egyszer megcsókolt.
-Menjünk mert el fogsz késni!-vált el tőlem, és megfogta a bőröndöm. Sóhajtva bólintottam, és a maradék táskám megfogva elindultunk lefelé. Miután bepakoltunk a kocsiba elindultunk a repülőtér felé, ahol megint kipakoltuk a táskáim. Becsekkolás után következett a várakozás, utána a bőröndök leadása, végül megint várakozás. Hét órakor viszont következett a világ legfájdalmasabb pillanata.
-Kérjük kedves utasainkat kezdjék meg a beszállást!-hallottuk a hangszórókból. És itt eltörött a mécses... . Négy fiú, és három lány kezdett bele egyszerre a sírásba. Anya, Ebony, Daisy, Patrick, Pete, Joe, Andy és végül a siratandó, vagyis én.
-Kicsim nagyon, de nagyon fogsz hiányozni!-borult a nyakamba anya.
-Te is nekem!
-Hope te vagy a leges legjobb testvér a földön! Nagyon szeretlek!-ölelt át Ebony.
-Én nem rég ismertelek meg, de nagyon nagyon jó testvér vagy!-ölelgetett meg Daisy.
-Szeretünk! A legbelevalóbb csaj vagy a világon, aki nagyon jó barát!-szorongatott meg Joe.
-Ügyes legyél! Vigyázz magadra!-suttogta Pete.
-Mindenképpen írj vagy telefonálj ha ott vagy!-lépett mellém Andy. Végül pedig...Patrick következett.
-Hope...megbeszéltük már! Én csak annyit mondok...vigyázz magadra és sose felejtsd el amit mondtam!-suttogta, kicsit eltolva magától a szemebe nézett végül hosszan megcsókolt. Egy-egy puszi után szipogva integettem a síró társaságnak, miközben a beléptem a kifelé vezető folyosóra. Könnyezve lépegettem befelé, repülőnél pedig felmentem a felvezető folyosón, a helyemet megkeresve leültem, és vártam a felszállást.... .
Az utazás nem telt rosszul, az út felénél kb. abba hagytam a sírást, és a fülhallgatómat a fülembe dugva relaxáltam. Leszállásnál már nagyon izgultam, mivel tudtam nemsokára a helyszínen vagyok. Miután kikaptam a csomagjaim gyorsan fogtam egy taxit, és kiadtam melyik címre vigyen... . A lakás nagyon szép, és kényelmes pont tökéletes! Egész estét végig pakoltam, végig rendezgettem. Másnap este pedig írtam...
Hát megérkeztem...nagyon szép itt minden de már most hiányoztok...! <3 Voltam ma bent az egyetemen, ahol elő napot tartottak, vagyis mi gólyák bent lehettünk egy napig úgy mint majd az első szemesztertől. Jó fejek az emberek, a tanárok zseniálisan tanítanak, meg úgy az egész hely gyönyörű! Várost néztem, illetve vásároltam egy-két dolgot. Igazából ennyi történt eddig, de biztos vagyok benne hogy jól fogom érezni magam!
Szeretettel: Hope!<33
Ennyi a levél...rövid. Szeretném hogy itt legyenek velem, de érzem most egyedül kell megtapasztalnom az életet! Segítség, és támasz nélkül! Innentől...elkezdődik a felnőtté válás!
-Üdvözlök minden kedves szülőt, rokont, és legfőképpen a végzőseinket! Hosszú út áll mögöttetek...-kezdett bele a hosszú, de mégis megható beszédbe.-És akkor most jöjjenek a végzőseink!-mondta ki, mire felcsendült a zene.-Amanda Bolton!-taps, és ujjongás közepette kiment, hogy átvegye a bizonyítványát. Pár szó után következett Andy.-Andrew John Hurley!-szintén taps, és ujjongás követte. Így ment ez, míg én következtem.-Hope Ashley Hamilton!-mosolyogva felálltam, és átvettem a bizonyítványom. Nem vagyok a szavak embere így nem mondta semmit csak egy szimpla köszönömöt. Utánam nem sokkal jött Joe, Patrick és végül Pete. Mivel elég sokan vagyunk így sokáig tartott az átadás.
-Gratulálok minden végzősnek! Ezennel jó utat kívánunk az életben! Sok szerencsét!-mondta ki az igazgató, mire mindenki felállt, és egyszerre feldobta a kalapját. Egy pillanat...egy pillanat ami alatt véget ér az életed egyik része! Patrick, Pete, Joe, Andy és én! Kilencedik óta legjobb barátok! Rengeteg mindent megéltünk együtt, amik most már csak emlékek! A nyár! Petetel való szakítás, apró szerelmi háromszög, fájdalom, Patrick és én, apa halála, Dakota, és még napestig sorolhatnám, de erre nincs idő, mivel másfél óra múlva indul a gépem, amivel itt hagyok mindent, és elindulok a felnőtté válás rögös útján!
-Vége!-mondtam ki, és egyszerre borultunk egymás nyakába. Harmadszorra sikerült megríkatnom őket, de most nem csak könnyeztek, hanem rendesen sírtak! Körbe állva öleltük egymást és zokogtunk. Ezt a szűk körünket anya hangja szakította meg.
-Hope! Indulnunk kell!-súgta, mire szipogva bólintottam.
-Kimegyünk veled a reptérre!-mondta ki végül Patrick.
-Nem kell! Legyetek csak a családotokkal.
-Velük sokáig lehetünk, viszont te most mész a reptérre!-helyeselt Pete.
-Jó... .-sóhajtottam halványan elmosolyodva. Elköszönve mindenkitől hazamentünk (a srácokkal együtt). Éppen a hatalmas bőröndömet akartam lecipelni, mikor Patrick jelent meg.
-Hope!-lépett mellém.-Szeretnék veled beszélni!-kezdett bele.
-Igen? Mondjad!
-Nagyon de nagyon szeretlek, de ez a távolság nem fog menni...!
-Tudom... . Tudom hogy szakítanunk kell... .-hajtottam le a fejem, és egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Nem azért szakítok veled mert nem szeretlek már!-fogta a kezei közé a könnytől eláztatott arcom.
-Tudom... .-mondta hitetlenül.
-Hope! Nagyon szeretlek! Sosem akarlak elveszíteni, de te Seattle-ben lesz, én meg...remélem nem csak Chicago-ba.-utalt arra, hogy reméli befutnak.-Te...-kezdett bele megint, de nem tudta bejezni, mivel magamhoz rántva szorosan megöleltem, miközben hosszasan megcsókoltam.
-Patrick! Én nagyon szeretlek! Bármit mondasz én elhiszem neked!-támasztottam a homlokom az övéhez.-Tudom, hogy te sose hazudnál nekem!-mondtam, mire bólintott, és még egyszer megcsókolt.
-Menjünk mert el fogsz késni!-vált el tőlem, és megfogta a bőröndöm. Sóhajtva bólintottam, és a maradék táskám megfogva elindultunk lefelé. Miután bepakoltunk a kocsiba elindultunk a repülőtér felé, ahol megint kipakoltuk a táskáim. Becsekkolás után következett a várakozás, utána a bőröndök leadása, végül megint várakozás. Hét órakor viszont következett a világ legfájdalmasabb pillanata.
-Kérjük kedves utasainkat kezdjék meg a beszállást!-hallottuk a hangszórókból. És itt eltörött a mécses... . Négy fiú, és három lány kezdett bele egyszerre a sírásba. Anya, Ebony, Daisy, Patrick, Pete, Joe, Andy és végül a siratandó, vagyis én.
-Kicsim nagyon, de nagyon fogsz hiányozni!-borult a nyakamba anya.
-Te is nekem!
-Hope te vagy a leges legjobb testvér a földön! Nagyon szeretlek!-ölelt át Ebony.
-Én nem rég ismertelek meg, de nagyon nagyon jó testvér vagy!-ölelgetett meg Daisy.
-Szeretünk! A legbelevalóbb csaj vagy a világon, aki nagyon jó barát!-szorongatott meg Joe.
-Ügyes legyél! Vigyázz magadra!-suttogta Pete.
-Mindenképpen írj vagy telefonálj ha ott vagy!-lépett mellém Andy. Végül pedig...Patrick következett.
-Hope...megbeszéltük már! Én csak annyit mondok...vigyázz magadra és sose felejtsd el amit mondtam!-suttogta, kicsit eltolva magától a szemebe nézett végül hosszan megcsókolt. Egy-egy puszi után szipogva integettem a síró társaságnak, miközben a beléptem a kifelé vezető folyosóra. Könnyezve lépegettem befelé, repülőnél pedig felmentem a felvezető folyosón, a helyemet megkeresve leültem, és vártam a felszállást.... .
Az utazás nem telt rosszul, az út felénél kb. abba hagytam a sírást, és a fülhallgatómat a fülembe dugva relaxáltam. Leszállásnál már nagyon izgultam, mivel tudtam nemsokára a helyszínen vagyok. Miután kikaptam a csomagjaim gyorsan fogtam egy taxit, és kiadtam melyik címre vigyen... . A lakás nagyon szép, és kényelmes pont tökéletes! Egész estét végig pakoltam, végig rendezgettem. Másnap este pedig írtam...
Hát megérkeztem...nagyon szép itt minden de már most hiányoztok...! <3 Voltam ma bent az egyetemen, ahol elő napot tartottak, vagyis mi gólyák bent lehettünk egy napig úgy mint majd az első szemesztertől. Jó fejek az emberek, a tanárok zseniálisan tanítanak, meg úgy az egész hely gyönyörű! Várost néztem, illetve vásároltam egy-két dolgot. Igazából ennyi történt eddig, de biztos vagyok benne hogy jól fogom érezni magam!
Szeretettel: Hope!<33
Ennyi a levél...rövid. Szeretném hogy itt legyenek velem, de érzem most egyedül kell megtapasztalnom az életet! Segítség, és támasz nélkül! Innentől...elkezdődik a felnőtté válás!
Vége az 1. évadnak!
19.rész-A bál
Gyönyörű napra ébredtem, részben mert Patrick mellett feküdtem, és a másik...ma van a szalagavató! Ásítozva, még csukott szemmel ültem fel.
-Jó reggelt!-mosolygott rám álmosan Patrick.
-Neked is!-térdeltem fölé, és csókkal köszöntöttem.-Annyira, de annyira várom a bált!-ültem rá Patrick derekára, és csillogó szemekkel néztem rá.
-Én is! Főleg mert veled mehetek!-ült fel mosolyogva, és újabb csókot nyomott a számra. Még egy ideig beszélgettünk a bálról de olyan tizenegy óra felé nagy nehezen kikászálódtunk az ágyból, és elváltunk egymástól (visszamentem a szomszédba, ami kb. kettő egész méterre van az ő házuktól).
-Jó reggelt mindenki!-köszöntöttem a család többségben lévő női tagjait.
-Hope akkor ma hogy lesz?-kérdezte két korty kávé között anya.
-Négyre megyek sminkeshez, negyed hatra fodrászhoz, és nyolckor kezdődik a szalagavató!-magyaráztam.
-Jó! És akkor ma itthon alszol vagy a szomszédban?-kérdezte felvont szemöldökkel, utalva arra, hogy szinte sosem alszom a szobámba.
-Jaj anya! Ott alszom, de holnap veletek leszek!-mosolyogtam.
-Jó tudom...!-érzékenyült el a távozásom gondolatától.
-Ebony te Lanánál alszol, Daisy kicsim, te pedig Sonianál, én meg dolgozom!-tudatta a tervez, miszerint senki nem lesz itthon. Vagyis mi Patrickkel a szomszédban. Egységesen bólintva mindenki ment a dolgára. Én a szobámba üldögéltem, mikor eszembe jutott valami... . Ez az utolsó nap, amikor nyugalomban a srácokkal lehetnék, én meg itthon ülök A szobámba! Fél egy volt, így könnyezve tárcsáztam Patrick számát.
-Patrick!-sírtam.
-Mi a baj?? Mi történt??-kérdezte ijedten.
-Ez az utolsó nap! Holnap délelőtt ballagás, utána pedig utazom!-bőgtem.-Muszáj találkoznunk öten!
-Mi?? Igen! Várj! Jó! Hívom a többieket!-kapkodott, és azzal a lendülettel le is tette a telefont. Szipogva megtöröltem a szemem, és kifújtam az orrom, de mire észbe kaptam már csöngettek. Körülbelül kettő másodperc alatt már az ajtónál álltam, és kitépve kinyitottam.
-Ez az utolsó nap!-borultam a nyakukba sírva. Percekig csak összeölelkezve álltunk, és újra megtörve ők is könnyeztek.-Most...-szipogtam.-menjünk el valahová! Öt óráig!-mosolyogtam könnyezve. Így együtt elindultunk. Egész nap beszélgettünk, nevettünk, de volt olyan, mikor csak csöndben gondolkoztunk. Ötre elkísértek a fodrászhoz, így ott búcsúztunk.
-Akkor...-kezdtem.-ma este nyolckor!-mosolyogtam könnyes szemmel, ők pedig bólintva átöleltek, utána pedig elindultak.-Patrick!-kiáltottam utánuk, mire mind a négyen visszafordultak.-Téged fél nyolcra várlak a házban!-mondtam mosolyogva. Nevetve bólintott, és visszafordulva eltávolodtak. Nagyot sóhajtva beléptem az ajtón, és a fodrászüzletben találtam magam.
-Sziasztok!-köszöntem a fiatal fodrászoknak.
-Hope! Szia!-köszöntek vissza.
-Mi baj?-kérdezte az én fodrászom Lina, miközben beültem elé a fodrászszékbe.
-Tudod mondtam hogy Seattle-be megyek egyetemre. Na és ma volt az utolsó nap, hogy a srácokkal együtt lehessek, mivel holnap délelőtt ballagás, illetve anyáékkal is leszek, utána pedig rögtön utazom... .-mondta újra megkönnyezve.
-Édesem!-érzékenyült, és kedvesen átölelt. Nem mondott semmi mást, mivel tudta azzal nem segít. A maradék időben teljesen másról kezdtünk beszélgetni, miközben ő mesterien csinálta a hajam. Pontosan ötre kész lettünk, a frizura után, következett a smink! A ruhámhoz illő sminket alkottak, ami szintén egy órámba került. Így, lett hét óra, mire hazaértem. Ippeg, hogy kész lettem fél nyolcig mivel a ruha felvétel után, itt-ott igazítgatni kezdtem, de rájöttem, hogy úgy mégsem jó, aztán vissza. De utána következett a filmjelenetünk Patrickkel. Végre egyszer ebben az évben valami jó sikerült! Addig minden rossz , és minden szép pillanat elromlott, de most! Most végre csodálatos volt!
-Hope! Gyere!-kiáltott fel anya. Mély levegőt véve kiléptem a szobámból.... . Magassarkú a lábamon, ruha rajtam, fülbe való a fülemben, táska a kezemben... . Minden ellenőrizve megigazítottam a ruhám, hogy a szettem tökéletes legyen. Halk koppanással léptem rá a lépcsőre, mire anya, Ebony, Daisy és Patrick tátott szájjal felfigyeltek rám. Királylányt megszégyenítő kecsességgel lépkedtem le a falépcsőn.
-Gyönyörű vagy!-suttogta a fülembe Patrick, miközben átölelt. Az mondjuk enyhe kifejezés, hogy majdnem leszédültem a lépcsőről, mikor őt megláttam, de ezt inkább nem említettem. Hagy maradjon abba a tudatba, hogy ilyen tökéletes barátnője van!
-Hope!-szipogott anya.-Annyira gyönyörű vagy! Hagy csináljak képet!-jutott eszébe, és már a fényképező után kezdett kutatni.
-Nagy szép vagy!-mosolygott karba tett kézzel Ebony, és Daisy is vadul bólogatott rá.
-Köszönöm!
-Na gyerünk!-tért vissza anya, és fontoskodva az arca elé tette a készüléket. Patrickkel végig vigyorogva pózoltunk, mondjuk a századik kép után már kezdett fájni az arcunk, de mindegy... .-Jaj! Már ennyi az idő? Gyerünk menjetek mert a végén még elkéstek!-sürgetett meg, mi pedig elköszönve elrohantunk.
-Várj egy kicsit!-állított meg Patrick.-Ezt...muszáj felvenned!-húzott elő a zsebéből egy virágos karszalagot, ami ugyanolyan volt, mint az ő öltönyén lévő virág. Ez egy megszokott hagyomány, ami nélkül a bál, nem bál!
-Köszönöm!-suttogtam, és mellé lépve hosszan megcsókoltam. Az idilli pillanatunkat a taxis dudálása zavarta meg, aki a ház előtt várt. A sulihoz érve Patrick szállt ki először a kocsiból, után pedig ajtót nyitott nekem. Minden felől diákok, a lányok szebbnél, szebb ruhákban, a fiúk elegánsnál, elegánsabb ruhába jöttek, de ez nekünk mit sem számított, mivel Patrick volt nekem a legelegánsabb, leghelyesebb, neki pedig én voltam a legszebb, legcsinosabb! Ezt onnan tudom, hogy elmondta! Kézen fogva sétáltunk át a parkolón, a bejárat felé. A tornaterem gyönyörűen fel volt díszítve mindenhol táncoló emberek, színpad, zene, illetve svédasztal. Elég nehezen, de megtaláltuk a srácokat, akik szintén elegánsak voltak. Pete egy tizediket elkapva megkérte, hogy csináljon rólunk egy képet. Az egyiken normálisan mosolygunk, a másikon pedig sorban állva mi négyen lányok a párunk vállára támaszkodva, felhúzott lábakkal, csücsörítünk a kamerába, a fiúk pedig a nyakkendőjüket igazítva menő, üzlet ember fejet vágnak. Egyértelműen a második lett a legjobb, és ezzel még a tizedikes is egyetértett. Ez után következett a tánc, ahol csak a végzősök keringőznek a párjukkal. Patrick nagyon édes volt próbált vezetni, meg táncolni, de látszott rajta hogy nagyon botlábú! Végre az utolsó együtt töltött időben semmi sem történt, csak élveztük a bált! Végig buliztunk, beszélgettünk, nevettünk, illetve mi lányok könnyeztünk. Összességében nagyon jól telt, így megint csak későn sikerült haza érnünk vagyis hajnali egykor. Patrickékhez érve szokásosan jól folytatódott az este.
Itt a mai rész! :) Még a következő, és vége az 1. évadnak! :) :* <33
-Jó reggelt!-mosolygott rám álmosan Patrick.
-Neked is!-térdeltem fölé, és csókkal köszöntöttem.-Annyira, de annyira várom a bált!-ültem rá Patrick derekára, és csillogó szemekkel néztem rá.
-Én is! Főleg mert veled mehetek!-ült fel mosolyogva, és újabb csókot nyomott a számra. Még egy ideig beszélgettünk a bálról de olyan tizenegy óra felé nagy nehezen kikászálódtunk az ágyból, és elváltunk egymástól (visszamentem a szomszédba, ami kb. kettő egész méterre van az ő házuktól).
-Jó reggelt mindenki!-köszöntöttem a család többségben lévő női tagjait.
-Hope akkor ma hogy lesz?-kérdezte két korty kávé között anya.
-Négyre megyek sminkeshez, negyed hatra fodrászhoz, és nyolckor kezdődik a szalagavató!-magyaráztam.
-Jó! És akkor ma itthon alszol vagy a szomszédban?-kérdezte felvont szemöldökkel, utalva arra, hogy szinte sosem alszom a szobámba.
-Jaj anya! Ott alszom, de holnap veletek leszek!-mosolyogtam.
-Jó tudom...!-érzékenyült el a távozásom gondolatától.
-Ebony te Lanánál alszol, Daisy kicsim, te pedig Sonianál, én meg dolgozom!-tudatta a tervez, miszerint senki nem lesz itthon. Vagyis mi Patrickkel a szomszédban. Egységesen bólintva mindenki ment a dolgára. Én a szobámba üldögéltem, mikor eszembe jutott valami... . Ez az utolsó nap, amikor nyugalomban a srácokkal lehetnék, én meg itthon ülök A szobámba! Fél egy volt, így könnyezve tárcsáztam Patrick számát.
-Patrick!-sírtam.
-Mi a baj?? Mi történt??-kérdezte ijedten.
-Ez az utolsó nap! Holnap délelőtt ballagás, utána pedig utazom!-bőgtem.-Muszáj találkoznunk öten!
-Mi?? Igen! Várj! Jó! Hívom a többieket!-kapkodott, és azzal a lendülettel le is tette a telefont. Szipogva megtöröltem a szemem, és kifújtam az orrom, de mire észbe kaptam már csöngettek. Körülbelül kettő másodperc alatt már az ajtónál álltam, és kitépve kinyitottam.
-Ez az utolsó nap!-borultam a nyakukba sírva. Percekig csak összeölelkezve álltunk, és újra megtörve ők is könnyeztek.-Most...-szipogtam.-menjünk el valahová! Öt óráig!-mosolyogtam könnyezve. Így együtt elindultunk. Egész nap beszélgettünk, nevettünk, de volt olyan, mikor csak csöndben gondolkoztunk. Ötre elkísértek a fodrászhoz, így ott búcsúztunk.
-Akkor...-kezdtem.-ma este nyolckor!-mosolyogtam könnyes szemmel, ők pedig bólintva átöleltek, utána pedig elindultak.-Patrick!-kiáltottam utánuk, mire mind a négyen visszafordultak.-Téged fél nyolcra várlak a házban!-mondtam mosolyogva. Nevetve bólintott, és visszafordulva eltávolodtak. Nagyot sóhajtva beléptem az ajtón, és a fodrászüzletben találtam magam.
-Sziasztok!-köszöntem a fiatal fodrászoknak.
-Hope! Szia!-köszöntek vissza.
-Mi baj?-kérdezte az én fodrászom Lina, miközben beültem elé a fodrászszékbe.
-Tudod mondtam hogy Seattle-be megyek egyetemre. Na és ma volt az utolsó nap, hogy a srácokkal együtt lehessek, mivel holnap délelőtt ballagás, illetve anyáékkal is leszek, utána pedig rögtön utazom... .-mondta újra megkönnyezve.
-Édesem!-érzékenyült, és kedvesen átölelt. Nem mondott semmi mást, mivel tudta azzal nem segít. A maradék időben teljesen másról kezdtünk beszélgetni, miközben ő mesterien csinálta a hajam. Pontosan ötre kész lettünk, a frizura után, következett a smink! A ruhámhoz illő sminket alkottak, ami szintén egy órámba került. Így, lett hét óra, mire hazaértem. Ippeg, hogy kész lettem fél nyolcig mivel a ruha felvétel után, itt-ott igazítgatni kezdtem, de rájöttem, hogy úgy mégsem jó, aztán vissza. De utána következett a filmjelenetünk Patrickkel. Végre egyszer ebben az évben valami jó sikerült! Addig minden rossz , és minden szép pillanat elromlott, de most! Most végre csodálatos volt!
-Hope! Gyere!-kiáltott fel anya. Mély levegőt véve kiléptem a szobámból.... . Magassarkú a lábamon, ruha rajtam, fülbe való a fülemben, táska a kezemben... . Minden ellenőrizve megigazítottam a ruhám, hogy a szettem tökéletes legyen. Halk koppanással léptem rá a lépcsőre, mire anya, Ebony, Daisy és Patrick tátott szájjal felfigyeltek rám. Királylányt megszégyenítő kecsességgel lépkedtem le a falépcsőn.
-Gyönyörű vagy!-suttogta a fülembe Patrick, miközben átölelt. Az mondjuk enyhe kifejezés, hogy majdnem leszédültem a lépcsőről, mikor őt megláttam, de ezt inkább nem említettem. Hagy maradjon abba a tudatba, hogy ilyen tökéletes barátnője van!
-Hope!-szipogott anya.-Annyira gyönyörű vagy! Hagy csináljak képet!-jutott eszébe, és már a fényképező után kezdett kutatni.
-Nagy szép vagy!-mosolygott karba tett kézzel Ebony, és Daisy is vadul bólogatott rá.
-Köszönöm!
-Na gyerünk!-tért vissza anya, és fontoskodva az arca elé tette a készüléket. Patrickkel végig vigyorogva pózoltunk, mondjuk a századik kép után már kezdett fájni az arcunk, de mindegy... .-Jaj! Már ennyi az idő? Gyerünk menjetek mert a végén még elkéstek!-sürgetett meg, mi pedig elköszönve elrohantunk.
-Várj egy kicsit!-állított meg Patrick.-Ezt...muszáj felvenned!-húzott elő a zsebéből egy virágos karszalagot, ami ugyanolyan volt, mint az ő öltönyén lévő virág. Ez egy megszokott hagyomány, ami nélkül a bál, nem bál!
-Köszönöm!-suttogtam, és mellé lépve hosszan megcsókoltam. Az idilli pillanatunkat a taxis dudálása zavarta meg, aki a ház előtt várt. A sulihoz érve Patrick szállt ki először a kocsiból, után pedig ajtót nyitott nekem. Minden felől diákok, a lányok szebbnél, szebb ruhákban, a fiúk elegánsnál, elegánsabb ruhába jöttek, de ez nekünk mit sem számított, mivel Patrick volt nekem a legelegánsabb, leghelyesebb, neki pedig én voltam a legszebb, legcsinosabb! Ezt onnan tudom, hogy elmondta! Kézen fogva sétáltunk át a parkolón, a bejárat felé. A tornaterem gyönyörűen fel volt díszítve mindenhol táncoló emberek, színpad, zene, illetve svédasztal. Elég nehezen, de megtaláltuk a srácokat, akik szintén elegánsak voltak. Pete egy tizediket elkapva megkérte, hogy csináljon rólunk egy képet. Az egyiken normálisan mosolygunk, a másikon pedig sorban állva mi négyen lányok a párunk vállára támaszkodva, felhúzott lábakkal, csücsörítünk a kamerába, a fiúk pedig a nyakkendőjüket igazítva menő, üzlet ember fejet vágnak. Egyértelműen a második lett a legjobb, és ezzel még a tizedikes is egyetértett. Ez után következett a tánc, ahol csak a végzősök keringőznek a párjukkal. Patrick nagyon édes volt próbált vezetni, meg táncolni, de látszott rajta hogy nagyon botlábú! Végre az utolsó együtt töltött időben semmi sem történt, csak élveztük a bált! Végig buliztunk, beszélgettünk, nevettünk, illetve mi lányok könnyeztünk. Összességében nagyon jól telt, így megint csak későn sikerült haza érnünk vagyis hajnali egykor. Patrickékhez érve szokásosan jól folytatódott az este.
Itt a mai rész! :) Még a következő, és vége az 1. évadnak! :) :* <33
2014. május 23., péntek
18.rész-Vizsga és buli
*1 hónappal később*
A vizsga napja... . Normálisan felöltözve indultam el a suliba, fekete, magas derekú szoknya, beletűrve fehér blúz, és fekete magassarkú. A srácokkal megbeszéltem, hogy egyedül akarok ma suliba menni, ezért a suli előtt találkozzunk. Erre rá is bólintottak, így ott vártak rám. Hozzá teszem nagyon jól áll nekik ha kiöltöznek, persze ezt az iskolába járó lányok is észre vették.
-Izgulsz?-kérdezte Pete köszönésképpen.
-Hát...maradjunk annyi, hogy alig maradt körmöm...!-motyogtam idegesen. Nevetve bólintott az egyértelmű válaszomra.-Na és ti? Hogy lehettek ennyire nyugodtak?-csodálkoztam.
-Mi? Hát én például nagyon nem vagyok nyugodt...!-lépett mellém Patrick puszit nyomva a számra.
-Én sem!-motyogta szintén idegesen Andy. Idegesen elhúztam a szám, miközben elindultunk befelé. A terembe érve helyet foglaltunk, és vártuk a tanárt. Szinte vágni lehetett az izgalmat! Még Dakotájék társasága is félt. A tanár érkezésére szinte megállt a levegő.
-Üdvözlök minden kedves végzős diákot!-mosolygott végig rajtunk a tanár nő.-A papírok kiosztása után beszélgetni tilos, aki pedig puskázik, annak következményei lesznek. Enni, inni természetesen lehet, szükség esetén a mosdó is használható! Akinek pedig kérdése van az most tegye fel!-néz végig rajtunk.-Jó! Akkor...-mondta, miközben osztani kezdete a kétoldalas tesztet. Miután megkaptam gyorsan átfutottam a szememmel, és mosolyogva nyugtáztam a tesztem szemmel való kitöltését.
-1 órát van rá! Jó munkát kívánok! Mindenkinek sok szerencsét kívánok!-mosolygott végig rajtunk. Amint kimondta őrült módjára estem neki a lapomnak. Karikáztam, áthúztam, gondolkoztam, ettem, ittam. A percek pedig pörögtek... . Éppen utoljára néztem át, és javítottam, mikor a tanár nő újra felszólalt.
-Tegyétek le a tollat létszíves!-mondta ki, mire koppanások hangzottak fel a termen. A tesztek összeszedése után egy utolsót szólt.-Gratulálok mindenkinek! Holnap szalagavató, utána pedig ballagás!-mosolygott elérzékenyülve.-Remélem jól fogjátok magatokat érezni, a gondolom mai, illetve a holnapi bulin! Akkor...a ballagáson találkozunk! Sziasztok!-köszönt el, és mindenki felállva az ajtó felé vette az irányt.
-Tanárnő!-szóltam utána.-Nagyon szépen köszönöm a támogatását az egyetemben! Bár nagyon fáj hogy itt kell hagynom mindent, de tudom hogy jól döntöttem!-mosolyogtam könnyezve.
-Hope! Nagyon örülök hogy így gondolod! Jól döntöttél! Ha a fiúk igazi barátok, akkor ez az idő nem fog közétek állni!-mondta szintén mosolyogva.
-Remélem! Viszontlátásra tanárnő!-indultam az ajtó felé.
-Szervusz Hope!-nézett utánam. A fiúk a terem előtt vártak.
-Na hogy sikerült?-kérdezte izgatottan Patrick.
-Nagyon jól! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól fog menni! Nektek?
-Én egyet nem tudtam, de tuti lesz benne ami nem jó!-mondta Pete.
-Nekem is kb.!-értett egyet Joe. Természetesen a buli előtt együtt voltunk, illetve nem teljesen, mivel délután anyával elmentünk a holnapi szalagavatóra ruhát venni! Utolsó pillanatra lett hagyva, de szerintem nagyon szép ruhát választottam! Egyébként mire hazaértünk, már az esti bulira készülhettem is. Egy laza, de mégis elegáns szettet választottam, amire dicséretet is kaptam!
-Gyönyörű vagy!-ölelt át Patrick és egy hosszú csókkal köszöntött. A többiek szintén a barátnőikkel jöttek, ezért nyugodtan mehettünk ketten.
-Köszönöm! Te is nagyon jól nézel ki!-kacsintottam rá, mire felnevetett. Akinél a buli volt alig pár percre lakott, így sétálva hamar oda értünk. Könnyen felismertük a házat, mivel kint is emberek járkáltak, bent pedig üvöltött a zene. A többiek már bent voltak, és egy-egy pohárral a kezükbe üldögéltek a kanapén. Patrickkel mi is csatlakoztunk az ülős csapathoz, egy-egy pohárral. A múltkori buliból tanulva nyugodt társaság voltunk. Próbálták felrángatni, de csak egy hívásra sikerült.
-Hé srácok!-ült le velünk szembe a házigazda Tom.-Bátyámnak van egy bandája, így van dobszerkó, gitár, erősítő, és mikrofon is! Nincs kedvetek játszani valamit?
-Nincs!-próbálta lezárni a témát Pete, de a barátnője, ezt nehezményezte.
-Na!! Ne már! Játszatok! Tök jó lenne!-biztatta sikertelenül, de velem együtt mind a négyen rákezdtünk, és nyúzni kezdtük a fiúkat.
-Ja tök jó lesz! Gyerünk már!-mondta.
-Igen! Úgy is híresek vagytok már!-nevetett Amanda, Joe barátnője.
-Hát jó...de ne nyúzzatok már tovább!-állt fel Pete először. A többiek is nagy nehezen feltápászkodtak, mire Tom az örömtől hangosan kiüvöltötte a nagy hírt!
-Emberek! Lesz élő zenénk!-kiáltotta, és öröm ujjongásba tört ki mindenki. Szerencsére a házban voltak a hangszerek, így csendháborítás mentesen tudtak zenélni. Az egy számból kettő lett, majd három, és így tovább.Végül az egész estét végig játszották, amit a közönség örömmel díjazott. Hajnali egykor, viszont vége lett a bulinak (inkább koncertnek mondanám).Elköszönve egymástól Patrickkel kézen fogva mentünk hazafelé.
-Nagyon jók voltatok!-törtem meg a csendet.
-Köszi!-nevetett.-Anyáék ma nincsenek otthon...nincs kedved nálunk aludni?
-Majd gyorsan átdobom az ablakon a cuccom!-nevettem.
-Akkor ezt igennek vehetem?-nézett rám kaján vigyorral.
-Talánnak!-súgtam a fülébe megállva. Megfordítva a fejét a számat finoman megharapva megcsókolt. Természetesen hazaérve szóltam anyának hogy ma a szomszédban alszom, így a talánból igen lett. Éppen a kertben nézegettük a csillagokat, mikor Patrick belepuszilt a nyakamba ettől felvihogtam, és ledőltem háttal a fűbe, ő pedig fölém került. Nem tartott sokáig ez az állapot, mivel gyorsan az ölébe kapott, bevitt a lakásba, majd a szobájába... .
Ma már másodszorra van rész! Nem tudom mi van velem, de ilyen rövid idő alatt egy aránylag hosszú részt sikerült írnom...! :D Holnap szalagavató, utána pedig ballagás! :(
17.rész-Hónapokkal később...
-Anya...ő miért nem él velünk? Vagy mi történt?-nyökögtem.
-Emlékszel amikor apáddal eltűntünk és ti a nagyiéknál voltatok?
-Igen... . Sose mondtátok el miért... . Várjunk...nem kilenc hónapra tűntetek el???-tátottam el a szám.
-De...Daisy akkor született, de mivel nem akartuk, hogy megtudjátok, így az eltűnés tűnt a legjobbnak. Túl idősnek találtuk magunkat egy kisbabához, részben pedig az anyagiak is terheltek.-mondta anya lesütött szemekkel. Látszott rajta, hogy nagyon szomorú, és bánja ezt az egészet. A haragom hirtelen elszállt, és felváltotta a sajnálat. Egyenlőre többet nem mondott, mivel Daisy esetlenül a földet pásztázva állt kint az ajtóba.
-Gyere be gyorsan kicsim!-invitálta be anya. Lassan lépkedve követett minket a nappaliba, ahol szorongva leült a kanapéra. Míg anya egy pohár gyümölcs levet hozott neki mi némán ültünk.
-Tessék Daisy! Mond el gyorsan hogy kerültél ide!
-Hát szóval...ugye Kate néninél laktam, és ide költöztünk Chicagoba, és elmondták hogy ti is itt laktok, ráadásul a közelben, ezért átjöttem... .-magyarázta cserfes kislány hangon.
-Akkor te tudtad, hogy anyáék... .-kezdtem bele kelletlenül.
-Igen!-bólintott.
-Hű! Elég furcsa hogy ezt ilyen egyszerűen kezeled!-csodálkoztam, mivel végül is kilenc éves kislányról van szó, aki egyébként felettébb okos, és értelmes. Vállvonással, mosolyogva nyugtázta a döbbenetem, s belekezdett az élete nagy történetébe. Magán iskolába járt Washington DC-ben, volt egy cicája Lola, és egyéb dolgok amik egy ekkora gyerek életében fontosak lehettek. Elmondta, hogy nagyon szeretne velünk lakni, és azért jött hogy ide költözhessen. Persze anya szíve nagyon ellágyult, és így sok év után mégis magához veszi Daisyt. Elmondtuk neki, hogy holnap költözünk, ezért ma Spencer a bátya szobájába fog aludni. Bemutattuk egymásnak őket Ebony-val, aki szintén ledöbbent. Mivel Patrick ma este átjött, most is itt alvás céljából, ezért őt is bemutattuk. A nagy esti beszélgetés után aludni mentünk, mivel korán kell kelnünk a költözködés miatt... .
-Emlékszel amikor apáddal eltűntünk és ti a nagyiéknál voltatok?
-Igen... . Sose mondtátok el miért... . Várjunk...nem kilenc hónapra tűntetek el???-tátottam el a szám.
-De...Daisy akkor született, de mivel nem akartuk, hogy megtudjátok, így az eltűnés tűnt a legjobbnak. Túl idősnek találtuk magunkat egy kisbabához, részben pedig az anyagiak is terheltek.-mondta anya lesütött szemekkel. Látszott rajta, hogy nagyon szomorú, és bánja ezt az egészet. A haragom hirtelen elszállt, és felváltotta a sajnálat. Egyenlőre többet nem mondott, mivel Daisy esetlenül a földet pásztázva állt kint az ajtóba.
-Gyere be gyorsan kicsim!-invitálta be anya. Lassan lépkedve követett minket a nappaliba, ahol szorongva leült a kanapéra. Míg anya egy pohár gyümölcs levet hozott neki mi némán ültünk.
-Tessék Daisy! Mond el gyorsan hogy kerültél ide!
-Hát szóval...ugye Kate néninél laktam, és ide költöztünk Chicagoba, és elmondták hogy ti is itt laktok, ráadásul a közelben, ezért átjöttem... .-magyarázta cserfes kislány hangon.
-Akkor te tudtad, hogy anyáék... .-kezdtem bele kelletlenül.
-Igen!-bólintott.
-Hű! Elég furcsa hogy ezt ilyen egyszerűen kezeled!-csodálkoztam, mivel végül is kilenc éves kislányról van szó, aki egyébként felettébb okos, és értelmes. Vállvonással, mosolyogva nyugtázta a döbbenetem, s belekezdett az élete nagy történetébe. Magán iskolába járt Washington DC-ben, volt egy cicája Lola, és egyéb dolgok amik egy ekkora gyerek életében fontosak lehettek. Elmondta, hogy nagyon szeretne velünk lakni, és azért jött hogy ide költözhessen. Persze anya szíve nagyon ellágyult, és így sok év után mégis magához veszi Daisyt. Elmondtuk neki, hogy holnap költözünk, ezért ma Spencer a bátya szobájába fog aludni. Bemutattuk egymásnak őket Ebony-val, aki szintén ledöbbent. Mivel Patrick ma este átjött, most is itt alvás céljából, ezért őt is bemutattuk. A nagy esti beszélgetés után aludni mentünk, mivel korán kell kelnünk a költözködés miatt... .
*hónapokkal később*
Hónapokkal később már az új házban ébredtem. Vagyis Patrick régi faházában, ami elég sűrűn van mostanság használva...! Egyébként a karácson réges régen elmúlt már, mivel május vége van. Sűrű hetek, hónapok állnak mögöttem/mögöttünk. Végül úgy döntöttem elfogadom az ajánlatot, és gimi végén Seattle-be utazom, ahol a keresztanyukámék régi lakásában fogok lakni. Ebből adódóan minden szabad pillanatom vagy a családommal, vagy a srácokkal töltöm. Amikor megszületett a döntés, és visszaszólt a tanárnő az egyetemnek, még a kemény fiúk is elsírták magukat! Tudtam nem ez lesz az utolsó, mivel lesz még balllagás is, ami után rögtön indulok Seattle-be.A tanulásra is rendesen ráfeküdtem, és persze rengeteget írok! A srácok számairól szoktam kritikát írni, persze elfogult vagyok, ezért vérig szoktam dicsérni őket, bár szerintem tényleg zseniálisak! Egyébként most szünetel a karrierjük a gimi miatt, de utána az egyetem mellett jobban fognak vele foglalkozni. A családról annyit, hogy Daisy teljesen család taggá vált, és olyan mintha már az eleje óta velünk lenne. Apa temetése is meg volt már régen, és nagyon nehezen sikerült mindenkinek feldolgozni, néha még most is sokszor eszembe/eszünkbe jut... . Hiánya fáj, de túl kell lépni rajta. Ez így nagyon csúnyán,és gonoszan hangzik,de sajnos így van... . Daisy kicsi ahhoz hogy felfogja ennek a súlyát, de néha ő is szokott szomorkodni, hogy nem találkozhatott az apukájával. Hát...ennyi minden történt... . Nem sokára itt vannak a vizsgák, amire gőzerővel tanulunk. Na de vissza térve a faházra! Ezen a meleg nyárias napon is ott ébredtünk... . Mint mindig most is simán pizsiben aludtunk, akárcsak a lakásba, aztán másnap reggel az udvaron sétálgatunk benne. Ez ma reggel se volt másképpen. Ugye két külön hálózsákban alszunk, de mindig az lesz a vége, hogy a sajátomat ellököm a francba, és valamilyen módon Patrickébe ébredek... . Ugye egy egyszemélyes hálózsákban egy (!) személynek van hely. Na mi ketten szoktunk benne lenni reggel amit sosem fogunk meg tudni miért... . Elég sokat forgolódok éjjel, amit viszont már Patrick is megjegyzett. Szóval lekászálódva a faházból szét váltunk, és kezdődhetett a hétvége, amit szokásosan töltöttem. Tanultam, anyáékkal és a srácokkal töltöttem az időt, a szabad időmben, pedig olvastam, illetve Seattle-t böngésztem... . Igazából az üres óráimat sem pihenéssel töltöttem, hanem a jövőm tervezgetésével, aminek az elején nem szerepelnek a srácok, de biztos vagyok benne, hogy valamikor megint együtt leszünk!
Ez lenne a mai rész! :) A 20. részhez közeledve elárulom, hogy a 21., vagyis az 1.,az a 2. évad lesz! Ebben is, és a maradék 3-ban is időbeli ugrások lesznek, mint ahogy az előző sztorimban is! :) Már minden készen áll a 2. évadhoz. Én már nagyon várom! Remélem ti is! :* <33
2014. május 22., csütörtök
16.rész-Jöhetne már valami jó is!
Az utolsó reggelt nem egyedül töltöttem a szobámba, mivel Patrick is velem volt. Bár ma költözünk, de muszáj volt be mennünk a suliba, mivel idén végzősök vagyunk, és nekem még fogalmam sincs milyen főiskolára vagy egyetemre menjek! Vagyis...szociológiára szeretnék menni, de nem tudom hová. Ma lesz pályaválasztási óránk, ahova bejön egy pályaválasztási tanácsadó, és ő fog főiskolákat, illetve egyetemeket ajánlani. Szóval muszáj be mennem! Készülődés után meg is tettem ezt (ugye Patrickkel együtt), a suliba érve viszont nagy szerencsénkre a három lány nem várt a előtt, sőt! Ma egész nap nem is láttam őket. Így gondoltam ez végre egy jó nap lesz! Hát pedig nagyon rosszul gondoltam, mivel jött a pályaválasztási óra. A terembe lépve, a helyem felé tartottam, mikor Mrs. Robinson magához hívott.
-Jó reggelt Hope! Magának hoztak ma valamit!-mosolygott izgatottan.-Bontsa ki!-nyomta a kezembe. Izgatottan téptem szép a borítékot, ami egy ösztöndíjat tartalmazott a Seattle-i Santa Monica egyetemről! Ez mind szép és jó, de Chicago-tól Seattle 31 óra kocsival!!!!
-Ezt...én nem fogadom el!-motyogtam.
-De hát...szociológia szakra mehetnél! Tehetséget látnak magában Hope! Nem véletlen küldték! Egy ilyen páratlan lehetőséget visszautasítani felettébb ostobaság!-döbbent le a tanát nő. Lesütött szemekkel a négy srác felé fordultam, akik vidáman nevettek.-Tudom...legjobb barátai, és Mr. Stump a barátja, de ez gimnáziumi barátság, illetve szerelem! Gondoljon a jövőjére!-próbált a tanárnő erős maradni, de látszott rajta, meghatják az érzelmeim.
-Tudja tanárnő...én ezt többnek érzem gimnáziumi barátságnál, illetve szerelemnél... .
-Igen Hope, tudom!-mosolyodott el.-Nem akarok semmit magára erőszakolni, de ezt még gondolja át! Két hét múlva választ kell adnunk az egyetemnek... . Addigra döntsön!-mondta lezárva a témát. Szomorúan bólintottam, s lehajtott fejjel a helyem felé mentem.
-Mi történt Hope? Valami baj van?-kérdezte aggódva Patrick, és a többiek is körém álltak. Szó nélkül átadtam a levelet, közben pedig egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Hope! Ez nem rossz! Ez szuper!-örvendeztek.
-Nem!-szipogtam.-Ez szörnyű! 31 óra! 31 órára van Seattle!-kezdtem el sírni.
-Oh! Tényleg!-húzta el a száját Andy.
-Én biztos hogy nem hagylak itt titeket!-bőgtem remegő vállakkal.
-Miattunk nehogy feladd ezt a lehetőséget!-felemeltem az eddig padon heverőfejemet az asztalról, és végig néztem a négy csodálkozó tekintetű fiún. Halványan elmosolyodtam, felálltam, és összefogva megöleltem őket. A tudatól, hogy elveszhetem őket, még hangosabb sírásba törtem. Így álltunk hosszan, összeölelkezve, közben a többiek körülöttünk vidáman nevettek. A hosszas szomorúságunkat a csengő szakította meg. Szipogva elléptem tőlük, és elsőként ültem le a helyemre. Az órán mindenki beszélgetett rajtam kívül, aki a helyén ült és könnyeszemmel nézett maga elé. A suli volt az egyik dolog a mai napban...ami ez után történt, arra végképp nem számított senki! Részben egy hosszú, fárasztó vitám volt anyával, plusz Patrickkel. Leginkább az vesztünk össze, hogy miatta nem akarom elfogadni az ösztöndíjat...anya jött a szokásos "gimis szerelem" szöveggel, Patrick pedig azzal, hogy a jövőm fontosabb. Akkora vita alakult, hogy a szakítás is felmerült, de körülbelül félperc elteltével bocsánat kérések közepetette borultunk egymás nyakába. Anyával nem volt ilyen egyszerű a helyzet, de vele is nagy nehezen kibékültünk. Na de csak ez után jött a "lényeg". Át tettük a költözés holnapra, ezért a régi lakás nappalijába üldögéltünk anyával, mikor a csengő hangjára lettünk figyelmesek. Komótosan feltápászkodtam, az ajtót kitárva egy kilenc év körüli kislány állt kint. Én csak csodálkozva meredtem rá, viszont anya is kijött a nappaliból, aki teljesen máshogy fogadta.
-Daisy!!!!!!-tátotta el a száját, teljesen elfehéredve.
-Szia anya!-mondta. Hatalmasra nyílt szemekkel bámultam rájuk.
-Anya!!! Mi ez az egész????-kiabáltam rá az adrenalintól.
-Kislányom...bemutatom a húgodat Daisy-t...!-mondta lesütött szemmel. Eltátott szájjal bámultam rájuk döbbenten.... .
Ez lenne a mai rész....! :) Holnap (de akár még ma is), megtudhatjátok Daisy hogy lett és miért nem lakott a Hamilton családdal! :) <3 :*
-Jó reggelt Hope! Magának hoztak ma valamit!-mosolygott izgatottan.-Bontsa ki!-nyomta a kezembe. Izgatottan téptem szép a borítékot, ami egy ösztöndíjat tartalmazott a Seattle-i Santa Monica egyetemről! Ez mind szép és jó, de Chicago-tól Seattle 31 óra kocsival!!!!
-Ezt...én nem fogadom el!-motyogtam.
-De hát...szociológia szakra mehetnél! Tehetséget látnak magában Hope! Nem véletlen küldték! Egy ilyen páratlan lehetőséget visszautasítani felettébb ostobaság!-döbbent le a tanát nő. Lesütött szemekkel a négy srác felé fordultam, akik vidáman nevettek.-Tudom...legjobb barátai, és Mr. Stump a barátja, de ez gimnáziumi barátság, illetve szerelem! Gondoljon a jövőjére!-próbált a tanárnő erős maradni, de látszott rajta, meghatják az érzelmeim.
-Tudja tanárnő...én ezt többnek érzem gimnáziumi barátságnál, illetve szerelemnél... .
-Igen Hope, tudom!-mosolyodott el.-Nem akarok semmit magára erőszakolni, de ezt még gondolja át! Két hét múlva választ kell adnunk az egyetemnek... . Addigra döntsön!-mondta lezárva a témát. Szomorúan bólintottam, s lehajtott fejjel a helyem felé mentem.
-Mi történt Hope? Valami baj van?-kérdezte aggódva Patrick, és a többiek is körém álltak. Szó nélkül átadtam a levelet, közben pedig egy kövér könnycsepp gördült végig az arcomon.
-Hope! Ez nem rossz! Ez szuper!-örvendeztek.
-Nem!-szipogtam.-Ez szörnyű! 31 óra! 31 órára van Seattle!-kezdtem el sírni.
-Oh! Tényleg!-húzta el a száját Andy.
-Én biztos hogy nem hagylak itt titeket!-bőgtem remegő vállakkal.
-Miattunk nehogy feladd ezt a lehetőséget!-felemeltem az eddig padon heverőfejemet az asztalról, és végig néztem a négy csodálkozó tekintetű fiún. Halványan elmosolyodtam, felálltam, és összefogva megöleltem őket. A tudatól, hogy elveszhetem őket, még hangosabb sírásba törtem. Így álltunk hosszan, összeölelkezve, közben a többiek körülöttünk vidáman nevettek. A hosszas szomorúságunkat a csengő szakította meg. Szipogva elléptem tőlük, és elsőként ültem le a helyemre. Az órán mindenki beszélgetett rajtam kívül, aki a helyén ült és könnyeszemmel nézett maga elé. A suli volt az egyik dolog a mai napban...ami ez után történt, arra végképp nem számított senki! Részben egy hosszú, fárasztó vitám volt anyával, plusz Patrickkel. Leginkább az vesztünk össze, hogy miatta nem akarom elfogadni az ösztöndíjat...anya jött a szokásos "gimis szerelem" szöveggel, Patrick pedig azzal, hogy a jövőm fontosabb. Akkora vita alakult, hogy a szakítás is felmerült, de körülbelül félperc elteltével bocsánat kérések közepetette borultunk egymás nyakába. Anyával nem volt ilyen egyszerű a helyzet, de vele is nagy nehezen kibékültünk. Na de csak ez után jött a "lényeg". Át tettük a költözés holnapra, ezért a régi lakás nappalijába üldögéltünk anyával, mikor a csengő hangjára lettünk figyelmesek. Komótosan feltápászkodtam, az ajtót kitárva egy kilenc év körüli kislány állt kint. Én csak csodálkozva meredtem rá, viszont anya is kijött a nappaliból, aki teljesen máshogy fogadta.
-Daisy!!!!!!-tátotta el a száját, teljesen elfehéredve.
-Szia anya!-mondta. Hatalmasra nyílt szemekkel bámultam rájuk.
-Anya!!! Mi ez az egész????-kiabáltam rá az adrenalintól.
-Kislányom...bemutatom a húgodat Daisy-t...!-mondta lesütött szemmel. Eltátott szájjal bámultam rájuk döbbenten.... .
Ez lenne a mai rész....! :) Holnap (de akár még ma is), megtudhatjátok Daisy hogy lett és miért nem lakott a Hamilton családdal! :) <3 :*
2014. május 19., hétfő
15.rész-Egy este
Este nyolcig üldögéltünk a faházban, viszont suli az lesz, így muszáj volt mennem. Sajnos Patrick nem aludt nálunk, de hazáig elkísért (hát...nem lesz ilyen problémánk holnaptól). Fáradtan estem be a házba, ahol szendvics eszegetésközben anyával találtam szembe magam.
-Hogy vagy kicsim?-ülte velem szembe az asztalhoz anya.
-Furcsán...úgy érzem szörnyű ember vagyok! Apa halál után szomorúnak kéne lennem és folyamatosan sírnom! De nem!-mondta szomorúan.
-Kicsim! Nem vagy szörnyű ember! Egyáltalán nem! Nincs ezzel semmi baj!-érzékenyült el, és mellém lépve átölelt. Nagyjából még egy órát beszélgettünk, utána gyorsan lezuhanyoztam, hogy lefekvés előtt még tudjak beszélni Patrickkel.
-Szia!-köszönt.
-Jó estét szomszéd! Nincs véletlen egy méze?-kezdtem, mire hangosan felnevetett.
-Méz? Miért pont méz?-kérdezte.
-Innék egy teát de nincs itthon méz! Pedig az azzal finom!-sóhajtottam szomorúságot tettetve.
-Idd méz nélkül! Vagy igyál forró csokit! Ahhoz nem kell méz!
-Ahhoz pillecukor kell, és az sincs! Meg egy tábla csoki is kéne ahhoz, amit külön beleolvaszthatok!
-Miket raksz bele az innivalókba...!-csodálkozott.
-Most jutott! Mit ennék most de nagyon! Nutellát! Húú! Azt még jobban szeretnék mint teát! Sőt! Eperrel! Oh eper! Nyami!-álmodoztam.
-Hope te terhes vagyok hogy ennyit akarsz enni?-nevetett.
-Hm...nem, ez egy egyszerű estém!-mondtam nevetve. Patrickkel fél órát beszélgettünk még ilyen fontos dolgokról, viszont hirtelen megállt, és egy kérdést tett fel.
-Még mindig akarsz epret enni nutellával?-kérdezte.
-Igen! Miért?-kérdeztem vissza furcsállva.
-Jó, akkor engedj be az ajtón!-mondta, és én teljesen elképedtem. Az örömtől amit okozott azzal, hogy este 11-kor csak azért átjön, mert éppen epret és nutellát akarok enni! Amint kimondta kinyomtam, és hatalmas lendülettel lerohanva a lépcsőn kitártam az ajtót, ráugrottam a kezem a nyaka köré, a lábam pedig a derekára kulcsoltam. Körülbelül, mint egy kis majom.
-Na! Jól van! Nyugi!-nevetett, és belepuszilt a hajamba.
-Tényleg hoztál epret és nutellát?-suttogtam a nyakába.
-Igen!
-Imádlak!-mondtam boldogan, s egy hosszú csókkal köszöntem meg a kedvességét. Igazából nem volt kedvem sétálni, ezért rákulcsolt végtagokkal vitt el a konyháig Patrick. Én a konyha pulton üldögélve, ő pedig a bárszéken ülve ettük a nutellába mártott epreket.
-Anyukád és Ebony?-kérdezte suttogva.
-Anya már tuti alszik! Ebony is szerintem, bár lehet még a gépét nyomja!-mondtam, miközben egy hatalmas szem epret belemártottam a csokis finomságba.
-Oh jó!-mosolygott sejtelmesen, amit nem tudtam mire vélni.
-Miért?
-Csak úgy...kérdeztem!-mondta vigyorogva.
-Hát persze...!-ismerem már annyira, hogy tudjam mikor hazudik! Valami oknál fogva kérdezte ezt... .
-Utolsó!-mutatta fel a félig piros, félig barna édességet.-Kéred?-mosolygott.
-Igen!-csillant fel a szemem. Felállt, mellém lépett és az epret filmjelenethez illően megetette velem. Félhomályban láttam, ahogy figyeli a száj mozgásom, és miután lenyelem az utolsó falatot elmosolyodik. Ezután hirtelen mozdulattal felkapott, mire ösztönösen felsikítottam. Szinte némán nevetve puszit nyomott a számra, és felvitt az emeletre, pontosabban a szobámba. Innentől már ami történt az csak a mi dolgunk!
Íme egy rövid rész, ami kivételesen egy estét ír le! Bár nem így terveztem, de gondoltam ma gyorsan hozok egy rövid részt! :) <3 :*
-Hogy vagy kicsim?-ülte velem szembe az asztalhoz anya.
-Furcsán...úgy érzem szörnyű ember vagyok! Apa halál után szomorúnak kéne lennem és folyamatosan sírnom! De nem!-mondta szomorúan.
-Kicsim! Nem vagy szörnyű ember! Egyáltalán nem! Nincs ezzel semmi baj!-érzékenyült el, és mellém lépve átölelt. Nagyjából még egy órát beszélgettünk, utána gyorsan lezuhanyoztam, hogy lefekvés előtt még tudjak beszélni Patrickkel.
-Szia!-köszönt.
-Jó estét szomszéd! Nincs véletlen egy méze?-kezdtem, mire hangosan felnevetett.
-Méz? Miért pont méz?-kérdezte.
-Innék egy teát de nincs itthon méz! Pedig az azzal finom!-sóhajtottam szomorúságot tettetve.
-Idd méz nélkül! Vagy igyál forró csokit! Ahhoz nem kell méz!
-Ahhoz pillecukor kell, és az sincs! Meg egy tábla csoki is kéne ahhoz, amit külön beleolvaszthatok!
-Miket raksz bele az innivalókba...!-csodálkozott.
-Most jutott! Mit ennék most de nagyon! Nutellát! Húú! Azt még jobban szeretnék mint teát! Sőt! Eperrel! Oh eper! Nyami!-álmodoztam.
-Hope te terhes vagyok hogy ennyit akarsz enni?-nevetett.
-Hm...nem, ez egy egyszerű estém!-mondtam nevetve. Patrickkel fél órát beszélgettünk még ilyen fontos dolgokról, viszont hirtelen megállt, és egy kérdést tett fel.
-Még mindig akarsz epret enni nutellával?-kérdezte.
-Igen! Miért?-kérdeztem vissza furcsállva.
-Jó, akkor engedj be az ajtón!-mondta, és én teljesen elképedtem. Az örömtől amit okozott azzal, hogy este 11-kor csak azért átjön, mert éppen epret és nutellát akarok enni! Amint kimondta kinyomtam, és hatalmas lendülettel lerohanva a lépcsőn kitártam az ajtót, ráugrottam a kezem a nyaka köré, a lábam pedig a derekára kulcsoltam. Körülbelül, mint egy kis majom.
-Na! Jól van! Nyugi!-nevetett, és belepuszilt a hajamba.
-Tényleg hoztál epret és nutellát?-suttogtam a nyakába.
-Igen!
-Imádlak!-mondtam boldogan, s egy hosszú csókkal köszöntem meg a kedvességét. Igazából nem volt kedvem sétálni, ezért rákulcsolt végtagokkal vitt el a konyháig Patrick. Én a konyha pulton üldögélve, ő pedig a bárszéken ülve ettük a nutellába mártott epreket.
-Anyukád és Ebony?-kérdezte suttogva.
-Anya már tuti alszik! Ebony is szerintem, bár lehet még a gépét nyomja!-mondtam, miközben egy hatalmas szem epret belemártottam a csokis finomságba.
-Oh jó!-mosolygott sejtelmesen, amit nem tudtam mire vélni.
-Miért?
-Csak úgy...kérdeztem!-mondta vigyorogva.
-Hát persze...!-ismerem már annyira, hogy tudjam mikor hazudik! Valami oknál fogva kérdezte ezt... .
-Utolsó!-mutatta fel a félig piros, félig barna édességet.-Kéred?-mosolygott.
-Igen!-csillant fel a szemem. Felállt, mellém lépett és az epret filmjelenethez illően megetette velem. Félhomályban láttam, ahogy figyeli a száj mozgásom, és miután lenyelem az utolsó falatot elmosolyodik. Ezután hirtelen mozdulattal felkapott, mire ösztönösen felsikítottam. Szinte némán nevetve puszit nyomott a számra, és felvitt az emeletre, pontosabban a szobámba. Innentől már ami történt az csak a mi dolgunk!
Íme egy rövid rész, ami kivételesen egy estét ír le! Bár nem így terveztem, de gondoltam ma gyorsan hozok egy rövid részt! :) <3 :*
2014. május 18., vasárnap
14.rész-Öröm az ürömben!
A nap további részében én voltam a hős, aki mindent kibír, és akit mindenki szeret! Patrickkel egész nap együtt voltunk minden pillanatban mellettem volt még vécére is nagy nehezen engedett ki! Összebújva pusmogtunk, kézen fogva járkáltunk ölelgettünk egymást... . A három fiú végig mosolyogva figyelt minket és tiszteletben tartották, a kettesben töltött, szerelmes napunkat. Délután nem akartam kisajátítani Patricket, de a fiúk erre is azt mondták nyugodtan legyünk együtt, így hát a délutánt is együtt töltöttük. A suliból kilépve elköszöntünk a srácoktól, utána pedig elindultunk hazafelé. Otthon anya a konyhába tevékenykedett, viszont az érkezésünkre felkapta a fejét.
-Gyerekek gyertek ide kicsit!-szólt, mi pedig a konyha felé vettük az irányt.-Arról lenne szó, hogy már apáddal is terveztük, de így főleg meg kell valósítani a költözést. Sajnos túl nagy ez a ház!-mondta.
-Mennyire...messzire?-kérdeztem ijedten, mivel ha itt kell hagynom minden, abba belehalok! Anya óvatosan elmosolyodott, itt már sejtettem hogy van valami jó ebben az egészben.
-Negyed órára van innen sétálva!-kezdte.
-Jé, mint a házatok!-mosolyogtam Patrickre.
-Igen! Patrick te hány számban is laksz?-nézett rá anya, mire egyre izgatottabb lettem.
-3455!-mondta furcsállva.
-Mi a 3457 fogunk lakni!-mosolygott anya. Patrickkel totálisan lefagytunk...egymás mellett fogunk lakni?? Szomszédok leszünk??
-Az a ház...ami mellettünk eladó...teljesen összefügg a miénkkel! Szinte...az egybe van!-motyogott Patrick.
-Igen! Csak úgy lett szét osztva, hogy a tiétek a nagy, és a miénk lesz a kicsi!
-Ez...hihetetlen!-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Gondoltam tetszeni fog!
-Hát...eléggé!
-Szinte utánunk dobták, ezért akár holnap után költözhetünk!
-Ma ugye meglehet nézni??-kérdeztem izgatottan.
-Hát nem hiszem!-húzta el a száját anya.
-Nem biztos! Nekünk van hozzá kulcsunk!-mosolygott Patrick.
-Akkor?
-Akkor gyerünk! A többiek se látták még!-mondta halvány mosollyal anya.
-Szólok a többieknek is!-mondtam, felrohanva az emeletre.-Ebony!-nyitottam be a húgom szobájába, aki csendben zenét hallgatva üldögélt.-Öltözz fel megyünk el!
-Muszáj?-fordult felém.
-Igen! Fontos lenne... .
-Hát jó!-mondta, nehezen felállva a székéből.
-Megyek szólok Spencernek és mamának is!
-Spencernek vissza kellett mennie a koleszbe, nagymama pedig hazament.
-Oh, pedig el akartam köszönni tőlük!-szomorodtam el.
-Kész vagyunk mehetünk!-mondta, mivel időközben átvedlett.
-Többiek?-kérdezte csodálkozva anya.
-Őőő, elmentek! Te is elköszöntél Spencertől és mamától!-értetlenkedett Ebony.
-Oh, tényleg! Bocsánat csak...-kezdett bele.
-Tudjuk! Semmi baj!-mosolygott rá Ebony, és puszit nyomott az arcára. Semmi kedvünk nem volt gyalogolni, így az autó utat választottuk.
-Egyébként hová megyünk?-eszmélt fel Ebony, mivel neki fogalma sem volt semmiről.
-Szóval...apáddal is terveztük már költözést, de így biztos voltam benne, hogy mennünk kell!-mondta anya, az utat figyelve.
-De hát...erre nem Patrickék laknak?-kérdezte. Költözünk, és ennyi a reakciója? A gyász szörnyen megvisel mindenkit!
-De, mi mellettük fogunk laki a velük összefüggő házban!-néztem rá.
-Oh! Értem! Gondolom most nagyon boldog vagy! Részben...-tette hozzá szomorúan, úgy tűnt sírni fog, ahogy én is és anya is, de sikerült egy-egy szipogással visszafognunk.
-Hát..igen!
-Akkor jó!-bólintott mosolyogva. Kocsival 5 perc alatt az érkezési célbál voltunk. Megszokott hely nem nagy dolog! Ez mind a négyünk arcán felfedezhető volt. Ugye nekem és Patricknek (főleg Patricknek) logikus. Anya nagyon jóban van Patrick szüleivel (is), Ebony pedig Megan révén aki bár jó pár évvel idősebb nála egész jó barátnők! Furcsa...Patrickéknél szinte nincs olyan nap, hogy egy Hamilton ne lenne a házukba! Ismerősként léptünk be hozzájuk ők pedig ismerősképpen fogadtak.
-Sziasztok!-léptünk a nappaliba.
-Ide tudjátok adni a ház másik felének a kulcsát? Hopék ide költöznek!
-Persze és tudjuk!-mondta az anyukája mosolyogva, mire ledöbbentünk.
-Honnan és miért nem szóltatok?
-Mivel résztulajdonosai vagyunk a ház másik felének is, így beleszólásunk van abba, hogy ki veszi meg. Ezt Kate is nagyon jól tudta, ezért felkeresett minket ez ügyben. A másik tulajdonosnak megmondtuk, hogy egy normális család költözne így jó kezekbe kerülne a háza! Mint már mondtam résztulajdonosok vagyunk, ráadásul egy kisebb méretű házról van szó, amit ezen a környéken nem nagyon vesznek az emberek ebből kifolyólag mi dönthettünk az eladás gyorsaságáról. Mivel nektek gyorsan kellett ház, ami megfizethető költségekkel rendelkezik, nekünk meg normális szomszédok kellettek, nem is volt kérdés a költözés! Hogy miért nem mondtuk el? Meglepetést szerettünk volna!-magyarázta Patrick anyukája. Ebony-val nem értettük Patrick döbbenetét, mivel nem tudtuk hol is van ez a ház... .
-Gyertek majd én megmutatom, mert Patrick nem fog egy hamar feleszmélni a döbbenetből!-nevetett. Felkapva egy kulcscsomót kimentünk a hátsó ajtón... . Itt kettő lépést kellet menni körülbelül a mi jövendőbeli házunk hátsóajtajáig. Pontosan itt értettük meg Patrick döbbenetét! A ház egyébként nagyon szép! Hátsó ajtón belépve a nappaliba érkezünk, abból nyílik egy amerikai konyha, innen a konyha részből jutunk ki az előszobába, ahol a lépcső található. Ennek a végén egy fürdőszoba található. A lépcsőn felmenvén egy kicsiny folyosó van, ahonnan nyílnak a szobák. Én kaptam az elsőt, enyém mellett nem sokkal Ebony-é. A másik oldalon Ebonyéval szembe anyáé, a mellett egy vendégszoba, ahol Spencer fog aludni ha hazajön, végül a folyosó legvégén található szintén egy fürdőszoba. Illetve...miután Patrick felfogta a történteket megmutatta, hogy van egy titkos padlás ami az én szobám plafonjából nyílik! Egyenlőre üres, és mindössze egy tetőablak van, amin ki lehet mászni, mivel úgy lett megoldva a tető.
-Hű, ez a ház tökéletes!-mondtam ámulva.
-Az! Nagyon aranyos! Nem kifejezetten nagy, de pont jó!-lelkesedett Ebony.-Megan itthon van?-váltott témát.
-Persze! Fent van a szobájába!-mosolygott kedvesen Patrick anyukája, és Ebony már el is tűnt az emeleten.
-Hope! Gyere mutatok valami!-fogta meg a kezem Patrick az udvarra vezetve.-Erre!-vezetett az udvaruk legeldugottabb részére, ahol egy fa állt, a tetején egy faházzal.
-Hűű, erről miért nem tudtam eddig?-bámultam a pici fából összerakott házikót.
-Nem kérdezted!-nevetett.-Nem tudom...vártam a megfelelő alkalmat hogy megmutathassam!
-Oh értem! Ezek szerint ez a megfelelő alkalom...!-mosolyogtam.
-Ha már két lépésre leszünk egymástól, gondoltam megmutatom!-lépett a felvezető létra mellé. Először ő aztán én másztam fel a tetejére. Körbe lehet járni az egész házikót, mivel terasz található körbe. Belső részén egy szakad kanapé, pár játék, és férfi (!!) magazin található.
-Ez mi?-néztem Patrickre felvont szemöldökkel.
-Az...öm...jaj 13 éves voltam na!-mentegetőzött.
-13 éves kis srácoknak nem adnak el ilyet!-lapoztam bele.
-A bátyámnak viszont igen!
-Pff!-nevettem.-Na jó! Ha nem akarod hogy ollóval szétvágjam, akkor tüntesd el előlem!-nyújtottam neki a magazint. Nevetve elvette, és visszarakta a ládába ahonnan kivettem.
-Egyébként...aranyos kis faház!-ültem le a teraszra.
-Az! Utoljára 14 éves voltam itt!-emlékezett vissza, amíg leült mellé.-Ja! Meg egyszer a srácok is voltak fent.-mondta. Mosolyogva bólintottam, miközben vállára hajtottam a fejem, ő pedig átölelte a derekam. A csendes nézelődést anya hangja szakította meg.
-Hope! Itt maradsz vagy jössz velünk haza?-kérdezte felnézve ránk.
-Maradok! Majd megyek!-szóltam le neki.
-Jó! Akkor szia! Otthon találkozunk!
-Szia!-mosolyogtam rá. Ezután eltűnt a helyszínről és Patrickkel kettesbe maradtunk a faházban.
Ennyi lenne ez a rész! Elég hosszú lett tudom! :) <3 :*
-Gyerekek gyertek ide kicsit!-szólt, mi pedig a konyha felé vettük az irányt.-Arról lenne szó, hogy már apáddal is terveztük, de így főleg meg kell valósítani a költözést. Sajnos túl nagy ez a ház!-mondta.
-Mennyire...messzire?-kérdeztem ijedten, mivel ha itt kell hagynom minden, abba belehalok! Anya óvatosan elmosolyodott, itt már sejtettem hogy van valami jó ebben az egészben.
-Negyed órára van innen sétálva!-kezdte.
-Jé, mint a házatok!-mosolyogtam Patrickre.
-Igen! Patrick te hány számban is laksz?-nézett rá anya, mire egyre izgatottabb lettem.
-3455!-mondta furcsállva.
-Mi a 3457 fogunk lakni!-mosolygott anya. Patrickkel totálisan lefagytunk...egymás mellett fogunk lakni?? Szomszédok leszünk??
-Az a ház...ami mellettünk eladó...teljesen összefügg a miénkkel! Szinte...az egybe van!-motyogott Patrick.
-Igen! Csak úgy lett szét osztva, hogy a tiétek a nagy, és a miénk lesz a kicsi!
-Ez...hihetetlen!-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Gondoltam tetszeni fog!
-Hát...eléggé!
-Szinte utánunk dobták, ezért akár holnap után költözhetünk!
-Ma ugye meglehet nézni??-kérdeztem izgatottan.
-Hát nem hiszem!-húzta el a száját anya.
-Nem biztos! Nekünk van hozzá kulcsunk!-mosolygott Patrick.
-Akkor?
-Akkor gyerünk! A többiek se látták még!-mondta halvány mosollyal anya.
-Szólok a többieknek is!-mondtam, felrohanva az emeletre.-Ebony!-nyitottam be a húgom szobájába, aki csendben zenét hallgatva üldögélt.-Öltözz fel megyünk el!
-Muszáj?-fordult felém.
-Igen! Fontos lenne... .
-Hát jó!-mondta, nehezen felállva a székéből.
-Megyek szólok Spencernek és mamának is!
-Spencernek vissza kellett mennie a koleszbe, nagymama pedig hazament.
-Oh, pedig el akartam köszönni tőlük!-szomorodtam el.
-Kész vagyunk mehetünk!-mondta, mivel időközben átvedlett.
-Többiek?-kérdezte csodálkozva anya.
-Őőő, elmentek! Te is elköszöntél Spencertől és mamától!-értetlenkedett Ebony.
-Oh, tényleg! Bocsánat csak...-kezdett bele.
-Tudjuk! Semmi baj!-mosolygott rá Ebony, és puszit nyomott az arcára. Semmi kedvünk nem volt gyalogolni, így az autó utat választottuk.
-Egyébként hová megyünk?-eszmélt fel Ebony, mivel neki fogalma sem volt semmiről.
-Szóval...apáddal is terveztük már költözést, de így biztos voltam benne, hogy mennünk kell!-mondta anya, az utat figyelve.
-De hát...erre nem Patrickék laknak?-kérdezte. Költözünk, és ennyi a reakciója? A gyász szörnyen megvisel mindenkit!
-De, mi mellettük fogunk laki a velük összefüggő házban!-néztem rá.
-Oh! Értem! Gondolom most nagyon boldog vagy! Részben...-tette hozzá szomorúan, úgy tűnt sírni fog, ahogy én is és anya is, de sikerült egy-egy szipogással visszafognunk.
-Hát..igen!
-Akkor jó!-bólintott mosolyogva. Kocsival 5 perc alatt az érkezési célbál voltunk. Megszokott hely nem nagy dolog! Ez mind a négyünk arcán felfedezhető volt. Ugye nekem és Patricknek (főleg Patricknek) logikus. Anya nagyon jóban van Patrick szüleivel (is), Ebony pedig Megan révén aki bár jó pár évvel idősebb nála egész jó barátnők! Furcsa...Patrickéknél szinte nincs olyan nap, hogy egy Hamilton ne lenne a házukba! Ismerősként léptünk be hozzájuk ők pedig ismerősképpen fogadtak.
-Sziasztok!-léptünk a nappaliba.
-Ide tudjátok adni a ház másik felének a kulcsát? Hopék ide költöznek!
-Persze és tudjuk!-mondta az anyukája mosolyogva, mire ledöbbentünk.
-Honnan és miért nem szóltatok?
-Mivel résztulajdonosai vagyunk a ház másik felének is, így beleszólásunk van abba, hogy ki veszi meg. Ezt Kate is nagyon jól tudta, ezért felkeresett minket ez ügyben. A másik tulajdonosnak megmondtuk, hogy egy normális család költözne így jó kezekbe kerülne a háza! Mint már mondtam résztulajdonosok vagyunk, ráadásul egy kisebb méretű házról van szó, amit ezen a környéken nem nagyon vesznek az emberek ebből kifolyólag mi dönthettünk az eladás gyorsaságáról. Mivel nektek gyorsan kellett ház, ami megfizethető költségekkel rendelkezik, nekünk meg normális szomszédok kellettek, nem is volt kérdés a költözés! Hogy miért nem mondtuk el? Meglepetést szerettünk volna!-magyarázta Patrick anyukája. Ebony-val nem értettük Patrick döbbenetét, mivel nem tudtuk hol is van ez a ház... .
-Gyertek majd én megmutatom, mert Patrick nem fog egy hamar feleszmélni a döbbenetből!-nevetett. Felkapva egy kulcscsomót kimentünk a hátsó ajtón... . Itt kettő lépést kellet menni körülbelül a mi jövendőbeli házunk hátsóajtajáig. Pontosan itt értettük meg Patrick döbbenetét! A ház egyébként nagyon szép! Hátsó ajtón belépve a nappaliba érkezünk, abból nyílik egy amerikai konyha, innen a konyha részből jutunk ki az előszobába, ahol a lépcső található. Ennek a végén egy fürdőszoba található. A lépcsőn felmenvén egy kicsiny folyosó van, ahonnan nyílnak a szobák. Én kaptam az elsőt, enyém mellett nem sokkal Ebony-é. A másik oldalon Ebonyéval szembe anyáé, a mellett egy vendégszoba, ahol Spencer fog aludni ha hazajön, végül a folyosó legvégén található szintén egy fürdőszoba. Illetve...miután Patrick felfogta a történteket megmutatta, hogy van egy titkos padlás ami az én szobám plafonjából nyílik! Egyenlőre üres, és mindössze egy tetőablak van, amin ki lehet mászni, mivel úgy lett megoldva a tető.
-Hű, ez a ház tökéletes!-mondtam ámulva.
-Az! Nagyon aranyos! Nem kifejezetten nagy, de pont jó!-lelkesedett Ebony.-Megan itthon van?-váltott témát.
-Persze! Fent van a szobájába!-mosolygott kedvesen Patrick anyukája, és Ebony már el is tűnt az emeleten.
-Hope! Gyere mutatok valami!-fogta meg a kezem Patrick az udvarra vezetve.-Erre!-vezetett az udvaruk legeldugottabb részére, ahol egy fa állt, a tetején egy faházzal.
-Hűű, erről miért nem tudtam eddig?-bámultam a pici fából összerakott házikót.
-Nem kérdezted!-nevetett.-Nem tudom...vártam a megfelelő alkalmat hogy megmutathassam!
-Oh értem! Ezek szerint ez a megfelelő alkalom...!-mosolyogtam.
-Ha már két lépésre leszünk egymástól, gondoltam megmutatom!-lépett a felvezető létra mellé. Először ő aztán én másztam fel a tetejére. Körbe lehet járni az egész házikót, mivel terasz található körbe. Belső részén egy szakad kanapé, pár játék, és férfi (!!) magazin található.
-Ez mi?-néztem Patrickre felvont szemöldökkel.
-Az...öm...jaj 13 éves voltam na!-mentegetőzött.
-13 éves kis srácoknak nem adnak el ilyet!-lapoztam bele.
-A bátyámnak viszont igen!
-Pff!-nevettem.-Na jó! Ha nem akarod hogy ollóval szétvágjam, akkor tüntesd el előlem!-nyújtottam neki a magazint. Nevetve elvette, és visszarakta a ládába ahonnan kivettem.
-Egyébként...aranyos kis faház!-ültem le a teraszra.
-Az! Utoljára 14 éves voltam itt!-emlékezett vissza, amíg leült mellé.-Ja! Meg egyszer a srácok is voltak fent.-mondta. Mosolyogva bólintottam, miközben vállára hajtottam a fejem, ő pedig átölelte a derekam. A csendes nézelődést anya hangja szakította meg.
-Hope! Itt maradsz vagy jössz velünk haza?-kérdezte felnézve ránk.
-Maradok! Majd megyek!-szóltam le neki.
-Jó! Akkor szia! Otthon találkozunk!
-Szia!-mosolyogtam rá. Ezután eltűnt a helyszínről és Patrickkel kettesbe maradtunk a faházban.
Ennyi lenne ez a rész! Elég hosszú lett tudom! :) <3 :*
2014. május 16., péntek
13.rész-Legfontosabb...
Reggel 5 óra! Gondoltam magamban, mikor az éjjeli szekrényemen pihenő telefonom a hajnalodó sötétben megvilágította a duzzadt, vörös arcomat. Óvatosan visszahelyeztem rá, lassan nehogy felébresszem Patricket kikeltem az ágyamból. Apróra szűkült szemekkel csoszogtam ki a fürdőbe, megengedtem a jeges vizet, azonkívül a pizsamámat lekapva beálltam a zuhany alá. A hideg víz dermesztően csurgott végig rajtam. Szinte száz százalékig biztos voltam benne hogy meg fogok betegedni, de nem érdekelt. Nem tudom miért, de kívül szörnyű érzés volt, viszont belül csodás! Van aki vágdossa magát, én a hideg vizet eresztem magamra. Régebben sokszor csináltam ezt, mivel sokszor bántottak, annak ellenére is, hogy a srácok velem voltak. Hirtelen melegség árasztotta el az arcom, ami azt jelentette hogy sírok. Csendben, szipogva fogadtam el a tényt, miszerint sírok. Fogalmam sincs hány óra lehetett, de hirtelen egy kéz zárta el a vizet, továbbá egy törölköző is rám került.
-Úristen Hope! Te komolyan nem vagy normális!-ölelt át hátulról, miközben a karomat kezdte dörzsölgetni.-Ezt miért csináltad?-kérdezte.
-Régóta ezt csinálom, ha valami fájdalmas dolog ér! 13 éves korom óta.-motyogtam lila szájjal.
-Gyere menjünk és öltözz fel!-mondta, a kezemet megfogva. Engedelmesen bólintva követtem a szobámba, ahol gyorsan magamra kaptam egy sima viseletet , semmi kedvem nem volt kicsinosítani magam, ezért egy vonásnyi szempillaspirált sem kentem magamra. Öltözés után következett a hajam amit megszárítottam, ezenkívül lazán átfésültem. Törökülésben lehuppantam az ágyamra, és a fejemet a kezemmel megtámasztva némán üldögéltem.
-Még csak negyed hét múlt!-mondta Patrick a telefonját tanulmányozva, erre én csak erőtlenül bólintottam.-Ha szeretnéd itthon maradok veled, és majd megmondjuk miért nem voltunk suliban!-guggolt le elém.
-Nem kell!-vettem erőt magamon, viszont olyan hirtelen álltam fel, hogy a lábaim összecsuklottak, így a guggoló Patrick elé estem felhúzott lábakkal, ahol újra kitört belőlem a sírás.
-Annyira, de annyira szerettem apát!!!-kiabáltam bőgve.-Amikor a feleséged leszek ki fog az oltárhoz kísérni?! Ki?!!!-erre a mondatra Patrick arcán egy kövér könnycsepp gördült végig, mire még jobban sírni kezdtem.
-Majd...megoldjuk!-mosolygott rám a sírás szélén, földre leülve magához húzott. Pár perc csendes sírás után, újra csendesedett. Patrick óvatosan maga elé fordított, és finoman felemelte a fejemet.
-Jobb egy kicsit már?-kérdezte, de az ő szemében is láttam a könnyeket.
-Sosem lesz jobb.-motyogtam, mire szomorúan elhúzta a száját.
-Tudom...nagyon sápadt vagy, és a szád is ki van cserepesedve! Gyere le inni mielőtt elájulsz!-mondta ijedten, miközben letörölte a könnyeim.
-Jó!-bólintottam erőtlenül, és megpróbáltam felállni, de mivel 12 órája nem ittam, és nem ettem, emiatt rögtön visszazuhantam a földre.
-Nem birok felállni.-mondtam alig hallhatóan.
-Gyere!-fogott meg óvatosan Patrick, feltett az ágyra, ahonnan könnyebben feltudott segíteni.-Lassan!-fogta meg a derekam, és körülbelül 1 percbe telt egy lépést megtenni. Lassan de ájulás mentesen sikerült lejutnom az emeletről a konyhába.
-Köszi!-vettem el Patricktől a pohár vizet amit töltött. Állítólag ha sokáig nem iszol, először nem szabad lehajtani az egészet, még ha szomjan halunk sem. Óvatosan kortyolgattam ki a vizet az utolsó cseppig. A vége azt lett, hogy egy teljes üveg vizet megittam.
-Enni nem kérsz kicsim?-kérdezte a szintén zombi anyukám.
-Nem. Majd lehet később.
-És te szívem?-kérdezte szintén, a széken felhúzott lábakkal ülő húgomtól, aki csak maga elé nézve megcsóválta a fejét. A bátyám és a nagymamám még a szobájukban voltak.
-Hope! Indulnunk kell suliba!-mondta halkan Patrick, mire bólintva felálltam a székről és az ajtó felé vettem az irányt. Az ajtót kitárva megcsapott a késő nyár, ami kissé hűvös, de mégis kellemes.
-Mehetünk?-fogta meg a kezem Patrick. A sulihoz érve ugyan az a nyüzsgés fogadott, mint eddig minden olyan volt mint eddig, kivétel én. Az órák csendben teltek, és unalmasan. Végig magam elé bámultam üres tekintettel. Az ebéd idő szokás szerint rosszul telt. Vagyis...annyira mégsem. Szokásos asztalnál üldögéltem, amíg a srácok hozták az ebédet. Egyedül létemet kihasználva elém állt a három lány akik belekezdtek... .
-Jaj szegény Hope! Dobtak a srácok vagy mi? Amúgy is hogy nézel ki? Szánalmas! Sminktelen, ocsmány fej, ronda ruha, sírástól duzzadt fel! Röhej!-nevetett Dakota, miközben gúnyos pillantás méregetett. Most nem voltam erős mint szoktam lenni, mivel éppen elég fájdalom ért ahhoz, hogy pillanatok alatt sírásba törjek ki. Csak bőgtem, bőgtem, ők meg folyamatosan mondták a magukét, egyszer csak hirtelen megálltak, és ijedt tekintettel néztek mögém. Szipogva megfordultam, és Patrick, Pete, Joe és Andy álltak mögöttem.
-Azonnal takarodjatok innen! Mégis hogy képzeltétek ezt?! Tegnap tudta meg az édesapja halálát, ti meg ma itt bántjátok? Szánalmasak vagytok! Ilyen álnok, szemét, szívtelen ribancokkal még soha nem találkoztam mint amilyenek ti vagytok! Dakota! Te mégis hogy képzelted hogy valaha lesz nálam esélyed?! Soha a büdös életben nem járnék ilyen csajjal mint te! Gonosz, kétszínű, buta lány vagy! Azt hiszed mert mindenki oda van érted akkor én is? Hát nagyon tévedsz! Én utállak, és rohadtul nem tartalak szépnek! Nekem egy normális, kedves lány kell, akit nem tart mindenki a legszebbnek, de én igen! Nekem ő a legszebb, legokosabb, legkedvesebb, leghumorosabb, legaranyosabb lány világon! És őt Hope Hamiltonnak hívják, és nem Dakota Parksnak!-üvöltötte Patrick, az arcába a monológ végén pedig mellém lépett, leguggolt, átölelt, és egy hosszú, szívből jövő csókot nyomott a számra.
-Szeretlek! Csak téged szeretlek!-suttogta, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta. Az egész ebédlő először tátott szemmel bámult, viszont mikor felfogták a hallottakat ujjongásba kezdtek. A három lány abból is leginkább Dakota döbbenten néztek ránk földbe gyökeredzett lábakkal.
-Jól hallottátok! Húzzatok vissza a szoliba ne itt rontsátok a levegőt!-röhögött Pete, mire mindenki csatlakozott hozzá. Feleszmélve a döbbenetből gyors léptekkel kirohantak az ebédlőből, nem úszták meg ilyen könnyen, mivel kifelé menet minden félét feléjük dobáltak, és hangosan szidták őket. Eközben Patrickkel egymásnak támasztott homlokkal, mosolyogva néztük egymást. Itt jöttem rá, elvesztettem életem legfontosabb férfiját, de most vissza is kaptak, csak más formában! Azt mondják az apánk az életünk legfontosabb férfija...és mi van ha nincs? Akkor marad az igaz szerelmünk.
Ehhez a részhez nem fűzök hozzá semmit!:) Mindenki döntse el magában a véleményét!:) Illetve írjátok le nekem chatbe!:)<3:*
-Jobb egy kicsit már?-kérdezte, de az ő szemében is láttam a könnyeket.
-Sosem lesz jobb.-motyogtam, mire szomorúan elhúzta a száját.
-Tudom...nagyon sápadt vagy, és a szád is ki van cserepesedve! Gyere le inni mielőtt elájulsz!-mondta ijedten, miközben letörölte a könnyeim.
-Jó!-bólintottam erőtlenül, és megpróbáltam felállni, de mivel 12 órája nem ittam, és nem ettem, emiatt rögtön visszazuhantam a földre.
-Nem birok felállni.-mondtam alig hallhatóan.
-Gyere!-fogott meg óvatosan Patrick, feltett az ágyra, ahonnan könnyebben feltudott segíteni.-Lassan!-fogta meg a derekam, és körülbelül 1 percbe telt egy lépést megtenni. Lassan de ájulás mentesen sikerült lejutnom az emeletről a konyhába.
-Köszi!-vettem el Patricktől a pohár vizet amit töltött. Állítólag ha sokáig nem iszol, először nem szabad lehajtani az egészet, még ha szomjan halunk sem. Óvatosan kortyolgattam ki a vizet az utolsó cseppig. A vége azt lett, hogy egy teljes üveg vizet megittam.
-Enni nem kérsz kicsim?-kérdezte a szintén zombi anyukám.
-Nem. Majd lehet később.
-És te szívem?-kérdezte szintén, a széken felhúzott lábakkal ülő húgomtól, aki csak maga elé nézve megcsóválta a fejét. A bátyám és a nagymamám még a szobájukban voltak.
-Hope! Indulnunk kell suliba!-mondta halkan Patrick, mire bólintva felálltam a székről és az ajtó felé vettem az irányt. Az ajtót kitárva megcsapott a késő nyár, ami kissé hűvös, de mégis kellemes.
-Mehetünk?-fogta meg a kezem Patrick. A sulihoz érve ugyan az a nyüzsgés fogadott, mint eddig minden olyan volt mint eddig, kivétel én. Az órák csendben teltek, és unalmasan. Végig magam elé bámultam üres tekintettel. Az ebéd idő szokás szerint rosszul telt. Vagyis...annyira mégsem. Szokásos asztalnál üldögéltem, amíg a srácok hozták az ebédet. Egyedül létemet kihasználva elém állt a három lány akik belekezdtek... .
-Jaj szegény Hope! Dobtak a srácok vagy mi? Amúgy is hogy nézel ki? Szánalmas! Sminktelen, ocsmány fej, ronda ruha, sírástól duzzadt fel! Röhej!-nevetett Dakota, miközben gúnyos pillantás méregetett. Most nem voltam erős mint szoktam lenni, mivel éppen elég fájdalom ért ahhoz, hogy pillanatok alatt sírásba törjek ki. Csak bőgtem, bőgtem, ők meg folyamatosan mondták a magukét, egyszer csak hirtelen megálltak, és ijedt tekintettel néztek mögém. Szipogva megfordultam, és Patrick, Pete, Joe és Andy álltak mögöttem.
-Azonnal takarodjatok innen! Mégis hogy képzeltétek ezt?! Tegnap tudta meg az édesapja halálát, ti meg ma itt bántjátok? Szánalmasak vagytok! Ilyen álnok, szemét, szívtelen ribancokkal még soha nem találkoztam mint amilyenek ti vagytok! Dakota! Te mégis hogy képzelted hogy valaha lesz nálam esélyed?! Soha a büdös életben nem járnék ilyen csajjal mint te! Gonosz, kétszínű, buta lány vagy! Azt hiszed mert mindenki oda van érted akkor én is? Hát nagyon tévedsz! Én utállak, és rohadtul nem tartalak szépnek! Nekem egy normális, kedves lány kell, akit nem tart mindenki a legszebbnek, de én igen! Nekem ő a legszebb, legokosabb, legkedvesebb, leghumorosabb, legaranyosabb lány világon! És őt Hope Hamiltonnak hívják, és nem Dakota Parksnak!-üvöltötte Patrick, az arcába a monológ végén pedig mellém lépett, leguggolt, átölelt, és egy hosszú, szívből jövő csókot nyomott a számra.
-Szeretlek! Csak téged szeretlek!-suttogta, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta. Az egész ebédlő először tátott szemmel bámult, viszont mikor felfogták a hallottakat ujjongásba kezdtek. A három lány abból is leginkább Dakota döbbenten néztek ránk földbe gyökeredzett lábakkal.
-Jól hallottátok! Húzzatok vissza a szoliba ne itt rontsátok a levegőt!-röhögött Pete, mire mindenki csatlakozott hozzá. Feleszmélve a döbbenetből gyors léptekkel kirohantak az ebédlőből, nem úszták meg ilyen könnyen, mivel kifelé menet minden félét feléjük dobáltak, és hangosan szidták őket. Eközben Patrickkel egymásnak támasztott homlokkal, mosolyogva néztük egymást. Itt jöttem rá, elvesztettem életem legfontosabb férfiját, de most vissza is kaptak, csak más formában! Azt mondják az apánk az életünk legfontosabb férfija...és mi van ha nincs? Akkor marad az igaz szerelmünk.
Ehhez a részhez nem fűzök hozzá semmit!:) Mindenki döntse el magában a véleményét!:) Illetve írjátok le nekem chatbe!:)<3:*
2014. május 15., csütörtök
12.rész-Fájdalom!
Reggel! Milyen szép is! Napsütés, meleg! Csodás....lenne, ha nem várt volna három "bájos" leányzó a suli előtt.
-Szia Patrick!-nyávogták, én pedig egy-egy szúrós pillantást kaptam köszönésképpen...hát nektek is jó reggelt!
-Nektek is jó reggelt! Hát nincs szép napunk ma? Meleg, napsütés! Ma elég nagy forróságot mondanak, vigyázzatok nehogy leolvadjon a fejetekről a vakolat!-vigyorogtam gúnyosan, mire a srácok hangosan felröhögtek, még Patrick is elmosolyodott.
-Ja! Látom a barnítókrém kezd lefolyni!-röhögött Pete, és gúnyos végig mérte őket. Az én mondatomnál csak csendben morgott, de Peténél, kivörösödve a földet kezdte pásztázni. Hát így jár aki bunkó! Nekem vannak igazi barátaim, akik megvédenek, szeretnek, neki pedig csak sunyi, csatlósai, akik hozzáhasonlóan a földet pásztázták. Egyébként Pete beszólását szintén nevetéssel díjaztuk. Ott hagyva a három ledöbbent lányt, be siettünk a suliba, mivel már becsöngettek. Éppen a tanár előtt estünk be a terembe, a három döbbent arcú lány pedig utánunk, így hát kezdődhetett az óra. A nap gyorsan telt, és vidáman. A reggeli "beszélgetés" után Patrick zaklatója szerencsére nem környékezett meg minket, de biztos vagyok benne, hogy szentül hiszi hogy Patrick belé fog szeretni. A fiúk próbálni menetek, most nem a garázsba hanem egy komoly helyre! Annyira jó látni a karrierjük sikerét! Biztos sikerül nekik befutni! Ilyen csodás gondolatokkal menetem haza, de ami akkor és ott fogadott...!
-Sziasztok! Mi történt?-kérdeztem döbbenten, mivel anyukám, a bátyám, a húgom (más suliba járunk, és neki ma hamarabb lett vége), apa anyukája, vagyis az én nagymamám, ültek némán lehajtott fejjel, kisírt szemmel, és papírzsepi hegyekkel körbevéve.
-Édesapád...meghalt!-mondta anya, és hangos sírástört ki belőle.
-Mi csoda???????-kérdeztem hisztérikusan.
-Haza felé tartott a munkából, mivel hamarabb végzett, és egy másik autós hibájából összementek, de mivel az az illető a megengedettnél gyorsabban hajtott, így apád kirepült a kocsiból!-mondta folyamatosan zokogva. Egy másodpercig fel sem fogtam mi történt, de amint rájöttem mit is mondott anya, hangos zokogásba kezdetem én is anyával, majd a húgommal, és a nagymamámmal együtt. Mint férfi a családban a bátyám tartotta magát, de láttam amint bemegy később a szobájába azonnal el fog kezdeni hasonló módon sírni.
-Miért neki kellett meghalnia? Miért nem annak az idiótának aki miatt ezt történt????? Miért nem????-mondtam folyamatosan bőgve. Majdnem fél órát ültünk így, viszont én úgy döntöttem felmegyek a szobámba, mivel időre van szükségem. Tudtam a srácok már végeztek, így a szobámba bezuhanva azonnal tárcsáztam Patrick számát.
-Gyertek ide azonnal kérlek!-mondtam, hangosan bőgve.
-Úristen mi történt????
-Apa meghalt!!!!
-Azonnal indulunk!-mondta, és letette a telefont. 5 perc se telt bele, mikor a szobámba léptek.
-Annyirah fááájh!-mondtam, és zokogva Patrick nyakába borultam, aki felemelve leült az ágyamra, és az ölébe helyezett. Közben én csak sírtam, sírtam. Amilyen szorosan csak bírtam öleltem, és próbáltam minden fájdalmam kiengedni. Pete, Joe és Andy lehajtott fejjel álltak, és várták, hogy kicsit megnyugodjak. Szipogva felemeltem a fejem, és megtörölve a szemem elmeséltem nekik hogy történt. Mondhatták volna hogy "Szörnyű hogy milyen felelőtlen autósok vannak!", de tudták ez nem segít ilyen helyzetbe! Este tízig nálam voltak, és minden erejükkel azon voltak, hogy megvigasztaljanak, legalább egy kicsit, haloványan, de sikerült. A három srác direkt előre mentek, hogy Patrickkel kicsit kettesben maradhassunk.
-Nagyon vigyázz magadra, fürödj meg, és menj aludni!-mondta Patrick a tenyerébe tartva a fejem. Lesütött, betagad szemmel bólintottam.-Szeretnéd hogy maradja?-kérdezte, mire egy halovány mosoly tűnt fel az arcomon.
-Az...nagyon jó lenne!-mondta alig hallhatóan.
-Jó akkor szólok a srácoknak hogy maradok!-mondta, és lesietett a lépcsőn. Addig az ágyamra lehuppanva tanulmányoztam a kezemet, mintha csak olyan érdekes lenne. Pár perc múlva vissza jött, és az mellé ült.
-Menj el zuhanyozni! Oké?-ölelte át a derekam, és oldalra fordított fejjel belesuttogott a hajamba, mire bólintva összeszedtem a pizsamám, és a fürdőbe indultam. Forró zuhany után kisírt szemekkel visszacsoszogtam a szobámba.
-Kérek a bányámtól egy pólót alváshoz!-mondtam, mire bólintott. Ő se volt más állapotban, oda se nézve kikapott a szekrényből egy pólót, és odaadta. A fal melletti részre bebújtam az ágyba, Patrick pedig mellém. Mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig folyamatosan simogatott. Valamikor a hajam, valamikor a hátam. Nem tudom meddig feküdtünk így, de hirtelen az álmosság ólomsúlyként nehezedett a szememre, ezért mély álomba szenderültem.
Íme a következő rész! :) Elég szomorú rész lett tudom...! :( Remélem azért hatásosra sikeredett...! <33 :(
-Szia Patrick!-nyávogták, én pedig egy-egy szúrós pillantást kaptam köszönésképpen...hát nektek is jó reggelt!
-Nektek is jó reggelt! Hát nincs szép napunk ma? Meleg, napsütés! Ma elég nagy forróságot mondanak, vigyázzatok nehogy leolvadjon a fejetekről a vakolat!-vigyorogtam gúnyosan, mire a srácok hangosan felröhögtek, még Patrick is elmosolyodott.
-Ja! Látom a barnítókrém kezd lefolyni!-röhögött Pete, és gúnyos végig mérte őket. Az én mondatomnál csak csendben morgott, de Peténél, kivörösödve a földet kezdte pásztázni. Hát így jár aki bunkó! Nekem vannak igazi barátaim, akik megvédenek, szeretnek, neki pedig csak sunyi, csatlósai, akik hozzáhasonlóan a földet pásztázták. Egyébként Pete beszólását szintén nevetéssel díjaztuk. Ott hagyva a három ledöbbent lányt, be siettünk a suliba, mivel már becsöngettek. Éppen a tanár előtt estünk be a terembe, a három döbbent arcú lány pedig utánunk, így hát kezdődhetett az óra. A nap gyorsan telt, és vidáman. A reggeli "beszélgetés" után Patrick zaklatója szerencsére nem környékezett meg minket, de biztos vagyok benne, hogy szentül hiszi hogy Patrick belé fog szeretni. A fiúk próbálni menetek, most nem a garázsba hanem egy komoly helyre! Annyira jó látni a karrierjük sikerét! Biztos sikerül nekik befutni! Ilyen csodás gondolatokkal menetem haza, de ami akkor és ott fogadott...!
-Sziasztok! Mi történt?-kérdeztem döbbenten, mivel anyukám, a bátyám, a húgom (más suliba járunk, és neki ma hamarabb lett vége), apa anyukája, vagyis az én nagymamám, ültek némán lehajtott fejjel, kisírt szemmel, és papírzsepi hegyekkel körbevéve.
-Édesapád...meghalt!-mondta anya, és hangos sírástört ki belőle.
-Mi csoda???????-kérdeztem hisztérikusan.
-Haza felé tartott a munkából, mivel hamarabb végzett, és egy másik autós hibájából összementek, de mivel az az illető a megengedettnél gyorsabban hajtott, így apád kirepült a kocsiból!-mondta folyamatosan zokogva. Egy másodpercig fel sem fogtam mi történt, de amint rájöttem mit is mondott anya, hangos zokogásba kezdetem én is anyával, majd a húgommal, és a nagymamámmal együtt. Mint férfi a családban a bátyám tartotta magát, de láttam amint bemegy később a szobájába azonnal el fog kezdeni hasonló módon sírni.
-Miért neki kellett meghalnia? Miért nem annak az idiótának aki miatt ezt történt????? Miért nem????-mondtam folyamatosan bőgve. Majdnem fél órát ültünk így, viszont én úgy döntöttem felmegyek a szobámba, mivel időre van szükségem. Tudtam a srácok már végeztek, így a szobámba bezuhanva azonnal tárcsáztam Patrick számát.
-Gyertek ide azonnal kérlek!-mondtam, hangosan bőgve.
-Úristen mi történt????
-Apa meghalt!!!!
-Azonnal indulunk!-mondta, és letette a telefont. 5 perc se telt bele, mikor a szobámba léptek.
-Annyirah fááájh!-mondtam, és zokogva Patrick nyakába borultam, aki felemelve leült az ágyamra, és az ölébe helyezett. Közben én csak sírtam, sírtam. Amilyen szorosan csak bírtam öleltem, és próbáltam minden fájdalmam kiengedni. Pete, Joe és Andy lehajtott fejjel álltak, és várták, hogy kicsit megnyugodjak. Szipogva felemeltem a fejem, és megtörölve a szemem elmeséltem nekik hogy történt. Mondhatták volna hogy "Szörnyű hogy milyen felelőtlen autósok vannak!", de tudták ez nem segít ilyen helyzetbe! Este tízig nálam voltak, és minden erejükkel azon voltak, hogy megvigasztaljanak, legalább egy kicsit, haloványan, de sikerült. A három srác direkt előre mentek, hogy Patrickkel kicsit kettesben maradhassunk.
-Nagyon vigyázz magadra, fürödj meg, és menj aludni!-mondta Patrick a tenyerébe tartva a fejem. Lesütött, betagad szemmel bólintottam.-Szeretnéd hogy maradja?-kérdezte, mire egy halovány mosoly tűnt fel az arcomon.
-Az...nagyon jó lenne!-mondta alig hallhatóan.
-Jó akkor szólok a srácoknak hogy maradok!-mondta, és lesietett a lépcsőn. Addig az ágyamra lehuppanva tanulmányoztam a kezemet, mintha csak olyan érdekes lenne. Pár perc múlva vissza jött, és az mellé ült.
-Menj el zuhanyozni! Oké?-ölelte át a derekam, és oldalra fordított fejjel belesuttogott a hajamba, mire bólintva összeszedtem a pizsamám, és a fürdőbe indultam. Forró zuhany után kisírt szemekkel visszacsoszogtam a szobámba.
-Kérek a bányámtól egy pólót alváshoz!-mondtam, mire bólintott. Ő se volt más állapotban, oda se nézve kikapott a szekrényből egy pólót, és odaadta. A fal melletti részre bebújtam az ágyba, Patrick pedig mellém. Mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig folyamatosan simogatott. Valamikor a hajam, valamikor a hátam. Nem tudom meddig feküdtünk így, de hirtelen az álmosság ólomsúlyként nehezedett a szememre, ezért mély álomba szenderültem.
Íme a következő rész! :) Elég szomorú rész lett tudom...! :( Remélem azért hatásosra sikeredett...! <33 :(
2014. május 14., szerda
11.rész-Dakota
Reggel ugyanúgy kezdődött, mint eddig a suliba a délelőtt is ugyanolyan volt mint eddig...viszont jött az ebéd idő. A srácokkal szokás szerint ültünk nevettünk, beszélgettünk, illetve még jó pár ember mellettünk, és próbált bekapcsolódni a beszélgetésben. Egyszer csak mellénk lép az iskola egyik legszebbnek tartott lánya. Szőke haj, vékony derék, telt keblek, bájos arc. Ez a látszat. Viszont belül egy szemét dög, akit ha megismersz tuti megutálsz (egyébként ő is tagja volt annak a csaj bandának akik kilencedikben aláztak. Ma is kitett magáért szokás szerint. Egy fehér hosszú ruhát viselt sarú szandállal, a szőke haját pedig művirágokkal kirakott hajpánttal díszítette.
-Sziasztok!-köszönt nyávogva, miközben ide-oda dobálgatta a haját.
-Szia Dakota!-köszöntünk közömbösen a szőkeségnek.
-Szóval Patrick, arra gondoltam, hogy egyszer elmehetnénk valahová ketten!-mondta, "elbűvölő" művigyorral a fején, közben én kikerekedett szemekkel néztem rá, mivel ha eddig nem jött volna rá azzal az üres smink+pasik agyával, hogy mi együtt vagyunk, akkor abból igazán rájöhetett volna, hogy Patrickkel egymás kezét fogtuk, amit az ölébe helyeztem, pluszba még át is karolta a vállam. Az asztalnál ülő másik három srác is kikerekedett szemmel bámult rá, és még Patrick is, mivel ugyanaz volt a fejünkbe. Most ez a csaj tényleg ennyire sötét, vagy magasról leszarja hogy együtt vagyunk, és azt várja, hogy Patrick helyette elhagyjon.-Na? Esetleg egy mozi?-mosolygott tovább.
-Khm....!-köhintettem hangosan, és Patrick ölében pihenő kezünket az asztalra csaptam, és szorosan mellé húzódtam, de ez sem zavarta csak gúnyosan elmosolyodott, és beszélt tovább. A jelenetet Pete, Joe és Andy, csak némán nézték, és szerintem azt várták izgatottan mikor nyomok be Dakotának. Hirtelen olyan mérhetetlen düh, és féltékenység tört rám, hogy Patrick kezét elengedve felálltam, és Dakotára néztem.
-Na idefigyelj te ribanc! Ha nem vettet volna észre a piciny agyaddal, hogy együtt vagyunk Patrickkel, akkor most nagyon figyelj ide! Te ne hívd randizni a barátom oké? Inkább húzz vissza a szoláriumba, és ott keress barnára égetett, kigyúrt idióta kis agyú barmokat, akikkel járhatsz, és ne Patricket! Értve vagyok?!-üvöltöttem az arcába. Közben az egész ebédlő felénk fordult, és figyelte a jelenetünket. Dakota szinte szemrebbenés nélkül tűrte, hogy egy centire az arcától üvöltök rá.
-Nekem te ne mond meg mit csinálja, és hogy kivel járjak! Értve vagyok?!-vigyorgott gúnyosan utánozva.
-Azt hagy mondjam már meg hogy ne az én barátommal járj!-kiabáltam tovább, időközben már mindenki izgatottan figyelte a jelenetünket. Nem szólva rám vigyorgott, és újra Patrick felé nézett.
-Ha mégis meggondolod magad, hívj fel!-nyomott mosolyogva a kezébe egy cetlit, amin a telefonszáma volt látható, és búcsúképpen puszit nyomott az arcára (!!!!!).
-Te ribanc!-kiáltottam, és utána akartam menni (mivel már a két csatlósával sétáltak a kijárat felé), azzal a céllal, hogy megtépjem, de Patrick visszarántott, így közvetlen mellé érkeztem.-Ha még egyszer meglátom, komolyan megtépem! Mégis hogy képzeli ezt?! Arra az arcra csak én adhatok puszit az anyukája mellett!-magyaráztam igazából a három fiúnak, viszont ők már nem bírták tovább, és a mondatomra hangosan elkezdtek vihogni.-Ez nem vicces! Rohadtul nem!-kiabáltam rájuk, de ők csak tovább vihogtak.-Ti meg mit bámultok? Foglalkozzatok a saját dolgotokkal!-néztem körbe az ebédlőben, mire vissza fordultak az éppen abba hagyott dolgukhoz. Összetett kulcsolt karral mérgesen bámultam magam elé.
-Hope!-csúszott közel Patrick, maga elé fordított, és a homlokát az enyémnek támasztotta.-Ne húzd fel magad ilyen butaságokon! Nem ér annyit az egész! Te is tud, hogy nem érdekel az a Dakota! Engem csak te érdekelsz!-mondta, és az arcomat a kezei közé fogva hosszan megcsókolt, mire elmosolyodtam, és közelebb húzódva a karomat a nyaka köré kulcsoltam.
-Nagyon jól tudom!-engedtem el a száját, mire mosolyogva bólintott, és még egyszer megcsókolt. Elengedve egymást, visszafordultunk az asztalhoz, és a derekamat átölelve a vállára hajtottam a fejem.
-Na látom kivihogtátok magatok!-néztem a három unott fejjel várakozó srácra.
-Igen jól látod! Egyébként...Patrick! Miért nem engedtet hogy Dakota után menjen? Tiszta jó! Csaj bunyó!-röhögött újra Pete.
-Látom most is az értett, férfi agyad vetted elő!-forgattam a szemem vigyorogva, mire mindenki felröhögött. A nap további része nyugodtan telt, Dakota se jött közel hozzánk, bár tudtam ez nem egy lezárt ügy... . Délután tanulás után átmentem Pete-hez, mivel szokás szerint ott próbáltak. Számot is kértem, mivel lett is kedvencem tőlük! Teljesen biztos vagyok benne hogy be fognak futni, és nem maradnak elfeledendő gimis, garázsbanda! Így telt a délután, az estébe viszont megint belerondított Dakota. Mivel Patrick nálunk aludt, így egész este együtt voltunk. Éppen az üzeneteit nézegeti, mikor meglát egyet, amit a "kedves" szőkeség küldött.
Szia! Tudom nem a legjobb helyen kérdeztem meg, de jó lenne egyszer beszélgetni...kettesben! :) Xxxx.
-Ha holnap meglátom...komolyan neki annyi!-mondtam, összehúzott szemekkel.-Ha zaklatni fog az üzeneteivel... .
-Jaj nyugi! Majd letiltom!-mosolygott rám, és és puszit nyomva az arcomra le is tiltotta. Este további részében filmet néztünk, és beszélgettünk, de én éjfél fele beájultam, részben mert nem érdekelt a film, részben meg fáradt voltam.
Ennyi lenne a mai rész!:) Remélem tetszett annak ellenére, hogy nagyon rövid lett.
-Sziasztok!-köszönt nyávogva, miközben ide-oda dobálgatta a haját.
-Szia Dakota!-köszöntünk közömbösen a szőkeségnek.
-Szóval Patrick, arra gondoltam, hogy egyszer elmehetnénk valahová ketten!-mondta, "elbűvölő" művigyorral a fején, közben én kikerekedett szemekkel néztem rá, mivel ha eddig nem jött volna rá azzal az üres smink+pasik agyával, hogy mi együtt vagyunk, akkor abból igazán rájöhetett volna, hogy Patrickkel egymás kezét fogtuk, amit az ölébe helyeztem, pluszba még át is karolta a vállam. Az asztalnál ülő másik három srác is kikerekedett szemmel bámult rá, és még Patrick is, mivel ugyanaz volt a fejünkbe. Most ez a csaj tényleg ennyire sötét, vagy magasról leszarja hogy együtt vagyunk, és azt várja, hogy Patrick helyette elhagyjon.-Na? Esetleg egy mozi?-mosolygott tovább.
-Khm....!-köhintettem hangosan, és Patrick ölében pihenő kezünket az asztalra csaptam, és szorosan mellé húzódtam, de ez sem zavarta csak gúnyosan elmosolyodott, és beszélt tovább. A jelenetet Pete, Joe és Andy, csak némán nézték, és szerintem azt várták izgatottan mikor nyomok be Dakotának. Hirtelen olyan mérhetetlen düh, és féltékenység tört rám, hogy Patrick kezét elengedve felálltam, és Dakotára néztem.
-Na idefigyelj te ribanc! Ha nem vettet volna észre a piciny agyaddal, hogy együtt vagyunk Patrickkel, akkor most nagyon figyelj ide! Te ne hívd randizni a barátom oké? Inkább húzz vissza a szoláriumba, és ott keress barnára égetett, kigyúrt idióta kis agyú barmokat, akikkel járhatsz, és ne Patricket! Értve vagyok?!-üvöltöttem az arcába. Közben az egész ebédlő felénk fordult, és figyelte a jelenetünket. Dakota szinte szemrebbenés nélkül tűrte, hogy egy centire az arcától üvöltök rá.
-Nekem te ne mond meg mit csinálja, és hogy kivel járjak! Értve vagyok?!-vigyorgott gúnyosan utánozva.
-Azt hagy mondjam már meg hogy ne az én barátommal járj!-kiabáltam tovább, időközben már mindenki izgatottan figyelte a jelenetünket. Nem szólva rám vigyorgott, és újra Patrick felé nézett.
-Ha mégis meggondolod magad, hívj fel!-nyomott mosolyogva a kezébe egy cetlit, amin a telefonszáma volt látható, és búcsúképpen puszit nyomott az arcára (!!!!!).
-Te ribanc!-kiáltottam, és utána akartam menni (mivel már a két csatlósával sétáltak a kijárat felé), azzal a céllal, hogy megtépjem, de Patrick visszarántott, így közvetlen mellé érkeztem.-Ha még egyszer meglátom, komolyan megtépem! Mégis hogy képzeli ezt?! Arra az arcra csak én adhatok puszit az anyukája mellett!-magyaráztam igazából a három fiúnak, viszont ők már nem bírták tovább, és a mondatomra hangosan elkezdtek vihogni.-Ez nem vicces! Rohadtul nem!-kiabáltam rájuk, de ők csak tovább vihogtak.-Ti meg mit bámultok? Foglalkozzatok a saját dolgotokkal!-néztem körbe az ebédlőben, mire vissza fordultak az éppen abba hagyott dolgukhoz. Összetett kulcsolt karral mérgesen bámultam magam elé.
-Hope!-csúszott közel Patrick, maga elé fordított, és a homlokát az enyémnek támasztotta.-Ne húzd fel magad ilyen butaságokon! Nem ér annyit az egész! Te is tud, hogy nem érdekel az a Dakota! Engem csak te érdekelsz!-mondta, és az arcomat a kezei közé fogva hosszan megcsókolt, mire elmosolyodtam, és közelebb húzódva a karomat a nyaka köré kulcsoltam.
-Nagyon jól tudom!-engedtem el a száját, mire mosolyogva bólintott, és még egyszer megcsókolt. Elengedve egymást, visszafordultunk az asztalhoz, és a derekamat átölelve a vállára hajtottam a fejem.
-Na látom kivihogtátok magatok!-néztem a három unott fejjel várakozó srácra.
-Igen jól látod! Egyébként...Patrick! Miért nem engedtet hogy Dakota után menjen? Tiszta jó! Csaj bunyó!-röhögött újra Pete.
-Látom most is az értett, férfi agyad vetted elő!-forgattam a szemem vigyorogva, mire mindenki felröhögött. A nap további része nyugodtan telt, Dakota se jött közel hozzánk, bár tudtam ez nem egy lezárt ügy... . Délután tanulás után átmentem Pete-hez, mivel szokás szerint ott próbáltak. Számot is kértem, mivel lett is kedvencem tőlük! Teljesen biztos vagyok benne hogy be fognak futni, és nem maradnak elfeledendő gimis, garázsbanda! Így telt a délután, az estébe viszont megint belerondított Dakota. Mivel Patrick nálunk aludt, így egész este együtt voltunk. Éppen az üzeneteit nézegeti, mikor meglát egyet, amit a "kedves" szőkeség küldött.
Szia! Tudom nem a legjobb helyen kérdeztem meg, de jó lenne egyszer beszélgetni...kettesben! :) Xxxx.
-Ha holnap meglátom...komolyan neki annyi!-mondtam, összehúzott szemekkel.-Ha zaklatni fog az üzeneteivel... .
-Jaj nyugi! Majd letiltom!-mosolygott rám, és és puszit nyomva az arcomra le is tiltotta. Este további részében filmet néztünk, és beszélgettünk, de én éjfél fele beájultam, részben mert nem érdekelt a film, részben meg fáradt voltam.
Ennyi lenne a mai rész!:) Remélem tetszett annak ellenére, hogy nagyon rövid lett.
2014. május 10., szombat
10.rész-Vissza a suliba
Szenvedve nyúltam az éjjeli szekrényem felé, mivel a telefonom elviselhetetlenül visított. Nyűgösen kinyomtam a hangos szerkezetet, és fürdőszoba felé vettem az irányt. Zuhany után egy kedvencnek ítélt outfitet vettem fel az első sulinapra. Reggeli után vidáman léptem ki a meleg napsütésbe, hol már a fiúk vártak.
-Jó reggelt!-mosolyogtam rájuk, Patricket pluszba egy szolid puszival köszöntöttem. A suliba menetem szokásosan telt. A suli elé lépve, viszont elfogott egy furcsa érzés...végzősök lettünk! Négy csodálatos évet éltem itt át, és most vége! Ezt a gondolat menetet az idióta alsóbb évesek szakították meg, mivel bunkó módon nekem jöttek. Vállat vonva konstatáltam, a történteket, és a srácokkal együtt beléptünk a suliba... . Mint mindennap ma is nevetve, jó kedvűen sétáltunk, viszont most más fogadott. Amikor beléptünk minden szempár ránk szegeződött. Részben mert a srácok szerepeltek a tévében, részben meg a kinézet változásunkon... .Próbáltam feltűnésmentesen végig sétálni a folyosón, de nem mondanám hogy sikerült. A lányok nagy része szűrős pillantásokat vetett rám, hogy velük beszélgetek, sétálok, meg persze Patrick miatt, aki a vállamat átölelve sétált mellettem. A fiúk pedig folyamatosan ámulattal bámultak. Nincs mese, menők lettünk! A terembe beérve a "nagyon szeretett" osztálytársaink egy pillanatig csak néztek ránk, de a következőben mindannyian mellénk léptek, és egyszerre kezdték kérdezgetni a fiúkat, akik ide-oda kapkodták a fejüket. A lányok folyamatosan nyávogva magyaráztak, amiből hirtelen elegem lett, és Patrick kezei közül kiszabadulva le akartam ülni a helyemre, de Patrick egyik kezével hátul, a másikkal elől átölelte a derekam, puszit nyomott a homlokomra és küldött felém végül egy "csak téged szeretlek,nyugi" mosolyt, amire a lányok fintorogva tovább figyeltek. Én meg csak bénán álldogáltam mellettük, és figyeltem a történéseket, mindaddig, míg a tanár be nem jött a terembe. Gyorsan szét oszolva mindenki keresett magának egy helyet, és kezdődhetett az óra.
-Üdvözlök minden kedves végzőst!-mosolygott végig rajtunk a tanár.-Idén mint tudjátok a számos vizsga mellett szalagavató bál, illetve az évkönyv is fontos szerepet játszik ebben az évben! Kérlek Carla, mint iskola újságvezető mond el a tudnivalókat!
-Mint minden évben az ideiben is lesz évkönyv, és olyan lesz mint az eddigiek. Idén viszont plusz két oldallal minimum bővülnie kell, mivel az osztályunkba járó négy ember sikereket ért a nyáron zenéléssel, így fontos hogy benne legyenek!-mondta, én pedig mosolyogva hátra fordultam hozzájuk, akik csak ijedten fogták a fejüket. Év végén lesz az első "dedikálásuk", mivel a lányoknak a maiból is látva nagyon tetszik ez az egész... .-Így kérlek titeket-fordult a fiúk felé.-ha a fotósunk megállít titeket pár kép erejéig, menjetek vele!-mondta, s pár lánynak felcsillant a szeme, hogy esetleg lehetne fotós.-És természetes fiú a fotósunk!-mosolygott körbe, mire a dühös pillantásokat kapott.
-Köszönjük Carla! Akkor az évkönyvről ennyit!-mondta, miközben a papírjait bújta.-A bálról és a vizsgákról pedig már minden információt tudtok!-mondta, és az óra további részében a nyárról beszélgettünk. Kinek hogy telt. Mindenkiből csak záporoztak a szavak, kivétel ez alól én... . Egyébként a nap további része nyugodtan telt. Mivel sokat voltam a srácokkal, ezért este 8-ra értem csak haza így gyors tanulás után megvacsoráztunk, lezuhanyoztam 3s az ágymba dőlve elaludtam. Bár csak este 10 óra volt, de a fáradság mindenek felett áll!
Bocsánat ha a vége kissé összecsapottra sikerült! :) <3 :*
-Üdvözlök minden kedves végzőst!-mosolygott végig rajtunk a tanár.-Idén mint tudjátok a számos vizsga mellett szalagavató bál, illetve az évkönyv is fontos szerepet játszik ebben az évben! Kérlek Carla, mint iskola újságvezető mond el a tudnivalókat!
-Mint minden évben az ideiben is lesz évkönyv, és olyan lesz mint az eddigiek. Idén viszont plusz két oldallal minimum bővülnie kell, mivel az osztályunkba járó négy ember sikereket ért a nyáron zenéléssel, így fontos hogy benne legyenek!-mondta, én pedig mosolyogva hátra fordultam hozzájuk, akik csak ijedten fogták a fejüket. Év végén lesz az első "dedikálásuk", mivel a lányoknak a maiból is látva nagyon tetszik ez az egész... .-Így kérlek titeket-fordult a fiúk felé.-ha a fotósunk megállít titeket pár kép erejéig, menjetek vele!-mondta, s pár lánynak felcsillant a szeme, hogy esetleg lehetne fotós.-És természetes fiú a fotósunk!-mosolygott körbe, mire a dühös pillantásokat kapott.
-Köszönjük Carla! Akkor az évkönyvről ennyit!-mondta, miközben a papírjait bújta.-A bálról és a vizsgákról pedig már minden információt tudtok!-mondta, és az óra további részében a nyárról beszélgettünk. Kinek hogy telt. Mindenkiből csak záporoztak a szavak, kivétel ez alól én... . Egyébként a nap további része nyugodtan telt. Mivel sokat voltam a srácokkal, ezért este 8-ra értem csak haza így gyors tanulás után megvacsoráztunk, lezuhanyoztam 3s az ágymba dőlve elaludtam. Bár csak este 10 óra volt, de a fáradság mindenek felett áll!
Bocsánat ha a vége kissé összecsapottra sikerült! :) <3 :*
2014. május 6., kedd
9.rész-Többet soha!
Reggel a nap meleg sugarai ébredtem Patrick (!!!!) ágyába, de nem voltam egyedül. Én egy szál fehérneműben, Patrick pedig egy szál alsóban. A földön a ruháink mindenfele szétdobálva, poharak, és...fúj ezt inkább nem részletezem! Pluszban a fejem is készült szét robbanni! Csodálatos... . Nyöszörögve az oldalamra fordultam, és Patricket kezdtem ébresztgetni.
-Patrick! Patrick!-lökdöstem a karját.
-He? Mi a...?-nézett körbe tágra nyílt szemekkel.-Mi történt este?
-Hát...rohadt sokat ittunk!-mondtam.-És hát...ennek meg lett az eredménye!-mutattam magunkra.
-Uh, Hope, én annyira sajnálom!-sütötte le szemét.
-Jaj, nem kell bocsánatot kérni! Én is hibás vagyok!-mondtam nevetve.-Csak hát...nem így képzeltem el... .
-Mármint hogy nem emlékszel az egészre?-kérdezte, mire felnevettem.
-Hát igen!-mondtam, miközben felkeltem az ágyból, és a ruháimat felszedve (és a nem részletezendő dolgot félre rúgva), felöltöztem, ahogy Patrick is tett, bár ő először a fürdő felé vette az irányt. Nekem jobban bírja az ilyesmit a gyomrom. Miután Patrick is jobban lett, leindultunk az emeletre, ami sokkal durvább volt mint a szobája. Szét tört pezsgős és sörös üvegek, poharak, kajak maradékok, ledőlt tárgyak, és valaki aki rosszul lett nem jutott el a vécéig... . Pete a kanapén fetrengve aludt, Joe a földön, Andyt pedig a vécére ráfeküdve találtuk.
-Pete kelj fel!-ébresztgetem.
-Mi történt?-kérdezte nyújtózkodva, és a nagy ásításban lendülettel lezuhant a földre, vagyis inkább Joe-ra aki felhorkantott, de miután észre vette Pete-et magán, két kézzel letolta magáról, viszont így ő is arrébb ment pont a...pocsolyába.
-Wáá, de undi!!-sikítottam fel amint megláttam hova érkezett.
-Mi a szar.... .-nézett végig magán.-Fúúúj, na jó mindjárt hányok!-mondta, azonnal felpattanva kirohant a vécébe, de mivel tudtuk hogy ott van Andy kíváncsiak lettünk (én meg Patrick, mivel Pete továbbra is a földön szenvedett) mit csinálnak. Joe egyszerű mozdulattal lelökte Andyt a vécéről, és és most már ő fordult rá a vécére. Andy neki lökődött a kádnak, így ő is nyögve felkelt. Patrickkel egy pár másodpercig fel se fogtuk mi történt, de amint rájöttünk kitört belőlünk a röhögés.
-Ti min röhögtök?-nyitotta ki a szemét Andy és álmosan pillantott ránk. Választ viszont már nem kapott. Mikor Joe végzett segítettünk felállni nekik, és kimentünk egy felmosóval a nappaliba (vagyis nálam volt a felmosó azzal a céllal, hogy használjam).
-Joe vedd le a felsőd!-mondtam neki szörnyülködve. Vállat vonva lekapta, és a fürdő felé vette az irányt azzal a céllal, hogy kimossa. Gyorsan feltöröltem a nem oda való pocsolyát, és lerogytam a kanapéra.
-Mi történt tegnap este?-kérdezte maga elé bámulva Pete.
-Benyomtunk! De nagyon!-monda az ugyan olyan pózban ülő Patrick. Joe is vissza tért a köreink be póló nélkül.
-Joe adjak egy pólót?-nézett rá Patrick felvont szemöldökkel.
-Nem kösz jó ez így!-mondta. Erőt lenül felröhögtünk, mire megint csak én felszólaltam.
-Mit csináltunk tegnap este az iváson kívül?-kérdezte kissé félve.
-Fogalmam sincs!-sóhajtott Patrick, de a tekintete megakadt a laptopján, amin felnyitva ment a webcamera.-Basszus, ezen minden rajta van!
-Hol tartjátok a fejfájás csillapított?-kérdeztem, mivel időközben kimentem a konyhába.
-Felső polc!-mondta, gyorsan pár korttyal bevettem, és gyorsan rohantam vissza.
-Na!-mondta mire leállította a felvételt.-Meg merjük nézni?-kérdezte, mire mindenki ijedten bólintott... . Nem volt jó ötlet megnézni, mivel minden volt. A részegen táncikálás a legenyhébb az egész videóba. Felesz vagy merszeztünk is, amibe sajnos én is alkottam... . Nekem a feladatom az volt, hogy öltözzek le fehérneműbe, amit sajnos meg is tettem. Amint megláttam a képkockát, gyorsan elé raktam a kezem nehogy meglássák, de ahogy hallani lehetett ennél lejjebb is vettem a ruháim... .
-Ezt azonnal tekerjétek előre! És ha megtudom melyik idióta találta ki annak vége van!-kiabáltam az arcukba. Megszeppenve néztek rám, és gyorsan előre tekerte Patrick, mivel neki se volt szimpatikus hogy ezt bámuljuk. Elég durva feladatok voltak a felelsz vagy merszbe így inkább az egészet előrébb tekertük. Utána kiderült kicsinálta a pocsolyát (Pete), de ami az után jött...na az lepett meg mindenkit a legjobban. Én balra a vécé felé, a srácok pedig jobbra a bejárati ajtó felé veszik az irányt. 5 perc alatt annyi történik, hogy kóvályogva vissza jövök a vécéből, és a kanapéra leülve dudorászok... . Ajtó csapódást következően a srácok is megjelennek a nappaliba, egy halott mókussal (!!!!!!!!!). Fél órán keresztül szórakoznak vele, én meg vihogva figyelem őket, viszont él óra után úgy döntenek ki viszik a szerencsétlen jószágot, így újra kirohanva az ajtón eltűnnek. Addig én egy üveget meghúzva üldögélek tovább. A srácok vissza jövetele után fojtattuk az állatkodást. Egymás után jöttek a film kockák, mi meg egyre jobban szörnyülködtünk. Az utolsó valamit is "érő" jelent az amikor én meg Patrick vad csókolózásba kezdünk a kanapén, ő felkap és felvisz a karjában. Ez után mi eltűnünk a színről. Az elalvásuk előtti rész pedig annyiból áll, Andy kirohant a fürdőbe, Pete vihog egyet, és állásból rá esik a kanapéra, úgy ahogy Joe is, csak Pete-ben volt annyi erő, hogy lelökje magáról, így a földre lezuhanva elalszik. Innentől már csak szuszogást, és néma csend keverékét lehet hallani. Patrick szép lassan lecsukja a laptop tetejét, és mind az öten ijedt fejjel bámulunk magunk elé.
-Hát...ha ez megjelenne filmként akkor el lehetne adni Másnaposok 4-nek!-mondta Patrick maga elé bámulva, erre mindenki helyeselve elnevette magát.
-Ha most elkezdünk rendet rakni, akkor egyre kész leszünk!-jelentettem, ki és a kanapéról felkelve felrángattam őket. Szenvedve a fürdőbe mentünk tisztító szerekért, rongyért, felmosóért, szivacsárt, és egyéb takarításra alkalmas dologért. Másfél óra után fáradtan huppantunk le a már megtisztul kanapéra.
-Meghalok!-nyöszörögtem a plafon felé.
-Én is!-döntötte Pete hátra a fejét.
-Nekem muszáj mennem mert holnap suli, és addig még csomó mindent el kell intéznem!-húztam el a szám.
-Ja nekem is mennem kell.-helyeselt Joe.
-Na akkor gyerünk!-álltunk fel, és az ajtó felé vettük az irányt. Szép lassan mindenki elment, csak mi maradtunk Patrickkel.
-Akkor szia!-köszöntem el sóhajtva.
-Szia!-nevetett.-Majd még hívlak!-mosolygott, és puszit nyomott a homlokomra.
-És hát...akkor reggel ugyan itt a srácokkal!-mondtam, és mosolyogva bólintott.
-Huh, viszont én most rohanok, mivel ma megyünk felvenni számot!-mondta és a telefonjára pillantott.
-Íjj, biztos menni fog?
-Hát...én már józan vagyok, ha valaki nem, akkor ráöntünk egy vödör hideg vizet, attól tuti kijózanodik!-mondta, mire felnevettem.
-Na jól van akkor! De most már menj ne hogy elkéssetek!-nevettem, és hosszú csók után elindult haza felé. Én fáradtan bezuhantam a házba.
-Jó reggelt!-mondtam.
-Neked is, bár már délután van!-nevetett anya.-Na milyen volt?-kérdezte.
-Ne akard tudni!-mondtam szörnyülködve.
-Annyira rossz?
-Nem. Jó volt, csak éppen...áh hagyjuk! Tudjátok milyen ha öt fiatal nagyon berúg ugye?
-Persze!-mondta értetlenül.
-Na legyen ennyi elég!-mondtam, és felrohantam a szobámba. A nap további részében pihentem, és a sulival voltam elfoglalva. Este Patrickkel való beszélgetésünk után jöhetett a jól megérdemelt alvás!
-Pete kelj fel!-ébresztgetem.
-Mi történt?-kérdezte nyújtózkodva, és a nagy ásításban lendülettel lezuhant a földre, vagyis inkább Joe-ra aki felhorkantott, de miután észre vette Pete-et magán, két kézzel letolta magáról, viszont így ő is arrébb ment pont a...pocsolyába.
-Wáá, de undi!!-sikítottam fel amint megláttam hova érkezett.
-Mi a szar.... .-nézett végig magán.-Fúúúj, na jó mindjárt hányok!-mondta, azonnal felpattanva kirohant a vécébe, de mivel tudtuk hogy ott van Andy kíváncsiak lettünk (én meg Patrick, mivel Pete továbbra is a földön szenvedett) mit csinálnak. Joe egyszerű mozdulattal lelökte Andyt a vécéről, és és most már ő fordult rá a vécére. Andy neki lökődött a kádnak, így ő is nyögve felkelt. Patrickkel egy pár másodpercig fel se fogtuk mi történt, de amint rájöttünk kitört belőlünk a röhögés.
-Ti min röhögtök?-nyitotta ki a szemét Andy és álmosan pillantott ránk. Választ viszont már nem kapott. Mikor Joe végzett segítettünk felállni nekik, és kimentünk egy felmosóval a nappaliba (vagyis nálam volt a felmosó azzal a céllal, hogy használjam).
-Joe vedd le a felsőd!-mondtam neki szörnyülködve. Vállat vonva lekapta, és a fürdő felé vette az irányt azzal a céllal, hogy kimossa. Gyorsan feltöröltem a nem oda való pocsolyát, és lerogytam a kanapéra.
-Mi történt tegnap este?-kérdezte maga elé bámulva Pete.
-Benyomtunk! De nagyon!-monda az ugyan olyan pózban ülő Patrick. Joe is vissza tért a köreink be póló nélkül.
-Joe adjak egy pólót?-nézett rá Patrick felvont szemöldökkel.
-Nem kösz jó ez így!-mondta. Erőt lenül felröhögtünk, mire megint csak én felszólaltam.
-Mit csináltunk tegnap este az iváson kívül?-kérdezte kissé félve.
-Fogalmam sincs!-sóhajtott Patrick, de a tekintete megakadt a laptopján, amin felnyitva ment a webcamera.-Basszus, ezen minden rajta van!
-Hol tartjátok a fejfájás csillapított?-kérdeztem, mivel időközben kimentem a konyhába.
-Felső polc!-mondta, gyorsan pár korttyal bevettem, és gyorsan rohantam vissza.
-Na!-mondta mire leállította a felvételt.-Meg merjük nézni?-kérdezte, mire mindenki ijedten bólintott... . Nem volt jó ötlet megnézni, mivel minden volt. A részegen táncikálás a legenyhébb az egész videóba. Felesz vagy merszeztünk is, amibe sajnos én is alkottam... . Nekem a feladatom az volt, hogy öltözzek le fehérneműbe, amit sajnos meg is tettem. Amint megláttam a képkockát, gyorsan elé raktam a kezem nehogy meglássák, de ahogy hallani lehetett ennél lejjebb is vettem a ruháim... .
-Ezt azonnal tekerjétek előre! És ha megtudom melyik idióta találta ki annak vége van!-kiabáltam az arcukba. Megszeppenve néztek rám, és gyorsan előre tekerte Patrick, mivel neki se volt szimpatikus hogy ezt bámuljuk. Elég durva feladatok voltak a felelsz vagy merszbe így inkább az egészet előrébb tekertük. Utána kiderült kicsinálta a pocsolyát (Pete), de ami az után jött...na az lepett meg mindenkit a legjobban. Én balra a vécé felé, a srácok pedig jobbra a bejárati ajtó felé veszik az irányt. 5 perc alatt annyi történik, hogy kóvályogva vissza jövök a vécéből, és a kanapéra leülve dudorászok... . Ajtó csapódást következően a srácok is megjelennek a nappaliba, egy halott mókussal (!!!!!!!!!). Fél órán keresztül szórakoznak vele, én meg vihogva figyelem őket, viszont él óra után úgy döntenek ki viszik a szerencsétlen jószágot, így újra kirohanva az ajtón eltűnnek. Addig én egy üveget meghúzva üldögélek tovább. A srácok vissza jövetele után fojtattuk az állatkodást. Egymás után jöttek a film kockák, mi meg egyre jobban szörnyülködtünk. Az utolsó valamit is "érő" jelent az amikor én meg Patrick vad csókolózásba kezdünk a kanapén, ő felkap és felvisz a karjában. Ez után mi eltűnünk a színről. Az elalvásuk előtti rész pedig annyiból áll, Andy kirohant a fürdőbe, Pete vihog egyet, és állásból rá esik a kanapéra, úgy ahogy Joe is, csak Pete-ben volt annyi erő, hogy lelökje magáról, így a földre lezuhanva elalszik. Innentől már csak szuszogást, és néma csend keverékét lehet hallani. Patrick szép lassan lecsukja a laptop tetejét, és mind az öten ijedt fejjel bámulunk magunk elé.
-Hát...ha ez megjelenne filmként akkor el lehetne adni Másnaposok 4-nek!-mondta Patrick maga elé bámulva, erre mindenki helyeselve elnevette magát.
-Ha most elkezdünk rendet rakni, akkor egyre kész leszünk!-jelentettem, ki és a kanapéról felkelve felrángattam őket. Szenvedve a fürdőbe mentünk tisztító szerekért, rongyért, felmosóért, szivacsárt, és egyéb takarításra alkalmas dologért. Másfél óra után fáradtan huppantunk le a már megtisztul kanapéra.
-Meghalok!-nyöszörögtem a plafon felé.
-Én is!-döntötte Pete hátra a fejét.
-Nekem muszáj mennem mert holnap suli, és addig még csomó mindent el kell intéznem!-húztam el a szám.
-Ja nekem is mennem kell.-helyeselt Joe.
-Na akkor gyerünk!-álltunk fel, és az ajtó felé vettük az irányt. Szép lassan mindenki elment, csak mi maradtunk Patrickkel.
-Akkor szia!-köszöntem el sóhajtva.
-Szia!-nevetett.-Majd még hívlak!-mosolygott, és puszit nyomott a homlokomra.
-És hát...akkor reggel ugyan itt a srácokkal!-mondtam, és mosolyogva bólintott.
-Huh, viszont én most rohanok, mivel ma megyünk felvenni számot!-mondta és a telefonjára pillantott.
-Íjj, biztos menni fog?
-Hát...én már józan vagyok, ha valaki nem, akkor ráöntünk egy vödör hideg vizet, attól tuti kijózanodik!-mondta, mire felnevettem.
-Na jól van akkor! De most már menj ne hogy elkéssetek!-nevettem, és hosszú csók után elindult haza felé. Én fáradtan bezuhantam a házba.
-Jó reggelt!-mondtam.
-Neked is, bár már délután van!-nevetett anya.-Na milyen volt?-kérdezte.
-Ne akard tudni!-mondtam szörnyülködve.
-Annyira rossz?
-Nem. Jó volt, csak éppen...áh hagyjuk! Tudjátok milyen ha öt fiatal nagyon berúg ugye?
-Persze!-mondta értetlenül.
-Na legyen ennyi elég!-mondtam, és felrohantam a szobámba. A nap további részében pihentem, és a sulival voltam elfoglalva. Este Patrickkel való beszélgetésünk után jöhetett a jól megérdemelt alvás!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)