-Alexandra, kincsem!-mosolygott vidáman rám.-Már vártalak. Na, mesélj mi történt?-csúsztatott elém egy széket, varázslattal.
-Hol is kezdjem...-sóhajtottam, majd elmeséltem mindent. Még a szimpla, hátköznapi dolgokat is. Megértően bólogatott rájuk...viszont az esküvő utáni történésektől lefehéredett.
-Háború.-motyogta maga elé.
-Mi?! Miért?
-Akiket láttál, azok a gonosz varázslok, boszorkányok. Te és én is jók vagyunk. Az egész boszorkány világnak egy nagy vezetője van. Aki a jókból származik. Mikor én fiatal voltam, a második világháború idejében, az országunk németek ellen küzdött hősiesen, a mi világunk, a boszorkányok, pedig a rosszak elnyomása ellen. Mivel akkoriban, a rosszak közül volt a vezetőnk. Éhezett a népünk. Borzalmas időszak volt... .-mesélte.-Sikerült legyőznünk őket, és az új, jó vezető, megállapodott a rosszakkal, hogy egyik nép se támad a másikra. Ha egy valakit bármelyik népből megtámad a másik fél, az azonnal háborút jelent. Ebben az az érdekes, angyalom, hogy nagy hatalmú, fő boszorkákra támad az ellenség... .-motyogta elgondolkozva.
-Hát én nem tudom...mint mondtam megöltem őket. Ennyi.-vontam meg a vállam.
-Te...megölted őket?-nézett rám kikerekedett szemmel.
-I-igen...nem kellett volna?-néztem rá ijedten.
-Csak a fők tudnak ölni. Egyébként csak megsebezni tudunk. Biztos vagy benne, hogy meghaltak?
-Igen. Teljesen! Felgyújtottam a testüket. Előttem váltak hamuvá!
-Angyalom, neked olyan erő van a birtokodba, amit a legvadabb álmaidban se tudsz elképzelni!-nézett rám, akár egy isteni csodára.-Ilyen fiatalon...szinte lehetetlen! Meg kell tudnunk tényleg igaz-e!
-És az hogy lehetséges...?-motyogtam, teljesen kiborulva.
-Elmegyünk a Tanácshoz. Ott három próbát kell megcsinálnod. Egy, az elmeirányítása. Gondolatolvasás, akaraton kívüli gondolatok, amiket te irányítasz. Kettő, testirányítás. Te irányítod a testet. Harmadik végül, az erőkiszívás, majd visszaadás. Ez a legveszélyesebb. Halállal járhat, neked is, ha nem vagy főboszorkány.
-És ezt kivel kellene csinálnom...?
-Egy olyan emberrel, aki a szívedhez a legközelebb áll.
-Nekem...nincs olyanom...-motyogtam.
-De. Patrick.-amint kimondta lefehéredtem. Pánikroham tört rám.
-Nem, nem, nem!-sikítottam.-Csak azért szakítottam vele, mert nem akartam belekeverni ezekbe a marhaságokba, most meg arra kér, hogy öljem meg?!-üvöltöttem bőgve.
-Ha tényleg képes voltál megölni azokat, akkor te fő vagy, és olyan erő lehet a kezedbe, amiről álmodni se mertél!
-Én nem akarom ezt! Normális életet akarok, családdal, barátokkal!-sírtam.
-Kisgyerek korodtól egészen idáig egy elmegyógyintézetbe voltál bedugva! Neked nincs normális életed, és soha nem is lesz! Ezt vagy elfogadod, vagy meghalsz!-üvöltötte kegyetlenül. Apróra összemenve ültem. Még a sírásom is abba maradt. Sose láttam ilyennek... .-És most, befejezed a hisztit, felhívod azt a Patricket és elmondod neki, mi van!
-Én nem akarom hogy meghaljon...mi van, ha nem vagyok fő? Én...nagyon szeretem őt...-suttogtam könnyezve magam elé.
-Ha a halandó meghal, akkor a boszorkány is. Együtt kerülnek a túlvilágra, ahol együtt lehetnek. Ez egy ajándék, a hősi halottaknak.-magyarázta, amitől teljesen felvillanyozódtam. Kérlek, hadd ne legyek fő! Ennél önzőbbet régen mondtam...mind a kettőnknek dolga van még itt...főleg neki...mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikerüljön ez a varázslat, de ha mégse sikerül... .
-Rendben! Megcsinálom!-mondtam, minden erőm összeszedve.
-Így gondoltam én is. Holnap, a szerelmeddel együtt elmegyünk a Tanácshoz, ott elmondasz mindent, megcsinálod a Három próbát, ha sikerül a boszorkányok élén fogsz harcolni, ha nem...akkor tudod mi a vége...-csuklott el a hangja.
****
-Szia!-léptem Patrick mellé, aki azonnal magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Köpni, nyelni nem tudtam. Időm sem volt reagálni rá.
-Szia.-döntötte a homlokát mosolyogva az enyémnek.
-Fontos dologról szeretnék veled beszélni.-léptem el tőle, ami látszólag meglepte. Kényelembe helyeztem magam egy asztal mellett az étteremben. Pármásodpercig habozott, majd leült.
-Szóval...ma voltam Mrs. Petersonnál...-kezdtem bele, majd gyorsan elhadartam a részleteket.
-Igen.-komor arccal ennyit mondott.
-Biztos? Mert ha nem, akkor...-mentegetőztem, de felállt és az ajkaival elhallgattatott.
-Na, jó. Én nem bírom tovább...-mondta, majd egy egyszerű mozdulattal felrántott, és a csuklómnál fogva kivezetett, egészen a kocsijáig. Szinte belökött a hátsóajtón, bezárta, majd fölém hajolva csókolni kezdett. Akartam. Nagyon. Combomat simogatta, mikor felébredtem...a csók még oké..talán...de ez.
-Ne!-szorítottam a mellkasának a kezem.
-Kérlek.-nézett rám összeszorított szájjal.
-Nem jó ötlet.
-Miért nem érted meg végre hogy szeretlek és nem bírok nélküled élni?-suttogta pár milliméterre az arcomtól. Rögtön megcsapta az orrom az illata... . Csak néztem a gyönyörű zöld szemekbe, amin a lámpa fénye megcsillan. Egy pillanatra meginogtam. Félre dobok mindent, és egy önző, szerelmes, kislánnyá válok...igen, ehelyett megtámasztottam hátul a kezem, és felhúztam magam.
-Én is szeretlek...mindennél jobban...-mondtam, a jobb ablaknak döntve a fejem, felhúzott térdekkel.-ezért akarlak védeni. Magamtól.
-És ha én ezt nem akarom?
-Én viszont igen.-vágtam rá azonnal.
-Ezt hívják önzőségnek...-mondta, majd kiszállt a kocsiból, előre ült, és elindult. Basszus...ezt jól megcsináltam... . Mennyire igaza van... .
-Akkor...holnap.-erőltettem mosolyt az arcomra.
-Tudod...lehet mégse lenne olyan jó veled meghalni...-mondta, majd bevágva előttem az ajtót, elhajtott. Én meg csak ott álltam a hotel előtt teljesen megsemmisülve...egész este ez járt a fejembe...amit mondott...
****
A nagy nap. A boszorkány szokásokhoz hívő szettet válogattam össze. Csak semmi feltűnősködés...pff... . Komor arckifejezéssel sétáltam le. Patricken fekete nadrág, fekete póló, fekete bőrdzseki, fekete napszemüveg, fekete kalap, és fekete cipő... . Mrs. Petersonon fekete egybe ruha, fekete cipő, fekete napszemüveg, fekete kalap, és pluszba egy fekete régi stílusú napernyő. Fejbólintással köszöntek mindketten...Patrick arca komoly volt. Egy halvány örömöt se lehetett felfedezni az arcán...haragszik...nem is csodálom... . Némán sétáltunk végig az úton. Nem néztek ránk furcsán. Lehet azt gondolták temetésről jövünk, vagy éppen oda igyekszünk. Ez is egy szörnyen idióta szokás, hogy a Tanácshoz gyalog kell menni...akkor is, ha a város másik végén laksz. Szerencsénkre csak pár utcával volt lejjebb a ház. Hatalmas, régi stílusú, letisztult, fehér epület. Kívül, belül. Csengő úgy kongott, akár a régi filmekben. Az ajtó magától kinyílt. Beléptünk rajta, és a nagyterem felé igyekeztünk. Ott ült a négy Tanács tag. egy idő, két fiatalabb. Középen a vezető. A legidősebb nő. mellette két fiatalabb. Rajtuk kívül tele volt a terem fontos emberekkel. Fő boszorkákkal, iskola vezetőkkel... .
-Tisztelt boszorkány társaim.-szólalt meg a Vezető.-Azért gyűltünk össze, hogy megtudjuk Alexandra Margaret Williams valóban Fő-e. Három fő próbát, azokon belül, kettő-kettő kell kiállnia. Első fő: elmeirányítása. Ezen belül gondolatolvasás, gondolatirányítás. Második fő: testirányítása. Ezen belül testmozgatása, egy választható belsőszerv működésének irányítása. Harmadik fő: erőirányítás. Ezen belül erőátadás, erővisszakapás.-olvasta föl. Erő valóságának megfigyelése érdekében, kérlek titeket fáradjatok arra!-mutatott egy terembe, ahova belépve ránk zárták az ajtót. Fehér, letisztult, akárcsak a szoba többi része. Fogalmam sincs honnan, de újra hallottam a beszédet.-Alexandra, kezdheted!-szólt. Itt az idő. Minden lehetséges erőm összeszedtem, és csak Patrickre koncentráltam, ami...nem volt túl nehéz. Elmeirányítás. Huh, menni fog. Emlék képek megkavarását választottam. A legszebb, legkedvesebb közös emlékeinket kavartam meg. Az első találkozásom a természettel, és az első éjszakánk. Hálás feladat volt újra játszani ezeket újra. Új csinálhattam ahogy én akartam. De a hang közbe szólt.
-Elsőnek vége. Kérlek, rendezd vissza a gondolatait.-mondta, majd egy visszaállító varázsigével visszatértem a saját fejembe. Mosolyogva nézett rám Patrick. Az arcán valami csillogást véltem felfedezni. Valami olyat, amilyet még soha. Gondolatolvasás, most nagyon hasznos volt. Mindenem ő. Szeretném ha a feleségem lenne. Lenne egy közös gyerekünk. Első gondolatok. Majd követte őket a többi. Ez volt a legjobb az egészbe, de sajnos vége lett. A testmozgatása annyiból állt, hogy felemeltem. A belsőszerves dolog...kicsit...nehéz volt. Először vissza kellett jutnom az elméjébe. Onnan kiszállni, át az agyba. és innen választhattam, hogy maradok, vagy megyek máshova...igen ez nem túl gusztusos dolog... . Szívnél álltam meg. Koncentráltam. Nagyon. Ez egy nagyon érzékeny szerv. Óvatosnak kell lennem. Finoman gyorsítottam a szívverésén. Aztán lassítottam. Újra gyorsítottam, de annyira belemerültem, hogy észre se vettem, hogy rosszul lett. Azonnal abba hagytam, és kiszálltam belőle.
-Jól vagy?-kérdezte ijedten, mire bólintott, még mindig a mellkasát szorongatva. Most jön. Vagy együtt meghalunk, vagy együtt maradunk itt. Ennél már nem kellett egymástól méterekre állni, mivel szükséges a testikontaktus. Földre ültünk le törökülésben, egymással szemben. Megfogtam a kezét, majd...elkezdtem. Lassan egyenletesen szívtam ki belőle az erőt, míg nem összecsuklott. Nem halt meg. Tudom. Amíg nem engedem el a kezét nem. Mély levegőt vettem és elkezdtem visszaáramoltatni belé. Éreztem, ahogy megy ki, ő pedig kezd erőre kapni. Mikor már majdnem a sajátomból is kapott abba hagytam. Sikerült! Fő vagyok! Hallottam ahogy néma csend, majd taps következik. Majd...elnémultak újra...Patrick erőtlenül rogyott vissza az ölembe. A sírás azonnal kitört belőlem. Kinyújtottam a lábam, és úgy fektettem magamra. Potyogó könnyekkel simogattam az arcát, haját. Hallottam ahogy kinyílik az ajtó.
-Nem halt meg. Csak elvesztette az eszméletét. Furcsa is volt, hogy eddig bírta...nehéz dolog ezt kibírni...-állt meg mellettem Mrs. Peterson.
-De...miért?-szipogtam.
-Mivel egy halandóban, fele annyi erő sincs, mint benned.-mosolygott rám kedvesen.-Gyere ki kincsem!
-Itt szeretnék maradni vele.-motyogtam magam elé.
-Van egy külön szoba...oda bemehettek. De most gyere!-segített föl a földről. Patricket végig fektettem a földön, majd rásegítettem kicsit a felébredésében.
-Sikerült?-kérdezte, mire mosolyogva bólintottam. Segítettem neki felkelni, majd kisántikálni. Patricket két lány felvitte egy szobába (két túlságosan csinos, fiatal, boszorkány lány).
-Alexandra Margaret Williams, ezentúl Fő boszorkány. Feladata a népünk védelme.-mondta ki a Vezető, és tapsba tört ki mindenki.-Mint tudjuk, hamarosan itt a háború. Alexandra, újabb hős, erős segítőt jelent számunkra. Esküjével, amit itt és most letesz, megesküszik, hogy bármi történik, védi a népét háborúban, s azon kívül!-nézett rám. Felléptem a Tanács elé, és egy papírt írtam alá.-Ez a tinta eltüntethetetlen. Esküd örök érvényű. Ezennel lezárom a vezető gyűlést!-mondta, akárcsak egy bíró. Nagyjából kezdett szétoszlani a tömeg, amikor felém fordult, a meglágyult Vezető.
-Hívj csak Mrs. Thomsonnak!-mosolygott rám kedvesen a fekete hajú, idősödő hölgy, akit eddig Vezetőként emlegettem.-Tudod...láttam mit érezel iránta, és azt is, hogy a boszorkányságod miatt szakítottál vele. Nekem is halandó a férjem. Úgy voltam, mint te. Tudom, félsz, hogy nem tudod megvédeni, pedig ez nem így van. Fő-ként Hatalmas erő birtokában vagy...csak még fel kell fedezned! Utána már, akár egy kisebb falut is meg tudsz majd védeni...-mosolygott.-Egyébként...van egy lehetőség a Főknek. Ami, csak háború után lehetséges. Mégpedig az, hogy elhagyod az erőd. Átadod egy másik boszorkánynak, akiből Fő lehet. Már beszéltem a rosszakkal..pontosan egy hónap múlva lesz a háború. Egy hónap, és egy nap múlva, ha úgy látod jónak szabad lehetsz. Ember. Ennyit szerettem volna. Üdvölünk itt!-mondta, majd egyszerűen elsétált.
-Gondolom...fel fogsz hagyni az erőddel.nézett rám Mrs. Peterson, mire bólintottam.
-Én...nem szeretnék ilyen életet élni. Sajnálom-motyogtam magam elé, mire megértően bólogatott.
-Megértelek. Na, nem tartalak fel tovább menj. Második emelet, ötödik szoba.
Halkan nyitottam be. Gondoltam, Patrick alszik. A szoba kilógott a sorból. Nem volt letisztult, se fehér. Otthonos bútorok, kellemes, meleg színek.
-Fáradt vagy?-ültem le Patrick mellé az ágyra, majd az arcát kezdtem cirógatni.
-Talán, egy kicsit.-vonta meg a vállát mosolyogva. Lejjebb csúsztam kicsit, így a mellkasára kerültem.
-Az előbb...Mrs. Thomson, a Vezető mondott valamit...
-Mit?-állt meg a keze a hátamon, amit eddig simogatott.
-Háború után, ami pontosan egy hónap és egy nap múlva lesz, lesz egy olyan lehetőségem, hogy halandóvá váljak.
-És fogsz ezzel a lehetőséggel élni?-kérdezte, pá másodperc gondolkodás után.
-Igen.-mondtam. Én is és ő is tudta mit jelent ez, még ha nem is mondtuk ki. Újra együtt lehetünk.
-Azt hiszem...addig ne találkozzunk.-mondta, mire bólintottam. Este tizenegyre értem haza. Kaptam három (!) hívást jövő hétre, dolgozni. Karácsonyi munka. Ugyanis, egy hét, és karácsony...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése