Chapter 13

Napjaim nagy részét kisírt szemmel ülve töltöttem az ágyon. Néha bőgtem, pityeregtem. Ez egy hétig tartott. Viszont...mikor úgy döntöttem bekapcsolom a telefonom, és a gépem, olyan hívást kaptam, amitől minden szomorúságom elszállt.
-Jó napot! Alexandra Williamssel beszélek?-szólt bele a telefonba egy kedves, női hang.
-Jó napot, igen.-szedtem össze kissé magam, hogy ne lehessen hallani, nem rég bőgtem.
-Láttam a képeit, és egyszerűen elképesztőek. Ha esetleg tud időt szorítani, egy hét múlva lesz az esküvőm, és még nincs fotósunk...kissé...későn szólok tudom, de elég szét szórt vagyok, és csak most jutott eszembe.
-Persze! Ráérek. Maguk lennének az első komoly munkám!-nevettem halkan, amivel magamat is megleptem.
-Tényleg? Pedig maga nagyon profinak tűnik! Láttam, már híres bandát is fotózott.
-Hát...az...amolyan baráti...alapon volt.-nyökögtem. Csaknem mondhattam hogy "az éneked a volt pasim"... .
-Ja, értem! Akkor el tudja vállalni? Természetesen nem ingyen.
-Persze. Az anyagiakat majd utáni is megbeszélhetjük. Ahogy magának, és a párjának jobb.
-Nem, dehogy is! Ragaszkodom hozzá, hogy személyesen megbeszéljük, mondjuk holnap. Vagy akár ma is már.
-Öm...persze, ahogy szeretné!-meglepett kissé a túlbuzgósága... .
-Akkor mondjuk...egy óra múlva? A Red Angels-be.
-Rendben, akkor egy óra múlva. A nevét megtudhatom?-kérdeztem mosolyogva, mintha csak látna.
-Elizabeth Thomson. Egy hét múlva, pedig már Mrs. Elizabeth Carter.-nevetett.
-Értem.-nevettem én is erőltetetten.-Akkor egy óra múlva.-Viszlát.
-Szerintem...tegeződjünk. Végül is..nagyjából egy korúak vagyunk.
-Rendben. Akkor szia.-mosolyodtam el.
-Szia.
Egy órám van rendbe szedni magam. Első lépésként hihetetlen gyorsasággal hajat mostam (feláldoztam már a hajam, így már csak a vállaim ér), megszárítottam, de mivel sehogy se állt, inkább lófarokba kötöttem. Magamra kaptam egy koptatott farmert, a sötétkék kardigánom, és a bakancsom. Karikáim eltüntettem, majd felkentem egy kis szemceruzát és szempillaspirált. Táskám a vállamra kaptam és elindultam a kávézóba, ami kiderült, egy sarokra van a szállodától. Szinte egyszerre értünk oda Elizabeth-tel. Fiatal arcú, mosolygós, szőke nő. Olyan huszonhat körül lehet.
-Szia!-köszöntött.-Szerintem menjünk be. Hűvös van kint üldögélni.-nézett rám mosolyogva, mire bólintottam. Kellemes, meleg kis kávézó, ahol a vörös az uralkodó szín. Nagyjából egy középen lévő asztalnál foglaltunk helyet, ahol miután megérkezett a rendelésünk, azonnal belekezdett.
-Szóval olyan kétszáz dollár körüli összegre gondoltam.-most rosszul hallottam, vagy komolyan mondta?!
-Kétszáz dollár?-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-Igen! Talán kevés? Mert akkor lehet kétszáztíz is...
-Nem-nem, inkább az ellentéte.-hebegtem. Ha egy fotósra kétszáz dollárt költenek, vajon a többire mennyit? Nekem ez az összeg még mindig hihetetlen... .
-Gyönyörű képeket készítesz! Hidd el, többet is fizetnénk, ha esetleg nem érnél rá...
Ez valami béna tévéműsor, ami arról szól, hogy átvágják az embereket?
-Öm...én...köszönöm...igazából hobbiból kezdtem el...ez...nem is rendes munka...-hogy én mennyire hülye vagyok...tuti vissza fogja mondani... .
-Oh, se baj!-nevetett. Hát...azért de. Nem akarom, hogy megbüntessenek...még el kell intéznem ezzel kapcsolatban pár dolgot...hivatalosan is létezzen ez a fotós munkám. Kissé kételkedve hallgattam a terveit...gyanúsnak tűnik ez a dolog... . Ennyi pénzt adna egy hobbi fotósnak, akinek igazából híre sincs ebben a szakmában? Érdekes...
-Bocsánat a kérdésemért...lehet én vagyok csak ennyire kételkedő, de...nekem kissé soknak tűnik ez az összeg egy amatőr fotóshoz. Igazából még nem is volt munkám, tapasztalatom se sok...ez tényleg rendes munka lenne?-csend legyen már!
-Öm...hát...-kezdte furcsállva.-igen. Az összeg pedig magánügy. Mármint...szeretnénk támogatni a feltörekvő, tehetséges embereket. Ha már van rá lehetőségünk.... .
-Értem...és elnézést, csak...tudja muszáj voltam tudni. Tudom, nem magára tartozik, de...jól jön ez a munka most...-szép, lassan kezd elfogyni az a pénz, amit Patrick tudtom nélkül adott nekem. Egyébként teljesen mindegy, mert ellenkezni se tudtam volna.
-Semmi!-mosolygott újra kedvesen.-Örülök, hogy tudunk segíteni!
-Inkább én örülök! Biztos csodálatos lesz az esküvő!-erőltettem mosolyt magamra. Újra eszembe jutott Patrick, és ez megint csak ráhúzta a hangulatomra a szomorúságot. Keserű mosollyal hallgattam Elizabethet, aki arról mesélt, hogy esküvő után babát is terveznek, és hogy mennyire boldog, hogy megtalálta élete párját... . Könnyek csapatostul gyűltek a szemembe. Én soha nem lehetek azzal akit szeretek...nem lehet a férjem, nem lehet közös gyerekünk...próbáltam tartani magam, de sajnos nem bírtam tovább...elbőgtem magam egy idegen előtt. Nem tarthattam tovább magamba...muszáj voltam valakinek elmondanom. Bár jobb lett volna egy barátnak,...de így alakult.
-De...miért lett vége?-tette fel a nagy kérdést.
-Azt...nem mondhatom el...-motyogtam.
-Nem mondhatod el? Ezt hogy érted? Kitiltja meg?
-Senki...csak...nem mondhatom el.
-Oh...hát jó...és biztos nem lehet helyre hozni? Azt mondtad mind a ketten szeretitek egymást...
-Igen...egy...olyan dolog áll közénk, amiről csak kevesen tudnak...és...nem szeretném belekeverni őt?
-Úristen...te csináltál valamit...?-nézett rém ijedten.
-Nem dehogy...nem...nem mondhatom el.
-Nagyon furcsa lány vagy...-motyogta.-sajnos...nekem most mennem kell. Ha esetleg mégis úgy döntesz elmondod, csak hívj fel! Egyébként...egy hét múlva! A megbeszélt helyszínre.-kelt fel a székről.
-Rendben. Akkor szia.-köszöntem el tőle mosolyogva. Nyitottam volna ki az ajtót, de valaki megelőzött...Patrick tartotta...egy nőnek...fiatal, barna hajú, barna szemű és gyönyörű... . A könnyek már akkor is elkezdtek gyűlni a szemembe, de sikerült visszatartani az ajtó túloldaláig. Csak ültem egy kinti széken és bőgtem. Nem bírtam abba hagyni. Nem tudtam mi történik körülöttem. Sötétedni kezdett, mikor teljesen lenyugodtam. Még akkor is a kávézó előtt ültem. Indulni készültem, de a vállamra terített kabát "megakadályozott" ebben... . Lassan hátra fordítottam a fejem, és megláttam a szőke megmentőm.
-Patrick Adams.-mosolygott rám, én pedig lefehéredtem.
-Patrick?-kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna jól.
-Igen. Miért?-kérdezett vissza mosolyogva.
-Csak...öm...a neved...-hebegtem.-ismerek...más Patricket.
-Hát...elég sok Patrick van...-nevetett.-Patrick Schwarzenegger, Patrick Swayze, Patrick Stump...-sorolta, és itt kész, Végem. Azonnal bőgni kezdtem. Nem aggódtam a szemfesték miatt...tuti lemosta már teljesen a sok könny.
-Úristen...mi az?? Valami rosszat mondtam?-nézett rám ijedten a kék szemeivel.
-Nem dehogy...-szipogtam.-csak...-és újra bőgés.
-Inkább menjünk be...meg fogsz fázni.-ölelt át, és lassan betámogatott a kávézóba. Patrick kettő ügyes volt, Patrick közvetlen Patrick eggyel szembe ültetett le...(valahogy meg kell határoznom melyik-melyik...úgy látom én akarva, akaratlanul is vonzom a Patrickeket...).-Kérsz valamit? Mondjuk egy gyümölcs levet? Nagyon fehér vagy...kellene innod valamit...-nem tudta folytatni a mondandóját, mivel...elsötétült előttem a világ... .