3. rész-Fájdalom

Reggel kellemetlen viszketésre keltem. Hát igen így jár aki kint alszik. Azt megcsípik a szúnyogok. Nagyot nyújtózkodtam a nyugágyon, és hatalmasat ásítottam. Hirtelen nem is jutott eszembe hogy miért is aludtam itt, de amikor befelé menet megláttam a kanapén ülő Patrick, rögtön eszembe jutott.
-Jó reggelt!-motyogtam, miközben a kezemben tartottam az alvós cuccaim. Patrick apró félmosolyt erőltet az arcára, és biccentett egyet. Mivel este kihoztam a szobából a bőröndöm, így a nappaliba lerakva kotorásztam benne. Egy hozzám illő, színes, szettet választottam, a hajam pedig kifésültem, aminek a baloldali tincsét eltűztem egy hullámcsattal. Mivel a tegnap esti balhé miatt nem ettem semmit, ezért borzasztó éhes voltam.
-Öm, egy pillanat, csak elmegyek kaját venni... .-mondtam, és nyitottam az ajtót.
-Várj! Megyek veled!-lépett mellé Patrick, én pedig vállat vonva elindultam. A közeli kisboltba mentünk, az út eleje csendese telt, de egy idő után Patrick megszólalt... .
-Figyelj...én sajnálom a tegnap esti történteket. Nem akartam ezt az egészet, csak ha nem mondom el mi a baj, akkor jobban megharagszol, és....az még jobban fájt volna.-magyarázta.
-Patrick, ne okold magad! Semmi baj hogy elmondtad! Sőt! Jobb ez így!-simítottam meg a karját.
-Köszönöm!-mosolyodott el, és fél kezével átölelve puszit nyomott a homlokomra.-Ez...amolyan baráti puszi volt!-nézett rám mosolyogva, bár láttam a szemén, hogy ez több volt számára mint baráti puszi... . Így megbékélve már vidámabban, beszélgetve vásároltunk, és mentünk vissza a hotelba. Viszont amikor beléptünk nem várt fordulat következett... . Beszélgetve beléptünk az ajtón, Patrick ment elől, Pete pedig a nappaliban várta, és egy hatalmasat húzott be neki.
-Jézusom! Pete te nem vagy normális!-kiabáltam ijedten, és Patrick vérző fejéhez kaptam.
-Csak ne csókolgassa a barátnőmet!-üvöltötte magából kikelve.-Ráadásul ilyen szerelmesen!-ezek szerint tudja, de mégis honnan? Mielőtt megkérdeztem volna, egy törölközőt bevizeztem, és leülve Patrick orrához, illetve a fején lévő púpjához szorítottam.
-És te ezt honnan tudod?-kérdeztem akadozva.
-Pff, állhattatok volna távolabb is! Láttam az ablakból... .-tett szemrehányást. Szememet lesütve nézegettem a földed, mintha csak olyan érdekes lenne. Egyébként a törtnétek közben Joe és Andy az ütés pillanatában ijedten nézték a történteket, utána pedig csendben néztek maguk elé. Patrick szomorúan bámult maga elé, és nem hitte el hogy mi történt... . Egyébként én se. Pete és Patrick réges régóta legjobb barátok, most meg miattam (!!!!) utálja Pete Patricket... . Pár perc néma csend után Pete szólalt meg először.
-Ma menjünk haza, és nem kívánok többet együtt zenélni vele!-mondta a földed pásztázva. Erre mind a négyen felkaptuk a fejünket, és Petere néztünk tágra nyílt szemekkel.
-Pete, kérlek gondold ezt még át... .-haboztam.
-Nem! Többet soha!-üvöltötte.
-Pete ezt...ne... .-próbált beszélni Patrick.
-Ne!! Te kussolj! Épp elég bajt csináltál! Elegem van belőled! Gyűlöllek! Többet soha, de soha ne szólj hozzám!-kiabálta az arcába, és a szobájába rohanva bevágta maga mögött az ajtót. Patrick arcán egy kövér könnycsepp gördült végig. Elveszítette a legjobb barátját..., és miattam feloszlott a banda... . Várjunk MI??!! Most kezdett volna a karrierjük felfelé ívelni, erre meg miattam (!!!), egy idióta, hülye, liba miatt feloszlik?! Na nee, ezt nem hagyom annyiban! Ilyen gondolatokkal felálltam, és örült módjára berontottam a szobába.
-Pete!-szóltam rá indulatosan. Mintha csak szívességet tenne rám nézett, és kérdő tekintettel várta mit fogok mondani.-Miattam nem szabad hogy feloszoljon a banda! Patrickkel ti legjobb barátok vagytok vagytok! Imádtok zenélni mind a négyen! Nem csak ti ketten, hanem Joe és Andy is! Ők mit érezhetnek? Egy lány miatt feladni mindent?! Komolyan?! Nem ilyennek ismertelek téged!-kiabáltam, ő pedig elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Igen! Igazad van! Teljesen! Mindenben! Legfőképp abban, hogy egy lány miatt nem kell feladnunk mindent!-kiabálta a szemebe.-Patrick, Joe, Andy és én! Fiúk! Érted?! FIÚK! Nem is értem miért kerültél te velünk össze! Annyira, de annyira logikus volt már az elején hogy egyszer ebből balhé lesz! Négy fiú között egy csaj?! Száz százalék balhé! Nem tudom mi a büdös francért nem tudsz te lányokkal barátkozni, és velük elcsevegni a pasikról, a körömlakkokról, és egyéb hülyeségről!-üvöltötte torkaszakadtából. És annyi...abban a pillanatban összetört a szívem apró pici darabokra, és mélyről jövő fájdalmas sírás fakadt ki belőlem.-Hope, én...én csak...-szabadkozott Pete, de már késő volt mivel a fájdalom eluralkodott rajtam, és szerintem jogosan... .
-Te utolsó szemétláda! Azt hittem szerettek, hogy én is közétek tartozom, én is a barátotok vagyok! Fiúk! FIÚK???? Igen lány vagyok! Igen! És talán azért nincsenek lánybarátaim, mivel utálnak! A stílusom, a személyiségem, és egyéb dolgok miatt, amiről nem tehetek! Ti éreztem hogy befogadtok a barátotoknak tarotok, te pedig szeretsz, és igazán szerelemes vagy belém! Minden együtt töltött pillanatban újra, újra beléd szerettem! Te pedig ilyeneket mondasz??? Hát akkor menj a francba!-üvöltöttem és is az arcába, és a cuccaimat össze szedve elrohantam, és a vonatállomás felé vettem az irányt... .
Csak mentem, mentem és mentem. Közben folyamatosan tüdőből fakadó, fájdalmas sírás volt rajtam. Az állomáshoz érve a cuccaimat ledobva egy közeli padra leültem, és a fejemet lehajtva bőgtem. Egyszerűen fájt. Az életem egyik legfontosabb embere ilyeneket mond.... . Ez az érzés borzalmas! Kimondhatatlanul szörnyű! A tüdőm már fáj a sírástól, a szemem apróra összement, a fejem vörösen duzzadt és borzalmas érzés járta át a testem. Az éhesség teljesen elmúlt, és egy falat se ment volna le a torkomon, mivel a gyomom icipici gömbbé vált. Körülbelül félórán keresztül ültem egyedül a padon, és írtam. Viszont  egy hang szakította meg a magányos bőgésem.
-Hope!-rohant felém Patrick.-Kérlek nyugodj meg!-ült le mellé és finoman átölelt.
-Annyira, de annyira fáj!-kiabáltam, és még hangosabban kezdetem elbőgni, miközben felálltam, és Patrick vállára borulva bőgtem.
-Tudom!-simogatta a hátam, közben pedig kedves szavakkal csitítgatott.
-Patrick én...-kaptam fel a fejem, és önszántamból (!!!!!) a szájához kaptam, és megcsókoltam. Erősen szorongatva, a számat szorosan már-már fájdalmasan nyomtam az övéhez, közben pedig sírtam ahogy csak bírtam. Ez nem egy szerelmes "jaj most végre egymásra találtunk" csók volt, hanem egy fájdalmas, szomorú, vigasztaló csók volt. Óvatosan elengedtem, és a szememet megtörölve szipogva megszólaltam.-Kérlek bocsáss meg! Nem akartam összetörni a szíved! Annyira sajnálom, de szörnyen fáj!-kezdtem megint hozzá a síráshoz.
-Semmi baj! Tudom!-mosolygott rám elbűvölő félmosollyal.-A srácokkal megbeszéltük a dolgokat, és nem fogunk feloszlani! Pete bocsánatot kért, ahogy én is... . Szörnyen sajnálja amiket mondott, és szeretné megbeszélni veled!-nézett rám, miközben még mindig öleltük egymást.
-Én nem! Nem akarok beszélni vele! Hármótokkal igen, és veletek szeretnék tovább menni!-néztem rá mosolyogva.
-Rendben, de Pete is velünk lesz... .
-Igen tudom, de vele nem kívánok beszélni!-mondtam.
-Na jó... . Akkor Vissza mehetünk? Mert itt Miamiba tuti nem maradunk, hanem megyünk tovább New Yorkba!-mondta, és nekem szinte öröm szökött a szemebe.
-Az nagyon jó!-mondtam mosolyogva. Bólintva visszamosolygott rám, és elindultunk vissza a hotelbe. Mivel Patricknél maradt a kocsikulcs, így a cuccaim bepakolása után felmentünk a srácokhoz.
-Hope!-ugrott mellé Andy, és szorosan ölelgetni kezdett. Annyira aranyos!
-Azt hittük hogy sikerült elmenned... .-mosolygott rám Joe, és ő is átölelt.
-Hope...én...-kezdett bele Pete.
-Nem! Pete én nem beszélek veled érted? Amiket mondtál az megbocsájthatatlan, de örömmel látom, hogy hármójuk nem úgy vélekedik rólam mint te!-mondtam neki kimérten. Szomorúan bólintott, és a cipőjét nézegette tovább.
-Akkor...induljunk!-mondta Joe, és mindannyian lementünk a kocsihoz. hátul ugyanúgy ültünk mint ide felé, elől pedig Joe vezetett mellette Pete... . A lábamat felhúzva a fejemet Patrick vállára hajtottam, és csendben üldögéltem. Szerencsére még a hotelba megmostam az arcom, mivel fájt, és tiszta könny volt. Egyébként a kijelentkezés is sikeres volt, bár kissé furcsállták hogy egy napig voltunk a hotelba, de vállat vonva az utunkra engedtek. Na de az útra vissza térve... . Petetel és én is csendben tűrtük az utat, bár nekem rosszabb volt, mivel nem csak belső gyötrő fájdalom, hanem külső is gyötört. Az arcom égett, a szemem apró volt, és szörnyen fájt! Ráadásul a gyomrom is visszanyerte az eredeti méretét, így az éhességem is erősödött.
-Patrick!-suttogtam neki alig hallhatóan, és fáradt, tágra nyílt szemekkel felnéztem rá.
-Mi a baj?-kérdezte ijedten.
-Nagyon éhes vagyok!-motyogtam.
-Két órára vagyunk egy mekitől! Addig aludj!-mosolygott rám kedvesen, és a fejemet visszahelyeztem a vállára, és puszit nyomott a fejemre. Érzetem az érintésein, hogy mennyire, de mennyire boldog attól, hogy most az ő vállán alszom, neki mondom elsőnek ha bajom van, az ő pusziját várom a fejemre... . Nem szerelem volt bennem, csak...törődés! Vágytam hogy törődjenek velem, mivel Petetel nem is mondtuk ki hogy szakítottunk, de ez egyértelmű volt...mindenki számára! Három év után vége kettőnk között mindennek... . Nem tudom hogy örökre, de egy időre biztos... .

Itt is van a harmadik rész! :) Remélem tetszett! Véleményezzétek a csevegőben! :) :* <333