Izgatottan keltem, abban a tudatban, hogy végre dolgozhatok. Elegánsan öltöztem fel. Mégis csak esküvőre megyek... . Télhez képest enyhe időjárás van. Bár itt Los Angelesben, az lenne a furcsa, ha esne a hó és lenne mínusz tíz fok... . Megkaptam az összegfelét előlegben, ezért bátran rendeltem taxit...csak kényelmesebb. A helyszín hihetetlen. Városszéli birtok, hatalmas terület, egy kisebb ház. Díszítés valami hihetetlen gyönyörű. Fehér, krém színek keverednek. Minden olyan habos-babos, de mégse ízléstelen. Vendégeket megszámolni egyenlő lenne a lehetetlennel. Külön biztonsági ember fogadott, akinél húszféleképpen kell bizonyítani, ki vagy, mi vagy, és hogy tényleg bemehetek.
-Alexandra! Köszönjük, hogy eljött!-fogadott, egy szőke, mosolygós, nő, aki számomra teljesen ismeretlen.
-Jó napot.-erőltettem kínos mosolyt a számra. Nagyon utálom ezt az egészet...bűzlik ez az egész a rengeteg pénztől...de muszáj itt lennem...kell a pénz, még ha ez nem is az én világom. Míg gondolkodtam. simán eltűnt mellőlem, a még mindig ismeretlen fogadóm. Végül is...nem beszélgetni jöttem, ezért a táskámból elővettem a drága kis gépem (a fizetésem feléből vettem egy jobbat, plusz egy-két kiegészítőt), és belemélyedtem a munkába. Nagyjából fél óra múlva kezdődött az esküvő, amin végig fotóztam. Galamb röptetés, lufi felengedés, és egyéb esküvői klisék. Utána a menyasszony eltűnt, és a hátralévő időben, nem is láttam már. Meglévő képeim nézegetése közben, egy ismerős kar ölelt át hátulról... .
-Te vagy itt a leggyönyörűbb.-suttogott a nyakamba Patrick.
-Nem. A menyasszony a legszebb. Utána a koszorúslányok, és az a nő ott.-mutattam magunktól balra.-És még a nem láttam a többi vendéget.-magyaráztam hűvösen.
-Nekem te vagy a legszebb...-puszilt bele a nyakamba, amit már nem bírtam ki. Beleborzongtam, és lesütött szemmel, az alsó ajkamba haraptam.-te lennél a legszebb menyasszony.-bókolt tovább. Határozott mozdulattal megfogtam a karjait, majd leszedtem magamról. Beszélgetek vele...igen...legyünk barátok (már a gondolattól is röhögőgörcsöt kapok). Lassan megfordultam, és...végig néztem rajta. Ami...nem volt túl jó ötlet... . Szürke, kockás öltöny, nadrággal, fekete, elegáns cipő, fekete kalap, szél fújta haj és az az édes mosoly, amitől mindig is megolvadtam. Köhintve folytattam a fotózgatást, Patrick követett, ahova mentem.-Szóval...hogy-hogy itt vagy?-kérdezte zsebre dugott kézzel a földed pásztázva, miközben én a gépemmel kattintgattam.
-Egy héttel ezelőtt hívott föl Elizabeth, a menyasszony, bár ezt gondolom te is tudod, hogy ma, nem érnék-e rá. Még az nap elment a kávézóba beszélni, ahol elmondott minden részletet, és elég...tetszetős összeget ajánlott, plusz egy kis reklámot is. Hülyének is megéri. Még ha ez nem is az én világom-néztem föl rá hunyorogva.
-És mennyi az a "tetszetős összeg"?-kérdezte, kissé tolakodóan.
-Se férjem, se már a barátom nem vagy, hogy ez a te dolgod legyen.-mondtam erőltettet, hűvös stílusban.
-Attól még szeretlek, és fontos vagy számomra. Érdekel.
-Kétszáz dollár.-adta be a derekam, kissé túl könnyen.-Rá is kérdeztem, hogy biztos bízhatok-e ebben a munkában...soknak tűnt egy amatőr, akkor még papír nélküli fotósért. De ahogy elnézem, én kerültem itt a legkevesebbe.-guggoltam le újra, egy másik helyen.-És te?-fordultam felé mosolyogva. Fájdalom, megbántás látszott ezen a mosolyon. Nem bírok vele rideg maradni... .
-Elizabeth barátjának, a barátja vagyok. Egyszer láttam nagyjából...de ide még olyanok is meg vannak hívva, akik teljesen idegenek mind a kettőjüknek.-csóválta a fejét.
-Értem.
-Úgy...általánosságban mi van veled?-nézett rám félénk mosollyal.
-Semmi.-vontam meg a vállam séta közben.-Élek még...kezdtem kifogyni az általad adott pénzből, ami még mindig roppant kínos, szóval jól jött ez a munka. Egyébként lakára gyűjtök, és köszönöm, nem szeretném, ha segítenél benne.
-Jó, rendben.-tette föl védekezően a kezét nevetve.
-És te..?-mosolyogtam rá, megállva.
-Nekem nincs ilyen nagy sztorim.-vonta meg a vállát.-Nemsokára jön az új album...új szám nem rég jött ki...egyébként nincs semmit érdekes.-keserű mosoly jelent meg az arcán. Nem sokra volt, hogy kimondja.
-Értem.-mondtam, az alsó ajkam harapdálva. Csönd állt be köztünk. Téma lett volna...rengeteg...csak egyikünk sem mert beszélni... .
-Gyere.-fogta meg a csuklóm, azzal a tervvel, hogy magával húz.
-Nem.-jelentettem ki.-Tudom mi a terved. De nem. Most nem. Még egyszer nem.-jelentettem ki.
-Ha magadtól nem...akkor rásegítek.-először nem értettem, hogy érti...viszont mikor már a vállán voltam felfogtam.
-Ha most azonnal nem raksz le sikítok!-csaptam a hátára, de mintha meg se hallotta volna. Már tátottam a szám, de befogta... . Teljesen felesleges lett volna ellenkeznem...gondoltam, mikor lerak, elfutok...de már arra is meg volt a terve. Egy pillanatra se hagyott szabadon. A ház mögé vitt, aminek neki fogott. Kezeim összefogta magam mögött, a lábaim, pedig beszorította, ahogy a szám is. Csak éppen, most nem kézzel... . Mozdulni nem volt lehetőségem, ezért némán tűrtem, ahogy csókol. Fájdalmas, könyörgő. Majdnem megtörtem...majdnem... .
-Ez mire volt már megint jó?-motyogtam magam elé, mikor elvált a számtól.
-Hogy tudd, még mindig szeretlek.-kulcsolta rá az ujjait az enyémekre.
-És az a lány? Aki a kávézóban volt veled?-kérdeztem, kissé ideges hangsúllyal.
-Unokatestvérem...-mosolyodott el.-Elena. New York-ban lakik.
-Aha...-motyogtam magam elé.
-Féltékeny vagy.-vigyorgott, az alsó ajkát harapdálva.
-Mi?!-háborodtam fel.-Miért lennék féltékeny?!
-Mert egy másik lánnyal láttál...nem kell tagadni, tudom hogy az vagy...-vigyorgott.-vagyis, még mindig szeretsz.-döntötte a homlokát az enyémnek. Abban a pillanatban léptem el tőle, és gyors léptekkel visszamentem az emberek közé, remélve, hogy nem talál meg...ami...be is jött, egészen a hazaindulás pillanatáig.
-Miért rohantál el?-fogta meg a karom.
-Mert elegem van már!-kiabáltam rá, amitől visszafogta magát.
-Mégis miből?
-Abból, hogy te folyton feltűnsz! Találkozunk, beszélünk, megcsókolsz! Te is nagyon jól tudod, hogy szeretlek! Mindennél jobban! És minden napom szenvedés, és sírás, mióta nem vagyunk együtt! Mikor megcsókolsz, az az érzés abban a pillanatban, a legcsodálatosabb, de utána mindennek vége! Újra és újra összetöröd ezzel a szívem!-üvöltöttem az arcába, már sírva.-El fogok költözni Los Angelesből, amint tehetem!
-Szerinted csak te érzel így?! Hát rohadtul tévedsz! Amióta te szakítottál velem, mindennap csak rád gondolok! Mindig...-motyogta el a végét. Értem mire gondol, oké.. .-Mert szeretlek!-kiabált az arcomba, amolyan végszónak, mivel a következő pillanatba, valami hátra csapott minket. Kiterülve feküdtünk a földön. Szinte azonnal felugrottam. Három férfi és három nő állt velem szembe. Átlagosnak tűntek...vendégek...igen, ők is vendégek voltak! Természetfelettiek...akárcsak én...de akkor miért támadtak rám/ránk? Nem volt túl sok időm gondolkozni, mivel újabb csapás ért, amit hárítottam. Nem gondoltam volna, hogy ilyenre képes vagyok... . Virtutem ignis...motyogtam magamba...tűz varázsige...amit...nem tudom honnan tudok. Csak jött. Kezembe, akárcsak egy hógolyót, csak most tűzgolyót formáztam, majd a bal szélén álló barna hajú férfira dobtam, aki azonnal elégett. Fekete, szenes test úgy feküdt a földön, mintha már napok óta ott lenne. Vörös hajú nő támadt. Hasonló erővel csaptam a villanyoszlopnak, mint ők minket. Fejjel dobtam, így ő sem élte túl. Sorban öltem meg őket. Gyorsan, gondolkodás nélkül. Néztem, ahogy hat halott fekszik a földön...az én művem...embereket öltem...vagy talán nem? Bűnbánó gondolat menetem, Patrick fájdalmas nyögdécselése szakította meg.
-Úristen, jól vagy?-térdeltem le, a földön fekvő Patrickhez.
-Nem...-nyöszörgött.
-Hol fáj?-vettem az ölembe a fejét, majd simogatni kezdtem az arcát.
-Mindenhol...-mondta összeszorított foggal. Óvatosan visszahelyeztem a fejét a földre, majd közel csúsztam hozzá. Újabb varázslat jutott eszembe. Qui stultus retro dolor abire. Mondtam magamba folyamatosan csukott szemmel, miközben mind két kezem Patrick fölé emeltem. Lassan húztam végig a fejétől, egészen a lábáig.
-Fáj még?-kérdeztem, mikor kinyitottam a szemem. Megrázta a fejét.
-Nem. Egyáltalán nem.-mosolyodott el. Egy ideig így néztük egymást, mikor feleszmélt, mi is történt pontosan... .
-Na, jó...most már érted miért nem akarom hogy együtt legyünk?-poroltam le magam, miután felálltam.
-Tudnék magamra vigyázni...-motyogta, ős is felkelve a poros földútról.
-Nem, nem tudnál! Ezek nem emberek érted? Te halandó vagy! Egy pillanat alatt meg tudnának ölni! Ellenséges természetfeletti lény, aki bántani akar...megtudja, hogy együtt vagy velem, azonnal megöl! Bármilyen erős valaki, a szerelme a legsebezhetőbb pontja, a családja mellett!
-Nem érdekel!
-De engem igen!-üvöltöttem rá. Kikerekedett szemmel nézett rám.
-Nem bírnám elviselni, ha valami bajod lenne...-motyogtam nedves szemmel. Nem tudott mit mondani erre... .-Holnap elmegyek Mrs. Petersonhoz...meg kell ezt beszélnem vele.-mondtam, majd a hullákhoz lépve, egy egyszerű mozdulattal felgyújtottam őket. Lefehéredve nézte a lángoló holttesteket Patrick.
-Öm...ho-holnap megyek veled akkor...-dadogta rémülten.
-Nem jössz.-jelentettem ki, kikerül a halottakat, amik már majdnem teljesen elégtek. Fotóstáskám a vállamra kapva sétáltam előre.
-Ne viselkedj így velem.-rohant utánam.-Lehet, hogy én nem vagyok természetfölötti, de férfi vagyok...van méltóságom...-motyogta sértődötten. Jó, talán most tényleg...túllőttem célon... .
-Sajnálom...nem akartam hogy bántson vagy valami, de tényleg nem biztonságos velem mutatkoznod...-motyogtam magam elé.
-Nem érdekel.-jelentette ki egyszerűen.
-Hazaviszlek.-nyitotta ki a kocsiját, ami mellett megálltunk.
Hotel előtt álltunk. Éppen szálltam ki, mikor eszembe jutott valami...önző, és veszélyes.
-Esetleg...nem mehet át hozzád? Mondjuk...erre az éjszakára?-kérdezte félve, mire elmosolyodott.
-Következőre is.-nézett rám győztes vigyorral. Gyorsan felszaladtam pár cuccomért, ami szükséges lehet este. Gyomrom megcsavarodott, a torkom elszorult, mikor Patrick házához értünk...lassan egy hónapja jártam itt utoljára... . Ismerősként léptem be a nappaliba.
-Hol szeretnél aludni?-mosolygott rám, tartva a kellemes távolságot.
-Esetleg...melletted...?-pirultam el.
-Pár órája, még üvöltöztél velem, hogy maradjak távol tőled, mert nem biztonságos, most pedig velem akarsz aludni?-kérdezte rejtett vigyorral.
-Változik az ember véleménye...-vontam meg a vállam.-Azt hiszem, én lezuhanyzom.
-Törölközők ugyan ott.-ült le a kanapéra. Egy pillanatra megálltam. Magam se tudom miért...vagyis...de...sajnos tudom...még ha magamnak se mertem bevallani.-Vársz valamire? Esetleg valakire?-villantott édes, kaján vigyort, ami már úgy hiányzott.
-Nem...-motyogtam szégyenlősen magam elé, majd felvonultam a fürdőbe. Öt perc alatt lezuhanyoztam, és másik öt perc alatt elintéztem a többit. Pizsamában sétáltam vissza a nappaliba.
-Kérsz valamit enni?-kelt fel a kanapéról.
-Nem köszönöm...talán...inni...van abból a teából még?
-Mindig van.-mosolyodott el.-De enned se ártana...teljesen lefogytál...-nyúlt be a pólóm alá, majd végig simította a felső testem... . Azon kívül, hogy ilyen intimen simogatni kezdett, igaza volt. A hasam teljesen be volt esve, minden egyes bordám egyesével meg lehet számolni. És egyébként minden egyéb csontom is. Teázás közben, mind a ketten némán ültünk, és bambultunk... .
Feküdtünk az ágyban. Hozzábújtam. mindenhol simogatott ahol ért. Nem érdekelt. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármi is zavarjon. Aludni viszont nem tudtam. Becsuktam a szemem, azonnal kipattant. Egyetlen egy alkalommal kaptam Patrick keze után, mikor a hasam alátévedt... .
-Nem.-jelentettem ki. Lassan visszahúzta a kezét, majd magához ölelt azzal is.
-Tudod mennyire szerettem volna már ezt? Újra érezni az illatod, a meleg, puha bőröd...-suttogta.
-Én nem tudok és nem is akarok tudni semmit...-motyogtam.-aludni szeretnék...-csuktam be újra a szemem.
-Szeretlek.-suttogta a fülembe. "Tökéletes" végszó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése