Miután Patrick vasárnap reggel elment, a délutánom Alice-szel töltöttem. Vásárlás, frozen joghurtozás, amolyan csajos program. Egy újabb ruhával lettem gazdagabb (jó talán van egy pár szoknyám/szoknyás ruhám), a hidegebb időre egy bakanccsal és hát kontaktlencsével. Ketten mentünk a szemészetre, ahol mindent elmagyaráztak, illetve gyakoroltatták a berakását és a kivételét... . Egy órámba telt a berakása, majd félbe a kiszedése, aztán megint vissza. Fél délutánt ott töltöttem, de most...szemüveg nélkül vagyok. Tehát így telt a vasárnapom.
Az utolsó nap jó időt kihasználva egy nyárias szettbe öltöztem. Patricknek, hamarabb be kellett mennie, ezért kénytelen voltam az iskolabusszal bemenni. Eddig soha nem volt ilyen, de mikor beléptem a suliba fiú szemek sokasága szegeződött rám...de engem csak egyé érdekelt... .
-Jó reggelt cicám!-ölelt át hátulról a világ legédesebb fiúja, majd belepuszilt a nyakamba.
-Szia!-köszöntem vigyorogva hátra pillantva.
-Szemüveged hova tetted?-kérdezte elém állva a falnak támaszkodva.
-Kontaktlencse...-mosolyogtam föl rá.
-Te vagy itt a leggyönyörűbb...-suttogta a nyakamba, mire elvörösödtem.-és a legédesebb...-nem tudom miért csinálja ezt velem...meg akar ölni?!-Holnap ugye szoknyába jössz?-kérdezte.
-Öm...nem terveztem...-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Na, létszi!-azok az édes kiskutya szemek...tudtam volna nemet mondani?
-Hát jó!-vontam meg a vállam, az alsó ajkamba harapva.-Egyébként miért?
-Nem tudom...-vonta meg a vállát.-jól áll a szoknya!-mosolygott édesen (pff...még nekem mondta hogy édes vagyok...).-Mondták már, hogy édes vagy mikor elpirulsz?-nézett rám csillogó szemekkel (ma valahogy különösen szépen csillog a szeme...). Alig volt pár milliméter a szájától, mikor az idióta társaság megjelent... .
-Cső! Jössz?-lépett mellé az egyik (nem tudom és nem is akarom tudni a nevüket...).
-Most nem hiszem...-kezdte volna, mikor egy platina szőke, rocker lépett előre.
-Naa, gyere Pat!-simította meg a karját (oké, tudom hogy még nem járunk, de...éppen megcsókolni készült).
-Utálja ha Pat-nek becézik!-morogtam a szöszinek címezve.
-Ki kérdezett?-nézett rám lesajnálóan.-Cica...-röhögött ki....pff...én is tudnék egy két kedveset mondani.
-Egy igaza van, kettő téged se kérdezett senki, három, jó lenne ha nem sajnálnád le!-nézett rá mérgesen (egy tízes skálán tizenötös, hogy mennyire imádom...). Mérgesen méregetve hátrált a szöszi, majd újra a srác fordult Patrick felé.
-Na, akkor jössz?-kérdezte vigyorogva. Ez tényleg ritka sötét egy ember... .
-Mivel becsöngettek csak a teremig!-mondta a szemét forgatva.-Szünetben! Szia!-puszilta meg az orrom, majd megsimította a derekam. Társaságból nem kevés irigy, gyilkos lány pillantást kaptam... . Szinte minden egyes percben együtt vagyunk, főleg a suliba, de még Wilson, amerikai elnök közben is csak ő járt a fejembe... . Az illata, az érintése, a puha bőre amit annyira imádok megérinteni és megpuszilni... .
-Miss Szabo...mettől meddig is volt elnök Thomas Wilson?-nézett rám a tanár kérdően.
-Elnézést...-motyogtam. Az óra további részében minden erőmmel azon voltam, hogy oda tudjak figyelni, de az agyam kis részében végig ott volt Patrick... . Nagyon jól tudtam hogy nem fog kirohanni ezért nyugodtan pakolásztam a szekrényembe, a következő órára (matek). Nagyrészt kiürült az épület (a diákok kihasználják az utolsó meleg napot...), és hát én is lementem. A szokásos padon ült Patrick és zenét hallgatott, de amint megpillantott kirántotta a füléből és mosolyogva várta, hogy oda érjek.
-Thomas Wilson, 1913–1921 között volt elnök!-léptem oda hozzá.
-Neked is!-bólintott, mire felnevettem.-Látom figyeltél törin!-állt fel, majd a derekamnál magához húzott. Nem gondolkozott sokat, szinte azonnal megcsókolt. Kezemet a fejéhez emeltem, amiről levettem a kalapot, majd a beletúrtam a vöröses-barna, puha hajába... . Ehhez hozzá tartozik, hogy nagyjából a fél suli látta... . Nem érdekelve a szúrós pillantások, Patrick ölébe ültem. Nagy ritkán szólaltam meg, inkább az ujjaival játszottam. A nap úgy ahogy jól telt, mondjuk az az egy ebéd szünet amit a "barátaival" kellett kibírnom...szörnyű volt. Buták, idegesítőek, bunkók. Bár nem rég ismerem Patricket, de ilyen érdektelennek még nem láttam. Szerintem egy szót sem tudna visszaidézni abból amit neki mondtak. Csak az enyémeket. Végig velem foglalkozott, de ezt a zsenik nem vették észre... . Talán némelyik lány volt olyan értelmes hogy felfogta.
****
Elég furcsa a mi "kapcsolatunk". Elméletileg még nem járunk, de gyakorlatilag már nagyon is (lássuk be a barátok nem csókolóznak meg satöbbi), viszont néha tényleg csak barátként viselkedünk egymással. Egyszer így, egyszer úgy. Felváltva.
-Mennyire mennek a másodfokú egyenletek?-kérdeztem a matekleckém fölött ülve.
-Úgy nézek én ki, mint akinek akárhogy is mennek?-nézett fel a telefonjából, mire felnevettem.
-Hát...talán!-vontam meg mosolyogva a vállam. Negyed óra szenvedés után rájöttem, hogy is kell megcsinálni a feladatot, ami egyébként öt percet vett igénybe... . Másból nem nagyon volt lecke, a szóbeli pedig szintén kevés volt.
-Végre kész vagyok!-ugrottam rá az ágyamra háttal (csodálkozom, hogy nem estem le...).-Most ugye nem a telefonod fogod nyomkodni?-néztem rá felvont szemöldökkel. Még csak rám se nézett. Egy laza mozdulattal kivettem a kezéből a telefont.
-Na, kérem szépen vissza!-tartotta a kezét.
-Különben?-vigyorogtam.
-Különben...-bökte meg az oldalam, mire felvisítottam (szerencse hogy anyáék dolgoznak).-Na? Visszakaphatom?-kérdezte visszafojtott mosollyal, mire megráztam a fejem.-Hát jó...te akartad!-mondta, majd rám ülve (utólag is köszönöm neki...azóta is zsibbad a méhem [igen, konkrétan ráült]) csikizni kezdett. Nagyjából ahol ért csikizett, én meg visítottam és kapálóztam, de erősebnek bizonyult, így simán lefogta a karom, illetve a lábam.
-Hahgyjál máár...-nyöszörögtem vihogva.
-Azt mondtad ne nyomkodjam a telefonom...látod csak találtam jobb elfoglaltságot!-mondta majd újra csikizni kezdett. Mikor már teljesen kifáradtam nem látta értelmét a további szadizásomnak, ezért a csikizés átment simogatásba, végül pedig teljesen abbahagyta.
-Aú, létszi leszállsz rólam?-nyögdécseltem fájdalmasan.
-Huh, bocsi! Miért nem szóltál előbb?-szállt le rólam.
-Mert nem tudtam megszólalni esetleg?-fordítottam oldalra a fejem, mire felnevetett.
-Nagyon fáj?-simította meg a fájó pontot... .
-Khm...-néztem rá csodálkozva, mire azonnal elvette a kezét.
-Neked semmi sem jó?-kérdezte nevetve.
-De. Te csikis vagy?-kérdeztem még mindig kiterülve.
-Szerinted elmondanám?-kérdezte nevetve.
-Hát, nem tudom, de kipróbálom!-keltem fel nehézkesen, majd én is ráültem és elkezdtem böködni. Nem jártam sikerrel, csak a nyakánál. Tökéletes fegyver ellene, mert annyira legyengítette hogy most ő nem tudott ellenállni.
-Hagydh abbahh...-lihegett mosolyogva, mikor egy újabb könnycsepp gördült végig az arcán.
-Te se hagytad!-nyúlni akartam a nyakához, mikor elkapta a karom, hátra fogta, és magára rántva megcsókolt. Ma már másodszorra...hm... . Kezem a hátam mögött, de a számat nem tudja lefogni, ezért a nyakához hajoltam és belepusziltam, amitől felnevetve összerezzent.
-Ne máár!-nyöszörögte ő is nevetve, majd egy hirtelen mozdulattal felkapott.-Nehogy még egyszer megpróbáld...te rosszabbul bírod, és több helyen vagy csikis mint én...-mondta maga felé az ölébe ültetve.
-Pedig fogom!-nevettem.
-Én is!-bólintott. Először vacsorázott nálunk, de anyánál megint szerzett egy jó pontot, mivel halálra dicsérte a főztjét. Nyolc óra fele ment el, utána lezuhanyoztam és az ágyamba bújva chateltem Aliccel (szegényt ma nagyon elhanyagoltam, de megértette a helyzetet és meg beszéltül, hogy holnap délután átmegyek)
Petetel hogy alakulnak a dolgok?:)
huu, hát péntek óta nem találkoztunk:'(
Tényleg? De Facebookon szoktatok levelezni nem?
de, de az nem ugyanaz :'(<3
Hát...az igaz.
Teljesen megértettem a problémáját... . Fiúkat kibeszélve jött a többi "mély" téma, mint például hogy vett valami csodakrémet, ami egy este alatt eltünteti a pattanást... . Fél tizenkettőig beszéltünk, de mikor tíz perc után nem írt vissza, gondoltam bealudt, így hát én is leoltottam a lámpám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése