2. Első nap a gimibe

Szeptember 1. hétfő

Szóval...ma van egy hónapja hogy augusztus elsején Chicagoba költöztünk. Azóta egész jól beleszoktunk, és beletanultunk az itteni életbe. Apa ugyan úgy dolgozni jár, anyának is sikerült egy újságnál munkát találni, ezért ő is dolgozik, én pedig...az első pár hét nem volt valami jó, mivel szörnyen unatkoztam. Mindennap olvastam, először a magammal hozott magyar könyveket, viszont mikor azok elfogytak jöhettek az angolok. Ötször (!) voltam a Field Museum-ban, napi szinten utazgattam a városba, ahol már teljesen jól kiismerem magam. Az elején Gretaval és Tommal mentem, akik mindent megmutattak. Jobban ismerem lassan a várost, mint apa és anya! Szóval, mikor már azt hittem augusztus közepén, hogy belefojtom magam Billie hot dogos standján lévő mustárba (igen, ismerem a hot dog árust...nem rég vált el a feleségétől Marie-től, aki megcsalta a szemét Frankkel...), akkor jött a megváltás! Az iskola kezdés! Bár semmitől nem féltem jobban, mint hogy újra nevetség tárgya legyek, de legalább nem kell egy negyvenes pasi magán életét hallgatnom mindennap. Szóval...újra Greta repült a segítségemre, mivel nem nagyon tudtam mit vegyek a suliba... . Ugye Magyarországon tankönyvek, füzetek, toll stb., de itt nem. Azt tudtam hogy ilyen fűzhetős mappa kell, meg ugye toll, ceruza, de hogy pontosan mi... . Tehát a nagy bevásárlást követően anyával bementünk az újdonsült suliba, ahol az igazgató egy kedves, fiatalos férfi, aki mindent elmagyarázott nekünk, majd  körbe vezetett, és megmutatta a szekrényem. Pár diák lézengett és díszítette a szekrényét. Gondoltam én is elkezdtem, míg anya beszélget. Beraktam a vásároltam lila, lábra állítható kis tartót, alá a könyveim, szembe a mágnesen tükröt, Greta ajánlott pár dolgot például, hogy egy pár müzli szelet, vagy valami enni való legyen a szekrényemben, plusz pár sima ceruza, toll, olló...stb. Beragasztottam már képet a kedvenc bandámról és énekesnőmről, majd bezártam és visszasétáltam anyához. Némelyik szekrény olyan hihetetlen csicsás és zsúfolt volt, hogy nem is értettem hogy tud majd oda bármit is bepakolni... .
-Kérdezte Mr. Thomson milyen válaszható órákat szeretnél majd felvenni...-törte meg anya a csendet hazafelé (azóta lett kocsink).
-És?-kérdeztem vissza.
-Szóval...vannak a kötelező órák az angol, matek, természettudomány, társadalomtudomány. Természettudomány alatt a biológiát és a fizikát kell érteni, a társadalomtudomány pedig elég sok mindent foglal magába, de ez évtől is függ mit tanulsz. Magyarul...teljesen más itt az iskola mint Magyarországon! De majd holnap mindent megfogsz tudni részletesen. Választható tantárgyból is rengeteg van. Sportot is kell választani...-mondta. Itt azért állt meg, mert ő is jól tudja milyen béna vagyok... .
-Nem leszek cheerleader!-mondta megrettenve, mire felnevetett.
-Nem is gondoltam! Esetleg röplabda? Vagy atlétika?
-Atlétika? Anya, egyet lépek és elfáradok, vagy/és elesek! Akkor inkább röplabda...majd beraknak hátulra.-vontam meg a vállam.
-Oké!-nevetett.-Akkor...festeni vagy zenélni szeretnél inkább?
-Hát...nem is tudom...festeni is szeretek, de gitározni tudok szóval inkább a zene!-vontam meg a vállam.
-Rendben! Most így nem jut több eszembe...mondom majd holnap megtudsz mindent!-mondta végül, mikor megálltunk a ház előtt.
-Mr. és Mrs. Houston hova mennek?-kérdeztem felvont szemöldökkel nézve az idősödő házaspárra, akik (megint) egy taxiba pakoltak.
-Törökországba mennek...-súgta anya.-Jó utat!-intett oda anya, majd rámosolyogtak. Én is oda intettem nekik, mindig olyan kedvesek! Mrs. Houston miatt fogok meghízni...amikor itthon vannak olyan házi sütiket gyárt, amiből nagyjából ezret is megtudnék enni... . Vacsoráig volt még egy óra (amióta itt vagyunk mindig együtt vacsorázunk), addig megnéztem a suli honlapját és olvastam egy kicsit. Vacsora után pedig lezuhanyoztam és olvastam elalvásig...

Első nap...idegesen keltem föl és vettem az irányt a fürdő felé. Frissen mosott hajam, laza kontyba kötöttem, amiből mindenfelől hajszálak lógtak ki, sminknek szokásos szempillaspirált kentem föl, majd kiválasztottam az az napi szettem. Mivel már senki nem volt otthon, egy alma elrágcsálása után felkaptam a cuccom, és a szemüvegem megigazítása után elindultam lefelé, mivel már az iskolabusz rám várt. Csupa ismeretlen arc vett körül mikor felszálltam. Szerencsére mindenki el volt foglalva magával, ezért feltűnés nélkül hátra tudtam menni. A könyvem elővéve a suliig olvastam. Utolsónak szálltam le mikor megérkeztünk. Miután kipakoltam a szekrényemből a szükséges könyveket elindultam a termünk felé. Tanszereimmel igyekeztem a terem felé, miközben lehajtott fejjel az órarendem tanulmányoztam. Mint mondtam a bénaságot rólam nevezték így hát ma is alakítottam... . Éppen a csütörtöki napom olvasom, mikor hirtelen...neki megyek valakinek...cuccaim a földön, én is a földön, szemüvegem pedig keresztbe elcsúszva.
-Én...na-nagyon sajnálom!-motyogtam megigazítva a szemüvegem, majd...felnéztem...akkor megláttam a világ leghelyesebb és a legédesebb fiúját! Vöröses-barna hajából csak egy kis frufru rész látszódott a fekete kalapja miatt. Csillogó, zöld szemeit egy fekete enyémhez hasonló szemüveg "takarta". Ruhának szürkés kék rövid ujjú ing, amin apró fehér madarak vannak, fekete nadrág és sportcipő... . Tátott szájjal néztem a gyönyörű zöld szempárba.
-Legközelebb legyél óvatosabb!-küldte felém, a világ legédesebb mosolyát, miközben a kezem megragadva felhúzott a földről.
-Sajnálom!-motyogtam felegyenesedve.
-Tessék!-nyomta a kezembe a szét szóródott cuccaim.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá, még mindig kábultan, de mire feleszméltem már eltűnt. Szomorúan konstatáltam a helyzetet, ezért inkább bementem a pár lépésnyire lévő osztálytermünkbe.
-Jé! Egy stréber!-szólal meg egy fiú a hátsó padok felől mikor beléptem, mire mindenki felröhögött. Csodás! Itt sem lesz jobb mint otthon! Lehajtott fejjel kullogtam az egy személyes padok egyikéhez, ami az első sorba helyezkedett el középen. Miután elrendeztem rajta a cuccaim, végre leültem. Legkevésbé sem érdekeltem senkit, ezért olvasni kezdtem óra elejéig. Első órában még semmi nem történt azon kívül hogy beszélgettünk és hogy bemutatkoztam. Félig meddig érdeklődve hallgatták a beszámolóm, aminek természetesen örültem. A tanár egy közvetlen, kedves, fiatal nő, akit rögtön megkedveltem. Szünetben kaptam egy diákot aki körbe vezetett, és persze mesélt, hogy tanulnak itt. Kitöltették velem milyen tantárgyakat szeretnék felvenni (francia, zene, röplabda...), majd elmesélték hogy mennek itt a dolgok. A fél nap elment ezzel, mivel mikor észbe kaptam ebéd idő volt. Akárcsak filmekbe, itt is egy nagy ebédlő (kint, benti) van, ahol a magaddal hozott ebédet is megeheted, de itt is lehet a menzán. Merészen a menzát választottam, ami nem volt rossz ötlet, mivel nagyon finom! Mivel enni is egyedül ettem, ezért zenével szórakoztattam magam. Ebédszünet után még volt pár óra, de ezeken se történt szinte semmi, ezért volt időm álmodozni...hát igen. Egész nap a gyönyörű szemű, édes mosolyú fiú járt a fejembe...annyira szerettem volna még látni azt a tökéletes arcot az édes mosollyal! Ahányszor rágondoltam mosolyra húzódott a szám, és liftezni kezdett a gyomrom. Minden szünetben mikor kint álltam kerestem, de egyszerűen nem akart újra feltűnni! Utolsó óra után, mikor vártam anyura folyamatosan figyeltem, de nem került elő...lehet fel kéne adnom egy hirdetést hogy "Édes mosolyú, zöld szemű gimis srácot keresek".
-Kicsim, kit keresel?-nézett ki anya az ablakon, aki időközben mellé ért.
-Mi? Én? Ja, senkit bocsi!-mondtam, majd gyorsan beszálltam a kocsiba, ami rögtön elindult.
-Na! Mond szépen el ki kerestél! Talán egy fiút?-kérdezte rejtett mosollyal. Mint mindig most is beletrafált.
-Hát...lehet.-pirosodtam el.
-Na! Mesélj!-nézett a visszapillantóba izgatottan.
-Szóval szokásosan bénáztam és neki mentem. Elestem a cuccaim szétszóródtak. Mikor felnéztem megláttam őt. Vöröses-barna haj, zöld szemek, édes mosoly...-magyaráztam áhítattal.
-Oh!-kuncogott.
-Jó! Inkább váltsunk témát rendben?-néztem rá szomorúan, mire bólintott. Suli maradt témának, amit hazáig ecseteltem. Mivel nem volt semmi tanulni való, nyugodtan kapcsoltam be a gépem, ahol elsőnek a Facebookba jelentkeztem be. Egy ismerősnek jelölés. Patrick Stump. Na ez ki? Érdeklődve kattintottam rá a nevére. Ez a zöld szemű! Ismerősnek jelölt!! Mégis honnan tudta meg a nevem?! És miért jelölt be?? Szinte azonnal kattintottam az "Ismerős elfogadása" gombra. Magamba taglalni kezdtem vajon miért jelölt be, de ezt egy üzenet csipogás szakította meg.
Szia szoknyás!;) 
Basszus...ezt ő írta! Szoknyás?? Mégis mire gondol??
Szia!:) Szoknyás?
Gondoltam megkérdezem, mire gondolt...
Hát...abba voltál iskolába nem?:) 
Ja! Hogy erre!
Ja, de persze! :)) Öm...honnan  tudtad meg a nevem?
Huh, lehet ez nem volt jó ötlet...
megkérdeztem az egyik osztálytársad aki történetesen a haverom:D
Ja! Értem!:) 
Hatás szünet...semmiképp nem akartam hogy véget érjen a beszélgetés, de hülyeséget sem akartam kérdezni.
Egyébként...te hányadikos is vagy?:)
Oh atyám...
11!:D mert?:D 
Ez az! Nem röhögött ki, és tűnt el!
Csak úgy kérdeztem.:)
hát oké:D milyen furcsa név ez...Szabó...Virág? 
Magyarországon születtem és ott a vezetéknév van elől!:) Angolosítva Flower Szabo:)
Flower? de aranyos:)
Egy mentő...nagyon kéne...learanyosozott...na jó, igazából a nevem, de az is hozzám tartozik!!!
Oh, hát köszi!:)
Nem kell mit megköszönni! Ami igaz, az igaz! ;)
Mi??? Ezt most hogy értette? Mármint a végét...az igaz hogy a nevem, vagy hogy én...
bocsi, de most mennem kell!:) akkor holnap még látlak szia!:)
Szia!:)
Holnap még lát...holnap még lát! Ezt a három szót ismételgetve hajtottam le a laptopom tetejét. Az este további részébe az egekben jártam! Vacsoránál apa meg is kérdezte mi történt. Anya letudta annyival, hogy "szerelmes", de persze ezután bőven nem volt elég az infó... . Szinte percenként csekkoltam hátha írt. Még zuhanyzás közben is. A könyvemben az "a" betűig jutottam csak el, ezért inkább az alvással próbálkoztam. Több, kevesebb sikerrel....