6. Egy délután

Szeptember 10. szerda

Húh. Eseménydús hét volt az biztos. Először is tanulás mellett, folyton kaptuk a külön feladatokat is (teljesen más mint otthon), plusz külön suli után zenére is járok kedden és csütörtökön, de mikor pihenhettem volna, vagy Alice-szel voltam (nagyon jóba lettünk egyébként), vagy Patricken járt az eszem, aki vagy nem volt suliba, vagy amikor volt rám se nézett, de ha mégis véletlen akkor is úgy, mint a véres rongyra. Szóval jól el vagyok. Azontúl, hogy Alice egy energiabomba, nagyon jó tanácsadó. Ő az oka annak, hogy ma magabiztosan keltem fel. A szokásos szempillaspirált raktam föl (ma nem fogom lesírni és kész!), és egy stílusomhoz megfelelő ruhát választottam,  hozzávaló cipővel. Mivel az idő behűvösödött egy ruhához illő kardigánt és átlátszó harisnyát is magamra vettem. Incidens óta csakis sulibusszal járok, ahol már hátul van egy megszokott helyem. Idegesen lépkedtem a folyóson a szememmel Patrick után kutatva (Alice rábeszélt hogy béküljek ki vele...). Második óra szünetében sikerült megtalálnom az udvaron.
-Szia!-köszöntöttem.
-Szia!-mondta rám se nézve. Na, jó ebből elég volt... .
-Négyszemközt szeretnék beszélni veled! Ha, most azonnal nem jössz esküszöm magammal rángatlak!-mondta idegesen, mire az egész társaság (vele az élen) tágra nyílt szemekkel nézett rám.
-Megyek! Nyugi...-mondta, majd a közeli fa mellé mentünk.
-Szóval...amióta a mosdóban majdnem megcsókoltál, azóta bunkó vagy és hozzám se szólsz, és ebből már nagyon elegem van! Aznap, amikor lealáztál a haverjaid előtt ugyan azt akartam mondani mint amit most fogok! Bocsánat! Nem tudom mit tettem, de bocsánat! Azt hogy haragudtam rá, és hogy bunkó voltam aznap reggel! Mindent sajnálok!-hadartam egyszerre. Egy másodpercig némán állt (mintha gondolkozott volna), majd egy szexi (ezt én írtam?!) mosollyal nyugtázta a mondani valóm, és közel lépve hozzám átölelt. A szívem hevesen kalapálni kezdett, a gyomrom a torkomba kötött ki.
-Én voltam a hülye! Sajnálom!-suttogta a nyakamba, majd...megpuszilta! Mintha a szája forró vas lenne, lyukadt égetett belé. Imádkoztam, hogy ez a pillanata sose érjen véget, de sajnos nem így lett.-Következő szünetbe csak a tiéd vagyok, de most vissza kell mennem!-engedett el. Úristen...csak az enyém...bárcsak... .-De persze ha szeretnél jöhetsz!-mosolygott rám kedvesen.
-Nem, vagyis...menj csak! Majd akkor következő szünetbe!-mondtam.
-Rendben!-ölelt át félkézzel, majd puszit nyomott a homlokomra. Megbabonázva kerestem meg Alice-t.
-Virág!!!-ugrott rám (?).-Mesééélj!-ugrált. Némán megfogtam a karját, és olyan helyre húztam, ahol nem látja Patrick a reakcióm...
-Áááá!-visítottam ugrálva.-Bocsánatot kértem aztán ő is, majd megölelt megpuszilta a nyakam, utána mondta hogy "Következő szünetbe csak az enyém", aztán félkézzel átölelt és megpuszilta a homlokom!-hadartam. Egy pillanatig kikerekedett szemekkel nézett rám, majd hasonló módon sikítani és ugrálni kezdett, mint én előbb. Ehhez újra becsatlakoztam, és így már együtt örültünk. Angolon a 17. századi költőket vettük, ami persze érdekelt volna, hanem végig Patrickre gondolok... . Szünetben elsőnek rohantam ki a teremből, majd mikor Patricket megláttam az udvaron, nemes egyszerűséggel ráugrottam (?). Mármint nem úgy mint rám Alice, hanem a karjaiba.
-Jaj, szia!-ölelt át miután felfogta a reakcióm.
-Bocsi, csak annyira örülök, hogy újra veled lehetek!-hadartam mosolyogva, de utána meg is bántam.-Vagyis...-nem hiszem hogy ezt sikerült már kimagyaráznom.
-Értem én!-mondta nevetve belepuszilva a hajamba.-Üljünk le szerintem! Biztos neked is van mesélni valód!-mondta megfogva a kezem.
-Hát...igazából nem sok és annyira nem is izgalmas...-húztam el a szám a padra leülve.
-Nem baj! Mesélj!-simította meg a kezem. Végig figyelmesen hallgatta mi történt ez alatt az egy hét alatt, majd ő is belekezdett.
-Elég sokat gyakoroltunk a srácokkal, ezért is volt, hogy a héten háromszor sem voltam. Stúdióztunk, próbáltunk. Nagyjából úgy telt egy napom, hogy reggel felkeltem, mentem próbálni és/vagy stúdiózni, hazaértem este nyolcra utána pedig hajnali egyig tanultam. Egyébként velem se történt semmi "különleges". Főleg, mert egész héten nem beszéltünk...-suttogta alig hallhatóan, mire elmosolyodtam és hozzá bújtam.-Holnap délután ráérsz?-kérdezte a rövid hatás szünetet megtörve.
-Persze!-vágtam rá azonnal.
-Akkor van kedved eljönni egy próbánkra? Bemutatlak a többieknek!
-Igen! Nagyon szívesen!-virultam. A nap többi részében együtt voltunk, illetve bemutattam Alice-nek aki időközben fanjuk lett (?) ezért totál odáig volt. Autogramot kért Patricktől, amitől "kissé" meglepődött, mire őt is elhívta a holnapi próbájukra. Patrickkel megbeszéltük hogy átjön hozzám...na ez most egy elég érdekes sztori lesz, mert ő a barátom (vagyis neki én a barátja vagyok, de nekem ő több...pff, sosem hittem a fiú-lány barátságban) és hát...apa, anya is otthon lesznek. Lehet anyának ezzel nem lenne baja, de apa tuti ki fogja nyírni Patricket. Ketten bezárkózunk a szobámba...még azt is el tudom hinni, hogy apa az ajtóm előtt fog őrt állni és ha hall valamit benyit... . Szóval ilyen jó gondolatokkal indultunk el hozzánk (egyébként Patrick tud vezetni és van kocsija is, de anyáéknak nem hiszem hogy tetszene...) gyalog.
-Szóval...előre is bocsánat a szüleim, főleg apa miatt!-mondtam, mielőtt beléptünk az ajtón.-Sziasztok!-kiáltottam, majd a nappali felé vettük az irányt.
-Szia..sztok!-mondták. Anya csillogó, vidám szemekkel mérte végig Patrick, apával ellentétbe aki egy pillantással megölte.
-Jó napot!-mosolygott rájuk kedvesen.
-Szia! Biztos te vagy Patrick! Virág sokat mesélt rólad!
-Kösz anya...-sziszegtem alig hallhatóan, mire Patrick egy édes, félmosollyal bólintott.
-És te kije is vagy Virágnak? A barátja?-kérdezte apa felvont szemöldökkel.
-A fiú barátja!-tette hozzá kedvesen.
-Akkor...mi most...bemegyünk a szobámba!-mondtam ki a "rettegett" mondatot, mire apa felkapta a fejét.-Menj, mindjárt utánad megyek! Az ajtó egyenes!-suttogtam Patricknek, aki utána eltűnt.
-Kérlek titeket nyugodjatok meg! Patrick a fiú barátom!-mondtam, mielőtt vita alakulna ki.
-Kicsim...a vak is látja hogy odáig vagytok egymásért!-sóhajtott anya unottan.
-Ez...nem igaz...vagyis...Patricknek csak a barátja vagyok...-motyogtam.
-Tényleg? Mert én nem úgy vettem észre!-mondta rejtett mosollyal.
-Na jó, én inkább megyek! Ja és apa!-néztem vissza.-Kérlek ne álldogált az ajtóm előtt mint egy őr!
-Nem ígérek semmit!-motyogta.
-De én igen! Menj csak szívem!-mosolygott anya. Mikor beléptem a szobámba, Patrick éppen a gitáromat tanulmányozta.
-Hm...nagyon jó gitár!-pengette meg.
-Nagy vágyam volt hogy az enyém legyen!-léptem mosolyogva mellé.
-Játssz valamit!-nyomta a kezembe.
-Rendben!-vettem mosolyogva a kezembe, majd leültem az ágyamra törökülésbe (ő a fotelomba ült), és hát belekezdtem a Wonderwallba... . And after all you're my wonderwall. Egy rész, ahol Patrickre néztem. Végig csukva volt a szemem kivéve ennél a résznél. Mélyen a szemébe. Az arca kifejezéstelen volt. Csak ő is nézett mélyen az enyémbe. De mikor vége lett a számnak, sajnos vissza kellett térnünk a valóságba.
-Hű! Nagyon jó hangod van!-bólintott elismerően.
-Köszi!-pirultam el.-Akkor...khm...-köhintettem, majd belekezdtem a Young Volcanoes-be. Szinte azonnal felismerte Patrick, ezért duóztunk egyet (szinte lehetetlen kitartani azokat a magas hangokat, amik Patricknek mennek...egyik pillanatban mély, aztán jön egy magas rész). Éppen elakartam rakni a gitárom, de Patrick félbeszakított.
-Várj! Meg akarok tanítani neked egy dalt!-állt fel mosolyogva. Nem értettem pontosan hogy gondolja ezt, de mikor megkerült te az ágyat, terpeszbe mögém ült, a karjai rásimultak teljesen az enyémre (az egész testével együtt) és a gitárpengetőt és együtt fogtuk, megértettem. Fogalmam sem volt mit tanított és amúgy sem nagyon tudtam figyelni, mivel végig szorosan hozzám volt simulva.
-Na jó! Ennyi elég!-rakta le a gitárt, amit először nem tudtam mire vélni. A kezeit rákulcsolta a hasamra, majd óvatosan hátra dőlt, így én háttal feküdtem végig rajta. Nem kicsit lepődtem meg, ezért is történt hogy megmozdulni sem bírtam (nem mintha akartam volna...). Pár másodpercnyi szünet után a hajamat elhúzva csókolgatni kezdte a nyakam. Egyre hevesebben próbálkozott én pedig végig csukott szemmel élveztem a pillanatot, viszont mikor "lejjebb" tévedt a keze a hasamnál, összeszorítottam a combjaim, majd szinte azonnal felpattantam róla.
-Öm...én...sajnálom!-motyogta idegesen.
-Semmi baj...-mondtam elvörösödve a földet pásztázva.-de szerintem most menned kéne...biztos neked is van tanulni valód, vagy valami!
-Igen van!-mosolyodott el édes félmosollyal.
-Kikísérlek!-mondtam, miután feltápászkodott az ágyról.
-Viszontlátásra!-köszönt be anyuéknak, mielőtt kiléptünk az ajtón.
-Szia!-léptem hozzám még mindig zavartan, majd megöleltem.
-Szia!-lehelte kacéran a nyakamba, amitől kirázott a hideg. Egy ideig néztem a sétáló Patrick után, mikor viszont eltűnt a sarkon bementem. Kábán sétáltam föl, majd csendben sétáltam be a szobámba, mivel semmiképpen nem akartam, hogy anyáék észre vegyék a zavarom. Ez mégis most mi volt? Muszáj valakivel megbeszélnem... . Idegesen rágcsáltam, miközben Alice kicsöngött.
-Szia! Most ment el Patrick és...-kezdtem bele a sztorimba. Töviről hegyire elmeséltem minden részletet a délutánomból. Alice...khm. Elmagyarázott pár dolgot, amit én is tudtam. Nem értem hogy hihette hogy nem tudom... . Voltam hetedikes. Nekünk is volt "felvilágosító óránk". Vacsorára kicsit összeszedtem magam, mivel nem akartam hogy kérdezősködni kezdjen a család. Leckéimet gyorsan megcsináltam, tanultam majd zuhany után (megint csak korán) lefeküdtem aludni....mára ennyi bőven elég volt az újabb érzelmi löketből.