-Nagyon félek...ettől az egésztől...anyáéknak muszáj tudni erről még ma, de akkor ki fog derülni ez a dolog, amit szintén félek elmondani...-dőltem a vállára, miközben a hasamat simogatta.
-Itt maradok veled, amíg haza nem érnek és akkor majd együtt elmondjuk nekik rendben?-fogta a kezei közé a fejem, miközben a homlokát az enyémnek döntötte, mire bólintottam. Ölébe húzva simogatott, miközben én a kezem tanulmányoztam csendben. Nagyjából öt perc elteltével elálmosodtam, majd elaludtam.
-Abbie!-hallottam suttogva Pete hangját. Nagyot nyújtózkodva ébredtem fel, majd kérdően fordultam felé.-Hazaértek a szüleid!-mondta elkomorodva. Falfehér arccal keltem föl, és a kulcs csörgés felé vettem az irányt.
-Sziasztok!-motyogtam.
-Szia Abbie! Hát te?? Nem iskolában kéne lenned? Vagy beteg vagy?-kérdezte anya ijedten.
-El kell mondnunk valamit!-mondtam, miközben Pete mögém állva átölelt.
-Ő, micsodát?-mért végig minket, apa.
-Inkább menjünk be a nappaliba!-motyogtam Pete kezét megfogva.-Szóval...-álltam meg a nappaliba közepén.-terhes vagyok!-mondtam ki újra könnyekkel küszködve. A szüleimnek abban a pillanatban végük lett... . Falfehér arccal és könnyes szemekkel rogyott le anya a kanapéra. Apa próbált megszólalni, de ő is lerogyott.
-Kitől?-tette fel anya erőtlenül a kérdést. Ettől féltem. A legjobban ettől féltem! Mély levegőt vettem, és egy utolsó pillantást vetettem Pete-re, majd anyáék felé fordultam.
-Pete-től!-mondtam ki végül. És kész. Anyából kifakadt a sírás apa pedig sokkot kapva motyogott valamit magában. Összeszorított szemekkel vártam mi fog történni...muszáj elmondanunk hogy történt!-Az nap...mikor elmentünk sátorozni...este történt először-motyogtam idegesen, mire mindketten felkapták a fejüket.-aztán...megszöktem...mert akkor még elvileg Luke-kal jártam...azt követő este berúgtam...ő jött értem...haza akart hozni, de nem hagytam...aztán a lakására vitt ahol újra...másnap reggel elmesélte mi történt...aznap reggel eldöntöttem/eldöntöttük, hogy szakítok Luke-kal és titokban együtt leszünk...azóta tart...és nem rég elfelejtettem beszedni a gyógyszerem de...megint együtt voltunk...mikor ti elmenetetek...-mondtam folyamatosan nyelve a könnyeim.
-Amikor megölelt, megpuszilt...az nem apáskodó kedveskedés volt, hanem...szerelmes?-kérdezte anya megakadva, mire bólintottam.-Mikor nem mehettem be a Luke incidens után, mikor vigyázattok a húgodra, mikor nála voltál...-sorolta fájdalmasan.
-Igen.
-Értem!-mondta elcsukló hangon. Apa nem szólt semmit...magába roskadva ült...nézett maga elé.
-Elmegyünk orvoshoz minél hamarabb, hogy elvetessük!-mondta anya.
-Nem fogjuk!-szólt bele Pete.
-Nem akarjuk...-motyogtam közelebb lépve hozzá.
-17 éves vagy!-mondta sírós hangon.-Pete 35!
-Tudom!-bólintottam.
-Iskolába kell járnod! Ezt nem lehet így!-mondta szinte könyörögve.
-Khm...szóval én gondolkoztam!-szólt bele Pete.-Semmiképpen nem szeretnénk az abortuszt. Arra gondoltam, hogy Abbie hozzám költözne és nem járna iskolába, hanem magántanuló lenne! A baba mindenképpen jó körülmények között születne!-magyarázta. Mind a hárman kikerekedett szemekkel néztünk rá, mivel ez az információ még nekem is új volt.
-Egy gyerek nem tud felnevelni egy gyereket!
-Egyedül semmiképpen nem! Ahogy te is említteted már, 35 éves vagyok, van egy kisfiam...biztos vagyok benne hogy Abbie beletudna tanulni!-mondta, még véletlenül sem hozzám érve. Némám bólintott. Perceken keresztül csak hang nélkül ültek, illetve Pete-tel mi álltunk.
-Mi...-törtem meg a csendet. Féltem kissé kimondani, de muszáj volt tudniuk hogy ez mindkettőnk felől igaz...-szeretjük egymást! Nagyon!-mondtam ki, majd Pete mellé léptem, erőtlenül rámosolyogtam és megöleltem, ahogy ő is engem. Itt megtört a jég (úgy ahogy). Anya arcán apró mosoly jelent meg majd megint bólintott.
-És ez most már biztos?-kérdezte.
-Hát...ugye csak az orvos a biztos...-mondtam a számba harapva.
-Igen tudom! Jövő héten már alkalmas! Ha szeretnéd elviszlek ahhoz akinél te is születtél!-mosolygott ránk bátorítóan.
-Nekem is van egy magán orvos barátom...-szólt közbe Pete is.-de ez a te döntésed kihez menjünk!-simította meg a hátam.
-Inkább a magán orvos...valahogy furcsa lenne a te orvosod...ahogy mondtad ott születtem...17 éve.-nyeltem nagyot.
-Rendben! Akkor...Pete a barátod tudja őt fogadni mondjuk...hétfőn?-kérdezte anya mosolyogva.
-Igen. Már megbeszéltem vele!-mosolygott vissza rá. Ezek szerint ők kibékültek. Apa viszont nem fog egy hamar...még mindig csak ült csendben.
-És mikor tervezitek ezt a költözés dolgot?-kérdezte anya a sírógörcs határán erőltetett mosollyal.
-Ezt még nem beszéltük meg...-kezdett bele Pete, de félbeszakítottam.
-Minél hamarabb!
-Oh értem. Akkor...nyugodtan menjetek föl...ha szeretnétek-mondta. Magány kell nekik is hogy feldolgozzák ezt az egészet... .
-Mikor oldottad meg ezeket a kérdéseket?-kérdeztem az ágyamra leülve.
-Amikor aludtál!-mondta, majd puszit nyomott a homlokomra.
-És ezt...ennyire komolyan gondolod?-kérdeztem kissé félve.
-Legkomolyabban!-bólintott és közel húzva magához megcsókolt.
-Egy dolgot viszont nem tudsz megoldani...
-Mit?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-A sajtón...száz százalék hogy ez az egész kitudódik majd! Ezt már nem lehet titokba tartani!-mondtam szomorúan.
-Biztos lehetsz benne, ha ez kitudódik, nem fogom hagyni hogy bármi rosszat mondjanak rád, ami meg engem illet, már megszoktam a szemét lesifotósokat és az egyéb bulvár híreket, illetve az utálkozó embereket!
-Az oké, de ez teljesen más...te is tudod mit fognak gondolni rólad...-motyogtam idegesen.
-És? Akik eddig utáltak azokat max. még jobban fognak, akik szeretnek azok ezek után is fognak. Nem érdekel senki véleménye! Ez a mi életünk! Ebbe senki nem szólhat bele!-mosolygott rám kedvesen.
-Hát...nagyon remélem hogy nem lesz semmi baj...-haraptam bele az alsó ajkamba. A nap további részében végig a szobámba voltunk. Nem akartam elmenni itthonról, de anyáékkal se nagyon akartam kommunikálni...kell egy kis idő nekik is míg ezt az egészet feldolgozzák és hát...nekem is, hogy felfogjam anyuka leszek. Nem igazán tudom elképzelni magam, ahogy egy kisbabát nevelek, de muszáj lesz... . Este nyolc fele ment haza Pete, amit követően visszamentem a szobámba, mivel anyáék se voltak a nappaliba. Semmihez nem volt már kedvem, ezért inkább lezuhanyoztam és amilyen hamar csak lehetett elaludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése