Reggelem szokásosan telt zuhany, öltözés, fésülködés, reggeli. A kontaktlencse sem tartott tovább most 15 percnél (tudom hogy nagyjából egy mozdulat, azoknál akik tudják kezelni ezt a vackot...). Patrick már megint hamarabb ment, ezért buszozhattam. Minden alkalommal van olyan szerencsém, hogy a folyosón beleütközöm, kivétel ma. Gondoltam biztos a termükbe van. Mosolyogva sétáltam oda, viszont mikor megpillantottam a termet (pontosan a külső rész), lehervadt a fejemről a mosoly... . Ott állt Patrick...és...azzal a platina szőke, agyonsminkelt, lánnyal csókolózott. Egy pillanatra meg sem tudtam mozdulni... . Csak álltam némán... . Most mi lesz ha oda megyek? És ha nem? Minden egy másodperc leforgása alatt történt... . Túl gyorsan. Egyik pillanatban sírva rohanok Alichez, a másikban, pedig minden elsötétül... .
****
Halk mozgolódást hallok. Kinti zajok, fertőtlenítő szag. Ezek szerint kórházban vagyok. Szép volt Szabó Virág, szép volt. Mintha súlyok lennének a szemen. Hatalmas erőkifejtés volt kinyitni a szemem. Fehér, letisztult hely. Egész kényelmesnek bizonyult az ágyam, viszont a fejem szörnyen fájt, ahogy a lábam és a kezem is.
-Virág!-hallottam meg tompán egy hangot. Ez anya lesz. Gondoltam... .
-Mi...mi történt?-szívtam be az erős szagú, kórházi levegőt.
-Leestél a lépcsőn. Enyhe agyrázkódás, repedt borda, kisebb-nagyobb sebek és foltok.
-Akkor miért fáj a lábam és a kezem?-kérdeztem fáradtan pislogva.
-Egy ilyen esést szerencséd hogy megúsztad törés nélkül... .-mondta.-Egyébként...mi történt? Állítólag nagyon sírtál az esés előtt!
-Oh...-sütöttem le a szemem, majd egy könnycsepp gördült végig a sebes arcomon.
-Na! Virág, mond el!-törölte meg óvatosan, majd ajtócsapódás ütötte meg a fülem.
-Szia Patrick gyere be!-köszöntötte kedvesen anya. Bal oldalamra sétálva megakarta fogni a kezem, amit hirtelen mozdulattal elrántottam. Nagyon nem volt jó ötlet, mivel szörnyen fájt... . Könnyeimet visszanyelve vártam mit akar... .
-Virág, én úgy sajnálom hogy nem voltam veled...-motyogta bűnbánóan. Pff...látom, nagyon titkolja a szöszit... .
-Én már kevésbe...-motyogtam, mire lekerekedett szemekkel nézett rám.-más dolgod volt belátom...-forgattam a szemem.
-Öm...én most kimegyek, beszéljétek meg ketten gyerekek!-áll fel anya a székről, majd kiment a kórteremből.
-Mi?! Mégis miről beszélsz? Muszáj volt hamarabb bemenjek a suliba!-nézett rám mérgesen.
-Nehogy még te legyél felháborodva! Ennyire voltunk hogy járjunk-mutattam az ujjammal.-csókolgattál, moziba voltál velem, nálam aludtál (!!!), erre mit látok reggel??!! Hogy azzal a túl sminkelt, platina szőkével csókolózol reggel a folyosón!-kiabáltam.
-MI?!! Mégis mi az istenről beszélsz?!
-Hogy lehetsz ekkora szemét?! Még tagadod is?! Hát gratulálok! Tudod, nagyon is gazuk volt azoknak a lányoknak, akik azt mondták, csak egy "strigulának" akarsz! Elegem van belőled! Utállak! Miattad estem le azon a rohadt lépcsőn is! Ha nem látlak meg azzal, akkor nem rohantam volna sírva Alichez!-üvöltötte tovább.-Soha többet nem akarlak látni!
-Mi?! Miattam??? Miattam sírtál??-nézett rám édes aggódó tekintettel...francba azzal a nézéssel, hogy még ilyen szemét helyzetbe is meg tud lágyítani.-Had magyarázzam meg!
-Nem! Nem érdekel a meséd! Menj el, és legyél azzal a...cafkával!-utálok káromkodni, és nem is fogok miatta főleg... . Na, jó. Most nagyon utálom!
-Virág...áh!-legyintett, majd kiviharzott a szobából, helyette anya jött be.
-Most már tényleg mind meg mi van!-fogat meg a kezem a kisszékre leülve.
-Én...-kerestem a szavak, de kiszakad belőlem az egészen addig bent tartott sírás. Lihegve magyaráztam mi is történt pontosan... .
-Biztos hogy őt láttad? Egyáltalán biztos hogy ő csókolt először? Nem lehet, hogy az a lány? Ahogy elmondtad hogy már máskor is bepróbálkozott...
-Nem anya! Biztos hogy nem...-mondtam szipogva.
-És akkor most mi lesz?-kérdezte szomorúan.
-Semmi. Ne találkozom vele többet. Ennyi.-huh, ez még nekem is elég durva volt... . Alig pár perce ment el és már most nem bírom ki a hiányát...de ki kell, mert utálom (azt hiszem...azt kéne tennem)!
-Ez lásd be hogy erős volt...
-Nem érdekel! Ez lesz pedig!-mondtam erőltetett magabiztossággal.
-Hát jó...-sóhajtott anya szomorúan. Nem sokkal a beszélgetésünk után meg jött Alice is, akinek szintén elsírtam mi van (sírt velem elég rendesen...), egészen hétig maradt, de nagy részt vidám dolgokról beszéltünk, se Patrickről, de a szösziről. Pete-ről is alig beszélt miattam, pedig találkoztak... . Egyébként lényegesebben finomabb itt a kórházi étel mint Magyarországon... . Este nyolc fele, viszont mindenki hazament , így hát egyedül maradtam. Anya behozta a laptopom, ezért a tévézés mellett azzal ütöttem el az időm. Patricket azonnal letiltottam, hogy még véletlen se tudjom rám írni... . Oké, lehet egy kicsit gyerekes, de semmi kedvem nem lett volna hallgatni a magyarázkodást... . Miután tíz órakor kaptam egy halom gyógyszer gondoltam elmegyek fogat mosni, majd egy kis nyugtató olvasás után aludni megyek...bár nem sokra emlékszem a napból, de elég fáradt voltam ahhoz, hogy egy perc alatt el tudjak aludni.... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése