19. "Szerelmem"

Október 21. kedd

Ma egy ijesztő napra ébredt Chicago...október közepén 24 (!) fokra... . Lehetetlennek tűnik, pedig nem az. Vagyis nagyjából mindenki sokkot kapva járkált az utcán, hogy mégis mi ez az időjárás. Én viszont rettentő boldog voltam, mivel felvehettem a tegnap vásárolt szoknyám és felsőm  (igen, szeretem a Ramones-t). Kissé izgulva indultam el (apa nem bírta ki hogy ne szóljon be...), vajon mit fognak szólni hozzám, de reakciók...kicsit megleptek. Mindenki tág szemekkel figyelte ahogy felszállok a buszra és hátra megyek. Három (!) fiú ült mellém "beszélgetni" így társasággal utaztam... Ennyien soha életemben nem néztek még... . De komolyan! Remegő gyomorral sétáltam végig a folyosón várva egy valaki pillantását, amit hamar bekövetkezett... . Három lépés választott el egymástól... . Kikerekedett szemekkel nézett rám. Minden erőm összeszedve amilyen "csábosan" csak tudtam rápillantottam... . Az a tekintet amit ezután kaptam... . Basszus! Az egész testem beleremegett... . Az alsó ajkába harapva nézett végig rajtam, majd elvigyorodott és bement a terembe... . Oh, istenem! Pár másodperc alatt így elbűvölni! Mint mindig ma is tökéletesen nézett ki... . Sima fekete póló, fekete nadrág, fekete kalap, fekete keretes szemüveg... . A frufruja nem lelapítva simult a homlokára, hanem kócos hatást keltve kissé felfelé állt. És még így távolról is olyan különlegesen puhának tűnt a bőre... . Nem hiszem hogy ezt a napot is ki fogom bírni nélküle... . Egy hónapja csak véletlent tettetve ért hozzám... .  Első órában matekoztunk (persze, most a fiú osztálytársaim, akik eddig a létezésemről se tudtak, a kedvemben akartak járni), aztán jött a szünet... . Kifelé igyekeztem, és éppen a mosdó ajtó előtt mentem el, mikor egy "kéz" kinyúlt, majd megragadva a karom berántott a fiú vécébe... . Szorosan a számhoz tapadva csókolt, majd a szoknyám alá benyúlva belemarkolt a fenekembe. Erőtlenül simultam hozzá, a kezeimmel pedig a feje mellett támasztottam a falat. A keze bejárta a szoknyám alatti részt, egészen a combomtól, majd egy bizonyos ponton....khm...felnyögtem, mire elmosolyodott. Mikor egy kis erőre kaptam a karjai között, gondoltam én is használom a kezem. A kalapját leszedve végig szántottam a haját, majd le az arcán, nyakán karajain... . Vele is "megesett" ami velem... . Számról áttért a nyakamra, ami újra a nem rég megismert érzést váltotta ki belőlem. Csukott szemmel élvezte mikor én is áttértem a nyakára. Tudom, én nem vagyok ilyen de...finoman szívogatni, harapdálni kezdtem a nyakát. Felpattanva rá, a derekára kulcsoltam a lábam, majd ő tartva beljebb vitt, hogy takarásba legyünk... . Egy hónapnyi érzelmet kellett kiadni magunkból öt perc alatt... . Őszintén? A negyede sem sikerült.
-Tudod mennyire hiányoztál?-suttogta a lihegve a nyakamba, bal kezével a falat támasztva a fejem mellett.
-És nekem?-haraptam bele az alsó ajkamba. Oh, a foggal kiszabadítás... . Nem lehet szavakkal kifejezni mennyire hiányzott, és hogy mennyire szeretem!
-Mi ez a stílus váltás?-kérdezte kacér mosollyal a hátam simogatva.
-Nem is tudom...-vontam meg mosolyogva a vállam.-Valahogy ki kellett törnöm az egy hónapnyi sírásból... .-mondtam elkomolyodva, mire bólintott.
-Nem mondtam hogy nem tetszik!-nézett megint végig rajtam... . Aú! Már megint éget a tekintete... .
-Azt vettem észre!-mondtam nevetve, mire befogta a szám. Vigyorogva vártuk, hogy végre elmenjen az illető, aki megzavarta a kis "idillünk".
-Következő szünetbe nyugodtan mehetnénk a lány vécébe...-viccelődtem fintorogva.
-A lányok sokkal többet járnak mosdóba...-forgatta a szemét mire felnevettem.-maradt még a szertár. Fiú vécé vagy a szertár!-vonta meg a vállát.
-Nem is tudom...te mit ajánlasz? Melyik a "luxusabb"?-rajzoltam a levegőbe idézőjeleket elfojtott mosollyal.
-Nem is tudom...talán itt. A szertárba túl sokat jár be a takarító...-bármeddig elálldogáltam volna a karajai között a fiú mosdóban, de sajnos a csengő ezt nagyon is ellenezte... .-Egyébként...honnan tudták meg a szüleid akkor hogy nem Alice-nél vagy?
-Felhívtak engem, de ki voltam kapcsolva, Alice anyukája se vette fel a telefonját, és ezért átmentek hozzájuk, ahol kiderült...hozzá teszem már csak apának van baja veled, mert anya volt az egyik akivel tegnap elmentem vásárolni...amolyan béka ajándék. Neki meglágyítottad a szívét...-sóhajtottam.-bár milyen nő nemű embernek nem...-tettem hozzá. Gyönyörű mosollyal díjazta a megjegyzésem... .
-A legfontosabb szívet is sikerült...-suttogta az arcomba óvatosan a falhoz nyomva. A szívem hevesen verni kezdett, majd hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam újra.
-Most már menjünk!-motyogtam elválva a szájától. Kézen fogva indultunk ki (beleütköztünk egy fiúba...khm...), de sajnos ez a nem találkozhatunk dolog még mindig tart, ezért el kellett engednünk egymás kezét... . Minden erőmmel az órára koncentráltam, de még így is csak a negyede ragadt meg a hallottaknak... .
-Szia Virág!-jött oda hozzám óra végén Jared(?).
-Öm...szia!-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Csak gondoltam idejövök...nem nagyon beszéltünk még...-mondta, majd lehuppantam az előttem lévő üres helyre. Nem gondoltam volna, de nagyon jó fej és kedves... . Olyan...aranyosan kedves! Ne  nyomulós idióta, mint a többi fiú (hozzá teszem ezt nem azért mondom hogy tetszik vagy valami...Patrick...az Patrick na). Együtt mentünk le az udvarra, ahol Patrick szeme rögtön megakadt rajtunk. Jared nem nagyon vette észre...ugyan olyan hatalmas mosollyal magyarázott éppen a kutyájáról. Az alsó ajkamat rágcsálva bámultam a földet, néha bólintva egyet. Ez amolyan jel volt Patricknek...szemem sarkából láttam is hogy elmosolyodik. Már a padon üldögéltünk, mikor bátortalanul a kezem felé nyúlt és megfogta. Az ujjaimmal kezdett félve játszani. Patrick arca elsötétült a dühtől és a féltékenységtől... . Befogott füllel is megállapítottam volna, hogy felénk közeledik.
-Virág velem tudsz jönni egy kicsit?-lépett mellénk visszafojtott hanggal, mire bólintottam.
-Mi-mindjárt visszajövök!-motyogtam, mire bátortalan mosollyal bólintott. Mindig érzek egy kellemes melegséget, mikor egymás mellett megyünk...akár kézen fogva, akár csak simán. Most nem éreztem. Nem tudtam mire gondol, mit érez, vagy egyáltalán hova hív. Idegesen sétáltam mellette az udvar hátsó része felé. Egy eldugott részhez értünk, ahol egy kis épület állt. Éppen hogy csak megálltunk a betonépítmény mellett hozzá nyomott, majd a fejem megfogva erősen a számhoz tapadt. Az egész testével hozzám volt simulva, ezért nem bírtam megmozdulni. Egy pillanat alatt elszállt minden kétségem. Az újra előtörő melegség átcsapott forróságba. Elgyengülve álltam a falhoz nyomva, és élveztem, ahogy a hajamba túr, jobb kezét mellém támasztja, a ballal pedig a csípőmnél fogva magához húz, majd megint visszaenged. Finoman lazított a szorításon, de még így se tudtam volna elmenni (nem is akartam...). Visszafojtott vigyorral rágcsálni kezdtem az alsó ajkam, mire elmosolyodott és a fogával kiszedte a fogaim közél, mindezt szintén mosolyogva.
-Szereted a bátortalanul közeledő szép fiúkat?-támasztotta a homlokát az enyémnek. Vállat vonva a földet kezdtem pásztázni, mire a kezébe vette a kezem. Tenyerem simította végig először, majd végig az ujjaim.
-Szeretem ezt...-motyogtam apró mosollyal, majd én kezdtem el játszani az ujjaival. Puha, fehér kezein vékony a bőr, ezért mindenhol kidudorodnak az erek rajta. Olyan jó ezt csinálni... .
-A szép fiú megérezte...-motyogta dühvel a hangjában. Próbált erős maradni, de láttam a szemében a szomorú gyengeséget...azt hogy lehet ő nem elég jó... . Kicsit eltolva magamtól a gyönyörű, zöld, bizonytalanságtól csillogószempárba néztem, majd szorosan magamhoz ölelve megcsókoltam.
-Nálad senki sem jobb!-suttogtam a nyakába átölelve. Éreztem ahogy szemöldöke feljebb szökik, és kérdően néz maga elé.-Én meg ezt éreztem meg...-sóhajtottam. Erősen szorított magához, majd belepuszilt a nyakamba.
-Menjünk vissza!-vállt el tőlem.-Csengő előtt még el kell búcsúznom a kiskutya szemű szép fiútól.
-Naa, te vagy a kiskutya szemű szép fiú nem ő!-bújtam hozzá, mire felnevetett.
-Miért vagyok én kiskutya szemű?
-Mert olyan aranyos ahogy tudsz nézni!-cincogtam.-Annyira szépen csillog mindig...-sóhajtottam ábrándosan.-és én annyira imádom...-tettem hozzá szinte némán.
-Bár feltudnám sorolni miket imádok benned...-sóhajtott szorosan ölelve. Egymáshoz bújva indultunk vissza, Jared-hez, aki elképedve fordult felénk.
-Ti...?-nézett fel rám szomorúan.
-Szerinted?-vettette oda neki Patrick.
-Ja, öm...akkor...majd órán találkozunk sziasztok!-állt föl, majd bement.
-Mikor csöngetnek be?-kérdeztem az ölébe ülve a mellkasának dőlve megint csak játszva az ujjaival.
-Nem tu...-nem tudta befejezni a mondatot, mivel a csengő ütötte meg a fülünk. Nem érdekelve ki figyel kézen fogva indultunk el a folyosón, mikor egy kilencedikes sétált hozzánk.
-Te vagy Virág Szabó?-lépett mellénk, mire bólintottam.-Az igazgató úr kéri menj be hozzá!-elsápadva néztem rá.
-Nem tudod esetleg miért?
-Nem, csak mondta szóljak neked. De most mennem kell órára! Sziasztok!-mondta, majd sarkon fordult és elment.
-Nyugi, nem lesz semmi baj!-szorította meg a kezem.-Óra után bemegyek a termetekben, meséld majd el mit mondott!-nyomott puszit a homlokomra majd elvált tőlem. Idegesen kopogtattam be.
-Tessék?-hallottam tompán, mire benyitottam.
-Virág!-mosolygott.-Ülj csak le!-mutatott maga elé, mire engedelmesen leültem.-Édesapád megkért engem figyeljek rád és Mr. Stumpre ugye, hogy ne legyetek együtt. Én már akkor sem értettem mi ennek az oka, hiszen Patrick nem egy rossz illető... . Teljesen normális 17 éves fiú. Bár nem lettem felhatalmazva, de szabad utat adok, nem kell kerülgetnetek egymást ezentúl az iskolán belül. Bár eddig se értettem...azt gondoltam a kamaszok leleményesebbek ennél, nem figyeltem kamerán, hogy együtt vagytok vagy sem.-nézett rám furcsállva.-De dicsőséges, hogy betartották!-mosolygott.
-Oh...hát...köszönjük...-néztem rá elképedve.
-Nem kell megköszönni! Na, de most már menj órára!-intett, majd felálltam.
-Viszlát!-nyitottam ki az ajtót.
-Szia!
Gyors léptekkel indultam a termünk felé, ahol sűrű elnézést kérés után a helyemre ültem és nem figyeltem egész órán. Hihetetlen hogy akkor telik a leglassabban az idő, mikor azt szeretnék gyorsan teljen... . A csengő következtével mindenki kiment a teremből rajtam kívül... . Izgatottan vártam Patricket, aki mikor belépett a terembe a ráugrottam.
-Többet nem kell külön lennünk a suliba!!-visítottam.
-Komolyan?-ölelt át.
-Igeen!-bújtam hozzá. Ez az illat...Patrick illat...ilyenből miért nem csinálnak parfümöt?-Leszel a párnám?-kérdeztem mire megrökönyödve felnevetett.
-Mi?-nevetett szórakozottan.
-Olyan jó így hozzád bújni...-dörgölőztem hozzá.-és annyira jó az illatod...
-Persze hogy leszek, ha te pedig a takaróm!-puszilta meg a nyakam.
-Rendben, ezt megbeszéltünk! De akkor én is megkérdezem...és én miért legyek a takaród?
-Mert imádom amikor rajtam fekszel...-mondta mire felnevettem.-szeretem a hajad birizgálni...és annyira jó illatú!-puszilt bele a hajamba.
-Gyere át ma hozzánk! Már csak apa tiltja...de ő sem érdekel.
-Ez nagyon nem jó ötlet...-mondta.
-Mi? Miért?-néztem rá elképedve.
-Ketten lennénk a szobádba...biztos lehetsz benne, hogy nem tudnám türtőztetni magam...-motyogta a szája szélét rágcsálva.
-Akkor nem is kell...-suttogtam a szemébe nézve.
-De...kell...-sóhajtott. Mennyire elegem van már apából...!
A szünet további részében Termünkben ücsörögtünk (ő az széken, én pedig az ölében) és beszélgettünk. A napnak ettől a percétől nem lehetett külön látni minket... . Ahol csak lehetett az ölében ülte, hozzábújtam, illetve megcsókoltam. Alice megint visítozott egy sort, és megint elkezdett mesélni Pete-ről (a megint az azt jelöli, hogy amikor kórházba kerültem is ez volt...). Hazaérve nem beszéltem a szüleimmel, csak gyors lecke írás után újra aktívvá tettem a kapcsolatunkat az interneten is (telefonszám, Facebook...stb.). Ebből következően az estém abból állt, hogy vele beszéltem. Vacsora közben is, a szüleim pedig értetlenül nézték, mit tudok Aliccel (nem mondtam meg nekik természetesen meg, anyának sem) ennyit beszélni. A stílusommal a bénaságom nem változott, ezért konkrétan lefejeltem az ajtófélfát, persze ezt is megírtam Patricknek.
aú...lefelejtem az ajtófélfát:(
???? jól vagy??? 
persze...csak...szédülök...és holnap lesz egy púp a homlokomon...
ha ott lennék megpuszilgatnám<33:( 
de jó is lenne...:(<3
És egyébként igen, ilyen volt nagyjából a több órás beszélgetésünk. Nyáladzós, szívecskés, pusziküldős, szerelmes. De hiányzott ez... . A kedvencem viszont az elalvás előtti lett.
megyek aludni, fáradt vagyok<33 jó éjt:*<333:) bárcsak itt lennél:'( hiányzol<3
szép álmokat<33 nekem is<333:( és nagyon szeretnék veled lenni<3:( magamhoz ölelni<3
:'( gyere át<33
nem lehet<3 
de<3 
menj aludni...ne hogy fáradt legyél holnap:* bár te még úgyis gyönyörű vagy<3 xxxx
érted fáradt lennék bármikor<3
de most ne legyél<3 menj aludni Hercegnőm<3 
te is Hercegem<333 jó éjt:*<33
jó éjt<333 
nem akarok menni:(
de kell!<3 aludj!!
jó, na most már tényleg...jó éjt Szerelmem<333 Xxxx
jó éjt Gyönyörűségem<333
És itt nagy nehezen sikerült kilépnünk...khm. Ennél nyálasabb beszélgetés még a romantikus filmekben sincs. De annyira szeretem...chatelésnél máshogy ezt nem lehet kimutatni!