~16.

A párnám mocorogni kezd. Lassan nyitom ki a szemem, majd visszacsukom, és elmosolyodom.

- Jó reggelt. – puszil bele Patrick a hajamba. Válaszul nyöszörögve ráfordulok, majd a nyakához nyomom az ajkam. Apró puszikkal halmozom el, ami hosszú csókokkal folytatódik az ajkán. Visszatévedek a nyakára, aminek a puha felületét a fogammal karcolom. Halkan felnyög tőle. Látszólag élvezi, így folytatom, óvatosan szívni kezdem.

- Ne. – húzza el a fejét.

- Miért? Fájt? – kérdezem aggódva.

- Nem, igazából nagyon jó, csak észre fogják venni és kérdezgetni fogják, miért van egy piros folt a nyakamon…- mosolyodik el.

- Majd lealapozózom. – fúrom a fejem újra a nyakába. Folyamatosan szívom, a nyelvem néhányszor végig húzom a seben, hogy ne égjen szegénynek annyira. Halkan nyög, sóhajtozik végig. Mikor a kezem lejjebb téved, nem bírja tovább, erőteljes, mély hangon nyög fel. Ajkai résnyire nyílnak, erősen belemarkol a fenekembe, amitől én nyögök föl. Csípőm egyenletesen kezdem mozgatni az ágyékán. Egyre hangosabbak vagyunk, egyre szenvedélyesebbek. Egy hangos kopogás zavar meg.

- Igen? – kiabál ki rekedtes hangon Patrick.

- Fel kéne kelni. – Pete hasonlóképp tesz.

- Mi? Miért, történt valami? – próbál komolyan beszélni, de mivel én továbbra is csókolgatom, felkuncog.

- Annie anyukája szólt, hogy szóljak. Nekem is csak ennyit mondott, hogy ébresszelek föl titeket.

- Oh, istenem…- motyogja.

- Oké. – kiabál ki – Ez elhalasztva. – ül föl.

- Mi? Én nem akartam semmit…- nézek rá ártatlanul.

- Aha…- suttogja az alsó ajkát rágcsálva, majd megcsókol. Újra kezdenénk belemelegedni, mikor megint ránk kopognak.

- Idő van. – újra Pete.

- Jól van már. – kiált vissza morcosan Patrick. Miután leemel magáról, ki kell az ágyból, követem őt.

- Ugye nem fáj? – simítok végig aggódva a kissé véraláfutásos szívás nyomon.

- Nem igazán. Kellemesen bizsereg. – mosolyog rám – Viszont másom nem ilyen szerencsés…- sóhajt föl, mire felnevetek.

- Biztos majd megoldod valahogy…- kuncogok.

- Segíthetnél benne…- húz magához.

- Most sajnos nem fog menni…várnak lent. – suttogom a fülébe.

- Holnap reggelre, rajtad is lesznek ilyen foltok. – érinti a nyakamnak a száját, utalva a kiszívott nyakára.

- Több? Akkor neked is…- fején keresztül húzom le a pólóját, majd az ágyra dobom. Lábujjhegyre állva hajolok a vállára, amivel hasonlóképpen teszek, mint a nyakával, ő pedig hasonlóképpen reagál rá. Hirtelen a derekamba markolva tol hátra az ágy felé, amin finoman végig fektet, majd rám hajol, és hevesen csókolni kezd. Pólóm egészen a mellem aljáig felgyűrve, rajta egyáltalán nincs, pizsama alsójának a zsinórja kioldva, így egészen lent a derekán lóg a nadrág, hajunk kócos, zilálunk. Természetesen pont akkor nyit be Pete.

- Nem tudom, hányszor kell még bekopognom…- őrül tempóban veszi föl a felsőjét, nadrágját nincs ideje megkötni – ti…mit csináltok? – néz ránk felvont szemöldökkel.

 - Mi…beszélgetünk. – szólalok meg kissé, túl gyorsan.

- Aha. Nagyon heves beszélgetés lehet az, amiben kipirosodtok…- mosolyodik el, majd kimegy, bezárja maga után az ajtót.

- Most már tényleg készülünk…- ugrok föl az ágyról, majd az aznapi ruhámmal a kezembe, bevonulok a fürdőbe. Felsőmet készülök levenni, mikor kopognak. Hihetetlen, már a fejembe kopog valaki?!

- Igen? – kiabálok ki.

- Bejöhetek? – kérdezi vigyorogva Patrick.

- Nem. – jelentem ki.

- Mi? Miért?? – látszólag, tényleg meglepődik.

- Várd ki, hogy ruha nélkül láss…- mosolygok rá. Durcásan és értetlenül mered rám – na, zuhanyozni szeretnék.

- Én is. – próbálkozik tovább azzal a lehengerlően édes mosolyával, amit annyira imádok.

- Lent is van fürdő. – nevetek föl.

- Szörnyű vagy…- motyogja, majd becsukja maga mögött az ajtót, én csak tovább nevetek. Akadály nélkül sikerül lezuhanyoznom, pont időben érkezik Patrick nyakalapozásra.

- Remélhetőleg nem fog lejönni. – simítok végig rajta még egyszer.

- Én is. – mosolyog rám. Közelebb lép, majd megcsókol. Kezdődik az, mint reggel. Heves és szenvedély, de most nekem sikerül leállítanom.

- Na, menjünk le. – szomorúan csóválja a fejét. Nevetve puszit nyomok az arcára. Lent a már megszokott reggeli vár. Imádom, hogy anya velünk lakik…és ezzel nem vagyok egyedül. Szokásos reggeli beszélgetés folyik, mikor Patrick a nyakához nyúl, és egy laza mozdulattal letörli az alapozót, így szemet vonzva megvillan a kiszívás helye.

- Látom, Patrick neked se volt unalmas éjszakád. – néz rá gyanakvóan Pete – Te tudsz erről valamit Annie?

- Mi? A sebről? Csak megkarcolta tegnap este a sötétben. – vonom meg a vállam. Magam sem hiszem el, milyen jól improvizálok.

- Tényleg? Véraláfutásos, kör alakú karcolás? Ez inkább olyan, mintha kiszívta volna valaki…

- Azt a szekrény csinálta, oké? – vágok bele a mondanivalójába – Egy sima seb.

- Hát jó…- ugyan úgy mosolyodik el, mint előbb a hálóban… . A többiek is gyanakvóan néznek ránk. Én, és ezzel magammal „rántva” Patricket is, úgy eszünk, mintha mi sem történt volna. Reggeli után elcsendesedik ez a téma, mindenki el van, leginkább pihen. A csengő zavar meg a nagy semmittevésbe. Senki nem tervezi kinyitni, így rám marad ez a feladat. Az ajtó túl oldalán, egy barna hajú, alacsony, kék szemű lány fogad…