2015. március 23., hétfő

~11.

- És miben gáttól még ez… „szerv”? – újra témát váltok, mielőtt mind a kettőnk arca felgyulladna.
- Hát…- lesüti a szemét – Majd elmondom, hogyha ketten leszünk. – mosolyog rám. A srácok kérdően néznek rá.
- Miért ne mondhatná előttünk? – néz rá Patrick felvont szemöldökkel.
- Tudtommal egyikőtök sincs együtt a lányommal, ilyet nem adok csak úgy ki! – felháborodva szólal meg. Összébb húzzák magukat, bólintanak. Anyára hasonlítok teljesen. Nem csak külsőre, hanem belsőre is.
- Apával mi van? Ő hogy-hogy nem jött el? Alig egy órája van itt, és már a harmadik kínos szituációból terelem ki a társaságot…anya, még nálam is jobb.
- Egy éve halt meg. Egy tüntetés közben. – elcsuklik a hangja és egy könnycsepp gördül végig az arcán. Az alsó ajkamba harapok, bólintok. Nem tud érzelmet kiváltani belőlem. Nem ismertem. Csak a tudat van meg, hogy az apám halott. Mindkettő.
- Akkor egyedül élsz?
Bólint.
- Költözzön ide. – mondja hirtelen Pete. Kikerekedett szemmel fordul felé mindenki.
- Én is a kanapén alszom, mégis hogy gondolod? – nézek rá értetlenül.
- Alszom én a kanapén, anyukád az én szobámba, te meg Patricknél.
- Ezt remélem te sem gondoltad komolyan! Barátnője van! – mutatok rá felháborodva.
- Neki meg barátja. – kapja felém Patrick a fejét.
- Nem a barátom. – kiabálok rá hirtelen.
- Hogy ti milyen önzők és gyerekesek vagytok…Annie…Lily, fontosabb ez, mint az anyukád? Patrick, te meg gondolkozz egy kicsit…- mérgesen néz ránk, és mennyire igaza van. Nem hagyhatom, hogy tovább éljen egyedül egy ilyen veszélyes világban.
- Oké. – bólintok rá. Patrick is ezt teszi, bár nem mintha lenne más választása… .
- Akkor…segítsünk…valamiben? – kel föl az ágyról először Pete.
- Igen, a lakásomból el kellene hozni néhány dolgot…de tényleg csak akkor, ha nem fáradság.
- Nem, dehogy is.
- Rendben, akkor…lent várjatok meg. Mindjárt megyek. – mosolyog rájuk kedvesen. Az utolsó, aki jelen esetben Patrick, becsukja maga után az ajtót, így nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Szóval…- kezdi anya – ez a dolog…elég…kínos…- nevet föl erőltetetten – van az a bizonyos…khm… „határ”, amit…te nem tudsz átlépni. Remélem, érted miről beszélek. De…gondolom erre már rájöttél.
Nagyot nyelek. Bólintok.
- Soha? – kérdezem az alsó ajkam rágcsálva.
- Figyelj kicsim, én…nem…nem tudom. Nekem is csak mondták. Semmi nem biztos. – biztató mosoly küld felém, közben a combomra helyezi a kezét – Ez már nem ehhez a témához, csak egy tanács…tudom, nem az én dolgom, de…ti Patrickkel…
- Anya, nincs mi. Csak én vagyok és Patrick. Akinek barátnője van, rendben? Nagyobb problémáim is akadnak a szerelemnél…és…érzem, hogy ez csak a kezdet.
Csak bólint. Tudom, hogy tud valamit, amit én nem. De én már nem merek rákérdezni… .
- Veletek mehetek? – kérdezem hirtelen.
- Persze. Én örülnék a legjobban. – elmosolyodik, majd egy puszit nyom a homlokomra. Magamra kapom a farmerom a cipőm, majd a hajam vaktában összerendezgetem, hogy valahogy álljon. Már az ajtón lépnénk ki, mikor egy férfi ront be a házba. Még valaki mára?!
- Kate, azonnal el kell bújnunk! Itt vannak! – néz anyára ijedten a szemüvege mögül. Barna haja kuszán áll, fekete pólót, farmert és tornacipőt visel. Szinte milliméterre pontosan egy magas Patrickkel. Koruk is hasonló lehet, talán pár évvel fiatalabb.
- Hogy találtak ránk?? – idegesen kapkodja a fejét anya.
- Nem tudom, de el kell bújnunk! Mondjátok, hogy van védett pincétek! – néz a fiúkra sürgetően.
- Igen, de mégis mi ez az egész?? – kiabál az idegtől Patrick.
- Mutassátok, már merre van az a pince! – kiabál rájuk a már említett szemüveges. Egyszerre indulnak el a lejárat irányába, ahol már jártam. Egy egyszerű ajtót zárnak ránk. Balra vesszük az irányt, ahol újabb lépcsők következnek. Érdekes, itt még nem is jártam. Egy teljesen üres, betonozott helyiségbe vezetnek, amit nehéz vasajtó véd. Bent egy halvány fényű lámpa világít meg.
- Hangszigetelt az egész. Elmondaná, valaki mégis mi történik?! – emeli föl a hangját idegesen Pete.
- Még nem mondtad el neki sem? – pillant a barna anyára. Megrázza a fejét.
- Tom, most tudta meg, hogy én vagyok az anyja! Nem mondhattam el neki, hogy Időfutár! Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtalálnak…
- Pedig tudhattad volna, hogy ha megtudja ki vagy, akkor megjelennek!

- Most azonnal mondja el valaki, mi folyik itt! – kiabálok rájuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése