~6.

Egy hónap telt el Sofi óta. Nem igazán történt semmi. A háborúról nem igazán van hír. Lázadók halálhíre gyorsan terjedt a világban. A máshol élők próbáltak idejönni, de már a határon sem engedték át őket, illetve már a hajókat is süllyesztették. Patrick egyre jobban eltávolodott tőlem, keveset volt velünk. Tudom, hogy a többiek tudják, hol jár, és miért, csak nem akarják elmondani. Rámerni nem kérdezek. A kanapé rendszeres alvóhelyemmé vált, kivétel akkor, mikor Patrick nem is aludt itthon. Mint például ma. Szeretek ebbe a szobába ébredni. Melegen süt be a nap rajta, minden reggel, ráadásul otthonos is. Reggeli teámat készítem, mikor ajtónyitódást hallok.

- Csendben. – ez Patrick hangja. De vajon kinek beszél?

- Jól van, na. – női, halk nevetés. Megdermedek. Ez hazahozott egy nőt. Bögrével a kezembe bújok a konyhapult mögé. Leskelődök mögüle.

- Na…- Patrick…és…Nora. Patrick, vigyorogva az alsó ajkába harap, majd szenvedélyesen megcsókolja. Szám elé tartom a kezem, ezzel visszafogva a bőgésem. Ja, említettem már, hogy időközben beleszerettem Patrickbe? Némán zokogok. Életemben először vagyok szerelmes, és az a férfi, most éppen egy másik nőt cipel föl a hálójába. Ráadásul azt a nőt, akiről még azt állította, egy hónappal ezelőtt, hogy nem szereti, és engem csókolt meg. Gyűlölöm. Na, jó nem. Szeretem. Túlságosan is. Az édes, csókolni való ajkait, gyönyörű zöld szemeit, kedves, szeretni való természetét. Mindez, most azé a… . Legszívesebben odamennék hozzájuk, felpofoznám azt a ribancot, és én kezdeném el Patricket szenvedélyesen csókolni, majd én mennék föl vele a hálóba. De nem így lesz. Én csak egy szerencsétlen nyomorult vagyok, aki egy olyan férfiba szerelmes, akinek a volt barátnője, újra a barátnője lett…hiszen nem is illenek össze! A csaj, majdnem egy fejjel magasabb nála! De attól még összeillenek.

- Na, végre összejöttek. – Joe hangját hallom meg először. Látszólag vidám.

- Ja, reméltem, hogy szakít Norával. Ex-barátnővel nem jövünk újra össze. – Andy a következő.

- Legalább, ha Annie nem lehet az enyém, az övé legyen. – Pete kissé elkeseredett hangja. Vége. A mécses eltörik. Hangosan zokogni kezdek – Basszus…- motyogja. Mind a hárman odarohannak hozzám.

- Idióta! – mérgesen sziszegi. – Shh…semmi baj – Óvatosan átölel vigasztalásképp.

- Most komolyan, ennél nagyobb szemétséget nem is csinálhatott volna Patrick! Idehozza azt a nőt, miközben tudja, hogy Annie itt lakik! –mérgelődik Joe.

- Szerintem nem tűnt fel neki, hogy Annie szerelmes belé…- motyogja Andy.

- Ti…tudjátok? – kérdezem, kissé lecsendesedve.

- A vak is látja. Kivétel Patrick. Nem ártana erősebb szemüveg neki…- segít föl a földről Pete.

- Kérlek, szépen nem mondjátok el neki! Biztos boldog Norával. És…én…ennek örülök. Ha ő boldog, én is…- a végén elcsuklik a hangom.

- Biztos lehetsz benne, hogy el fogjuk neki mondani, hogy ne legyen ekkora seggfej…- mind a hárman dühösek Patrickre, aki most éppen nagy vidáman, Norával hempereg abba az ágyba, ahol engem többször is megcsókolt… .

- Ne! – mordulok rájuk – Felejtsük el, oké? Én…majd túl leszek rajta. – élesen beszívom a levegőt – Ne haragudjatok rá. Mintha ez meg sem történt volna. Nem bőgtem miatta, a konyha közepén, oké? – fújom ki az orrom, ami simán leverne egy trombitát. Bólintanak.

- Ha neked így jó lesz…de azért finoman tehetünk célzást, hogy egy barom volt? – néz rám Joe. Nevetve bólintok. Úgy döntök, elkezdek palacsintát csinálni. Reggelire. Sofi óta, rászoktunk a reggeli tévézésre, bát így gyerek nélkül, nem mesét nézünk (én legalábbis nem…). Mindössze egy fehér póló, és egy bugyi van rajtam. Hajam lazakontyban. Meglátja mit vesztett. Bő egy óra múlva, lépteket hallok a lépcső felöl. Jön a szerelmes pár… . Közömbösséget próbálok tettetni, ami inkább gyűlölködésbe csap át… . Reggelit tálalok, szokásos öt főre. Patrick, Nora derekát szorongatva sétál az asztalhoz. Háttal állok nekik. Először pohárért nyúlok, majd a pulton lévő villát direkt lelököm. Mindez által a fenekem lapul, majd kerekedik. Na, jó. Ez szánalmas.

- Nem tudtam, hogy vendégünk lesz. Jó reggelt Nora. – erőltetek mosolyt az arcomra.

- Annie, szia. – hatalmas mosollyal üdvözöl. De jó lenne eltorzítani azt, pofikát… . Asztalhoz ülve, én kezdeményezek beszélgetést.

- Na, és mióta vagytok együtt…újra? – nézek rájuk színészt megszégyenítő, erőltetett mosollyal.

- Hát, lassan egy hónapja. – vigyorog Nora. – Miután Sofit elvitték, eléggé maga alatt volt Patrick, és hát rengeteget beszélgettünk, nevettünk, aztán…- mosolyodik el. Igen, tudja, hogy tudjuk, jött a csók. Patrick halványan elmosolyodik, megszorítja Nora combját. Sebmentes, hosszú combját. Enyémmel ellentétben, ami kék-lila foltok éktelenkednek, illetve magasságomból adódóan, rövidek.

- Értem…- szívom be az alsó ajkam. Remegő kezekkel nyúlok a villámért, majd egy kis adag palacsintát nyomok a számba, miközben ők, szembe velem, szerelmesen enyelegnek. A gyomrom apróra szűkül, a sírás fojtogat. Háromszor találkoztam ezzel a nővel. Kimért, illedelmes volt. Most pedig, mint egy szerelmes tini lány… . Ezt teszi Patrick a nőkkel… . Ők állnak föl először az asztaltól.

- Nem baj, ha birtokba vesszük a fürdőt? – kérdezi Nora mosolyogva, Patrick kezét szorongatva. Én akarom azt a tökéletes, puha keze szorongatni.

- Nem. De akkor az alsót. – mondja Pete rájuk se nézve. Együtt tűnnek el.

- Azt hiszem…én most lezuhanyozom. – állok föl az asztaltól én is.

- Hé! – szól utánam Pete – Jól leszel?

- Persze. Miért ne lennék? – bólogatok erőltetett mosollyal. A víz varázserővel bír, az biztos. Némán folynak a könnyeim, majd a vízzel együtt tűnnek el a lefolyóba. Kellemes ez a meleg víz. Vele kellene itt állnom. Mikor biztosra tudom, hogy a könnycsatornáim elapadtak, elzárom a vizet. Apró sort, fehér ujjatlannal, alatta fekete csipke melltartó, ami teljesen kilátszik oldalt, és a fehér miatt elől és hátul is. Se cipőt, se zoknit nem veszek. Hajam hullámokban ömlik a vállamra. Sminkelni nem nagyon szoktam. Elmegyek Patrick hálója előtt. Undorodva pillantok az ágyra. A srácok nincsenek a nappaliban, mint szokásosan, csak a gerlepár. A kanapén enyelegnek. Csak ülök és nézem őket. Pontosabban csak magam elé bámulok. Menj oda, és mond meg nekik az igazat. Jé, az angyali énem. Onnan tudom, hogy a hangom kedvesebbik változata cseng a fejembe. Patrick nem engem szeret, hanem azt a barnát. A másik barnát, mivel én is barna vagyok. Ez…leveszi a pólóját.  Nora félmeztelen. Elhányom magam… . Konyhába sietek, bevágom a hűtő ajtót, az üvege hangosan csörögnek benne. Felkapják a fejüket. Látom, ahogy a ribanc visszaveszi a felsőjét. Jaj, ilyen csúnyán hívjam Patrick boldogságának forrását? Igen. Mondja az igazi énem. Aki helyre rak, bármi is legyen. Egyenes háttal fogom végig nézni, akár az esküvőjüket is. Egy pohár narancslével, halál nyugodtan ülök le a kanapé másik felére. Bekapcsolom a tévét, majd nézni kezdem. Furcsállva néznek rám.

- Nekem nincs saját szobám, egyesekkel ellentétbe, sajnálom. – motyogom a pohár szélét a számhoz nyomva.

- Szerintem…én most hazamegyek. – kel föl a kanapéról Nora.

- Rendben. – Patrick fel kell, az ajtóhoz kíséri. Szemem sarkából látom, ahogy kis híján felzabálják egymást az ajtónál… . Patrick visszatér, leül mellém.

- Ez mégis mi volt az előbb? – motyogja idegesen.

- Mi? – rá se nézek, teljesen közömbös vagyok.

- A beszólásod. Ennyire zavar, hogy összejöttünk?

- Engem? Miért zavarna? – nevetek rá hitetlenül. – Boldog vagy, ennek örülök. – kedvesen rámosolygok.

- Akkor barátok maradunk? – mosolyog vissza rám.

- Azok. – bólintok. Közelebb csúszik, majd bénán átölel. Egyszerre gyűlölöm és imádom ezért a tettért. Isten, de jó érzés…ezek a karok szorongatták nem rég Norát. Szinte ellököm magamtól Patricket – Bocs…- motyogom, erőltetett nevetéssel. Üveges szemmel bámultam a tévét, közben eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha most megcsókolnám. Vajon ellökne magától? Vagy visszacsókolna, mert igazából engem szeret és nem Norát! Valószínűleg, az első történne. De mi van, ha…

- Annie! Jól vagy? – néz rám kérdően Patrick.

- Ja, persze, igen! Csak…öm…nem itt jártam…- nevetek föl kínosan.

- Azt látom…- elragadó fél mosollyal néz rám. Kicsit…tovább bámulom, mint kellene. Mikor már kezdene kínossá válni, az eddig emeleten lévők is csatlakoznak a társaságunkhoz.

- Meg…beszélhetnénk valamit? – nézek rájuk, majd felpattanok – Mondjuk a konyhában. – konyha pultnál állok meg legközelebb. Kérdően néznek rám – Amit reggel mondtatok…amikor lejöttetek…tényleg örültetek volna, ha én és Patrick…- suttogom. Egyszerre bólintanak.

- Már régóta tudjuk, hogy szereted, és eddig úgy tudtuk, ő is téged…- Joe szavai, villámcsapásként érnek. Szeret?

- De úgy látszik, egy seggfej, és inkább az választja helyetted…- néz hátra a semmit sem tudó Patrickre, Pete.

- Ezek szerint…nem igazán kedvelitek. – mosolyodok el.

- Nem. – rázza a fejét Andy. – Egyáltalán. – halkan felnevetek. Ezzel egyetértünk. Olyan érzés, mintha csak négyen maradtunk volna. Patrick teljesen más világban jár.

- Ahhoz képest, hogy az az egy hónappal ezelőtti vita, azért volt, hogy én ne álljak közétek…- pillantok föl Petere – Nora, inkább közétek állt. Sőt. Közénk.

- Miben lehet olyan jó az a nő…- amint kimondom, egyszerre röhögünk föl. Hát…van egy tippünk – Bah…rosszul vagyok a gondolattól is…- motyogom lelombozódva. Mielőtt megjön, nincsenek ilyen hirtelen hangulatingadozásaim. Hirtelen rám tör a szeretetéhesség. El kellene mennem egy orvoshoz ezzel… . Hirtelen átölelem őket. Pontosabban azzal próbálkozom. Nevetve összébb mennek, hogy át tudjam őket karolni. Enyhén elemelnek a földtől.

- Bocsánat, hogy megzavarlak titeket, de Nora hívott…

- Igen, mert a barátnőd. Az lenne a meglepő, ha nem hívna…- szólal meg Pete. Visszatartom a nevetést.

- Végig mondhatnám? Kösz. Azt szeretné, hogy koncertezzünk náluk. – döbbenet ül ki az mindenki arcára. Még az enyémre is.

- Szerintem…sikerülne nektek. – szólalok meg elsőnek – Úgy értem…ha esetleg féltek tőle, hogy nem fog menni…

- Miért félnénk? – néz rám Patrick felvont szemöldökkel. Látszik, hogy nem tetszik neki, amit mondtam.

- Tudod, ezt a drága barátnőd mondta még egy hónapja, nem én találtam ki. – mordulok rá. Orvost, kérem orvost!

- Megpróbálhatjuk. – kapja föl a fejét Joe. Egyetértően bólogat Pete és Andy is.

- Juj, de jó! – ugrándozok tapsikolva. Fejben, már a ruhám tervezgetem a koncertre. Viszont, egy fontos dolog, még mindig nem tisztázott – A barátnőd, esetleg nem mondott valamit a háborúról? – nézek rá kérdően.

- Már tárgyalnak. Ez egy hosszabb idő, Annie. – teljesen úgy mondta, mintha egy idióta lennék. Vagy egy kisgyerek.

- Hallod, fogd már vissza magad egy kicsit! Annie jót akar, mindenkinek a drága barátnőddel ellentétben! – csattan föl Pete.

- Ő is jót akar! Ha nem akarna, nem szervezkedne! – kiabál vissza Patrick.

- Jaj, hagyjad már! Ha Annie, nem mondta volna neki, leszarná!

- Utáljuk, a barátnőmet nap van? Szánalmas, ahogy véded őt! – bök rám, mint egy tárgyra.

- Ők legalább foglalkoznak velem. – kiabálok rá, majd erőből a pultnak lököm, és kiviharzom a kertbe. Egy hónap alatt, sikerült egy új asztalt szerezni, székekkel, ezért, van hova ülnöm. Olyan szívesen felpofoznám…Norával együtt. Ez a liba, teljesen elveszi az eszét…hol van az én édes Patrickem, akibe beleszerettem?

- Annie. – oh, az emlegetett szamár… - Én…bocsánatot akarok kérni. Nem úgy értettem, és sajnálom, hogy az utóbbi időben elhanyagoltalak…- oké, ez most teljesen bekattant? Leül a mellettem lévő székre. Bűnbánóan néz a zöld szemeivel. Nem lágyíthat el. Mennyire megtörte a sziklaszilárdságom, mióta itt élek…előtte, a lázadóknál nem sírtam soha, itt meg…heti program lett. Ezen sürgősen változtatnom kell.

- Egy hónappal ezelőtt, megcsókoltál. – csak ennyit mondok. Szó nélkül bemegy. Kezd olyan lenni az életem, mint egy nyálas romantikus film…pfúj… . Edzeni akarok. Futni, verekedni. Berohanok a házba, majd az emeltre. Még mindig Patricknél vannak a ruháim. Ezen muszáj, hogy változtassak… . Kidobálom a szekrényből mindet, amiket egyébként ők szereztek nekem, majd a fürdő pakolom, a törölközős szekrénybe. Ha már saját szobám nincs… . Gyorsan magamra kapom a farmerom, bakancsom, hozzá egy ujjatlant, majd lófarokba fogom a hajam. Nem mintha nem lenne kényelmesebb ruhám sportoláshoz, de a régi edzésre van most szükségem.

- Elmentem, majd jövök. – szólok oda nekik hanyagul, és már kint is vagyok. Futni kezdek. A régi hely felé. Adrenalin, izgalom, boldogság szabadul fel bennem. Bár a régi életem rossznak tűnt, de igazából nagyon is jó volt. Szabad lehettem, már amennyire ezen a világon szabad lehet az ember. Kifulladásig futok, majd a réthez érve, belevetem magam a fűbe. Nevetve gurulok métereket. Kiterülve bámulom az eget. Bár felhő lehetnék. Ők tényleg szabadok. Csak lebegnek az égen, ha beszélni tudnának, biztos a „felhőtlen” boldogságról áradoznának. Én meg nekik a földi életről. A borzalmakról. Az óra pörög, már sötétedik, mikor hazafelé sétálok.

- Egy lázadó! – üvölti mögöttem valaki. Na, Annie, most fuss. A régi emlékek mosolyt csalnak az arcomra. Az adrenalin megnő, ezzel párhuzamosan, a gyorsaságom is. Szinte repülök hazáig. Hihetetlen milyen sokan vannak ezek, hogy még nem tudják, ki vagyok… . Kóddal nem szórakozok a kapun, szimplán bemászok.

- Bocs srácok, itt lakom! – kiabálok hátra nekik nevetve. Vihogva esek be az ajtón.

- Veled meg mi van? – mosolyodik el Pete.

- Futottam egy jót, de hazafelé fogócskáznom kellett néhány őrrel. – nevetve huppanok le a kanapéra.

- Hülye vagy. – nevet Andy – Megölhettek volna.

- Tudom. Lázadónak néztek, szóval…- vonom meg a vállam mosolyogva – Ha nem bánjátok, én most megfürdök, mert a mezőn nem takarítanak, és kissé koszos lettem. – erővel megtelve futok föl az emeletre. Gyorsan vetkőzöm, majd vizet eresztek. Fürdés, hajmosás, szőrtelenítés, arckezelés. Talán egy órát a fürdőben töltök. Tisztán illatosan libegek be a nappaliba, bugyiba és pólóba. Beszélgetésből leszűrve, lecsillapodtak a kedélyek. Patrick újra normális. Jé, ma nem találkozott Miss Tökéllyel, és máris barátságosabb. A régi Patrick, akibe (sajnos) beleszerettem. Az este nyugodtan telik. Éjfél felé, mindenki bevonul a saját kis szobájába, én pedig a nappaliba maradok. Még a tévét bámulom. Patrick ereszkedik le mellém. Szemüveg van rajta, haja szokásos, kissé kócos, amilyen este szokott lenni. Pizsamában van, ő is.

- Ennyire hiányzik a barátnőd, hogy nem bírsz aludni? – kérdezem mosolyogva, mintha csak egy baráti poén lenne… .

- Talán. – komoly az arca. A torkomba fájdalmas gombóc keletkezik – Jó volt vidámnak lenni, miután hazajöttél. – mosolyodik el.

- A futástól, újra megerősödtem. – húzom ki magam, ezzel utalva arra, hogy nem tud megbántani mostantól. Nem hiszem, hogy ez menni fog… .

- Azt látom. – nevet föl. Az alsó ajkába harap, majd rám néz – Nem jössz ide? – nyújtja felém a kezét. Hitetlenül meredek rá.

- Menj föl, és aludj. Ha nem tudsz, hívd föl Norát, hogy jöjjön át. – próbálok kedves maradni, de nem igazán megy. Szóra nyitja a száját, de visszacsukja. Feláll, majd felmegy. Helyes. Bár minden porcikám mozdult, hogy a karjába legyek, de nem tettem. Az edzés, nem csak a testem edzi, hanem a lelkem is… . Elégedett, mégis fájdalmas sóhajjal kapcsolom ki a tévét. Takarót magamra terítem, majd lehunyom a szemem, és várom az álmot…