2015. március 11., szerda

~9.

Számomra idegen éjjeli szekrényen kezdek kutakodni, valami eszköz után, amin meg tudom nézni az időt. Reggel kilenc óra. Lustán dőlök vissza, hasra fordulva. Egy kéz simít végig gyengéden a hátamon. Elmosolyodom, majd a bal oldalamra fordulok, a gyönyörű kék szemeket keresve.
- Jó reggelt. – mosolyog rám édesen, majd közel hajolva egy puszit nyom a számra.
- Hm, szia. – nyöszörgöm mosolyogva – Kellene egy fejfájás csillapító…- ásítok.
- Van, kint a fürdőbe azt hiszem. – kúszik közelebb hozzám – Tudod min gondolkoztam? Ha ti lányok, így hason fekszetek…nem fáj?
- Nem. – nevetek föl – Csak összenyomódik. – kuncogok.
- Én sajnálnám a helyetekbe…- sóhajt föl, mintha csak szomorú lenne. Elmosolyodom, majd végig húzom a mutatóujjam a mellkasán, le a hasáig. Minden egyes kockáját körbe rajzolom.
- Haza kellene mennem. – biggyesztem le az ajkam, még mindig a hasát simogatva.
- Nem kellene. Maradj még. – húz magára.
- Nem. – hunyom le a szemem. Végig simítja a gerincem vonalát, egészen a fenekemig, majd vissza.
- De. – suttogja a fülembe.

Reggelivel együtt, két óra alatt sikerül összeszednünk magunkat, hogy elinduljunk. Logan a kapuig kísér.
- Nagyon jó volt a tegnap este. – suttogja közel hajolva az arcomhoz, majd megcsókol – És a reggel is. – újabb csók, ami már jóval hosszabbra sikerül.
- Ez csak egy alkalom volt, vagy…- nézek föl rá, mikor elszakad az ajkamtól.
- Nem tudom. – sóhajt – Szerdánként mindig ott vagyok, és…- vesz elő egy papírt – a telefonszámom. – csúsztatja be a mellem közé. Nevetve szedem ki a ruhából, és a kezembe fogom.
- Köszönöm, a szerdát pedig észben tartom. – vigyorgok rá, majd lábujjhegyre állva megcsókolom. Fenekemnél fogva tart föl, hogy elérjem az ajkát. Negyed óra után, sikerül is hazaindulnia. Szokásomtól eltérően vidáman sétálok be a házba.
- Sziasztok. – lépek be nappaliba, ahol Pete, Andy és Joe ülnek. Patrick azonnal felém kapja a fejét, a barátnőjéről, akivel a konyhába „főznek” (vagy sütnek…amilyen házias mindkettő, nem lehet tudni).
- Szia. – köszönnek egyszerre.
- Milyen vidám valaki…- mosolyog rám Joe.
- Nem kell hozzászokni…- kuncogok. Kezemből a földre ejtem a magassarkúm, majd leülök a kanapéra, oldalra húzott lábakkal.
- Logan, ugye? Jó fejnek tűnik…- mosolyog rám Pete.
- Az. – mosolyodok el, a jobb kezemmel támasztva a fejem. Tegnap este, és a ma reggel emlékei keverednek a fejembe. – Na, és ti? Sikerült beszervezni három lányt? – nevetek.
- Igen, ha tudni akarod sikerült. – nevet föl Pete – De most komolyan…találkoztok még Logannal? Egyszer jó lenne rendesen is beszélni vele.
- Minden szerdán a bárban van, és megadta a telefonszámát. – nyomom a kezébe a kis darab papírt, amit az első, általa használt helyről szedek ki. Kérdően néznek rám. – Ő rakta oda, nem én! – teszem fel védekezően a kezem – Megyek, átöltözöm, valami kényelmes ruhába.
Fekete melltartóm után kutatok már napok óta, de még mindig nem jártam sikerrel…talán Patricknél maradt? Legnagyobb szerencsémre üres az emelet, így nem okoz fennakadást senkinek, hogy félmeztelenül sétálok át a szobába. Igazából…nem is gondoltam végig, hogy akár lehetett is volna valaki az emeleten… . Viszont, meg lett a keresett tárgy, amit magamra is kaptam gyorsan. Az öltözködést tovább folytattam az említett helyiségben. Milyen régen jártam már itt…az ágyra még mindig nem tudok ránézni undor nélkül… . Indulni készülnék, de meg rettenek, ugyanis Patrick az ajtófélfának dőlve áll, és néz.
- Te…mit keresel itt? Meg amúgy is, mióta nézel? – kérdezem fennhangon.
- Tudtommal, ez még mindig az én szobám. – húzza félmosolyra a száját. Nem, nincs hatással rám. – Nagyjából mióta bejöttél.
Felvonom a szemöldököm.
- Barátnőd nem zavarja ez? – kérdezem gúnyos mosolyra húzva a szám.
- És a barátod, hogy velünk laksz? Nem hiszem, hogy szentnek hisz…
- Nem a barátom, és nem, nem zavarja. Igazából nagyon jól elbeszélgetett a többiekkel…- vigyorgok rá.
- Aha…- mosolyodik el gúnyosan, majd kimegy. De jól esett ez…ráadásul én nyertem ezt a rövidke szócsatát. Győztes mosollyal sétálok le az emeltről, de megtorpanok.
- Mégis miért voltál fönt nála? – kérdezi pattogóan Nora.
- Mert felmentem beszélgetni! Mi baj van ezzel? – hallatszik, hogy már nagyon unja Norát. Vajon máskor is piszkálja miattam?
- Már mondtam, hogy ne beszélj vele! – förmed rá, fennhangon – Nem igaz…- mérgelődik, inkább magában.
- Együtt lakunk Nora, nem tudok nem beszélni vele, se elkerülni!
- Akkor költözzön el, vagy mit tudom én! A kis hárpia, biztos közénk akar állni…
- Nem fogom elköltöztetni, és nem értem ezt honnan veszed. Sose mond rólad semmi rosszat! – oh, Patrick, naiv vagy… . Én csak „ribancnak” hívom… .
- Jó, legyél vele! Látom, ő fontosabb számodra, mint én!
Ez milyen hisztis.
- Nem mondtam ilyet, hogy fontosabb, oké? A barátom. Nagyon jó barátom.
- Azt hittem, az Pete.
- Is. Figyelj, mi öten barátok vagyunk, te a barátnőm vagy. Nem tudom, mit kell ezen ennyit problémázni…
- Nem problémázok, csak…
- Ha neked attól jobb, hogy nem beszélek vele…
- Nem jobb. Ez amolyan „utasítás” ha úgy tetszik. Na, megyek. Szia. – cuppanásból gondolom, hogy megcsókolta. Ajtócsapódásra jelennek meg mellettem a fiúk. Kezemmel visszatartom őket.
- Nora, teljesen uralkodik Patrick felett…- suttogom – Most hallottam, hogy beszél…megtiltja neki, hogy velem beszélgessen! – nézek rájuk elképedve.
- Igen, tudjuk. Ha ekkora seggfej, hogy nem dobja ki, akkor vessen magára. – vonja meg Pete a vállát.
- Próbáltuk neki magyarázni, hogy ez a nő, egy hisztis hárpia, de csak veszekedni kezdett velünk, hogy ne beszéljünk így a barátnőjéről. – magyarázza a falnak dőlve Joe.
- Nem lehet, hogy…sakkban tartja? Mármint…magához láncolja valamivel, esetleg megfenyegette…
- Már össze se kellett volna jönnie vele, eleve. Nagy fiú, ha akar, kitalál valamit.
- Ti most egyébként össze vagytok veszve? – kérdezem furcsállva.

- Nem, csak már nagyon unjuk, ezt a nőt. Mindenkinek dirigál, hisztizik, okoskodik…azért…kíváncsi lennék, hogy az ágyba is ilyen-e…- kelleténél hangosabban kezdünk vihogni Andy frappáns gondolat menetén, aminek a következménye az lett, hogy a szerencsétlen Patrick megjelenik a lépcsőnél…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése