1. Költözés napja

Augusztus 1. Csütörtök

Vidámsággal feltöltve ébredtem. Az utolsó reggelem Magyarországon! Nem mintha nem szeretnék itt lakni, de azért na...Amerika! Meg persze hogy végre nem kell azokkal a gyökerekkel egy légtérbe lennem, akiket az osztálytársaimnak kellett hívnom, egy évig! De szerencsére már vége! Ezekkel a gondolatokkal sétáltam végig az üres szobámon a szintén üres fürdőig, ahol zuhany után kifésültem méz szőke hajam, és feltettem egy párvonásnyi szempillaspirált. Végül pedig felöltöztem a tegnap kirakott szettembe , amihez ugye társul a szemüvegem. Hát igen. Ez vagyok én. A szemüveges stréber, aki egyet lép és elesik vagy neki megy valaminek/valakinek. Egyébként hozzá teszem hogy most hajnali négy óra van...elvileg nemsokára indulunk, és ottani idő szerint dél körül érünk oda.
-Jó reggelt!-köszöntöttem a pakolászó szüleim mosolyogva.
-Szia! Összeraktál mindent?-kérdezte anya körbe nézve a konyhába.
-Igen!-sóhajtottam a konyhapultra ülve.-Apa mit csinál?-kérdeztem felvont szemöldökkel nézve a nappaliban föl-alá járkáló, telefonba magyarázó apukám.
-Az új főnökével beszél!-mondta nevetve.
-Ezek az amerikaiak nem tudnak érhetően magyarázni?-horkantott fel, majd egy "Elnézést Mr. Park! Figyelek!"-kel újra bőszen hallgatni kezdte a telefonba beszélő embert.
-Mi baja van apának?-kérdeztem nevetve.
-Állítása szerint az amerikai angol kiejtés borzalmas, és alig lehet érteni mit magyaráznak, mert úgy hadarnak!-sóhajtott mosolyogva anya.
-Oh!-kuncogtam.-Akkor apa el van! És te...hogy vagy?-kérdeztem elhúzva a szám.
-Hát...fogjuk rá!-mondta keserű mosollyal.-Nehéz lesz itt hagyni Magyarországot. Itt nőttem föl, itt van minden rokonom és barátom...-mondta bánatosan.
-Megértem!-mondtam át ölelve.
-És te?-kérdezte rám nézve.
-Hát...barátaim nincsenek, ez a 16 év nem olyan sok idő, bár furcsa lesz! De igen...a rokonok hiányozni fognak!-mondtam félmosolyra húzva a szám.
-Biztos fogsz találni barátokat!-nyomott puszit homlokomra.-Meg egy fiút...-mosolygott.
-Jaj, anya!-forgattam a szemem.
-Mit jaj anya? Ne legyél már ilyen pesszimista Virág!
-Jó na!-mondtam nevetve.
-Lányok! Indulhatunk!-lépett be a konyhába apa.-A lakás elrendezve, nemsokára a cuccaink is megérkeznek!-mondta.
-Rendben! Akkor minden meg van?-kérdezte anya.
-Igen! És a taxi is itt van!-bólintottam.
-Hát akkor...viszlát ház!-nézett körbe apa, mire felnevettünk. Fél ötre a repülőtéren voltunk, ötkor becsekkoltunk, majd vártunk... . Unalmas másfél óra után végre beszállhattunk a gépbe, ami negyed hétkor elindult. Sikeres két óra repülőgép út után negyed nyolckor ott voltunk (ugye ez ottani idő szerint), majd újabb unalmas másfél óra után indulhattunk Amerikába. Nem vagyok egy szenvedő típus, de egy és fél könyv kiolvasása után már jó ötletnek tűnt kiugrani a gépből...és még utána is maradt négy óra az útból, így hát az Atlanti-óceán bámulásának megunása után az alvás mellett döntöttem, amivel hála az égnek elment az idő, mivel már csak akkor keltett föl anya, amikor be kellett kapcsolni az öveket a leszállás miatt. És ide értünk. Chicago Amerika. Egy másik kontinens. Táskám a vállamra akasztva izgatottan sétáltam ki a repülőből. Miután megkaptuk a csomagjainkat és elintéztünk pár dolgot végre kisétálhattunk az előcsarnokba, ahol egy férfi várt minek (?). Apa munkahelye sofőrt küldött értünk (!!!), hogy biztos épségben érkezzünk meg a kapott lakásba. Bemutatkozás (ami természetesen angolul történt), végre megszabadulhattunk a repülő tértől... . Őszintén csillogó szemekkel léptem ki az ajtón. Már itt is nagy volt a nyüzsgés, és még ez nem is a belváros! Mindenfele autók, rohanó emberek, felhőkarcolók! Ide-oda kapkodtam a fejem és félfüllel hallgattam a sofőrünk, aki Chicago-ról magyarázott. Egy álmom vált valóra azzal, hogy az Egyesült Államokba lehetek! Imádom minden egyes részével együtt! Mikor decemberben megtudtam hogy augusztusban jövünk teljes erőmből ráfeküdtem az angolra, és abból is inkább az amerikaira, szóval most...elég jól megy. Egy jó kis dugóba keveredtünk, mivel pont munkaidőbe érkeztünk. Egyébként a lakás majdnem a külvárosban így ide is sokat kellett utaznunk. Egy két emeletes három lakásos ház előtt álltunk meg, ahol már rajtunk kívül a bútorszállító is ott volt. A két újdonsült szomszédunk is kijött az érkezésünkre. Egy idősebb házaspár, akik állításuk szerint soha sincsenek szinte itthon, mert folyton utazgatnak. A másik szomszéd egy fiatal házaspár, aki nem rég költöztek ide, de mivel mindketten chicagoiak, ezért felajánlottál, hogy megmutatják a várost. A vendég szeretet enyhe kifejezés, mivel még rengeteg mindent meg kellett csinálnunk, de ők már hívtak hogy menjünk együnk valamit meg beszélgessünk. Ez miután kedvesen visszautasítottuk végre bemehettünk. Az ajtón belépve rögtön az előszobába érkeztünk meg, amiből egyenesen nyílt egy pici előtér szerűség. Innen baloldalt az amerikai konyhás nappali (egyébként egy boltívvel volt elválasztva), jobb oldalt a fürdő és anyáék szobája, egyenes pedig az enyém egy saját (!) fürdővel. Két villany is található benne, egy rendes nagy, és egy színes hangulatvilágítás. Balra van egy kis falrész, amin a hullámtükröm van és ennek a másik oldalán a szekrényem. Szembe pedig egy kis emelvény, és ezen az ágyam. Az ajtónál jobbra felé bal saroknál az íróasztalom, jobb sarkon a fotel egy állólámpával és e kettő között két könyves polc ahova a rengeteg könyvem fog kerülni. Egyébként nagyon hangulatosan van megcsinálva az egész. Színes vidám. Az ágyam fehér baldachinos (!!), rajta pedig pár darab színes párna.
-Na, Virág! Hogy tetszik a szobád?-kérdezte anya izgatottan miután kiléptem az ajtómon.
-Nagyon jó! Köszönöm!-ugrottam a nyakába, mivel ő rendezte be nekem, mikor még nyár elején kijöttek megnézni a lakást.
-Dobozaid felhozták! Bent vannak a nappaliba!-mondta anya, majd sarkon fordult és kilépett a bejárati ajtón. Költözés előtt közvetlen kidobáltam a fölösleges kacatjaim, ezért mindössze három doboz volt az enyém, amiket nagy nehezen becipeltem a szobámba a két bőröndömmel együtt, amiben a ruháim voltak. Kettő órán keresztül pakoltam és rendezkedtem. Hozzá teszem kisebb sérülésekkel meg is úsztam ezt, mivel székre állva próbáltam felszerelni a függönyöm ahonnan szokásomhoz hívően lezuhantam..., aztán a szekrényem tetejére próbáltam felrakni egy dobozt, ami szintén nem sikerült, mivel túl magason volt az én 160 centimhez és a fejemre esett az egész. Mind a kettőt anya oldotta meg végül. Fél négyre szinte teljesen kész volt a lakás, csak a kisebb használati tárgyak maradtak ki, mint például tusfürdő, főszerek meg persze a hűtő is üresen állt. Barátságos szomszédaink elvittek minket a közeli szupermarketbe, mivel kocsink egyenlőre nincs. Nagyjából a fél üzletet hazavittük. Minden szükséges és szükségtelen ételt meg vett anya, Greta segítségével (Greta a fiatal házaspár egyik tagja, Tom pedig a másik), mert számunkra ismeretlen márkák terítették be a polcokat. Amíg ők nagyban vásároltak apa és Tom szintén elcsevegtek néhány termékről, ami őket is érdekel például az itteni szerszámokról (?). Egyik fél beszélgetése sem érdekelt, ezért inkább felfedezésre indultam. Jártam a smink részlegen ahol beszereztem számomra ismert dolgokat, mint például ez Eos ajakbalzsam, tusfürdő, kézkrémet illetve Essie körömlakkot. Ruháknál is körülnéztem, ahol talált egy tündéri, virágos pörgős szoknyát. Az evést és az ivást se elfelejtve beszereztem egy doboz Oreot és Arizona teát. Ezek a márkák amik általam leginkább ismertek és innen Amerikából származnak, és hát...egy ideje kiakartam őket próbálni.
-Visszajöttem!-mosolyogtam anyára és Gretara, akik már a húsos pultoknál jártak.
-Azt látjuk! És mi ez a sok cucc?-kérdezte anya a kosárban lévő gyűjteményt szemlélve.
-Hát szóval...ezek szeretném meg venni!-mondtam, mire Greta felnevetett.
-Furcsálltam is volna, ha ezek nem gyűjtöd be!-mosolygott rám.
-Miért? Ezek miért olyan különlegesek?-kérdezte anya elindulva.
-Hogy is magyarázzam el...-gondolkodott el.-kamasz lányod, valószínűleg sűrűn járja a Youtube-ot, ahol vele korú, néha nagyobb, néha kisebb lányok csatornát vezetnek, ahol ezek a márkák sűrűn feltűnnek!-magyarázta.
-Ó! Most már mindent értek!-mondta anya nevetve.-Hát...akkor nem állok az utadba!-mondta, miközben a kosárba szórtam az általam összegyűjtött dolgokat. Ezután velük együtt indultam útnak. Greta szinte végig beszélt él mesélt. Milyen helyek vannak itt, ahova érdemes betérni, akár étterem, kávézó (Starbucksot sem hagyta ki bár azt mind a ketten ismertük), ruhaüzlet...stb. De mondta hogy holnap ha szeretnénk elvisznek minket várost nézni, amibe természetesen bele egyeztünk. A pénztárnál apáék is visszacsatlakoztak hozzánk, akik szintén összebarátkoztak. Öten voltunk, mindenkinek két keze van ugye...az egy dolog, hogy a bevásárlókocsi tele volt szatyrokkal, de mindenki kezében volt egy-egy pluszba. Hazaérve szintén rendezkedni kezdtünk... . Este nyolckor sikerült beüzemelni az újonnan kapott Macbookom (mi más is lenne...), mivel az otthoni már totálkár volt. Szobámba zárkózva tanulmányoztam a gépezetet, amit sokkal nehezebb volt kezelni, mint gondoltam. Kilenc órakor befejeztem egy kicsit hogy lezuhanyozzak az új fürdőmben. Pizsimet felvéve újra a kezembe vettem a gépem és folytattam amit abba hagytam. Egy óra magasságába kikapcsoltam és úgy döntöttem belenézek az itteni adókba. Az ágyamba bújva kapcsolgatni kezdtem a tévét. Az MTV-n állapodtam meg ahol valami borzalmas valóság show ment. Fél órán keresztül bírtam rombolni az agysejtjeim, de mikor érezni kezdtem az IQ csökkenését inkább hagytam és kikapcsolás után elaludtam...