-Jaj, olyan mindegy hogy hány évesek vagyunk! És én nem nagyképű vagyok, csak van önbizalmam!-magyarázott, mintha a világ egyértelműbb dolgát mondaná.
-Pete komolyan 22 éves?-suttogtam Patricknek miután ők beszélgetni kezdtek (Alice nem zavartatta magát, ugyan úgy az ölében maradt).
-Igen! De ahogy látom, őket nem zavarja... .-vonta meg a vállát.-Nagyon összeillenek!-mondta, őket vizslatva. Hát igen... . Pete-en egy piros gatya, fekete, fehér feliratos póló, fekete-piros Supra cipő, fekete-fehér kockás öv, és mind ezek mellett fekete szemébe logó haj. Mi tagadás tényleg nagyon összeillenek.-Hidd el, nem csak külsőre, hanem belsőre is!-suttogta, miközben az éppen nagyban röhögő "gerle párra" néztünk.-Na, jó! Oké, hogy alakul a románcotok, de próbálni kéne!-lépett el mellőlem Patrick.
-Úúú, tényleg erre vártam már majdnem egy hete!-ugrott fel Alice izgatottan. Őszintén? Én már semmin nem lepődök meg vele kapcsolatban. Mind a négyen furcsállva néztek rá, mire ő értetlenül körbe nézett, majd egy vállvonással vissza ült a kanapéra. Kezdtem nagyon idiótán érezni magam, ezért leültem mellé, majd pár perc múlva el is kezdték a próbát, amire egy szó volt csak...hű. Mondanom sem kell, hogy Patrickbe még jobban beleszerettem, Alice végig énekelte az egészet, ezért neki sem volt ideje figyelni az ájulás közeli állapotomra. Nagyjából öt szám után pihenőt tartottak.
-Húúú nagyon jók vagytok!-ugrott a nyakukba (??) Alice. A reakcióján először ők is meglepődtek, de utána természetesen visszaöleltek. Hát igen. Ő az én őrült barátnőm.
-Igaza van!-mosolyogtam.-Nagyon jók vagytok!
-Hát köszi!-nevetett Patrick.
-Egyébként...honnan van az a póló?-fordult Pete Alice felé.
-Ház izéé...volt egy piros pólóm, arra rányomtattam a feliratot és a tigrist.
-És mért pont tigris?-nézett rá kérdően Joe.
-Nem tudom...csak úgy!-mondta nevetve a vállát vonogatva. Tíz perc szünet után újra zenéltek (új számokat is hallgattunk, amik még Alice-nek is újak voltak, de persze azonnal a kedvencei lettek), majd megint szünet. Hosszabb szünetet egy óra után tartottak, és mivel mindenki éhes lett következett a pizza rendelés. Míg vártunk a vacsoránkra (hat óra volt, mikor rendeltünk) én kiültem a hátsó kert felőli teraszra. Egy ócska, fehér kerti széken üldögéltem pokróccal a hátamon (pulóver híján...), mikor Patrick megjelent.
-Szia!-mosolygott, mellém húzva egy másik rozoga széket.-Fázol?-kérdezte.
-Nem annyira.-vontam meg a vállam.-Meleg a pokróc!-hát...ez nagyon érdekes téma tényleg... .
-Figyelj...igazából azért jöttem, hogy megbeszéljük ezt a dolgot ami kettőnk között van...-kezdett bele idegesen. Egy régen várt beszélgetés.-Szóval...mint mondtam tisztázatlan a kapcsolatunk...és jó lenne tudnom, te mit érzel irántam...-sóhajtott. Nem tudtam mit csináljak. Várja a válaszom. Féltem, hogy ki fog röhög ha elmondom mit érzek, vagy ha esetleg elmondom és...ő is akkor csak kihasználna. Erre szokták mondani, hogy amíg nem próbálom meg, nem fogom tudni.
-Én...azt hiszem...beléd szerettem...-nyeltem nagyot.
-Oh!-mosolyodott el.-Az a vicces...-nevetett fel.-hogy azt hiszem...én is!-vonta meg a vállát. Úristen. Oké, tudtam hogy érez valamit irántam, dehogy tényleg szerelmes lenne belém...na azt nem gondoltam volna... . És akkor most hogyan tovább? Járni fogunk? Aztán boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Mert azt nem hiszem... .
-Szóval...akkor most mi lesz?-suttogtam megtörve a csendet.
-Hát...-fordította oldalra a fejét.
-Kicsit...nem lenne ez korai? Úgy értem...még nincs két hete sem hogy ismerjük egymást...szerintem ezt még nem kellene...jó lenne...megismerni egymást.-motyogtam idegesen.
-Rendben ahogy te szeretnéd!-bólintott.-De...így sokkal könnyebb lesz nekem is, hogy tudod mit érzek...-simította meg a karom, amitől kirázott a hideg.-és örülök te is ugyan azt érzed irántam!-mosolyodott el kedvesen.
-És a csókkal mi legyen?-kérdeztem kicsit felbátorodva.
-Amit szeretnél.-jelent meg kaján vigyor az arcán. Lassan fölálltam, majd beleültem az ölébe. Minden mozdulatomat követett a szemével... . Először az agyam és a szívem veszekedtek, de aztán közős döntésből adódóan erőre kaptam, ahhoz hogy a szájához hajolva megcsókoljam. Éreztem ahogy elmosolyodik, majd az egyik kezével átöleli a derekam a másikkal pedig beletúr a hajamba. Szerintem sosem fogok tudni mit kezdeni a kezemmel csók közben... . Most is csak simán az ölembe ejtve morzsolgattam az ujjaim... .
-Ezek szerint a csók marad!-küldött felém egy félmosolyt, amitől helyben elolvadtam.-Se veled, se nélküled kapcsolat?-kérdezte, mire vállat vontam.
-Nem, ez egy "még két hete sincs hogy találkoztunk, és szeretnélek megismerni" kapcsolat!-mondtam, mire felnevetett.
-Megjött a pizza!-kiáltott ki Pete.
-Várj!-állított meg Patrick, mielőtt fölállhattam volna. Óvatosan mozdulattal levette rólam a szemüveget, rám nézett majd vigyorogva visszatette rám.-Nem gondolkoztál a kontaktlencsén?-kérdezte, miközben mind a ketten felálltunk.
-Hát...nem igazán...béna vagyok ahhoz hogy kezeljem...-vontam meg a vállam.
-Hidd el, megtudnád tanulni!-mondta, majd rákulcsolta a kezét a kezemre. Így mentünk be a házba, ahol már mind a négyen egy-egy szelet pizzával a kezükbe beszélgettek.
-A "lelki társak"!-nézett a kezünkre Pete, mire a többiek felröhögtek.
-Nem, ez egy "még két hete sincs hogy találkoztunk, és szeretnélek megismerni" kapcsolat!-mondta az asztalhoz lépve Patrick.
-Őő...hát mondjuk jobb mint az előző...-vonta meg a vállát nevetve. Evés közben beszélgettünk (többiek beszéltek nagy részt), és Alice túl pörgött. Nem mintha nem lenne egy soha sem kimerülő energia bomba, de most duplán pörgött. Nekem kellett a legjobban figyelnem mit hadar, mert ugye a fiúknak, eleve az anyanyelvük az angol, de nekem nem... . Oké, hogy anyanyelvi szinten beszélem, de az ilyen hadarást nehéz megérteni lássuk be.
-Aha!-bólintott először Pete. Maradék időben, már nem próbáltak, ezért beszélgettünk és persze röhögtünk (a társaságukban nem is lehet mást...). Este tíz előtt, viszont búcsúzkodni kezdtünk.
-Mennünk kéne!-húztam el a szám, felállva a kanapéról.
-Ne már! Maradjatok még!-szólt Pete, mire Alice is bőszen bólogatni kezdett (?).
-Alice, ez rád is vonatkozik! Biztos lehetsz benne, hogy este tízkor nem mászkálhatsz egyedül az utcán!-kelt fel Patrick.
-Nem is! Pete haza vinne!-bólintott szigorúan.
-Aha, na gyere!
-Ne máár! Nem akarok hazamenni!-nyavalygott.
-Pedig de!-szálltam be én is.
-Csak én érzem úgy, mintha Patrick és Virág lenne a két szülő, Alice meg a gyerekük, akit haza kell rángatni?-nézett ránk Joe felvont szemöldökkel.
-Nem. Szerintem is olyan!-bólintott Andy.
-15 éves!-mondtuk egyszerre Patrickkel idegesen.
-És? Majd hazavisszük! Hadd maradjon!
-Anyukája nem hiszem hogy örülne neki...-dobta be az adu-ászt Patrick. Na, jó ez tényleg kicsit gonosz volt...
-Kösz! Cumit nem akarsz adni a számba?!-kiabált rá Alice, elvörösödve.
-Nem kell kínos helyzetbe hozni...nem vagyunk hülyék, tudjuk hogy ez is benne van!-forgatta a szemét Pete.
-Na, jó. Nekem mindegy. Jó fej, Miss Hopkins! Nem hiszem hogy...
-Jó igen! Anya jó fej maradhatok!-vágta be a durcát... . Na, jó csak egy évvel fiatalabb nálam...nem kéne ennyire anyáskodni felette... .
-Akkor sziasztok! Alice, majd...írj!-mondtam mosolyogva.
-Oké!-enyhült meg, majd hozzám lépve megölelt.-Készülj, mert egész éjjel faggatni foglak...-suttogta mire felnevettem.
-Bírom, mikor a csajok így egymásra borulva röhögcsélnek!-hallottam meg Pete hangját.
-Jó, na!-szállt le rólam Alice.
-Sziasztok!-köszöntünk el. Búcsúzkodás után végre sikerült elindulnunk haza... . Elég csendben telt a haza felé út és mikor beszéltünk is csak egy-két szót.
-Akkor...holnap szeretnél valamit csinálni?-kérdezte Patrick mikor megálltunk a ház előtt.
-Hát...ha ráérsz!-pirosodtam el, mire felnevetett.
-Mozi?
-Rendben! És én választok filmet!-mondtam gyorsan, mielőtt valami unalmas akció filmet, vagy ijesztő horrort kéne néznem... .
-Nem, nem!-nevetett.-Horrort nézünk!
-Ne! Kérlek! Egész éjjel nem fogok tőle aludni!-motyogtam szomorúan.
-Ne félj! Majd én meg védelek!-húzott magához majd puszit nyomott a homlokomra. Olyan jó érzés, hogy mostantól ő az "én Patrickem". Még ha egyenlőre nem is járunk... . Csak majdnem.-Na, menj! Nem akarom hogy miattam szidjanak le otthon!-nyomott puszit az arcomra.-Akkor holnap!
-Oké! Szia!-mosolyogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból és elhajtott. Mivel megcsapott a hideg, szeptember esti levegő kettesével véve a lépcső fokokat rohantam fel a lépcsőn. Nappaliba még ment a tévé, biztos voltam benn, hogy apa van fent.
-Szia!-köszöntem be.
-Szia Virág! Tíz óra már elmúlt!-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Bocsánat, csak kérdéses volt, hogy Alicet haza viszi Patrick vagy nem. Nem fordul elő legközelebb megígérem!-mondtam bűnbánóan.
-Semmi baj! Tudom hogy sosem mozdulsz ki itthonról! Vagyis eddig így volt... .-mosolygott kedvesen.-És...nincs kedved mesélni kicsit Patrickről?-kérdezte. Úgy érzem megtört a jég... . Természetesen volt kedvem (róla bármikor van). Nagyjából az elejétől a végéig elmeséltem mindent, vagyis...a csókokat nem teljesen... .
-Ezek szerint most jártok?
-Hát...nem...vagyis...két hete sincs hogy ismerjük egymás...korai lenne!
-Nagyon örülök hogy így gondolkozol!-mosolyodott el.-Na, de most már menj aludni!-nyomott puszit homlokomra.
-Jó éjt apa!
-Jó éjt!
Gyors zuhany után a telefonommal a kezembe befeküdtem az ágyba, ahol Alice azonnal rám írt... . Egyébként majdnem közvetlenül utánunk Joe és Andy is hazamentek, és ők maradtak ketten Pete-tel. Fél órán keresztül kellett az olvasnom, hogy Pete mennyire édes, vicces, jó fej, kedves... stb. Ő is mindig viseli a Patrickes ömlengésem, ezért nekem is kell... . Egy órát maradtak ők is, majd Pete haza vitte. Ezután következtem én a mesélésben... . A sztori felénél jártam, mikor egy újabb "chat fej" ugrott be... .
szia:) hát te? ilyenkor?
Patrick milyen visszafogott lett... .
Szia:) Alice...rám írt!
értem:) de azért én is mellé férek még?;)
Hát...most ráztam le másik öt embert, még maradt négy, talán hatodiknak beleférsz!
Huh!:DD
Hajnali kettőig (!) chateltem Aliccel és Patrickkel, majd mikor elköszöntünk nagyjából egy perc alatt elaludtam... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése