-Alexandra vendége érkezett.-hallottam meg egy ismerős hangot, majd mikor kinyitottam a szemem két ismerős alakot.-Vigyázzon!-súgta Patrick fülébe az orvos...pff... . Megvárta, míg kiment, majd leült velem szembe.
-Mondtam, hogy visszajövök.-mosolygott. Fürkésző tekintettel végig nézett, majd megakadt a szeme a lábamon.-Azok mik?-mutatott a sebeimre.-Tegnap biztos hogy nem voltak ott.
-Nem. Nem én tehetek róla. Éjjel nehezebb irányítani. Tegnap óta ismersz...ne vonj kérdőre.-mondtam mérgesen húzogatva a fehér leplem ujját, majd kicsit lejjebb csúsztattam a lábaim, és terpeszbe nyitva kifordult bokával bámultam magam elé.
-Én csak segíteni akarok!-mondta.-Te...borzasztó különleges vagy!-mondta mosolyra húzva a száját. Láttam rajta, gondolkodik megérintsen-e...jobban tette hogy nem...saját érdekében...nem tudom férfi érintésre hogy reagálnának... .
-Pff...tíz éve ezen az emeleten élek...-motyogtam.
-Mert a világ nincs felkészülve rád...-tette a térdemre a kezét, mire a bal szemem a feketeség, a jobb szemem a fehérség borította be, majd hátra csuklott a nyakam.
-Aú!-rántotta el a kezét. Ijedten felé kaptam a tekintetem, mivel azonnal visszamentek a démonok és a szellemek.-Megégettél!-nézte pirosodó kezét, majd a térdemre pillantottam, amin egy hatalmas horzsolásnak látszó seb éktelenkedett.
-Bocsánat...-motyogtam.-gyere...hűtsük le, vagy valami...-keltem föl, majd őt is felsegítettem. Kihúztam a nehéz vasajtót, majd karon fogva kisétáltam vele.
-Nem félsz itt?-nézett körbe, miközben a fürdő felé igyekeztünk.
-Mitől? Az általam irányított szellem világtól?-mondta rá se nézve.-Itt vagyunk!-löktem ki az ajtót.
-Huh...-nézett körbe.-ez...-kezdett volna bele.
-Undorító, régi és koszos. Jobb mint a semmi.-vontam meg a vállam.-A mosdó takarítva van...-vontam meg a vállam, majd a jeges víz alá nyomtam a kezét.
-Mi volt ez?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Semmi.-motyogtam.
-Miért égettél meg? És a szemed??
-Mert...-sóhajtottam.-démonok és szellemek.-mond inkább magamnak.
-Mi?!
-A démonok a rossz szellemek attól volt fekete. a fehér pedig a jóktól. Mikor csak démonok küzdenek a "fallal", akkor mind a kettő fekete lesz, ha pedig csak jó szellemek, akkor fehér. Az érintésed pedig mindent felbolygatott...-motyogtam egyre idegesebben. Az arcán értetlen pír jelent meg.
-E...ezt hogy érted?-kérdezte dadogva.
-Úgy...-mondtam összeszorított fogakkal.-az érintésed...férfi érintés...-mondta zilálva véve a levegőt.
-Öm...Alexandra jól vagy?!-kérdezte ijedten. A szemeim elfeketedtek, düh öntötte el a testem.
-Fuss...a 320-ba, zárd magadra az ajtót...-mondtam szaporán, idegesen véve levegőt, majd beleütöttem a tükörbe, ami apró darabokra hullott a földre. Patrick halál félelemmel a szemébe rohanni kezdett. A testem nem tudtam irányítani. Az agyamból figyeltem a történéseket. Utána rohantam, közben félre löktem két hord ágyat és egyéb régi eszközt. Romboltam. Önkívületi állapotban. Ő a vasajtó mögött volt. Biztonságban. Ha akartam volna se tudtam volna bejutni. Éreztem ahogy ahogy "felébredek" egyre közelebbinek, és valósághűbbnek tűnt minden, míg szép lassan visszatértem. Erőtlenül csúsztam le a vasajtó melletti falon. Csönd uralt mindent. Egy ideg. Negyed óra telhetett el, mikor Patrick kinyitotta az ajtót. Ott ültem és remegtem. Fáztam, mégis izzadt voltam. Tudtam hogy folynak a könnyeim, de nem éreztem a melegséget az arcomon.
-Jól vagy?!-guggolt le mellém.
-Nem...-mondtam remegő hangon.
-Hívok valakit! Leviszlek!-mondta, majd a karjába vett.
-Ne...-motyogtam.-vigyél be...-óvatosan lépkedett velem, majd leült.
-Mi történt? Mi volt ez?!-suttogta ijedten.
-A démonok megszálltak...-motyogtam.
-De nem azt mondtad hogy nem tudják áttörni a falat?
-De...mert nem is...érzelmi hatásokra próbálkoznak...majdnem mindegyikre sikerült megerősíteni...
-Majdnem?
-Az érintésed miatt volt mondtam már...
-De miért?!-kérdezte egyre idegesebben.
-Tíz éve be vagyok ide zárva! Egy érintés mindent felborít nem érted?!-mondtam, megint egyre idegesebben.
-Értem! Nyugalom...-szorított magához, majd lehunytam a szemem. Kizártam őt...csak így sikerült lenyugodnom.
-De tegnap...megöleltél...-suttogta, mielőtt elaludtam volna.
-Önszántamból...most pedig te kezdeményeztél...-motyogtam csukott szemmel.
-Értem...-harapott az alsó ajkába.-én...szeretnék mutatni valamit.-rakott le óvatosan a földre, majd lassú mozdulatokkal bemásztam a sarokba és összekuporodva őt figyeltem. Eddig észre se vettem...de a szoba másik sarkában egy gitártok pihent, amiből elővett egy fekete gitárt. Halkan hangolta, majd belekezdett egy dalba. Csendben figyeltem. Mosolyra húztam a szám, majd lehunytam a szemem. Visszhangzott a fejembe, majd szétáradt az egész testemben a dal. Mintha egy üres szobába énekelt volna. Abbahagyta. Következő pillanatban kinyitottam a szemem. Karom bizsergő érzés járta át. Felhúztam a ruhaanyag ujját. Vágások voltak rajta.
-Az...mitől olyan...-kérdezte rémülten.
-A hangod...-haraptam az alsó ajkamba. Talán a tíz év az oka? Vagy csak ő van rám ilyen hatással?-Kipróbálhatom?-kérdeztem félénken.
-Persze!-adta mosolyogva a kezembe egy pengetővel együtt. Pár másodperc gondolkodás után belekezdtem egy dalba, amit igazából nem is tudtam mi.-Te...ezt hogy csinálod...?-kérdezte döbbenten.
-Nem tudom...-vontam meg a vállam halvány mosollyal.
-A hangod...és...-dadogta értetlenül.
-Hangom? Énekeltem?
-Igen. Félelmetesen jól...-mondta gondolkozva.
-Köszönöm...-vontam meg a vállam szerényen.-nem is vettem észre.
-Alexandra...-kezdett bele.-szeretnélek megismerni. Hozzád hasonlóval még soha nem találkoztam...nem tudom mi vagy...ki vagy...de...különleges, kissé ijesztő. Közelebbről is megakarlak ismerni...-harapott az alsó ajkába, mire elkerekedett a szemem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése