Kilenc óra hat perc. Basszus…elfelejtettem visszaállítani az órát a telefonomon… . Másodpercek alatt pattanok ki az ágyból, majd rohanok a fürdőbe, ahonnan rohanok öltözni, végül pedig a táskámba dobok mindent, amit találok és indulok. Mindössze negyed órát késtem. Sűrű bocsánatkérés után elkezdtük a próbát. Borzasztó nehéz egyedül táncolni. Legnagyobb szerencsémre, kibírtam roham nélkül…jut eszembe, tegnap se volt… . Oh, a tegnapi nap…próbafülke… . Mosoly ül az arcomra a gondolatoktól, mikor a vizembe kortyolok. Mai estére is vannak terveim, hogy hergeljem…úgysem fogja kibírni az öt randit. Kettőig tart ma a próba, mivel mennem kell orvoshoz… . Szokás szerint egy kis félelem van bennem, ami miatt egy enyhébb rohamom lesz, de szerencsére, a kis szerkentyű ilyen esetekre való.
- Jó napot! – lépek be vonakodva a rendelőbe.
- Jó napot, Miss Spring. – mosolyog bátorítóan az orvos. Nagyon kedves, viszont keménykezű. Szó szerint, ugyanis balerinákat vizsgál. Pontosan az a munkája, hogy minket szadiz. A lábunk törögeti, „benyúl” a rekeszizomba… . Hát, ezért ilyen bátorító, mikor valaki bemegy hozzá. Részben egyébként masszőr is, mivel vizsgálat után megmasszíroz. A kisebb kínzás után, jöhet a nőgyógyász… . Ez sem a kedvenc elfoglaltságom…főleg, hogy az orvos egy ismerősöm. Ahányszor elmegyek hozzá, elmondja, hogy keressek pasit, mert ez így nem lesz jó, hogy több mint öt éve nem voltam senkivel…és minden alkalommal megállapítom, hogy ez egy marhaság. Öt év nem a világ!
- Mia! – mosolyog rám vidáman, Dr. Stewart.
- Kate. – bólintok. Nőnemű nőgyógyászom van, igen. A vizsgálat gyorsan lezajlott.
- Na, és Mia drága, van már pasi a láthatáron? –néz rám izgatottan, orvosból, egy egyszerű kíváncsiskodó nő lesz pillanatok alatt.
- Kate, nem érdekel, most már mit mondasz, utána néztem, és öt év nem a világ! – jelentem ki előre gyorsan. – De igen van. Ma randizunk. Egy hete hogy ismerjük egymást, de most randizunk először…na, jó. Ez egy…nagyon hosszú sztori. Majd egyszer elmesélem, de…még van dolgom.
- Jaj, jó. – sóhajt. – Mielőtt elmész…van egy kisebb gyulladás, de semmi komolyan. Nem gátol semmiben…- gyűlölöm ezeket az utalgatásait… .
- Emiatt nem kell aggódnod. Szia. – lépek ki az ajtón a szememet forgatva. Nevetését, éppen hogy meghallom, mielőtt elviharzom a rendelőből. Fülhallgatóval a fülemben folytatom az utat. Lenyugszom, mikor végre hazaérek. Négy óra van…te jó isten. Részben saját hiúságból, részben reményből szőrtelenítem a testemen lévő bőrfelületem. Újonnan vásárolt, tűzpiros fehérnemű szettet öltöm magamra, még a fürdőbe. Hajam eleve hullámos, de hajsütővassal rásegítek kicsit. Sminkem merészebbre alakítóm. Kissé füstös, fekete. Számra nem teszek semmi felesleges ragacsot. Cipőm felvételével véget ér a készülődés. Hét óra ötvenöt van. Meg vagyok elégedve a tükörképemmel. Ennyire jól, talán még soha nem néztem ki. Jól is érzem magam a bőrömben, életemben talán először. A csengő hangja zavar meg a bámulásban. Nagy sóhajt követően határozottan nyitom ki az ajtót. Ó, istenem…nem csak én készültem… . Patrick fekete inget visel, aminek a felső két gombja nincs begombolva, szürke kockás zakót, fekete nadrágot, elegáns cipőt, és fekete kalapot… . A vérem felforrósodik, bizseregni kezdek. Ő is végig mér. A végén megnyalja az alsó ajkát…jó este lesz, érzem… .
- Ezt a játékot ketten játsszák, drága. – vigyorog rám lehengerlően. Mintha zseléből lennének a lábaim. Csak bámulok rá. Hirtelen erőt veszek magamon, édesen elvigyorodom.
- Ahogy mondod. – hajolok hozzá egészen közel, azzal a lendülettel kapom fel a fekete kézi táskám, és lépek ki hozzásimulva az ajtón. A levegő benne ragad. – Induljunk. – teszem csípőre a szabad kezem. Mosolyogva, a fejét rázva lép ki az ajtón. Gyors, ügyes mozdulattal zárom be. Kissé bizonytalanul lépkedem le a lépcsőn. Lehetetlen ezekben a cipőkben járni… . A kocsiban nem nagyon beszélgetünk. Esti fények sütnek be az ablakon, pont megvilágítják Patrick arcát. Látom, ahogy mosolyog. Tudja, hogy nézem. Tökéletes orr, csókolni való ajkak. Pironkodva kapom el a fejem. Nehogy azt higgye már, hogy nyert ügye van… . Romantikus, intim hangulatú étterembe lépünk be. Vörös bársony és fekete mahagóni minden. A bejáratnál sima asztalok vannak székekkel, jobbra boxok. Van egy olyan érzésem, hogy boxban fogunk ülni. Sejtésem beigazolódott. Nem sokan vannak itt, méregdrága hely, ahol asztalt kell foglalni, jóval előre. Tudtommal, Patrick ismerőse itt dolgozik (természetesen nem pincérként), ezért tudtunk egyik napról a másikra asztalhoz jutni. Kellemetlenül érzem itt magam, amit meg is említek, mikor az ülőhelyünk felé vesszük az irányt.
- Valami egyszerűbb hely nem lett volna jobb? Rosszul érzem itt magam… . – sziszegem a fogaim között.
- Az étterem hátuljában leszünk, egy eldugott sarokban, meg amúgy is kevesen vannak. – mosolyodik el, majd bátorítóan megszorítja a kezem. – Külsőd miatt ne aggódj…bárkinél jobban nézel itt ki. – harap az alsó ajkába mosolyogva.
- Majdnem…- vigyorgok. Válaszomtól elpirul. Igaza van. Abszolút nem láthatnak minket, a fa fal miatt. Vörös bársonnyal beborított padszerű ülőhely van bele építve, kettő között mahagóni asztal. Óvatosan csusszanok beljebb. Patrick is ugyan ezt teszi. Vigyorogva nézünk egymásra, a pincér zavar meg.
- Jó estét. Amíg kiválasztják a rendelésük, hozhatok vörös bort? Esetleg sajttálat?
- Köszönjük, mind a kettőt kérünk. – válaszol Patrick.
- Milyen fajta legyen a bor?
- Nem igazán értek a borokhoz…- látszólag kínosan érzi magát. – a legjobbat. – mondja végül.
- Rendben. Azonnal hozom. – bólint udvariasan, majd elviharzik.
- Csinos ez a ruha. – néz végig rajtam Patrick vigyorogva. Azt hiszi, zavarba tud hozni a nézésével? A tegnapi nap, sokat dobott az önbizalmamon.
- Köszönöm. – vigyorodom el. – Bár nem kellene melltartó alá. Kényelmetlen. – sóhajtok, közben a ruhába nyúlik, és úgy igazítom a fehérneműt, hogy kivillanjon a vörös csipke. Elakad a lélegzete. Nyertes mosollyal dőlök hátra, majd keresztbe vetem a lábam, közben megérkezik a pincér. Még időben visszagyűröm a melltartóm. Eldarálja, milyen sajtok vannak a fatálcán, illetve, hogy a bor Pinot noir, régi évjárat… . Patrick próbál úgy nézni rá, mintha értene is valamit…több –kevesebb sikerrel… . A borász nevét legnagyobb szerencsénkre már nem mondja el, távozik… . Egy korty a finom vörösborból, kicsit oldja a kezdeti feszültségem. Én nyúlok először a sajt tál felé. Számomra is ismert parmezánt veszek le róla, majd bekapom, és lassan rágni kezdek. Patrick minden mozdulatomat nagy figyelemmel kíséri. Néha iszik egy kortyot. Hirtelen ötlettől vezérelve felveszek egy számomra ismeretlent, ami kevésbé tűnik taszító színűnek, majd közel hajolok Patrickhez.
- Nyisd ki a szád. – vigyorgok a szám szélét rágcsálva. Ő is elmosolyodik, azt teszi, amit mondok. Szájába rakom, mielőtt rágni kezdene, finoman a körmöm alatti részbe harap, éppen csak karcolja. Lassan rág. Szexin…ő még rágni is szexin rág…az alhasam belefeszül, ahogy az ajkait nézem. Elégedett vigyorral nyeli le. Egy-egy… . Rövidebb időre elszakadunk egymástól, míg az étlapot nézzük. Rendelésünk leadása után, beszélgetni kezdtünk végre.
- Anya elhívott magához. Kettőnket. – jelentem ki. Kérdő pillantást vet rám. – Reménykedik benne, hogy összejövünk…- motyogom.
- Ahogy én is. – mosolyodik el. Elvörösödöm. A pincér szakítja meg újra a beszélgetésünk. Ez…gyors volt. Evésközben megint csak nem beszélünk. Minimális mennyiséget tudok magamba tömni, mint általában. Hamarabb fejezem be, mint Patrick. Hátra dőlve nézem. Visszaemlékezem a tegnapira…azt várnám magamtól, hogy elvörösödöm. Helyette forróság önt el. Vágy. Arra, hogy újra az ajkára tapasszam az ajkam. A hátam cirógassa, a nyakam harapdálja… . Az alsó ajkam rágcsálva nézem, mikor végez. Rám néz, és elmosolyodik.
- A szemeddel vetkőztetsz Mia, mire gondolsz? – kérdezi hatalmas vigyorral az arcán.
- Semmire. – sóhajtok, én is vigyorgok. Nőies mozdulattal állok föl, megkerülöm az asztalt, majd leülök Patrick mellé. Kezem a térdére helyezem. Simogatni kezdem, egyre feljebb… . Megállok, visszahúzom a kezem. A szemébe vágy csillog. Combom simogatja, majd benyúl a ruhám alá. Az ujja súrolja a csipke anyagot. Halk nyögés hagyja el a szám. Visszafelé is cirógatja a combom, majd a térdem. Végül elveszi a kezét.
- Szerintem menjünk…- suttogja rekedtesen. Bólintok. Hívja, a pincért fizet, és már ott sem vagyunk. A kocsiban ugyancsak letéved a jobb keze, a lábam keresztbe vetem, összeszorítom a combom. Egyértelmű jelzést adva arról, hogy inkább vezessen. Elmosolyodik. Szinte bezuhanunk az ajtón. Amint lerakom a kulcsom a kis asztalkára az előszobában, felkap, és vadul csókolni kezd, úgy mint tegnap. Szűk ruhám nem bírja a terpeszt, így felcsúszik a derekamig. Bejárati ajtónak nyom, a combomon van a keze, én az arcát fogom. Egy kézzel ügyesen bezárja az ajtót, majd a szobába visz. Közben a nyakam harapdálja, felnyögök tőle. Mikor az ágy lábához kerülünk, a csípőmmel lökök egyet, az ágyra esünk. Ügyetlenül feltápászkodom róla.
- Ennyit az öt randis szabályodról. – vigyorodik el.
- Oh, Patrick, pont leszarom azt a marhaságot. – lihegem. Lassú, kecses mozdulattal lehúzom az elől lévő cipzárt a ruhámon, végére érve, megrázom a csípőm, így a földre esik a sötétlila koktél ruha. Kilépek belőle. Szőke hajam göndören omlik a meztelen vállamra és hátamra. Mindössze a piros csipke melltartó, aminek a pántját leszereltem és bugyi van rajtam a magas sarkúmmal, amit direkt nem vettem le. Tág pupillákkal mér végig föl-le nyár a szeme rajtam. Lángolok a pillantásától. Óvatosan lépkedem vissza hozzá, azonnal visszamászom . A nyelve az enyémbe fonódik, a keze a hátam simogatja. Áttérek a nyakára, amit csókolni, harapdálni, szívogatni kezdek. Halkan nyög a fülembe, amitől megfeszülök. Ágyékának dörgölöm magam. Hangos nyögés szakad ki belőle, hátra veti a fejét. Oh, istenem nem bírom tovább!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése