- Szia, anya! – köszöntöm kedvesen.
- Mia, angyalom! – sugárzik a hangjából az öröm. – Nem is emlékszem mikor hívtál utoljára…- mondja elkeseredetten.
- Jaj, anya…- sóhajtok nagyot. – annyi időm sem volt, hogy levegőt vegyek…főleg ezen a héten…sajnálom.
- Semmi baj, kicsim. Na, mesélj! Mond, hogy van barátod! – ó igen. A nagy barátkérdés. Minden beszélgetés itt kezdődik.
- Nem, anya nincs. Vagyis…huh. Kezdem az elejéről. Szóval, volt egy kisebb incidensem, pár barom beszólt, este a ház előtt, mikor munka után jöttem haza, és…éppen arra volt dolga, a hős megmentőmnek…- mosolyra húzódik a szám, mikor ezt kimondom. – éppen csak párpercet beszélgettünk, de nagyon megkedveltem. Kedves, bár akkor kicsit visszahúzódó volt. Nem nagyon akarta elmondani a dolgait. Rá két napra, a West Coastban futottunk össze…munka után…anya, megkaptam Mária hercegnő szerepét a Diótörőben. – susogok vigyorogva, mintha valami hatalmas titkot mondanék el. Anya örömében felvisít.
- Az én, egyetlen, gyönyörű balerina kislányomnak megvalósul az álma! – mondja szipogva. – Miért nem ezzel kezdted?! Sőt! Miért nem hívtál föl azonnal?? – kérdi, már pattogóan.
- Igen…folytatom tovább. Szóval a West Coast-ban összefutottunk, ahol két órán keresztül beszélgettünk. Utána felhívtam ide, a lakásomra, itt csak rövid időt töltöttünk. Nagyon kíváncsi volt, hogy balettozom, ezért megmutattam neki. – mesélem mosolyogva.
- Ez csodálatos! – szinte kicsattan az örömtől. – És, ki ez a szerencsés?
- Patrick Stump. – hm…igazából eddig nem is mondtam így igazából ki a nevét…furcsa melegség fut át rajtam, ha rágondolok.
- Mesélj róla! Azt mondtad nincs pasi ügyed…- csodálkozás van a hangjában.
- Keress rá a neten! – kuncogok. – Híres. Egy banda énekese. – mondanám én anyának, hogy melyiké, de nem ismerné.
- Oh…- vidám elfojtott nevetés hangzik a vonal túlsó végből.
- Nagyon figyelmes. Tényleg. Kedvesség jellemzi legjobban. Kedves, figyelmes, aranyos…- kissé álmodozó a hangom, amit anya rögtön észrevesz.
- Kicsim, ebből szerelem lesz.
- Nem is tudom…barátságnak indult…nagyon jó barátságnak, idő szűke miatt, egyébként is csak egy hete ismerjük egymást. De…tegnap…
- Mi történt? – izgatott. Nagyon is.
- Többször is…megcsókolt. Talán, ez a mai világban, nem nagydolog, de az én világomban az. – sóhajtok. – Megnézte a balett órát…- kissé elhaló a hangom.
- Mi a baj? – kérdezi ijedten.
- Anya, asztmás vagyok, majdnem hogy súlyosan…- könnycsepp gördül végig az arcomon. – Elvitt engem a bandájuk koncertjére, ahol majdnem megfulladtam, olyan asztmás rohamom volt.
- Úristen…te voltál az…mutatták a hírekben…- motyogja, mire megborzongok.
- Igen anya, én. Tegnap is kétszer. Reggel, és balett órán. Ő segített rajtam…- motyogom pironkodva. – A partnerem miatt, kis híján megfulladtam…azonnal kirakták a társulatból is. Nem találtak megfelelő embert erre, ezért meg lesz változtatva a koreográfia, és egyedül fogok táncolni. – újra öröm szökik a telefonba. Mind a ketten könnyezünk.
- Ez…annyira csodálatos…és annyira szörnyű…- hallom, hogy sír.
- Anya, nyugodj meg. Nincsen semmi baj. – mondom ezt én… . – Tudnod kell, még valamit…emiatt az asztma miatt…elszállt az agyam…és…újra…vagdostam magam…
- Mi?!- hangja, most már vádló, dühös.
- Sajnálom…- suttogom. – Patrick itt volt…elvitt orvoshoz. Aznap, vagyis tegnap vizsgálták meg az asztmám, lefertőtlenítették a sebeim, amiket reggel csináltam, és persze ő azonnal bekötött nekem, utána elvitt a pszichológus barátjához, és hogy őszinte legyek, már sokkal hamarabb el kellett volna mennem…jól esett. Akkortól jöttek ezek az érzések…egymás felé Patrickkel. Dr. Fox, a pszichológus, igazán jól eső, dolgokat mondott rólam Patricknek…és…megállapítottuk, hogy mind a ketten valami furcsát érzünk egymás iránt. Nem szerelem, de nem is barátság. – furcsa anyának, ilyen részletesen mesélni.
- Egy hét után? Hm…érdekes. – ennyi volt a maximális reakciója… .
- Mindegy…- sóhajtottam. – Nem akarlak zavarni, anya. Amint tudlak, meglátogatlak!
- Kicsim, te sosem zavarsz engem. – hallottam a mosolyt a hangjában. – Elhozhatod magaddal Patricket is. – apró mosoly jelenik meg az arcomon. Talán majd egyszer… .
- Anya…Patrick nem a barátom…mármint…- nem tudom hogy fogalmazzam meg.
- Igen, értem. De…hívhatnál sűrűbben. – szomorkás, kissé vádló a hangja.
- Rendben megígérem. Viszont leteszem. Tényleg nem akarlak zavarni. Szia.
- Szia, kicsim.
Szinte azonnal megszólal a csengő. A tippem be is jön, ki fekszik a csengőn.
- Szia. – mosolyog Patrick halványan.
- Szia. –sóhajtok, majd lesütöm a szemem. Némán a szoba felé vesszük az irányt. Kínos csend telepszik közénk.
- Szóval…- kezd bele. – Nem tudtam, most mi van…azért jöttem…hogy…megbeszéljük. – dadog.
- Nem tudom…- motyogom. – Egy hete ismerjük egymást…- vonom meg a vállam. Választ nem kapok. Karomnál fogva magához ránt, majd szenvedélyesen megcsókol. A következő pillanatban, ledönt az ágyra, majd fölém magasodik, így csókol tovább. Karjába kapaszkodom, a nyakam nyújtani kell, hogy elérjem az ajkát, belenyom a matracba, a keze a szürke, otthoni térdnadrágom felé vándorol, az agyam rögtön megállít. – Ne…- lihegem. – ezt semmiképpen sem. – dőlök hátra az ágyon. Lebiggyesztett ajkakkal kel fel rólam, én pedig utána. Végig nézek rajta. Fekete, mélyebb kivágású, környakú póló, rajta egy rövid ujjú, fekete-kék ing, fekete farmer, fekete kalap, hozzá különlegesen csillogó szemei. Mélyen az ajkamba vájok a fogammal. Észreveszem, hogy ő is vizslat. – Oké, ez a barátság dolog nem fog menni. – Kezdjük, előröl. Menjünk el randizni. Vacsorázni mondjuk. Hoz virágot. Sétáljunk nyálasan, romantikusan a parkba este. – hadarom. Elkerekedett szemmel néz rám először. Úgy néz rám, mintha földönkívüli lennék. Szememet forgatom. – Lásd be, hogy több lesz köztünk, mint barátság. – direkt tartom az egy lépés távolságot. Féle, rávetném magam…miért kell ilyen jól kinéznie??
- Ja, öm…i-igen. Szóval…- köhint egyet, majd bátrabban szólal meg. – Mia Spring, eljössz holnap velem vacsorázni? – villant lehengerlő mosolyt. Hasam vidáman kezd hullámozni.
- Természetesen. – bólintok elfojtott mosollyal ellazulva. – Akkor most menj, hogy holnap különleges legyen, hogy találkozunk.
- Ezt ugye most te sem gondoltam komolyan? – nevet fel kínosan.
- De. – bólintok komolyan arccal. – Akarsz öt randis szabályt? – kuncogok.
- Mit? – nevet.
- Egy filmben hallottam, hogy a főszereplő, egy filmben látta. Az a lényege, hogy az ötödik randiig nem feküdhetünk le. – magyarázom, mire felvont szemöldökkel néz rám.
- Nem fogod kibírni…- összehúzott szemmel mered rám, ezzel is leplezve a mosolyát.
- Remélem, azt tudod…hogy az az öt randi nem egy héten lesz egymás után…maximum te nem fogod. – fonom össze a karom.
- Majd meglátjuk. – mosolyodik el csábítóan. Nem, nem nyerhet…- Akkor megyek is. Holnap nyolcra itt leszek. Szia. – utoljára megvillantja a csábítóan széthúzott ajkait, majd elmegy… . Jó lesz ez…érzem… . Ma nem megyek dolgozni, max. aerobikra, illetve el kell mennem a gyógyszertárba, asztma pipáért…csodálatos. Ja, és nem ártana beszélnem Thomassal sem…hm…elhívhatnám vásárolni. Stylistként és barátként is tudna segíteni, keresni valami ruhát holnapra. Áh, aerobik lefújva. Ez ma csajos nap lesz, nem érdekel a munka! Céltudatosan sétáltam a szekrényemhez. Fekete ujjatlan top, rá, egy könyékig felgyűrt fekete-piros kockás ing, fekete sort és bordó, alacsony szárú Converse.
- Mond, hogy ráérsz! – szólok bele a telefonba köszönés nélkül.
- Neked is, szia. – nevet föl a barátom. – Fél óra múlva ráérek.
- Találkozzunk a plázában. Majd mindent elmesélek. – mondom, és ugyan azzal a lendülettel le is csaptam a telefont. Az önbizalmam egyik pillanatról a másikra megjött. Táskámba dobáltam egy-két fontosabb dolgot (leginkább a pénztárcám), majd a napszemüvegem a kezembe kapva indultam el. Szinte egyszerre értünk a plázába Thomassal. Gyorsan vázoltam neki a helyzetet, majd bementünk az általa ajánlott boltba.
- Rendben, akkor mit szeretnél venni? Szokásos, babarózsaszín, balerina cipő? – fordult felém mosolyogva.
- Nem. Nőiesedni akarok. Magas sarkú például. Holnapra, pedig valami szexi ruha…ami felnyomja a mellem. – tette hozzá gyorsan, amin Thomas hangosan röhögni kezdett.
- Oké, értem. De…magas sarkú Patrickhez?
- Igen. Százötvenhét centi vagyok, ő százhatvanöt…még belefér.
- Max nyolc centis sarok. Részben, egy tizenkét centisben egy lépést sem tudnál tenni, részben…- azonnal megszakítottam.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy soha nem hordasz magas sarkút. Ha rá akarsz szokni, öt-hatcentissel kell kezdeni. Maximum.
- Jó. De akkor is fel fogok próbálni egy tizenkét centiset…- húzom össze a szemem.
- Oké, nekem mindegy. – nevet. A vásárlás, nagyjából úgy telt, hogy Thom hordta, nekem a ruhákat, rakattal, én pedig próbáltam…a választásom egy mell közötti cipzáras, sötétlila, koktél ruhára esett, ami…MELLesleg a kérésemnek is megfelelt… . Hozzá, egy hét centis, fekete magas sarkú. Felpróbáltam egy tizenkét centist…amibe el is estem… . Gondoltak, amíg a barátom nézelődik még nekem (meg magának…), körül nézek a fehérnemű részlegen. A szemem, egy piros-fekete csipke csodán akadt meg. Ránézésre szörnyen kényelmetlen, bár szexi…hm…lesz, rá remélem szükségem. Gyorsan levetkőztem, majd magamra rángattam a fehérneműt. Christian Louboutin magassarkúm elfelejtettem levenni magamról (Thomas…nagyon bőkezű volt…tiltakoztam, de ragaszkodott hozzá). A szőke hajam göndören omlik a vállamra. A tükörbe nézve…nagyon meg vagyok elégedve magammal. A fülkébe, kicsit…produkáltam magam a tükörbe… .
- Hm…- a hangra azonnal hátra kaptam a fejem. Amint meglátom, a „látogatóm” visítva ugrok hátra, a ruhámmal pedig takargatom magam.
- Mégis mit keresel itt?! – suttogom magas hangon toporzékolva.
- Erre jártam…- vigyorog a próbafülkének dőlve.
- Oké, most már mehetsz is. – nézek rá vörös fejjel mérgesen.
- És ha nem szeretnék? – a sarokba szorít, és nagyon közel van hozzám. Érzem a teste melegét, de nem ér hozzám… .
- Ez egy nyilvános próbafülke…- lihegem. Az egész belsőm felforrósodott.
- Nem csinálok semmit…- mélyen a szemembe néz, de még mindig nem ér hozzám. Kezeim a saroknak támasztom hátul, ahogy a jobb lábam is. Az alsó ajkam rágcsálva vetem hátra a fejem. Alig halható nyögés szakad ki belőle, amitől megfeszül minden belső izmom… . Kinyitom a szemem, a nyakamon érzem a forró leheletét. – együtt fogjuk ezt a játékot elveszteni, egy nyilvános helyen, ha most nem megyek…- suttogja rekedtes hangon, majd sarkon fordul és kimegy… .
- Basszus…- szakadt ki belőlem a visszatartott levegő. Erőtlenül rogyok le a székre, ahol a szám szélét rágcsálva próbálom visszaállítani a légzésem.
- Na, mutasd, hogy áll! – kukkant be vidáman Thomas. – Látom, járt itt a herceg…- kuncog.
- Te tudtad, hogy itt van? – nézek rá, közben sziszegem a szavakat.
- Édesem, szerinted ki mutatta meg melyik fülkében vagy? – nevet.
- Majdnem egymásnak estünk a próbafülkében! – pattanok föl a székről idegesen. Ahhoz képest, hogy nem hordtam még magas sarkút, ügyesen megtartottam az egyensúlyom.
- Jaj, ne legyél már ilyen! Egy kis közjáték…vagyis…inkább próbafülke játék. – látszólag nagyon jól szórakozik rajtam. – Na, szóval ugyan ilyen szettet láttam a Victoria Secret-ben! Öltözz vissza, majd ott megvesszük.
- Mi? Minek? Feleannyiba sem kerül itt, mint ott, ráadásul, ugyan olyan…
- Igen, de az az eredeti.
- Háromszor annyiba kerül.
- Nincs vita, jössz és megveszem. – mondja végül szigorúan. – Öltözz. – húzza rám a függönyt, ami kilibbent oldalra, majd vissza újra takarva. Gyorsan visszarángatom magamra, az egyszerű fehér fehérneműm, a ruhám, és Thomas után sietek, aki kint várt, három szatyorral. Bízom az ízlésében, ezért nem is nézem meg a tartalmukat. Mikor belépünk az üzletbe, egy pillanatig, nem veszem levegőt. Tökéletesen berendezett, üzlethelyiség, rengeteg gyönyörű fehérnemű. Thomas, eltűnt a bugyi rengetegbe, én viszont még mindig esetlenül álltam a bejáratnál.
- Segíthetek valamiben? – lép mellém, egy magas sarkúban tipegő, csinos szőkeség, aki felvont szemöldökkel vizslat… . Süt a szeméből, hogy nem lát itt szívesen…utálom az ilyen üzleteket… .
- Nem, köszönöm…- motyogom, majd a barátom után viharzom, aki egy teljesen ugyan olyan szettet fog a kezében, mint amiben a másik boltban voltam. A szemem viszont megakad a tökéletesen. – Thom…tudom, mondtam ezt a stílusváltást…de…- lassan emelem föl a babarózsaszín, csipkés, selyem hatása fehérnemű szettet.
- Megveszem mind a kettőt, ha szeretnéd. – mosolyog rám kedvesen, elszakadva a pulttól. Elvörösödöm szégyenemben.
- Gondolhatod, hogy nem fogom hagyni, hogy kifizesd. Amúgy se kell egyik se…- vágom be a durcát.
- Ne legyél gyerekes! Most kellenek, vagy nem? – néz rám sürgetően. Szemforgatással kapom ki a kezéből a tűz pirosat, majd a próbafülkébe viharzom velük. Meg kell hagyni…tényleg jobban nézek ki magas sarkúban. Hosszítja a lábam, szép tartást ad. – Ezt próbáld föl! – nyúl be hirtelen, a kezében egy lila-fekete fűzővel, hozzátartozó, falatnyi bugyival. Selyem pántok lógnak rajta, aminek a végén kapcsok vannak, harisnyához rögzítés céljából.
- Na, nem. Ezt nem. – adom vissza azonnal.
- Jaj, csak próbáld fel. Várjál, adok hozzá harisnyát is.
- Ne…- késő szólni, ugyanis már az is a kezembe van. Szintén lila-fekete. Vonakodva öltözködöm. A tükörbe egy számomra idegenül szexi lány pillant vissza rám, akinek szőke, hullámos fürtjei játékosan hullnak a vállára. Annyira nem én vagyok… .
- Kevesebb néha több. – hallom meg a számomra már nagyon is ismert, kedves hangot, majd két meleg kéz helyezkedik a vállamra. – Nagyon jól nézel ki. – puszilja meg Patrick a bal vállam.
- Thomas hívott ide, mi?
- Aha. Akkor adta meg a számát, mikor az előző üzletben voltatok.
- Csak miattad kellett ezt felpróbálnom, ugye? – pillantok rá föl, a szempilláim alól, mire bólint. – Hát…akkor tessék. – mutatok végig magamon szomorúan. – Sosem leszek szexi…pici, vékony vagyok…tele testi hibákkal…- motyogom.
- Ilyet ne mondj…- néz rám mérgesen. – Gyönyörű vagy…és…nekem nagyon tetszik ez…is…- suttogja, kissé dadogósan, amitől mosoly fut át az arcomon.
Kopogás üti meg a fülünket, majd a tükörbe megpillantjuk Thomot.
- Ha még…oh…- meglepettség fut át az arcán. – látom nem. Ezt próbáld még föl. – nyom a kezembe, egy világos rózsaszín, lenge hálóingféleséget, amihez egy csipkés francia bugyi társul. A felső, éppen addig ér le, hogy az alsót ne takarja, a hasból, pedig egy vékony csíkot mutasson.
- Akkor…én…felpróbálom…- habogom.
- J-jó…ha…nem baj, kint megvárom…- motyogja Patrick vörösen. Lassan öltözködöm. Egy kicsit elgondolkodom, megmutassam-e Patrick…de ha már a többit látta… .
- Patrick…- dugom ki a fejem a függönyön. Egy pillanat alatt vált az arcszínem falfehérből, vérvörösre. A szöszivel beszélget. Amint észreveszi, hogy szóltam szó nélkül ott hagyja. Grimaszolva, gúnyos mosollyal néz a szemembe, a szőke hárpia. Nincs túl sok időm foglalkozni vele, ugyanis Patrick egy másodperc múlva bent van. Tágra nyílt pupillákkal néz végig rajtam, majd egy egyszerű mozdulattal felkap, a falhoz nyomva, éhesen csókolni kezd. Gyorsan áttéved a nyakamra, amit szívogatni, és csókolni kezd. Saroknak döntve a fejem kapaszkodom a nyakába, időnként magamra húzom. A lábaim a derekára kulcsolva pihentetem. Fenekembe markol, majd benyúl a felső alá, és a hátam cirógatja. hajába túrva emelem föl a fejét, hogy újra a számhoz tapadjon. A nyelve vadul cikázik a számba. Halkan nyögök bele. A gyomrom úgy hullámzik, mint még soha… . – Neh…- lihegem, elfordítva a fejemet, utasítóm vissza az újabb csókot. Az agya megérti a visszautasítást…valamely része, viszont nem irányítható ily egyszerűen… . Lágyan a földre helyez végül.
- Ha még egyszer vásárolni jöttök…vedd el Thomas telefonját…- motyogja vörös fejjel.
- Mondhattad volna, hogy nem. – nevetek. Megint a sarok felé fordulok, háttal Patricknek, majd lekapom a felsőm. Szemem sarkából látom, ahogy vérvörös fejjel, elfordul.
- Mondtam neki…nagyjából ötvenszer…imád téged, Mia. Azt akarta segítsek neked…
- Mi?! – fordulok felé. A melltartó, abban a pillanatban esik le rólam…- Basszus, bocsi! – szorítom magamra a jobb kezem, a ballal pedig gyorsan felkapok a már említett fehérneműt.
- Mielőtt a bugyit is leveszed előttem, kimegyek…- motyogja rekedtesen.
- Nem inkább maradj…mesélj. Csak…fordult el. A másik sarok felé. Intek a fejemmel.
- Oké…- sóhajt. Belekezdeni nem tud, ugyanis másodpercek alatt öltözöm föl.
- Kész. – fújom ki szaggatottan a levegőt. Fésűt kapok elő a táskámból, ugyanis a csapzott hajam, mindent elárulna. Miután sikerült rendbe tenni magunkat, némán sétáltunk ki a fülledt fülkéből.
- Ezt szeretném. – nyomom Thom kezébe, vörösödve a kis hálóinges szettet… . Patrick arcán halvány mosoly fut át, finoman az alsó ajkába harap.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez jobban tetszett Patricknek…- mondja a fogas tartalmát forgatva, mire megvonom a vállam. Patrickkel vörös fejjel a földet pásztázzuk. – Ti…nagyon összeilletek. – nevet. Még jobban elvörösödünk. Pénztárhoz érve, mind a ketten kicsit összeszedjük magunkat. Szöszivel farkasszemet nézünk végig. Mikor a kis hálóinges szettről szedik le a csipogót, a szemem sarkából látom, ahogy Patrick az alsó ajkát harapdálva hol rám, hol arra mered. Idióta vigyorral nézek a szöszire, aki összehúzott szemmel csóválja a fejét. Ügyesen mondtam el neki, hogy amíg ő a vevőkel szolgálta ki, mi nagyon jól elvoltunk odabent… . Igaz én vagyok, aki „ellenzi” a kettőnk közötti dolgokat, mégis ebben a helyzetben, szuperül jött… .
- Viszlát. – köszönünk el egyszerre. Egy utolsó pillantást vetek a szöszire, aki szépen artikulálva annyit mond, hogy „ribanc”. Erre válaszul Patrick keze után nyúlok. Fújtatva csörtet el a látó körömből. Amint Patrick észreveszi az összekulcsolt kezeink, először arra, majd rám mosolyog. Elkapva a tekintetem bontom ki a kezem a szorításából… .
- Akkor…most te is jössz velünk Patrick? – fordul felé Thom. Helyette én válaszolok… .
- Nem. Patrick hazamegy, és készül arra, hogy holnap randija lesz. – mondtam határozottan, mire felnevet.
- Ahogy Mia mondja. – bólint. – Sziasztok. – mosolyog ránk. Mielőtt elindulna, habozik. Öleljen át, adjon csókot? Inkább csak kacsint egyet, és elmegy. Thom kapargat fel a földről a kérdésével.
- Most ez komoly? Se csók, semmi? – néz rám döbbenten. – Na, jó. Menjünk, vegyük meg azt az asztma pipát, és menjünk haza. – legyint. Fáradtan dobom le a szatyrokat, mikor hazaérek. Az „utána megyünk hazából”, még cirka négy óra vásárlás, és nézelődés lett. Utána még a városban is kavarogtunk, ettünk, kávéztunk, mindennel együtt pedig, ötre értem haza. Pihe, puha ágyikómba fekve, gyorsan elbóbiskoltam, és csak este tizenegykor keltem föl. Gyors zuhany után, szinte azonnal visszadőltem az ágyba. Éhes és szomjas is voltam, de egy hét fáradtsága most jött ki rajtam, a vásárlástól, így hát az alvás mellett döntök…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése