Ééés végre vissza tértem! :D Tegnap értem haza az edzőtáborból ami nagyooon fárasztó volt! :/ De hát most itt az új rész, amihez jó olvasást! :D <3 :*
Miután felkászálódtam a földről beültem Pete kocsijába, majd becsatolva az övet vártam az indulásra, viszont helyette következett egy (megint) nem várt fordulat... . Miután Pete egy laza mozdulattal kicsatolta az övem, magához rántva újra (!!!) megcsókolt. A kezemet a mellkasához szorítva próbáltam eltolni magamtól, de ő erősebbnek bizonyult. Pár perc erőlködés után hagytam magam, mivel tudtam úgysem "menekülhetek"... . Magam mellé leengedve a kezem hagytam, hogy szorosan ölelve, egyik kezével beletúrjon a hajamba, de közben gondolkoztam is hogy akadályozzam meg ezt... . A "legjobb" módszert vetettem be, amit csak lehetett, vagyis akkor azt gondoltam hogy a legjobb módszer... .
-Engedj el! Nekem barátom van!-suttogtam a szájába határozottan, mire hirtelen elengedve becsatolta az övem, és elindult.-Hová megyünk?-kérdeztem furcsállva.
-Hazaviszlek!-mondta az utat figyelve.
-Mi??-kérdeztem ijedten.-Nem akarok haza menni!-mondtam hisztisen.-Ne! Ne vigyél haza!-kiabáltam rá.-Miért akarsz haza vinni??
-Hogy, ne legyél velem?-vonta fel a szemöldökét
-Mi?? Miért?-kéredztem hisztérikusan.
-Mert neked van barátod! Mindegyik csóknál arra vártam mikor mondod ezt ki!
-De mert? Én ezt még mindig nem értem!-ráztam a fejem értetlenül.
-Tőled kellett hallanom hogy hagyjalak békén!-vonta meg a vállát.
-De már egyszer mondtam!
-Őszintén kellett hallanom...-tette hozzá, mire a számszélébe haraptam. Fél perc alatt kellett döntenem, hogy hazamenjek és minden legyen szép és jó, vagy maradjak Pete-tel, hagyjam hogy a szüleim halálra izgulják magukat, Luke-kal együtt. A válasz sajnos logikus volt... .
-Jó...vigyél haza!-motyogtam a sírógörcs határán, mire komoran bólintott és a gázra lépett. Egész úton némán bámultam az utat és gondolkoztam... . A ház előtt megállva köszönés nélkül pattantam ki a kocsiból, majd félve beléptem a házba, ahol már a nappaliban ült anya, apa, Ashlee és Luke is.
-Sziasztok!-köszöntem félve.
-Abbie! Édesem!-pattant fel anya és sírva a nyakamba borult.-Hol voltál??? Már a rendőrség is elkezdte a keresésed!-motyogta.
-Én...szóval...-nyeltem nagyot.-Elkeveredtem a koncert után a tömegben, és...khm...valami utcába sodortak ahonnan nagyon nehezen találtam ki, de lemerült a telefonom, és...és nem találtam haza, de valahogy visszakeveredtem a koncert helyszínre és...utána elájultam, reggel pedig Pete-nél találtam magam aki hazavitt magához...-hadartam a félig igaz sztorit.
-És miért nem ide hozott haza?-kérdezte apa felvont szemöldökkel.
-Azt...nem tudom!-motyogtam a leghihetőbben.
-Aha értem!-bólintott apa idegesen, majd mellém lépve átölelt.-Nagyon aggódtunk érted!-suttogta a fülembe, majd a csillogó, kiskutya szemekkel néző Luke-ra pillantott. Miután megbeszéltünk mindent és mindenki kiaggódta magát Luke felmentünk a szobámba... . Amint beléptünk elkapva a derekam magához rántott, hosszan megcsókolt majd szorosan átölelt. Olyan hirtelen történt az egész hogy igazából nem is tudtam mit reagálni.
-Nagyon aggódtunk érted!-suttogta a fülembe majd belepuszilt a nyakamba.
-Hát...most már itthon vagyok!-mosolyogtam kétkedvűen.
-És...mi volt Pete-tel?-kérdezte idegesen.
-Mi lett volna? Nem kell féltékenynek lenned!-mondtam nevetve (nem gondoltam volna hogy ilyen jó színésznő vagyok...).
-Nem vagyok féltékeny csak...hogy vehetném én fel a versenyt Pete Wentz-cel?-sóhajtott nagyot.
-Sehogy! Mert nem kell!-mosolyogtam rá, majd újra megcsókoltam. Na, jó...soha életemben nem voltam ilyen furcsa helyzetben, főleg azért mert még csak 16 éves vagyok, de ez most nem lényeges. Én szeretem Luke-ot, de komolyan! Csak az a baj, hogy...egy reggel alatt háromszor csókolt meg Pete és én vissza is csókoltam... . Iránta nem ugyan azt érzem mint amit Luke iránt, hanem...egy teljesen más fajta vonzalmat érzek... . Részben az is benne van hogy vele tilos lennem (amolyan lázadás féleség), de az igazi oka más... . A nap további részében együtt voltam Luke-kal és a családdal, plusz délután a lányok is átjöttek. Mindent elmondok nekik, mindig...bármiről is legyen szó, de az este, illetve a reggeli történteket nekik sem mertem elmondani, ezért még éjjel is csendben őrlődtem magamba a történteken... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése