Valószínűleg érezte a csókból hogy én nem tudom pontosan mit akarok, ezért megpróbált meggyőzni a felől, hogy sokkal többet érzek iránt, mint gondolnám...(hozzá teszem sikerült is neki...). Finoman hátrébb tolt, majd háttal a kanapéra döntött. Óvatosan elkezdte a nyakam csókolgatta és szívogatni, ezután megint visszaváltott a számra, közben pedig lehúzta rólam a pólót, példáját követve pedig én is az övét. A csókon kívül nem történt semmi (kivételesen...). Pironkodva ültem föl, miután Pete felkelt rólam. Miután felszedtem a kanapé mögül a pólót (és felvettem) visszaültem mellé. Egyikünk sem tudott mit mondani... . Menekülésképpen indulni készültem, mivel tudtam (vagyis inkább reméltem), hogy Pete úgysem fog hagyni elmenni. A sejtésem beigazolódott, mivel mikor majdnem az ajtónál voltam hátulról átölelt, és belepuszilt a nyakamba.
-Mondtam hogy nem hagylak elmenni!-suttogta a nyakamba.
-El kell intéznem ezt a Luke-os dolgot és anyának is tudnia kell hogy élek még, mert már másodszorra vesztem el... .-fordultam meg a karjaiban.
-Rendben! Akkor hazaviszlek!-nyomott puszit az orromra.
Lassan egy éve ismerem Pete-et, de ilyen boldognak még sosem láttam! Az egész út alatt mosolygott és beszélt. Elmondott vagy' ötvenféle dolgot amit akar velem csinál, meg hova akar elvinni. Közben végig vagy a kezem vagy a combon érintette meg, amit véletlennek titulált, bár tudtam direkt csinálta... . Az utcába befordulva rám telepedett az idegesség... . Szédültem és émelyegtem... .
-Itt állj meg! Nem szabad látniuk hogy te hoztál ide!-mondtam, mire lefékezett a házunktól jóval arrébb.
-Nem lesz semmi baj! Ne félj!-mosolygott a szemembe, miközben a kezei közé fogta az arcom és hosszú puszit nyomott a homlokomra. Olyan jó érzeni a szeretetét (nem a szerelmét, hanem a szereteté), amit valahogy Luke-nál nem érzetem igazán...!
-Remélem!-erőltettem mosolyt a fejemre. Egy pillanatig elgondolkoztam mit csináljak, majd beletúrva a hajába hosszan megcsókoltam. Elválva a szájától még vidámabb Pete-et pillantottam meg, mint előbb.
Ideges léptekkel siettem a ház felém ami előtt apa autója állt... . Nekem annyi... . Gondoltam magamba. Remegő kezekkel tártam ki az ajtót, majd a nappali felé igyekeztem, ahol apa, anya és Luke ültek (micsoda ismerős kép...).
-Sziasztok!-motyogtam idegesen, megkönnyebbülés futott át az arcukon, viszont utána kezdődhetett a cirkusz.
-Te mégis mit képzelsz magadról?! Csak úgy eltűnsz az erdőben, aztán egy egész napon át keres mindenki, most meg itt felbukkansz? Hogy tehetsz ilyet már másodszorra velünk? Tudod hogy aggódott mindenki?? Felfogtad mit tettél?-kiabált az arcomba anya.
-Anyádnak igaza van!-bólintott komoran apa (persze ilyenkor egyet tudnak érteni...).
-Nagyon sajnálom!-motyogtam könnyezve.
-Sajnálhatod is! És mégis mivel magyarázod az eltűnésed?? Ha??
-Én...egyedül akartam lenni...
-És akkor már egy üzenetet sem lehet az anyádnak küldeni??
-De! Én nagyon sajnálom...-szipogtam szomorúan. Egy ideig némán álltunk így, mikor hirtelen anya mellém lépve meg nem ölelt.
-Soha, de soha az életben ne csinálj ilyet többé! Megértetted?-suttogta, mire bólintottam. Miután apával is elintéztük jött Luke... . Gondoltam a szobámban jobb beszélni, mert ott nyugalom van...hát rosszul gondoltam.
-Figyelj Luke beszélnünk...-kezdtem bele, mire elé lépve megcsókolt. Határozott mozdulattal löktem el magamtól, utalva arra, hogy ezt most ne.
-Most mi az?!-kérdezte döbbenten.
-Szakítani akarok veled!-mondtam hirtelen (most vagy soha alapon).
-Mi?!-ripakodott rám.-Pete miatt ugye?? Amiatt az öreg szemét miatt!-ordított az arcomba.
-Nem! Nem miatta! És öreg!-kiabáltam rá.
-Aha persze! Most is őt véded! Nem tudom mi tetszik benne annyira! Egy öreg, ronda csajozó gép! Nem is értem a hülye tini lányok miért vannak úgy oda érte...-magyarázta idegesen, mire akkora pofont lekevertem neki, hogy majdnem összeesett.-Te!!!!-ragadta meg a vállam idegesen, majd teljes erőből a falhoz nyomott.
-Aúú!-visítottam fel. Erőszakosan csókolgatni kezdett, amit próbáltam megakadályozni.
-Hagyjál békén!-kiáltottam.-Engedj már eel!-ütögettem. Ettől még erőszakosabbá és idegesebbé vált, elkezdte letépni a pólót rólam és a fehérneműt, én pedig csak hangosan zokogva kiabáltam, de akkor jött a megmentőm... .
-Engedd el!-ragadta meg Pete Luke karját, majd erőből a földre lökte.
-Hogy kerültél már megint ide?! Te vagy mindenért a hibás! Miattad szakított felem a barátnőm!-üvöltött az arcába Luke, az egyébként vagy' tíz centivel alacsonyabb Pete-nek. Luke már nyúlt volna Pete arca felé, mikor Pete egy erős ütést mért Luke gyomrába aki, azonnal kifeküdt.
-Abbie!-ugrott mellé, majd felkapott és az ölébe ültetve az ágyamra ült.-Csss nincs semmi baj! Itt vagyok!-csitítgatott, miközben dédelgetve ringatni kezdett, de én még mindig bőgtem. Ekkor jelentek meg anyáék az ajtóban... .
-Mégis mi a franc történt itt?!-kiabált anya.
-Luke, kis híján megerőszakolta Abbie-t!-kapta fel a fejét.
-Hogy mit csinált??-lángoltak fel apában az atyai ösztönök.
-Jól hallottad...-motyogta még mindig ringatva.
-Na, most azonnal takarodj a házból!-ragadta meg a még mindig földön szenvedő fiú karját, és lerohant vele az emeletről.
-Kicsim!-ült le mellénk anya, miközben Pete lerakott maga mellé az ágyra.-Jól vagy?-kérdezte, mire egyszerűen megráztam a fejem.-Pete kicsit kitudsz menni?-kérte meg anya, mire bólintott. Majdnem egy órát beszéltem vele mindenről...elmondtam neki mindent, a Pete-es estéken kívül persze... . Ezután ő beszélt...hosszan elmondott mindent az első alakalomról... . Egy egészen kicsit se érzetem kínosan magam, hogy ő úgy tudja hogy még sosem, pedig már...kétszer is (a második mondjuk kissé homályos...). Szörnyen éreztem magam...nagyon, de nagyon utáltam anyának hazudni, de ha elmondom mi van mindennek vége (még ennél is jobban).-Akkor én most megyek is...-ölelt át utoljára.-egyébként...Pete hogy került ide?-kérdezte összehúzott szemöldökkel.
-Erre járt azt hiszem!-vágtam rá kicsit túl gyorsan. Szerencsére nem vette észre, így csak vállat vont és kiment. Pete, pedig szinte azonnal bejött.
-Na?-ült le mellém.
-Anya felvilágosított...-motyogtam idegesen.
-Azt nem tette meg még 7.-be?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nem úgy...
-Oh...-harapott a szájába.
-Nem akarok neki hazudni...-suttogtam könnyekkel küszködve.
-Akkor ne hazudj...-suttogta a nyakamba.
-Nem mondhatom el! Tudod milyen következményi lehetnének ennek?-ugrottam arrébb.
-Ha megmondanánk hogy te is akartad?
-Szerinted elhinnék?-kérdeztem lehajtott fejjel.
-Szerintem igen!-emelte fel a fejem, és gyengéden megcsókolt. Óvatosan ledöntött az ágyra, majd felhúzva a lábam újra megcsókolt. Fokozatosan szedte le rólam a ruhákat, ahogy én is. Már éppen a melltartóm akarta kikapcsolni, mikor anya (!!!) bekopogott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése