****
-Abbie! Ébredj már! El fogsz késni!-üvöltött anyám. Csak egy szokásos reggel... . Kómásan kikelve az ágyból a fürdőszobában félig alva lezuhanyoztam, majd füstös smink és hajvasalás következett. Pink tincseim oldalra rendeztem, ezután a szekrényhez lépve kiválasztottam az aznapi szettem. A bakancsom bekötve hátamra kaptam a táskám és hangos kopogással lerohantam a lépcsőn.
-Jó reggelt mindenki!-léptem a konyhába, majd a pirítóból kipattanó, pirítóst tökéletes gyorsasággal elkapva a tányéromra helyeztem.
-Egy újabb gyönyörű elkapás Abbie Johnsontól! Ezzel a tehetséggel akár az olimpiai aranyéremre is esélyes!-mondta apa, sportkommentátort játszva, mire nevetve leültem az étkezőasztalhoz. A narancslé kitöltése után, vastagon megkentem a kenyerem nutellával, és hozzá kezdtem az evéshez.
-Na, és mi a mai terv kicsim?-kortyolt bele a kávéjába anya.
-Suli...?-kérdeztem nevetve.-Ja hogy délután! Hát nem is tudom...lányokkal elmegyünk pizzázni vagy valami. Még nem tudom?-vontam meg a vállam, majd beleharaptam a csokis csodámba.
-Akkor megyek veletek!-csillant fel a szeme a húgomnak. Tizenkét éves a gyerek, és nagyon próbál utánozni.
-Aha, persze. Álmaidba!-mondta rá se nézve a telefonomból.
-Mert?? Én is rocker vagyok! Mehetek veletek!-bólintott szigorúan.
-Nem vagyok bébiszitter felejtsd el!-mondtam. Anyáék némán figyeltek, mivel sosem mernek beleszólni a vitáinkba.
-Akkor menj a...-kezdett bele, de inkább hozzá vágott egy szem gabonapelyhet, ami pont a szemem találta el.
-Mi a...-néztem felcsodálkozva, majd egy rövidke, finomított káromkodás közbe, vissza dobtam az egyik megkenetlen kenyeremmel.
-Bob!-nézett anya apára, azzal a céllal hogy szóljon ránk.
-Kate?-kérdezett vissza értetlenül.
-Szólj már rájuk!-mondta anya mérgesen.
-De miért én? Te vagy az anyuka!-nézett rá apa értetlenül, de mielőtt ők is vitába fognak gyorsan érett "felnőttként" leállítottam mindenkit.
-Na jó, nyugodjon le mindenki! Apa, anya nektek dolgozni, nekem meg Ashleenek meg suliba kell mennünk!-álltam, fel a táskám felkapva.-Sziasztok!-léptem az ajtóhoz, egyedül hagyva a reggeli morcos társaságot. Az utolsó amit hallottam, hogy anya és apa vitába kezdenek, és hogy As után kiabál hogy várjam meg, de addigra már az ajtón kívül voltam, hogy megöleljem két barátnőm Jessiet és Daisyt.
-Sziasztok!-köszöntem, miközben elindultunk.
-Hali, mizu?-kérdezte Jess ásítva.
-Csak a szokásos.-vontam meg a vállam.-És Dai...-kezdtem volna bele, de észre vettem, hogy Daisy tőlünk pár méterrel áll, és alszik (??).-Oh, istenem...-forgattam a szeme, majd karon ragadva folytattuk utunk. A suliba éppen beestünk csengetésre (ahogy egyébként mindig), és már kezdődhetett is a matek, ahol természetesen én feleltem... . Ó, de szépek is az egyenletek! A háromnegyedét lesúgták, így sikerült, egy hármas alá-val a leülnöm. Ezután dupla angol, francia, tesi és így tovább. Ebédszünetben a szokásos asztalunknál ültünk ahol a délutáni programot tárgyaltuk ki.
-Ma nem mehetek! Családi program...-húzta el a száját Jessie.
-Én se. Apámnak és az új feleségének gyereke született és megyek babalátogatóba.-bólintott Daisy is.
-Király, akkor menjek egyedül?-kérdeztem kissé kétségbe esetten.
-Menj a Csitri Csapattal!-nevetett Jessie.
-Pff...inkább a halál!-mondtam ijedten.-És már jönnek is... .-néztem a bevonuló hármas fogat irányába. A sulinkba, mint mindegyik klikkekre van osztva. Rockerek, pláza majmok, sportolók, stréberek...satöbbi. De a legnagyobb "csoport", az a menők és a nem menők (na ezt jól meg mondtam...), mi hárman a Gossip Girlökkel együtt a "menőkhöz" tartozunk, ahogy a sportolók, pom pom lányok, deszkások zenészek is. A "nem menők" ugye a stréberek, főző szakkörösök stb. Egy ideig az emok is ide tartoztak, de őket nagyon bírom, így behoztam a menők közé, vagyis most hozzánk tartoznak. Hát igen...ez az iskola hierarchia...nem mi válogatjuk ki, hova tartozzon. Visszatérve...délután nem leszek otthon, hanem egyedül fogok sétálgatni Los Angles utcáin. Ebéd után még volt pár óránk, amit már "féllábon" is kibírtunk. Hazafelé szét váltunk a csajokkal, de egyébként együtt szoktunk menni. Otthon gyors lecke írás után (jó, néha azt is szoktam, de ez titok...), a zenecsatornát kapcsolgattam, ahol egymást váltották a rosszabbnál rosszabb számok, ezért inkább a saját zenéim hallgatása mellett döntöttem. FOB, Ramones, Nirvana, Skillet... . Negyed ötkor nehezen felkeltem a kanapéról és utamra indultam. Szokásos kedvenc üdítőm megvásárlása után (ami természetesen a Starbucks-ból szereztem be) elindultam bebarangolni az utcát, amin szinte mindennap végig megyek. Éppen zenét kerestem a telefonomon, mikor sikeresen neki mentem valakinek, de nem is akárkinek... .
-Legközelebb óvatosabban!-nézett rám Pete. Igen Pete Wentz, a Fall Out Boy basszerosa. Mint kedvenc bandám, fangirlösen viselkedhettem volna, hogy megkukulva felé nyújtom a papírkát amit aláír, majd egy fotó után elköszön tőlem. De nem. Én visszatartottam ezt, és úgy mint egy normális ember szóba elegyedtem vele.
-Jaj, bocsi!-kaptam ki a fülest a fülemből.-Éppen zenét kerestem.-mutattam fel a telefonom.
-Oh, Guns n Roses? Látom nincs baj az ízléseddel!-lesett bele a zenéimbe, majd végig pásztázva kacsintott. Hál' istennek FOB számok pont nem voltak terítéken, így megmaradt az inkognitóm.-Nem ülsz le velem valamit inni?-kérdezte a mellettünk lévő kávézóra mutatva. Talán egy egészen PICITI meglepett a kérdése, és legszívesebben magammal rángatva beültem volna vele, de nem akartam, hogy gyanakodjon.
-Most sajnos nem! Bocsi!-mosolyogtam.
-Oh értem...gondolom otthon már vár a barátod!
-Öm...éppenséggel nincs barátom!-nevettem elképedve.
-Akkor holnap, egy vacsora?-kérdezte lehengerlő vigyorral.
-Persze! Az...jó lenne!
-Rendben! Hét óra megfelel? Itt a telefon számom...-vette ki a kezemből a mobilom, majd gyors mozdulatokkal beírta a számát (!!!!!) az én (!!!) mobilomba.
-Igen! És akkor hol találkozzunk?-kérdeztem én is a telefonjába (??!!!) matatva.
-Érted megyek! Hol laksz?-kérdezte. Na, jó...egy nem szabad megtudnia hogy tizenhat éves vagy, kettő...nincs kettő! Ennek titokba kell maradnia, de ha nem az igazi címem adom meg akkor mit?
-A...-köhintettem, majd elmondtam a házunk (!) címét.
-Egyedül laksz egy családi házba?-kérdezte furcsállva, mivel a címünk egy totál családias környéken fekszik.
-Nem teljesen. A húgommal élek együtt, aki a barátjával való szakítása után hozzám költözött!-mondtam, teljesen ellazultan hazudva.
-Értem...akkor hét óra...-bólintott.-Szia!
-Szia!-mosolyogtam, majd a tengelyem körül megfordulva mint egy normális ember sétálni kezdtem...mind addig, míg Pete el nem tűnt a szemem elől, mivel után sprintelve haza felé vettem az irányt, ahol anya és apa a nappaliban ült.
-Szia a kicsim! Futottál?-kérdezte anya felvont szemöldökkel.
-Igen, gondoltam kicsit...sportolok!-füllentettem.
-Ilyen bakancsban?-nézett le a piros fűzős cipőmre.
-Hát...aha!-vontam meg a vállam, majd felrohantam az emeletre. A lányokat nem zavarom, mert programjuk van, de ezt el kell valakinek mondanom... .
-Jacke!-kiabáltam a webcamerához közel hajolva.
-Jézusom Abbie!-hőkölt hátra az említett fiú.-Mi az?-kérdezte kedves szintén rocker fiú barátom.
-Holnap Pete Wentzzel fogok randizni!-sipítottam suttogva.
-Aha persze!-röhögött.-Ne etess ilyen hülyeségekkel!
-Nem hiszed? Nézd csak meg mi van a telefonomba!-mutattam felé a bizonyos "Pete:)" névjegyet.
-Ezt te is beírhattad!-mondta még mindig hitetlenkedve.
-Hát jó...te akartad...-mondtam, majd kihangosítva benyomtam a hívást.
-Szia Pete!-szóltam bele.
-Szia Abbie! Miért hívtál?-mondta, mire Jacke konkrétan hanyatt vágódott a székével, amin majdnem felröhögtem.-Valami baj van?-kérdezte csodálkozással a hangjában.
-Ja, nem nincs, csak...ugye akkor hét óra, mert kiment a fejemből, pedig kétszer is elmondtad...
-Igen hét óra!-nevetett.
-Köszi, akkor holnap! Szia!
-Szia!-tette le a telefont.
-Mi a szar?? Ezt komolyan nem hiszem el!-tátotta el a száját Jacke.
-Pedig jó lenne...-röhögtem.
-Na jó...ez nekem már sok!-röhögött.-Bocs, most mennem kell de még egy kérdés..ugye tudod hogy Pete harmincöt éves? Majdnem az apád lehetne!-mondta.
-Jaj, nem baj az! De most én is leteszem, mert mennem kell nekem is! Szia.
-Szia!-tette le még mindig döbbenten. Jacke jó barát, amikor suttogok tudja hogy titok van láthatáron, így nem is kellett mondanom hogy ne mondja el senkinek... . Este kilenckor hívást indítottam a lányokkal akik szintén úgy reagáltak, csak ők Jacke miatt elhitték hogy nem kamuzok. Nagyjából két óra beszélgetés után úgy döntöttem aludni megyek, mert nem lenne jó a holnapi randin karikás szemmel ülni... . Mielőtt elaludtam kiszámoltam tizenkilenc év van köztünk Pete-tel... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése