Igen! Ez az!! Végre!!!!! Öt hónapnyi szenvedés után ma találkozhatok velük! Az ágy szinte kilökött reggel és a negyed órás fáradt zuhanyzással ma kettő perc alatt meg voltam. A koncert este nyolckor kezdődik így még volt időm izgulni...nagyjából százszor elmondtam a tükör előtt mit fogok mondani és a válaszoknál is több lehetőséget kipróbáltam. Egyébként egész jól elfoglaltam magam. Rengeteget forgattunk, a lányokkal is szinte mindennap beszéltem, Elisa is csatlakozott hozzánk, aki már Patrickkel jár, így a minimum infóm meg volt róla. Nagyjából így tengettem a mindennapjaim, persze volt mikor meginogtam és arra gondoltam hogy tárcsázom valamelyikük számát, de végül erős maradtam és nem! Viszont ma végre újra láthatom őket! Egész nap gyomor görccsel járkáltam a hotel szobába, ahonnan este nyolcig ki sem mozdultam. A koncert után terveztem a nagy beszélgetést, hogy biztos ne zavarjak bele semmibe. A hajam lazán hullámosan hagytam lógni, a sminket sem vittem túlzásba, ahogy az öltözékem sem. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig hullámzott, és útközben folyamatosan a nyakamban lógó backstage belépőt markolásztam. Átjutnom könnyű volt, viszont belépni... . Egyszerűen nem ment... . A lábaim remegtek, a szívem kalapált és izzattam. A szokásos száj harapdál után mély levegőt vettem, majd bekopogtam. Egy sima "Tessék!" után beléptem a helyiségbe, ahol négy csodálkozó szempár szegeződött rám.
-Sziasztok!-motyogtam.-Szóval...azért jöttem, hogy...beszéljünk... .-nyeltem nagyot.-Én nem tudom hol kezdjem... . Szóval...ami történt az...nem volt jó ötlet, és ez megbocsájthatatlan, de...én szeretnék így előttetek bocsánatot kérni... . Tudom, ez egy nagyon hülye helyzet, de féltem hogy ha csak neked-néztem Patrickre.-telefonálok, akkor azonnal leteszed, ezért most itt vagyok!-hadartam idegesen, de a négy szempár még mindig ugyan úgy bámult rám.-Tudom, nem a legjobb alkalom, de muszáj megbeszélni valamikor, és öt hónapja várok erre az alkalomra... .-néztem végig rajtuk, a némaság viszont ugyan úgy tartott.-Kérlek legalább annyit mondjatok, hogy húzzak el innen!-vettem könyörgőre a figurát.-Kérlek titeket!-a hangomon lehetett hallani, hogy pár perc kérdése és elkezdek bőgni, mire végre Patrick megszólalt.
-Először is szia Kate! Másodszor nem tudom mit mondjak....-nevetett kínosan.-Lassan fél éve hogy történt, és azóta Pete-nek is megbocsájtottam, mondjuk nem mintha lett volna más választásom..., ezért neked is meg kéne, mert az úgy fair, bár ez egy nagyon kínos és furcsa helyzet...-mondtam, felállt, majd mellém lépve esetlenül megölelt.
-Na jó...ez így...nem jó... . Nekem kéne ezt csinálnom, mert én kérek bocsánatot tőled!-mondtam elhúzva a szám.
-Most már mindegy!-mondta nevetve.
-Figyelj...-léptem el tőle.-tudom, hogy ezt sosem fogod teljesen megbocsájtani, de...nem szeretném ha mi nem lennénk rosszban... .
-De jó, hogy ezt nem nekem kellett kimondanom!-sóhajtott megkönnyebbülten, mire elvigyorodtam.
-És ha már itt tartunk...Elisáról lenne szó...-haraptam a számba.
-Őő, igen mi van vele?-kérdezte furcsállva.
-Szóval...ő az egyik barátom unkatestvére, és én őt ismerem, Ashley viszont a találkozáskor nem ismerte. Én találtam ki az egész randit hogy ti találkozzatok, hátha ez segít...mármint reméltem Elisával tetszeni fogtok egymásnak és szerelmesek lesztek aztán...-kezdtem értelmetlenül.
-Tudom!-nevetett.-Nem rég elmondta, és nagyon köszönöm ő is közre játszott abban hogy megbocsájtottam, mivel...azt hiszem szeretem!-mondta pironkodva. Igazából erre nem tudtam mit mondani, így egy mosollyal és egy öleléssel örültem a boldogságának.
-Akkor...ti is megbocsájtotok?-fordultam visszatartott nevetéssel Andyhez és Joehoz.
-Talán!-álltak fel, majd mellém lépve átöleltek. Pete pedig ugyan úgy ült, mint amikor bejöttem... .
-Akkor...-pillantottam rá.-Én most megyek sziasztok!-léptem az ajtó felé.
-Szia!-köszöntek...hárman. A számba harapva, szomorúan kiléptem az ajtón, gondosan bezárva. Egy pillanatra megálltam, hátha Pete utánam jön, de nem...már a kivezető út felénél jártam mikor a csendes folyosót Pete hangja zavarta meg.
-Katherina várj!-futott utánam. Kérdően megfordultam a tengelyem körül, ő pedig szinte nekem esve megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, mire a falhoz nyomott. Erősen a hajamba túrva, hevesen csókolt, majd felugorva rá, rákulcsoltam a lábam a derekára ő pedig a számról áttért a nyakamra, amit finoma szívogatott, és csókolgatott. Annyira belemerültünk, hogy már Pete elkezdte rólam lehámozni a dzsekim, normális esetben nem tartottam volna vissza, de éppen egy folyosó közepén voltunk... .
-Ezt nagyon nem itt kéne...-fogtam le lihegve a kezét.
-Igazad van!-rakott le nevetve.
-Azt hittem csak úgy hagysz elmenni...-húztam el a szám.
-Akkor nagyon is rosszul hitted!-mosolygott rám, majd a kezei közé fogva fejem hosszú csókot nyomott a számra.
-Na, jó most már tényleg megyek!-bújtam ki a falnak támaszkodó kezei alatt, de elkapta a derekam és visszarántva megint megcsókolt.
-Holnap?
-Holnap!-mosolyogtam rá.
-Hova menjek eléd?-kérdezte átölelve a derekam.
-Őő, hotelben lakom, de fogalmam sincs mi a neve, csak azt tudom, hogy innen nagyjából fél óra az út.-magyaráztam.
-Jó, meg fogom találni!-mondta nevetve.
-Na, jó most már tényleg engedj!-kérdetem nevetve, kibújva az öleléséből.-Szia!-köszöntem majd, lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára.
-Szia!-simította meg az arcom és puszit nyomott a homlokomra. Az idegesítő vigyor letörölhetetlenül ült ki a fejemre, ami végig kísérte a haza utat, a zuhanyzást, illetve az alvás előtti pillanatot is... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése