2014. július 9., szerda

6.rész-Egy csepp romantika.

Két óra volt az út, amit megint végig beszéltünk, nevettünk. Hegyeken keresztül kellett menni, mivel hát...mondjuk hogy egy völgyben van a ház. Kintről nem is lehet látni a házat a fák miatt, viszont befelé egy gyönyörűen kikövezett út vezet. Hű! Körülbelül ez volt a max. reakcióm a látványtól. Kövezett nagy terület a ház előtt, hatalmas, modern óceánparti házról van szó, amit mindenfelé trópusi növények vesznek körbe, elől hatalmas pálmafák ahogy az óceánparton is. A belső részé is ugyanilyen hatalmas, belépve egy "L" alakú előszoba található, ahonnan a nappaliba lépünk. A nappali a ház jobb oldalán helyezkedik az óceánpart felé nézve, ebből következőleg egy kétszárnyú üvegajtó vezet ki. A nappaliból kijutunk a konyhába, ami össze van kötve az étkezővel, ami majdnem teljesen kint van a házból. Az előszoba-nappali-konyha összekötő "fala" maga a lépcső. A felső rész teraszként van meg oldal, vagyis simán körbe sétálhatsz a nappali fölött, úgy, hogy lelátsz. Ajtók mögött található például három fürdőszoba, három háló, és egy edző terem is. A "fő" hálószoba a jobb oldalt helyezkedik el ami a miénk lesz. Ez a végére marad, úgyhogy inkább tovább is megyek a fürdőszobákra. Ennél is meg van különböztetve a fő fürdő, ami sokkal nagyobb mint a másik kettő. Innen (is) nyílik egy üvegajtó, ami levezet az óceánhoz, az edzőterem majdnem a legkisebb helyiség a házban, de az se mondható tényleg kicsinek. Na és hát végül a hálószoba... . Egy franci ágy van bent, amivel szemben falba épített gardrób szekrény. Nincs túl sok minden benne, de ez azért van, mert a jobb oldali fal végig üveg plafontól, padlóig és a kilátás egyszerűen bámulatos! Bár lemenni itt nem lehet, de a kilátás kárpótol. A óceánparti rész is gyönyörűen meg van csinálva, pluszba medence is van az óceánon kívül. A helyenként érthetetlen magyarázás az annak tudható be, hogy kisebb sokk hatás alatt álok a látványtól. Még a kanapékon a párnák is mérnöki pontossággal vannak beállítva konkrétan! Olyan az egész mintha senki nem használná, pedig állítólag minden második hétvégén itt van a tulajdonos a feleségével. A nappaliban megállva csendben bámultam az óceánt, mikor hátulról Pete átölelt.
-Na? Tetszik?-kérdezte az állát a vállamra téve. 
-Gyönyörű!-mondtam ámulva. A kellemes csendet a gyomromkorgása zavarta meg.
-Esetleg éhes vagy?-kérdezte Pete nevetve.
-Egy kicsit!-fordultam meg a karjaiban.
-Rendelek pizzát! Milyet kérsz?
-Hawaii?
-Hawaii!-ismételte meg mosolyogva, majd ellépve tőlem belekezdett a pizzarendelésbe. Addig kapva az alkalmon kisétáltam kicsit körül nézni. Nem is tudom mikor lehettem utoljára természetes víz közelében, megy egyáltalán mikor voltam utoljára strandon? Talán tíz évesen nyáron. A kezembe a papucsommal sétáltam végig a forró homokban. Közben olyan mély dolgokon gondolkoztam, vajon mennyi ananászt raknak majd a pizzára, meg hogy sétáljak a vízben vagy maradjak a parton (végül egyébként nem mentem bele hanem maradtam száraz). Egy számomra szimpatikus részre lehuppanva bámultam a napfénytől, csillogó, óceánt. Az elmélkedésem pár perc elteltével megint Pete zavarta meg.
-Itt a pizza!-guggolt le mögém, majd puszit nyomott az arcomra.-Na, min gondolkozol ennyire?-nézett rám, miközben felhúzott a földről.
-Azon, hogy mennyi sajtot tettek a pizzára!-mondta halálosan komoly fejjel, mire ő hangos nevetésben tört ki.
-Akár mehetnél filozófusnak is!-nevetett átkarolva a vállam.
-Tudom, gondolkoztam is rajta, hogy ott hagyom a színészi pályát és filozófusnak állok!-mondtam, elgondolkozva, miközben lehuppantam az egyik székre. A pizza elfogyasztása után mind a ketten a strandolás mellett döntöttünk, mivel kb. negyven fok volt. Miután gyorsan felkaptam a fürdőruhám, kecsesen letipegtem a rám váró Pete-hez, aki hatalmas szemekkel bámult végig rajtam. A tekintet leginkább a nőiességemre tapadt, de mikor megfordultam éreztem hogy hátulról is igencsak bámul.
-Na, mehetünk?-tettem fel a költői kérdést, mire bólintott átölelve a derekam. Próbálkoztam bele menni a vízbe, de konkrétan a bokám lefagyott, ezért inkább napozgattam, természetesen Pete szerint abszolút nem volt hideg a víz. Bár nyár közepe van, de leginkább a liszthez tudnám magam hasonlítani, ezért vagy' egy üveg naptejet végig kentem magamon, és még a hátamra nem is került!
-Segítsek?-kérdezte a napszemüvege mögül mosolyogva.
-Nem ártana...-nyújtottam oda a naptejet.
-Na, jó feküdj a hasadra!-utasított, majd megfordulva kényelembe helyeztem magam. Lovagló ülésben rám ülve elkezdet kenni a hátam. A kezével finoman simogatva a hátam, szinte masszírozva kente végig. Mellém tenyerelve közelebb hajolt hozzám, és elkezdte csókolgatni a nyakam, aztán lefelé haladva egészen a fürdőruha bugyim tetejéig.
-Had forduljak meg!-kértem vigyorogva.
-Nem-nem!-hajolt mosolyogva a nyakamba, majd finoman beleharapva szívogatni kezdte.
-Na, most már én is!-mondtam, feltámaszkodva. Huzakodva felkelt rólam, és most ő feküdt végig csak ő éppen háttal. Rávetve magam heves csókolózásba kezdtünk. Hirtelen felkelve felkapott és a víz felé vette az irányt. Mellkas alatti magasságban lévő résznél lerakott, én pedig visszaugorva rácsimpaszkodtam, és lábam a dereka köré vonva folytattuk tovább. Egyre beljebb kezdett vinni a vízben, végül ahol már majdnem megfulladtunk konkrétan, szorosan megszorított és lehúzott a víz alá. Pár másodperc után vihogva, fuldokolva buktunk fel.
-Most már menjünk!-mondtam nevetve, majd megragadva a kezét kifelé kezdtünk sétálni. Mind ketten egyetértettünk abban, hogy mára ennyi elég a strandolásból. Szárítkozás után magamra kaptam egy lenge nyári felsőt, és egy térd nadrágot, a hajam pedig lófarokba fogtam. Vacsorára sushit rendeltünk (lusták vagyunk magunknak csinálni enni na!), majd Pete felment a fürdőbe, engem meg visszaparancsolt, hogy nem menjek be, mert meglepetése van. Fél óra őrjítő várakozás után végre lejött értem.
-Gyere!-fogta meg a kezem. Az izgalom érezhető volt rajtam, ezért már csak direkt is szép, lassan vezetett. Kinyitva az ajtót csodálatos, romantikus látvány tárult elém... . A kádba habos, meleg víz engedve, aminek a tetején vörös rózsa szirmok úsztak. A kádszéle végig körbe rakva gyertyákkal, amik világításként is szolgáltak. Kellemes virág illat terjengett a levegőbe, amitől még tökéletesebb lett az összkép. Mögém lépve a derekam köré fonta a karját, és finoman csókolgatni kezdte a nyakam. Finom mozdulattal levarázsolta rólam a felsőm, majd a nadrágom. Megfordulva én is levettem rólam a fölösleges ruhadarabokat amiket nőies mozdulattal a földre szórtam. A kádhoz lépve a fehérnemű is lekerült rólunk, ezután pedig a fürdőkádba folytattuk az esténket... . 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése