A nap további részében én voltam a hős, aki mindent kibír, és akit mindenki szeret! Patrickkel egész nap együtt voltunk minden pillanatban mellettem volt még vécére is nagy nehezen engedett ki! Összebújva pusmogtunk, kézen fogva járkáltunk ölelgettünk egymást... . A három fiú végig mosolyogva figyelt minket és tiszteletben tartották, a kettesben töltött, szerelmes napunkat. Délután nem akartam kisajátítani Patricket, de a fiúk erre is azt mondták nyugodtan legyünk együtt, így hát a délutánt is együtt töltöttük. A suliból kilépve elköszöntünk a srácoktól, utána pedig elindultunk hazafelé. Otthon anya a konyhába tevékenykedett, viszont az érkezésünkre felkapta a fejét.
-Gyerekek gyertek ide kicsit!-szólt, mi pedig a konyha felé vettük az irányt.-Arról lenne szó, hogy már apáddal is terveztük, de így főleg meg kell valósítani a költözést. Sajnos túl nagy ez a ház!-mondta.
-Mennyire...messzire?-kérdeztem ijedten, mivel ha itt kell hagynom minden, abba belehalok! Anya óvatosan elmosolyodott, itt már sejtettem hogy van valami jó ebben az egészben.
-Negyed órára van innen sétálva!-kezdte.
-Jé, mint a házatok!-mosolyogtam Patrickre.
-Igen! Patrick te hány számban is laksz?-nézett rá anya, mire egyre izgatottabb lettem.
-3455!-mondta furcsállva.
-Mi a 3457 fogunk lakni!-mosolygott anya. Patrickkel totálisan lefagytunk...egymás mellett fogunk lakni?? Szomszédok leszünk??
-Az a ház...ami mellettünk eladó...teljesen összefügg a miénkkel! Szinte...az egybe van!-motyogott Patrick.
-Igen! Csak úgy lett szét osztva, hogy a tiétek a nagy, és a miénk lesz a kicsi!
-Ez...hihetetlen!-néztem rá tágra nyílt szemekkel.
-Gondoltam tetszeni fog!
-Hát...eléggé!
-Szinte utánunk dobták, ezért akár holnap után költözhetünk!
-Ma ugye meglehet nézni??-kérdeztem izgatottan.
-Hát nem hiszem!-húzta el a száját anya.
-Nem biztos! Nekünk van hozzá kulcsunk!-mosolygott Patrick.
-Akkor?
-Akkor gyerünk! A többiek se látták még!-mondta halvány mosollyal anya.
-Szólok a többieknek is!-mondtam, felrohanva az emeletre.-Ebony!-nyitottam be a húgom szobájába, aki csendben zenét hallgatva üldögélt.-Öltözz fel megyünk el!
-Muszáj?-fordult felém.
-Igen! Fontos lenne... .
-Hát jó!-mondta, nehezen felállva a székéből.
-Megyek szólok Spencernek és mamának is!
-Spencernek vissza kellett mennie a koleszbe, nagymama pedig hazament.
-Oh, pedig el akartam köszönni tőlük!-szomorodtam el.
-Kész vagyunk mehetünk!-mondta, mivel időközben átvedlett.
-Többiek?-kérdezte csodálkozva anya.
-Őőő, elmentek! Te is elköszöntél Spencertől és mamától!-értetlenkedett Ebony.
-Oh, tényleg! Bocsánat csak...-kezdett bele.
-Tudjuk! Semmi baj!-mosolygott rá Ebony, és puszit nyomott az arcára. Semmi kedvünk nem volt gyalogolni, így az autó utat választottuk.
-Egyébként hová megyünk?-eszmélt fel Ebony, mivel neki fogalma sem volt semmiről.
-Szóval...apáddal is terveztük már költözést, de így biztos voltam benne, hogy mennünk kell!-mondta anya, az utat figyelve.
-De hát...erre nem Patrickék laknak?-kérdezte. Költözünk, és ennyi a reakciója? A gyász szörnyen megvisel mindenkit!
-De, mi mellettük fogunk laki a velük összefüggő házban!-néztem rá.
-Oh! Értem! Gondolom most nagyon boldog vagy! Részben...-tette hozzá szomorúan, úgy tűnt sírni fog, ahogy én is és anya is, de sikerült egy-egy szipogással visszafognunk.
-Hát..igen!
-Akkor jó!-bólintott mosolyogva. Kocsival 5 perc alatt az érkezési célbál voltunk. Megszokott hely nem nagy dolog! Ez mind a négyünk arcán felfedezhető volt. Ugye nekem és Patricknek (főleg Patricknek) logikus. Anya nagyon jóban van Patrick szüleivel (is), Ebony pedig Megan révén aki bár jó pár évvel idősebb nála egész jó barátnők! Furcsa...Patrickéknél szinte nincs olyan nap, hogy egy Hamilton ne lenne a házukba! Ismerősként léptünk be hozzájuk ők pedig ismerősképpen fogadtak.
-Sziasztok!-léptünk a nappaliba.
-Ide tudjátok adni a ház másik felének a kulcsát? Hopék ide költöznek!
-Persze és tudjuk!-mondta az anyukája mosolyogva, mire ledöbbentünk.
-Honnan és miért nem szóltatok?
-Mivel résztulajdonosai vagyunk a ház másik felének is, így beleszólásunk van abba, hogy ki veszi meg. Ezt Kate is nagyon jól tudta, ezért felkeresett minket ez ügyben. A másik tulajdonosnak megmondtuk, hogy egy normális család költözne így jó kezekbe kerülne a háza! Mint már mondtam résztulajdonosok vagyunk, ráadásul egy kisebb méretű házról van szó, amit ezen a környéken nem nagyon vesznek az emberek ebből kifolyólag mi dönthettünk az eladás gyorsaságáról. Mivel nektek gyorsan kellett ház, ami megfizethető költségekkel rendelkezik, nekünk meg normális szomszédok kellettek, nem is volt kérdés a költözés! Hogy miért nem mondtuk el? Meglepetést szerettünk volna!-magyarázta Patrick anyukája. Ebony-val nem értettük Patrick döbbenetét, mivel nem tudtuk hol is van ez a ház... .
-Gyertek majd én megmutatom, mert Patrick nem fog egy hamar feleszmélni a döbbenetből!-nevetett. Felkapva egy kulcscsomót kimentünk a hátsó ajtón... . Itt kettő lépést kellet menni körülbelül a mi jövendőbeli házunk hátsóajtajáig. Pontosan itt értettük meg Patrick döbbenetét! A ház egyébként nagyon szép! Hátsó ajtón belépve a nappaliba érkezünk, abból nyílik egy amerikai konyha, innen a konyha részből jutunk ki az előszobába, ahol a lépcső található. Ennek a végén egy fürdőszoba található. A lépcsőn felmenvén egy kicsiny folyosó van, ahonnan nyílnak a szobák. Én kaptam az elsőt, enyém mellett nem sokkal Ebony-é. A másik oldalon Ebonyéval szembe anyáé, a mellett egy vendégszoba, ahol Spencer fog aludni ha hazajön, végül a folyosó legvégén található szintén egy fürdőszoba. Illetve...miután Patrick felfogta a történteket megmutatta, hogy van egy titkos padlás ami az én szobám plafonjából nyílik! Egyenlőre üres, és mindössze egy tetőablak van, amin ki lehet mászni, mivel úgy lett megoldva a tető.
-Hű, ez a ház tökéletes!-mondtam ámulva.
-Az! Nagyon aranyos! Nem kifejezetten nagy, de pont jó!-lelkesedett Ebony.-Megan itthon van?-váltott témát.
-Persze! Fent van a szobájába!-mosolygott kedvesen Patrick anyukája, és Ebony már el is tűnt az emeleten.
-Hope! Gyere mutatok valami!-fogta meg a kezem Patrick az udvarra vezetve.-Erre!-vezetett az udvaruk legeldugottabb részére, ahol egy fa állt, a tetején egy faházzal.
-Hűű, erről miért nem tudtam eddig?-bámultam a pici fából összerakott házikót.
-Nem kérdezted!-nevetett.-Nem tudom...vártam a megfelelő alkalmat hogy megmutathassam!
-Oh értem! Ezek szerint ez a megfelelő alkalom...!-mosolyogtam.
-Ha már két lépésre leszünk egymástól, gondoltam megmutatom!-lépett a felvezető létra mellé. Először ő aztán én másztam fel a tetejére. Körbe lehet járni az egész házikót, mivel terasz található körbe. Belső részén egy szakad kanapé, pár játék, és férfi (!!) magazin található.
-Ez mi?-néztem Patrickre felvont szemöldökkel.
-Az...öm...jaj 13 éves voltam na!-mentegetőzött.
-13 éves kis srácoknak nem adnak el ilyet!-lapoztam bele.
-A bátyámnak viszont igen!
-Pff!-nevettem.-Na jó! Ha nem akarod hogy ollóval szétvágjam, akkor tüntesd el előlem!-nyújtottam neki a magazint. Nevetve elvette, és visszarakta a ládába ahonnan kivettem.
-Egyébként...aranyos kis faház!-ültem le a teraszra.
-Az! Utoljára 14 éves voltam itt!-emlékezett vissza, amíg leült mellé.-Ja! Meg egyszer a srácok is voltak fent.-mondta. Mosolyogva bólintottam, miközben vállára hajtottam a fejem, ő pedig átölelte a derekam. A csendes nézelődést anya hangja szakította meg.
-Hope! Itt maradsz vagy jössz velünk haza?-kérdezte felnézve ránk.
-Maradok! Majd megyek!-szóltam le neki.
-Jó! Akkor szia! Otthon találkozunk!
-Szia!-mosolyogtam rá. Ezután eltűnt a helyszínről és Patrickkel kettesbe maradtunk a faházban.
Ennyi lenne ez a rész! Elég hosszú lett tudom! :) <3 :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése