Pontosan ma 8 éve, hogy eljöttem Chicago-ból Seattle-be, itt elvégeztem az egyetemet szociológián, most pedig újságíróként dolgozom. Leginkább kulturális cikkeket írok. Színházi előadásokról, filmekről, koncertekről, könyvekről, kiállításokról, stb. Ez idő alatt volt egy barátom, de vele egy hónap múlva szakítottam. Leginkább a barátaimmal szoktam lenni. Ha este érünk rá bulizni megyünk, ha nappal akkor beülünk egy kávéra, esetleg egy sütire. Mikor nem írom a cikkeim, futni járok, emellett egészségesen étkezem. Mivel az újságnál az egyik legkiemelkedőbb író vagyok, így a fizetésem sem kevés. Két szobás lakásban élek, egy felhőkarcoló tetején. Szeretem az életem, de mindig is üresnek érzem...esténként miközben kapcsolgatom a tévém, mindig azon gondolkozom, mi hiányzik az életemből? Sosem jövök rá a válaszra, pedig nagyon jó lenne... . Ja egyébként a család jól van! Ebony a Victor nevű barátjával él együtt, Spencer két gyerekes apuka, Daisy pedig most tölti a tizennyolcat, vagyis most végzős. A srácok...hát igen. Azóta befutott banda lettek. Az elején sokat beszéltünk látogattuk egymást, de körülbelül kettő év után abba maradt, így már nagyon régen nem beszéltünk. Rengeteg változáson mentek keresztül. Mint kinézetre, mint tehetségre. 7 albumot adtak ki, folyamatosan turnéznak. Sokat láttam őket a tévében, az interjúkon még most halálra szoktam röhögni magam! Sok minden változott rajtuk, csak a belsőjük nem. Ugyanolyan kedvesek, jó fejem, mint amilyenek voltak. Hozzá teszem sokszor hallgatom őket, mivel nagyon jók a számaik! Patrick hangja rengeteget fejlődött a kezdetek óta...de olyan szintén, hogy az valami félelmetes! Évről évre jobb lett! Egyébként egy ideig hiátuson voltak, akkor pedig külön utakon jártak. Persze nem csak Patrick lett tehetségesebb, hanem Pete, Joe és Andy is. Ha nem lenne tévé, és internet, fele ennyit se tudnék róluk! Halkan megjegyezném, hogy nagyon hiányoznak! Leginkább időhiány miatt nem beszélünk, de jó lenne egyszer eljutni egy koncertjükre. Nekem gimi kilencedik óta ők a legjobb barátaim, és ezt bizonyítja a mai nap is! Reggel szokás szerint keltem, felöltöztem, és munka előtt a Starbucks-ba is beugortam. Időközben egyébként vezetni is megtanultam, így saját kocsival járok dolgozni. Szóval mikor beértem a vezetőszerkesztő hivatott.
-Jó reggelt Miss Hamilton!-üdvözölt.
-Magának is jó reggelt!
-Holnap lesz egy New York-i koncert, amire gondoltunk magát küldjük ki. Kritikát kéne írni a koncertről, illetve interjút készíteni a bandával.
-Igen eddig rendben van!-bólintottam, mivel nem értettem a felhajtást a munka miatt.
-Ezt a bandát maga is nagyon jól ismeri!
-Elég sok bandát ismerek... .-mondtam furcsállva.
-Igen? És a Fall Out Boy-t főleg ugye?-mondta ki, mire teljesen ledöbbentem.
-A Fall Out Boy?-néztem rá hatalmasra nyílt szemekkel.
-Igen a Fall Out Boy! Nézze, tudom milyen kapcsolata volt a banda tagokkal, épp ezért gondoltam magára! Mivel nagyon jó újságírónak tartom, így tudom hogy nem lesz elfogult! Viszont ezt amolyan ajándéknak gondoltuk a kitartó munkája gyanánt!-mosolyodott el, és a csontos, ráncos arca furcsán gyűrődött a fején.
-Nem is tudom mit mondjak...köszönöm!-motyogtam vidáman.
-Nem kell semmit köszönni! Mint már mondta ez egy kitüntetés!
-Értem! Akkor viszontlátásra Mr. Jhonson!-köszöntem el, és kiléptem a nagy üvegajtón. Elrohanva az irodám felé, ahol már Kate ült.
-Kate!-rontottam be.-Holnap megyek a srácok koncertjére kritikát írni, és interjút készíteni velük!
-Komolyan? Egy csodás!-örült velem együtt.
-Lányok munkára!-tapsolt kettőt a világ legidegesítőbb embere Tom Miller.
-Te nekünk ne parancsolgass! Négy éve itt dolgozom, te pedig múlt hónapban kerültél ide!-sziszegtem az arcába.
-Az lehet, de neked én vagyok a főnököd, úgyhogy akkor parancsolgatok, amikor akarok!-húzta össze a szemét. Dühösen fújtatva levágtam magam a székembe, mire önelégült mosollyal elhagyta az irodánk.
-Gyűlölöm ezt a pasit!-dühöngtem, mire Kate elnevette magát. Az e-mailon árküldött cikket folytattam, amibe már otthon belekezdtem (Kiállítások, kiállítás! címmel). Szokás szerint öt órakor végeztem, és rohantam haza. Otthon azonnal tárcsáztam Ebony-t, mivel New York-ba laknak, talán náluk eltudnék lakni.
-Eb képzeld! Reggel indulok New York-ba, a srácok koncertjére!
-Hope! Ez szuper!!!-lelkesedett.-Hogy hogy?-kérdezte. Nagyjából elmondta mi a helyzet, és megkérdeztem náluk tudnék lakni.
-Persze gyere! Úgyis rég láttunk! Viszont most megyek, mert Victor-ral megyünk vacsizni! Szia várlak!
-Szia!-tettem le mosolyogva a telefont. Összeraktam néhány cuccot, megvacsoráztam, lezuhanyoztam és a tévé elé ledőlve megint gondolkozni kezdtem. Most nem érzetem hogy hiányzik valami az életemből! Boldog voltam! Őszintén megmondom már kezdem sejteni mi is a baj... . Tíz órakor nyugovóra tértem, mivel reggel ötkor indul a gépem, és nem tervezem lekésni... .
Ez lenne az első rész a második évadban! Remélem eddig tetszik! ;) :* <33
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése